Segédanyag a szakmai gyakorlati idő számításához és ellenőrzéséhez
|
|
- Hanna Tamás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Segédanyag a szakmai gyakorlati idő számításához és ellenőrzéséhez 1.0* Készítette: Szakál Ferenc Pál *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől kezdve nem vállalok szakmai felelősséget! A weblapon mindig garantáltan a legfrissebb változat található.
2 Elöljáróban A szakmai gyakorlati idő pontos számítása nagyon fontos a pedagógus előmenetele szempontjából. Az adat a KIR-ben szerepel, de nem frissül automatikusan, pontossága és frissessége ezért a mindenkori intézményvezető felelőssége. Mivel mostantól már csak a jogszabálynak megfelelő jogviszonyok számítanak be, fontos ennek az ellenőrzése. Ebben a ppt-ben tisztázom a fogalmakat, összegyűjtöm a számítás szabályait és bemutatok néhány olyan esetet, ami jellemzően problémás szokott lenni a jogszabálynak megfelelő foglalkoztatás szempontjából. Utóbbi témában folyamatosan frissítem, bővítem a ppt-t, érdemes többször ránézni. Mint mindig, most is felhívom a figyelmet arra, hogy a ppt tanulmányozása nem helyettesíti a jogszabályok pontos ismeretét. Az itt olvasható jogszabály-értelmezések a saját véleményemet tükrözik, és mint minden személyes vélemény, vitathatók, továbbá nem perdöntők, nem képezhetik munkajogi döntések alapját, hivatalos jogvitákban nem képezhetnek hivatkozási alapot.
3 Szolgálati idő és szakmai gyakorlati idő A két dolog nem ugyanaz, de mindkettőnek van jelentősége a besorolás és az előmenetel szempontjából. A szolgálati idő az összes jogviszonyt jelenti, a szakmai gyakorlati idő viszont csak a pedagógusként ledolgozott éveket. De lássuk ennél részletesebben!
4 Szolgálati idő Komoly jelentősége van mindjárt az első besorolásnál: Ha ugyanis valaki rendelkezik 2 év szakmai gyakorlati idővel, de nem rendelkezik legalább 6 év szolgálati idővel, vagyis nem dolgozott legalább 6 évet bárhol és bármilyen munkakörben, akkor gyakornok lesz. [326/2013. Korm. 2. (3)] Ellenben ha egyetlen napot sem dolgozott pedagógusként, de dolgozott legalább 6 évet bárhol (akár külföldön is) és bármilyen munkakörben, akkor PI lesz. [326/2013. Korm. 6. (3)] A másik fontos szerepe az, hogy a fokozaton belül ez határozza meg a kategóriát. Vagyis ha valaki pl. PI-ben van, és dolgozott 4 évet pedagógusként, de dolgozott nem pedagógusként is mondjuk 5 évet, akkor a PI-en belüli kategória megállapításához nem 4, hanem 9 évet kell figyelembe venni, vagyis nem PI2, hanem PI4 lesz a besorolása. A szolgálati időbe minden jogviszonyban töltött idő beszámít, az is, amit mondjuk GYES-en vagy fizetés nélküli szabadságon vagy tartósan betegen töltött az illető.
5 Szakmai gyakorlati idő Hogy ebbe mi számít bele, azt egész pontosan a 326-os rendelet 6. (1)-(2) bekezdése határozza meg: a pedagógus-munkakör, a pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakör, óraadói megbízás, Európai Iskolákban pedagógus-munkakör, állami iskola 1 8. évfolyamán egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan tantárgy tanítása (legalább heti 10 órában, az iskola által igazolva), pedagógus-képzést folytató felsőoktatási intézményben végzett oktatói tevékenység, a köznevelés országos irányításával összefüggő munkakör, a kizárólag nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben alkalmazottak esetében a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakör a honvédelemért, valamint a rendvédelemért felelős miniszter által fenntartott nevelési-oktatási intézményben szolgálati viszony keretében pedagógus munkakör A Gyvt. Hatálya alá tartozó intézmények esetében ez a következőkkel bővül: a család-, gyermek- és ifjúságvédelem területén egyetemi, főiskolai végzettséghez kötött szakmai munkakör, vezető beosztás, a szociális-képzést folytató felsőoktatási intézményben folytatott oktatói, terepkoordinátori tevékenységgel összefüggő munkakör, a gyermek- és ifjúságvédelem országos irányításával összefüggő munkakör A számításnál napra pontosnak kell lenni, és figyelembe kell venni a csökkentő tényezőket, továbbá azt, hogy csak a jogszerű alkalmazás ideje számít be!
6 Napra pontosság A 326-os rendelet 6/A. (1) bekezdése szerint: Az összeszámításkor egy évnek 365 napos időtartam felel meg. Vagyis ha valaki pl. szeptembertől júniusig volt óraadó, akkor az egy tanév, de nem egy év. Nem mindegy tehát az sem, hogy valakit mondjuk augusztus 15-től vagy szeptember 1-től alkalmaztak. A KIR-ben csak egész év rögzíthető, vagyis így pl. a 7 év és 364 nap 7 évnek számít, de másnap már át is írható, sőt írandó 8 évre.
7 A szakmai gyakorlati időt csökkentő tényezők A 326-os rendelet 6/A. (3) bekezdése szerint a szakmai gyakorlati időbe nem számít be: a jogviszony szünetelésének harminc napot meghaladó időtartama, a pedagógus-munkakörben eltöltött idő, ha a pedagógus munkaideje nem érte el a Mt. szerinti teljes heti munkaidő huszonöt százalékát (vagyis kevesebb mint 10 óra) Ha több részmunkaidős jogviszonya volt egyidejűleg, és ezek együtt kiadnak legalább 10 órát, akkor beszámít [(4) bekezdés]. A jogviszony szüneteltetését definiálja a rendelet 1/A. 3. pontja: a jogviszonynak az az időtartama, amely alatt a felek jogviszonyból eredő kötelezettségeik teljesítését jogszabályi előírás vagy megállapodásuk alapján kölcsönösen szüneteltetik. Ilyen pl. a fizetés nélküli szabadság, vagy a GYES-nek a fizetés nélküli szabadságon töltött része. Az tehát NEM IGAZ, hogy a GYES nem számít bele, ennél összetettebb a dolog. Sőt, még a fizetés nélküli szabadságból is beszámít egy hónap, csak az nem, ami efölött van. Ez nagyon fontos lehet amiatt, hogy napra pontosan kell számolni!
8 Jogszabálynak megfelelő alkalmazás A következő diákon néhány olyan téma következik, ami gyakran kerül elő a pedagógusok szabályszerű alkalmazásával kapcsolatban. Ezt a részt igyekszem folyamatosan bővíteni.
9 Nyelvvizsga nélküliek 1. Pedagógus szakképzettséggel az rendelkezik, aki az ezt igazoló dokumentummal (oklevél, diploma) rendelkezik. Vagyis az nem elég, hogy létezik ilyen dokumentum, amíg a felsőoktatási intézmény nem adta át a hallgatónak, addig nem rendelkezik az adott szakképzettséggel óta az oklevél kiadásához középfokú nyelvvizsgára van szükség. Akinek tehát ennek hiányában nem adták ki az oklevelét, az nem rendelkezik az oklevél által igazolt szakképzettséggel. Mint tudjuk, sokan vannak így, sok az ilyen pedagógus is.
10 Nyelvvizsga nélküliek 2. Az 1993-tól 2012-ig hatályos Kt. (1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról) 127. (6) bekezdése szerint tanulmányai befejezéséig tartó határozott idejű szerződéssel/kinevezéssel lehetett alkalmazni utolsó éves hallgatót tól sokan erre hivatkozva alkalmaztak olyan pedagógust, akinek nyelvvizsga hiányában nem volt mag a szakképzettsége. Csakhogy aki így járt, az nem volt utolsó éves hallgató, mivel abszolutóriumot kapott, tehát befejezte a tanulmányait, és nem is iratkozott be a felsőoktatási intézmény következő szemeszterére. Viszont mivel nem volt meg az oklevele, nem volt szakképzettsége sem. Tehát: Ha valakit 1996 és 2012 között úgy alkalmaztak, hogy nyelvvizsga hiánya miatt nem kapta meg az oklevelét, akkor ez szabálytalan volt, ez az idő nem számítható be a szakmai gyakorlat idejébe!
11 Nyelvvizsga nélküliek 3. Az Nkt. hatályba lépésével szeptember 1-jétől hatályát vesztette a Kt. előző dián idézett bekezdése, vagyis azóta utolsó éves hallgatót sem lehet alkalmazni január 1. óta hatályos ugyanakkor az Nkt. 99. (14) bekezdése, amely szerint aki a nyelvvizsgán kívül mindent teljesített, az is alkalmazható pedagógusként, mégpedig nem csak egy évig, hanem a gyakornoki idő végéig, ami 2 évet jelent. Tehát: Ha valakit után utolsó éves hallgatóként alkalmaztak, akkor ez szabálytalan volt, a szakmai gyakorlati időbe nem számítható be. Ha valakit és között úgy alkalmaztak, hogy nyelvvizsga hiánya miatt nem volt oklevele, az továbbra is szabálytalan volt, a szakmai gyakorlat idejébe nem számítható be. Ha valakit után úgy alkalmaztak határozott időre gyakornokként, hogy nyelvvizsga hiánya miatt nem volt meg az oklevele, akkor az szabályos volt, a szakmai gyakorlati időbe be kell számítani.
12 Óvónőképző szakközépiskola 1. Ma már nyilvánvaló, hogy az óvodapedagógusnak felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie, de ez nem volt mindig így. Kevesen lehetnek már akiket érint, de előfordulhat, hogy valakit óvónőképző szakközépiskolai végzettséggel alkalmaztak óvodapedagógus munkakörben. A Kt. 93-ban úgy rendelkezett, hogy ilyen végzettséggel utoljára 1997-ben lehet alkalmazni óvodapedagógust, feltéve, hogy vállalja a felsőfokú képzés elvégzését. Akit tehát között alkalmaztak ilyen végzettséggel óvodapedagógusként, az valamikor táján megszerezte a megfelelő felsőfokú szakképzettséget, de akár megszerezte, akár nem, a tanulmányai alatt (vagy alatt is) szabályosan alkalmazták, tehát ez az idő a szakmai gyakorlati idejébe beszámít.
13 Óvónőképző szakközépiskola 2. Ebből az is következik, hogy a 2000-es évek elején ez a szabály fölöslegessé vált, és átvette a helyét egy másik, ami az Nkt-ba átkerülve ma is hatályos. Eszerint aki óvónőképző szakközépiskolát végzett, és ig legalább 7 év szakmai gyakorlatot szerzett óvodapedagógusként, az továbbra is, és újonnan is alkalmazható ebben a munkakörben. Ez azt jelenti, hogy 1989-ben kezdett, tehát lehetnek még a pályán ilyen kollégák, bár valószínűleg nem sokan. Az ő alkalmazásuk tehát 1989-től napjainkig szabályos, a szakmai gyakorlati időbe beszámít.
14 Nyelvtanítás nyelvvizsgával 1993-ban a Kt (3) lehetővé tette, hogy 5 évig (tehát 1998-ig) alkalmazzanak nyelvtanárnak olyan pedagógust, akinek van bármilyen, az évfolyamnak megfelelő pedagógus szakképzettsége, és az adott nyelvből C típusú nyelvvizsgája, és vállalja a megfelelő felsőfokú képzés elvégzését. Ez a szabály hosszabbodott, végül ig lehetett így alkalmazni valakit nyelvtanításra. Vagyis aki akkor kezdett ilyen feltételekkel, az kb-2000-ig még tudott nyelvszakos képesítés nélkül nyelvet tanítani. Ráadásul aki ig betöltötte az 50. életévét, és legalább 10 éve már tanította az adott nyelvet, az a képzés alól is mentesült. Tehát sokan lehetnek olyanok, akik nyelvszakos képesítés nélkül tanítottak nyelvet akár évekig. Ha a fenti feltételeknek megfeleltek abban az időben, akkor ezek az évek beszámítanak a szakmai gyakorlati idejükbe.
15 Testnevelés edzőként május 10-én lépett hatályba, és december 31-én módosult az Nkt. 98. (16) bekezdése, amely szerint az is taníthatott testnevelést, akinek testnevelő-edzői szakképzettsége vagy felsőfokú végzettsége és sportoktatói vagy sportedzői szakképesítése volt. Erre még a as tanév kezdetéig, vagyis ig van lehetőség. Tehát aki a fenti egyébként nem pedagógus szakképzettséggel tanított után testnevelést, az ezt szabályosan tette, ez az idő a szakmai gyakorlati idejébe beszámít.
16 Főiskolai oklevéllel középiskolában A Kt. 17. (1) bekezdésének e) pontja erre a művészetek, a technika és a testnevelés (eredeti megfogalmazásban készségtantárgyak) esetében adott lehetőséget, a 17. (2) bekezdés pedig idegen nyelv esetében. Az Nkt es hatályba lépésével ez is változott, azóta az idegen nyelv, az ének és a testnevelés esetében lehetséges ez. Vagyis idegen nyelvből, testnevelésből és énekből 1993 óta, rajzból, és technikából ig szabályos az ilyen foglalkoztatás.
17 Mérnöktanár Klasszikus, örök vita, hogy mérnöktanár, sőt mérnök taníthat-e. Sokan tanítottak, tanítanak ilyen végzettséggel pl. matematikát, fizikát, kémiát. A Kt. konkrétan ilyen lehetőséget nem említ. Az Nkt december 1. óta ad erre lehetőséget, de kizárólag a technika-gyakorlati foglalkozás tantárgy esetében [99. (6) a)]. Vagyis mérnöktanár csak technikát, és csak 2016 decemberétől taníthat, egyéb esetben a foglalkoztatása szabálytalan volt, a szakmai gyakorlati időbe nem számít bele.
18 Művészként rajzot, éneket tanítani Ilyenre sem a Kt., sem az Nkt. nem ad, és nem adott lehetőséget. Kivétel ez alól természetesen az alapfokú művészetoktatás. Vagyis ha valaki művészeti szakképesítéssel tanított valamilyen művészeti tantárgyat, és ezt nem alapfokú művészeti iskolában tette, a foglalkoztatása szabálytalan volt, a szakmai gyakorlat idejébe nem számít be.
19 Egérutak 1. Fontos leszögezni, hogy mindegyik problémás eset csak akkor okoz gondot, ha a pedagógus kizárólag ezt a feladatot végezte. Ha mellette volt egy szabályos feladata is legalább heti 10 órában, akkor nincs gond.
20 Egérutak 2. Már az 1993-as Kt. első változatában is szerepelt, és az Nktban most is benne van a következő szabály: a végzettség szintjének megfelelő tanári szakképzettségnek kell elfogadni a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel igazolt szakképzettséget, ha a felsőfokú iskolai tanulmányok keretében el kellett sajátítani a tantárgy oktatásának módszertanát; a feltételek meglétéről az oklevelet kiállító felsőoktatási intézmény igazolása vagy a leckekönyv alapján a munkáltató dönt. Ha tehát pl. a mérnöktanár leckekönyvéből egyértelműen kiderül, hogy tanulta a fizikatanítás módszertanát, akkor taníthat fizikát, vagy ha a művész leckekönyvéből kiderül, hogy tanulta a rajztanítás módszertanát, akkor taníthat rajzot. Természetesen mindezt megfelelő dokumentumokkal bizonyítani kell
21 Egérutak 3. Az Nkt. 99. (10) bekezdése szerint ha valakinek a Kt. szerint még megvolt a megfelelő szakképzettsége, de az Nkt. szerint már nem, akkor a következőképpen foglalkoztathatták tovább: Ha én a nyugdíjkorhatárig kevesebb mint 10 éve volt, akkor a nyugdíjazásáig tovább dolgozhatott. Ha több, akkor 5 évig még dolgozhatott tovább, legkésőbb 5 év múlva pedig meg kellett kezdenie a szükséges tanulmányait. Vagyis ez a 10, vagy 5+tanulmányok év a megfelelő szakképzettség nélkül is szabályos volt. Ismétlem: Csak akkor, ha az Nkt-nak nem felelt meg a foglalkoztatása, de a Kt-nak még igen!
T á j é k o z t a t ó a s z a k m a i g y a k o r l a t i i d ő s z á m í t á s á h o z 6. szakmai gyakorlatnak kell elfogadni össze kell számítani
. számú melléklet T á j é k o z t a t ó a s z a k m a i g y a k o r l a t i i d ő s z á m í t á s á h o z A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 992. évi XXXIII.
T á j é k o z t a t ó a s z a k m a i g y a k o r l a t i i d ő s z á m í t á s á h o z 6. szakmai gyakorlatnak kell elfogadni össze kell számítani
T á j é k o z t a t ó a s z a k m a i g y a k o r l a t i i d ő s z á m í t á s á h o z A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési
A 326/2013 Korm. rendelet 2017 novemberi változásai 1.0*
A 326/2013 Korm. rendelet 2017 novemberi változásai 1.0* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
Segédanyag a gyakornoki idő számításához
Segédanyag a gyakornoki idő számításához Tartalomjegyzék I. Bevezető... 2 II. Szakmai gyakorlati idő... 3 III. Pedagógus I. fokozatba való sorolás hat év munkaviszony jellegű jogviszony alapján... 5 IV.
Az Nkt. 65. változásai
Az Nkt. 65. változásai 2017.09.01. 1.2* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől
Idegen nyelvi mérés eredményei év
Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%
A pedagógus illetmény kiszámítása, besorolás 1.0
A pedagógus illetmény kiszámítása, besorolás 1.0 Készítette: Szakál Ferenc Pál *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől
sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát
A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító
a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. június 12-i ülésére
Szám: 02/225-26/2008. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E lőterjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat
A pedagógusok továbbképzési kötelezettsége
A pedagógusok továbbképzési kötelezettsége 1.0.* Készítette: Szakál Ferenc Pál *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló
'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános
A köznevelési törvény változásai 2017 nyarán 1.2*
A köznevelési törvény változásai 2017 nyarán 1.2* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől
ÚJ MUNKAKÖRÖK A SZAKKÉPZÉSBEN. Végh Attila
Végh Attila www.veghattila.hu vegh.attila@outlook.hu A köznevelési és a szakképzési törvény változásai közül a szakképzést érintő egyik módosítás a munkakörök megnevezésének és az alkalmazáshoz szükséges
.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról
A 20/2012. EMMI rendelet változásai szeptember 1-től
A 20/2012. EMMI rendelet változásai 2016. szeptember 1-től Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
A köznevelési törvény változásai 2016 szeptemberétől
A köznevelési törvény változásai 2016 szeptemberétől Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
Alapítvány a Vadaskert Iskoláért 1118 Budapest, Hegyalja u. 62. Tel: +36 30 4747433 http://www.vadaskertiskola.hu email: vadaskertiskola@gmail.
Pedagógus munkakörök betöltésére vonatkozó törvényi előírások Az egyes pedagógus munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési követelmények Kotv. 16. (1) A közoktatási intézmény munkavállalói, illetőleg
Minősítésre jelentkezés 2018*
Minősítésre jelentkezés 2018* 1.0** *Jelen ppt elolvasása nem helyettesíti a miniszteri közlemény, az OH hivatalos tájékoztatói és a vonatkozó jogszabályok pontos ismeretét! **A korábbi változatokban ma
Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók
A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget
Dr. Zemplényi Adrienne munkaügyi szakjogász
Dr. Zemplényi Adrienne munkaügyi szakjogász 2014. szeptember 8-tól alkalmaztak helyettesítő óvónőként teljes munkaidőben. Oklevelet nem kaptam nyelvvizsga hiányában, csak igazolást a főiskola elvégzéséről.
Minősítésre jelentkezés 2019
Minősítésre jelentkezés 2019 1.1* *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől kezdve nem vállalok szakmai felelősséget!
A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke ( )
A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke (2012 2016) Lezárva: 2016. szeptember A A foglalkoztatást meghatározó jogszabályok A 1 A nemzeti köznevelési
A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről
A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről Szabó Diána Oktatási és Közművelődési Osztályvezető Hatósági ellenőrzések megállapításai
Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben!
Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben! Többen jelezték, hogy véleményük szerint nem megfelelő a fizetési osztályba sorolásuk. Az alábbi cikk közérthetően magyarázza
Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel
Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus
... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére
... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat
Segítségnyújtás. d) az Európai Iskolákban pedagógus-munkakörben munkaviszonyban,
Aranyosiné Borsodi Éva Közokt.szakértő 06 30 847 33 73 Segítségnyújtás Felmerült kérdések? Az egy-két évet határozott idővel, vagy kinevezéssel foglalkoztatott pedagógusok esetében mi a jogszabályi háttér,hogyan
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Az intézményben a szakos ellátottság teljes körű. A Nemzeti alaptanterv műveltségterületeinek és
KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019
KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019 Az intézmények sségéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
Minősítési Szabályzat
2016/2017 Minősítési Szabályzat Szentlőrinci Általános Iskola Székhely: Szentlőrinc, Ifjúság útja 5. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra
Az osztályfőnöki, munkaközösségvezetői és DÖK-segítői feladatok beszámításának kérdései 1.1*
Az osztályfőnöki, munkaközösségvezetői és DÖK-segítői feladatok beszámításának kérdései 1.1* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2016/2017-es tanév Sorszám
Útmutató. a Részletes költségterv (D9-es melléklet) kitöltéséhez
Útmutató a Részletes költségterv (D9-es melléklet) kitöltéséhez A költségtervet kizárólag 12 hónapra kalkulálva kell kitölteni! 1. Személyi juttatások A kutatócsoportnak az éves személyi juttatási kiadásaikat
Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től
Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA 1 Érvényes: 2016. szeptember 1-től Általános rendelkezések A szabályzat hatálya kiterjed az Örömhír Általános iskola
A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke ( )
A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke (2012 2017) Lezárva: 2017. szeptember A A foglalkoztatást meghatározó jogszabályok A 1 A nemzeti köznevelési
Köznevelési törvény. A hatályba lépés fontosabb dátumai
Köznevelési törvény A hatályba lépés fontosabb dátumai 2012. szeptember 1. Ekkor lép hatályba a nemzeti köznevelésről szóló törvény, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre.
Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. osztályfőnök
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához általános iskolai tanító művelődésszervező és könyvtár rajz, technika, testnevelés, 2. általános
A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján. szintje
A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján Végzettség 1. tanító, ének, református hittan oktató 2. orosz-történelem szakos 3. matematika-kémia
KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018
KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018 Az intézmények sségéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
SZAKMAI NAP. Gödöllői Tankerület. Hajdi Norbert személyügyi referens. Gödöllő, március 18.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ceglédi Tankerület Gödöllői Tankerület Hajdi Norbert személyügyi referens SZAKMAI NAP Gödöllő, 2013. március 18. Pedagógus-továbbképzés Háttere Legfontosabb szabályai:
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév Besorolási Pedagógusok Végzettség szintje kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola
TÖRVÉNY SZERINT KÖTELEZŐ ÉS ADHATÓ ALAPBÉREK A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN ÉVBEN MINDEN FENNTARTÓ RÉSZÉRE
TÖRVÉNY SZERINT KÖTELEZŐ ÉS ADHATÓ ALAPBÉREK A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN 2017. ÉVBEN MINDEN FENNTARTÓ RÉSZÉRE Készítette: Paffériné Kovácshegyi Nóra Mód-Szer-Tár Kft. PEDAGÓGUS BÉRTÁBLA VÁLASZTÁSA PEDAGÓGUS
Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége
Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége 1. tanító Munkakör Tanított tantárgy Szakképzettségek, végzettségek környezetismeret, ének-zene, életvitel és gyakorlat,
MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE
3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék Az ÓBUDAI EGYETEMEN OKTATÓK, TUDOMÁNYOS KUTATÓK és TANÁROK MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN
Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság
SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY
SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Megbízó: Németh László Pér Község Önkormányzata közoktatási szakértő 9099 Pér, Szent Imre
Helyi értékelési szabályzat. 2016/2017. tanév
2016/2017. tanév Tartalomjegyzék A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat... 2 1. A szabályzat
Minősítésre jelentkezés 2017*
Minősítésre jelentkezés 2017* 2.0** *Jelen ppt elolvasása nem helyettesíti a miniszteri közlemény, az OH hivatalos tájékoztatói és a vonatkozó jogszabályok pontos ismeretét! **A korábbi változatokban ma
Hatályos: év október hó 1. napjától
HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Óbudai Almáskert Óvoda Hatályos: 2016. év október hó 1. napjától Az Óbudai Almáskert Óvoda köznevelési intézményben a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KASZAP NAGY ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA OM: 035917 5420 TÚRKEVE, KOSSUTH L. U. 15. Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez
Helyi értékelési szabályzat
SZÁZHALOMBATTAI ÖNKORMÁNYZAT SZÁZHALOMBATTAI SZÁZSZORSZÉP ÓVODA OM: 032791 2440 Százhalombatta Posta köz.4. 1 Helyi értékelési szabályzat Hatályos: 2016. október 1. 2 A Százhalombattai Százszorszép Óvoda
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához végzettség szintje szakképzettség tanított tantárgy 14 főiskola tanító alsó tagozat 10 főiskola
Készítette: Nagy Ilona intézményvezető. 1 A fenti szabályzat a 326/2013. (VIII.30) kormányrendelet 5. sz. melléklete alapján készült.
A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzata 1 Készítette: Nagy Ilona intézményvezető 1 A fenti
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására
Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS
Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. 4. általános iskolai tanító osztályfőnök
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak 1. általános iskolai tanító művelődésszervező és könyvtár
A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.
Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
A Vaszary János Általános Iskola pedagógusainak adatai
Pedagógus 01 felsőfokú egyetem matematika, számítástechnika Pedagógus 02 felsőfokú főiskola magyar, orosz szakos általános iskolai gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája Pedagógus 03 felsőfokú
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
[Év] Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT a pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakörök alapján
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakörök alapján 1. 2. Pedagógus Informatika szakos, kiadványszerkesztő Testnevelés német szakos Végzettség szintje Iskolai végzettség
HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI
2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)
Segédanyag a KIR személyi nyilvántartás hibajegyzékéhez. Alkalmazotti hibajegyek:
Segédanyag a KIR személyi nyilvántartás hibajegyzékéhez Felhívjuk figyelmüket, hogy a táblázatban szereplő adatok 3-ai lekérdezések alapján készültek, tehát előfordulhat, hogy azóta már módosította/pótolta
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló
. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Hárslevelű Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról A Kormány
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai
Földművelésügyi Miniszter. a Növényi Diverzitás Központban. gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető)
Földművelésügyi Miniszter a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Növényi Diverzitás Központban gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes
tanított tantárgy magyar nyelv és irodalom rajz, ének technika hon- és népismeret magyar, angol nyelv testnevelés,
- tanító, pedagógia szakkollégium - szakos tanár, - népi játék- és fazekas oktató, - okleveles játék- és szabadidő-szervező (MA), - népi játék és kismesterségek oktatója (OKJ) - tanító, angol nyelv műveltségterület
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS
Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium
A nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. alapján előírt közzétételi lista (1):
Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista A nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. alapján
A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék
2. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék A BMF OKTATÓK, TUDOMÁNYOS KUTATÓK ÉS TANÁROK MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN
2016. Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2016. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és
S z e n t e s. Tisztelt Képviselő-testület!
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 112/2009.(V.29.) Kt. számú határozatával döntött arról, hogy
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak
A PÉCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2018/19.
A PÉCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2018/19. TANÉV Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS
ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL SZÓLÓ 2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY erkölcstan illetve hit- és erkölcstan oktatására vonatkozó rendelkezései
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja 1., közoktatási vezető szakvizsga, tagintézmény-vezető, 4.o. testnevelés 2. 1.osztályfőnöke, egész napos iskola 3. 1.osztály egész napos
Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség További
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége
Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/598002, Fax: 82/
Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől 7562. Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/598002, Fax: 82/598002 E-mail: segesd@latsat.hu Előterjesztés a képviselő-testület 2016. május 25.-i ülésére Tárgy:
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
A 326/2013.(VIII.30.) Kormányrendelet előírásai szerint készült, az intézmény nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő, pedagógus szakképzettséggel rendelkező gyakornok munkavállalóinak. Kecskeméti Vásárhelyi
Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3881 Abaújszántó, Béke út 15.
Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3881 Abaújszántó, Béke út 15. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra
1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1.) A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához sorszám Tanított tantárgy Legmagasabb Szakvizsga Oklevélben megjelölt képesítés
Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására
1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás
I. Szervezeti, személyzeti adatok
KÖZZÉTÉTELI LISTA 10. számú melléklet a 11/1994. MKM rendelet és a 40/2005. OKM rendelet alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat A közfeladatot ellátó szerv hivatalos adatai Fazekas Utcai Általános
Az osztályfőnöki, munkaközösségvezetői és DÖK-segítői feladatok beszámításának kérdései 1.0*
Az osztályfőnöki, munkaközösségvezetői és DÖK-segítői feladatok beszámításának kérdései 1.0* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A törvény 2012. szeptember 1-jén lép hatályba, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre,
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter... /2006. (..) ÖTM rendelete ingatlan-értékbecslés területén az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege
A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát
BÚZASZEM NYUGATI ÓVODA OM: 033101 4400 NYÍREGYHÁZA Búza u. 7-17. Tel./fax: (42) 512-940 Email: buzaszemovi@gmail.com A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása
E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek
A PEDAGÓGUSOK MUNKAIDEJÉNEK BEOSZTÁSA
A PEDAGÓGUSOK MUNKAIDEJÉNEK BEOSZTÁSA 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 17. (1) Nevelési-oktatási intézményben a pedagógus számára a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással le nem kötött részében 1.
Közzétételi lista. Szakképzettségek
Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra
A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke ( )
A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke (2012 2018) Lezárva: 2018. június A A foglalkoztatást meghatározó jogszabályok A 1 A nemzeti köznevelési törvény
Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12.
Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12. egyetem 13. egyetem 14. egyetem 15. egyetem 16. mesterfokozat
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Gyáli Tankerülete
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Teljes munkaidő Pest megye, 2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky útca 52. tanító-napközis nevelő Napközis tanítói és a munkaköri
igazgató (magasabb vezető)
Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál
igazgató (magasabb vezető)
1 / 5 2017. 08. 14. 8:23 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Gyakorló Óvoda
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a központi költségvetési szervként működő