Komárom, Almásfüzitő árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítása Előadó: Varga István

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Komárom, Almásfüzitő árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítása Előadó: Varga István"

Átírás

1 Komárom, Almásfüzitő árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítása Előadó: Varga István 2351 Alsónémedi, Ócsai út, hrsz. 2405/4

2 A beruházás rövid ismertetése A beruházás előkészületei már évben megkezdődtek a Vízügyi Igazgatóság részéről. A védvonal elsősorban Komárom és Almásfüzítő településeket védi, ahol az árvízi elöntéssel a lakott területek 60%.a veszélyeztetett. A két település összlakossága mintegy fő. A közbeszerzés 2013.ban zajlott. A kivitelezési szerződés decemberében íródott alá. A kész beruházás pedig szeptemberében lesz átadva. A kivitelező konzorcium tagjai: Hídépítő Speciál Kft. SZABADICS Zrt. Kötiviép B Kft. Védvonal vonalvezetése: Almásfüzítő elején az 1.sz. főúttól indul a védvonal, mely megkerüli a MOLLUB telephelyét. A VII.sz. vörösiszap kazetta mellett kijutunk a Dunáig, itt végig a meglévő töltéseken a Duna parton. Komárom-Szőny városrész elejétől a vasúti pálya mellett új töltés épül. Így eljutunk a komáromi teherpályaudvarhoz, ahol a meglévő védműveken halad tovább a nyomvonal, végig a komáromi Duna híd utáni területen.

3 Főbb paraméterei: 4,8 km új töltés építése 4,15 km meglévő töltés megerősítése 1 meglévő műtárgy teljes átépítése, 2 új műtárgy építése (mely üzemelő rendszerre van kötve közben) élőhely rehabilitáció kivitelezése 520 méter új parapetfal építés burkolat felújítások, fakivágások, útépítések, gátőrház felújítás.. és egyéb más feladatok A beruházás főbb mennyiségei: m3 kötött anyag, m3 homokos kavics, m3 kőszórás, m2 betonba rakott terméskő burkolás, m3 vasbeton (árvízvádelmifal, parapetfal) 3 nagyműtárgy, +2 kisebb műtárgy m3 kotrás és anyagelhelyezés az élőhely rehabilitációnál. Gátőrház és 6 hozzá kapcsoló épület felújítása

4 Anyagellátás Tender időszak 3-4 hét jut az anyagnyerőhelyek felkutatására, beárazására és egy organizációs elképelés összeállítására február május: immár részletes adatgyűjtés (tényleges tulajdonos, bánya engedély van-e, laborminták, fúrás szelvények, organizációs lehetőségek, távolság és ár egyenleg, kitermelési és mérlegelési lehetőségek) Kötött anyag: Beépített mennyiség m3 Anyagnyerő helyek: Dunaalmási bánya Almásfüzítői bánya Mocsai bánya Bocska tavi korábbi kitermelés Homokos kavics: Beépített mennyiség: m3 Anyagnyerő helyek: dunaalmási öböl kotrás dunai szlovák kotrás almásfüzítői bánya

5 Anyagbeszállítás A komáromi munkaterületre való beszállítás legnagyobb problémája a Budapest-Hegyeshalom vasúti fővonal több ponton való keresztezése. 1-1 forduló során a 2-3 alkalommal is m3 homokos kavics vizen m3 homokos kavics közúton m3 agyag közúton Vizi beszállítás: Hajós be és kirakás nehézségei (agyagos sóder, megfelelő vízmélység a part mellett, parti terület tulajdonjoga) Anyagnyerő helyek összehangolása Anyagnyerő helyi kitermelés, vagy komplett bányaművelés? Gépi kapacitás: 3 kotróhajó, uszály. Közúti beszállítás: A 2014 év leterheltsége alatt szabad eherautót találni Magyarországon Vasúti átjárók leterhelése, ammortizációja Tehergépkocsik holt ideje az átjáróknál történő várakozásnál. Gépi kapacitás: 1 vonóvedres kotró, 3-4 lánctalpas kotró, tehergépkocsi.

6

7

8

9

10 Érdekesebb munkarészek Kőrakat építése a Dunában Extra terepviszonyok a kivitelezésnél Duna vízállásának való kitettség Finom kövezés a mentett oldalra Homokos kavics feltöltés a kőmű mögé

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24 Terméskő burkolat építés Legnagyobb egybe függő felület: m2 60 cm vastag betonba rakott terméskő burkolat 1:1,5 rézsűn. Nehézségek a kivitelezés során: Mi a pontos technológia? Földmunkával összefüggő folyamatosan haladás, összehangolt munkavégzés Körülményes anyag bejuttatás a munkaterületre, minimális közbenső depótér. Időjárás kihívásai: folyamatos szél a Duna parton, esős idő, nyáron C betonozni.

25

26

27

28

29

30 Élőhely rehabilitáció kivitelezése A projekt ezen eleme egy kompezáció a természetvédők felé a Natura 2000 területen történt fakivágásokért. A papír és a tervezőasztal mindent megbír. Bejáró út építés, bukógát, patak melletti depók, gázlók, vízpótló árok, régi feliszapolódott meder kotrása (változó rézsűkkel, kígyózó vonalvezetés, változó mélység, kis szigetecske, tuskók befordítva), növénytelepítések. Nehézségek a kivitelezés során: Ácsi ág (feliszapolódott meder) kotrásának nehézségei Őszi kezdés, enyhe tél... Tajgára emlékeztető, vendégmarasztaló körülmények. Ezt figyelembe vette valaki? Bányadömperek, terepes tehergépkocsik próbatétele, elsüllyedt lánctalpasok.

31

32

33

34

35

36

37

38

39 Régészeti leletek a nyomvonalon április vége: tkm szelvény Az 1800.as években épített favázas híd vörösfenyő cölöpjeinek előkerülése. Cölöpök kiemelése július közepe: tkm szelvény Római kori útjelző kő előkerülése tuskózás közben. A kövön végig rovásírás augusztus tkm szelvény Római kori sírok felbukkanása, épület maradványok ősz: Teljes feltárás elkezdése közel 700 fm hosszon. Körülbelül sír, Európa legnagyobb római kori fürdője, épület maradványok. A terület kb % lett részletesen feltárva eddig május: tkm szelvény Római kori sír fedkövének felbukkanása lehumuszolás közben.

40

41

42

43

44

45 Komáromi dunai híd feletti szakasz Az egész projekt talán műszakilag legösszetettebb szakasza. Feladat: Meglévő burkolt védmű szakaszos elbontása. Bontott anyagok elszállítása. Vasbeton parapetfal építése Mosott kavicsos felület kialakítása Földmunka: anyagpaplan terítés, humuszbeszálítás, feltöltések Kisvizi mederben betonba rakott terméskő burkolat bontása és újjáépítése, vagy felújítása.

46

47

48

49

Előterjesztés az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Komárom - Esztergom megyét kiemelten érintő projektjeiről

Előterjesztés az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Komárom - Esztergom megyét kiemelten érintő projektjeiről Előterjesztés az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Komárom - Esztergom megyét kiemelten érintő projektjeiről Igazgatóságunkon az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében jelenleg

Részletesebben

MHT XXXIV. Vándorgyűlése, Debrecen

MHT XXXIV. Vándorgyűlése, Debrecen MHT XXXIV. Vándorgyűlése, Debrecen Munkálatok a Szentlélek téri parapetfal védképességének helyreállítása érdekében Előadó: Rácz Tibor osztályvezető Ár- és Belvízvédelmi Osztály Fővárosi Csatornázási Művek

Részletesebben

MÉRNÖKI VÁLLALKOZÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT Budapest, Angyalföldi út /B. fszt. 2.,

MÉRNÖKI VÁLLALKOZÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT Budapest, Angyalföldi út /B. fszt. 2., MÉRNÖKI VÁLLALKOZÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32./B. fszt. 2., e-mail: aquarea.bp@gmail.com I. ütem: Barabás Miklós utcától a Gombás-patakig Mobil árvízvédelmi mű ~ 1900 fm

Részletesebben

AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN

AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ÉSZAK- DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A

Részletesebben

A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN

A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ALSÓ-DUNA- VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE

Részletesebben

Elsőrendű állami árvízvédelmi vonalak fejlesztése a Duna mentén (KEOP-2.1.1/2F/09-2009-0003)

Elsőrendű állami árvízvédelmi vonalak fejlesztése a Duna mentén (KEOP-2.1.1/2F/09-2009-0003) Elsőrendű állami árvízvédelmi vonalak fejlesztése a Duna mentén (KEOP-2.1.1/2F/09-2009-0003) Előadó: Láng István műszaki főigazgató helyettes Országos Vízügyi Főigazgatóság Összefoglaló adatok 12 árvízi

Részletesebben

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 2882/2019 CPV Kód: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 2882/2019 CPV Kód: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata TOP-6.1.1-15-ZL1-2016-00001 azonosítószámú projekt keretében, Zalaegerszeg - Kispáli bekötőút és a befogadó Ságodi patak közötti csapadékvíz-elvezető létesítmények kivitelezési munkái - 1. szerződésmódosítás

Részletesebben

ELŐREHALADÁSI JELENTÉS ÉRTÉKELÉS

ELŐREHALADÁSI JELENTÉS ÉRTÉKELÉS Közúti Építő és Szolgáltató Kft. 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 10. Tel./Fax: 74/512-312, 512-313 www.kozuti.epito.hu E-mail: kozuti.epito@t-online.hu ISO 9001/2000 Tanúsítvány r. száma: CERT-5192-2007-AQ-BUD-RvA

Részletesebben

KÖTI-VIZIG-Szolnok Város Térségi fejlesztése- Tájékoztató szerződésmódosításról

KÖTI-VIZIG-Szolnok Város Térségi fejlesztése- Tájékoztató szerződésmódosításról KÖTI-VIZIG-Szolnok Város Térségi fejlesztése- Tájékoztató szerződésmódosításról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Tájékoztató a szerződés

Részletesebben

SWIETELSKY Magyarország Kft. Bemutatkozik

SWIETELSKY Magyarország Kft. Bemutatkozik SWIETELSKY Magyarország Kft. Bemutatkozik Az osztrák alapító Hellmuth SWIETELSKY 1936-ban indította el családi vállalkozását Ausztriában. 1991 óta van jelen, a magyar építőipari piacon, a SWIETELSKY Magyarország

Részletesebben

ENGEDÉLYOKIRAT. Aranyhegyi-patak és Pünkösdfürdői védvonalszakasz árvízvédelme. Kötött

ENGEDÉLYOKIRAT. Aranyhegyi-patak és Pünkösdfürdői védvonalszakasz árvízvédelme. Kötött 1. oldal Okmány jóváhagyásának száma és kelte: Tervezet Ágazat: Vízgazdálkodási feladatok ENGEDÉLYOKIRAT A feladat megnevezése: Aranyhegyi-patak és Pünkösdfürdői védvonalszakasz árvízvédelme adatokat mft-ban

Részletesebben

Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens

Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens Környezet és Energia Operatív Program Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések

Részletesebben

Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai. Kistelek május 15.

Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai. Kistelek május 15. Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai Kistelek 2014. május 15. Célja: vizek kártétel nélküli kezelése elvezetése, felkészülés a belvizi és árvizi helyzetekre Cselekvési

Részletesebben

11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE

11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE 11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE A KEOP 2007-2013-as programozási időszakában lehetőség nyílt állami tulajdonú árvízvédelmi művek fejlesztésére. Az ATIVIZIG projektjavaslatot

Részletesebben

Tápéi belvízöblözet korszerűsítése I. ütem, a Tápéi szivattyútelep rekonstrukciója. Előadó: Máté-Tóth Anita Szeged, október 19.

Tápéi belvízöblözet korszerűsítése I. ütem, a Tápéi szivattyútelep rekonstrukciója. Előadó: Máté-Tóth Anita Szeged, október 19. Előadó: Máté-Tóth Anita Szeged, 2012. október 19. Hódtó-Kis-Tiszai Érintett lakos szám: 11 806 fő vízrendszer rekonstrukciója I. ütem Tápéi belvízöblözet korszerűsítése I. üteme: I. ELŐZMÉNYEK Év I./0,8m

Részletesebben

BUDAPEST III. KERÜLET CSILLAGHEGYI ÖBLÖZET ÁRVÍZVÉDELMI FEJLESZTÉSE RÓMAI PARTI VÉDMŰ JÚNIUS 14. BUDAPEST FŐVÁROS KÖZGYŰLÉSE PREZENTÁCIÓ

BUDAPEST III. KERÜLET CSILLAGHEGYI ÖBLÖZET ÁRVÍZVÉDELMI FEJLESZTÉSE RÓMAI PARTI VÉDMŰ JÚNIUS 14. BUDAPEST FŐVÁROS KÖZGYŰLÉSE PREZENTÁCIÓ BUDAPEST III. KERÜLET CSILLAGHEGYI ÖBLÖZET ÁRVÍZVÉDELMI FEJLESZTÉSE RÓMAI PARTI VÉDMŰ 2017. JÚNIUS 14. BUDAPEST FŐVÁROS KÖZGYŰLÉSE PREZENTÁCIÓ Jogszabályok, tervezés Mértékadó árvízszint, árvízi biztonság:

Részletesebben

Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése. Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság

Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése. Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt azonosító száma: KEOP-2.1.1/2F/09-11-2011-0006 Előkészítési szakasz: Támogatási

Részletesebben

11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE

11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE 11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE ZÁRÓRENDEZVÉNY 2015. február 25. ELŐADÓ: BORZA TIBOR 11.06. ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI Pályázat előkészítése A pályázat előkészítése

Részletesebben

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése MÁV 80a számú vasúti fővonal Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt SB-RÁKOS 2017 Konzorcium Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt Építés 53 km

Részletesebben

TÖLTÉSALAPOZÁS ESETTANULMÁNY MÁV ÁGFALVA -NAGYKANIZSA

TÖLTÉSALAPOZÁS ESETTANULMÁNY MÁV ÁGFALVA -NAGYKANIZSA 48 Ágfalva Nagykanizsa vasútvonal, Nemesszentandrás külterülete Több évtizede tartó függőleges és vízszintes mozgások Jelentős károk, folyamatos karbantartási igény 49 Helyszín Zalai dombság É-D-i völgye,

Részletesebben

Az új komáromi Duna-híd építéstechnológiája Hidász Napok Siófok, június 5-7.

Az új komáromi Duna-híd építéstechnológiája Hidász Napok Siófok, június 5-7. Mátyássy L., Gilyén E. Az új komáromi Duna-híd építéstechnológiája Hidász Napok Siófok, 2019. június 5-7. Magyarország Nemzeti Fejlesztési Minisztériuma és a Szlovák Köztársaság Közlekedési és Építési

Részletesebben

Bruttó 95,43% Ft. Tervezés 1,50% Ft

Bruttó 95,43% Ft. Tervezés 1,50% Ft Rétegek méterben Mértékegység Anyag és díj egységár Mennyiség Összesen Út szélessége: 4 Út hossza: 1000 Kopó réteg 0,05 m3 90000 Ft 200 18000000 Ft Zúzottkő réteg 0,2 m3 13000 Ft 840 10920000 Ft Tömörített

Részletesebben

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok A Alsó-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység az Alsó-Duna-völgyi, a Közép-dunántúli és a Dél-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott

Részletesebben

Az árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens

Az árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens Az árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens TIVITIG árvízvédelmi szakaszai és elsőrendű árvízvédelmi töltései 09.01.

Részletesebben

11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE ELŐADÓ: DR. KOZÁK PÉTER

11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE ELŐADÓ: DR. KOZÁK PÉTER 11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE ELŐADÓ: DR. KOZÁK PÉTER 11.06. ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI Kedvezményezett: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Projekt címe: 11.06

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIII. Országos Vándorgyűlés Szombathely, 2015. július 1-3.

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIII. Országos Vándorgyűlés Szombathely, 2015. július 1-3. MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIII. Országos Vándorgyűlés Szombathely, 2015. július 1-3. KOMÁROM, ALMÁSFÜZITŐ ÁRVÍZVÉDELMI VÉDVONAL FEJLESZTÉSÉNEK TERVEZÉSI TAPASZTALATAI Szerzők: Déri Lajos - Horváth

Részletesebben

A Zala vízgyűjtő árvízi veszély- és kockázatértékelése

A Zala vízgyűjtő árvízi veszély- és kockázatértékelése A Zala vízgyűjtő árvízi veszély- és kockázatértékelése XXXIII. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS-SZOMBATHELY Készítette: Belovai Tamás Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízrendezési és Öntözési Osztály (vízrendezési

Részletesebben

A Közép-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Közép-Duna-völgyi és a Közép-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti.

A Közép-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Közép-Duna-völgyi és a Közép-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. A Közép-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Közép-Duna-völgyi és a Közép-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések

Részletesebben

Alapadatok. Érintett települések: Tiszakürt, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd

Alapadatok. Érintett települések: Tiszakürt, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd Alapadatok Útszakasz megnevezése: M44 gyorsforgalmi út Tiszakürt Kunszentmárton között Állapot: Kivitelezés megkezdése elött Kivitelező: Duna Aszfalt Kft. Hódút Kft. közös ajánlattevők Kivitelezés szerződéses

Részletesebben

Hajózás a Maros folyón

Hajózás a Maros folyón BORZA TIBOR osztályvezető Magyar Hidrológiai Társaság, XXXIV. Országos Vándorgyűlés Debrecen, 2016. július 6-8. Történeti áttekintés A meglévő állapot ismertetése Jogszabályi környezet Hidrológiai számítások

Részletesebben

VIZITERV Environ Kft. 2011. augusztus-november

VIZITERV Environ Kft. 2011. augusztus-november VIZITERV Environ Kft. 2011. augusztus-november Tervezési alapadatok 676/1971 számú vízjogi engedély, vizikönyvi szám: I/614. mely a Ferenc tápcsatorna üzemeltetéséről szól Érvényben lévő jogszabályok,

Részletesebben

A 2.50-es árvízi öblözet lokalizációs terve

A 2.50-es árvízi öblözet lokalizációs terve A 2.50-es árvízi öblözet lokalizációs terve ÁRVIZI VESZÉLYEZTETETTSÉG MAGYARORSZÁGON 2015. konferencia 2015. február 3. Csibrán Zoltán osztályvezető Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Célkitűzések

Részletesebben

M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR. M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza

M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR. M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza Beruházó: Tervező: Mérnök: Kivitelező: Magyarország közúthálózata Az M0 gyűrű környezete Az M0 gyűrű áttekintő térképe

Részletesebben

Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 5. Mérfödkő

Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 5. Mérfödkő Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 5. Mérfödkő (a 2018. szeptember. 20-ig teljesített műszaki tartalomról) Tárgy: Belterületi kerékpárút építés Jánossomorján tárgyú TOP-3.1.1.-15-GM1-2016- 00015. azonosítószámú

Részletesebben

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK Duna Projekt A DUNA PROJEKTRŐL ÁLTALÁBAN A Duna projekt egy, az Európai Unió támogatásával, közel 30 milliárd forintból megvalósuló, kiemelt állami beruházás. Magyarország eddigi legnagyobb, az árvízvédelem

Részletesebben

K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S

K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S GÁT-JA BT. Nyíregyháza, Ószőlő u. 116. K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S Készült: Csengersima Község Önkormányzat Csengersima, Kossuth u. 60., a Csengersima külterületén a Hrsz: 0138/88 alatt meglévő

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról évi tavaszi árvíz helyreállítási munkái a dombvidéki területeken

Tájékoztató a szerződés módosításáról évi tavaszi árvíz helyreállítási munkái a dombvidéki területeken Tájékoztató a szerződés módosításáról - 2013. évi tavaszi árvíz helyreállítási munkái a dombvidéki területeken Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/129 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény

Részletesebben

Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 6. Mérfödkő

Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 6. Mérfödkő Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 6. Mérfödkő (a 2018. október. 05-ig teljesített műszaki tartalomról) Tárgy: Belterületi kerékpárút építés Jánossomorján tárgyú TOP-3.1.1.-15-GM1-2016- 00015. azonosítószámú

Részletesebben

ÁRVÍZI BIZTONSÁG MEGTEREMTÉSE MURAKERESZTÚRON

ÁRVÍZI BIZTONSÁG MEGTEREMTÉSE MURAKERESZTÚRON ÁRVÍZI BIZTONSÁG MEGTEREMTÉSE MURAKERESZTÚRON MURAI ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ FEJLESZTÉSE KEOP-2.1.1/2F/09-11-2011-0009 NAGY ÁRVIZEK A MURA FOLYÓN Az 1972 júliusában levonuló rendkívüli árhullám, a mértékadó

Részletesebben

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak Hidász Napok, 2015. Visegrád Kardos Gábor Műszaki igazgató BEVEZETŐ, TARTALOM Keretek, források Megvalósuló gyorsforgalmi kivitelezési projektek Megvalósuló

Részletesebben

A Váli-völgy vízrendezési feladatai

A Váli-völgy vízrendezési feladatai A Váli-völgy vízrendezési feladatai A Váli-völgy vízrendezési feladatai című projekt a 1318/2015. (V.21.) Korm. határozatban került nevesítésre a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP),

Részletesebben

Szolnok Sz gyalog gy os alog Tisz Tis a z híd építése épít 2010.10.22.

Szolnok Sz gyalog gy os alog Tisz Tis a z híd építése épít 2010.10.22. 2010.10.22. A feladat: Tisza a folyó 334+845 fkm szelvényében A szolnoki Tisza folyó felett átívelő gyalogos éskerékpáros projekt az alábbi fő részfeladatokból tevődik össze: Tiszaligeti oldalon: számára

Részletesebben

A térség hidrológiai feltételei

A térség hidrológiai feltételei A Szigetköz Csallóközi Duna-ártér mellékágrendszere rehabilitációjának közös megalapozása Nemzetközi Konferencia Dunasziget, 2007. szeptember 14. A térség hidrológiai feltételei Sütheő László osztályvezető

Részletesebben

Felső-Dunai térség KEHOP támogatással megvalósuló fejlesztései

Felső-Dunai térség KEHOP támogatással megvalósuló fejlesztései SZIGETKÖZ FELSŐ-DUNA MENTE TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÁSVÁNYRÁRÓ 2017. 05.19. Felső-Dunai térség KEHOP támogatással megvalósuló fejlesztései Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Németh József igazgató Rába-völgy

Részletesebben

ÁRVÍZVÉDELMI TERVEK ELŐÍRÁSAI F A Z E K A S H E L G A

ÁRVÍZVÉDELMI TERVEK ELŐÍRÁSAI F A Z E K A S H E L G A ÁRVÍZVÉDELMI TERVEK ELŐÍRÁSAI F A Z E K A S H E L G A KIINDULÁS: Mihez kell árvízvédelmi terv? Árvízvédelmi szakaszok nyilvántartási tervei jogszabály szabályozza Települések vízkárelhárítási (árvízvédemi)

Részletesebben

Kozárd - Fő út, Damjanich utca vízelvezetés

Kozárd - Fő út, Damjanich utca vízelvezetés Kozárd - Fő út, Damjanich utca vízelvezetés Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/150 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztése című projekt eredményei Mentett oldal

Szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztése című projekt eredményei Mentett oldal Síkvidéki víztöbbletek és vízhiányok kezelése 3. szekció Szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztése című projekt eredményei Mentett oldal 1. A térség korábbi

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi útfelújítási programjáról

Város Polgármestere. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi útfelújítási programjáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/224, 225, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi útfelújítási programjáról

Részletesebben

Magyar Hidrológiai Társaság. XXXII. Országos Vándorgyűlés. Szeged. Szeged város árvízvédelmi rendszerét érintő fejlesztések. 2014. július 2.

Magyar Hidrológiai Társaság. XXXII. Országos Vándorgyűlés. Szeged. Szeged város árvízvédelmi rendszerét érintő fejlesztések. 2014. július 2. Magyar Hidrológiai Társaság XXXII. Országos Vándorgyűlés Szeged Szeged város árvízvédelmi rendszerét érintő fejlesztések 2014. július 2. Sári Csaba ATIVIZIG Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Által-ér és Tata vizeinek rehabilitációja

Által-ér és Tata vizeinek rehabilitációja Által-ér és Tata vizeinek rehabilitációja Előadó: Molnár András ÉDUVÍZIG szakaszmérnök Tata, Móricz Zsigmond Városi Könyvtár 2012. április 13. A projekt jelenlegi állása: A kivitelező BMO Konzorcium a

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 109/2016. (IV.28.) határozata

Részletesebben

Nyögő-patak rekonstrukciója- a Pitypalatty völgy településeinek árvízi veszélyeztetettségének csökkentése. 100% 142 111 237 Ft.

Nyögő-patak rekonstrukciója- a Pitypalatty völgy településeinek árvízi veszélyeztetettségének csökkentése. 100% 142 111 237 Ft. Projekt címe: Projekt azonosítószáma: Támogatás jellege: Projektgazda megnevezése Konzorciumi tag támogatási összege: összes költsége: támogatási intenzitása: Varbó Község Önkormányzata támogatási összege:

Részletesebben

AZ M0 DÉLI SZEKTOR BŐVÍTÉSÉNEK SPECIÁLIS MÉLYALAPOZÁSI MUNKÁI

AZ M0 DÉLI SZEKTOR BŐVÍTÉSÉNEK SPECIÁLIS MÉLYALAPOZÁSI MUNKÁI AZ M0 DÉLI SZEKTOR BŐVÍTÉSÉNEK SPECIÁLIS MÉLYALAPOZÁSI MUNKÁI Varsányi Tamás főmérnök / HBM Kft. BEVEZETÉS A meglévő M0 körgyűrű 2x2 szűk forgalmi sávról 2x3+leálló sávra bővül az 51 sz. főút és az M6

Részletesebben

Bodonhelyi holtágrehabilitáció mintakeresztszelvénye M=1:150. Holtág a föág bal oldalán Mv=1:100 Mh=1:1000

Bodonhelyi holtágrehabilitáció mintakeresztszelvénye M=1:150. Holtág a föág bal oldalán Mv=1:100 Mh=1:1000 Bodonhelyi holtágrehabilitáció mintakeresztszelvénye 24+92-25+11 fkm 112,70 (6,17 m/s 1971) 110.6 Kotrás referencia mederszint + 1,0 m 2,07 min. 6,00 m holtág rehabilitációjával Holtág Mederkotrás, anyagelhelyezés

Részletesebben

Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium

Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium Műtárgy karbantartás Előadó: Palotás Gábor Munka, tűz és környezetvédelmi igazgató KÖZGÉP Építő és Fémszerkezetgyártó Zrt. Munkavédelmi Igazgatóság E-mail

Részletesebben

Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata

Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Kocsisné Jobbágy Katalin Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2016 Vizsgált terület

Részletesebben

----------------------------- (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható) --------- ----------

----------------------------- (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható) --------- ---------- 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: PARASZNYA

Részletesebben

SZOLGÁLTATÓHÁZ BONTÁSA- KÖZPARK LÉTESÍTÉSE

SZOLGÁLTATÓHÁZ BONTÁSA- KÖZPARK LÉTESÍTÉSE SZOLGÁLTATÓHÁZ BONTÁSA- KÖZPARK LÉTESÍTÉSE 1102 Budapest, Kápolna utca 2. Hrsz.: 41464/8 ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁKHOZ (BONTÁS, FAKIVÁGÁS-FAVÉDELEM) Készítette: Dunapark Kft. 2017. október TERVEZŐI NYILATKOZAT

Részletesebben

Hódtó-Kis-tiszai vízrendszer rekonstrukciója I. ütem

Hódtó-Kis-tiszai vízrendszer rekonstrukciója I. ütem Hódtó-Kis-tiszai Előadó: Máté-Tóth Anita Szeged, 2012. október 27. Hódtó Kis- tiszai rekonstrukciójának I. üteme: Projektelemek: 1./ Hódtó-Kis-tiszai-csatorna rekonstrukciója 2./ Nagyfa-Hódtói-összekötőcsatorna

Részletesebben

A Dráva árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti.

A Dráva árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. A Dráva árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi

Részletesebben

Projekt címe: Belvízcsatornák fejlesztése és rekonstrukciója. Projekt azonosító száma: KEHOP

Projekt címe: Belvízcsatornák fejlesztése és rekonstrukciója. Projekt azonosító száma: KEHOP Projekt címe: Belvízcsatornák fejlesztése és rekonstrukciója Projekt azonosító száma: KEHOP-1.3.0-15-2016-00010 Projektgazda megnevezése: Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) valamint az Észak-dunántúli

Részletesebben

2D hidrodinamikai modellek alkalmazása a Duna alsó szakaszán a kisvízi szabályozásban

2D hidrodinamikai modellek alkalmazása a Duna alsó szakaszán a kisvízi szabályozásban MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIV. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS Debrecen 2D hidrodinamikai modellek alkalmazása a Duna alsó szakaszán a kisvízi szabályozásban Dr. Tamás Enikő Anna Intézetigazgató főiskolai docens,

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/25

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/25 Módosító hirdetmény - Vállalkozási szerződés a Murai árvízvédelmi szakasz fejlesztése (KEOP-2.1.1./2F/09-11-2011-0009) projekt csökkentett műszaki tartalma szerinti kivitelezési munkáinak elvégzésére a

Részletesebben

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra XII. Határok nélküli partnerség Fülek, 2018. október 4. Thoroczkay Zsolt főosztályvezető ITM Közúti Infrastruktúra

Részletesebben

Ajánlati felhívás módosítása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83

Ajánlati felhívás módosítása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 Ajánlati felhívás módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 1 Beszerzés tárgya: Megbízási szerződés/ 1. rész: 51.sz. főút 77+917 85+200 km.sz. (Apostag Solt) és az 97+765 98+723 (Harta átkelés mellett)

Részletesebben

Kerékpárút építése Nagycenk és Pereszteg községek között TOP GM

Kerékpárút építése Nagycenk és Pereszteg községek között TOP GM Kerékpárút építése Nagycenk és Pereszteg községek között TOP-3.1.1-15-GM1-2016-00016 Kedvezményezett: Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. A projekt megvalósítási időszaka: 2017.06.01.

Részletesebben

Schell Péter: Az M0 útgyűrű Északi Duna-hídjának cölöp próbaterhelései

Schell Péter: Az M0 útgyűrű Északi Duna-hídjának cölöp próbaterhelései Schell Péter: Az M0 útgyűrű Északi Duna-hídjának cölöp próbaterhelései Több ütemben, közel 10 éves munkával elkészültek az M0 útgyűrű Északi Duna hídjának ajánlati tervei, amelyek alapján jelenleg a kivitelezők

Részletesebben

I. Magyar Közlekedési Konferencia

I. Magyar Közlekedési Konferencia I. Magyar Közlekedési Konferencia Egy NIF projekt a gyakorlatban: M25 gyorsforgalmi út Deák Csilla projektvezető Eger, 2017. október 18. TEMATIKA Előzmények, egy kis történelem Az autóút megvalósításának

Részletesebben

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése MÁV 80a számú vasúti fővonal Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt SB-RÁKOS 2017 Konzorcium Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt Építés 53 km

Részletesebben

MÉLYÉPTERV KOMPLEX Zrt. H - 1012 Budapest, Várfok u. 14. Tel.: (36-1) 214-0380* Fax: (36-1) 375-4616 E-mail: komplex@melyepterv.hu

MÉLYÉPTERV KOMPLEX Zrt. H - 1012 Budapest, Várfok u. 14. Tel.: (36-1) 214-0380* Fax: (36-1) 375-4616 E-mail: komplex@melyepterv.hu MÉLYÉPTERV KOMPLEX Zrt. MÉLYÉPTERV KOMPLEX Zrt. H - 1012 Budapest, Várfok u. 14. Tel.: (36-1) 214-0380* Fax: (36-1) 375-4616 E-mail: komplex@melyepterv.hu http:// www.melyepterv.hu ISO 9001 Tanúsított

Részletesebben

2. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS. közbeszerzési eljárásban a évi CXLIII. törvény (Kbt.) 56. alapján

2. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS. közbeszerzési eljárásban a évi CXLIII. törvény (Kbt.) 56. alapján 2. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban a 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 56. alapján Ajánlatkérő: Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány u. 1/D.) Közbeszerzési eljárás

Részletesebben

Kurca rehabilitációja II. ütem DAOP-5.2.1/B A projekt támogatás tartalma: ,- Ft

Kurca rehabilitációja II. ütem DAOP-5.2.1/B A projekt támogatás tartalma: ,- Ft Projektgazda neve: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Projektgazda székhelye: 6720, Szeged, Stefánia 4. Közreműködő szervezet: Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Közreműködő

Részletesebben

A.12_Mennyiség 1/41 Főpálya_0+000-0+350

A.12_Mennyiség 1/41 Főpálya_0+000-0+350 Tétel-szám Megnevezés Mennyiség Útépítés 1 * Mértékegység E.ár [Ft] Költség [ E Ft] Főpálya építés 0+000-0+350km sz. között (M3 ap. csp-hoz tartozó főpálya szakasz) 1 * 200 000 ELŐKÉSZÍTŐ- ÉS FÖLDMUNKÁK

Részletesebben

Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között

Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között Reményik Kálmán elnök-vezérigazgató, NIF Zrt. Csicsely Gábor projektvezető, NIF Zrt. Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között

Részletesebben

M6-M60 AUTÓPÁLYA GEOTECHNIKAI TERVEZÉSE AZ ELŐKÉSZÍTÉSTŐL A KIVITELEZÉSIG. Wolf Ákos

M6-M60 AUTÓPÁLYA GEOTECHNIKAI TERVEZÉSE AZ ELŐKÉSZÍTÉSTŐL A KIVITELEZÉSIG. Wolf Ákos M6-M60 AUTÓPÁLYA GEOTECHNIKAI TERVEZÉSE AZ ELŐKÉSZÍTÉSTŐL A KIVITELEZÉSIG Wolf Ákos Tartalom 2 Bevezetés projekt ismertetés Geotechnikai tervezési feladatok útépítés hídépítés alagútépítés Tervfázisok

Részletesebben

ÉDUVIZIG_Marcal- Tájékoztató szerződés módosításról

ÉDUVIZIG_Marcal- Tájékoztató szerződés módosításról ÉDUVIZIG_Marcal- Tájékoztató szerződés módosításról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2011.12.30

Részletesebben

Műszaki specifikáció. 28/37/62-es villamos vonalon Ph sínek karbantartása (Népszínház utca Teleki tér)

Műszaki specifikáció. 28/37/62-es villamos vonalon Ph sínek karbantartása (Népszínház utca Teleki tér) 6. sz. melléklet Műszaki specifikáció 28/37/62-es villamos vonalon Ph sínek karbantartása (Népszínház utca Teleki tér) 1. A diszpozíció 28/37/62-es villamos vonal részleges helyreállítása: 1.1. A munka

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Vízi létesítmények építése 2018/S Tájékoztató az eljárás eredményéről. A közbeszerzési eljárás eredménye

Magyarország-Budapest: Vízi létesítmények építése 2018/S Tájékoztató az eljárás eredményéről. A közbeszerzési eljárás eredménye 1 / 6 Ez a hirdetmény a weboldalán: udl?uri=:notice:346364-2018:text:hu:html -Budapest: Vízi létesítmények építése 2018/S 151-346364 Tájékoztató az eljárás eredményéről A közbeszerzési eljárás eredménye

Részletesebben

Varga Fuvarozási és Építőipari Kft. referencia munkái

Varga Fuvarozási és Építőipari Kft. referencia munkái referencia munkái Telephely, iroda: 2500. Esztergom, Schweidel J. u. 48/b Székhely: 2500. Esztergom, Schweidel J. u. 48/b. Telefon: 06 33 500-150 Fax: 06 33 500-151 Email: vargafuvar@gmail.com Honlap:

Részletesebben

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft A megvalósítás tervezett ütemezése: 2012. december 21-2013. december 31. Projektgazda neve: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Projektgazda székhelye: 6720, Szeged, Stefánia 4. Közreműködő szervezet:

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI ÖSSZESÍTŐ

KÖLTSÉGVETÉSI ÖSSZESÍTŐ Készült : KÖLTSÉGVETÉSI ÖSSZESÍTŐ Csengersima Község Önkormányzata Csengersima Vásárcsarnok és hűtőház csapadékvízelvezetés, vízellátás és szennyvízelvezetés kivitelezéséhez anyag: díj: 1-00-1. Előkészítő

Részletesebben

M0 autópálya szélesítése az Anna-hegyi csúszás WOLF ÁKOS

M0 autópálya szélesítése az Anna-hegyi csúszás WOLF ÁKOS 1 M0 autópálya szélesítése az Anna-hegyi csúszás térségében WOLF ÁKOS 2 HELYSZÍN HELYSZÍN 3 TÖRÖKBÁLINT ANNA-HEGYI PIHENŐ ÉRD DIÓSD ELŐZMÉNY, KORÁBBI CSÚSZÁS 4 1993. október 5. ELŐZMÉNY, KORÁBBI CSÚSZÁS

Részletesebben

Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Vándorgyűlése Debrecen, július 6-8.

Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Vándorgyűlése Debrecen, július 6-8. Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Vándorgyűlése Debrecen, 2016. július 6-8. Munkálatok a budapesti árvízvédelmi védvonalak kiemelt helyszínein a 2013. évi árvíz után általános tapasztalatok és kihívások

Részletesebben

Kerékpárút töltésének megépítése. Vállalkozási szerződés. MŰSZAKI LEÍRÁS

Kerékpárút töltésének megépítése. Vállalkozási szerződés. MŰSZAKI LEÍRÁS Kerékpárút töltésének megépítése. Vállalkozási szerződés. tárgyában kiírt, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás MŰSZAKI LEÍRÁS A felelős akkreditált közbeszerzési tanácsadói

Részletesebben

Árvízvédelmi feladatok és tervek a fővárosban

Árvízvédelmi feladatok és tervek a fővárosban Árvízvédelmi feladatok és tervek a fővárosban Előadó: Rácz Tibor osztályvezető Ár- és Belvízvédelmi Osztály Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 2016.05.19. 1 Budapest árvízvédelme kialakulás Budapest árvízvédelme

Részletesebben

Mihálygerge Község Önkormányzata vízvédelmi rendszerének kialakítása, korszer sítése ÉMOP-3.2.1/F-10-2011-0020

Mihálygerge Község Önkormányzata vízvédelmi rendszerének kialakítása, korszer sítése ÉMOP-3.2.1/F-10-2011-0020 Mihálygerge Község Önkormányzata vízvédelmi rendszerének kialakítása, korszer sítése ÉMOP-3.2.1/F-10-2011-0020 2012. január 04. Mihálygerge Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be az Észak-Magyarországi

Részletesebben

EuroVelo6 és Balatoni Bringakör fejlesztése

EuroVelo6 és Balatoni Bringakör fejlesztése EuroVelo6 és Balatoni Bringakör fejlesztése Laufer Péter, Kovács Gergely, Balogh Zsuzsanna HEGYEN-VÖLGYÖN Konzorcium Tervezési területek EuroVelo6 (Rajka-Bp.+ Bp. déli agglomeráció) és Balatoni Bringakör

Részletesebben

11.06 árvízvédelmi szakasz védelmi képességének. komplex fejlesztése. 2014. február 28. 11.06. árvízvédelmi szakasz védelmi képességének

11.06 árvízvédelmi szakasz védelmi képességének. komplex fejlesztése. 2014. február 28. 11.06. árvízvédelmi szakasz védelmi képességének 11.06 árvízvédelmi szakasz védelmi képességének 2014. február 28. Kedvezményezett: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Projekt címe: A 11.06 árvízvédelmi szakasz védelmi képességének (átdolgozott változat)

Részletesebben

Tájékoztató 2.sz. szerződésmódosításról (ÉMOP3.2.1/D )

Tájékoztató 2.sz. szerződésmódosításról (ÉMOP3.2.1/D ) Tájékoztató 2.sz. szerződésmódosításról (ÉMOP3.2.1/D-11-2011-0056) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/57 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes

A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei 2017. június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes Működési terület, elérhetőség TIVIZIG FETIVIZIG Debrecen Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

TENDER TERVTŐL AZ ALAPOZÁS MEGÉPÍTÉSÉIG Előadó: Illy István Főmérnök. Győr, november 24.

TENDER TERVTŐL AZ ALAPOZÁS MEGÉPÍTÉSÉIG Előadó: Illy István Főmérnök. Győr, november 24. TENDER TERVTŐL AZ ALAPOZÁS MEGÉPÍTÉSÉIG Előadó: Illy István Főmérnök Nyíregyháza, LEGO zöldmezős beruházás LEGO - Az Építtető 2011 The LEGO Group 1932-1950 Fa játékok 1958 - A LEGO KOCKA piacra kerül A

Részletesebben

Varga Fuvarozási és Építőipari Kft. referencia munkái

Varga Fuvarozási és Építőipari Kft. referencia munkái referencia munkái Telephely, iroda: 2500. Esztergom, Schweidel J. u. 48/b Székhely: 2500. Esztergom, Schweidel J. u. 48/b. Telefon: 06 33 500-150 Fax: 06 33 500-151 Email: vargafuvar@gmail.com Honlap:

Részletesebben

A projekt általános célja a VTT program eddigi tapasztalatainak hasznosításával a Tisza-völgy árvízi biztonságának javítása.

A projekt általános célja a VTT program eddigi tapasztalatainak hasznosításával a Tisza-völgy árvízi biztonságának javítása. Projekt címe: VTT Közép-tiszai tározók kiépítése Inérháti tározó Projekt azonosító száma: KEHOP-1.4.0-15-2016-00013 Projektgazda megnevezése: Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) valamint az Észak-magyarországi

Részletesebben

Cél. ] állékonyság növelése

Cél. ] állékonyság növelése Szivárgók Cél Síkvidék: magas talajvízszint esetén - TV szintcsökkentés, - teherbírás növelés, - fagyveszély csökkentés Bevágás: megszakított TV áramlás kezelése Töltés: ráhullott csapadék kivezetése Támszerkezetek:

Részletesebben

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj. oldal 74/204. (XII. 23.) BM rendelet a folyók mértékadó árvízszintjeiről A vízgazdálkodásról szóló 995. évi LVII. törvény

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Tódor György. E l ő t e r j e s z t é s

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Tódor György. E l ő t e r j e s z t é s Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Tódor György E l ő t e r j e s z t é s FORGALOMTECHNIKAI FÁZISOKRÓL, a Püspökladány, Baross utcai közműkiváltási és

Részletesebben

5. 1 1. E G Y E D I B E A V A T K O Z Á S O K R É S Z L E T T E R V E I

5. 1 1. E G Y E D I B E A V A T K O Z Á S O K R É S Z L E T T E R V E I MOSONI-DUNA 17,76; 12,; MARCAL 1, FKM - DUNA 1793,65 FKM 5. 1 1. E G Y E D I B E A V A T K O Z Á S O K R É S Z L E T T E R V E I MOSONI-DUNA 17,76; 12,; MARCAL 1, FKM - DUNA 1793,65 FKM 5.11. Egyedi beavatkozások

Részletesebben

Swietelsky Vasúttechnika Magyarország vasútépítésének szolgálatában

Swietelsky Vasúttechnika Magyarország vasútépítésének szolgálatában Swietelsky Vasúttechnika Magyarország vasútépítésének szolgálatában XVIII. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia Bükfürdő, 2017. április 27. Völgyesi Zsolt Károly ügyvezető igazgató Swietelsky

Részletesebben