Imádság a menekültekért Kocsis Fülöp metropolita felhívására az országos imanapra 2015. szeptember 14.



Hasonló dokumentumok
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Javaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. október 3. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Arcodat keresem, Uram!

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

Jézus 5 mély sebéhez ima:

Erről az Imakönyvről

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

2013. július 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A tanévzáró istentisztelet felépítése

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február )

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

MEGSZABADÍTÓ IMA a 7 TIZEDES RÓZSAFÜZÉRREL együtt BEVEZETŐ

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

2014. október 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

A Krisztus-dicséret felépítése

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

Édesanyák imádsága BEVEZETŐ ÉNEK. Ima a családokért. Dicsőséges Szentháromság, minden szeretet és közösség forrása, köszönjük neked a családunkat.

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

Bérmálási vizsgakérdések

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért

IMÁDKOZZUNK. Tartalom

A MISE RENDJE MAGYARUL

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat)

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

2018. jún.3. Úrnapja 22.

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HAJDÚDOROG Petőfi tér HÉTFŐ REGGELI IMA ISKOLA KEZDÉS ELŐTT

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

Legyenek eggyé kezedben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Hamis és igaz békesség

2013. május 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA RÓMAI RÍTUS SZERINT

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

Átírás:

Imádság a menekültekért Kocsis Fülöp metropolita felhívására az országos imanapra 2015. szeptember 14. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mélységes áhítattal, ötször vessünk keresztet Isteni Megváltónk Öt Szent Sebe tiszteletére: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Kegyelmezz és irgalmazz nekünk, jóságos Jézusunk, a jelen veszedelmekben, és födj be minket drága szent Véreddel. Ámen. Kedves Testvérek! Szeptember 11-én, pénteken a KURIR hírekben Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita Imádkozunk hazánkért, családjainkért, a menekültekért és azokért is, akik más céllal indultak útnak címmel a mai napra, az üldözött keresztényekért és a hazájukból elvándorolni kényszerülőkért tartandó országos imanap kapcsán felhívást tett közzé. Szavai nagyon megérintettek. Éreztem, hogy szükség van a keresztény összefogásra, csatlakoznunk kell, és együtt kell esdekelnünk a Szűzanya közbenjárását kérve az Úr Jézushoz. Az idő rövid volt. A Szűzanya segítségével a döntés megszületett, akkor még nem tudva mire is vállalkoztam. A Szűzanya most is segített, itt vagyunk. Köszönöm. Szeretném felolvasni Kocsis Fülöp atya felhívását, hogy az internettel nem rendelkező testvéreink is tudják, mi késztetett minket arra, hogy összefogjunk az imában. Ez a felhívás nyomtatott formában elvihető. Éhes voltam, és ennem adtatok. Szomjas voltam, és innom adtatok. Idegen voltam, és befogadtatok. Fájó szembesülni azokkal a vádakkal, amelyek követelik tőlünk, hogy miért nem teljesítjük Krisztusnak ezt a parancsát a bevándorlókkal szemben. Igaz, sok egyebet is a szemünkre lehetne vetni még: Ne paráználkodjál! Ne hazudj! Ne lopj! Ezek megtartását mostanában kevésbé tartják számon, kevésbé követelik tőlünk, holott a keresztény emberek gyöngeségei, bizony, ezeken a területeken is megjelennek. Mindenesetre a bűn bűn, ha kicsi, ha nagy. Mert van kicsi és van nagy bűn is, és mindet egyaránt kerülni kell. S nem mindig az a nagy bűn, amelyre hangosan kiabálnak. Miként nem mindig azt kéri tőlünk az Isten, amit az emberek hangosan követelnek. Hisz parancs is van, kicsi és nagy, melyekre egyaránt törekedni kell, de nem mindig az emberi gondolkodás mértéke szerint. 1

Persze nem is mentegetőzhetünk. Amikor a legfőbb parancs ellen vétünk, vagyis nem tudunk eléggé szeretni, akkor nem hivatkozásokat kell keresnünk, hogy miért vagyunk gyengék, hanem lehajtott fővel bűnbánatot kell tartanunk, s esedeznünk a végtelen hatalmú Istenhez. Nemcsak azért, hogy bocsássa meg ezt a gyarlóságunkat, hanem azért is, hogy egészítse ki a mi véges, törékeny, töredékes szeretetünket. Most ennek van itt az ideje. Olyan emberáradat érkezett, amelyet képtelenek vagyunk kellő szeretettel befogadni. Talán joggal róhatnak meg minket ezért, amikor úgy érezzük, befogadóképességünk határaihoz értünk. Ha végtelen szeretettel rendelkeznénk, akkor gond nélkül tudnánk cselekedni. Tudnánk azt is, hogy mit kell tennünk, hisz a végtelen szeretet tökéletes tisztánlátást is adna nekünk. Fájdalom, ezzel most nem rendelkezünk. Marad a sötétben tapogatózás, a bizonytalanság, a jövőtől való félelem. És marad a szeretetadás töredékessége. Ám amíg ebben a homályos, kilátástalan helyzetben vagyunk, addig sem maradhatunk tétlenek, addig is kell cselekednünk. Legfőképpen e hiányosságunk leküzdése érdekében. Ha fölismerem, hogy kevés bennem a szeretet, akkor kérnem kell, hogy növekedjék bennem. Arra van szükségem, hogy Isten, aki maga a szeretet, egyre fontosabb szerepet kapjon az életemben, egyre nagyobb helyet kapjon bennem. Szeretethiányos az életünk, a hitünk, a kereszténységünk. Ha a szeretet vagyis az Isten megfelelő mértékben betöltene minket, akkor szemernyit sem kellene féltenünk a kereszténységünket, a kereszténységből táplálkozó Európánkat. Akkor semmi sem sodorhatná azt el, sem emberáradat, sem vallási erőszak. Félezer évvel ezelőtt hittel és keresztény összefogással tudtuk megfékezni és visszaszorítani az akkori iszlám áradatot. Jó, ha tudjuk, legalább mi, görögkatolikusok, hogy az akkori küzdők a pócsi Istenszülőnek tulajdonították, hogy végérvényesen megfordult a hadiszerencse, és Zentától kezdve már csak visszafelé vonultak a hódítók, mígnem teljesen elhagyták a Kárpát-medencét. Akkor végre föllélegezhetett Európa. Most is hasonló szerep jutott nekünk. Bár konszolidáltabban érkeznek a tömegek, s így, hála Istennek, nem kell fegyvert ragadnunk. De a hit és a keresztény összefogás most sem maradhat, nem maradhatna el. Már csak azért sem, mert a hódítás sokkal összetettebb. Számos keresztény is érkezik, sok-sok jóindulatú, jóakaratú, valóban szükséget szenvedő vagy legalábbis fatálisan félrevezetett ember. Nekik az együttérzésünkre, adott esetben a kenyerünkre, ruháinkra van szükségük. Nem villogtathatunk sem kardot sem pajzsot, mert sokuk felé éppen a kitárt kezünkkel kell fordulnunk. Nehéz tehát, nagyon nehéz tisztán látni, hogy mit is kell tennünk. Éppen ezért a legnagyobb feladat most a hit és a keresztény összefogás. 2

Ha a huszonegyedik századi népvándorlás elsöpri Európát, az csak azért lesz, mert elgyöngült a hitünk, mert elfogyott a szeretetünk. Kerítéssel, határzárral, rendőri beavatkozással nem tudjuk megvédeni sem hazánkat sem kultúránkat. Ezek szükséges rendelkezések, hogy a rendet valamelyest fönntarthassuk, de végső megoldást csak a belső erő adhat. Görögkatolikus testvéreinkhez szólunk. Mi, akik oly sokszor megtapasztaltuk már égi Édesanyánk csodatevő erejét, forduljunk most hozzá nagy bizalommal! Valljuk meg bűneinket, gyöngeségeinket, szeretetlenségeinket, és Rajta keresztül kérjük a Történelem Urát, kérjük a Mindenhatót, hogy fordítsa akarata szerint jóra ezt a megoldhatatlannak látszó helyzetet. Valamiért megengedte a sátán tombolását Közel-Keleten és Ukrajnában nyíltan, Hazánkban s a közeli országokban pedig burkoltan. Ő tudja, miért, de megengedte keresztény kultúránk gyökereinek haderőkkel való elpusztítását az ősi keresztény központokban és gúnyrajzokkal, demokráciát harsogó demagógiával az öreg keresztény Európában. Kívülről is, belülről is nagy erőkkel támadják a keresztény hitet. Mi más lehet a feleletünk, mint az imádság, a bízó, egyedül Istenbe vetett reményből táplálkozó hit és összetartás? Fogjunk össze az imádságban! Nem maradhatunk tétlenek, de minden tettünk az Istenhez forduló imádságból kell, hogy vegyen irányt és erőt. Fotó: Thaler Tamás Magyar Kurír Köszöntsük együtt a Szeretet Királynőjét: Üdvözlégy Mindenszentek Királynője, Csodálatos Asszonyunk, Mária! Az összes szentek Téged áldanak, és Veled egyesülve Istent imádják! Isten gyönyörűsége szép Szűz Mária, Járj közben értünk Uradnál, áldj meg és vezess minket Szíved Szeretetlángja által a Mindenszentek birodalmába. Ámen. A felhívás szellemében fogjunk össze az imádságban! Hatodik éve engesztelünk a Szeretetláng Szűzanya mozaik képe előtt, hónapról, hónapra. A Szűzanya végtelen szeretetének erejét számtalan esetben, pl. imameghallgatás alkalmával is éreztük, érezzük. Boruljunk le mindnyájan a Szeretetláng Szűzanya ikonja előtt, valljuk meg bűneinket, gyöngeségeinket, szeretetlenségeinket, és Égi Édesanyánkon keresztül kérjük a Mindenhatót, hogy fordítsa akarata szerint jóra ezt a megoldhatatlannak látszó helyzetet. 3

Imádkozzunk a hazánkba érkező, földönfutókká lett testvéreinkért, bármilyen szándékkal, bármilyen vallással érkeztek is. Imádkozzunk felelős vezetőinkért, akiknek rövid és hosszú távú megoldásokat kell találniuk ebben a lehetetlen helyzetben! Imádkozzunk azokért is, akik otthon maradtak, mert sem hazájukat, sem vallásukat nem akarták elhagyni, közben azonban talán a létükért remegnek! Imádkozzunk a keresztényüldözésben szenvedő hittestvéreinkért, de azokért a szerencsétlen nyomorultakért is, akiket rá tudott venni a sátán azokra az aljasságokra, amelyeket a keresztényekkel művelnek! Irgalmazzon nekik az Úr, és világosítsa meg őket, hogy megtalálják az igaz Isten útját! Irgalmazzon nekünk is gyöngeségeink és szeretetünk töredékessége miatt, s kérjük, hogy világosítson meg, mit kell tennünk, és erőt is adjon hozzá. Imádkozzunk imatársunkért, Marikáért, akin ma életmentő műtétet hajtottak végre. Kelj, Nagyasszonyunk, néped védelmére, és eszközöld ki nekünk szent Fiadnál a hűség kegyelmét. Hűséget az ősi hithez, amelyért ha kellett életüket is feláldozták apáink. Hűséget szent Fiadhoz és az Anyaszentegyházhoz, amely mint őseiket, minket is elkísér a bölcsőtől a sírig. Végül hűséget hozzád is, áldott Nagyasszonyunk, akinek erős hite, szelíd jósága és szeplőtelen tisztasága minden idők magyarjának örök eszményképe. Ámen. Imádkozzuk el a Szeretetláng rózsafüzért: A keresztre: Isteni Megváltónk öt szent Sebe tiszteletére egymás után ötször vetünk keresztet, mély áhítattal: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Nagy szemekre: Szűz Mária Fájdalmas és Szeplőtelen Szent Szíve, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk! A három kis szemre: 1. Istenem, hiszek Tebenned, mert végtelenül jó vagy! 2. Istenem, remélek Tebenned, mert végtelenül irgalmas vagy! 3. Istenem, szeretlek Téged, mert mindennél szeretetreméltóbb vagy! Kis szemekre: Szűzanyánk, ments meg minket Szeplőtelen Szíved Szeretetlángja által! Minden tized után: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján! Ámen. Befejezésül háromszor: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. 4

Imádkozzunk együtt: Szűzanyám, gyöngeségem tudatában Téged kérlek, kegyelmeid által segíts, hogy mindent szeretettel tudjak végezni, hogy szeretettel tudjam elvállalni és hordozni mindennapi keresztjeimet. Mindent Isten szent akarata szerint kívánok tenni, ami egyben a Szeplőtelen Szív óhaja. Mindezek megvalósításához kérem a jó Isten kegyelmét, a Szűzanya és minden szentek, főleg a magyar szentek közbenjárását és a szent angyalokat hívom segítségül. Ámen. Engesztelésünket a Szeretetláng litániával folytatjuk: Üdvözlégy Mária, kinek Szeplõtelen Szívében az Isten- és emberszeretet szüntelenül lángol! Válaszunk: Add meg Urunk, Istenünk! Hogy a Szeplõtelen Szív Szeretetlángja áthassa lelkünket! Hogy tökéletes Istenszeretetre késztesse szívünket! Hogy õszinte emberszeretetre gyújtsa szívünket! Hogy Édesanyánk Szeretetlángja legyen a családok meleget árasztó fényforrása! Hogy ezen fényforrásnál a családok megszentelõdjenek! Hogy anyai Szíved Szeretetlángja a kisgyermekek lelkét is átjárja! Hogy Édesanyánk Szívének fénye utat mutasson nekünk! Hogy a Szeretetláng által megvilágított úton járjunk! Hogy Szíved Szeretetlángjánál felismerjük életünk értelmét! Hogy Szíved Szeretetlángja kiégesse lelkünkbõl a bűnök és hibák csíráit! Hogy Szeretetlángod felszítsa jóra való törekvéseinket! Hogy Édesanyánk Szeretetlángját közvetítsük testvéreinkhez! Hogy Édesanyánk Szeretetlángja bevilágítson a sötét lelkekbe! Hogy Édesanyánk Szeretetlángja a fagyos lelkeket buzgóságra serkentse! Hogy Szívének Szeretetlángjától a kőszívek is meglágyuljanak! Hogy Szívének Szeretetlángja felrázza a közömbösöket! Hogy Szívének Szeretetlángja felgyújtsa az apostoli lelkeket! Hogy az Édesanyánk Szívébõl feltörõ Szeretetláng minden emberhez eljusson! Hogy Édesanyánk Szeretetlángja gyújtsa Istenszeretetre lelkünket! Hogy Szívének Szeretetlángja oltsa ki a gyűlölet tüzét! Hogy Szűzanyánk Szeretetlángja világítsa meg minden nép vezetõinek értelmét! Hogy az Édesanyánk Szívébõl kapott Szeretetlángot életünk végéig õrizzük! Hogy a Szeretetláng szelíd fényénél haladjunk az ég felé! Hogy Édesanyánk Szeretetlángja világítson nekünk a halál óráján! Hogy a Szívéből áradó Szeretetláng szüntelenül lobogjon bennünk! Hogy a Szeplõtelen Szív Szeretetlángja mielőbb beragyogja az egész világot! 5

Szent József! Te szállást kerestél a Szűzanyának Betlehemben, segíts nekünk is szállást keresni az emberi szívekben az õ Szeretetlángjának! Imádkozzunk együtt: Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya, Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáit gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg! Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy! Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya! Szűz Szülője Istennek! Engedd, hogy a Tied legyek! Tied életben, halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz Szülője Istennek, engedd, hogy Tied legyek! Anyám, Tebenned bízom és remélek! Anyám, Teutánad epedek! Anyám, Te jóságos kegyelmezz! Anyám, Te hatalmas védelmezz! Anyám, jöjj, segíts imádkozni! Anyám, jöjj, segíts küzdeni! Anyám, ó jöjj, segíts szenvedni! Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges! Fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek Anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke! Föld reménye, mennynek ékessége! Ki kérte segítségedet hasztalanul? Ki távozott Tőled meghallgattatlanul? Azért mondom minden szenvedésemben: Mária mindig segít, minden időben! Biztosan állítom életben és halálban: Mária mindig segít, minden balsorsban! Azért hiszem, és meghalok ezen hitemben: Mária segít, hogy együtt lehessünk a mennyben! Szűz Szülője Istennek! Engedd, hogy Tied legyek! Tied életben, halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz Szülője Istennek, engedd, hogy Tied legyek! Ámen. Imádkozzunk együtt: Szűz Mária égi anyám, ó hallgasd meg az én imám, hozzád szólok benned bízva, szomorúak nagy vigasza. Sok bánat a földi életem, segíts nekem elviselnem. Nyújtsd ki mennyből szent kezedet, segíts vinni keresztemet. Kérjed értem szent fiadat, tudom jól, hogy terád hallgat. Hogy majd az ő szent nevében köszöntselek fönt az égben. Ó hallgasd meg kérésemet, hogy dicsérjem szent nevedet. És fogadd el az én imám, Szűz Mária édes anyám. Ámen. 6

Mindenható, kegyelmes és könyörületes Atyánk! Eltévedtünk, s mint elveszett juhok letértünk útjaidról. Túlságosan saját szívünk tervei, szándékai és kívánságai után futottunk. Megsértettük szent törvényeidet. Azt tettük, amit nem lett volna szabad. De Urunk, Te légy irgalmas hozzánk, szegény nyomorult bűnösökhöz! Kíméld meg azokat, akik megvallják hibáikat. Emeld fel mindazokat, akik készek a bűnbánatra, azon ígéret miatt, amit az embereknek adtál Krisztus Jézus, a mi Urunk által. És őérette add meg, ó jóságos és irgalmas Isten, hogy ezután istenfélő, neked tetsző, becsületes és tisztességes, komoly életet éljünk Szent Neved dicsőségére. Ámen. Imádkozzuk el közösen az Úr Jézus által kért imát: Lábunk együtt járjon. Kezünk együtt gyűjtsön. Szívünk együtt dobbanjon. Bensőnk együtt érezzen. Elménk gondolata egy legyen. Fülünk együtt figyeljen a csöndességre. Szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon. Ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért. Ámen. Ez az imádság is eszköz a kezetekben, mondja az Úr Jézus, mert ha valaki így együttműködik velem, ezáltal is megvakul a Sátán és világtalansága által a lelkek felszabadulnak a bűntől. (Szeretetláng lelkinapló 1962.május 4.) Ha valami fáj, Neked panaszkodom, kinek mondhatnám, hallgass meg édes Szűz Anyám. Nehéz óráimban adj nekem erőt, hiszen Te vigasztalsz sok-sok szenvedőt. Nálad minden bűnös oltalmat talál, a benned bízóknak nem fáj a halál. Tőled távozóknak bánatuk soha nincs, akik arra kérnek: Mária segíts! Hozzád imádkozók árvák anyja vagy, akinek jósága véghetetlen nagy. Téged dicsérni nem szűnik a szám, emelj magadhoz édes Szűz Anyám. Ámen SZERETETLÁNG SZŰZANYÁNK! BOLDOGSÁGOS SZŰZANYA MÁRIA! ISTENANYA, KEGYELEMMEL TELJES! Te vagy a mi csomót kioldozó BOLDOGASSZONYUNK! ISTEN szeretetével betelt kezeddel Te oldozod ki életutunk akadályainak összekuszált csomóit, hogy így életünk a TE kezed nyomán ISTEN szeretetének csomótlan szalagjává simuljon! Oldozd ki, ó szent, csodálatos SZŰZ és ANYA, életünk miden gubancát, melyeket önakaratunkkal mi magunk kuszálunk össze és minden más gubancot, melyek hátráltatnak minket. Tekinteted fénye világítson útjaink fölött, hogy miden csomó és gubanc átlátszóvá váljék és a TE szent kezeddel a kibogozhatatlan is kisimuljon! Fogadd mindezért egész szívünk háláját! Ámen. 7

Ó MÁRIA, CSOMÓOLDÓ BOLDOGASSZONY! Légy a mi jó ANYÁNK, vedd kezünket és tedd azt is csomókioldóvá! Add, hogy a mi kezünk is békét, megoldást és segítséget vigyen mindenüvé. Ámen. Uram! Vezess engem a halálból az életre, a hazugságból az igazságra. Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre, a félelemből a bizalomra. Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre, a háborúból a békére. Engedd, hogy béke töltse be szíveinket, a mi világunkat és az egész világmindenséget! Ámen. Égi Édesanyám! Oltalmazd meg Magyarországot, bíborosainkat, püspökeinket, papjainkat, szerzeteseinket, családtagjainkat, közösségünket és az egész magyar egyházat! Mindazoknak, akik még nem tudnak hinni, a Szentlélek ereje és világossága által add meg az élő hit kegyelmét, hogy ez az ország, Mária országa, a te országod lehessen. Tisztíts meg minket a bűntől a Szentlélek tüzével és vezess el Szent Fiadhoz, Jézushoz! Ámen. Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen. Szűzanyánk, kérve kérünk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatásait az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Ámen Üdvözítsd, Uram, a Te népedet, és áldd meg a te örökségedet; adj győzelmet ellenségeink fölött hazánknak, s kereszteddel őrizd meg a te népedet! (Szent Kereszt tropárja) Ötször vetünk keresztet, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Jézusom szent Sebeid érdemei által bocsáss meg nekünk, és könyörülj rajtunk! Ámen. ÉNEKELJÜNK: Te vagy földi éltünk Vezércsillaga, Édes reménységünk, Kegyes Szűzanya. Téged rendelt jó anyánknak Az Isten Fia, Azért áldunk örvendezve, Ó Szűz Mária! Te hajnal csillag vagy Éltünk hajnalán, Hogy kövessünk annak Egész folyamán. Téged rendelt. 8

Te reménycsillag vagy életünk tengerén, Átragyogsz minden bú és baj fellegén. Téged rendelt Te mint reménycsillag mosolyogsz felénk, Ha tűrve s Istenben bízva szenvedünk. Téged rendelt És ha elközelget éltünk alkonya, Te vagy vigaszteljes esti csillaga. Téged rendelt. Dicsértessék a Jézus Krisztus! 9