ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI ÉS TERVEZŐI MŰVEZETÉSI SZERZŐDÉS MÉK FORMA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI ÉS TERVEZŐI MŰVEZETÉSI SZERZŐDÉS MÉK 02 2009 FORMA"

Átírás

1 ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI ÉS TERVEZŐI MŰVEZETÉSI SZERZŐDÉS MÉK FORMA amely létrejött alulírott szerződő felek között ÉPÍTTETŐ Székhelye: Cégjegyzékszáma: Bankszámlaszáma: Képviselője: Elérhetősége: a továbbiakban Építtető ÉPÍTÉSZ Székhelye: Cégjegyzékszáma: Bankszámlaszáma: Felelős építésztervező: Elérhetősége: Kamarai Névjegyzék száma: a továbbiakban Építész MUNKA A szerződés száma: A szerződés tárgya: Helyszíne: Leírása: 1088 BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 1

2 I.Rész A SZERZŐDÉSBEN VÁLLALT SZOLGÁLTATÁSOK ÉS HATÁRIDŐK Jelen szerződés alapján Építész elvállalja az Építtető által szolgáltatott tervezési program szerinti..... létesítmény előkészítő tervének, építési engedélyezési tervdokumentációjának, kivitelezési tervdokumentációjának elkészítését, valamint e tervek alapján a tervezői művezetését (alapszolgáltatások), ezen túlmenően az alábbiakban leírt különszolgáltatások teljesítését. Építtető vállalja a VII. DÍJAK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK részben meghatározott tervezési díj megfizetését, valamint Építész jelen szerződés teljesítésével összefüggésben felmerült költségeinek a megtérítését. Az alapszolgáltatások és teljesítési határidők: Előkészítő terv teljesítési határideje: Építési engedélyezési terv teljesítésének határideje: Kivitelezési terv teljesítési határideje: Tervezői művezetés teljesítésének határideje: Építész rendelkezésre állásának véghatárideje: A vállalt különszolgáltatások és teljesítési határidők: Építtető által szolgáltatandó adatok, dokumentumok köre és teljesítési határidők a) Tervezési program szerződés aláírással egyidejűleg b) Térképmásolat szerződés aláírással egyidejűleg c) Geodéziai helyszínrajz d) Talajmechanikai szakvélemény e)... f).. g)... h).. i)... j).. A kikötött tervek és adatszolgáltatások átadásának helye, módja A teljesítés helye Építtető székhelye, illetve az adatszolgáltatások esetében az Építész székhelye. A teljesítés történhet személyes vagy postai úton történő átadással. Postai úton történő átadás esetén, a teljesítés napja a postára adás kelte BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 2

3 II. Rész ÉPÍTÉSZ SZOLGÁLTATÁSAI Építész szolgáltatásai az Építész, az Építész alkalmazottjai és az Építész által megbízott szakági tervezők és szakértők által a jelen szerződés Alapszolgáltatások fejezetében meghatározott szolgáltatásokból, és az I. KÜLÖNSZOLGÁLTATÁSOK részben megállapodott szolgáltatásokból állnak. 1. ALAPSZOLGÁLTATÁSOK Tartalom: Példányszám: Az alapszolgáltatások épület, épületrész épületegyüttes és a hozzá tartozó építmények (továbbiakban létesítmény) megépítéséhez, átalakításához, bővítéséhez, helyreállításához, felújításához, bontásához szükséges, jogszabályban meghatározott tartalmú műszaki tervdokumentációjának elkészítését és a tervezői művezetés végzését tartalmazzák. Az alapszolgáltatások az építészeti munkarészen túl a szerkezettervezői, épületgépészeti és épületvillamossági szakági tervezés munkarészeket tartalmazzák. Az alapszolgáltatások 4 példány hitelesített tervdokumentáció, és 1 példány másolható, de nem szerkeszthető formátumú, digitális adathordozón rögzített tervdokumentáció szolgáltatását tartalmazzák Előkészítő tervkészítési szakasz Feladat meghatározás Előkészítő terv Tervezési program alapján Építész a szakági tervezőkkel együttműködve elemzi Építtető igényeit, feltárja a létesítmény megvalósításának kielégíthető követelményeit, a rendeltetés gazdaságos kialakíthatóságára vonatkozó írott és íratlan szabályokat, a vonatkozó jogszabályokhoz és a tervezési területre hatályos helyi szabályozáshoz való alkalmazkodást, és ezekben egyetértésre jut Építtetővel. A feladat meghatározása után Építész a szakági tervezőkkel együttműködve előkészítő tervet (vázlattervet, tanulmánytervet) készít 1:200 méretarányban. A terv meghatározza és bemutatja a létesítmény térbeli összefüggéseit és fontosabb műszaki megoldásait. Előzetes költségbecslés Az előkészítő terv alapján, új épület létesítése esetén, Építész előzetes költségbecslést készít hasonló létesítmények összehasonlítható adatai alapján Építési engedélyezési terv készítési szakasz Építési engedélyezési terv Építtető által jóváhagyott előkészítő terv és előzetes költségbecslés, valamint Építtető által véglegesített tervezési program alapján Építész a szakági tervezőkkel együttműködve elkészíti a létesítmény építési engedélyezési tervdokumentációját. Az építési engedélyezési tervdokumentáció az építési engedély megadására alkalmas módon meghatározza, bemutatja, szükség szerint műszaki számítással igazolja a létesítmény elhelyezését, alaprajzi és metszeti elrendezését, megjelenését, épületszerkezeti, tartószerkezeti, épületgépészeti, épületvillamossági, valamint egyéb megoldásait. Egyeztetések Építész az építési engedélyezési tervdokumentáció készítése során egyeztet az illetékes szakhatóságokkal, az érdekelt közmű-szolgáltatókkal és a kéményseprő-ipari közszolgáltatóval, beszerzi a jogszabályban meghatározott tervtanácsi véleményt és egyéb nyilatkozatokat. Költségbecslés Az engedélyezési terv figyelembe vételével, új épület létesítése esetén, Építész költségbecslést készít Kivitelezési terv készítési szakasza Kivitelezési terv Konszignációk Építtető által jóváhagyott és az építésügyi hatóság által engedélyezett (engedélyezési záradékkal ellátott) tervdokumentáció alapján Építész a szakági tervezőkkel együttműködve elkészíti a létesítmény kivitelezési tervét, valamint a kivitelezésre vonatkozó műleírást kivitelezési tervdokumentációt. A kivitelezési tervdokumentáció része - a szerkezetek mennyiségeinek összesítése - a konszignáció Tervezői művezetési szakasz Feladatok Építész közreműködik az létesítmény kivitelezése során az építészeti-műszaki terveknek megfelelő maradéktalan megvalósítás érdekében, ellenőrzi a tervek megvalósulását, valamint magyarázattal, tanácsadással elősegíti a tervekkel kapcsolatban felmerült szakkérdések megoldását BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 3

4 Időtartam Gyakoriság Észrevételezés A tervezői művezetést az építőipari kivitelezés kezdő napjától - építési munkaterület átadása - az építőipari kivitelezési tevékenység befejezéséig - átadás-átvételi eljárás befejezése ( a műszaki átadásátvételi eljárásban való közreműködés a tervezői művezetéshez képest külön szolgáltatás)- terjedő időszakban kell ellátni. Az építési munkaterület átadásának konkrét időpontjáról Építtető írásban - fax, e- mail, ajánlott levél - értesíti Építészt. Építész szükséges időközönként, de legalább hetente egyszer, művezetést végez az építési helyszínen. A szakági tervezők szükség szerint végeznek tervezői művezetést. Építész észrevételeit a kivitelező által vezetett építési naplóban, illetve közvetlenül ( ben, faxon, ajánlott levélben) megküldött állásfoglalásban rögzíti. 2. VÁLLALHATÓ KÜLÖNSZOLGÁLTATÁSOK Tartalom Példányszám Különszolgáltatások azok a munkarészek, amelyeket Építész az alapszolgáltatásokkal összefüggésben, de ezeknek a kiterjesztéseképpen végez. Az itt felsorolt különszolgáltatások közül csak azok válnak a szerződés részévé, amelyet a szerződő felek az I. SZERZŐDÉSBEN VÁLLALT SZOLGÁLTATÁSOK részben külön rögzítettek. A különszolgáltatások 4 példány hitelesített tervdokumentáció, és 1 példány másolható, de nem szerkeszthető formátumú, digitális adathordozón rögzített tervdokumentáció szolgáltatását tartalmazzák Előkészítő szakasz Előzetes tárgyalások Adatszolgáltatás Adatellenőrzés Az építési telek Helyszíni felmérések Talajmechanikai Hidrogeológia Környezeti állapot Meglévő épületek Állagvizsgálat Közmű igények Elvi eng. terv Speciális rajzok Modellkészítés Építész elemzi Építtető céljait, közreműködik a tervezési program véglegesítésében. Építész átvállalja Építtető adatszolgáltatási kötelezettségeit. Építész ellenőrzi Építtető által szolgáltatott adatokat. Építész közreműködik az építési telek kiválasztásában és alkalmasságának megvizsgálásában, a telekre és a létesítményre vonatkozó tárgyalások lebonyolításában. Építész helyszíni felméréseket végez, vagy szaktervező bevonásával végeztet. Építész a szükséges talajmechanikai vizsgálatot szaktervező bevonásával végeztet. Építész hidrogeológiai vizsgálatot szaktervező bevonásával végeztet. Építész a környezet állapotának vizsgálatát szaktervező bevonásával elvégezteti. Építész a meglévő épületeket, műemléki védett területen szakértő bevonásával, felméri. Építész a meglévő létesítmény teljes mértékű állagvizsgálatát szaktervezők bevonásával elvégzi. Építész a leendő létesítmény közműigényeit és közművekkel történő ellátási módját szaktervezők bevonásával meghatározza. Építész vázlatterv alapján elvi építési engedélyezési tervet készít 1:200 méretarányban. Építész az Építtető által igényelt grafikai rajzokat, számítógéppel felépített modelleket (3D), látványterveket készít az előzetesen elkészített tervek alapján. Építész elkészíti az Építtetővel egyeztetett formában és anyagok felhasználásával tervezett létesítmény valóságos, megfelelő léptékarányú építészeti modelljét Építési engedélyezési terv készítési szakasz Egyéb tervek Építész az alapszolgáltatásokkal összefüggésben megrendelt, hatósági engedélyhez kötött, építészetiműszaki tervdokumentációkat bontási, rendeltetés-megváltoztatási, használatba-vételi, fennmaradási engedélyezési terveket készít BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 4

5 Vizsgálatok Hatósági eljárások Építész szaktervező bevonásával a hatóság által előírt előzetes, szükség esetén részletes környezeti hatásvizsgálatot, műemléki szakvéleményt és ajánlást, falkutatást, régészeti feltárást készíttet, további egyéb vizsgálatot, kutatást végez. Építész egyeztet a hatóságokkal, és írásos meghatalmazás alapján képviseli Építtetőt az építési engedélyezési eljárásban Kivitelezési terv készítési szakasz Szakvélemények Különleges tervezési folyamatok során Építész speciális vizsgálatokat és szakvéleményeket (akusztika, környezet, zaj, stb.) készíttet. Helyiségkönyv Építész helyiségkönyvet készít a kivitelezési tervhez, amely tartalmazza a fal-, padló- és mennyezetburkolatokat, épületgépészeti-, épületvillamossági berendezéseket, továbbá egyéb igények meghatározását. Költségvetési kiírás Üzemelési költség Építész tételes árazatlan, illetve árazott költségvetési kiírást készít a kivitelezési terv alapján. Építész várható üzemelési költségszámítást készít a kivitelezési terv alapján Kapcsolódó szakági tervek készíttetése Belsőépítészeti tervek Kertépítészeti tervek Közműellátási tervek Közlekedési tervek Technológiai tervek Egyéb szaktervezők Építész elkészíti a létesítmény belsőépítészeti (beépített bútorokra, mobil berendezésekre és felszerelésekre is kiterjedő) tervét B jelű tervezési jogosultsággal rendelkező belsőépítész tervező bevonásával. Építész elkészíti a létesítmény tájépítészeti és környezetrendezési tervét K jelű tervezési jogosultsággal rendelkező táj- és kertépítész tervező bevonásával. Építész közműtervező mérnök bevonásával elkészíti a létesítmény közművekkel történő ellátását Építész közlekedéstervező mérnök bevonásával elkészíti a létesítmény közlekedési terveit. Építész konyhatechnológiai, orvostechnológiai, ipari technológiái, stb. szaktervező mérnök bevonásával technológiai tervet készít. Építész a munka elvégzéséhez szükséges egyéb szaktervezőket bíz meg Vállalkozásba adás Tenderterv Tervváltozatok Építész a szaktervezőkkel együttműködve elkészíti a vállalkozásba adáshoz szükséges tendertervet. A tenderterv a vállalkozásba adásához szükséges módon, műszaki tervekkel és munkanemenként műleírással, mennyiségi adatokkal egyértelműen meghatározza létesítményt. Építész műszaki tervváltozatokat készít a kivitelezői ajánlatkéréshez Tervezői művezetői szakasz Műszaki ellenőrzés Megvalósulási terv Használatba vétel Építész egy vagy több műszaki ellenőr bevonásával folyamatosan elvégzi a létesítmény kivitelezésének műszaki ellenőrzését. Építész a kivitelezők által szolgáltatott adatok alapján megvalósulási tervet készít. Építész közreműködik a használatba vételi engedély beszerzésében Adatbank Adatbank Építész digitális adatbankot hoz létre FTP szerveren, amelyet rendszeres frissít, és szelektív módon biztosítja Építtető részére az interneten keresztüli hozzáférést BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 5

6 III. Rész Kötelezettségek ÉPÍTÉSZ KÖTELEZETTSÉGEI, FELELŐSSÉGE ÉS JOGAI Építész a létesítmény megtervezésére, a tervek elkészítésére, átadására, tervezői művezetés végzésére, valamint jelen szerződésben megjelölt egyéb különszolgáltatások elvégzésére köteles. E körben a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, az Építtetővel kölcsönösen együttműködve köteles eljárni, a jogszabályokat, szabályzatokat, építési előírásokat, szabványokat és egyéb szakmai szabályokat betartani. Építész a szakági tervezők személyéről azok igénybe vétele előtt legalább 10 nappal írásban értesíti Építtetőt. Építész köteles a létesítmény kivitelezője által összeállítandó, az elkészült építmény, elvégzett építési tevékenység megvalósítási dokumentációjának, kezelési és karbantartási útmutatójának összeállításában közreműködni. Utasítások Titoktartás Felelősség Tervmódosítás Jogszavatosság Kellékszavatosság Építési költség Építész jogai Építész az Építtető érdekeinek, továbbá utasításainak megfelelően köteles eljárni, de az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető, építési előírásba ütköző, szakszerűtlen, nem megvalósítható, etikai szabályokkal ellentétes szolgáltatást nem végezhet. Ilyen utasításokat nem hajthat végre, Építtető ismételt, nyomatékos felszólítása esetén sem. Építész köteles Építtetőt figyelmeztetni, ha célszerűtlen, szakszerűtlen, gazdaságtalan utasítást ad, a figyelmeztetés elmulasztásából eredő kárért Építész felel. Építész a szerződés alapján birtokába jutott adatokat, információkat köteles bizalmasan kezelni, azokat a szerződéssel össze nem függő célra nem használhatja fel, harmadik személynek nem adhatja át. Építész felelős: a) az általa készített építészeti-műszaki tervek műszaki tartalmának szakszerűségéért, valós állapotnak megfelelő tartalmáért, építészeti minőségéért, a tervezéssel érintett védett építészeti és természeti örökség megóvásáért, az általa készített kivitelezési tervdokumentáció építéstechnológiai magvalósíthatóságáért, b) a terv készítésében (részben vagy folyamatosan) résztvevő, a tervezői feladat szakmai tartalmának megfelelő szakismerettel és jogosultsággal rendelkező szakági tervezők kiválasztásáért, c) a szakági tervezők közötti egyeztetések koordinálásáért, terveik összehangolásáért. Építész az Építtető által jóváhagyott terven Építtető hozzájárulása nélkül módosítást nem végezhet, azt nem egészítheti ki, abból nem hagyhat ki, kivéve, amennyiben ez szakmai kötelessége, illetve amennyiben ez a kivitelezés során szükségessé válik. Ezen esetekben Építtetőt késedelem nélkül értesíteni kell. A kivitelezési tervdokumentáció tartalma a külön törvényben meghatározott kivétellel - nem térhet el a jogerős és végrehajtható építésügyi hatósági engedélyben, illetve műemlék esetén az örökségvédelmi hatósági engedélyben és a hozzá tartozó jóváhagyott engedélyezési záradékkal ellátott tervdokumentációban foglaltaktól. Építész kijelenti, hogy a tervezés tárgyát képező tervezési feladat elvégzésére megfelelő, érvényes tervezési jogosultsággal rendelkezik és szavatosságot vállal azért, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely a tervdokumentáció felhasználását korlátozza, vagy akadályozza. Amennyiben a kivitelezés a tervdokumentáció szolgáltatásától számított három éven belül megkezdődik, a tervdokumentáció hibája miatt érvényesíthető jogok elévülésének kezdete a tervdokumentáció alapján kivitelezett létesítmény műszaki átadás-átvételének időpontja. Amennyiben a tervdokumentáció kivitelezése azok szolgáltatásától számított három év után kezdődik meg, Építész a tervdokumentációt csak akkor szavatolja, ha azt Építtető megbízásából külön tervezési díj fejében felülvizsgálta, és szükség szerint módosította (korszerűségi felülvizsgálat). Építész nem felel a tervdokumentáció azon hibáiért, amelyek a teljesítést követően, mások által végzett későbbi módosítással vagy továbbtervezéssel összefüggésben merültek fel. Építész tevékenységénél fogva tájékozott az építőipari árakban, de nem felel, és nem szavatolja, hogy: a) a díjszámítás alapjául szolgáló ár megegyezik a tényleges építési költséggel, b) a kivitelezés költségeiről kialakított állásfoglalása (költségbecslés) megegyezik egy esetleges peres eljárásban építési költségként érvényesíthető összeggel. Építész a jelen szerződés VII. DÍJAK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK részben rögzített díjra és felmerült költségeinek megtérítésére jogosult BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 6

7 IV. Rész Kötelezettségek ÉPÍTTETŐ JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI Építtető jogosult az Építész által készített tervek jóváhagyására, köteles azok átvételére, az alapszolgáltatások és a vállalt különszolgáltatások díjának, valamint az Építész felmerült és igazolt költségeinek megfizetésére. Építész kérésére Építtető köteles igazolni, hogy jelen szerződésből fakadó kötelezettségeinek pénzügyi fedezete biztosított. Építtető jogainak gyakorlása és kötelezettségeinek teljesítése során a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megfelelően, Építésszel együttműködve köteles eljárni. Építtető köteles Építész számára a terv elkészítéséhez, illetve az általa vállalt egyéb szolgáltatások teljesítéséhez szükséges minden adatot, tényt, információt, felvilágosítást, utasítást megadni. Tervezési program Építési költség Adatszolgáltatások Építtető feladata, hogy céljairól Építészt teljes körűen tájékoztassa, igényeit tervezési programban rögzítse. A tervezési programnak tartalmaznia kell különösen Építtető előírásait, kikötéseit, feltételeit, a létesítmény elhelyezésére vonatkozó elképzelését, a megvalósítás ütemezését, a helyiségigényeket és funkcionális kapcsolatokat, a bővíthetőség, szakaszolhatóság, átrendezhetőség szempontjait és a különleges berendezéseket. Építtető feladata, hogy meghatározza a létesítmény megvalósításához előirányzott építési költséget, és szükség szerint módosítsa. Az előirányzott építési költség tartalmazza az építési és egyéb költségeket, valamint az előre nem látott kiadások számára elkülönített fedezetet. Építtető az itt felsorolt adatszolgáltatások közül az I. SZERZŐDÉSBEN VÁLLALT SZOLGÁLTATÁSOK részben megjelölteket köteles az ott kikötött időpontig Építész rendelkezésére bocsátani: a) tervezési program b) új létesítmény építése vagy meglévő létesítmény bővítése esetén a földhivatal által hitelesített ingatlan-nyilvántartási térképmásolat, c) új létesítmény építése vagy meglévő létesítmény bővítése esetén geodéziai helyszínrajz 1:200 vagy 1:500 méretarányban, a tervezéssel érintett és azzal határos telkeken elhelyezkedő építmények, közművek és növényzet méretarányos ábrázolásával, rendeltetésének megjelölésével, 15 cm-nél nagyobb törzsátmérőjű fák fajtájának megnevezésével, zártsorú-, ikres- vagy oldalhatáron álló beépítés esetén a szomszédos épületek nézeteivel és alapsík-meghatározásával, d) meglévő létesítmény bővítése, átalakítása, felújítása, helyreállítása esetén felmérési terv 1:50 vagy 1:100 méretarányban, e) tartószerkezeti szaktervező által igényelt helyszíni talajvizsgálaton alapuló talajmechanikai szakvélemény és ajánlás, szükség szerint hidrogeológiai, korrózióvédelmi szakvélemény és ajánlás, f) meglévő szerkezetű építmény bővítése, átalakítása, felújítása, helyreállítása esetén helyszíni és laboratóriumi vizsgálaton alapuló faanyagvédelmi szakvélemény és ajánlás, g) új gazdasági, egészségügyi és más bonyolult működésű létesítmény vagy meglévő ilyen létesítmény bővítése, átalakítása, felújítása esetén üzemelés-technológiai terv, munkavédelmi szakvélemény, tűzvédelmi szakvélemény, akusztikai szakvélemény és ajánlás, környezetvédelmi adatközlés és szakvélemény, h) országos vagy helyi védelem alá tartozó építmény, műemléki jelentőségű terület, világörökség terület megjelenését érintő építés, átalakítás esetén a meglévő állapotot bemutató fotódokumentáció, műemléken történő átalakítás esetén műemléki tudományos dokumentáció, építészeti felmérés, i) a szolgáltatásokhoz szükséges egyéb adat, terv, vizsgálat, szakvélemény és információ. Hatósági engedélyek Titoktartás A szükséges engedélyek beszerzése Építtető feladata. Építész - az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásban vállalt szerepétől függetlenül - nem felel az építésügyi engedélyezési eljárás sikertelenségéért, kivéve, ha az az építési engedélyezési tervdokumentáció hibájára vezethető vissza. Ha a Építtető az Építész teljesítése révén új elgondolásról, megoldásról, vagy műszaki ismeretről szerez tudomást, ezt Építész hozzájárulása nélkül mással nem közölheti. Alkalmazott szabványok Amennyiben Építtető a magyar követelményeknél (szabványok és szakmai előírások) szigorúbb előírások, vagy eltérő megoldás érvényesítését követeli meg Építésztől, abban az esetben, a szükséges szakmai előírások, valamint az azokhoz esetlegesen kapcsolódó tervezési-, számítási módszerek beszerzése Építtető kötelezettsége BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 7

8 V. Rész A SZERZŐDÉSSZEGÉS ÉS A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE Késedelem Szüneteltetés Szolgáltatás megtagadása Késedelmi kamat Késedelmi kötbér Mentesség Építtetőnek felróható meghiúsulás jogkövetkezményei Egyéb szerződésszegés Ha valamelyik fél a jelen szerződésben meghatározott bármelyik határidőt elmulasztja, a másik fél - a késedelem jellegétől függően - a teljesítésre megfelelő póthatáridőt tűz ki. A póthatáridő eredménytelen eltelte esetén a Ptk., késedelmes teljesítés körében meghatározott jogkövetkezményei alkalmazhatók, jelen szerződésben megállapított eltérésekkel. Építtető az Építész szolgáltatásait legfeljebb kilencven napra szüneteltetheti. Harminc napot meghaladó szüneteltetés esetén, Építész követelheti az addig elvégzett szolgáltatásainak díját és azzal felmerült, igazolt költségeit, továbbá azokat is, melyek a szüneteltetéssel összefüggésben keletkeztek. Ha a szüneteltetés időtartama a kilencven napot meghaladja, Építész a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, és kárának megtérítését követelheti. Amennyiben Építtető esedékes fizetési kötelezettségével késedelembe esik, vagy vagyoni viszonyainak időközben bekövetkezett jelentős megromlása folytán fizetési kötelezettségének teljesítése veszélyeztetve van, megfelelő biztosíték hiányában, Építész jogosult további szolgáltatásait megtagadni. Építész nyolc napos póthatáridőt köteles tűzni a fizetési kötelezettség teljesítésére. A határidő eredménytelen eltelte esetén Építész a szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazhatja. Építtető fizetési kötelezettségének késedelmes teljesítése esetén Építészt késedelmi kamat illeti, melynek mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese. Amennyiben Építész a tervdokumentáció átadásával késlekedik, Építtetőt késedelmi kötbér illeti, mely az aktuális tervfázis díjának 0,35%-a naponta, legfeljebb azonban a vonatkozó tervezési díj 20%-a. Építész hozzájárul, hogy Építtető a késedelmi kötbér összegét az aktuális részszámlából levonja. Amennyiben az Építészre vonatkozó határidő túllépésének oka elhúzódó hatósági eljárás vagy Építtető érdekkörébe tartozó egyéb ok, illetve Építtető mulasztása, abban az esetben a teljesítésre jelen szerződésben megállapított határidők Építészt nem kötik, illetve teljesítési határideje a késedelem idejével meghosszabbodik. Ilyen oknak kell tekinteni különösen: a) a tervezési feladat és program utólagos módosítását, b) Építtető késedelmesen teljesíti adatszolgáltatási vagy jóváhagyási kötelezettségét, c) Építtető olyan újabb tényt, adatot, stb. közöl, mely a szerződés lényeges tartalmára kihatással van, d) Építtető a szükséges telekalakítási vagy egyéb engedélyt nem szerzi be, e) a szerződés megkötése után olyan kötelezően figyelembe veendő előírás (jogszabály, szabvány, szabályzat, stb.) lép hatályba, melynek rendelkezése folytán a már elkészített tervdokumentációt, vagy annak részeit át kell dolgozni. Amennyiben a szerződés Építtetőnek felróható ok miatt szűnik meg, Építész jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett szolgáltatásainak, felmerült költségeinek ellenértékére, továbbá meghiúsulási kötbérként a szerződésben rögzített díj a) 20 %-ára, ha a szerződés az előkészítő szakaszban szűnik meg, b) 10 %-ára, ha a szerződés az engedélyezési terv készítési szakaszban szűnik meg, c) 5 %-ára, ha a szerződés a kivitelezési terv készítésének szakaszában szűnik meg, d) 5 %-ára, ha a szerződés a tervezői művezetési szakaszban szűnik meg. Építész egyéb szerződésszegésének jogkövetkezményei: a) Hibás teljesítés esetén Építész elsődlegesen az építési engedélyezési és kivitelezési tervek kijavítására köteles. A szerzői jogi védelemben részesülő terveket, indokolt esetben - megfelelő határidő tűzésével - kijavítás végett ismételten vissza lehet adni. Ha Építész a kijavítást alapos ok nélkül megtagadja, vagy határidőre nem végzi el, Építtető a szerződéstől díjfizetési kötelezettség nélkül elállhat, és felróhatóság esetén, a b) pontban meghatározott összegre tarthat igényt. b) Az építési engedélyezési, illetve kivitelezési tervdokumentáció felróható nem teljesítése, vagy alkalmatlan teljesítése esetén, Építtetőt kizárólag a tervezési díj 40%-nak megfelelő összeg, mint átalány-kártérítés illeti meg. c) A vállalt különszolgáltatások felróható nem teljesítése, illetve alkalmatlan teljesítése esetén, az adott különszolgáltatás díjának 40%-a, mint átalány-kártérítés jár BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 8

9 VI. Rész Szerzői jogok Felhasználás Felhasználási díj A tervek és az alkotás nyilvánossága Névfeltüntetés SZERZŐI JOGOK Jelen szerződéssel kapcsolatban keletkező jogi oltalomban részesíthető szellemi alkotásnak minősülő tervekkel kapcsolatos szerzői jogok Építészt illetik. Építtető az átadott terveket kizárólag jelen szerződésben meghatározott létesítmény tervszerinti, egyszeri kivitelezésére jogosult felhasználni. A tervek felhasználási díját a felek a VII. DÍJAK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK részben meghatározott tervezési díjba foglalták. Építtető hozzájárul ahhoz, hogy Építész az elkészült létesítményről fényképet illetve videó felvételeket készítsen/készítessen, és a tervekkel együtt nyilvánosságra hozza. Az ennek során közöltek nem tartalmazhatnak Építtető által bizalmasnak vagy titkosnak tekintett információkat, adatokat, amennyiben ezekről Építtető előzetesen írásban tájékoztatta Építészt. Építtető köteles feltüntetni Építész nevét, székhelyét az építési táblán, továbbá Építész nevét az elkészült létesítményről készült látképen, a létesítményre vonatkozó kiadványban, közleményben. Építész kérésére Építtető köteles feltüntetni Építész nevét, székhelyét továbbá a tervezés és kivitelezés időpontját a létesítményen. Építész határozza meg a feltüntetés módját, de az nem sértheti Építtető jogos érdekét. VII. Rész DÍJAK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK Szerződő felek a tervezési és szolgáltatási díjat a MÉK Építészeti Alkotások és Szolgáltatások díjszámítási szabályzata szerint, a becsült építési költség alapján határozták meg. 1. Fizetés esedékessége, módja és határideje Fizetés esedékessége Szerződő felek előleg fizetésében állapodnak meg. Az előleg a szerződésben rögzített összes tervezési díj és a tervezéshez kapcsolódóan vállalt különszolgáltatások díjának 10 %-a. Az előleget a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, és az utolsó esedékes tervezési díjrész kifizetéséből kell levonni. Az alapszolgáltatások és a vállalt különszolgáltatások díja a teljesítést, illetve a szerződés szerinti részteljesítéseket követően esedékes, a költségtérítés felmerülést követően az esedékes díjfizetéssel egyidejűleg történik. A tervezői művezetés díja egyenlő részletekre osztva havonta, a hónap ötödik napján esedékes. Az egyéb díjak a feladat teljesítésekor vállnak esedékessé. Fizetés módja határideje Építész által kiállított számlában szereplő összeget Építtető 15 napon belül köteles átutalással kiegyenlíteni. Tervezői nyilatkozat Jó teljesítési garancia Építész csak a jelen szerződésben, az építési engedélyezési tervkészítésre és kivitelezési tervkészítésre meghatározott díj kézhezvételét követően köteles az aláírással ellátott tervezői nyilatkozatot Építtető birtokába adni. Építtető az adott résszolgáltatás teljesítésétől számított 60 napig a tervezési díj 10 %-át jó teljesítési garanciaként visszatartja. Jó teljesítési kritérium igazolásának minősül, így az Építtetőre a tervezési díj 100 %-ra történő kiegészítésnek kötelezettségét rója, ha a terv átadásától számított 60 napon belül a) Építtető nem tesz észrevételt, b) Építtető által tett észrevétellel kapcsolatban Építtető és az Építész egyetértésre jut, c) Építtető és Építész a kivitelezési terv készítésében megállapodnak, d) az építési hatóság kiadja az építési engedélyt, vagy annak kiadását, illetve jogerőre emelését nem a terv hibája miatt tagadja meg BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 9

10 1088 BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 10

11 2. Az Alapszolgáltatásokért járó díj Alapszolgáltatás díja Az Építésznek a II. Részben meghatározott Alapszolgáltatásaiért járó díj: Ft + ÁFA azaz... Ft + ÁFA Díjfelosztás Előleg Ft + ÁFA Tervezési szakaszok 1. Előkészítő tervkészítés.ft + ÁFA 2. Építési engedélyezési tervkészítés.ft + ÁFA 3. Kivitelezési tervkészítés.ft + ÁFA Megvalósítási szakaszok 4. Tervezői művezetés. Ft + ÁFA 3. A vállalt különszolgáltatásokért járó díj:..... Ft + ÁFA Ft + ÁFA Ft + ÁFA Ft + ÁFA Ft + ÁFA Ft + ÁFA Szerzői jogdíj 4. Szerzői jogdíj és műszaki szolgáltatási díj Építészt illető tervezési díj szerzői jogdíjat és a műszaki szolgáltatás díját tartalmazza, amely: Előkészítő tervnél: 80% szerzői jogdíj 20% műszaki szolgáltatási díj Építési Engedélyezési tervnél: 80% szerzői jogdíj 20% műszaki szolgáltatási díj Kivitelezési tervnél: 60% szerzői jogdíj 40% műszaki szolgáltatási díj Tervezői művezetés 10% szerzői jogdíj 90% műszaki szolgáltatási díj Építész külön számlát adhat ki a szerzői jogdíjról, illetve a műszaki szolgáltatás díjáról. 5. Költségtérítés A szolgáltatások díján kívül az alábbi költségek számítandók föl: a) tervek sokszorosítási, kötészeti és kezelési költsége, a kötelező hitelesített példányszámú tervdokumentáció, illetve az egy példány másolható, de nem szerkeszthető formátumú, digitális adathordozón rögzített CD, mint alapszolgáltatáson túlmenően, b) Építtető által jóváhagyott távolsági utazások közlekedési, megélhetési és szállás költségei, hosszan tartó kiküldetés különélési pótléka, c) a hatósági és más eljárások illetéke, igazgatási-szolgáltatási díja, továbbá valamennyi olyan költség, amelyet egyébként Építtető köteles viselni, d) Építtető hozzájárulásával betervezett szabadalom, mintaoltalom, védjegy és egyéb szerzői jogok díja, e) Építtető által igényelt tervezői felelősségbiztosítás díja, 1088 BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 11

12 6. Időráfordítás alapján számított tervezési díj Óradíjak Szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés ideje alatt végzet esetleges pótmunkát a tényleges időráfordítás alapján az alábbi óradíjak alkalmazásával számolják ki: Irányító vezető tervező óradíja.. Ft + ÁFA Önálló építész tervező óradíja.. Ft + ÁFA Beosztott építész tervező óradíja.. Ft + ÁFA Irodai kisegítő óradíja.. Ft + ÁFA VIII. Rész EGYÉB FELTÉTELEK Szerződés mellékletei:.. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a szerzői jogokról szóló évi LXXVI. törvény vonatkozó rendelkezései, valamint a MÉK Építészeti Alkotások és Szolgáltatások díjszámítási szabályzata az irányadóak. Szerződő felek esetleges vitás kérdéseik eldöntésére a.. Bíróság kizárólagos illetékességét fogadják el. Kelt:.... Építtető. Építész 1088 BUDAPEST, ÖTPACSIRTA UTCA 2. 12

EGYSZERŰSÍTETT TERVEZÉSI SZERZŐDÉS MÉK 05 2009 FORMA

EGYSZERŰSÍTETT TERVEZÉSI SZERZŐDÉS MÉK 05 2009 FORMA EGYSZERŰSÍTETT TERVEZÉSI SZERZŐDÉS MÉK 05 2009 FORMA amely létrejött alulírott szerződő felek között ÉPÍTTETŐ Székhelye: Cégjegyzékszáma: Bankszámlaszáma: Képviselője: Elérhetősége: a továbbiakban Építtető...............

Részletesebben

ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI ÉS KIVITELEZÉS FELÜGYELETI SZERZŐDÉS MÉK 01 2009 FORMA

ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI ÉS KIVITELEZÉS FELÜGYELETI SZERZŐDÉS MÉK 01 2009 FORMA ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI ÉS KIVITELEZÉS FELÜGYELETI SZERZŐDÉS MÉK 01 2009 FORMA amely létrejött alulírott szerződő felek között ÉPÍTTETŐ Székhelye: Cégjegyzékszáma: Bankszámlaszáma: Képviselője: Elérhetősége:

Részletesebben

ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI SZERZŐDÉS MÉK 03 2009 FORMA

ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI SZERZŐDÉS MÉK 03 2009 FORMA ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI SZERZŐDÉS MÉK 03 2009 FORMA amely létrejött alulírott szerződő felek között ÉPÍTTETŐ Székhelye: Cégjegyzékszáma: Bankszámlaszáma: Képviselője: Elérhetősége: a továbbiakban Építtető...............

Részletesebben

TERVEZÉSI SZERZŐDÉS. Jelen szerződés alapján Tervező elvállalja az Építtető által szolgáltatott tervezési program szerinti

TERVEZÉSI SZERZŐDÉS. Jelen szerződés alapján Tervező elvállalja az Építtető által szolgáltatott tervezési program szerinti TERVEZÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott szerződő felek között ÉPÍTTETŐ Keszü Község Önkormányzata Székhelye: 7668. Keszü, Petőfi Sándor u. 24.. Bankszámlaszáma: 11731001-15334716 Képviselője: Buday-Sántha

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT TERVEZÉSI SZERZŐDÉS

EGYSZERŰSÍTETT TERVEZÉSI SZERZŐDÉS EGYSZERŰSÍTETT TERVEZÉSI SZERZŐDÉS MÉK 2014 FORMASZERZŐDÉS - Minta amely létrejött alulírott szerződő felek között ÉPÍTTETŐ Székhelye: Cégjegyzékszáma: Bankszámlaszáma: Képviselője: Elérhetősége: e mail

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Eötvös József Általános Iskola

Részletesebben

KIVITELEZÉSI MŰSZAKI TANÁCSADÁS SZERZŐDÉS

KIVITELEZÉSI MŰSZAKI TANÁCSADÁS SZERZŐDÉS munkaszám: 1100 KIVITELEZÉSI MŰSZAKI TANÁCSADÁS SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott szerződő felek között ÉPÍTTETŐ Név: Lakcím: Születési dátum: Sz.ig. szám: Elérhetőségei: email: telefon: a továbbiakban

Részletesebben

Kivitelezési dokumentáció szolgáltatására irányuló tervezési szerződés

Kivitelezési dokumentáció szolgáltatására irányuló tervezési szerződés Szerződés száma:./..év Kivitelezési dokumentáció szolgáltatására irányuló tervezési szerződés amely létrejött egyrészről: megrendelő (építtető, beruházáslebonyolító, kivitelező) neve:.. lakhelye (székhelye):...

Részletesebben

nyilvántartó cégbíróság:. adószáma:... bankszámlaszáma:... mint Megrendelő, másrészről: Vállalkozó (szakági tervező).. székhelye:...

nyilvántartó cégbíróság:. adószáma:... bankszámlaszáma:... mint Megrendelő, másrészről: Vállalkozó (szakági tervező).. székhelye:... Szerződésminta: Szerződés száma:./..év Kivitelezési dokumentáció szakági munkarészének szolgáltatására irányuló tervezési szerződés amely létrejött egyrészről: megrendelő (tervező) neve:.. lakhelye (székhelye):...

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. /2012. (XI. 16.) KT. határozata

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. /2012. (XI. 16.) KT. határozata SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK /2012. (XI. 16.) KT. határozata az egészségügyi alapellátás fejlesztésére, egészségház átalakítására vonatkozó egyszerősített tervezési szerzıdésrıl

Részletesebben

Építési alvállalkozói szerződés

Építési alvállalkozói szerződés Szerződésminta: Szerződés száma:./..év Építési alvállalkozói szerződés amely létrejött egyrészről.. lakhelye (székhelye):... képviseli:... cégjegyzékszáma... regisztrációs száma 1 :... nyilvántartó cégbíróság...

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést megtárgyalja: Pénzügyi

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet)

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) (építtető Cigándi Innovációs és Ifjúsági Sportegyesület Kiemelkedően Közhasznú Szervezet mint megrendelő és.. építőipari kivitelező gazdasági társaság mint vállalkozó

Részletesebben

TERVEZÉSI- ÉS TERVEZŐI MŰVEZETÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott szerződő felek között

TERVEZÉSI- ÉS TERVEZŐI MŰVEZETÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott szerződő felek között TERVEZÉSI- ÉS TERVEZŐI MŰVEZETÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott szerződő felek között munkaszám:. MEGRENDELŐ Név (vagy cégnév): Lakcím (vagy székhely) Születési dátum (vagy bankszámlaszám): Adóazonosító

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 24-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 24-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-28/2010/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 24-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda

Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda TERVEZÉSI SZERZŐDÉS minta amely egyrészről név: Kft. székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint megrendelő a továbbiakban: Megrendelő másrészről név: Kft. 1 / 5 székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint vállalkozó, a

Részletesebben

A vállalkozási szerződés

A vállalkozási szerződés A vállalkozási szerződés 1. A vállalkozási szerződés általános 6:238. [Vállalkozási szerződés] szabályai Vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű)

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:..., mint Megrendelő

Részletesebben

Építési kivitelezési szerződés

Építési kivitelezési szerződés Építési kivitelezési szerződés amely létrejött egyrészről (építtető) lakhelye: születési helye, ideje: anyja mint Megrendelő, másrészről (építőipari kivitelező vállalkozó) Neocasa Construct Kft székhelye:

Részletesebben

Építési 1 szerződés. amely létrejött egyrészről (építtető) neve:.. lakhelye (székhelye):... képviseli:

Építési 1 szerződés. amely létrejött egyrészről (építtető) neve:.. lakhelye (székhelye):... képviseli: Szerződésminta: Szerződés száma:./..év Építési 1 szerződés amely létrejött egyrészről (építtető) neve:.. lakhelye (székhelye):... képviseli:... cégjegyzékszáma 2... nyilvántartó cégbíróság... adószáma:...

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület augusztus 27-i ülésére. az Abony, Vasút u. 1. sz. alatti ingatlan bontására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület augusztus 27-i ülésére. az Abony, Vasút u. 1. sz. alatti ingatlan bontására Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Ikt. sz.: 001/10290-6/2009 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Debrecen Megyei Jogú város Önkormányzata (4024 Debrecen, Piac u. 20. sz.) képviseletében Kósa Lajos polgármester. mint Megrendelő, másrészről a Komplex-D

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:..., székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:...

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:..., székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:... VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve/megnevezése) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:...,

Részletesebben

TERVEZÉSI SZERZŐDÉS. amely létrejött alulírott szerződő felek között

TERVEZÉSI SZERZŐDÉS. amely létrejött alulírott szerződő felek között TERVEZÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott szerződő felek között MEGBÍZÓ Név: Tolmács Község Önkormányzata Címe / Székhelye: 2657 Tolmács, Sport u. 1. Képviselő: Hajnis Ferenc (polgármester) a továbbiakban

Részletesebben

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2017. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Építési Műszaki Ellenőr Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-26/2009. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-26/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-26/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE 2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:

Részletesebben

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ 2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:

Részletesebben

Felelős műszaki vezető

Felelős műszaki vezető Felelős műszaki vezető A felelős műszaki vezető irányítja az építési munkahelyen a kivitelezést. A felelős műszaki vezető tevékenysége a vállalkozó (alvállalkozó) kivitelező építési szerződésében vállalt

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) Kossuth tér 1.

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) Kossuth tér 1. Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést véleményezi: Ügyrendi

Részletesebben

Tervezési árajánlat. (települési vízkárelhárítási terv elkészítésére)

Tervezési árajánlat. (települési vízkárelhárítási terv elkészítésére) Tervezési árajánlat (települési vízkárelhárítási terv elkészítésére) amely létrejött Eplény Község Önkormányzata (8413 Eplény, Veszprémi u.64.) mint Megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő) és a Somodi

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/200

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/200 Táj. szerz.módról- Tervezői művezetés ellátása Budapest I. Úri utca 21. szám alatt található egyedileg védett műemlék-ingatlan helyreállítási és átalakítási munkái II. ütemének kivitelezéséhez kapcsolódóan

Részletesebben

Kivitelezési szerződés

Kivitelezési szerződés Kivitelezési szerződés amely létrejött egyrészről: részben ERSTE BANK HUNGARY Zrt.által nyújtott kölcsönből, utófinanszírozással... (székhelye:...; cégjegyzékszáma:...,...; statisztikai azonosítója:...;

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ALKOTÁSOK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK

ÉPÍTÉSZETI ALKOTÁSOK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK SzerkesztésÉpítész/4korr+kifutó 3/4/03 7:32 PM Page 1 Díjszámítási szabályzatok I. kötet MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA ÉPÍTÉSZETI ALKOTÁSOK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK DÍJSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZATA Budapest, 2003 SzerkesztésÉpítész/4korr+kifutó

Részletesebben

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2018. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció A műszaki ellenőr az építtető

Részletesebben

Megbízási Szerződés. szerződő felek között alulírott napon, helyen az alábbi feltételek között

Megbízási Szerződés. szerződő felek között alulírott napon, helyen az alábbi feltételek között Megbízási Szerződés mely, létrejött egyrészről HORVÁTH ZOLTÁN mint Max - Quality Kft. / Adószáma: 12787957 2 43 Cégjegyzék száma: 01 09-942829 Székhelye 1184 Budapest Aranyeső u. 8. / ügyvezetője, mint

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Adószám:.. Bankszámlaszáma: Képviselő: Mint megbízott (továbbiakban: Megbízott) között a mai napon az alábbi feltételekkel.

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Adószám:.. Bankszámlaszáma: Képviselő: Mint megbízott (továbbiakban: Megbízott) között a mai napon az alábbi feltételekkel. SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Cím: 6728. Szeged, Bajai út. 14., 6701. Szeged Pf. 495. Telefon: (62) 559-577, (30) 394 8958 Fax: (62) 559-579, BM tel.: 33/1397, Fax: 33/1162 E-mail:iskola@szrszg.hu Web:

Részletesebben

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon

Részletesebben

TERVEZÉSI- ÉS TERVEZŐI MŰVEZETÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott szerződő felek között

TERVEZÉSI- ÉS TERVEZŐI MŰVEZETÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott szerződő felek között TERVEZÉSI- ÉS TERVEZŐI MŰVEZETÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott szerződő felek között munkaszám: MEGRENDELŐ Név 1. (vagy cégnév): Lakcím (vagy székhely) Születési dátum (vagy bankszámlaszám): Adóazonosító

Részletesebben

16200010-60409852-00000000 adószám: számlaszám: 12938263243 cégj egyzékszáma:

16200010-60409852-00000000 adószám: számlaszám: 12938263243 cégj egyzékszáma: amely létrejött egyrészről név: Budapest Főváros XVI. kerület Önkormányzata székhely, posta, számlázási cím: 1163 Budapest, Havashalom utca 43. adószám: 15516006-2-42 számlaszám: 11784009-15516006 képviseli:

Részletesebben

20. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez. Összegezés az egyszerű közbeszerzési eljárásban az ajánlatok elbírálásáról

20. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez. Összegezés az egyszerű közbeszerzési eljárásban az ajánlatok elbírálásáról 20. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez Összegezés az egyszerű közbeszerzési eljárásban az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Veszprémi Főegyházmegye 8200 Veszprém, Vár utca

Részletesebben

Ü.sz.: XXVII /2009. TERVEZÉSI SZERZŐDÉS SZERZŐDŐ FELEK

Ü.sz.: XXVII /2009. TERVEZÉSI SZERZŐDÉS SZERZŐDŐ FELEK TERVEZÉSI SZERZŐDÉS SZERZŐDŐ FELEK Mely létrejött egyrészrõl Budapest Fõváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata cím: 1195 Budapest, Városház tér 18-20. képviseletében: Gajda Péter polgármester statisztikai

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

mint, szolgáltató,megbízott ( a továbbiakban: szolgáltató/megbízott) valamint,

mint, szolgáltató,megbízott ( a továbbiakban: szolgáltató/megbízott) valamint, LifeBOX SZERZŐDÉS A LifeBOX internetes tartalomszolgáltatás, műsor gyártás-és sugárzás kizárólagos jogbirtokosa a Varga és Zsótér Bt.(székhely : 1117.Budapest, Bercsényi u.26.fszt.3. adószám : 21816408-2-43,

Részletesebben

Építésfelügyeleti bírság

Építésfelügyeleti bírság Építésfelügyeleti bírság jogszerűtlen, jogosulatlan, szakszerűtlen (Étv. 48. ) JOGSZERŰTLEN: az építési vagy bontási tevékenység, ha a jogszabály alapján engedélyhez vagy tudomásul vételhez kötött építési

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum BÉRLETI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Miskolci Egyetem (székhelye: 3515 Miskolc, Egyetemváros; képviseli: Dr. Patkó Gyula rektor) - mint bérbeadó, a továbbiakban bérbeadó, másrészről a Bartók

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZ E R Z Ő D É S

VÁLLALKOZÁSI SZ E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről a Megrendelő, Megrendelő: Cégjegyzékszám: Bankszámlaszám Képviseli: a továbbiakban mint Megrendelő, másrészről Vállalkozó: Nyilvántartási szám: Statisztikai számjel: Bankszámlaszám:

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. - a továbbiakban a felek együttes említése esetén: Szerződő Felek között a mai napon és helyen az alábbi feltételek mellett:

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. - a továbbiakban a felek együttes említése esetén: Szerződő Felek között a mai napon és helyen az alábbi feltételek mellett: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről (székhely: 1042 Budapest, István út 14., statisztikai számjele: 15504005-7511-321-01, adószáma: 15504005-2-41, képviseli: dr. Derce Tamás polgármester), mint

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 33/2014.(III.13.) HATÁROZATA. A városi sportpálya bérbeadásáról

Jegyzőkönyvi kivonat DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 33/2014.(III.13.) HATÁROZATA. A városi sportpálya bérbeadásáról Jegyzőkönyvi kivonat Készült Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 13. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Országgyűlés Hivatala (1357 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.) mint megrendelő (a továbbiakban, mint Megrendelő), másrészről a : KIPSZER Klíma Controll

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását:

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Újhartyán Községi Önkormányzat Székhely: 2367 Újhartyán Fő u. 21. Képviseli: Schulcz József polgármester mint megbízó, továbbiakban megbízó valamint

Részletesebben

szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő

szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő Definíció: Az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig vezetett, hatósági és bírósági eljárásban felhasználható dokumentáció,

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető

Részletesebben

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés 3., 4., 7., 9., 19. és 32. pontjában, 62. (1b) bekezdésében,

Részletesebben

Építésfelügyeleti tapasztalatcsere a SZIP fényében

Építésfelügyeleti tapasztalatcsere a SZIP fényében Építésfelügyeleti tapasztalatcsere a SZIP fényében Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara hírközlési és informatikai szakmai továbbképzése Bölsei Tamás Hírközlés-felügyeleti Főosztály bolsei.tamas@nmhh.hu 06

Részletesebben

Felkészülés a kivitelezésre

Felkészülés a kivitelezésre Budapest, 2015. március 26. Tóth Balázs okleveles építészmérnök Értékesítési Csoport vezető ÉMI Nonprofit Kft. Az építés titka Tóth Balázs 2 Kazinczy Ferenc (1759-1831) A nagy titok (1808) Jót s jól! Ebben

Részletesebben

Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során

Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Mészáros János A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Álom és valóság Nulladik mese Megcsörrent a telefonom (1) első mese: Tűzgátló ablak(ok)ra van szükség.

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 05-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 05-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-13/2012/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 05-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

Megbízási Szerződés (módosítás)

Megbízási Szerződés (módosítás) o A Megbízási Szerződés (módosítás) ''L Zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft. (1145 Budapest, Laky Adolf u.26. adószám: 23084454-2-42 képviseli: Steiner Attila igazgató), továbbiakban; Megbízó, és az O-r-.,.-t'.

Részletesebben

Megbízási Szerződés Lakás kezelésre

Megbízási Szerződés Lakás kezelésre Megbízási Szerződés Lakás kezelésre amely létrejött egyrészről,....sz alatti lakos, anyja neve... ig.sz..mint Megbízó és Tulajdonos a továbbiakban: Megbízó, vagy Tulajdonos-, másrészről.... szélhely:...adószám:...,

Részletesebben

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése 30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő)

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: Balatonfűzfő Város Önkormányzata levelezési címe: 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. számlázási címe:

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. mely létrejött egyrészről

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. mely létrejött egyrészről MF-7.2-05. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Vált. sz. 0 Oldal sz.: 1/3 MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS MSZ: 0019/2017 mely létrejött egyrészről Tolmács Község Önkormányzata 2657 Tolmács Sport utca 1. adószám: 15452654-2-12 Bankszámlaszám:

Részletesebben

Vállalkozási szerződés Márki Sándor Általános Iskola komplex akadálymentesítése elnevezésű közbeszerzési eljáráshoz

Vállalkozási szerződés Márki Sándor Általános Iskola komplex akadálymentesítése elnevezésű közbeszerzési eljáráshoz Vállalkozási szerződés Márki Sándor Általános Iskola komplex akadálymentesítése elnevezésű közbeszerzési eljáráshoz VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény

Részletesebben

TERVEZŐI NYILATKOZAT

TERVEZŐI NYILATKOZAT TERVEZŐI NYILATKOZAT ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ 1. Az építtető(k) neve (megnevezése) és címe (székhelye): a). b). 2. A tervezők adatai: a) felelős tervező neve, címe, jogosultsági száma: b) szakági

Részletesebben

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek I. Általános rendelkezések 1.1. Szilágyi Zita egyéni vállalkozó (székhely: 2000

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére. (hatályos: január 1. napjától)

Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére. (hatályos: január 1. napjától) Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére (hatályos: 2017. január 1. napjától) 1 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételekben nagykezdőbetűvel

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ MELLÉKLET A MÉR ÖKI ÉS ÉPÍTÉSZETI AJÁ LATI DÍJSZABÁS (MÉDI 2001.) TERVEZETE [MMK KIADVÁ Y 2000.]

TÁJÉKOZTATÓ MELLÉKLET A MÉR ÖKI ÉS ÉPÍTÉSZETI AJÁ LATI DÍJSZABÁS (MÉDI 2001.) TERVEZETE [MMK KIADVÁ Y 2000.] TÁJÉKOZTATÓ MELLÉKLET A MÉR ÖKI ÉS ÉPÍTÉSZETI AJÁ LATI DÍJSZABÁS (MÉDI 2001.) TERVEZETE [MMK KIADVÁ Y 2000.] A díjszabás célja, hogy a szerződés fedezetet biztosítson a mérnöki, valamint az építészeti

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2/7/2007. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2/7/2007. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2/7/2007. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. február 15-i üléséről. Napirend: Közösségi

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Már a fővállalkozó kivitelező nyilatkozata alapján is kiadható a használatbavételi engedély!

Már a fővállalkozó kivitelező nyilatkozata alapján is kiadható a használatbavételi engedély! Már a fővállalkozó kivitelező nyilatkozata alapján is kiadható a használatbavételi engedély! A 312/2012. Kormányrendeletben, a használatba vételi engedélynél kettő fontos dolog változott 2015. április

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Kramlik Kornélia Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

TERMÉKTANÚSÍTÁS ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEI TERMÉKTANÚSÍTÁS

TERMÉKTANÚSÍTÁS ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEI TERMÉKTANÚSÍTÁS 1. Érvényességi terület Az alábbi feltételek a megállapodások szerinti teljesítésekre érvényesek, ezek alatt szolgáltatásokat, információkat, valamint a megbízás keretében végzett egyéb teljesítéseket

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Kazincbarcika Város Önkormányzata Székhely: 3700. Kazincbarcika, Fő tér 4. Adószáma: 15350057-2-05 Bankszámlaszám: 11734152-15350057-00000000 Képviseletében:

Részletesebben

KAMARAI SZABÁLYOZÁS ÉMTSZR LÉNYEGE ÉMTSZR CÉLJA ÉMTSZR ELEMEI ÉMTSZR FÁZISAI SZEREPKÖRÖK DÍJSZÁMÍTÁS

KAMARAI SZABÁLYOZÁS ÉMTSZR LÉNYEGE ÉMTSZR CÉLJA ÉMTSZR ELEMEI ÉMTSZR FÁZISAI SZEREPKÖRÖK DÍJSZÁMÍTÁS KAMARAI SZABÁLYOZÁS ÉMTSZR LÉNYEGE ÉMTSZR CÉLJA ÉMTSZR ELEMEI ÉMTSZR FÁZISAI SZEREPKÖRÖK DÍJSZÁMÍTÁS Kamarai Törvény 1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai

Részletesebben

Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö 2008. március

Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö 2008. március Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö 2008. március Szabványos játszószerek halmaza = játszótér??? Játszótér = a zöldfelület játszószerekkel

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Amely létrejött egyrészről ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Név Székhely Képviseli Adószám Cégjegyzékszám Bankszámlaszám Szolgáltató nevében eljáró

Részletesebben

VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről........., mint Megrendelők. Valamint....

VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről........., mint Megrendelők. Valamint.... VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről......, mint Megrendelők Valamint.... Vállalkozó cégjegyzékszáma: Cégjegyzéket vezető bíróság: Adóazonosító szám: Bankszámla szám: mint Vállalkozó között

Részletesebben

Építési, tervezési szerződés, többletmunka, pótmunka Kitekintéssel az új Polgári Törvénykönyv szabályaira

Építési, tervezési szerződés, többletmunka, pótmunka Kitekintéssel az új Polgári Törvénykönyv szabályaira DR. PAPP FERENC Építési, tervezési szerződés, többletmunka, pótmunka Kitekintéssel az új Polgári Törvénykönyv szabályaira Nincs könnyű helyzetben, aki építési és tervezési szerződést készül megkötni. Miért

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről: Budapest V. Alkotmány u.2. Képviselő: Politikatörténeti Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. Adószám: 18089934-2-41 Tel./Fax: 06-30-307-2935 / 301-49-22 a

Részletesebben

II. 3. Szerződésminta befektetési tanácsadásra. Szerződés befektetési tanácsadásra

II. 3. Szerződésminta befektetési tanácsadásra. Szerződés befektetési tanácsadásra II. 3. Szerződésminta befektetési tanácsadásra Jelen melléklet azon a napon lép hatályba, amelyen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a befektetési tanácsadási tevékenység végzését az Alapkezelő

Részletesebben

Tempo-Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Bt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Települési önkormányzatok részére

Tempo-Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Bt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Települési önkormányzatok részére Tempo-Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Bt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Települési önkormányzatok részére 1. A szerződő felek: Név: Tempo-Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Bt. mint Megbízott (a továbbiakban:

Részletesebben

T E R V E Z É S I S Z E R Z Ő D É S

T E R V E Z É S I S Z E R Z Ő D É S T E R V E Z É S I S Z E R Z Ő D É S amely létrejött egyrészről Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata (1195 Budapest, Városház tér 18-20., statisztikai számjel: 15519009-8411-321-01, adószám:

Részletesebben

VT - MMK Elektrotechnikai tagozat 2015.02.02. Villámvédelem. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás.

VT - MMK Elektrotechnikai tagozat 2015.02.02. Villámvédelem. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás. Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2014 2015. február 2. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás Tartalom, tervezői jogosultságok A tervezés

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap. Örökségvédelem Kollégium

Nemzeti Kulturális Alap. Örökségvédelem Kollégium Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelem Kollégium 2. Téma: Műemlék épületek és építmények állagmegóvásának, részleges, vagy teljes helyreállításának, felújításának, valamint műemlékek elválaszthatatlan

Részletesebben

Weboldalkészítés - keretszerződés

Weboldalkészítés - keretszerződés Weboldalkészítés - keretszerződés 1. A szerződő felek Jelen szerződés létrejött egyrészről a........... (....), továbbiakban mint Megrendelő, másrészről az ALTAweb Kft. (1135 Bp., Petneházy u. 70-72.)

Részletesebben

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről Hatályos: 2017.01.01-155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1a)

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS

KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS Cégnév/Név: [..] Székhely: [..] Adószám: [..] képviseli: [..] mint megrendelő, (a továbbiakban: "Megrendelő") másrészről: KZiTERRA Kft. Székhely: 2051

Részletesebben

Vállalkozói szerződés

Vállalkozói szerződés Vállalkozói szerződés amely létrejött egyrészről Újhartyán Község Önkormányzata Székhelye: 2367, Újhartyán, Fő utca 21. adószáma: 15391236-2-13 Képviseletében: Schulcz József Polgármester mint Megrendelő

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Hatály: 2018. november 1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) szabályozza a BETO Kft. (a továbbiakban: Megbízott ) és a vele szerződő partner

Részletesebben

(a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem

(a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem (a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem Alulírott/...(név)...(cím)...(tel.)...(név)...(cím)...(tel.)...(név)...(cím)...(tel.) építésügyi

Részletesebben

Az Óbudai Egyetem Kandó Kollégium rekonstrukciójához kapcsolódó kiviteli tervdokumentáció elkészítése

Az Óbudai Egyetem Kandó Kollégium rekonstrukciójához kapcsolódó kiviteli tervdokumentáció elkészítése Az Óbudai Egyetem Kandó Kollégium rekonstrukciójához kapcsolódó kiviteli tervdokumentáció elkészítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/45 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította

2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította 2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt (Étv.) A 2013. 01. 01-től hatályba lépő rendelkezések

Részletesebben

Az FGSZ Zrt. részére tervezési és műszaki szakértői feladatok ellátása- TÁRGY TERVEZÉSI SZERZŐDÉS TÍPUSSZERZŐDÉS

Az FGSZ Zrt. részére tervezési és műszaki szakértői feladatok ellátása- TÁRGY TERVEZÉSI SZERZŐDÉS TÍPUSSZERZŐDÉS Az FGSZ Zrt. részére tervezési és műszaki szakértői feladatok ellátása- TÁRGY Szerződésszám:.. TERVEZÉSI SZERZŐDÉS TÍPUSSZERZŐDÉS egyrészről FGSZ Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság székhely:

Részletesebben

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről Hatály: 2017.I.1. - 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1a)

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 16-i rendkívüli ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 16-i rendkívüli ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 16-i rendkívüli ülésére Tárgy: Zirc, Köztársaság utca 3. szám alatti és 1910 hrsz-ú ingatlanon iskolaközpont kialakítása tervezési

Részletesebben