Darren Shan A VÉRSZIPOLY. Darren Shan regényes története HARMADIK KÖNYV

Átírás

1 Darren Shan A VÉRSZIPOLY Darren Shan regényes története HARMADIK KÖNYV

2 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Darren Shan: Tunnels of Blood HarperColhnsPublishers Ltd Fulham Palace Road, Hammersmith London W6 8JB Darren Shan, 2000 A szerző erkölcsi jogot formál rá, hogy azonosnak tekintsék a mű szerzőjével Madame Octa históriája olvasható a világhálón. akárcsak Darren Shané! Az összes rémséget megtalálod Darren Shan hivatalos honlapján: Fordította F. Nagy Piroska

3 A sorozatterv és a borító Papp Beatrix munkája, MÁSODIK KIADÁS Hungarian translation F. Nagy Piroska, 2001, 2003 Hungarian edition Móra Könyvkiadó, 2001, 2003

4 Declannek az eredeti "mr. happynek" VZSR (Véres Zsigerek Rend) tagjainak: Jo "jaguár" Williamsonnak Zoe "ze zombi" Clarke-nak A már ismert szörnyeknek: Liam "Frankensteinnek" és Biddynek, "a menyasszonynak" Gillie "kizsigerellek" Russellnek az éhes HarperCollins kannibáloknak és Emmának és Chrisnek "kire vártok?"

5 BEVEZETŐ Émelyítő a vér szaga. Állattetemek százai lógnak ezüstkampókon, merev testükön csillog a rájuk fagyott vér. Tudom, hogy csak állatok marhák, disznók, birkák, mégis mindig arra gondolok, hogy emberek. Óvatosan előrelépek egyet. Az erős felső világítás nappali fényt áraszt. Vigyázva kell lépkednem. Az állati hullák mögé rejtőzve. Lassan mozogva. A padló síkos a víztől és a vértől, s ez még inkább megnehezíti a haladást. Ott, elöl végre meglátom... a vámpírt... a mentoromat... Mr. Crepsleyt. Olyan csendesen mozog, mint én, tekintetét az előtte nem messze lépkedő kövér emberre szegezve. A kövér ember. Miatta vagyok itt, ezen a jéghideg vágóhídon. Ő az az ember, akit Mr. Crepsley meg akar ölni. Ő az, akit meg kell mentenem. A kövér ember megáll, és szemügyre veszi az egyik lecsüngő darabot. Pufók, vörös arca van. Átlátszó műanyag kesztyűt visel. Megpaskolja a dögöt a kampó csikorog, amikor a tetem meglódul, s a hangtól vacogni kezd a fogam, majd fütyörészni kezd. Aztán továbbmegy. Mr. Crepsley a nyomában. Én is. Evra valahol messze, hátul van. Kint hagytam. Semmi értelme, hogy ketten tegyük kockára az életünket. Gyorsítok, s mind közelebb érek. Egyikőjük sem tudja hogy itt vagyok. Ha minden a terv szerint történik, nem is fogják tudni, amíg Mr. Crepsley meg nem indul. Amíg kénytelen nem leszek akcióba lépni. A kövér ember megint megáll. Lehajol, hogy megnézett valamit. Gyorsan visszalépek, nehogy észrevegyen, de ekkor meglátom, hogy Mr. Crepsley közelít hozzá. A fenébe! Nincs idő elbújni. Ha ezt a pillanatot választotta ki a támadásra, akkor közelebb kell mennem. Előreiramodok pár métert, megkockáztatva, hogy meghallja a lépteim zaját. Szerencsére Mr. Crepsley minden figyelmét a kövér emberre összpontosítja. Most mindössze három vagy négy méterre vagyok a vámpírtól. Fölemelem a hosszú henteskést, melyet eddig az oldalamnál tartottam. A szemem mágnesként tapad Mr. Crepsleyre. Cselekedni csak akkor fogok, amint ő minden esélyt megadok neki, hogy megcáfolja szörnyű gyanúmat, de mihelyt észreveszem, hogy izmai megfeszülnek... Erősebben markolom a kés nyelét. Egész álló nap a mozdulatot gyakoroltam. Hajszálpontosan tudom, hol kell lesújtanom. Egyetlen

6 villámgyors mozdulat, és elvágtam Mr. Crepsley nyakát. Volt, nincs vámpír. Egy újabb tetem ennyi az egész. Lassan vánszorognak a másodpercek. Nem merek odanézni, mit vizsgál ennyi ideig a kövér ember. Hát már sohasem fog felállni? És akkor bekövetkezik. A kövér ember feltápászkodik. Mr. Crepsley sziszegő hangot hallat. Felkészül a támadásra. Én beállítom a kést a megfelelő szögbe, és minden idegszálamat megfeszítem. A kövér ember már áll. Hall valamit. Fölnéz a mennyezetre nem arra, te bolond!, s ebben a pillanatban Mr. Crepsley meglódul. A vámpírral egy időben hangos rikoltással, gyilkolásra készen, felé suhintva a késsel, én is ugrom... EGY hónappal korábban... Ugyan kell vadászni és táplálkozni úgy, hogy ne kapjanak el; hogyan kell épp csak annyi vért inni, hogy életben maradjak; hogyan kell elvegyülni az emberek között. Idővel megszabadultam emberi félelmeimtől, és valódi éjszakai lénnyé váltam. Egy hónappal korábban... A nevem Darren Shan. Félvámpír vagyok. Egészen addig ember voltam, amíg el nem loptam egy vámpír pókját. Ettől fogva örökre megváltozott az életem. Mr. Crepsley a vámpír arra kényszerített, hogy legyek az inasa, s vele együtt elszegődtem a Cirque du Freak nevű cirkuszhoz, ahol csupa hátborzongatóan rémséges lény lépett föl. Nehezen tanultam bele új életembe. Még ennél is nehezebben ment a vérszívás, sokáig nem is voltam hajlandó rá. Végül ráfanyalodtam, de csak azért, hogy megőrizzem egy haldokló barátom emlékeit (a vámpírok képesek elraktározni egy ember emlékeit, ha az utolsó cseppig kiszívják a vérét). Nem esett jól hetekig rettenetes lidércnyomások gyötörtek, de ezután már nem volt visszatérés. Elfogadtam vámpírinas mivoltomat, és megtanultam élni a benne rejlő lehetőségekkel. A rákövetkező évben Mr. Crepsley megtanított, hogyan kell vadászni és táplálkozni úgy, hogy ne kapjanak el; hogyan kell épp csak annyi vért inni, hogy életben maradjak; hogyan kell elvegyülni az emberek között. Idővel megszabadultam emberi félelmeimtől, és valódi éjszakai lénnyé váltam.

7 Néhány lány odaállt, és tágra nyílt szemmel nézte Végtag Cormacot, aki megnyújtotta a karját és a lábát, körbecsavarta a nyakát, meglazította az izmait, majd a lányokra kacsintva bekapta jobb keze három középső ujját, és leharapta őket. A lányok sikoltozva elmenekültek. Cormac jóízűen kuncogva megmozgatta a kézfejéből kinövő vadonatúj ujjait. Nevettem. Az ember hozzászokik az efféle mutatványokhoz, ha a Rémségek Cirkuszában dolgozik. Az utazó társulat tele volt ilyen különleges emberekkel, akik a természet szeszélyéből csodálatos és nemegyszer ijesztő képességekkel rendelkeztek. Végtag Cormacon kívül fellépett még Kétgyomrú Rhamus, aki meg tudott enni egy felnőtt elefántot vagy akár egy tankot is; Vasfogú Gertha, aki kettéharapta az acélrudat; a farkasember, ez a félig ember, félig farkas fenevad, aki megölte a barátomat, Sam Grestet; a gyönyörű és titokzatos nő, Truska, aki szakállat tudott növeszteni magának; és Mr. Tall, aki olyan gyorsan mozgott, mint a villám, és a jelek szerint olvasott mások gondolataiban. Mellesleg ő volt a cirkusz tulajdonosa és igazgatója. Egy kisvárosban léptünk fel, s egy régi malom mögött vertünk tábort: ebben a malomban tartottuk esténként az előadást. Lepusztult környék volt, de már hozzászoktam az efféle helyekhez. A világ legnagyobb színházaiban léphettünk volna fel, luxusszállókban lakhattunk volna (a cirkusz rengeteg pénzt keresett), de biztonságosabb volt elkerülni a felhajtást és ragaszkodni azokhoz a helyekhez, amelyeket a rendőrség és az egyéb hivatalos szervek csak ritkán tüntetnek ki figyelmükkel. Nem sokat változtam, amióta közel másfél éve Mr. Crepsley társaságában elhagytam az otthonomat. Félvámpír lévén, ötször olyan lassan öregedtem, mint az emberek, ami azt jelentette, hogy az eltelt tizennyolc nap alatt a testem mindössze három-négy hónappal lett idősebb. Ha külsőre nem is változtam valami sokat, belül egészen más személyiséggé váltam. Erősebb voltam, mint bármelyik korombeli fiú, gyorsabban is futottam, messzebbre tudtam ugrani, és különlegesen erős, éles körmeimmel a téglafalat is ki tudtam vájni. A hallásom, a látásom és a szaglásom rendkívüli módon kiélesedett. Miután nem számítottam teljes értékű vámpírnak, sok dologra még nem voltam képes. Például Mr. Crepsley szupersebességgel tudott futni, amit ő suhanásnak nevezett. Olyan gázt tudott kilehelni, amitől az emberek elveszítették az öntudatukat. És gondolatban tudott érintkezni a többi vámpírral és néhány más személlyel, például Mr. Tall-lal. Én ilyesmikre majd csak teljes értékű vámpír koromban leszek képes.

8 Nem is bántam különösebben, mert a félvámpírságnak megvoltak a maga előnyei: nem kellett sok embervért innom, és ami még ennél is jobb nappal is tudtam közlekedni. Akkor is nappal volt, amikor Evrával, a kígyófiúval, a szeméttelepen keresgéltünk élelmet a törpe népségnek: a kék csuklyát viselő némáknak. Senki sem tudta legföljebb talán Mr. Tall, kik vagy mik ők, honnan jöttek, sem hogy miért tartanak a cirkusszal. Mr. Tiny, a gazdájuk, nyugtalanító személyiségű ember volt (előszeretettel evett gyerekeket!), de szerencsére nem sűrűn találkoztunk vele a cirkuszban. Talákam egy döglött kutyát kiáltotta Evra, és a tetemet a feje fölé emelte. Kicsit büdös. Szerinted jó lesz nekik? Beleszimatoltam a levegőbe Evra messze volt tőlem, de így is olyan tisztán éreztem a kutya szagát, mint egy ember közvetlen közelről, és bólintottam. Jó lesz mondtam. A törpe népség jóformán mindent megevett, amit vittünk nekik. Az én zsákomban egy róka és néhány patkány lapult. A patkányokat rossz lelkiismerettel öltem meg ők barátságosan viszonyulnak a vámpírokhoz, és hívásunkra rendszerint engedelmes háziállatokként viselkednek, de hiába: a munka az munka. Az életben mindnyájan kénytelenek vagyunk olyasmiket is csinálni, amihez nem fűlik a fogunk. Sok törpe szegődött el a cirkuszhoz voltak vagy húszan, és egyikőjük eljárt velünk vadászni. Nem sokkal Mr. Crepsley és énutánam érkezett a cirkuszba. Azért tudtam megkülönböztetni a többitől, mert a bal lábára bicegett. Evra és én el is neveztük Ballábnak. Hé, Balláb! kiáltottam. Mi legyen? A kék csuklyás, köpenyt viselő kis alak nem válaszolt ilyet ő sohasem tett, csak megpaskolta a hasát, ami azt jelentette, hogy még több élelmet kell keresnünk. Balláb azt mondja, hogy folytassuk szóltam Evrának. Gondoltam sóhajtotta a barátom. Miközben újabb patkányra lestem, egy apró ezüstkeresztet láttam megcsillanni a sok kacat között. Fölvettem, és megtisztogattam. A keresztet nézegetve elmosolyodtam. Ha elgondolom, hogy valaha azt hittem, a vámpírokat el lehet riasztani keresztekkel! A legtöbb ilyen dolog a régi filmekben és könyvekben nem több olcsó hatásvadászatnál! Kereszt, szenteltvíz, fokhagyma: valójában egyik sem jelent veszélyt a vámpírokra. Át tudunk kelni a folyóvízen. Ahhoz, hogy belépjünk egy házba, nincs szükségünk hívó szóra. Van árnyékunk és tükörképünk

9 (habár egy teljesen kifejlett vámpírt nem lehet lefényképezni: a dolog nyitját az atomok mozgásában kell keresni). Nem tudunk alakot váltani, sem repülni. Ha nyársat döfnek a szívébe, a vámpír meghal. De megteszi egy jól irányzott golyó, vagy a tűz, vagy egy lezuhanó nehéz tárgy is. Ha nehezebb is megölni minket, mint az embereket, nem vagyunk halhatatlanok. Szó sincs róla. Letettem a keresztet a földre, és hátrébb léptem. Akaratomat összpontosítva megpróbáltam elérni, hogy fölugorjon a bal tenyerembe. Egy teljes percig néztem rá merőn, majd csettintettem. Nem történt semmi. Megint megpróbáltam, de most sem sikerült. Már hónapok óta kísérleteztem, de eredménytelenül. Pedig olyan egyszerűnek tűnt, ahogy Mr. Crepsley csinálta, mégsem voltam képes utánozni. Egyébként egészen jól kijöttem Mr. Crepsleyvel. Nem is olyan rémes alak. Nem voltunk éppen barátok, de elfogadtam tanítómesteremnek, és már nem utáltam annyira, mint amikor félvámpírrá változtatott. Zsebre vágtam a keresztet, és folytattam a vadászatot. Egy kidobott, ócska mikrosütőben ráakadtam egy félig éhen döglött macskára. Ő is patkányra vadászott. A csont és bőr macska fújt rám, és a nyakán felállt a szőr. Először úgy tettem, mintha hátat fordítanék neki, de aztán villámgyorsan visszafordultam, megragadtam a nyakánál fogva, és megcsavartam. Egy elfojtott nyikkanással kiadta a páráját. Bedobtam a zsákba, és indultam. Kíváncsian vártam, hogy mit fogott Evra. Nem szerettem állatokat öldösni, de a vadászat benne volt a véremben. A macskákkal amúgy sem rokonszenveztem. Mellesleg a vérük mérgező a vámpírokra. És nem elhanyagolható, hogy a macskák is vadászok. Tapasztalatból tudtam, hogy minél kevesebb a macska valahol, ott annál több a patkány. Aznap este a táborban újra megpróbáltam a gondolat erejével megmozdítani a keresztet. A nappali munkáimmal már végeztem, az előadás kezdetéig meg jócskán volt agyonütni való időm. Hűvös november végi este volt. Még nem esett le a hó, de vastag hófelhők gyülekeztek. A színes kalózöltözékemben feszítettem: világoszöld ing, sötétlila nadrág, arany és kék zubbony, a derekamon piros selyemsál, a fejemen barna, tollas kalpag, a lábamon pedig elöl felkunkorodó, puha cipő. Kerestem egy félreeső helyet a cirkuszi autóktól és sátraktól távolabb,

10 a régi malom oldalánál. Letettem magam elé, egy farönkre a keresztet, nagy levegőt vettem, erősen összpontosítottam rá és arra, hogy hipp-hopp, teremjen ott a kinyújtott kezemben. Nem ment. Közelebb húzódtam, annyira, hogy a kezem csak centiméterekre volt a kereszttől. Megparancsolom, hogy mozdulj meg mondtam, és csettintettem. Megparancsolom, hogy mozdulj meg. Csettintés. Mozdulj. Csettintés. Mozdulj! Az utolsó szót már hangosan kiáltottam, és mérgesen dobbantottam hozzá a lábammal. Mit csinálsz? kérdezte a hátam mögött egy ismerős hang. Mr. Crepsley lépett elő a sötétből. Semmit feleltem, és megpróbáltam elrejteni a keresztet. Mi az ott? kérdezte. A szemén láttam, hogy mindent észrevett. Csak egy kereszt. Vadászat közben találtam. És odatartottam elé. Mit csináltál vele? nézett rám gyanakodva. Meg akartam mozdítani feleltem, s arra gondoltam, eljött a pillanat, hogy végre kifaggassam titkos varázstudománya felől. Maga hogy csinálja? Mr. Crepsley szája mosolyra húzódott, amitől a bal arcán végighúzódó sebhely összegyűrődött. Szóval ez az, ami nem hagy nyugton kuncogott. Kinyújtotta az egyik kezét, és csettintett egyet, amitől pislognom kellett. Aztán már csak azt láttam, hogy a kereszt az ő kezében van. Hogy csinálta? kérdeztem. Csak a teljes értékű vámpírok képesek rá? Még egyszer megmutatom. De most nagyon jól figyelj! Visszatette a keresztet a farönkre, hátrébb lépett, és csettintett. A kereszt előbb eltűnt, majd ott termett a tenyerében. Láttad? Mit? néztem rá zavartan. Még egyszer, utoljára mondta. De most ne pislogj! Erősen összpontosítottam a kis ezüstkeresztre. Hallottam a csettintést és mivel ezúttal mindvégig tágra meresztettem a szemem mintha egy alig észrevehető homályos foltot láttam volna ugrani. Amikor Mr. Crepsley felé fordultam, már az egyik markából a másikba dobálta a keresztet. Kapiskálod már? kérdezte mosolyogva. Úgy rémlett, mintha... Olyan volt, mintha... próbáltam

11 megfogalmazni összehúzott szemöldökkel. Egyszer csak minden megvilágosodott. Nem a keresztet mozgatta! kiáltottam izgatottan. Maga mozdult érte! Elégedett mosollyal nézett rám. Nem is vagy olyan ostoba, mint amilyennek látszol bókolt a tőle megszokott gúnyos modorban. Csinálja meg még egyszer kértem. Ezúttal nem a keresztet a vámpírt figyeltem. Nem tudtam mindvégig nyomon követni a mozgását túl gyors volt, de amolyan pillanatfelvételeket elkaptam róla: előreszökken, felragadja a keresztet, majd visszaugrik. Ezek szerint nem is tud tárgyakat mozgatni a gondolata erejével? álmélkodtam. Persze hogy nem válaszolta nevetve. Akkor miért csettint? Hogy odavonzzam a tekintetet világosított fel. Tehát csak egy trükk állapítottam meg. Semmi köze a vámpírsághoz. Ha ember volnék, nem tudnék ilyen gyorsan mozogni, de amúgy tényleg csak trükk vonta meg a vállát. Mielőtt vámpír lettem, belekontárkodtam a bűvészmesterségbe, és azóta nem akarok kijönni a gyakorlatból. Én is meg tudnám tanulni? kíváncsiskodtam. Talán felelte. Ugyan te nem tudsz olyan gyorsan mozogni, mint én, de ha kellőképpen a kezed ügyébe helyezed a tárgyat, akkor meg tudnád csinálni. Szorgalmasan kell gyakorolnod de ha ez a vágyad, megtaníthatlak rá. Mindig is szerettem volna bűvész lenni sóhajtottam. De várjunk csak... Eszembe jutott valami... korábban előfordult, hogy Mr. Crepsley bezárt ajtókat nyitott ki hasonló módszerrel. És mi a helyzet a zárakkal? Az más. Tudod, mi az a statikus energia? Kifejezéstelen arcomat látva tovább kérdezett: Előfordult már, hogy többször végighúztál egy fésűt a hajadban, aztán odatartottad egy selyempapírdarabhoz? Persze! válaszoltam felcsillanó szemmel. Hozzáragadt a papír! Na, ez a statikus energia magyarázta. Amikor egy vámpír suhan, erős statikus energia halmozódik fel benne. Megtanultam hasznosítani ezt az energiát. Így ki tudok nyitni mindenféle zárat, ahogy voltál kevés megemlíteni. Elgondolkodtam a hallottakon. És a csettintés? A megcsontosodott szokásokat nehéz kiirtani mosolygott a

12 mesterem. A megcsontosodott vámpírokat viszont könnyű! mordult fel egy hang a hátunk mögött, és mire feleszmélhettem volna, valaki hátulról egyegy borotvaéles pengét illesztett a nyakunkhoz! A penge érintésére és a fenyegető hang hallatán megdermedtem, de Mr. Crepsley meg se rezzent. Szelíden félretolta a kést, és a kezembe nyomta az ezüstkeresztet. Gavner, Gavner, Gavner sóhajtotta. Fél mérföld távolságból meghallom, hogy közeledsz. Nem igaz! felelte durcásan a hang, és levette a kést a torkomról. Nem hallhattad. Még hogy nem? A világon senki nem szuszog olyan hangosan, mint te. Ezer közül, bekötött szemmel is felismernélek. Várj csak, Larten morogta az idegen, egy éjszaka rajtad ütök. Majd meglátjuk, milyen fürge leszel akkor! Azon az éjszakán szégyenszemre nyugdíjba fogok vonulni kuncogott Mr. Crepsley. Mr. Crepsley egy szemöldökrándulással rám nézett láthatóan jól szórakozott azon, hogy még nem sikerült teljesen magamhoz térnem az ijedtségből, jóllehet már rájöttem, hogy az életünk nem forog veszélyben. Szégyelld magad, Gavner Purl korholta az idegent Mr. Crepsley. Megijesztetted a fiút. Úgy látszik, én csak erre vagyok jó morogta az idegen. Gyerekeket és kis öreg hölgyeket ijesztgetni. Lassan megfordulva szembenéztem a Gavner Purlnek nevezett fickóval. Nem volt magas, de annál szélesebb: amolyan birkózóalkat. Az arca merő sebhely és sötét folt, s a szeme alatt fekete karikák. Rövidre nyírt barna haja volt, közönséges farmernadrágot és bő, fehér zubbonyt viselt. Szélesen mosolygó szájában sárga fogak csillogtak. Csak ekkor pillantottam le az ujjbegyeire: a tíz heg nyomban elárulta, hogy ő is vámpír. A legtöbben ezen a módon válnak vámpírrá: az ujjvégek lágy húsán keresztül pumpálják beléjük a vámpírvért. Darren, bemutatom Gavner Purlt, régi, megbízható, de kissé lomha mozgású barátomat. Gavner, ő Darren Shan mutatott be egymásnak bennünket Mr. Crepsley. Örülök, hogy megismertelek mondta a vámpír, miközben kezet

13 ráztunk. Ugye, te nem hallottad, hogy jövök? Nem feleltem őszintén. Na, tessék! kiáltotta büszkén Gavner. Látod? Gratulálok jegyezte meg fanyarul Mr. Crepsley. ha valaha felkérnek rá, hogy lopózz be egy óvodába, gond nélkül megteheted. Látom, az idő nem tett kedvesebbé fintorgott Gavner. Éppolyan csípős a nyelved, mint régen. Hány éve is már? Tizennégy? Tizenöt? Jövő februárban lesz tizenhét vágta rá Mr. Crepsley. Tizenhét! füttyentett Gavner. Több, mint gondoltam. Tizenhét éve, és ugyanolyan savanyú vagy, mint régen. Oldalba bökött. Most is úgy zsörtölődik, ha fel kell kelni, mint egy mogorva vénasszony? Igen kuncogtam. Éjfélig sohasem tudtam egyetlen értelmes szót se kihúzni belőle. Egyszer négy teljes hónapig közös koporsóban kellett aludnom vele. Megborzongott az emléktől. Életem leghosszabb négy hónapja volt. Egy koporsóban aludtak? kérdeztem elképedve. Muszáj volt válaszolta. Vadásztak ránk. Össze kellett tartanunk. De még egyszer nem csinálnám végig. Inkább tegyenek ki a napra! Nem csak neked van okod panaszra mordult fel Mr. Crepsley. A horkolásodtól legszívesebben kimenekültem volna a napra. A szája meg-megrándult, s ebből tudtam: csak nehezen tudja megállni, hogy el ne mosolyodjék. Miért vadásztak magukra? kérdeztem kíváncsian. Nem érdekes csattant fel Mr. Crepsley, mielőtt Gavner szóra nyithatta volna a száját, és szúrós pillantást vetett hajdani társára. Gavner megint vágott egy grimaszt. Majdnem hatvan éve volt, Larten mondta. Nem tudtam, hogy bizalmas közlésnek minősül. A fiút nem érdekli a múlt közölte Mr. Crepsley határozottan. (De még mennyire, hogy érdekelt!) Itt én vagyok a főnök, Gavner Purl, úgyhogy légy szíves, tartsd tiszteletben az óhajaimat. Nagyképű vén denevér morgott Gavner, de egy biccentéssel megadta magát. És te, Darren, mit csinálsz a Cirque du Freakben? fordult hozzám. Alkalmi munkákat feleltem. Ennivalót szerzek a törpe népségnek, segítek a fellépőknek, hogy fel tudjanak készülni a... A törpe népség még mindig együtt utazgat a cirkusszal? vágott a szavamba Gavner. Többen vannak, mint eddig bármikor válaszolta Mr. Crepsley.

14 Jelenleg húszan kísérnek bennünket. A két vámpír sokat tudó pillantást váltott egymással, de erről nem szóltak többet. Gavner gondterhelt arcán összecsomósodtak a hegek, s ebből láttam, hogy nyugtalan. Hogy jössz ki a tábornokokkal? érdeklődött Mr. Crepsley. A régi, megszokott gyakorlat szerint válaszolta Gavner. Gavner vámpírtábornok fordult felém Mr. Crepsley. Ez felkeltette az érdeklődésemet. Hallani már hallottam a vámpírtábornokokról, de hogy kik vagy mik ők, azt senki nem mondta el nekem. Bocsánat, de mi az, hogy vámpírtábornok? kérdeztem. Mit csinálnak? Szemmel tartjuk az ilyen gazfickókat, mint ez itt bökte oldalba Gavner nevetve Mr. Crepsleyt. Megnézzük, nem rosszalkodnak-e. A vámpírtábornokok ellenőrzik a vámpírnemzetség viselkedését tette hozzá Mr. Crepsley. Biztosítják, hogy egyikünk se öldöshessen ártatlanokat, illetve hogy ne használjuk gonosz célra a hatalmunkat. Hogy tudják ezt elérni? kérdeztem. Ha találnak olyan vámpírt, aki gonosszá vált, azt megölik jelentette ki Mr. Crepsley. Ó. Bámész szemeket meresztettem Gavner Purlre. Nem látszott gyilkosnak, másrészről viszont ott díszelegtek azok a sebhelyek az arcán... Többnyire unalmas munka jegyezte meg Gavner. Sokkal inkább hasonlítok egy falusi rendőrre, mint katonára. Sohasem szerettem a "vámpírtábornokok" elnevezést. Túlságosan nagyképű. A tábornokok nemcsak a gonosz vámpírokra csapnak le jegyezte meg Mr. Crepsley. Az ostoba vagy gyenge vámpírok ráncba szedése is az ő dolguk. Felsóhajtott. Számítottam erre a látogatásra. Vonuljunk vissza a sátramba, Gavner, és beszéljük meg ott ezt a dolgot. Számítottál rám? nézett rá megrökönyödve Gavner. Várható volt, hogy a hír előbb-utóbb ki fog szivárogni felelte Mr. Crepsley. Meg sem kíséreltem elrejteni a fiút, sem letagadni az igazságot. Jegyezd meg, kérlek: ezt fel fogom használni a bírósági tárgyalásomon, amikor majd felszólítanak, hogy adjam elő a védekezésemet. Bírósági tárgyalás? Igazság? A fiú? ámuldozott Gavner. Lenézett a kezemre, és észrevette az ujjaim hegyén a vámpírjegyeket. Leesett az álla. A fiú vámpír? rikoltotta. Persze nézett rá összevont szemöldökkel Mr. Crepsley. De nyilván te is tudtad.

15 Semmit nem tudtam róla! tiltakozott Gavner. Egyenesen a szemembe nézett, és látszott rajta, hogy erősen összpontosít. Gyenge benne a vér mondta, mint aki hangosan gondolkodik. Csak félvámpír. Természetesen szólt Mr. Crepsley. Nem szokásunk teljes értékű vámpírt csinálni az inasainkból. Sem pedig inast csinálni gyerekekből! szólt ingerülten és a korábbinál tekintélyt parancsolóbb hangon Gavner Purl. Mi nem jutott az eszedbe? Még hogy egy fiú! És mikor történt? Miért nem szóltál róla senkinek? Hamarosan másfél éve lesz, hogy vért adtam Darrennek felelte Mr. Crepsley. Hogy miért tettem, az hosszú história. Hogy miért nem szóltam róla senkinek, arra egyszerű a válaszom: te vagy az első fajtánkbeli, akivel találkoztam. Szándékomban állt magammal vinni a legközelebbi haditanácsba, de most, hogy összefutottam egy tábornokkal, erre nem lesz szükség. Hogy a csudába ne lenne? horkant fel Gavner. Miért? csodálkozott Mr. Crepsley. El tudod bírálni, hogy mit tettem, és magad is meghozhatod a döntést. Még hogy én ítélkezzem feletted? kacagott Gavner. Köszönöm, nem. Majd a haditanács. Semmi szükségem rá, hogy ilyesmibe üssem az orrom. Bocsánat szóltam ismét, de miről van szó? Miért beszélnek ítéletről? És egyébként is, mi az a haditanács? Majd elmondom később hárította el a kérdéseimet Mr. Crepsley, majd kíváncsi tekintettel visszafordult Gavner felé. Ha nem a fiú miatt, akkor miért jöttél? A legutóbbi találkozásunkkor világosan megmondtam, nem akarom, hogy bármi közöm legyen a tábornokokhoz. Megmondtad bólogatott Gavner. Talán csak azért jöttem, hogy elbeszélgessünk a régi időkről. Mr. Crepsley cinikusan elvigyorodott. Miután tizenhét éven át a sorsomra hagytál? Ezt nem hiszem, Gavner. A vámpírtábornok halkan krákogott. A helyzet nyugtalanító, Larten. A dolognak semmi köze a tábornokokhoz tette hozzá sietve. Személyes természetű ügy. Azért jöttem, mert úgy érzem, van itt valami, amiről tudnod kellene. Elhallgatott. Folytasd sürgette Mr. Crepsley. Gavner rám nézett, és megköszörülte a torkát. Nincs kifogásom az ellen, hogy Darren jelenlétében beszéljek, de

16 amikor az imént a múltról beszélgettünk, úgy láttam, mintha meg akarnád kímélni őt bizonyos dolgoktól. Lehet, hogy amit el kell mondanom, nem az ő fülének való. Darren szólt nyomban Mr. Crepsley, Gavner és én a szállásomon, négyszemközt folytatjuk a beszélgetést. Kérlek, keresd meg Mr. Tallt, és szólj neki, hogy ma este nem tudok fellépni. Nem voltam túl boldog szerettem volna hallani, mi mondanivalója van Gavnernek: ő volt az első vámpír, akit Mr. Crepsleyn kívül megismertem, de mesterem zord arckifejezéséből megértettem, hogy döntése megmásíthatatlan. Megfordultam, és máris indultam. Darren! hívott vissza Mr. Crepsley. Tudom, milyen kíváncsi természetű vagy, ezért figyelmeztetlek: ne próbálj hallgatózni. Ha megteszed, nem sok jót várhatsz tőlem. Mit gondol, mi vagyok én? csattantam fel. Úgy bánik velem, mint egy... Darren! szólt rám erélyesen. Semmi hallgatózás! Rendben bólintottam mogorván. Ne búsulj szólt utánam Gavner Purl, látva, milyen kedvetlenül ballagok el. Mihelyt Larten hátat fordít, mindent el fogok mesélni neked! Mr. Crepsley villámló szemmel nézett rá, mire a vámpírtábornok nevetve emelte a magasba mindkét kezét. Csak tréfáltam! Elhatároztam, hogy egyedül is megcsinálom a számot Madame Octával, Mr. Crepsley pókjával. Nagyon jól tudtam bánni vele. Különben is, jó buli Mr. Crepsleyt helyettesíteni! Rengetegszer léptem színpadra vele, de mindig csak a társaként. Kezes Hans után következtem ő az, aki nyolc másodpercen belül futotta a százat kézen, és nagyon jól szerepeltem. A közönség tapsa közepette vonultam le a színpadról, később pedig egy halom cukorpókot adtam el nekik. A műsor után elmentem Evrához. Beszámoltam neki Gavner Purlről, és megkérdeztem, mit tud a vámpírtábornokokról. Nem sokat felelte. Tudom, hogy léteznek, de még eggyel sem találkoztam. És a haditanácsról? faggattam tovább.

17 Az valami nagygyűlés, amit tíz- vagy tizenöt évenként tartanak mondta. Ezen tárgyalják meg a dolgaikat. Mindössze ennyit tudott mondani. Hajnal előtt pár órával, amikor Evra visszaballagott a kígyójához, Gavner Purl kilépett Mr. Crepsley lakókocsijából a vámpír előszeretettel aludt házak alagsorában, de a régi malomban nem volt megfelelő helyiség, és megkért: kísérjem el egy rövid sétára. Lassan ballagott, s közben az arcát elcsúfító hegeket dörzsölgette, akárcsak Mr. Crepsley, amikor elmélyedt a gondolataiban. Szeretsz félvámpír lenni, Darren? kérdezte. Nem igazán feleltem őszintén. Már megszoktam, de jobb volt embernek lenni. Bólintott. Ugye, tudod, hogy ötször olyan lassan öregszel, mint az emberek? Beletörődtél, hogy hosszú gyerekkorod lesz? Nem zavar? De zavar válaszoltam. Régebben nagyon vártam, hogy mikor leszek már felnőtt. Idegesít, hogy olyan sokáig fog tartani. De nem tehetek ellene semmit. Itt ragadtam, nem igaz? De mondta, és sóhajtott. Ez a rossz ebben a véradásban: nincs rá mód, hogy kivonják az illetőből a vámpírvért. Éppen ezért nem szoktunk gyerekeknek vért adni: csak olyan embereket engedünk be magunk közé, akik tudják, hová kerülnek, akik meg akarnak szabadulni emberi mivoltuktól. Lartennek nem lett volna szabad vért adnia neked. Hibázott. Ezért beszélt arról, hogy el fogják ítélni? kérdeztem. Gavner nem válaszolt rögtön. Hosszasan töprengett és csak úgy belebámult a semmibe. Végül felém fordult, és bólintott. Számot kell majd adnia a tévedéséről. Meg kell győznie a tábornokokat és hercegeket, hogy nem árt nekik azzal, amit tett. Ha nem sikerül... Gavner zord arccal elhallgatott. Megölik? kérdeztem halkan. Kétlem mosolyodott el Gavner. Larten általános tiszteletnek örvend. Megrovást kap, de nem hinném, hogy bárki is a fejét követelné. Maga miért nem ítélte el? kérdeztem. Minden tábornoknak joga van a közrendű vámpírok felett ítéletet mondani felelte. De Larten régi barátom. Úgy illik, hogy a bíró pártatlan legyen. Még ha valódi bűntényt is követett volna el, nehezen szántam volna rá magam, hogy megbüntessem. Egyébként is, Larten nem közönséges vámpír. Valaha tábornok volt. Tényleg? néztem az ámulattól megkövülve Gavner Purlre. És nem is akármilyen bólogatott. Már úgy tűnt, hogy

18 megválasztják vámpírhercegnek, amikor letette a szolgálatot. Hercegnek? kérdeztem kételkedve. Nehéz volt elképzelnem Mr. Crepsleyt hercegi koronával és palástban. Így nevezzük a vezetőinket magyarázta Gavner. Nagyon kevesen vannak. Csak a legnemesebb és a legnagyobb tisztelettel övezett vámpírokat választjuk meg hercegnek. És Mr. Crepsleyt is meg akarták választani? kérdeztem. Gavner bólintott. Mi történt? Hogy került végül a Cirque du Freakbe? Visszavonult hangzott a felelet. Már csak egy-két év hiányzott ahhoz, hogy felszenteljék felszentelésnek nevezzük a herceggé választás műveletét, amikor egy éjszaka kijelentette, hogy elege van az egészből, és a jövőben semmiféle közösséget nem vállal a tábornokokkal. Miért? kérdeztem. Gavner megrándította a vállát. Senki sem tudja. Larten azóta sem árulta el. Lehet, hogy csak belefáradt a sok harcba és gyilkolásba. Meg akartam kérdezni, kikkel kellett harcolniuk a vámpírtábornokoknak, de e pillanatban elhagytuk a város utolsó házait, és Gavner Purl mosolyogva kitárta a karjait. Szabad a pálya! mordult fel boldogan. Elmegy? kérdeztem. Muszáj felelte. A tábornokok szoros napirend szerint élnek. Csak azért ugrottam be hozzátok, mert épp erre jártam. Jó lenne maradni és felidézni Lartennel a régi szép időket, de nem tehetem. Egyébként azt hiszem, hogy hamarosan ő maga is útnak indul. Erre már felkaptam a fejem. Hová megy? Gavner vigyorogva rázta meg a fejét. Ne haragudj, de ha elárulnám, leharapná a fejem. Már így is többet mondtam, mint amennyit szabad lett volna. Ugye, nem számolsz be neki? Nem, ha nem akarja nyugtattam meg. Kösz. Gavner lehajolt, és a szemembe nézett. Larten olykor nagyon idegesítő tud lenni. Nemigen enged bepillantást a kártyáiba, és könnyebb egy cápától fogat húzni, mint belőle kiszedni valamit. De rendes vámpír, sőt a legjobbak közül való. Jobb tanítót nem is kívánhatnál magadnak. Bízzál benne, Darren, és akkor nem tévedsz rossz útra. Megpróbálom válaszoltam mosolyogva. Ez a világ sok veszélyt rejt a vámpírok számára folytatta Gavner halkan. Többet, mint gondolnád. Maradj mindig Larten mellett, így nagyobb esélyed lesz az életben maradásra, mint sokunknak. Ha nem

19 tanulsz meg több fortélyt, mint amennyi feltétlenül szükséges, nem leszel olyan hosszú életű, mint ő. Tulajdonképpen mennyi idős? tudakoltam. Nem tudom pontosan. Olyan száznyolcvan-kétszáz éves lehet. És maga? Én még hátulgombolósnak számítok válaszolta. Csak nemrég töltöttem be a százat. Százéves! füttyentettem halkan. A vámpíroknál ez semmi jelentette ki Gavner. Épp csak elmúltam tizenkilenc, amikor először kaptam vért, és huszonkét évesen lettem teljes értékű vámpír. Ötszáz évig is elélhetek, ha a vámpírok istenei megengedik. Ötszáz...! El sem tudtam képzelni, hogy valaki ilyen öreg lehet. Gondolj csak bele: ennyi gyertyát elfújni a szülinapi tortán! vihogott Gavner. De most mennem kell. És felegyenesedett. Hajnalig még ötven kilométert kell megtennem. Gyorsított suhanásra kell kapcsolnom. Elfintorította az arcát. Utálok suhanni. Utána mindig rosszul leszek. Találkozunk még? kérdeztem. Lehetséges felelte. Kicsi a világ. Biztos vagyok benne, hogy egy szép sötét éjjelen útjaink újra keresztezik majd egymást. Kezet nyújtott. Viszontlátásra, Darren Shan. A legközelebbi viszontlátásig, Gavner Purl feleltem. Legközelebb bólintott, és elindult. Néhány mély lélegzetvétel után ügetni kezdett, s csakhamar vágtára váltott át. Én csak álltam, s addig néztem utána, míg elérte a suhanási sebességet. Aztán egy szempillantás alatt eltűnt a szemem elől. Némi várakozás után megfordultam, és visszaindultam a táborba. Az autójában találtam rá Mr. Crepsleyre. Az ablak mellett ült (fekete ragasztószalaggal volt beragasztva, hogy ne tudjon behatolni a nappali fény), és rosszkedvűen bámult a semmibe. Gavner elment mondtam. Igen sóhajtotta. Nem maradt sokáig jegyeztem meg. Vámpírtábornok. Nem rendelkezik az idejével felelte Mr. Crepsley. Megkedveltem. Derék vámpír és jó barát bólintott Mr. Crepsley. Megköszörültem a torkom. Azt mondta, lehet, hogy maga is útnak indul.

20 Mit mondott még? - nézett rám gyanakodva Mr. Crepsley. Semmit hazudtam szemrebbenés nélkül. Megkérdeztem, miért nem marad tovább velünk, mire azt felelte, nincs értelme, mert valószínűleg hamarosan maga is tovább fog menni. Mr. Crepsley újra bólintott. Kellemetlen híreket hozott mondta óvatosan. Egy időre itt kell hagynom a cirkuszt. Hová megy? Egy távoli városba felelte bizonytalanul. És velem mi lesz? kérdeztem. Mr. Crepsley elgondolkozva vakarta meg a sebhelyet az arcán. Épp ezen töprengek válaszolta. Jobb lenne, ha nem vinnélek magammal, de azt hiszem, szükségem lesz rád. De én szeretek itt lenni nyafogtam. Nem akarok elmenni. Én sem csattant fel Mr. Crepsley, de muszáj. És neked is velem kell jönnöd. Ne felejtsd el: vámpírok vagyunk, nem cirkuszi bohócok. A Cirque du Freak egyfajta menedék a számunkra, nem pedig az otthonunk. Mennyi ideig leszünk távol? kérdeztem elkeseredetten. Napokig. Hetekig. Hónapokig. Nem tudom megmondani. És ha nem megyek magával? Fenyegető szemeket meresztett rám. Az az inas, aki nem engedelmeskedik a mestere utasításainak, nem jó semmire mondta halkan. Ha nem számíthatok az együttműködésedre, akkor kénytelen leszek lépéseket tenni, hogy elmozdítsalak a szolgálatomból. Úgy érti, hogy kirúg? kérdeztem keserűen. Egy lázadó félvámpírral csak egyféleképpen lehet elbánni rögtön tudtam, mire gondol hegyes nyársat a szívébe! Ez nem tisztességes morogtam. Mihez kezdek napközben egyedül egy idegen városban, amíg maga alszik? Mit csináltál, amikor ember voltál? kérdezte. Az más volt feleltem. Voltak barátaim, volt családom. Ha innen elmegyünk, megint egyedül leszek, mint kezdetben, amikor csatlakoztam magához. Nehéz lesz ismerte be Mr. Crepsley, de nincs más választásunk. Alkonyatkor indulnom kell máris mennék, ha nem volna ilyen közel a hajnal, és neked is velem kell jönnöd. Nincs más... Hirtelen elhallgatott, mintha eszébe jutott volna valami. Persze mondta elgondolkodva magunkkal vihetünk még valakit. Mire gondol? néztem rá kíváncsian.

21 Magunkkal vihetnénk Evrát. Ezen elgondolkodtam. Ti ketten jó barátok vagytok, ugye? kérdezte Mr. Crepsley. Igen válaszoltam, csak nem tudom, mit szólna hozzá. És itt van a kígyója is: mit kezdenénk vele? Valaki biztosan gondját tudná viselni mondta erre Mr. Crepsley, akinek láthatóan egyre jobban megtetszett az ötlete. Evra jó társaság lenne számodra. És ő okosabb is nálad: visszatartana a rosszalkodástól, ha éppen nem vagyok a közelben. Nincs szükségem bébicsőszre! fortyantam fel. Nincs hagyta rám Mr. Crepsley, de egy gyámolító nem jönne rosszul. Ha magad vagy, rendszerint bajba kerülsz. Emlékezz csak vissza, amikor elloptad Madame Octát... És micsoda felfordulás lett a miatt a fiú miatt. Hogy is hívták? Sam? Arról nem én tehettem! kiabákam dühösen. Tényleg nem ismerte el Mr. Crepsley. De az is akkor történt, amikor egyedül voltál. Vágtam egy grimaszt, de nem szóltam semmit. Megkérjem rá, vagy sem? unszolt Mr. Crepsley. Majd én megkérem feleltem. Képes volna erőszakkal rávenni, hogy velünk tartson. Tégy, ahogy jónak látod mondta Mr. Crepsley, és fölállt. Megyek, és beszélek Hiberniusszal. Ez volt Mr. Tall keresztneve. Gyere vissza hajnal előtt, hogy még legyen idő elmondanom a tudnivalókat; biztos akarok lenni benne, hogy az este beálltával azonnal útnak indulhatunk. Sokáig tartott, míg Evra döntésre jutott. Nem örült a gondolatnak, hogy el kell válnia a Cirque du Freak-beli barátaitól és a kígyójától. Nem örökre megyünk el mondtam. Tudom felelte tétován. Tekintsd vakációnak unszoltam. A vakáció gondolata tetszik nekem vallotta be, csak jó volna tudni, hová megyünk. Néha a meglepetés adja az igazi örömet bizonygattam. Néha meg nem mormolta Evra. Mr. Crepsley egész nap aludni fog emlékeztettem. Azt csinálunk, amit akarunk. Megnézhetjük a nevezetességeket, járhatunk moziba, uszodába vagy ahová kedvünk tartja. Még sohasem voltam uszodában mondta Evra, és a vigyorgásából kitaláltam, miként döntött: velünk jön.

22 Szóljak Mr. Tallnak, hogy velünk tartasz? kérdeztem. Megkérjem, hogy bízza rá valakire a kígyódat, aki gondját viselné? Evra bólintott. Amúgy sem szereti a hideget jegyezte meg. A tél nagy részét át fogja aludni. Szuper! kiáltottam boldogan. Meglátod, milyen király lesz! Legyen is, különben utoljára megyek veled "vakációzni" mondta erre Evra. A nap hátralévő részét azzal töltöttem, hogy hol becsomagoltam, hol meg kicsomagoltam. Mindössze két kis táskát vihettem magammal, egyiket a magam, másikat Mr. Crepsley holmijaival, de leszámítva a naplómat, amelyet mindenhová magammal hurcoltam mindig mást gondoltam arról, hogy mit kellene beléjük pakolni. Egyszer csak eszembe jutott Madame Octa őt végképp nem szándékoztam magammal vinni, és sietve elindultam, hogy keressek valakit, akire rábízhatom. Kezes Hans hajlandó volt elvállalni a gondozását, de kikötötte, hogy ő ugyan ki nem veszi a kalitkájából. Végül, órákig tartó rohangálás után könnyű volt Mr. Crepsleynek, a ravasz vén rókának! eljött az este és ezzel az indulás ideje. Mr. Crepsley megnézte a táskákat, és biccentett. Mondtam neki, hogy Madame Octát Kezes Hansra bíztam erre is rábólintott. Elmentünk Evráért, elbúcsúztunk Mr. Talltól és másoktól is, majd hátat fordítottunk a tábornak, és elballagtunk. El fog bírni mindkettőnket suhanás közben? kérdeztem a vámpírtól. Nincs szándékomban suhanni felelte. Akkor hogy fogunk utazni? Buszon és vonaton hangzott a válasz. Meglepetésemet látva elnevette magát. A vámpírok éppúgy használhatják a tömegközlekedési eszközöket, akár az emberek. Nem tiltja a törvény. Ez igaz jegyeztem meg vigyorogva. Eszembe jutott ugyanis, hogy mit szólna a többi utas, ha tudná, hogy egy vámpír, egy félvámpír és egy kígyófiú társaságában utazik. Akkor hát, indulunk? kérdeztem. Igen felelte magától értetődő hangon Mr. Crepsley. Így aztán elindultunk hármasban a város felé, hogy felszálljunk az első vonatra.

23 Elszoktam a várostól. Az első napokban majd megőrültem a zajtól és a bűztől; kifinomult érzékszerveim miatt úgy éreztem, mintha egy működésben lévő turmixgépben csücsülnék. Nappal vastag párnával a fejemen feküdtem az ágyamban, de a hét végére lassan hozzászoktam az éles hangokhoz és szagokhoz, s megtanultam figyelmen kívül hagyni őket. Egy csendes kis tér sarkán álló szállodában laktunk. Esténként, amikor már csillapodott a forgalom, a közelben lakó gyerekek összegyűltek a téren, és fociztak. Szerettem volna beállni közéjük, de nem mertem amilyen erős voltam, merő véletlenségből eltörhettem volna valamelyikük csontját, vagy még rosszabb is történhetett volna. A második hét kezdetére életünk kényelmessé és megszokottá vált. Evra és én reggelenként felkeltünk Mr. Crepsley egyedül járt el éjszakánként, nem árulta el, hová, és alaposan bereggeliztünk. Utána nekivágtunk, hogy felfedezzük a várost, amely nagy volt, régi és telis-tele látnivalókkal. Estére visszamentünk a szállodába, hátha Mr. Crepsleynek szüksége van ránk, aztán tévéztünk vagy számítógépes játékokat játszottunk. Általában tizenegy és tizenkettő között bújtunk ágyba. Egyévnyi Cirque du Freak-beli élet után izgalmas volt megint úgy élni, mint egy normális ember. Nagyon élveztem, hogy későn kelhetek fel, hogy nem kell aggódnom, találok-e ennivalót a törpe népségnek, hogy nincsenek sürgős munkák, nem küldözgetnek lóhalálában ide-oda a fellépésre készülők, hogy esténként nyugodtan hátradőlhetek a fotelban, s édességet majszolva nézhetem a tévét mennyei volt! Evra is jól érezte magát. Ő soha életében nem ismerte ezt a fajta életet. Amióta az eszét tudta, a cirkusz világa volt az otthona: először egy gonosz mutatványosnál, utána pedig Mr. Tall vándorcirkuszában élt. Szerette a cirkuszt akárcsak én, és várta, mikor térhet vissza, de elismerte, hogy néha nem árt egy kis kikapcsolódás. Nem is gondoltam, hogy a tévé így magához tudja láncolni az embert mondta egy este, miután öt szappanoperát néztünk végig egyhuzamban. A mamám és a papám sohasem engedte meg, hogy túl sokat nézzem mondtam. De ismertem a suliban olyan fiúkat, akik naponta öt-hat órát ís ültek a tévé előtt! Nekem ennyi nem kéne belőle - felelte tűnődve Evra, de kis adagokban igazán szórakoztató. Lehet, hogy veszek egy hordozható tévét, ha majd visszamegyünk a Cirque du Freakbe. Amióta a cirkuszhoz kerültem, még egyszer sem gondoltam rá, hogy kéne egy tévé vallottam be. Ott annyi minden történt, hogy ez

24 végképp nem hiányzott. De igazad van jó lenne, ha volna, ha másért nem, hát A Simpson család miatt. Ez volt a kedvenc sorozatunk. Néha elfogott a kíváncsiság, hogy vajon miben mesterkedik Mr. Crepsley mindig is hajlamos volt a titkolódzásra, de ennyire azért nem, az igazat megvallva azonban nem sokat foglalkoztam vele: örültem, hogy végre békén hagy. Valahányszor kitettük a lábunkat, Evrának alaposan föl kellett öltöznie. Nem feltétlenül a hideg miatt bár csakugyan cudar idő volt: alighogy megérkeztünk, pár napra rá leesett az első hó, sokkal inkább a külseje miatt. Nem mintha zavarta volna, ha az emberek megbámulják megszokta már, de mégis könnyebben tudott elvegyülni, ha közönséges embernek nézték. Így nem kellett lépten-nyomon megállni s egy-egy kíváncsiskodó idegennek elmagyarázni, kicsoda-micsoda ő. A testét, a lábát és a kezét könnyű volt elfedni megtette a nadrág, a dzseki és a kesztyű, de az arcával már bajok voltak. Ha nem is volt olyan feltűnően pikkelyes vagy zöldes, mint a teste többi része, mégsem lehetett normális emberi arcnak tekinteni. Hosszú, sárgászöld haját vastag sapka alá rejtettük, egy sötét szemüveg pedig jótékonyan eltakarta arca felső részét, de a többi... Próbálkoztunk kötéssel és testszínű festékkel, de aztán rátaláltunk az igazi megoldásra: az álszakállra! Egy mókás jelmezeket árusító üzletben bukkantunk rá, és bár elég hülyén nézett ki mindenki látta, hogy nem igazi!, a célnak megfelelt. Jól illünk egymáshoz jegyezte meg kuncogva Evra, amikor épp egy állatkertben sétáltunk. Te a kalózöltözékedben, én meg az álszakállammal. Az emberek azt gondolhatják, hogy a bolondokházából szabadultunk el. A szálloda lakói biztos, hogy ezt gondolják nevettem el magam én is. Hallottam, amikor a szobalányok egymás között beszélgetve arra tippeltek, hogy Mr. Crepsley lehet a diliorvos, mi pedig az ápoltjai. Tényleg! nevetett Evra. Képzeld, mi lenne, ha megtudnák az igazságot hogy ti ketten vámpírok vagytok, én meg kígyóember! Nem hiszem, hogy számítana valamit feleltem. Mr. Crepsley busás borravalókat osztogat, és ez a lényeg. "Akinek pénze van, annak mindent szabad", ahogy az egyik szállodavezető mondta, amikor valamelyik szobalány panaszkodott egy vendégre, mert pucéran mászkált a folyosókon. Láttam azt a fickót! kiáltotta Evra izgatottan. Azt hittem, kizárta magát a szobájából. Dehogy! mosolyogtam fölényesen. Négy vagy öt napig járkált

25 anyaszült meztelenül. A szállodavezető szerint minden évben eljön egykét hétre, és ez idő alatt végig meztelenül járkál az épületben. Engedik neki? kérdezte hitetlenkedve Evra. Akinek pénze van, annak mindent szabad! És én még azt hittem, hogy csak a Cirque du Freakben élnek különös lények mormolta Evra. Az emberek sokkal furcsább teremtmények, mint mi vagyunk! A napok múlásával a városban érezhetően fokozódott a karácsonyi hangulat: az emberek egyre jobban belelovalták magukat az ünnepvárásba. Megjelentek a karácsonyfák, esténként fénybe és pompába öltöztek az utcák és a házak ablakai. A Mikulás földet ért, megkapta az utasításokat, s az üzletek polcait a mennyezetig megtöltötték a legkülönbözőbb formájú és méretű játékok. Én is vártam a karácsonyt: a tavalyi úgy múlt el, hogy észre sem vettem, hiszen aligha juthatott bárkinek is az eszébe, hogy a karácsonyt épp a Cirque du Freakben ünnepelje meg. Evra nem is értette, mire való ez a nagy felhajtás. Mi értelme van? kérdezte újra meg újra. Az emberek egy halom pénzt elköltenek olyan ajándékokra, amikre nincs semmi szükségük. Az őrületbe kergetik magukat azzal, hogy milyen legyen az ünnepi vacsora. Ijesztő, hogy micsoda tömegben tenyésztik és mészárolják le a fákat és a pulykákat. Nevetséges! Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy ez a szeretet ünnepe, amikor a családok együtt vannak és örvendeznek egymásnak, de semmit sem fogott fel belőle. Szerinte az egész másra sem jó, mint eszeveszett költekezésre. Mr. Crepsley természetesen csak bosszúsan horkant egyet, valahányszor szóba került a téma. "Ostoba emberi szokás" ez volt róla a véleménye, és semmi módon nem óhajtott részt venni benne. Ez a karácsony is magányosnak ígérkezett a családom nélkül ezekben a hetekben még jobban hiányoztak, mint máskor, különösen Annie, mindezek ellenére várakozással tekintettem elébe. A szálloda személyzete nagyszabású estélyt készült adni a vendégeknek pulykával és sonkával és karácsonyi pudinggal és pukkanó cukorkákkal. Eldöntöttem, ha kell, erővel is megismertetem Evrával az ünnep lényegét: biztos voltam benne, hogy megváltozik a véleménye, ha személyesen éli át. Eljössz velem vásárolni? kérdeztem tőle egy fagyos délutánon, miközben sálat csavartam a nyakamra. (Nem volt rá szükségem, a vámpírvérem átmelegített, ahogy nem kellett volna a vastag kabát, a

26 gyapjúpulóver sem; csak azért vettem fel őket, hogy ne keltsek feltűnést.) Evra kinézett az ablakon. Nemrégen havazott, hó és jég borított odakint mindent. Hagyj békén mondta. Nincs kedvem újból magamra húzni azt a sok nehéz göncöt. Aznap reggel ugyanis már jártunk odakint hógolyózni. Oké feleltem. Örültem, hogy nem jön: neki akartam ajándékot keresni. Egy-két óra, és jövök. Visszaérsz sötétedés előtt? kérdezte Evra. Talán feleltem. Igyekezz. És a szoba felé biccentett, ahol Mr. Crepsley aludt. Tudod, hogy szokott lenni: ha egy este nem vagy itt, amikor felébred, tuti, hogy épp akkor fog keresni. Na és? nevettem. Hozzak neked valamit? Evra megrázta a fejét. Jól van. Viszlát. Fütyörészve ballagtam a hóban. Szerettem a havat: elfedte a szagokat, és letompította a város zaját. A téren lakó gyerekek közül néhányan hóembert építettek. Megálltam. Elnéztem őket, de aztán továbbmentem, mielőtt odaszóltak volna, hogy álljak be én is: egyszerűbb volt, ha nem kerülök kapcsolatba emberekkel. Egy nagy áruház kirakata előtt lecövekeltem, s miközben azon tűnődtem, mit vegyek Evrának, megállt mellettem egy lány. Sötét bőrű, hosszú fekete hajú lány volt, nagyjából velem egyidős, kicsit alacsonyabb nálam. Ahoj, kapitány! mondta, és szalutált. Tessék? néztem rá meglepődve. A ruhád felelte fülig érő szájjal, és szétnyitotta a kabátomat. Szerintem király! Úgy nézel ki, mint egy kalóz. Bemész, vagy csak nézelődsz? Nem tudom feleltem. Ajándékot keresek egy barátomnak, de nem tudom, mit vegyek neki. Értem bólintott. Hány éves? Kicsit idősebb nálam válaszoltam. Aftershave mondta határozottan. Még nem borotválkozik ráztam meg a fejem. És nem is fog soha: Evra pikkelyein nem nőnek szőrszálak. Oké mondta erre. És mit szólna egy CD-hez? Nemigen hallgat zenét feleltem. Ámbár ha vennék neki egy CDlejátszót, lehet, hogy elkezdené. Az drága vetette ellene a lány.

27 Jó barátom az illető magyaráztam. Megérdemelné. Akkor menjünk be. És nyújtotta a kezét. A hideg ellenére nem volt rajta kesztyű. Engem Debbie-nek hívnak. Kezet fogtam vele sötét bőre mellett egészen fehérnek látszott a kezem, és bemutatkoztam. Darren és Debbie mondta mosolyogva. Jól hangzik. Mint Bonnie és Clyde. Te mindig szóba állsz az idegenekkel? kérdeztem. Nem válaszolta. De mi nem vagyunk idegenek. Nem? néztem rá összehúzott szemöldökkel. Szoktalak látni mondta. A téren lakom, pár háznyira a szállodától. Innen ismerem a kalózruhádat. Azzal a fura, szemüveges, álszakállas sráccal szoktál lófrálni. Evrával. Neki szeretnék ajándékot venni. Próbáltam felidézni a lány arcát, de nem emlékeztem, hogy láttam volna a többi kölyök társaságában. Én eddig nem vettelek észre vallottam be. Nem sokat jártam kint felelte. Megfáztam, és ágyban kellett maradnom. Ezért szúrtalak ki titeket egész nap az ablakból bámészkodtam kifelé a térre. Nagyon unalmas, ha az ember ágyhoz van kötve. Debbie belelehelt mindkét tenyerébe, majd egymáshoz dörzsölte őket. Kesztyűt kéne hordanod jegyeztem meg. Még te beszélsz? húzta el az orrát. Elfelejtettem indulás előtt fölvenni a kesztyűmet. Egyébként épp ezért vagyok itt elvesztettem a kesztyűmet, és most járom az üzleteket, hogy találjak egy pontosan ugyanolyat. Nem szeretném, ha a szüleim megtudnák, hogy már másnap, miután fölkeltem az ágyból, elveszítettem. Milyen volt? tudakoltam. Piros, a csuklórészén műszőrme szegéllyel válaszolta. A nagybátyámtól kaptam pár hónapja, de nem árulta el, hol vette. Itt megnézted már? Épp be akartam menni, amikor észrevettelek. Bejössz velem? néztem rá kérdőn. Persze. Utálok egyedül vásárolni. Ha akarod, segíted kiválasztani a CD-lejátszót. Elég jól ismerem őket. Rendben mondtam. Benyomtam az ajtót, és megvártam, míg bemegy. Hé, Darren nevetett Debbie. Azt fogják gondolni, hogy belém vagy zúgva. Éreztem, hogy elvörösödök, és megpróbáltam kitalálni valami

28 elfogadható választ de hiába. Debbie vihogva bevonult, én meg kulloghattam utána. Debbie vezetékneve Hemlock volt (Bürök), amit utált. Képzeld csak el, hogy egy mérges növényről vagy elnevezve! mondta méltatlankodva. Miért, nem olyan rossz ellenkeztem. Nekem tetszik. Ebből is látszik, hogy milyen az ízlésed húzta el az orrát. Debbie csak nemrégiben költözött ide a szüleivel. Nem voltak testvérei. Az apja profi szoftveres volt, aki a munkája miatt rendszeresen körberöpdöste a világot. Amióta Debbie megszületett, már ötször költöztek új helyre. Felfigyelt rá, hogy én is járom a világot. A Cirque du Freakről ugyan nem meséltem neki, inkább azt mondtam, hogy sokat utazgatok a papámmal, aki ügynök. Megkérdezte, miért nem látta még a téren a papámat. Téged és a testvéredet már sokszor láttalak, de a papádat még soha. A testvéremnek gondolta Evrát, és én nem világosítottam fel. Koránkelő hazudtam. Hajnal előtt szokott felkelni, és legtöbbször csak sötétedés után ér haza. Egyedül hagy benneteket a hotelban? húzta el a száját. És mi van az iskolával? Ilyen kesztyűre gondoltál? tértem ki a kérdés elől, lekapva egy pár piros kesztyűt az állványról. Majdnem nézte meg alaposabban. Az enyém egy árnyalattal sötétebb volt. Átmentünk egy másik üzletbe, és megnéztünk egy halom CDlejátszót. Nem volt nálam sok pénz, így nem vettem semmit. Karácsony után persze leviszik az árakat sóhajtotta Debbie, de mit tehetsz? Ha kivárod, azt fogják gondolni, hogy smucig vagy. A pénz nálam nem számít feleltem. Pénzt mindig kaphattam Mr. Crepsleytől. Miután több üzletben járva sem találtunk rá a megfelelő kesztyűre, csak úgy sétálgattunk, és néztük, hogyan gyulladnak ki a fények az utcákon és a házak ablakaiban. Szeretem az estéket mondta Debbie. Olyan, mintha az egyik város aludni menne, egy új pedig épp akkor ébredezne.