2015 JÚNIUSBAN ÁLLOMÁNYBA VETT KÖNYVEK JEGYZÉKE



Hasonló dokumentumok
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár Tel.: (88)

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság évi munkájáról

Kézi Erzsébet (Neveléstörténet)

TANULMÁNYOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL 13.

2014 NOVEMBERBEN ÁLLOMÁNYBA VETT KÖNYVEK JEGYZÉKE

Dr. habil. Birher Nándor főiskolai tanár, tanulmányi igazgató

A felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferenc Szép magyar beszéd versenyének 40. országos döntője. Program

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)

Beszámolónkban a még 2001-ben megtervezett és nemzetközi együttműködésre is számító programunk várható eredményeit és ütemezéseit próbáljuk követni.

A Gál Ferenc Főiskola Könyvtár múltja és jelene

Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Doktori tézisek. Hegyi Ádám Alex

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

2014 SZEPTEMBERBEN ÁLLOMÁNYBA VETT KÖNYVEK JEGYZÉKE

Rivista di Studi Ungheresi Olaszországi Hungarológiai Szemle XXX. évfolyam, új sorozat 15. szám, 2016 TARTALOMJEGYZÉK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása között. ELTE Levéltári Nap November 3.

III. Szakmai közéleti tevékenység

Propedeutika-teszt 1. Bevezetés a bevezetésbe

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2.

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

- A rendszerváltás és az uniós csatlakozás gazdálkodásra gyakorolt hatása a dél- bihari régióban. - Piaci túlélés kisüzemi lavírozás.

Unitas Egyházi Könyvtárak Közös Katalógusa és Információs Portálja

2017 NOVEMBERBEN ÁLLOMÁNYBA VETT KÖNYVEK JEGYZÉKE

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Kaposi Zoltán kaposi@ktk.pte.hu /23105

FELHÍVÁS a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Német Nemzetiségi Pedagógus Tanulmányi Ösztöndíjára a 2019/2020. tanévre

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA

Diákhitel Központ Zrt.

A Deutsche Schule Budapest magyar ágán érettségi vizsgát tett diákok továbbtanulása az érettségi évében

Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga

A család a Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz. 2003) meghatározása szerint a szülők, a gyermek(ek) (és legközelebbi hozzátartozóik) közössége.

ZÁRÓVIZSGAI TÉTELSOR VALLÁSTANÁR SZAKON Bibliai teológia tárgyból

* Németek a Kárpát-medencében - nemzetközi konferencia március 31. kedd, 10:05

Szakmai önéletrajz. Név: Dr. Nagy Gábor Dániel

. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

A TANTÁRGY ADATLAPJA

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)

2016 SZEPTEMBERBEN ÁLLOMÁNYBA VETT KÖNYVEK JEGYZÉKE

MEGÚJULÓ GYŰJTEMÉNYEK PÁLYÁZAT EREDMÉNYE

Dr. Várszegi Imre Asztrik OSB főapát. H-9090 Pannonhalma Tel.: 96/ , Fax:

Dr. Szabó Zsolt Ph.D

Túlélés együttm ködés ellenállás

Nagy Levente publikációi a P-305/2009. sz. pályázathoz

Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek B. Biblikumok C. Rendszeres teológia

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LÉGKÖRE ÉS INFRASTRUKTÚRÁJA

Dobai János (Budapest IX. 13.) művészettörténész, egyetemi tanár

ROMANISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK

Latin nyelvű tudományos irodalom Magyarországon a században

HATÁROZATOK TÁRA. A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének.

Tájékoztató. a évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

Végzettségek szintje szakonként. Mely szakokra képesített (tantárgyanként) középiskolai tanár egyetem történelem történelem. egyetem biológia biológia

A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság

ő ű ő őő ű ő 1

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:

Szakmai önéletrajz. Személyi adatok: Családi és utónév: Tóth Krisztina Születési hely és idő: Szombathely, április 16.

Kozjek-Gulyás Anett 安 奈 特 Oktatási Igazgató ELTE Konfuciusz Intézet

Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ;

KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017

nem csekély díszére s hasznára válik a városkának Bél Mátyás: Notitia Hungariae (1730)

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója PROGRAM

Kelet-ázsiai kultúrák diszciplináris minor a 2017-től fölvett hallgatóknak

1900 körüli városlodi étkészlet

I. számú katonai felmérés térkép letöltés ideje: február 21.

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

2000 Magyar nyelvű irodalmi és társadalmi havilap Acta Agronomica (A MTA Agrártudományi Közleményei) Acta Alimentaria (An

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék. Nők az irodalomban 1.

FEHÉR KATALIN Szakmai önéletrajz századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet, könyv-és sajtótörténet)

MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE. Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA

Könyv és Nevelés 2007/3.

Önéletrajz. Universität Konstanz (Németország - DAAD Ösztöndíj) Szakirány: Irodalomtudomány, Német irodalom

Paolo Segneri ( ) és magyarországi recepciója

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel:

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter

Liste der Serien, Zeitschriften und Zeitungen in der hungarologischen Abteilung der Bibliothek des Finnisch-Ugrischen Seminars. vorhanden ab Jahrgang

Dr. Kormos József. Végzettség(ek): Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola. Eötvös Lóránd Tudományegyetem BTK. Pázmány Péter Katolikus Egyetem HTK

A közismereti tanárképzés pedagógiai-pszichológiai tantárgyai, tantárgyfelelősei

SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia. Középiskola budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium

A könyves kultúra a mûvelõdéstörténeti alapmûvekben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

2015 MÁRCIUSBAN ÁLLOMÁNYBA VETT KÖNYVEK JEGYZÉKE

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel:

A teológiai ismeretelmélet mai útjai

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntő, 2014 Az 5. osztályosok eredményei. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

Záróértékelés. Életreform mozgalmak és a reformpedagógia

Humán adatbázisok. SZTE EK adatbázisok. Humán Szakirodalmi Adatbázis. Dante. Dante.

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.

A házassági beleegyezéshez szükséges értelmi képesség a Katolikus Egyház hatályos jogi szabályozása szerint

ÍRÁS-, KÖNYV- ÉS KÖNYVTÁRTÖRTÉNET I. INEK102E I. évfolyam 2014/2015. I. félév

Prof. Dr. habil. Szabó Imre Ph.D. egyetemi tanár

FEHÉR KATALIN Szakmai önéletrajz századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet, könyv-és sajtótörténet)

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

ADOMÁNYOK ADATAI

K pályázat (vezetı kutató: Bitskey István) Magyarországi identitásmodellek a kora újkori Európa konfesszionális rendszerében (16 18.

BETHLEN GÁBOR ÉS EURÓPA NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BETHLEN GÁBOR TRÓNRA LÉPÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN KOLOZSVÁR, OKTÓBER

Átírás:

2015 JÚNIUSBAN ÁLLOMÁNYBA VETT KÖNYVEK JEGYZÉKE Szerző/szerk. Cím Kiadó hely Spiteris, Yannis Salvezza e peccato nella tradizione orientale EDB Bologna 2006 Nuovi saggi teologici dogmatika Oberdorfer, Bernd Filioque : Geschichte und Theologie eines ökumenischen Problems Vandenhoeck & Ruprecht Göttingen 2001 Forschungen zur systematischen und ökumenischen Theologie dogmatika Doglio, Maria Luisa (a cura) Scrittura religiosa : forme letterarie dal Trecento al Cinquecento Il Mulino Bologna 2003 Collana di studi della Fondazione Michele Pellegrino egyházi irodalom Doglio, Maria Luisa (a cura) La predicazione nel Seicento Il Mulino Bologna 2009 Collana di studi della Fondazione Michele Pellegrino egyházi retorika Stephens, Christopher W. B. Canon law and Episcopal authority : the canons of Antioch and Serdica Oxford University Press New York 2015 Oxford theology and religion monographs egyházjog Grossi, Paolo Scritti canonistici Giuffré Milano 2013 Per la storia del pensiero giuridico moderno egyházjog

Szerző/szerk. Cím Kiadó hely Ever ancient, ever new : structures of communion in the church Quinn, John R. Paulist Press New York 2013 egyháztan Gyöngyössy Orsolya Plébánia és társadalom : a római katolikus alsópapság és a laikus templomszolgák társadalmi szerepe Csongrádon a 19. század második felében SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék Szeged 2014 Szegedi vallási néprajzi könyvtár A vallási kultúrakutatás könyvei Dreska Gábor, Karlinszky Balázs Monumenta ecclesiae Vesprimiensis, 1437-1464: a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár középkori oklevelei Veszprémi Főegyházmegye Veszprém 2014 A Veszprémi egyházmegye múltjából Felsővályi Ákos [et al.] Prohászka-tanulmányok, 2012-2015 Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár Székesfehérvár 2015 Bernád Rita, Barabás Kisanna Plébániai levéltárak II. A Marosvásárhelyi és a Székelyudvarhelyi Gyűjtőlevéltárak repertóriuma ELTE Egyetemi Levéltár ; Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Budapest ; Gyulafehérvár 2015 Erdélyi Római Katolikus Levéltárak

Szerző/szerk. Cím Kiadó hely Galla Ferenc Pálos missziók Magyarországon a 17-18. században Gondolat Budapest ; Róma 2015 Bibliotheca Historiae Ecclesiasticae Universitatis Catholicae de Petro Pázmány Nuncupatae Series 1. Collectanea Vaticana Hungariae Classis 1. Carrara, Gabriele Papa Giovanni in terra come in cielo Velar Bergamo 1977 Reallexikon für Antike und Christentum : Sachwörterbuch zur Auseinandersetzung des Christentums mit der antiken Welt. Bd. 26 (Nymphen bis Pegasus) Kardinäle und Prälaten in den letzten Jahrzehnten des Kirchenstaates : Elite- Rekrutierung, Karriere-Muster und soziale Zusammensetzung der kurialen Führungsschicht zur Zeit Pius' IX. (1846-1878), Bd. 1-2. Hiersemann Stuttgart 2015 Weber, Christoph Hiersemann Stuttgart 1978 Päpste und Papsttum

Szerző/szerk. Cím Kiadó hely Reinhard, Wolfgang Paul V. Borghese, (1605-1621) : mikropolitische Papstgeschichte : [Medienkombination] Hiersemann Stuttgart 2009 Päpste und Papsttum Filippini, Orietta Scherer, Cornelia Herde, Peter Benedetto XIII, (1724-1730) : un Papa del Settecento secondo il giudizio dei contemporanei Hiersemann Stuttgart 2012 Päpste und Papsttum Der Pontifikat Gregors IV., (827-844) : Vorstellungen und Wahrnehmungen päpstlichen Handelns im 9. Jahrhundert Hiersemann Stuttgart 2013 Päpste und Papsttum Bonifaz VIII., (1294-1303). Bd. 1.: Benedikt Caetani Hiersemann Stuttgart 2015 Päpste und Papsttum Kolditz, Sebastian Johannes VIII. Palaiologos und das Konzil von Ferrara-Florenz (1438/39) : das byzantinische Kaisertum im Dialog mit dem Westen, Bd. 1-2. Hiersemann Stuttgart 2013-2014 Monographien zur Geschichte des Mittelalters Mancini, Marco La riforma della Chiesa di san Pio X. Fede & Cultura Verona 2015 Collana storica Rinaldi, Giancarlo Cristianesimi nell'antichità : sviluppi storici e contesti geografici (secoli 1.-8.) Edizioni GBU Chieti-Roma

Szerző/szerk. Cím Kiadó hely Vas János Mozaikok a 75 éves Magyar Nemzeti Bank történetéből TIT Jurányi L. Egyesülete Nyíregyháza 1999 helytörténet Yamshchikov, Savely (intr.) Pskov : art treasures and architectural monuments, 12th-17th centuries : architectural monuments, ancient fortresses: Izborks and Pechory, frescoes, icons of the Pskovian school, minor, arts, illuminated MSS Aurora Leningrad 1978 keleti egyházművészet Gabra, Gawdat, Eaton-Krauss, Marianne The treasures of Coptic art : in the Coptic Museum and churches of Old Cairo American University in Cairo Press Cairo ; New York s.a. kopt művészet Bodnár István Tviszt nejloningben : a reményteljes hatvanas évek Örökségünk Nyíregyháza 2015 magyar irodalom Fazakas Gergely Tamás Mártírium és emlékezet : protestáns és katolikus narratívák a 15-19. században Debreceni Egyetemi K. Debrecen 2015 Loci memoriae hungaricae mártirológia Száraz Orsolya Catalogus librorum Bibliothecae Collegii Germanici et Hungarici Romae MTA Könyvtár és Inf. Központ Budapest 2015 Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez művelődéstörténet

Szerző/szerk. Cím Kiadó hely Fingernagel, Andreas (hrsg.) Karlinszky Balázs Juden, Christen und Muslime : interkultureller Dialog in alten Schriften ; [anlässlich der Ausstellung Juden, Christen und Muslime. Interkultureller Dialog in Alten Schriften im Prunksaal der Österreichischen Nationalbibliothek vom 7.5.2010 bis 7.11.2010] Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár Kremayr & Scheriau KG Wien 2010 művelődéstörténet Magyar Levéltárosok Egyesülete Budapest s.a. művelődéstörténet Orosz Ildikó Két évtized távlatából PoliPrint Ungvár 2012 művelődéstörténet Brugger, Ingried (hrsg.) Rot in der russischen Kunst : [erscheint anlässlich der Ausstellung "Rot in der Russischen Kunst" im Kunstforum Wien, 3. September bis 29. November 1998] Skira Milano 1998 művészet Hammerschmidt, Ernst Symbolik des orthodoxen und orientalischen Christentums Hiersemann Stuttgart 1962 Symbolik der Religionen művészet Doház Péter Kis angol nyelvtan Ring-6 Kft. Budapest 1994 nyelvoktatás Várszegi Asztrik [et al.] Nők az Egyházban. Identitás és kommunikáció Vigilia Budapest 2015 Sapientia füzetek pasztorálteológia

Szerző/szerk. Cím Kiadó hely Origenes ; Perrone, Lorenzo (hrsg.) Origenes Werke : Die neuen Psalmenhomilien : eine kritische Edition des Codex Monacensis Graecus 314 : Dreizehnter Band [XIII] De Gruyter Berlin ; München ; Boston 2015 Die griechischen christlichen Schriftsteller der ersten Jahrhunderte patrológia Fülöpné Erdő Mária Az értékorientált nevelés alapjai : tanulmányok, dokumentumok az értékelvű nevelés megalapozásához Szent István Társulat Budapest 2015 Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola kiadványai pedagógia Polonkai Mária Fehér Ágota Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban : gyakorlati megközelítések "Per artes ad Jesum" : a keresztény nevelés és a művészetek értékteremtése Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége Budapest 2015 Géniusz könyvek pedagógia Apor Vilmos Katolikus Főiskola Vác 2015 pedagógia Vogels, Heinz-Jürgen Zölibat als Gnade und als Gesetz Hiersemann Stuttgart 2013 teológia