É L E T Ü N K november, 18. évfolyam.11. szám. w e s s i. h u

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "É L E T Ü N K november, 18. évfolyam.11. szám. w e s s i. h u"

Átírás

1 2017. november, 18. évfolyam.11. szám É L E T Ü N K w e s s i. h u A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója November 5-én vasárnap tól imaházunkban kerül megrendezésre a baptista nők világimanapjának hazai központi alkalma Kelj fel, tündökölj! címmel. Előadást tart Nagyné Albert Nóra (Újpest). November 11-én szombaton tól az énekkar és a Musica Sonora közös koncertet tart. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! November 12-én vasárnap délelőtt szimfonikus istentiszteletet tartunk. Az év utolsó közösségi vasárnapját November 26-án vasárnap rendezzük meg. Imádkozzunk az alkalmakért, a látogatókért! Fogadjuk örömmel gyülekezeti alkalmainkat, és hívjuk el ismerőseinket, barátainkat is! Gondoljunk nehéz helyzetben lévő testvéreinkre is, fejezzük ki szeretetünket, törődésünket feléjük! Gyülekezetünk bankszámlaszáma: Gyülekezeti értesítőnk elérhető a internetoldalon. A fotó a tavalyi gyülekezeti hétvégén készült. Fotó: Gál Efraim

2 2017. november Gyülekezeti hétvége Mit jelentett neked a wessis gyülekezeti hétvége? - Jó volt együtt lenni azokkal az emberekkel, akiket már ismerek és szeretek. Emellett direkt úgy mentem el a hétvégére, hogy szeretném azokat a felnőtteket, időseket is megismerni, akikkel eddig nem volt kapcsolatom. Ez nagyjából sikerült is, nagyon sokakat megismertem, de persze egy hétvége mindenkire nem volt elég. Ezen kívül nagyon tetszett az, hogy az alkalmak változatosak voltak (pl énekek szempontjából) és mindenki szeretettel állt hozzá mindenhez. Bohus Lidia - Megismertem legalább számomra teljesen új embert. - Leginkább sok új embert és jó beszélgetéseket. A téma is nagyon klassz volt, elgondolkodtató ez a közösség dolog. Meg ugyebár az is, hogy minden Isten dicsőségéről szól. A bizonyságokat pedig nagyon szeretem, sok erőt tudnak adni. - Kellemes hétvége volt, jó volt új embereket megismerni és a gyerekeket. Csősz Marietta - Először is köszönöm a gyülekezet befogadását! Másodjára voltam, nagyon értékes volt az első két évvel ezelőtti alkalom is. Ami számomra 2

3 18. évfolyam 11. szám 2017, Balatonszárszó megmaradt, hogy milyen családias, bensőséges viszonyban vannak a testvérek. Nagyon jó volt látni ezt, és tudni, hogy "Ki" az összetartó erőt. Elgondolkodtatóak és megrendítőek voltak a vezetők tanításai. A kiscsoportos beszélgetés is nagyon tetszett. Egyetértettünk abban, hogy számolnunk kell az egyre elhatalmasodó magánnyal és következményeivel, és hogy igenis van felelősségünk nemcsak "egymás" felé, hanem egyre inkább a "világban" is. Ennek külön örül- 3

4 2017. november tem! Turi Dávid - Hasonlóan, mint a táborban, együtt lehettem a velem egykorú Wessisekkel. Balassa Jázmin - Békességet, együttlétet az én drága testvéreimmel nagy-nagy szeretetben. Egy kis elvonulást a világból, tanítást, jókedvet. Kolesár- Szundy László - Megélni a templom falain kívül is azt, hogy szeretet, hála és elfogadás vesz körül. Sipos Tábita - Talán jó lenne több fontosabb témáról különböző kis csoportokban többet beszélgetni. Nem csak egy alkalommal. Esetleg ugyanazt a témát a kis csoportokban parhuzamosan feldolgozni, utána az eredményeket összefoglalni közösen - minden csoportból egy választott szóvivővel. Visszafele Csehországban balesetünk volt. Brno elött egy autópálya felújítási terelésnél bedugult a fogalom. Egy pillanatra megálltunk az előttünk levő autó mögött. Éppen beszélgettünk, amikor hátulról beleszaladt egy személyautó az Opel Zafíránkba. Nekilökött minket az előttünk álló járműnek. Akkora ütést kaptunk, hogy a csomagtartó ajtaja teljesen behorpadt, az üveg kirepült belőle. Üvegszilánkok repültek a fülünkbe. A 6. ülésen Jázmin ült. 10 cm-re állt meg mögötte a másik autó. Féknyom nem volt, a sofőr teljes menetsebes- 4

5 18. évfolyam 11. szám séggel jött. Nem vett észre minket, talán nagyon tűzött a nap, es félrenézett. Az autó oly mértékben serült, hogy nem tudtunk továbbhaladni, a hátsó kerekre nyomta a vázat az ütés, délután 13 órakor. Este 20 órára érkezett meg a csere autó, és reggel 6 órára értünk haza. DE..., mindannyian épségben túléltük. Isten vigyázott ránk. Egy próbatételnek éltük meg, kapcsolatunk erősítésének az Atyával. Balassa Bálint Számodra mi volt a hétvége legnagyobb tanulsága vagy élménye? - A közösség és a lélek egysége. Mikes Balázs - A vasárnapi alkalom. Mikes Benedek - Felismertem hála az Úrnak nem volt az életemben nagy ballépés. - Hogy a közösség nem értem van. Enyedi Gabi - A vasárnap délelőtt. Diriczi Dániel - Élmény volt számomra, hogy mindent együtt csináltunk, mint egy nagy család. Szuper volt! Gállné Bodor Ildikó - Istennek komoly terve van a gyülekezetünkkel. Jassó Attila 5 A fotókat Gál Efraim készítette.

6 2017. november A csoportos beszélgetésből volt -e olyan üzenet vagy téma, amelyet szélesebb körben is fontos lenne meghallani? - A házicsoportok szükségessége. Mikes Balázs - A csoportban 6-an voltunk. Mindenki számára fontos volt az a tény, hogy tartozzon valahova, hogy legyenek szorosabb testvéri, baráti kapcsolatai (terhek megosztása). Gállné Bodor Ildikó A csoportos beszélgetés során találkoztál-e olyan testvérekkel, akik egyedül érzik magukat gyülekezetünkben? - Sajnos igen! Volt aki azt mondta hogy nem tartozik sehova (pedig hiányzik neki), mert nincsen elég kiscsoport. Volt aki hiányolta a közösségünk segítségét, támogatását (elhagyatottnak érezte magát) egy hosszantartó családi betegséggel küszködve. Gállné Bodor Ildikó - Hozott-e változást a közösséghez való kapcsolatodba ez a gyülekezeti hétvége? Ha igen, mi az? - Átértékelődött a közösséghez való viszonyom. - Igen. Minden ilyen alkalom segít a közösségbe való beintegrálódásba és hozzájárul ahhoz, hogy gyakorlatban éljem meg a testvéri kapcsolataimat. 6

7 18. évfolyam 11. szám Diriczi Dániel - Inkább pihenni, élvezni az együttlétet mentem oda, nem tudatos kapcsolat építésért. Gállné Bodor Ildikó - Igen az ifisekkel is tudtam beszélgetni. A jövőre nézve melyik programok időtartamát növelnéd, melyekét csökkentenéd, illetve milyen javaslatod lenne? - Ez így volt jó. Mikes Balázs - Lehetne több csoportos beszélgetés. Diriczi Dániel - Növelném a bizonyságtételek időtartalmát. Hetényi Attila bácsit szívesen hallgatnám tovább! Köszönöm szépen, sok áldást kedves testvéreim! Gállné Bodor Ildikó megélni a templom falain kívül is azt, hogy szeretet, hála és elfogadás vesz körül... 7

8 2017. november, 18. évfolyam.11. szám A gyülekezet novemberi programja DÁTUM KEZDÉS ALKALOM SZOLGÁLÓ 5. Vasárnap 9.30 Imaáhítat Boross Attila Istentisztelet, úrvacsora Kübler János Baptista nők világ-imanapja 7. kedd Budapesti ifjúsági istentisztelet 8. Szerda Bibliatanulmányozás kezdőknek Kübler János 9. Csütörtök Bibliatanulmányozás Kübler János Elöljárósági tanácskozás 10. Péntek Ifjúsági 11. Szombat Koncert 12. Vasárnap 9.30 Imaáhítat Dósa Dániel Istentisztelet Kübler János 14. kedd Budapesti ifjúsági istentisztelet 15. Szerda Bibliatanulmányozás kezdőknek Kübler János 16. Csütörtök Bibliatanulmányozás Kübler János 17. Péntek Ifjúsági 18. szombat Szombat5 közösségi alkalom 19. Vasárnap 9.30 Imaáhítat Sípos Sándor Istentisztelet Kübler János 21. kedd Budapesti ifjúsági istentisztelet 22. Szerda Bibliatanulmányozás kezdőknek Kübler János 23. Csütörtök Bibliatanulmányozás Mikes Balázs Elöljárósági tanácskozás 24. Péntek Ifjúsági 26. Vasárnap 9.30 Imaáhítat Dósa Károly Istentisztelet, közösségi nap Marton Zsolt 28. kedd Budapesti ifjúsági istentisztelet 29. Szerda Bibliatanulmányozás kezdőknek Kübler János 30. Csütörtök Bibliatanulmányozás Kübler János Dec. 1. Péntek Ifjúsági Dec. 2. szombat Szombat5 közösségi alkalom Dec. 3. Vasárn Imaáhítat Kondor Attila Istentisztelet, úrvacsora Kübler János

É L E T Ü N K. várjátok meg az Atya ígéretét. Visszajön. 2013. december, 14. évfolyam 12. szám. w e s s i. h u

É L E T Ü N K. várjátok meg az Atya ígéretét. Visszajön. 2013. december, 14. évfolyam 12. szám. w e s s i. h u 2013. december, 14. évfolyam 12. szám É L E T Ü N K w e s s i. h u A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója Visszajön Hóból az erdő, ködből a felhő, hó esik, tél szele fújja Valaki eljött,

Részletesebben

2017. február, 18. évfolyam 2. szám

2017. február, 18. évfolyam 2. szám 2017. február, 18. évfolyam 2. szám ÉLETÜNK wessi.hu A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója Február 19-i közösségi vasárnapot szervezünk. Részletek a 2. oldalon. Február 24.-én 17.00-tól

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

mat fogunk tartani. Aliansz imahét programjai: Február 19-én, vasárnap fogjuk megszervezni az év első közösségi napját.

mat fogunk tartani. Aliansz imahét programjai: Február 19-én, vasárnap fogjuk megszervezni az év első közösségi napját. 2017. január, 18. évfolyam 1. szám ÉLETÜNK w es s i. h u A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója Aliansz imahét programjai: Január 9, Ó utca 16, Kübler Jánor, Január 10, Ó utca 16, Bánki Lajos,

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban. Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

É L E T Ü N K. A szeretet soha nem türelmetlen, mindig hisz, mindig remél és soha nem adja fel. 1 Korinthus 13:7. 2015. február 16. évfolyam 2.

É L E T Ü N K. A szeretet soha nem türelmetlen, mindig hisz, mindig remél és soha nem adja fel. 1 Korinthus 13:7. 2015. február 16. évfolyam 2. 2015. február 16. évfolyam 2. szám É L E T Ü N K w e s s i. h u A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója 2015. év gyülekezetünkben az Imádság éve. Február első hetében (febr. 2-től 7 -ig) ennek

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

Ne félj, mert megváltottalak, szólítottalak, enyém vagy! 2014. június július 15. évfolyam 6-7. szám

Ne félj, mert megváltottalak, szólítottalak, enyém vagy! 2014. június július 15. évfolyam 6-7. szám 2014. június július 15. évfolyam 6-7. szám ÉLETÜNK wessi.hu A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója Gyülekezetünk nyári programjai: vasárnaponként ½ 10-kor imaóra 10 órakor és 17 órakor istentisztelet.

Részletesebben

Koncert a MOM Kulturális Központban Kísér: Türjei Zoltán. indulás:14:15 Kísér: Türjei Zoltán. Rend a csoportokban

Koncert a MOM Kulturális Központban Kísér: Türjei Zoltán. indulás:14:15 Kísér: Türjei Zoltán. Rend a csoportokban Októberi programok: Faliújság: 3.csoport október 1. szerda este október 2. csütörtök október 3-4-5. A zene világnapja Shakespeare az opera színpadán Koncert a MOM Kulturális Központban Kísér: Türjei Zoltán

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

A TANÉV RENDJE 2018/2019.

A TANÉV RENDJE 2018/2019. A TANÉV RENDJE 2018/2019. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 2 3 4 5 6 7 8 Hétfő 6 13 20 27 Hétfő 3 10 17 24 Hétfő 1 8 15 22 Kedd 7 14 21 28 Kedd 4 11 18 25 Kedd 2 9 16 23 Szerda 1 8 15 22 29 Szerda 5 12 19

Részletesebben

É L E T Ü N K november, 17. évfolyam 11. szám. w e s s i. h u. December 25 tól 9.30 órától : karácsonyi istentisztelet.

É L E T Ü N K november, 17. évfolyam 11. szám. w e s s i. h u. December 25 tól 9.30 órától : karácsonyi istentisztelet. 2016. november, 17. évfolyam 11. szám É L E T Ü N K w e s s i. h u A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója November 26-án 19.00 órától Unless @Wessi53 akusztik könnyűzenei koncert a Wessiben.

Részletesebben

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus Egyházközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség KatolikUS egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus EgyHÁZközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. Október Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy

Részletesebben

A TANÉV RENDJE 2016/2017.

A TANÉV RENDJE 2016/2017. A TANÉV RENDJE 2016/2017. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Hétfő 1 8 15 22 29 Hétfő 5 12 19 26 Hétfő 3 10 17 24 31 Kedd 2 9 16 23 30 Kedd 6 13 20 27 Kedd 4 11 18 25 Szerda 3 10 17 24 31 Szerda

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?

Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések? A Biblia üzenete Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Prédikátor könyve 3:1 Terveink szerint Üzleti terv, hiteltörlesztési terv, munkaterv, fejlődési terv. Ismerősek a

Részletesebben

É L E T Ü N K augusztus, 18. évfolyam. 8. szám. w e s s i. h u

É L E T Ü N K augusztus, 18. évfolyam. 8. szám. w e s s i. h u 2017. augusztus, 18. évfolyam. 8. szám É L E T Ü N K w e s s i. h u A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója Augusztusban vasárnaponként csak délelőtt fél 10-től tartunk gyülekezeti alkalmakat.

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

Erős vár a mi Istenünk!

Erős vár a mi Istenünk! Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztály Gyermek és Ifjúsági Munkaág H Í R L E V É L T ART ALOM Köszönt Erős vár a mi Istenünk! Gyermek és Ifjúsági pályázat elszámolása Programnaptár

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

ÉLETÜNK. Október 7-én, szerdán 17 órakor Kiscsoportvezető képzést tartunk

ÉLETÜNK. Október 7-én, szerdán 17 órakor Kiscsoportvezető képzést tartunk ÉLETÜNK www.wessi.hu A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója 2018. OKTÓBER XIX. évfolyam 8. szám Október 7-én, szerdán 17 órakor Kiscsoportvezető képzést tartunk Október 14-én, Philip Yancey

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban

Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban 2015. 12. 16. Idén kerültek először megrendezésre Marosvásárhelyen a Keresztyén Egyetemista Napok a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 31 1 2 3 4 5 6 1. szept. 1-6 tantestületi munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák osztályfőnöki munkaközösség e 7 8 9 10 11

Részletesebben

2017. évi programjaink

2017. évi programjaink 2017. évi programjaink Kedves Barátaink! Szeretettel ajánljuk a 2017 lelkigyakorlatos lehetőségeinket. Reméljük, örömet okoz és tudnak választani belőle. Jézus örömével várunk Benneteket: A lelkigyakorlatos

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

Egy lélekkel a templomban

Egy lélekkel a templomban Egy lélekkel a templomban 2016. 06. 26. Állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel a templomban mottóval június 27-től kezdődően ebben az évben is megszervezésre kerül a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

É L E T Ü N K január, 19. évfolyam 1. szám. w e s s i. h u

É L E T Ü N K január, 19. évfolyam 1. szám. w e s s i. h u 2018. január, 19. évfolyam 1. szám É L E T Ü N K w e s s i. h u A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója Január 8-tól kéthetenként, hétfőn 18.15 órakor közös imádkozás a kávézóban - bejárat

Részletesebben

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen:

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Jelenléti ív 2013 01 Január munkanap-ünnepnap száma: 23-1 kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd 184 ## Csuzstatás: 16 17 18 19 20

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 29 aug 30 aug 31 1 2 3 4 szept. 1-4 alakuló 9.00 pót- és osztályozó vizsgák 10.00 munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák 5

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 28 aug 29 aug 30 aug 31 1 2 10.00 alakuló munka és balesetvédelmi oktatás 9.00 osztályozó vizsgák kréta tanfolyam és tesztírás munkaközösségi

Részletesebben

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1. 5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:

Részletesebben

Az Üröm- Pilisborosjenői Református Egyházközség missziói munkaterve (2015.január 1-től)

Az Üröm- Pilisborosjenői Református Egyházközség missziói munkaterve (2015.január 1-től) Az Üröm- Pilisborosjenői Református Egyházközség missziói munkaterve (2015.január 1-től) Január 1. Évkezdet, Vení Sancte Istentisztelet 10:00 (Becker Norbert Gy.) Január 4. 10:00 Úrvacsorás Istentisztelet

Részletesebben

1-1 9. f o r d u l ó k

1-1 9. f o r d u l ó k O T P B a n k L i g a N B I. F é r f i F e l n ő t t N a g y p á l y á s L a b d a r ú g ó b a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 15-2016. 1-1 9. f o r d u l ó k 2015. június 30 - július 1. UEFA Bajnokok

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Lelkészi jelentés a 2012. évről

Lelkészi jelentés a 2012. évről Lelkészi jelentés a 2012. évről Egy idős néni a gyülekezetből azt mondta- szinte csak magának félhangosan- hogy nem jó már ez a világ ahol mindenkinek olyan sok dolga van hogy nincs már ideje az embereknek.

Részletesebben

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon:

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 1 BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 1188. Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 295 34 27 06 30 445 39 55 A BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A 2015. ÉVRE I.

Részletesebben

Művészetek Völgye 2015 LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK!

Művészetek Völgye 2015 LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK! LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK! LEMangURIA Tanoda Udvarán a tánc és társművészetek, zene, színjátszás, meditációk, testtudatos és egészségmegőrző módszerek

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

Éves munkaterv 2011/2012

Éves munkaterv 2011/2012 Éves munkaterv 2011/2012 Tanítási Tanítási Napló nap hét Naptári nap Esemény szerinti Képzések Szülői Egyéb sorszáma sorszáma esemény estek augusztus 27. Szombat augusztus 28. Vasárnap augusztus 29. Hétfő

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember Iskolai programterv (2017-18-as tanév) Szeptember 1. péntek 8.00 Tanévnyitó ünnepség, osztályfőnöki órák 17.00 Szülői értekezlet 1.a és 1.z osztálynak 4. hétfő 16.00 Összevont szülői értekezlet 5. osztályoknak

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el! Gyermekmisszió Gyermek Evangélizációs Közösség 2017 nyár/ősz Kedves Testvéreink az Úrban! De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak

Részletesebben

2015. december, 16. évfolyam 12. szám

2015. december, 16. évfolyam 12. szám 2015. december, 16. évfolyam 12. szám ÉLETÜNK wessi.hu A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója December 6-án 17 órakor Adventi koncertet tartunk imaházunkban. December 13-án adom ányainkat

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. -

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. - Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban - 2008. május 31. - A Cursilló (spanyol eredetű szó) magyarul a keresztyénségről szóló rövid tanfolyamot jelent. A református Cursillo

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

2012. november, 13. évfolyam 11. szám É L E T Ü N K. A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója. Bátran szolgálj azzal, amid van!

2012. november, 13. évfolyam 11. szám É L E T Ü N K. A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója. Bátran szolgálj azzal, amid van! 2012. november, 13. évfolyam 11. szám É L E T Ü N K w e s s i. h u A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK Egyházaink hírei Katolikus egyházközségeink F Gyóni Katolikus Egyházközség Nagyböjt hétfőin a szentmise után lehetőség a szentgyónásra 18.15-ig (26-án, nagyhétfőn 19.15-ig). 14-én, 21-én és 28-án a szentmisék

Részletesebben

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére MÉGIS A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz érte cserébe, MÉGIS A LEGJOBBAT ADD A VILÁGNAK, AMID CSAK VAN! ( a calcuttai gyermekotthon faláról ) Kertész Imre atya emlékére Kertész

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 28 aug 29 aug 30 aug 31 1 2 3 szept. 1-3 10.00 alakuló 9.00 pót- és osztályozó vizsgák 10.00 munkaközösségi ek 9.00-tól enapló napja

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

2013. február, 14. évfolyam 2. szám É L E T Ü N K. A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója

2013. február, 14. évfolyam 2. szám É L E T Ü N K. A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója 2013. február, 14. évfolyam 2. szám É L E T Ü N K w e s s i. h u A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója Otthon kellett maradnom, ágyba parancsolt az influenza, a vele járó állapot és nem

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

Megnyílás. 2. összejövetel

Megnyílás. 2. összejövetel Megnyílás 2. összejövetel 25 Előkészítés Üljünk körbe, és középre tegyünk egy gyertyát (ne a szőnyegre csöpögjön!). Ezt gyújtsuk meg a beszélgetés kezdetekor! Keresd ki a mai napra való szentírási részt:

Részletesebben

Javaslat a [Cserépfalui Református Egyházközség című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [Cserépfalui Református Egyházközség című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Javaslat a [Cserépfalui Református Egyházközség című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Szilágyi Zoltán (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016. Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői

Munkaterv 2015/2016. Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői szeptember 2. Tűzvédelmi oktatás szeptember 2. 16:30 Szülői ért. szeptember 3. 14:00 Hip-hop bemutató szeptember 4. Szakköri

Részletesebben

Dr. Rentka László a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke

Dr. Rentka László a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke Nyílt rendezvények a Debreceni Sportuszodában, melyekhez a megadott időszakokban és a megadott létszám határig díjtalan belépéssel lehet csatlakozni! A Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program rendezvényei

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 A háláról emberek a jótettek emlékét a porba írják? Az evangéliumi tíz emberbõl kilenc valóban ezt tette. Nekik a gyógyulás volt a

Részletesebben