JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Atlétikai Szövetség január 21-i évközi, egyben tisztújító küldöttgyűlésére létrehozott Jelölő Bizottság üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Atlétikai Szövetség január 21-i évközi, egyben tisztújító küldöttgyűlésére létrehozott Jelölő Bizottság üléséről"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV a Magyar Atlétikai Szövetség január 21-i évközi, egyben tisztújító küldöttgyűlésére létrehozott Jelölő Bizottság üléséről Az ülés időpontja: január 3. Az ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. IV. emelet) Az ülésen jelen vannak az alábbi személyek: Kámán Ferenc, elnök Petrovai József, tag Tölgyesi Előd, tag Kámán Ferenc elnök köszönti a megjelenteket és rögzíti, hogy az egyes tisztségekre történő ajánlások és jelölések leadásának időpontja a MASZ szabályzatainak értelmében január óra volt. 1. A Magyar Atlétikai Szövetség elnöki tisztségére vonatkozó jelölések Elnök tájékoztatja a tagokat, hogy a meghatározott határidőig a Magyar Atlétikai Szövetség (a továbbiakban: MASZ) elnöki tisztségére 7 (hét) tagszervezettől, összesen 1 (egy) személyre érkezett jelölés az alábbiak szerint: Jelölt: Gyulai Miklós Tisztség: Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft., Keszthely VDSE, Váci Reménység SE, Zalaszám ZAC, TFSE, Budapesti Honvéd SE 1/2017 (I.3.) számú JB határozat A JB tagjai egyhangúlag megállapítják, hogy a JB-hez érkezett, a MASZ elnöki tisztségére vonatkozó tagszervezeti jelölések közül az alábbi jelölés érvényes: Jelölt: Gyulai Miklós, MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft., Keszthely VDSE, Váci Reménység SE, Zalaszám ZAC, TFSE, Budapesti Honvéd SE 2. A MASZ alelnöki tisztségére vonatkozó jelölések Elnök tájékoztatja a tagokat, hogy a meghatározott határidőig a MASZ alelnöki tisztségére 4 (négy) tagszervezettől, összesen 2 (kettő) személyre érkezett jelölés az alábbiak szerint:, Zalaszám ZAC, Budapesti Honvéd SE Jelölő szervezet: Zalaszám ZAC, TFSE, Budapesti Honvéd SE 1

2 2/2017 (I.3.) számú JB határozat A JB tagjai egyhangúlag megállapítják, hogy a JB-hez érkezett, a MASZ alelnöki tisztségére vonatkozó tagszervezeti jelölések közül az alábbi jelölések érvényesek:, Zalaszám ZAC, Budapesti Honvéd SE Jelölő szervezet: Zalaszám ZAC, TFSE, Budapesti Honvéd SE 3. A MASZ elnökségi tag tisztségre vonatkozó jelölések Elnök tájékoztatja a tagokat, hogy a meghatározott határidőig a MASZ elnökségi tag tisztségére 7 (hét) tagszervezettől, összesen 6 (hat) személyre érkezett jelölés az alábbiak szerint: Jelölt: dr. Kiss László Jelölő szervezet: MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft., Budapesti Honvéd SE Jelölt: Knipl István Jelölő szervezet: Zalaszám ZAC Jelölt: Szabóné Molnár Krisztina Jelölő szervezet: Magyar Testgyakorlók Köre, Budapesti Honvéd SE Jelölő szervezet: TFSE Jelölt: Oroszi Zsuzsanna Jelölő szervezet: Váci Reménység SE, Budapesti Honvéd SE Az Elnök tájékoztatja a Jelölő Bizottság tagjait, hogy a tagszervezeti jelöléseken túl a MASZ Alapszabály 21. (5) bekezdésének értelmében Gyulai Mártont, mint az Európai Atlétikai Szövetség Tanácsának tagját a nemzetközi tisztségéből fakadóan az elnökség tagjává kell választani, ezért az ő személyére az Alapszabály rendelkezése alapján a Jelölő Bizottság tesz hivatalosan jelölést. Jelölt: Gyulai Márton Jelölő szervezet: Az Európai Atlétikai Szövetség Tanácsának tagja, a MASZ Alapszabály 21. (5) értelmében, automatikusan jelölt. 2

3 3/2017 (I.3.) számú JB határozat A JB tagjai egyhangúlag megállapítják, hogy a JB-hez érkezett, a MASZ elnökségi tag tisztségére vonatkozó jelölések közül az alábbi jelölések érvényesek: Jelölt: Gyulai Márton Jelölő szervezet: Az Európai Atlétikai Szövetség Tanácsának tagja a MASZ Alapszabály 21. (5) értelmében jelölt Jelölt: dr. Kiss László Jelölő szervezet: MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft., Budapesti Honvéd SE Jelölt: Knipl István Jelölő szervezet: Zalaszám ZAC Jelölt: Szabóné Molnár Krisztina Jelölő szervezet: Magyar Testgyakorlók Köre, Budapesti Honvéd SE Jelölő szervezet: TFSE Jelölt: Oroszi Zsuzsanna Jelölő szervezet: Váci Reménység SE, Budapesti Honvéd SE 4. A MASZ Felügyelő Bizottság (Ellenőrző Testület) elnöki tisztségre vonatkozó jelölések Elnök tájékoztatja a tagokat, hogy a meghatározott határidőig a MASZ Felügyelő Bizottság (Ellenőrző Testület) elnöki tisztségre 2 (kettő) tagszervezettől, összesen 2 (kettő) személyre érkezett jelölés az alábbiak szerint: Jelölt: Dr. Abiwu-Türk Bettina 4/2017 (I.3.) számú JB határozat A JB tagjai egyhangúlag megállapítják, hogy a JB-hez érkezett, a MASZ Felügyelő Bizottság (Ellenőrző Testület) elnöki tisztségére vonatkozó jelölések közül az alábbi jelölések érvényesek: 3

4 Jelölt: Dr. Abiwu-Türk Bettina 5. A MASZ Felügyelő Bizottság (Ellenőrző Testület) tag tisztségre vonatkozó jelölések Elnök tájékoztatja a tagokat, hogy a meghatározott határidőig a MASZ Felügyelő Bizottság (Ellenőrző Testület) tag tisztségre 4 (négy) tagszervezettől, összesen 4 (négy) személyre érkezett jelölés az alábbiak szerint: Jelölt: Czeglédi Katalin Jelölt: Dr. Képes Lóránt Jelölő szervezet: MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. Jelölt: Somogyi János Jelölő szervezet: Magyar Testgyakorlók Köre 5/2017 (I.3.) számú JB határozat A JB tagjai egyhangúlag megállapítják, hogy a JB-hez érkezett, a MASZ Felügyelő Bizottság (Ellenőrző Testület) tag tisztségére vonatkozó jelölések közül az alábbi jelölések érvényesek: Jelölt: Czeglédi Katalin Jelölt: Dr. Képes Lóránt Jelölő szervezet: MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. Jelölt: Somogyi János Jelölő szervezet: Magyar Testgyakorlók Köre 4

5 A JB tagjai egyhangúlag megállapítják, hogy a jelöltek a jelöléseket kivétel nélkül elfogadták. 6/2017 (I.3.) számú JB határozat A JB tagjai egyhangúlag elfogadták a jelen jegyzőkönyv mellékletét képező jelölőlistát. Budapest, január 3. Kmf. Kámán Ferenc Jelölő Bizottság Elnöke 5

6 1. számú melléklet Magyar Atlétikai Szövetség Évközi, egyben Tisztújító Küldöttgyűlés január 21. Jelölő lista Magyar Atlétikai Szövetség elnöki tisztség (1 fő) Jelölt: Gyulai Miklós (1 jelölt) Magyar Atlétikai Szövetség alelnöki tisztség (2 fő) Jelöltek: Szalma László, Németh Zsolt (2 jelölt) Magyar Atlétikai Szövetség elnökségi tag tisztség (5 fő) Jelöltek: Gyulai Márton, dr. Kiss László, Knipl István, Szabóné Molnár Krisztina, Németh Zsolt, Oroszi Zsuzsanna, Szalma László (7 jelölt) Magyar Atlétikai Szövetség Felügyelő Bizottság (Ellenőrző Testület) elnöki tisztség (1 fő) Jelöltek: dr. Abiwu-Türk Bettina, dr. Németh Gábor (2 jelölt) Magyar Atlétikai Szövetség Felügyelő Bizottság (Ellenőrző Testület) tag tisztség (4 fő) Jelöltek: Czeglédi Katalin, Képes Lóránt, dr. Németh Gábor, Somogyi János (4 jelölt) 6

Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár EREDMÉNYEK. Férfi 100 méter Időfutam. 14:30 2.

Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár EREDMÉNYEK. Férfi 100 méter Időfutam. 14:30 2. EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 14:30 2. nap 2016-07-18 1 Sipos János 1991 Szolnoki MÁV-SE 4 10.54 2 Szabó László 1991 FTC 5 10.90 3 Orosz Zoltán István 1992 TFSE 6 11.12 4 Árpás Valentin 1989 BSC

Részletesebben

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/2014 2014. szeptember 30. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2014. június 19. 17h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ május 9.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ május 9. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/2014 2014. május 9. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett (megismételt) Rendkívüli Időpont: 2014. május 9. 11h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7.

Közgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7. Közgyűlési jegyzőkönyv Készült 2010. december 05-én 8,30 órakor a TKTE határozatképtelenség miatt megismételt - közgyűléséről A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt.

Részletesebben

A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA

A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA A Magyar Vámügyi Szövetség közgyűlése az Alapszabályban, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak alapján háromévente a következő tisztségviselőket

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

Választási melléklet. 2009. október 9-én és 10-én. Paks, Atomix Kft. Paks, Dózsa György u. 47., Schöni 2001 Kft. iroda

Választási melléklet. 2009. október 9-én és 10-én. Paks, Atomix Kft. Paks, Dózsa György u. 47., Schöni 2001 Kft. iroda 2009. augusztus 1. évfolyam, 2. szám Választási melléklet polgári biztonság-szolgáltatás A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Baranya-Somogy-Tolna megyei szervezetének közös kiadványa

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. január 29-én 17.00 órakor a Magyar Gószövetség közgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dienes Péter köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a Közgyűlés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

án (péntek) 16:00-ra összehívom Tiszaszentmárton község házasságkötő termébe

án (péntek) 16:00-ra összehívom Tiszaszentmárton község házasságkötő termébe Tiszaszentmárton község Önkormányzat Pénzügyi és Vagyonnyilatkozat Vizsgáló Bizottság Tiszaszentmárton Damjanich út 30. Az önkormányzati képviselő testület által 2014. október 27-én megválasztott Pénzügyi

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYV/ ELFOGADOTT HATÁROZATOK

ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYV/ ELFOGADOTT HATÁROZATOK ELNÖKSÉGI ÜLÉS 2013. 10. 07. CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA IRODA helyiségében SZEGED, ARANY JÁNOS U. 7. JEGYZŐKÖNYV/ ELFOGADOTT HATÁROZATOK JELEN VANNAK A CSATOLT JELENLÉTI ÍVEN SZEREPLŐK ELNÖKSÉG LÉTSZÁMA

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség rendkívüli közgyűlése. Helyszín: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség rendkívüli közgyűlése. Helyszín: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség rendkívüli közgyűlése Dátum: 2011. augusztus 27. 10 óra Helyszín: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) Résztvevők: Németh Miklós (MFSZ elnök),

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. 1. FESTO-AM Sport Egyesület tisztségviselő választás 2. A szavazás végeredményének kihirdetése a szavazat számláló bizottság által

JEGYZŐKÖNY. 1. FESTO-AM Sport Egyesület tisztségviselő választás 2. A szavazás végeredményének kihirdetése a szavazat számláló bizottság által JEGYZŐKÖNY Készült 2011 március 07-én a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület második Vezetőség választásán. Az első időpontra

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2008. május 9. (péntek) 11.00 11.00

Részletesebben

Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén Időpont: 2015. november 28. 10 óra Helyszín: Szent István Egyetemen (2100 Gödöllő, Páter K. u. 1., Kollégium B épület, Gorka

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.)

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: a Magyar Vízkútfúrók

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2015. május 13-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én 11.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat

Részletesebben

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről Magyar Evezős Szövetség Közgyűlési határozatok 2013. Határozatok a Magyar Evezős Szövetség 2013. 04. 06-ára összehívott Közgyűléséről MESZ 2013.04.06/1. sz. közgyűlési Határozat A közgyűlés egyhangúan

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2013. június 26. napján 8:30 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest,

Részletesebben

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Jelen volt x

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Jelen volt x Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Az ülés helye: Jelen volt BME Wigner Jenő Belső Benita Kollégium, B201 Fejes Júlia Az ülés ideje: Fodor Csilla 2015. december 7. Gácsig Gergő Kiss

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.020-18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 2. napján

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:

Részletesebben

FEKOSZ Küldöttgyűlés, 2014. május 15. Budapest 1/10. Jegyzőkönyv

FEKOSZ Küldöttgyűlés, 2014. május 15. Budapest 1/10. Jegyzőkönyv FEKOSZ Küldöttgyűlés, 2014. május 15. Budapest 1/10. Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Óbudai Egyetem, Bánki Donát Tagkollégium (1065 Budapest,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), I. emeleti kocka tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), I. emeleti kocka tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2014. szeptember 6-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február 15.

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február 15. B A L A T O N I H O R G Á S Z E G Y E S Ü L E T Székhely: 1224. Budapest, Diótörő út 61 Tel. Fax: 207-42-92 Mobil: 20/945-87-15 JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február

Részletesebben

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Késett/előbb Jelen volt Az ülés helye: távozott BME Wigner Jenő Angalét Marianna Kollégium, B201 Belső Benita Az ülés ideje: Farkas László Gácsig

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/2015 2015. október 1. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. október 1. 18h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről 03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 30-án megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai:

Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai: Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai: 2012. január 9. 001/2012. sz. határozat: Az Elnökség 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással megszavazta, hogy a Szövetség Vezetősége a Nemzeti Sport 2012. január

Részletesebben

XXI. OTP Bank Ózdi Hegyi Futóverseny. 2016. május 8. 21 km. Helyezés Név Rajtszám Egyesület Idő. 1. Zólyomi Kinga 229 Csömöri Sport NKft. 1:48:52.

XXI. OTP Bank Ózdi Hegyi Futóverseny. 2016. május 8. 21 km. Helyezés Név Rajtszám Egyesület Idő. 1. Zólyomi Kinga 229 Csömöri Sport NKft. 1:48:52. 21 km Női Helyezés Név Rajtszám Egyesület Idő 1. Zólyomi Kinga 229 Csömöri Sport NKft. 1:48:52.543 2. Dr. Ottlakán Orsolya 235 Sashegyi Gepárdok 1:53:44.322 3. Dr. Kiss-Polauf Marianna 234 2:16:56.658

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. , amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén 2014. március 22-én 14 órakor.

Jegyzőkönyv. , amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén 2014. március 22-én 14 órakor. Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén 2014. március 22-én 14 órakor. Jelen vannak: lásd jelenléti ív (2. számú melléklet) Helyszín: Debreceni Egyetem Főépület

Részletesebben

49/2014. (VII.18.) Elnökségi határozat

49/2014. (VII.18.) Elnökségi határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 18-án a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z Megyei Egyesületének elnökségi ülésén. Helye: 3525 Miskolc, Jókai u. 18. sz. a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z Megyei Egyesületének

Részletesebben

Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2015. január 20-ai soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay Terem). Jelen vannak: a bizottság tagjai (6 fő) a mellékelt

Részletesebben

Utánpótlásfejlesztés. jogcímen jogcímen. neve adószáma támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás

Utánpótlásfejlesztés. jogcímen jogcímen. neve adószáma támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás A MAGYAR VÍZILADBA SZÖVETSÉG ÁLTAL KIADOTT TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSOK JEGYZÉKE (2013.02.26) Támogatott szervezet Támogatási igazolás száma Utánpótlásfejlesztés jogcímen Versenyeztetés jogcímen Személyi jellegű

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/ április 27.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/ április 27. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/2015 2015. április 27. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. április 27. 16h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

A PBKIK Küldöttgyűlésének évi határozatai

A PBKIK Küldöttgyűlésének évi határozatai A PBKIK Küldöttgyűlésének 2004. évi határozatai 138/2004 (I. 16.) KGY A PBKIK küldöttgyűlése egyhangú szavazattal elfogadta és módosította a kamara stratégiai céljait. 139/2004 (I. 16.) KGY A PBKIK küldöttgyűlése

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata KöTK HÖK október 11-i üléséről

Jegyzőkönyv. Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata KöTK HÖK október 11-i üléséről Jegyzőkönyv Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata KöTK HÖK 2016. október 11-i üléséről Az ülés formája: Rendkívüli ZÁRT Az ülés ideje: 2016. október 11. (kedd) 19:00 Az ülés helye: 1093 Budapest,

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta.

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta. 03-3/10-1/2013. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2013. január 22-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak J E L Ö L Ő B I Z O T T S Á G A Budapesti Ügyvédi Kamara 2010. évi választás A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak JELÖLŐ LISTÁJA (A tisztségviselők

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 19-én 14.00 órakor kezdődő a Balatonszemesi Községházának tanácskozó termében közösen

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Versenyagár Egyesület Alsónémedi, Fő úti erdő 11. szám alatt, 2013. november 28. napján 15. óra 00. perckor megtartott közgyűléséről. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV

Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. szeptember 5-én 10:25 órakor Budapest Főváros XIV. Kerület Polgármesteri Hivatal 1145 Budapest, Pétervárad utca 2.

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Hejőkeresztúri Táblajátékosok Egyesülete

Jegyzőkönyv. Hejőkeresztúri Táblajátékosok Egyesülete Jegyzőkönyv Tárgy: Magyar Gószövetség közgyűlés Időpont: 2011. február 12. 17 óra Helyszín: Budapest, Bartók Béla u. 41. (Baduk Center) Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint (I. számú melléklet)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 22/2014. (IX. 08.) számú határozata

Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 22/2014. (IX. 08.) számú határozata Jegyzőkönyv Készült: ának hivatalos helyiségében 2014. szeptember 08- án megtartott Helyi Választási Bizottság üléséről. Jelen vannak: Dr. Szilágyi Norbert jegyző, HVI vezető Tóthszegi-Németh Éva jegyzőkönyvvezető,

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

FEKOSZ Küldöttgyűlés, 2012. május 18. Budapest 1/10. Jegyzőkönyv

FEKOSZ Küldöttgyűlés, 2012. május 18. Budapest 1/10. Jegyzőkönyv FEKOSZ Küldöttgyűlés, 2012. május 18. Budapest 1/10. Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Óbudai Egyetem, Bánki Donát Tagkollégium (1065 Budapest,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

ELTE HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

ELTE HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELTE Alakuló- és tisztújító küldöttgyűlés 2016 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának I. fejezet 20. -a alapján az ELTE HÖK elnöksége kiírja az ELTE HÖK elnökének és tisztségviselőinek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XLIX.. Küldöttgyűlésén december 15, Tó-Vendéglő

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XLIX.. Küldöttgyűlésén december 15, Tó-Vendéglő JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XLIX.. Küldöttgyűlésén 2015. december 15, Tó-Vendéglő a mellékelt jelenléti ív szerint Molnár Tamás gazdaságfejlesztési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 505-17/2016. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2016. augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

Elnökségi határozatok 2012.

Elnökségi határozatok 2012. Elnökségi határozatok 2012. A határozat száma A határozathozatal időpontja A határozat tartalma A határozat hatálya A döntést támogatók és ellenzők számaránya 2012/1. 2012. január Az Autisták Országos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. április 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 2-án 9.00 órai

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára 2015. évi elnökségi ülések határozat-tára 1./2015. (02.12) számú Elnökségi határozat: Az Elnökség egybehangzóan 9 igen szavazattal elfogadta a TAO bizottság javaslatát miszerint több pályázatnál a sorok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. február 28. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28-án 8.30 órai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. A Magyar Tudományos Akadémia elnökének, alelnökeinek, főtitkárának, főtitkárhelyettesének és választott elnökségi tagjainak megválasztása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. május 26. 10 óra 00 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, az 1039 Budapest, Piroska utca 2. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

Szenior fedett pályás sprinter ranglista (2015) Férfi 60 m Abszolút* Abszolút Név Egyesület Eredmény Születési eredmény

Szenior fedett pályás sprinter ranglista (2015) Férfi 60 m Abszolút* Abszolút Név Egyesület Eredmény Születési eredmény Szenior fedett pályás sprinter ranglista (2015) Férfi 60 m 6,42 Bodnár Gábor TFSE 7,66 1956.11.01 M58 0,8375 Torun 2015.03.24 6,77 Dr. Béres Sándor Egri VSI 7,33 1970.08.18 M44 0,9239 Budapest 2015.03.06

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Hegyesd Száma: 120-3/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 26-án (kedden ) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Készült: szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban órai kezdettel tartott ülésről.

Készült: szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban órai kezdettel tartott ülésről. Jegyzőkönyv Helyi Választási Bizottság (HVB) üléséről Készült: 2010. szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban 16.00 órai kezdettel tartott ülésről. Jelen vannak: elnök, Nagy Ákos elnök helyettes,

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Mellékletek: jelenléti ív meghívó Módosított alapszabály Közgyűlés helye: Szeged, Szent-Györgyi Albert

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 93-96/2013. (IX. 17.) számú határozat.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 399 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. október 21. napján megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Bodnár László polgármester Fotta Csaba Krausz Károly Csaba Sárközi

Részletesebben

A bizottság 3 igen szavazattal meghozta a 17/2014/VIII.29./ H A T Á R O Z A T

A bizottság 3 igen szavazattal meghozta a 17/2014/VIII.29./ H A T Á R O Z A T 4.számú HVB jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Kossuth L. út 138. szám alatti jegyzői irodában a HVB üléséről 2014. szeptember 2-án 17:00-kor Jelen vannak: Antal Lászlóné HVB tag Síposné Ferge Katalin HVB

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h q 2 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 4 7.0h q 3 Horváth

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi 3. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi 3. számú Jegyzőkönyve Legénd Községi Önkormányzat 2013. évi 3. számú Jegyzőkönyve Készült: 2013. február 14-én a Legéndi Önkormányzati Hivatalban megtartott -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Kristófné Ponicsán

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén M a g y a r K ö n y v t á r o s o k E g y e s ü l e t e P e s t M e g y e i S z e r v e z e t e 2 0 0 0 S z e n t e n d r e, P á t r i á r k a u t c a 7. w w w. p e m e k s z. h u Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. július 12. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 12-én 18.00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. november 29. (csütörtök) 08:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Verőce Község Művelődési Ház Termében (2621 Verőce, Árpád út 20.)

Részletesebben

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

2011. évi határozatok

2011. évi határozatok 2011. évi határozatok Országos Elnökség 1/2011. (01.19.) számú határozata: Az országos elnökség egyhangúlag elfogadta a Tagfelvétellel, tagnyilvántartással foglalkozó bizottságot, az alábbi összetétellel:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-6/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián.

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-én 9 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 3 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadta Marján Jánost a jegyzőkönyv aláírójaként.

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 3 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadta Marján Jánost a jegyzőkönyv aláírójaként. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2014. május 8-án 13.30 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal ovális termében

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010.05.06. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Dunakiliti Mellékelt jelenléti ív szerint Az Elnökségi Ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Óbudai Egyetem Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2010. május 14. (péntek) 11.00 11.00 (elnök)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2014. szeptember 23. napján 9:00 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124

Részletesebben

Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségén a jegyzői Irodában 3073 Tar, Szondy György út 92.

Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségén a jegyzői Irodában 3073 Tar, Szondy György út 92. Iktatószám:./2015... számú jegyzőkönyv Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Szurdokpüspöki Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Alsótold Község Önkormányzat Képviselőtestületének,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Pétanque Szövetség 2014. évi rendes közgyűléséről. A közgyűlésen jelen vannak a jelenléti ív szerinti 7 tagegyesület képviselői:

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Pétanque Szövetség 2014. évi rendes közgyűléséről. A közgyűlésen jelen vannak a jelenléti ív szerinti 7 tagegyesület képviselői: JEGYZŐKÖNYV a Magyar Pétanque Szövetség 2014. évi rendes közgyűléséről A közgyűlés helye: 7396, Magyarszék, Kossuth Lajos utca 51. A közgyűlés időpontja: 2014. február 22. 10:00 óra A közgyűlésen jelen

Részletesebben

Jászdózsa települési választás eredményei

Jászdózsa települési választás eredményei 2014-10-15 19:25 http://valasztas.hu/dyn/onk14/szavossz/hu... Frissitve: 2014.10.15. 17:59 Feldolgozás állása: 100,00 % Jászdózsa települési választás eredményei Szavazóköri eredmények Polgármester választás

Részletesebben