A Vasvári Pál Gimnázium diáklapja
|
|
- Mária Szőke
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Vasvári Pál Gimnázium diáklapja 6. évfolyam, október 1
2 Akkor most mi is az a Halloween? Koleszár Fruzsina A Halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, bár mára már az egész világon elterjedt. A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, melyben összemosódott a római Pomona-nap, a kelta samhain ünnep és a keresztény halottak napja. Október 31-én tartják. Ezen az éjszakán, úgy hitték, hogy a meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel ezen az éjszakán a legvékonyabb a választóvonal az élők és a halottak világai között. Ezért is öltöznek rémisztő jelmezekbe, hogy megtévesszék, elriasszák az ártó szellemeket. Az USA-ban különösen népszerű ez az ünnep különösen a gyerekek körében. A bizonyos trick or treat azaz csokit vagy csínyt - mondatot sokan ismerik már. nálunk is. Ezt a házról-házra járó, csokit gyűjtő gyerekek mondják. Igaz, általában inkább csokit kapnak, de vannak olyanok, akik inkább a vicces apró csínyeket választják. A filmekben is látunk ilyen jeleneteket bár azok már inkább nagyobb csínynek számítanak.( pl: tojással vagy wc papírral megdobálni az illető házát) De nem csak a csoki gyűjtők ijesztgetik a felnőtteket, az otthon maradó felnőttek is sokféle apró, ám ijesztő kellékkel próbálják elriasztani a csokigyűjtő gyerekeket. Többkevesebb sikerrel. Az égő gyertyát rejtő töklámpás Halloween szimbóluma. A kibelezett sütőtök hajdanán az aratási idény jelképe volt, először az Egyesült Államokban tették meg a Halloween jelképének, mivel Írországban még takarmányrépát használtak erre a célra. A kivájt töklámpást angolul Jack O'Lanternnek, azaz Lámpás Jack-nek, vagy carved pumpkinnak nevezik. Gulyás Anita tanárnőt arról kérdeztük, hogy milyen céllal szervezik meg már 2011 óta az iskolai Halloween-t? Az iskolában nyelvtagozatos osztályok is vannak, így fontos, hogy a nyelvtani szabályok vagy a szókincs tanítása mellett foglalkozzunk az adott országok kultúrájával, szokásaival is. A Márton nap a német, a Halloween az angol nyelvterület népszerű ünnepe, ezek megidézése egyrészt szórakozás, másrészt ismerkedés egy másik kultúrával. Az idén a Halloween került a középpontba a 9.C és 10.C osztályok szervezésében. Az is célunk, hogy vidáman, jó hangulatban teljen az őszi szünet előtti utolsó nap, az pedig külön öröm, hogy sok tanár is részt vesz a játékban, így igazi közös iskolai programmá válhat ez a rendezvény. Tanárnő otthon is ünnepli a Halloween-t? A lányom, osztálytársaival szokott nálunk rendezni Halloween- bulit, és ilyenkor még a kutyáink Ropi és Sirius is jelmezben várják a vendégeket. 2
3 Momentán filmajánló- Halloween estére A horrorfilmek egyidősek a mozival, a horror az első népszerű filmműfajok közé tartozik ben született meg a film és a mozi, és 1896-ban már el is készült az első horrorfilm, egy francia rendező Georges Mélies alkotása, melynek címe : Az ördög kastélya volt. A filmben egy denevér Mephistóvá változik, és ijesztő lényeket szabadít a világra. Ezek a lények: a boszorkányok, szellemek, vámpírok, a népmesékből, legendákból ismert alakok voltak a horrorfilmek első hullámának főszereplői. Mára sokat változott a műfaj. A téma is bővült, hiszen egy idő után már nem is annyira a szörnyek, mint inkább azok tettei váltottak ki rettegést a nézőkből, s egyre több olyan film is készült, mely az emberben rejlő gonoszságot állította a középpontba. Másrészt egyre nyíltabban ábrázolták a borzalmakat. A műfaj kedvelői általában azt hangsúlyozzák, hogy ezek a filmek valójában ősi félelmeinket jelenítik meg, rettegést okoznak, de ugyanakkor megkönnyebbülést és felszabadulás-érzést is kiváltanak a történetek végén. Míg mások bírálják a műfajt, olcsó hatásvadászattal vádolják, és az általuk kiváltott hatást természetellenes izgalomnak nevezik. (Ez a kifejezés egyenesen Alfred Hitchcocktól származik.) Mindenesetre egy Halloween este elképzelhetetlen ijesztő filmek nélkül. Suga István válogatását nem csak azért ajánljuk, mert igazi klasszikusokat gyűjtött össze, hanem mert különböző témájú horrorfilmekből válogatott, így mindenki találhat benne rettegni-valót A Nyolcadik utas: a Halál A végtelen űrben utaznak a Nostrom űrhajó utasai, mikor jelzéseket kapnak egy ismeretlen bolygóról, ahol talán élet van. A legénység úgy dönt, a jutalom reményében utána nézz a jeleknek. Nagy hiba volt... Az Ideglelés, avagy Blair Witch Project A film 3 diák történetét mutatja be, akik szeretnék lerántani a leplet a Blair Witch nevű misztikus jelenségről. Hamar eldurvulnak a dolgok, és talán az erdő örökre ott tartja a háborgatóit... Fűrész A történet 2 férfival kezdődik, akik egy mocskos ipari épületben találják magukat. Hamar rá kell jönniük, hogy egy gyilkos játékszerévé váltak, és ha élni akarnak,bele kell menniük a kegyetlen játékba... Démonok között A Perron-család új házba költözik, és elkezdődik a rémálom, furcsa jelenségek,megmagyarázhatatlan dolog történnek. Talán csak a Warren-házaspár tud segíteni a családon, akiknek nem ez az első ilyen ügyük... Kör Kering egy legenda miszerint van egy videokazetta, amit ha megnézel, 7 nappal később utolér a halál...vajon csak egy legenda vagy valóság? 3
4 Momentán Zombiek, vámpírok, boszorkányok - a Halloween este rémisztő jelmezei. De honnan is származnak, milyen képzeletbeli vagy valós vonásokat őriznek ezeknek a félelmetes alakoknak a történetei. A Momentán utánajárt A legendavadászok: Molnár Anna,Koleszár Fruzsina és Gál Eszter voltak. Vámpírok Nincs ember a földön, aki ne hallott volna a vámpírok atyjáról, aki nem más, mint Drakula gróf. De ki is volt ő? Miket tett? Létezett egyáltalán, vagy csak kitaláció? Mindenképp meg kell említenünk Bram Stoker es írását, melyben Drakula gróf életét, rémtörténeteit vetette papírra. De sajnos kevesen ismerik az eredeti történetet. A helyszín Havasalföld, Románia. Élén, évszázadokon át vajdák vagy fejedelmek uralkodtak. Drakula tehát vámpír semmiképp sem volt, csak egy igen keménykezű uralkodó. Vagy ki tudja? Vérfarkasok A 21. században, talán azt kell mondanunk, hogy a rég rémisztőnek vélt vámpírok legendái háttérbe szorultak, kellett valami új, valami rémisztőbb. Ilyenek például a vérfarkasok körül terjengő teóriák. Ki ne ismerné a farkasember legendáját, miszerint léteznek olyan emberek, akik teliholdkor farkassá változnak és nyájakat, embereket mészárolnak le? Ezzel a témával rengetegen foglalkoztak, irodalmi művek, filmek jelentek meg róla. Később már senki nem tudja megmondani, honnan jött a hang, egyszer csak ott volt mindenütt és sehol sem, ahogy a telihold megvilágította a házakat, ott volt mindenütt, és mégsem volt sehol, ahogy a márciusi szél egyre erősödött, s aztán felbődült, mintha egy feltámadó normann harcos fújta volna meg kürtjét, s a hang magányosan és vérfagyasztóan szállt a szélben. - írta Stephen King, Ezüst pisztolygolyók című regényében. Akiről a legendák szólnak: III. Vlad Tepes, akinek augusztus 20-án sikerült megkaparintania Havasalföld trónját. Uralkodása alatt rendkívül kegyetlen kivégzési módszereket alkalmazott, ilyen volt az élve karóba húzatás mellett a testcsonkítás, a nyúzatás és a lefejezés. Legmeghökkentőbb cselekedete az úgynevezett Tepes erdeje volt, ahol húszezer karóra törökök fejét tűzte. Nem csoda hát, hogy kegyetlenségéről ismeri mindenki. Érdemes még megemlíteni egy saját kezű levelét: - Asszonyokat, férfiakat, fiatalokat és időseket öltem meg, összesen török és bolgár vére folyt, és azokat még nem is számoltam, akik a házaikban égtek -amit 1462-ben írt. A hiedelmek mellett egy ma is létező betegség a hipertrichózis, vagyis farkasember szindróma. Ez egy genetikai mutáció, ami abból áll, hogy a betegek testét mindenhol vastag szőr borítja, ami rendkívül gyorsan nő, helyenként még a bőr megvastagodása is lehet a tünet. Sajnos erre még nem találtak gyógymódot. (Molnár Anna) 4
5 Legendavadász Boszorkányok Boszorkányokban, azaz különleges varázsképességekkel rendelkező nők létezésében évezredek óta hittek az emberek, de üldözésük csak a középkori és kora újkori keresztény világban vált módszeressé. A boszorkányok, a hiedelem szerint az ördöggel szövetségre lépő nők, akik ezáltal természetfeletti képességekre tesznek szert. hiedelem - miszerint a Földön alvilági lények garázdálkodnak és ördögi hatalmuk birtokában átokkal sújtják a termést - VIII. Ince pápa 1484-ben kiadott bullájából származik és a reneszánsz Európában kedvező táptalajra talált. (Koleszár Fruzsina) Zombik Manapság már az emberiségnek nem újdonság, ha egy filmben zombit lát, de nem tudja, hogy honnan is származnak a zombik, kik kezdték ezt az egész történetet. Boszorkánynak tartották a túl öreg, túl csúnya, túl szép, túl vonzó nőket. Elterjedt róluk, hogy képesek embereket, állatokat megrontani, járványokat terjeszteni, vihart éleszteni, tudnak jósolni, jövendölni, mérget és rontó kenőcsöket keverni, de tudnak gyógyítani is, bár tevékenységük erkölcstelen, mert tudásuk az ördögtől származik. Képesnek tartották őket seprűn repülni. A századig egymillió embert végeztek ki Európában boszorkányság vádjával. A perek és a kivégzések döntő többsége a században történt. Az áldozatok zömmel szegénységben élő nők voltak, elsősorban özvegyek. Az üldözések az Újvilágban is megjelentek. Egy elmélet szerint a hírhedt salemi boszorkányper a puritánokon az állandósuló indián betörések miatt eluralkodó paranoia következménye volt. A Múlt-kor egy cikkéből kiderül, hogy egy harvardi közgazdász, Emily Oster szerint 1520 és 1770 között a hőmérséklet drasztikus csökkenése a boszorkányperek számának növekedését eredményezte. Az összefüggés hátterében az áll, hogy a mostoha időjárás a terméshozam nagy mértékű csökkenésével járt, s az éhező, szenvedő lakosság valami magyarázatot keresett az égi csapásra. Az igen erősen gyökeret vert A zombi vélhetően az afro-karibi vudu hit egyik hiedelméből származó fantáziaalak. Eredetileg a zombik olyan halottak, akiket egy hatalmas mágus élesztett fel, hogy őt szolgálják. Persze, a vudu zombijai eltérnek a mai popkultúrában szereplő zombiktól. A vudu hitvilágban a zombit csak a varázsló tudja irányítani és nem tud szaporodni, némelyik filmben pedig ellenkezőleg van, egy harapás átváltoztatja az embert élőhalottá. Pár zombis film ami biztos megrémiszt: Karácsonyi lidércnyomás, A Kaptár, The Walking Dead. (Gál Eszter) 5
6 Kreatív Momentán- avagy Halloween dekoráció Márián Péter és Szanyi Délia bemutatja: 6
7 Alakoskodás minálunk Az, hogy valaki jelmezbe bújik vagy maszkot ölt több nép hagyományaiban is feltűnik. Főleg a farsangi időszakra jellemző. A farsangi evés-ivás, a mulatozás, a lárma, a maszkok hasonló célt szolgálnak, mint az angolszász Halloween : a gonosz elűzését. Ez a kép Panyolán készült, és egy medvének öltözött alakot ábrázol. A farsangi felvonuláskor eljátszották a medvetáncoltatást, még el is árverezték a medvét, miközben ő ugrándozott, táncolt és ijesztgette a lányokat és a gyerekeket. A leghíresebb maszkos felvonulás Magyarországon a mohácsi busójárás, ami az itt élő délszlávok, a sokácok hagyománya. A tavaszi napfordulót követő első holdtöltekor tartják. A busójárás hivatalos honlapján olvashatjuk azt a legendát, ami szerint, a Mohácsszigeti mocsárvilágba menekült sokácok, megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkeltek a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról. Ma is sokan vonulnak fel farsangkor maszkokban, ez a hagyomány a télűzést, télbúcsúztatást is szolgálja. A busójárás felkerült az UNESCO szellemi világörökségi listájára is. Ezt a listát azért állították össze, hogy figyelmeztessenek a kulturális sokszínűséget fenyegető veszélyekre. Szerencsére, Mohácson élő hagyomány a busójárás, a bocskor-készítés vagy az álarcfaragás. A városban híres kézműves műhelyekben faragják a maszkokat, de a busók közül sokan maguk készítik álarcaikat. Momentán A Vasvári Pál Gimnázium diáklapja Megjelenik: negyedévente Felelős kiadó: Kovács Ágnes igazgató Címe: 4400Nyíregyháza Kiss Ernő u. 8. Szerkesztőség címe: vpgesemenyek@gmail.com Újságírók: Balogh Kim Bettina, Fazekas Márk János,Garamvölgyi Lili Emese, Gál Eszter, Koleszár Fruzsina, Márián Péter, Márton Fanni, Molnár Anna, Suga István, Svantner Julianna, Török Eszter,Szanyi Délia Patronáló tanár szerkesztő: Győri Izabella 7
8 Halloween a hálón Az internetes népművészet legjavából Fazekas Márk János válogatott 8
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm
tökfaragás MANO
Halloween története A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A római hódítások során Gallia integrálódott a Római Birodalomba, így a
SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben
SZKA_207_02 Nemzetségek nemzete Táltosok a magyar történelemben 16 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET A NEMZETSÉGEK NEMZETE 7. ÉVFOLYAM 17 JANKOVICS MARCELL: ÁLMOS
Halloween Összefoglaló: Gyülekező. Kézműves foglalkozás Bázisos játék A bázisok nevei és feladatok röviden: 1. bázis Halász Hat Alma (Halász Alma)
Halloween Összefoglaló: A program a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában került megrendezésre 2012. október 27-én 14:00 órai kezdettel. Rendezvényünkön 60 jelmezbe öltözött gyermek jelent meg. Nagyon
unikornis Főszerkesztő: Mucsina Dorka A SÁIK Székhelyintézmény suliújságja Szerkesztők:
unikornis 5. A SÁIK Székhelyintézmény suliújságja Főszerkesztő: Mucsina Dorka Szerkesztők: Varga Liliána Karóczkai Boglárka Kiss Dorottya Verbói András Lőrik Gergő Busójárás 2015. február 12 - február
Cím: Kökényesi Dávid: A farsang eredete A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA,
Cím: Kökényesi Dávid: A farsang eredete A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA, 2006. február 16. /I. évfolyam /2. szám, http://www.2zsiraf.hu/ Szöveg típusa: magyarázó Szöveg olvashatósága:
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam
SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért
MIMI O CONNOR. Margaret K. McElderry Books
1 2 MIMI O CONNOR Margaret K. McElderry Books New York * London * Toronto * SydNEY * Újdelhi 3 TARTALOM 5 6 Csak egyetlen dolgot kell tudnod: a történetek, amiket meséltek neked a szörnyetegekről, a tábortüzeknél
Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!
Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:
Magyar népszokások: A mohácsi Busójárás
Magyar népszokások: A mohácsi Busójárás (összeállította: Rácz Gábor) A mohácsi sokácok (délszláv népcsoport) messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte
Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január
KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Immáron a második évfolyamhoz érkezett kis újságunk. Nagyon sok visszajelzés érkezett és érkezik ma is a különböző
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 16. HÍRLEVÉL Oldal 2 RÉGMÚLT KARÁCSONYOK MESÉI Generációs-híd program beszélgetés a múltról tevékenység keretén belül 2016. december 08-án az Őszi Fény
2015.NOVEMBER 1. SZÁM. Party, divat, smink. Öletes! dekoráció rovatunkban is a Halloween
2015.NOVEMBER 1. SZÁM Party, divat, smink Öletes! dekoráció rovatunkban is a Halloween A Halloween ünneplése nem rég érkezett csak hazánkba. Gyakran halljuk is a felnőttektől: Nálunk nem Halloween van,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
SZKC_105_05. A modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin. a z é n d i m e n z i ó i SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.
EGY KIS JÓ CSELEKEDET SZKC_105_05 a z é n d i m e n z i ó i modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5. ÉVFOLYM tanári egy kis jócselekedet 5. évfolyam
A Mennyország, Isten gyönyör otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible
Karneváli forgatag scrapbook oldalakon Scrapbook.hu
Karneváli forgatag scrapbook oldalakon Scrapbook.hu http://www.scrapbook.hu/2013/02/06/scrapbook- oldalon- karnevali- forgatag/ February 6, 2013 Februárban a világ minden táján karneválok, álarcosbálok,
Diákszínjátszás a Vargában
Diákszínjátszás a Vargában 2006-2015 2006/2007 Mrozek: Özvegyek Gábor, Benke Ádám, Deme Dávid szereplők: Fekete Réka, Varga Kata, Bartha Ágnes, Sinkó Solymár angol nyelvű színjátszó fesztivál: Erik a viking
10 rémisztő tény a globális felmelegedésről
10 rémisztő tény a globális felmelegedésről A globális felmelegedés az egyik legégetőbb probléma, amivel a mai kor embere szembesül. Hatása az állat- és növényvilágra, a mezőgazdaságra egyaránt ijesztő,
Mondjam vagy mutassam?
I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh
Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk
Második idegen nyelv 9-12.évfolyam Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk 9. évfolyam A 9. évfolyamon kezdődő második
Óravázlat. Az óra menete. Egyperces novella elolvasása, kép megtekintése! (Melléklet 1.)
Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5-6. Tematikai egység: Test és lélek Az óra témája: Egész-ség Az óra célja és feladata: A beteg és a fogyatékkal élő emberek iránti empátia fejlesztése. Az elfogadó,
Nekünk még volt szabadnapunk
Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették
Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia
Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat
2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)
2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja
Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE. irodalom, filozófia
Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE irodalom, filozófia PROLÓGUS A tisztelt Olvasó egy név- és címjegyzéket tart a kezében. 4363 év legjelentősebb bölcsészeti és irodalmi alkotásainak jegyzékét, a szerzők
ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig
PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.
Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában
Nevruz. Mi a Nevruz (Newroz)?
Nevruz Mi a Nevruz (Newroz)? A perzsa újév a hagyományos újévi ünnep Iránban, Azerbajdzsánban, Afganisztánban, Indiában, Törökországban, Zanzibáron, Albániában, a kurdok közt és Közép-Ázsia több országában.
Fotó: Komjáthy Máté Uránszív - Főszerepben a város! - FESZTáv - Szakács Hajnalka
Pécsi forma Fotó: Komjáthy Máté - Szakács Hajnalka Öt nap próba és egy felkészítő workshop után bemutatták a Független Előadó-művészeti Szövetség, kizárólag a FESZTáv-ra készített, pécsiekkel készült,
Marosvásárhely Segesvár
1 MAROS MEGYE Maros megye Közép-Románia északi részén fekszik, felülete 6.696 km² (az ország összfelületének 2,8%-át teszi ki). Lakossága 584.089 fős, ebből 309.192 városokban él. A Kárpát-medencében elterülő
Hejehuja vigalom... A farsang. Megoldások: Hejehuja vigalom. A farsang. Felhasznált irodalom: 2011 Olvass magyarul! Fényképek:
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermeknek
b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda
TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 19. HÍRLEVÉL Oldal 2 JÓ GYAKORLATOK KIADVÁNY A társadalmi nemek közötti esélyegyenlőség megteremtésekor elsősorban azoknak az akadályoknak a leküzdését
SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III.
SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III. Madarak voltunk 103_D.indb 21 2007.08.30. 11:39:18 103_D.indb 22 2007.08.30. 11:39:21 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN II. 3. ÉVFOLYAM 23 D1 TALÁLÓS KÉRDÉSEK,
Suli Story. Itt a farsang, áll a bál, keringőzik a kanál, Csárdást jár a habverő, bokázik a máktörő. A tartalomból: Diákmagazin.
I. évfolyam 4.szám Suli Story Diákmagazin A tartalomból: Itt a farsang áll a bál Busójárás Farsangi énekek Fánkrecept Karnevál Itt a farsang, áll a bál, keringőzik a kanál, Csárdást jár a habverő, bokázik
Boszorkányvarázslatok és bájitalok
MAGUS Kalandozok.hu Boszorkányvarázslatok és bájitalok Az elkövetkezendőkben - a boszorkánymesteri varázslatok után - a boszorkánymágia szinte kimeríthetetlen területén kalandozunk. A leírt italok különlegessége,
Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!
Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" 2014 január 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Ma már minden negyedik Mérték Az ak 74 százaléka
RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február
Kritika Közellenségek (Public Enemies)
2009 július 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Kritika értékelve Közellenségek Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A héten ismét moziztunk egyet, Johnny Depp, Christian Bale és Michael Mann adták át
Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak
2009. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja IX. évf. 2. szám Kalendárium - Farsang Mese - A sziú indiánok és a feketelábúak Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Egészség-ábécé - A
Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály
Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT Általános Iskola Vokány 1. osztály A farsangi témahét programja: Osztály: 1. Buzás Tamás, Gartner Anna, Győrfi Attila, Horváth Adrián, Horváth
KönyvtárMozi Plusz 2017 a HEVESTÉKÁBAN. Mert mi nemcsak nézünk, mint a moziban!
KönyvtárMozi Plusz 2017 Mert mi nemcsak nézünk, mint a moziban! KönyvtárMozi Miért is fontos? Az elmúlt évtizedekben megszűntek a mozik A legtöbb helyen minden más közösségi is tér is eltűnt A meglévő
2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző!
+1 Irodalmi és Filmes Verseny (018/019) A versenyző neve: Iskolája: Felkészítő tanára: Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk abból az alkalomból, hogy a kiírásban szereplő könyvek elolvasása és a film
2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T
2014. február Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T Beled Város Önkormányzata pályázatot ír ki 2014. június 6-7-8-án megrendezésre kerülő Pünkösdi Fesztivál és Vásár szórakoztató és vendéglátó
Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok
Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok
Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő
Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs
TÖRTÉNELEM FELADATLAP
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI
WEKERLEI GYERMEKHÁZ ÉS CSALÁDI KÖNYVTÁR (1192 Budapest, Petur u. 7. 1192 Budapest, Kós Károly tér 15.) MUNKATERVE. a 2011. évre
WEKERLEI GYERMEKHÁZ ÉS CSALÁDI KÖNYVTÁR (1192 Budapest, Petur u. 7. 1192 Budapest, Kós Károly tér 15.) MUNKATERVE a 2011. évre Készítette: Szabó Mária igazgató 1 Bevezető A Wekerlei Gyermekház munkájában
Dinkafölde Engelbert, a Rettentő Könyvajánló. Készítette: Tanka Ákos Zoltán 9.c
Könyvajánló Készítette: Tanka Ákos Zoltán 9.c Műfaja: Ifjúsági regény Írta: Paul Stewart Illusztrálta: Chris Riddel Eredeti címe: Muddle Earth Engelbert the Enormous Fordította: Rakovszky Zsuzsa Kiadta:
Magyar karácsonyi népszokások 3.rész
2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó
unikornis A SÁIK Székhelyintézmény suliújságja Szerkesztők: Varga Liliána Karóczkai Boglárka Kiss Dorottya Mucsina Dorka Verbói András Lőrik Gergő
unikornis 2. A SÁIK Székhelyintézmény suliújságja Szerkesztők: Varga Liliána Karóczkai Boglárka Kiss Dorottya Mucsina Dorka Verbói András Lőrik Gergő Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Iskolánkba is eljött
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Olasz nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. 1 Tartalom Olasz nyelv, második idegen nyelv, alapóraszámú képzés... 3 2 Kerettantervi
Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2019-20-as tanév őszi félév Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Program részletei Előkészítés Január 01-31. 01. 14. 9 12.00 Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése
IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt
IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*
Kéményseprőt látok, szerencsét kiáltok!
Kéményseprőt látok, szerencsét kiáltok! Kéményseprőt látok, szerencsét kiáltok!" Talán sokunknak az agyába megfordult már a kérdés: miért is kiáltunk szerencse után, amikor meglátjuk a kéményseprőt? Miért
a Capella arculati terv 4.
Ez egy régóta elfogadott tény, miszerint egy olvasót zavarja az olvasható szöveg miközben a szöveg elrendezését nézi. A Lorem Ipsum használatának lényege, hogy többé-kevésbé rendezettebb betûket tartalmaz,
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!
tűzött, (/ízen át." Felelős kiadó : Molnár Béla szds Jászberényi Nyomda 300
tűzött, (/ízen át." Felelős kiadó : Molnár Béla szds. 60-901 Jászberényi Nyomda 300 SO órától SAS TENGERALATTJÁRÓ 1939-ben a háború kitörésének napjaiban lejátszódó drámai történet, egy lengyel tengeralattjáró
Helyi tanterv Német nyelv
Helyi tanterv Német nyelv 1. A német nyelv tantárgy általános céljai és feladatai Az idegen nyelv műveltségi terület, ezen belül pedig a német nyelv tantárgy céljai és tartalma összhangban állnak a Nemzeti
Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)
Öröm a gyerek (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója nékünk, mint a tavaszi vetés:
A NÉPZENE ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI. (Részlet a szerző Magyar és román népzene c. jegyzetéből Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár, 1998.)
Szenik Ilona A NÉPZENE ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI (Részlet a szerző Magyar és román népzene c. jegyzetéből Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár, 1998.) A népzenének a társadalmi tudatformák közt elfoglalt helyét,
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik?
Umberto Eco: A Foucault-inga Végül is mit akarnak tudatni az emberekkel? Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik? Három kiadói szerkesztő megunja az okkult
rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar
Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,
Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat az Apátfalva népi hangszere a citera települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Tóth
Ismerkedés néhány, a társadalmakra nagy hatású találmánnyal, felfedezéssel és azok következményeivel
Ismerkedés néhány, a társadalmakra nagy hatású találmánnyal, felfedezéssel és azok következményeivel diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 185 D1 Feladatok a csoportok munkájához Szólások, közmondások
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Az ország főpapjai, bárói, nemesei és
Dobós bál. Szavalás az iskolában. Weichnachtsparty. Mikulásbuli. Gombavató. Advent az énekkarral
Dobós bál Weichnachtsparty Gombavató Szavalás az iskolában Mikulásbuli Advent az énekkarral 1 Tartalomjegyzék Tartalom 1 Tartalom 2 Mikulás 3 Advent az énekkarral 4-5 Gombavató egy végzős szemével 6-7
Hírlevél. A múlt hónapban történt
Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,
kiegészítők Kényelmes kevesebbért, mint gondolnád többet 360 ft 1490 ft mindennap! AZ AJÁNLAT től ig, kevesebbért...
többet kevesebbért... mindennap! PÁRNAHUZAT dombornyomott mintával, Kényelmes kiegészítők kevesebbért, mint gondolnád mérete: 40 x 40 cm BOMBA ÁR AZ AJÁNLAT 2018.10.12-től 2018.10.25-ig, ILLETVE A KÉSZLET
Ó, azok az indiános filmek - A barbár Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)
2013 április 16. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Ó, értékelve azok az indiános Mérték Még - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 minap az egyik tévéadón belefutottam című filmbe. Elég sötét film, de érdekes témát
X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY
Monorierdei Fekete István Általános Iskola Monorierdő, Szabadság u. 4. Tel./Fax: 06-9-49- www.fekete-merdo.sulinet.hu X. TOLLFORGATÓ. forduló X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS. OSZTÁLY
Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015
Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015 A verseny megnevezése Helyezés A versenyző neve Felkészítő tanár KÖMAL Matematika "K" verseny (2013/2014) 7. helyezés Kamuti Harmat 9/A Szécsiné Festő-Hegedűs Margit
Eseménynaptár 2018/2019-es tanév
Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon
Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala
Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
A melléknevek képzése
A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze
A környék legjobb sulija
A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos
Cím. Hely. Debrecen, február 16.
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Debreceni Református Kollégium Ált. Isk. 47,700 2 47,600 1 47,500 1 142,800 2 Debrecen Debreceni Egyetem Kossuth L. Gyak. Ált. Isk. 47,300 4 47,300 2 46,800 2 141,400 3 Ózd
Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója
Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Február 03-án, az idősödő szervezet, testi változások, és az egészséges öregedés 30 pontja című olvasmányok megvitatására került sor a hallottak alapján.
Halloween és Márton nap
2014. november S ul i - H a r s o n a Referencia iskola lettünk Ideális tanár Vers és rejtvény Halloween és Márton nap Aktualitások S a kko kt a t á s i s ko l á n kb a n Biztosan mindenki hallotta már,
Felsős versenyeredmények as tanév. I. félév
Verseny megnevezése MEGYEI Lilla Téri Általános Iskola angol Listening verseny Csapókerti Általános Iskola idegen nyelvű versés prózamondó verseny Felsős versenyeredmények 2017-18-as tanév I. félév Helyezés
A Biblia gyermekeknek. bemutatja
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
6.sz. melléklet: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár megjelenése a médiában
6.sz. melléklet: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár megjelenése a médiában 2014. január 9. Csillag Lőzsu tárlata (a Bíró Mihály utcai könyvtárban) / pesterzsebet.hu / http://pesterzsebet.hu/index.php?node=news_detailed&id=2429
Mi a célod? Mikor? Mit teszel meg érte?
1 Tisztázzunk valamit: Mi a célod? Mikor? Mit teszel meg érte? Még mielőtt belevágnánk a nagy munkánkba, röviden nézzük is meg, milyen is ez a német nyelv. A NÉMET nyelvről röviden: Azonnal fel fog tűnni
Az ember és a természet kapcsolatának rajza
A nyár kezdete Az ember és a természet kapcsolatának rajza Az Égbolt felosztása Dél Tiszta ragyogás Gabonaesõ A rovarok ébredése Tavaszi napéjegyenlõség Áradás A tavasz kezdete Nagy hideg Föld Nap Kis
Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról
Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi
A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az
Szeptemberi új könyveinkből
Szeptemberi új könyveinkből Raymond Chandler: A hugica Budapest, Európa, 2010. Orfamay Questnek hívják az ifjú hölgyet, a kontinens közepéről, egy isten háta mögötti kisvárosból jött a csillogó-villogó
RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA
RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné
Cím: Süsüke, a sárkánygyerek Forrás: http://www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=137481
Cím: Süsüke, a sárkánygyerek Forrás: http://www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=137481 Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz Javasolt felhasználás:
Angol nyelv. 5. évfolyam
Angol nyelv 5. évfolyam Témakör 1. Család 2. Otthon 3. Étkezés 4. Idő, Időjárás 5. Öltözködés 6. Sport 7. Iskola 8. Szabadidő 9. Ünnepek, Szokások 10. Város, Bevásárlás 11. Utazás, Pihenés 12. Egészséges
2018. évi Rendezvény naptár tervezet
évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja
2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös Közzétételi Lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról előírásai alapján Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola valamint tagintézménye: Hejőbábai
PEDAGÓDUSNAPI BULIVAL
a KÖLYÖKPARK Játszóház és Fejlesztőközpont, a Szolnok Város Önkormányzata, Szolnoki Tankerületi Központ, Pelikán Bevásárlóközpont, Szolnok TV támogatásával meghirdeti az I. Szolnoki Tojásfestő Pályázatot