E l ő t e r j e s z t é s
|
|
- Vince Székely
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/8/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 12-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az iskolakezdési támogatás megállapításáról és az Eplény Községi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (IX. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet megalkotása Előadó: Fiskál János polgármester Előterjesztés tartalma: rendelettervezet Szavazás módja: minősített többség Az előterjesztés előkészítésében részt vett: Gericsné dr. Nagy Andrea jogtanácsos Az előterjesztés törvényességi felülvizsgálatát végezte: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető
2 Tisztelt Képviselő-testület! Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a korábbi években is támogatta a községben lakó iskoláskorúak iskolakezdését azzal, hogy utalvány formájában támogatást nyújtott az általános- és középiskolai tanévet, ill. egyetemi évfolyamot kezdőknek. Mivel ennek a gyakorlatnak a folytatásához a költségvetési fedezet az idén is rendelkezésre áll, indokolt volt egy, a jogosultság feltételeit és az eljárás rendjét rögzítő rendelettervezetnek az előkészítése. A korábbi évekhez hasonlóan a rendelet a nappali tagozaton tanulók beiskolázásának támogatását teszi lehetővé. A nappali tagozatos tanulói jogviszonyt a kérelemhez csatolt eredeti iskolalátogatási igazolással kell igazolni. A beiskolázási támogatást az önkormányzat iskolai Erzsébet-utalvány formájában biztosítja. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a rendelet megalkotására. Eplény, augusztus 12. Fiskál János
3 Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (...) önkormányzati rendelete az iskolakezdési támogatás megállapításáról és az Eplény Községi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (IX. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Iskolakezdési támogatásban részesül az Eplény községben lakóhellyel rendelkező fiatal, aki a) alapfokú nevelési-oktatási intézmény tanulója, 16 éves korig, b) középfokú nevelési-oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló, az első szakképesítés vagy az érettségi megszerzéséhez szükséges tanulmányok folytatásának időtartamára, 20 éves korig, c) felsőoktatási intézmény nappali tagozatán első alapképzés hallgatója, 24 éves korig vagy első mesterképzés hallgatója, 26 éves korig. 2. (1) Az 1. -ban meghatározott feltételeknek megfelelő tanulót és hallgatót tanévenként egyszer iskolakezdési támogatás illeti meg. (2) A támogatás mértéke: a) az 1. a) pont szerinti jogosult esetén: 6000,- Ft/tanév/fő, b) az 1. b) pont szerinti jogosult esetén: 8000,- Ft/tanév/fő, c) az 1. c) pont szerinti jogosult esetén: ,- Ft/tanév/fő. (3) A támogatás formája: Erzsébet-utalvány. 3. (1) A támogatás iránti kérelmet a rendelet 1. melléklete szerinti nyomtatványon kell benyújtani minden év szeptember 30. napjáig. (2) A kérelemhez csatolni kell a tárgyi tanévre vonatkozó tanulói vagy hallgatói jogviszony igazolást. 4. A Képviselő-testület a rendelet alapján megállapítandó támogatással kapcsolatos hatáskörét átruházza a polgármesterre. 5. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az Eplény Községi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (IX.12.) önkormányzati rendelete 8/A. -a a következő i) ponttal egészül ki: /A Képviselő-testület a hatáskörei közül rendeleteiben a következőket ruházza át a polgármesterre: A polgármester dönt/
4 i) az iskolakezdési támogatásról szóló önkormányzati rendeletben meghatározott egyszeri iskolakezdési támogatásokkal kapcsolatos ügyekben. 6. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Fiskál János s.k. dr. Mohos Gábor s. k. polgármester jegyző Záradék: A fenti rendelet hatályba lépésének napja: A rendeletet napjával kihirdettem. Veszprém, 2015 dr. Mohos Gábor s. k. jegyző
5 1. melléklet a.../2015. ( ) önkormányzati rendelethez Iskolakezdési támogatás iránti kérelem Tanév: /... A támogatásra jogosult tanuló/hallgató adatai: 1. Név:... Lakcím:... Születési hely és idő:... Az oktatási intézmény neve, címe, kar, szak, évfolyam megjelölése (a csatolt igazolásnak megfelelően): Név:... Lakcím:... Születési hely és idő:... Az oktatási intézmény neve, címe, kar, szak, évfolyam megjelölése (a csatolt igazolásnak megfelelően): Név:... Lakcím:... Születési hely és idő:... Az oktatási intézmény neve, címe, kar, szak, évfolyam megjelölése (a csatolt igazolásnak megfelelően):... Kiskorú jogosult esetén a kérelem benyújtójának adatai: Törvényes képviselő neve:... Lakcíme:... Szig. száma:... A képviseleti jogosultság megnevezése:... Tanulói vagy hallgatói jogviszony igazolás csatolva:...db Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy a valótlan adatok alapján, vagy az Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az iskolakezdési támogatásáról szóló.../2015. (...) önkormányzati rendelete alapján jogosulatlanul igényelt támogatás visszakövetelhető. Kelt: Eplény, hó nap... aláírás
6 Az iskolakezdési támogatásról szóló /2015. ( ) önkormányzati rendelet előzetes hatásvizsgálata I. A január 1-jétől hatályos, a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény (a továbbiakban Jat.) 17. -a szerint: 17. (1) A jogszabály előkészítője a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről önkormányzati rendelet esetén a helyi önkormányzat képviselő-testületét tájékoztatni kell. [...] (2) A hatásvizsgálat során vizsgálni kell a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait, ab) környezeti és egészségi következményeit, ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait, valamint b) a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit, és c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket. II. Az iskolakezdési támogatásról szóló rendelet tervezetében (a továbbiakban Tervezet) foglaltak várható hatásai a Jat. 17. (2) bekezdésében foglalt elvárások tükrében az alábbiak szerint összegezhetők. 1. A tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatása E körben a Jat. szerint különösen a következő kategóriákat kell vizsgálni. a) A jogszabály társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásai aa) A Tervezet társadalmi hatásai: A tervezet a tanuló gyermekes családok számára biztosít segítséget. ab) A Tervezet gazdasági hatása: A Tervezetnek jelentős gazdasági hatása a településre nincsen. ac) A Tervezet költségvetési hatása: A tervezet alapján kifizetendő támogatás összegét minden évben a költségvetési rendeletben kell biztosítani. b) A jogszabály környezeti és egészségi következményei A tervezetnek a környezetre és az egészségre közvetlen hatása nincsen. A jogszabály adminisztratív terheket befolyásoló hatásai A tervezet elfogadásával járó adminisztratív feladatokat a Polgármesteri Hivatal Közjóléti Irodája látja el. 2. A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei A tervezet a települési támogatások egyik formáját tartalmazza, amelynek bevezetését az Képviselő-testület mérlegeli és dönti el.
7 3. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek A rendelet alkalmazásához szükséges szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek a Polgármesteri Hivatal személyi és tárgyi feltételeiben rendelkezésre állnak.
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 29-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/8/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. szeptember 27-i ülésére Tárgy: A települési támogatás keretében
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/14/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. szeptember 28-i ülésére Tárgy: A települési támogatás keretében
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 13-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 13-i ülésére Tárgy: Az állattartás szabályozásáról szóló 13/1999.(XII.15.) önkormányzati rendelet hatályon kívül
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás Veszprém Megyei Jogú
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/8/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 25-i ülésére Tárgy: A közterületek használatáról
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. szeptember 14. -i nyilvános ülésére. Molnár Szabolcs főtanácsos. Dr. Gelencsér Ottó
6.NAPIREND Ügyiratszám: 1/150-33//2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 14. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének a települési
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. február 26-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/10/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 15-i ülésére Tárgy: A környezetvédelem részleges helyi szabályozásáról szóló 33/2012.(XII.18.) önkormányzati rendelet
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: A Közszolgálati Tisztviselők Napjának, július 1-jének munkaszüneti nappá nyilvánításával kapcsolatos
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 13-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 13-i ülésére Tárgy: A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 9/2010.(V.27.)
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/5/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat 2014.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 17-ei ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 17-ei ülésére Tárgy: A 2017. évi bérrendezéssel kapcsolatos döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Az önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvízért, valamint az önkormányzati tulajdonú
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete január 26-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat által fenntartott óvodai intézményben alkalmazandó intézményi térítési
(2) A támogatás ugyanazon lakóingatlanra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától.
Tótvázsony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a 3. (6) bekezdése tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete december 19-ei ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 19-ei ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2011.(III.29.) önkormányzati rendelet
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/1/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. január 27-i ülésére Tárgy: Az Eplényi Napköziotthonos Óvodában
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/22/6/2018. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. június 27-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás Veszprém Megyei Jogú
E l ő t e r j e s z t é s. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete november 22-i ülésére
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/12/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. november 22-i ülésére Tárgy: A) Eplény Községi Önkormányzat
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/10/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. június 29-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Az államháztartáson kívüli forrás átvételének szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás a Veszprémi Kistérség
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Az Eplényi Napköziotthonos Óvodában
Hegyesd község Önkormányzat Képviselő- testületének /2016.(..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 8/2014.
Hegyesd község Önkormányzat Képviselő- testületének /2016.(..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 8/2014. (IX.25.) önkormányzati rendelet módosításáról. Hegyesd község
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/22/2/2018. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. február 21-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás a Veszprémi Kistérség
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 28-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket megillető szociális,
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 17-i ülésére Tárgy: A) Eplény Községi Önkormányzat
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-i ülésére Tárgy: A nevelési intézményekben alkalmazandó intézményi térítési díjakról, valamint a gyermekétkeztetés intézményi
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/3/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 26-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás a Családsegítő és
2. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 84 /2014. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2014. június 27-i nyilvános ülésére.
2. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 84 /2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. június 27-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A 2013. évi költségvetés
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/65-7/2012. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
3. NAPIREND Ügyiratszám: 4/651/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére
3. NAPIREND Ügyiratszám: 4/651/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A gyermekétkeztetés
1.) sz. napirendi ponthoz előterjesztés. Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének. A Képviselő-testület rendeleteinek felülvizsgálata
1.) sz. napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 28-án, 17 00 órakor megtartandó ülésére A Képviselő-testület rendeleteinek felülvizsgálata Előterjesztő:
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/7/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 28-i ülésére Tárgy: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/278 /2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Közbiztonsági
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/2/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február 25-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat 2014.
Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a képviselők tiszteletdíjárról szóló./2016.(iii..) önkormányzati rendelet megalkotására javaslat
Napirend: 2 Ügyiratszám:../2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. február 25 -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Meghívottak: Előterjesztést látta: Zalahaláp Község Önkormányzata
Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző. Előzetes hatásvizsgálati lap Rendelettervezet
A hivatali helyiségen, valamint a hivatali munkaidőn kívül kötendő házasság esetén fizetendő díjakról, valamint a házasságkötéseknél közreműködő anyakönyvvezetőt megillető díjakról szóló 7/2011. (IV.21.)
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartandó ülésére
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐJÉTŐL 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2012. március 6-i rendkívüli ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 6-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 4/2011. (II.25.) önkormányzati rendelet
5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/506/2013. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/506/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére Tárgy: A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról,
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 26-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/2/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 22-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás a Veszprém Megyei
Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu ELŐTERJESZTÉS
1 3. napirendi pont Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu Ügyszám: 9-58/2014. Előkészítette: Lovasi Erika jegyző Kovács Károlyné
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: A kiadások készpénzben történő teljesítéseinek szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása
7. NAPIREND Ügyiratszám: 1/175/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2012. február 17-i nyilvános ülésére
7. NAPIREND Ügyiratszám: 1/175/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. február 17-i nyilvános ülésére Tárgy: A polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető illetménykiegészítésről,
3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/663/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 19-i nyilvános ülésére
3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/663/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. december 19-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Egyes bizottsági neveket tartalmazó
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket megillető
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/137-24/2016. Sürgős minősítésű indítvány E L Ő
ELŐTERJESZTÉS. Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 11-i nyilvános ülésére
2. napirendi pont Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 9-87/2014.
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2014. ( ) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról (t e r v e z e t) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS-KIEGÉSZÍTÉS A Képviselő-testület 2015. március
ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i nyilvános ülésére
4. napirendi pont Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Nyirád Szőc Ügyszám:
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől a Képviselő-testület október 29-én tartandó rendkívüli ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől a Képviselő-testület 2015. október 29-én tartandó rendkívüli ülésére Tárgy: A kiadások készpénzben történő teljesítésének szabályairól szóló
4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/551/2013. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2013. június 28-i nyilvános ülésére
4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/551/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. június 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A közterület használatáról szóló 10/2012. (V.
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-4/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 26-i ülésére Tárgy: az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
A rendelet célja. Az iskolakezdési támogatás nyújtása és biztosításának szabályai. A támogatás mértéke
Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2015.(VIII.17.) Önkormányzati rendelete a 2015. évi önkormányzati iskolakezdési támogatásról Balatonakarattya Község Önkormányzata Képviselő-testülete
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/15/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. december 16-i ülésére Tárgy: A) Eplény Községi Önkormányzat
önkormányzat megnevezése ELŐTERJESZTÉS x.y. település Önkormányzata Képviselő - testületének február -i ülésére
önkormányzat megnevezése Szám:./2018. ELŐTERJESZTÉS x.y. település Önkormányzata Képviselő - testületének 2018. február -i ülésére Tárgy: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Veszprémi
Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló /2014. (IX.) önkormányzati rendeletének megalkotása
Napirend:2. Ügyiratszám: 2/140-30/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. szeptember 25. -i nyilvános ülésére Tárgy: Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló /2014.
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 18-i nyilvános ülésére
3. NAPIREND Ügyiratszám: 4/1565/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A felsőoktatási intézményekben
Előterjesztés a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosításához
Előterjesztés a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosításához Előadó és az előterjesztést készítette: Finta Brigitta szociális ügyintéző Tisztelt Képviselő-testület!
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére Tárgy: A nevelési intézményekben alkalmazandó intézményi térítési díjakról, valamint a gyermekétkeztetés intézményi
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
Szám: 02/305-5/2012. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/1086/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/1086/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A közterületi nevek megállapításáról, a
Bodorkós Ferenc polgármester. Bodorkós Ferenc polgármester Kissné Sághi Rita igazgatási előadó. Módosító rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap
Javaslat a szociális ellátásokról szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosítása Bodorkós Ferenc polgármester Bodorkós Ferenc polgármester Kissné Sághi Rita igazgatási előadó Módosító rendelettervezet
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 29-i ülésére Tárgy: A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére
E L Ő T E R J E S Z T ÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete január 30-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T ÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 30-i ülésére Tárgy: A lakások bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII.
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület május 5-i nyilvános ülésére. dr. Németh Mária Anita jegyző Önkormányzati és Igazgatási Iroda
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/267-2/2017. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. május 5-i nyilvános ülésére Tárgy: A lakások és helyiségek bérletéről szóló 24/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelet módosítása
ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. július 10-i ülésére
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 02/151-2/2014. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző Szép Istvánné pénzügyi előadó. Rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap
A Gencsapáti Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők 2017. évi illetménykiegészítéséről Dr. Görög István jegyző Dr. Görög István jegyző Szép Istvánné pénzügyi előadó Rendelettervezet Előzetes
E l ő t e r j e s z t é s
Szám: /2015. NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE E l ő t e r j e s z t é s Nagyvázsony Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 11-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás a Veszprémi Kistérség
Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február 26-i ülésére Tárgy: A helyi önkormányzati képviselők és bizottsági elnökök és tagok, valamint a gazdasági tanácsnok
E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. december 3-án tartandó ülésére.
Körösladány Város Önkormányzatának Polgármestere 5516 Körösladány, Dózsa György út 2. Tel:06/66/475-156 Fax:06/66/475-155 www.korosladany.hu/e-mail: jegyzo@korosladany.hu ELŐTERJESZTÉS Körösladány Város
Tárgy: A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 22/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelet módosítása
2. NAPIREND Ügyiratszám: 14/539-2/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. május 8-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 22/2011. (XII. 12.) önkormányzati
Előterjesztés. Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 22.-i ülésére 2. napirend a zajvédelem helyi szabályozásáról
HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE Szám:../2016./HID. Előterjesztés Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 22.-i ülésére 2. napirend a zajvédelem helyi szabályozásáról
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testülete /2014. (...) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat a 2015. évi önkormányzati tankönyvtámogatásról szóló önkormányzati rendelet elfogadására
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
4. NAPIREND Ügyiratszám: 14/545-2/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 17-i nyilvános ülésére
4. NAPIREND Ügyiratszám: 14/545-2/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. június 17-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A 0400/7 helyrajzi számú ingatlanból
1.. (3) A kérelemhez mellékelni kell az iskolalátogatási igazolást.
Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 14/2017. (X.4.) ÖR. sz. önkormányzati rendelete az általános, közép- és felsőoktatásban résztvevő nappali tagozatos tanulók beiskolázási támogatásáról.
Kivonat: Nyírmeggyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Nyírmeggyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. NYÍRMEGGYES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2015. (VIII. 28.)
E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. november 28-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző. Rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap
Javaslat az egészségügyi alapellátás körzeteiről szóló önkormányzati rendelet megalkotására Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző Rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap Az előterjesztést
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.
Szám: 02/102-12/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 19-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat által fenntartott nevelési és oktatási intézményekben alkalmazandó intézményi
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2018. július 31. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/22/8/2018. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. október 31-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás Veszprém Megyei Jogú
Rendelet hatálya 1. Illetménykiegészítés, képzettségi pótlék 2.
Tiszasziget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.13.) önkormányzati rendelete a közös önkormányzati hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról, támogatásokról Tiszasziget Község
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 30-i ülésére Tárgy: A nevelési intézményekben alkalmazandó intézményi térítési díjakról, valamint a gyermekétkeztetés
Szükséges tehát a jelenlegi SZMSZ hatásköri átruházásáról szóló rendelkezéseit az új jogszabályi keretekhez igazítani.
2. napirendi pont Tárgy: A Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 9/2003 (VI.25.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő: Ikt. szám: 167-94/2013. Előterjesztés jellege: Rendelet-tervezet
2014. június 26-i rendes ülésére
14. számú napirend Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Iskolakezdési támogatás bevezetése Előterjesztő: Szabó Loránd
3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/196/2012. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 17-i nyilvános ülésére
3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/196/2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. február 17-i nyilvános ülésére Tárgy: A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű önkormányzati tulajdonban lévő nemzeti
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 12.-bi nyilvános ülésére
Napirend: 1. Ügyiratszám: /2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. július 12.-bi nyilvános ülésére Tárgy: Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladék kezelésével
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. október 1-jén tartandó ülésére Tárgy: - A gyermekvédelem helyi szabályairól
Nagylók Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete az újszülöttek és csecsemők támogatásáról
Nagylók Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete az újszülöttek és csecsemők támogatásáról Nagylók Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (V.12.)
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hó 30. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2018. május hó 30. napján tartandó ülésére Tárgy: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 9/2014. (II.24.) önkormányzati