A VÍZIDISZNÓK GYÖNGYÖKRŐL ÁLMODNAK 2.

LESLIE L. A VÍZIDISZNÓK GYÖNGYÖKRŐL ÁLMODNAK 2. A VIZEK MADONNÁJA

Lucia szerelme (Isten óvjon tőle!) és az indiánok falva (attól is!) 1 Éppen csak annyi időm maradt, hogy levessem magamról az overallt, megfürödjek ezúttal egyedül, máris kopogtattak odakint. Menet közben cibáltam fel magamra a váltóruhámat, és még mezítláb nyitottam ki az ajtót. Óriási megkönnyebbülésemre Ignacio állt a küszöb előtt. Az ő arcán azonban semmiféle megkönnyebbülés nem látszott, ahogy megpillantott. Hol a fenében jártál, Leslie? támadt rám köszönés helyett. Mondtam neki, hogy kisétáltam az ásatáshoz, megnéztem, mit csinál Santarcangeli atya. Ignaciót nemigen izgatta az ásatás; ide-oda kalandozott a szeme a szobámban. Az a helyzet mondta aztán lecsüccsenve az egyetlen székre, hogy Blanco százados felhívott. Rólad kérdezősködött. Miket kérdezett? Hát... hogy milyen fickó vagy. Na és milyen vagyok? Ignacio halványan elmosolyodott. Én tudom, de neki nem mondtam el. Mi a fenét hallgattál el előle? Ignacio megvakarta a feje búbját. Hát éppen ez az, hogy semmit. Csak kicsit... igazítottam a karaktereden. Mit kell azon igazítani? Ignacio előrehajolt, és megfogta a kezem. Figyelj, Leslie. azt hiszem, ez már nem tréfa. Bajban vagy, és bajban vagyok én is. Azzal a különbséggel, hogy én talán kimászom belőle, te viszont... Éreztem, hogy hideg hullámok futnak át rajtam, és bújócskába kezdenek a hátam közepén. Mi iránt érdeklődött Blanco százados? Az egészségi állapotod felől. Mi a fenéért érdekli Blancót az én egészségi állapotom? Ignacio a földre sütötte a szemét. Azt kérdezte, hogy szerintem... kibírnád-e, ha börtönbe csukatna? Nem mondom, hogy kellemesen érintett Ignacio közlése. Mit mondtál neki? Hogy nem bírnád ki. Hm. És miért nem? A szíved miatt. Mi a baja a szívemnek? Amióta rád támadt az oroszlán, azóta szívgyengeségben szenvedsz. Bármilyen kis izgalom végzetes lehet számodra. Mi a fene támadt rám?! Oroszlán, Leslie. Milyen oroszlán? Nagy. Afrika legnagyobb oroszlánja. Ne hülyéskedj, Ignacio. Két gyilkosság is történt a közelünkben, te meg... Ignacio felpattant, és türelmét veszítve kiabálni kezdett. Fogd már fel végre, Leslie, hogy itt nem babra megy a játék! Ez itt Venezuela, Latin- Amerika. Ha Blanco becsukat amire van némi esélyed, nem biztos, hogy megéled a más-

napot. Neked fogalmad sincs az itteni börtönviszonyokról. Én mindent megteszek érted... te pedig... Megfogtam a karját, és visszanyomtam a székre. Hogy támadt rám az oroszlán? Afrikában vadásztál. Vigyázatlan voltál, az oroszlán előrontott a bokrok közül, és ha nincs a közelben a hű szolgád... Hol olvastad ezt a marhaságot? Gyerekkoromban imádtam az afrikai történeteket. Blanco bevette? Úgy tűnt, hogy igen. Legalábbis elgondolkodott rajta. Aztán elment... de hamarosan viszszajön. Végül is mi a fenével gyanúsít? Nem mondta, de kitalálhatod. Azt hiszi, téged küldött ide valaki, hogy öld meg Bebetót és Leandrót. Miért éppen én? Mert te alkalmas vagy rá. Valamiért nem tetszel neki. Ez itt már éppen elég ahhoz, hogy lecsukjon. Szükség esetén az indiánok elrejtenének. Abban te csak ne légy annyira biztos. Az indiánok tisztelik a zsarukat. Akkor mit tanácsolsz? Beszélj Ricardo Mendezzel. Miért éppen vele? Mert... ő az egyedüli a három Mendez fivér közül, akivel lehet beszélni. Pedro és Paulo Mendezhez hiába is fordulnál. Pedro hülye, Paulo pedig az esküdt ellenséged. Meg van győződve róla, hogy te ölted meg a sofőrét. Azonkívül, most, hogy összeverekedtél vele... De van egy másik lehetőség is. Éspedig? Lucia. Többet nem is mondok. Neki hatalma van mindhárom Mendez felett. Ebben a pillanatban megkopogtatták az ajtót. Ignacio rám nézett. Sápadt volt a képe, mint a hold. Az ajtóhoz léptem, és kinyitottam. Blanco százados állt odakint a holdfényben. 2 A százados összevont szemöldökkel vizsgálgatott bennünket. Arckifejezéséről ítélve nemigen nyerhettük meg a tetszését. John Wayne nézett így gyakorta a vadnyugati kocsmákba betörő banditákra, amikor azok pókeren nyert dollárjaiért nyúltak. Ignacio tért gyorsabban magához, és kényszeredett mosolyra húzta a száját. Isten hozta, százados úr. Blanco százados szimatolgatott egy kicsit, aztán megvakarta a feje búbját. Hullámos, fekete haja úgy lengedezett tőle, mint szélben hajlongó nádas. Hogy vannak az urak? Jól mondta minden különösebb meggyőződés nélkül Ignacio. Rajzanak a kabócák. Értem morogta a százados. Beszéltem señorita Mendezzel... Hallottam, señor Lawrence, hogy meglátogatta az ásatást. Azt is hallottam, hogy jól ismeri a vezetőjét, Sant... angel... hogy is hívják? Santarcangeli. Enrico Santarcangeli. Régóta ismeri? Jó néhány éve.

Tudja, mit keres az ön ismerőse és a csapata? Egy missziót. Az 1700-as években alapították. És a Vizek Madonnája? Ön aztán mindenről tud, százados. Blanco bólintott. Azért fizetnek. Szóval? Én is csak annyit tudok róla, amennyit Santarcangeli atyától hallottam. Elképzelhetőnek tartja, hogy az a szobor létezik? Hogy létezett, az biztos. Mi a véleménye arról, hogy két régészcsoport is vetélkedik érte? Két régészcsoport? adtam az ártatlant. Ha jól tudom, a másik társaság kőbányát keres. Blanco bólintott. Hát persze. Csak egy a baj, señor Lawrence... Délután kicsit megnézegettem a környéket. És tudja, mire jöttem rá? Hogy azt a missziót már rég kiásták. Kiásták? Ó, de hát ezt ön is tudja! Megtaláltam a nyomait a missziósház kiásott alapjai között. Megtalálta a nyomaimat? ámultam el. Hogy csinálta? Blanco szerényen elmosolyodott. Amikor utoljára találkoztunk... hm... megfigyeltem a cipője talpát. Kockás a mintázata, mint az ingének. Ön a kockás ember, hehehehe... De komolyra fordítva a szót, ön bizonyára ugyanúgy rájött, mint én. Nevezetesen, hogy amit az ön ismerőse, Santarcangeli atya keres, azt nem kell keresni, azt már rég megtalálták. A kérdés persze az, hogy ki találta meg. Ki ásott a környéken, mondjuk, két-három évvel ezelőtt? Hát igen. Ez a kérdés. Megbíztam valakit, hogy szimatoljon egy kicsit utána. Talált valamit az illető? Blanco szomorkásan legyintett. Egyelőre még semmit. Úgy tűnik, az ásatás nem volt sem bejelentve, sem engedélyezve. Akárki is ásott, a saját szakállára tette. Az indiánok? Nem tudnak semmiről. Az indiánok nemigen járnak arra. Egy ekkora munkának kellett, hogy legyen szemtanúja! Talán. Olyan talányosán mondta, hogy azonnal megindult tőle az agyam. Arra gondol, hogy... Arra gondolok, hogy nemcsak a misszió alapjaira bukkantak rá, hanem a Vizek Madonnájára is. Állítólag az alapokba volt rejtve. Arra gondolok, hogy akárki is tárta fel a misszió alapját, megtalálta a szobrot. Ez elképzelhető bólintottam, és úgy is gondoltam. Valaki valóban megtalálhatta a Vizek Madonnáját. Úgy hallottam, sok-sok millió dollárt érhet, nem beszélve arról a felbecsülhetetlen értékről, amit az emberi civilizációnak jelent. Azonkívül a szakrális jelentősége is óriási. Vallástörténeti szempontból... sóhajtott, és abbahagyta. Vajon most hol rejtőzhet? suttogta Ignacio. Blanco százados kinézett az ablakon, mintha abban reménykedne, hogy a keselyűk fája alatt ott találja a holdfénybe csomagolt Vizek Madonnáját. Ez a kérdés, uraim. Vajon hol? Továbbá, mit keres az ön barátja, ez a Santarcangeli atya a llanón? Hát... ás. Mit ás? Blanco százados megcsóválta a fejét. Kivittem magammal egy régészt. Ő vet-

te észre az alapokat is. Kicsit be is gerjedt tőle, de nem ez a lényeg. Szerinte, amit a maga barátja csinál, az nem ásatás. Akkor mi? Vicc. Tréfa. Röhej. A régészem csak ámuldozott, és a hasát fogta volna nevettében, ha lett volna kedve nevetni. A maga barátja... annyit ért a régészethez, mint én a bolhaidomításhoz. Az a gyanúnk, hogy nem is akar találni semmit. Nem akar találni semmit? ámultam el. Akkor mit akar? Ezt önnek jobban kellene tudnia. De én nem tudom. Blanco százados megsimogatta a haját. Ön tapasztalt ember, señor Lawrence. Olvastam önről ezt-azt. Pontosan tudom, hány jelentősebb ásatáson vett részt, mint szakértő. Ha ön nem is régész, azért ez fel kellett, hogy tűnjön önnek. Engem Santarcangeli barátom érdekelt, nem az ásatása. Señor Sylvinho is a barátja? Miért lenne az? Merthogy őt is meglátogatta. Gondoltam, teszek nála egy udvariassági látogatást. Hm. Ott sem vett észre semmi különöset? Őszintén szólva... nem igazán izgatnak a kőbányák. Arrafelé... nem lehet bányát nyitni. Nincs megfelelő kő. Ezt meg honnan tudja? Még nem említettem? A régész mellett egy geológust is vittem magammal. Maga aztán tudja, mitől döglik a légy! Á, csak kedvelem a tudós emberek társaságát. Szóval, a geológus szerint mindenki, aki csak egy kicsit is konyít a kőkitermeléshez, azonnal észreveszi, hogy azon a helyen nincs olyan kő, amit érdemes lenne kibányászni. Jó néhány négyzetkilométeres körzetben egyáltalán nincs. Hátha bonyolultabb módszerek kellenek a vizsgálatokhoz? A geológus szerint egy kis geológuscsákány vagy kalapács elég. Ez pedig annyit jelent, señor Lawrence, hogy Santarcangeli atya csak ás, de nem keres semmit; señor Sylvinho pedig, aki állítólag egy jövőbeli kőbánya miatt van itt... éppen úgy nem keres semmit. Akkor... mi a fenét csinálnak? szólt közbe rémült hangon Ignacio. Hát éppen ez az mondta borús tekintettel Blanco százados, hogy mi a fenét csinálnak? Csak imitálják a munkát. Talán a Vizek Madonnáját keresik? Azt már megtalálta valaki. De ez egyáltalán nem biztos! Én hiszek benne. Ignacio megvonta a vállát. Lehet, hogy van még egy belőle. Micsoda? Madonna szobor. Talán kettő van belőlük. Ikermadonnák. Blanco százados mosolyogva rázta meg a fejét. Csak egyetlen Vizek Madonnája létezik, señor Rocha. Miért olyan biztos ebben? Beszéltem valakivel Caracasban, aki régi mítoszokkal foglalkozik. A Vizek Madonnája speciális jelenség. Egyetlen ismert szobra volt annak idején. Mit szól hozzá, Mr. Lawrence? Mit szólhatnék? Ön meglátogatta Santarcangeli atyát, régi barátját, majd señor Sylvinhót, aki viszont friss

barátja, de nem vette észre, hogy amit csinálnak, az csak ködösítés. Nem keresnek semmit. Akkor mit csinálnak? Várnak mondta Blanco százados. Mire? Arra, hogy valaki kikaparja nekik a gesztenyét. Valaki? Blanco százados titokzatosan mosolygott. Miért is jött ön ide, señor Lawrence? Ha jól tudom, a vízidisznók, a madarak, és talán a kabócák miatt. És az ön barátja, señor Rocha hívta önt ide. Az az érzésem, hogy señor Rocha tudta, mit csinál. Mit csináltam?! hökkent meg Ignacio. Önnek, señor Lawrence, meg kell szereznie a Vizek Madonnáját, bármi áron. És señor Rocha segít magának ebben. Ha megszerezte, átadja Santarcangelinek, vagy Sylvinhónak. Még nem tudom, milyen viszony van a két egyházi ember között... Az az érzésem, hogy licitálnak a szoborra. Mindegyik csoport meg akarja szerezni, és ehhez a maga közreműködésére van szükségük. Önben bíznak. Sok elrejtett dolgot megtalált már; hátha ezt is meg fogja találni. Csakhogy van egy bibi, señor Lawrence. Ez a tárgy a venezuelai állam tulajdona. Tudom én, hogy a Vatikánnak jól jönne, hiszen vele is bizonyíthatná, hogy mennyi jót tett az egyház az indiánokkal: lám, még az istennőjüket is befogadta a szentjei közé, a panteonjába! Szóval... csoda dolgok történnek errefelé, nem is vitás. Korábban száz év alatt sem történt ennyi. Természetesen, nem akarom az önök nyakába varrni a történteket, de azért furcsa egybeesés, nem gondolják? Két csoport is keresi a Vizek Madonnáját, amit már megtalált valaki; ön, señor Lawrence idejön vízidisznókat nézni, mire azonnal megölnek két embert, egy őrült llanero a nyomába ered, megfenyegetik, leütik, fojtogatják... rálőnek... lehet, hogy kifelejtettem valamit? És mindez önnel történik, aki ártatlan, mint a frissen született kisbárány, nem érdekli semmi a világból, csupán a vízidisznók, a madarak, a rovarok... Ez az igazság mondtam. Ebben a pillanatban halkan megkopogtatták az ajtót. Ki az? kérdezte idegesen Ignacio. Flores tizedes. Nocsak! kapta fel a fejét Blanco százados. Ez meg mi az ördögöt akar? Jöjjön be, tizedes! Flores tizedes belépett, és tisztelgett. Magas, vörös képű férfi volt, hosszú kezekkel, lábakkal. Úgy látszott, nem könnyű neki ruhát találni a rendőrség raktárában, mert könnyű vászonkabátja ujja majd a könyökéig ért, és a nadrágja szára sem sokkal ereszkedett a térde alá. Mi újság, tizedes? A tizedes zavartan pislogott ránk. Kijönne egy pillanatra, uram? Blanco százados elhúzta a száját, majd széttárta a karját. Elnézést, uraim, de a kötelesség... Nem tudom ugyan, mi lehet annyira fontos... Megfordult, kitessékelte a tizedest a szobából, és maga is utána lépkedett. Az ajtót azonban nem csukta be. Résnyire nyitva maradt; csupán annyira, hogy néhány kósza holdsugár belopakodhasson rajta. A holdfényben halottfehérnek látszott Ignacio arca, s én biztos voltam benne, hogy nemcsak a hold a ludas a dologban. Fehér lett volna az akkor is, hogyha a hold valamilyen kozmikus oknál fogva hupikék sugarakkal bombáz is bennünket. Készek vagyunk mondta elkeseredve. Jobb, ha megyek, és összecsomagolom a pizsamámat. Bár nem tudom, hogy a sitten engedik-e a saját pizsamát. Éppen bátorítón meg akartam veregetni a vállát, amikor Blanco százados visszatért közénk. Azonnal észrevettem rajta, hogy történt valami odakint, ami mélyen megrázta. Ő is olyan

sápadt volt már, mint Ignacio. A százados megállt a szoba közepén. Felemelte az egyik kezét, mintha tisztelegni akarna, de csak göndör haját simogatta meg. Uraim... kezdte aztán izgalomtól elcsukló hangon. Uraim... rossz hírt kell közölnöm önökkel. Ignaciónak szemmel láthatóan citerázni kezdett a térde. Biztos volt benne, hogy rövidesen mehet a pizsamájáért. Mi az a... rossz... hír... százados úr? nyögte alig hallhatóan, miközben kövér verejtékcseppek gördültek le a homlokán. Mi az a... hír? Blanco százados szomorúan kinézett az ablakon, aztán mélyet sóhajtott. Hogy mi a rossz hír? Csupán annyi, uraim, hogy señor Paulo Mendezt a délután folyamán brutálisan meggyilkolták! Csak nem lepődtek meg rajta, uraim? 3 De bizony hogy meglepődtünk! Jómagam úgy éreztem, mintha vaskéz szorongatná meg a torkomat. Ignacio sem érezhette magát valami daliásán, mert leroskadt az ágyamra, és attól tartottam, hogy elsírja magát. Blanco százados járkálni kezdett a szobában. Szerencsére volt helye bőven, így aztán tízet is léphetett faltól falig. Nem is kérdik, hogy történt a dolog? Én nem mondta ekkor enyhe hisztériával a hangjában Ignacio. Én nem kérdem. És nem is akarom tudni. Blanco százados merő jóindulattal nézett rá. Pedig muszáj. El kell mondanom. És ön, señor Lawrence? Epedve várom, hogy elmesélje. Előbb fúvócsővel lőtték meg mondta Blanco. Előbb? Igen, előbb. Azután? Blanco százados végighúzta a kezét a torka előtt. Elvágták a nyakát. Ignacio olyan furcsa hangot hallatott, hogy már komolyan félteni kezdtem az ágyamat. Szerencsére azért nem történt baj. Csupán megfogta a fejét az egyik kezével, hogy a nyakán tudja tartani. Hol találták meg? kérdeztem. Hogy hol történt a gyilkosság? A kocsijában, señor Lawrence. A terepjárójában. Flores tizedes szerint úgy néz ki az a terepjáró, mint egy rosszul takarított mészárszék. Ignacio ismét nyögött egyet. Hol találták meg a kocsiját? Nem találja ki? Ekkor elfogott az ingerültség. Erőnek erejével kellett visszafognom magam, hogy nyugodt maradhasson a hangom. Nem. Blanco százados sétált néhány hosszat, mielőtt válaszolt volna. A misszió feltárt alapja mellett. Ahol ön is elhaladt néhányszor, señor Lawrence... Csodálom, hogy nem vette észre... Vagy talán észre is vette? Nem volt mondanivalóm a számára. Legalábbis egyelőre nem.

4 Blanco százados kiviharzott a szobából, és csak jó fél óra múlva tért vissza. Addig volt időnk meghányni-vetni a történteket, de nem jutottunk semmire. Vajon ki az ördög ölhette meg señor Mendezt? Señor Blanco izgatottan dörzsölgette össze a tenyerét, mintha örömhírt hallott volna odakint. Szörnyűség, igazi szörnyűség. Csak azt nem értem, señor Lawrence, hogyan kerülhette el a figyelmét a terepjáró? Bár van rá magyarázat, kétségkívül. Señor Mendez egy dombocska mögött állította le a kocsiját, mintha el akarta volna rejteni a kíváncsi tekintetek elől. Emlékszik a dombocskára, señor Lawrence? Több dombocskára is emlékeztem, nem tudtam, melyik mögé bújhatott Paulo Mendez. Több kisebb domb is van arra. Ha szemben áll az ásatással... illetve a kiásott alappal, a fenébe is... szemben a misszióval, jobbra. A legutolsó épület jobb sarkánál. Behunytam a szemem, és megpróbáltam magam elé idézni a környéket. A jobb oldali szegletben valóban emelkedett egy kis dombocska. Amikor ott jártam, éppen csak átsuhant felette a szemem: bizonyára azt hittem, hogy az árkokból kikotort törmeléket halmoztak fel, amelyet aztán benőtt a fű. Eszerint e mögé rejtezett Paulo Mendez. Tehát ön váltig azt állítja, hogy nem látott a domb mögött senkit? Nem mentem be mögéje vontam meg a vállam. Megnéztem az alapokat, aztán továbbgyalogoltam. Egyedül? Visszautamban igen. Az atyához mentemben Mr. Montgomery volt velem. Ő kicsoda? Régész. Tehát ön kétszer is elment a misszió romjai mellett, és egyszer sem látta Paulo Mendezt és a kocsiját? Úgy van. És a kísérője sem? Bizonyára figyelmeztetett volna rá, ha látja. De ő nem figyelmeztette magát? Nem. Señor Lawrence... ha nem csalnak az értesüléseim... ön a tegnapi nap folyamán összeverekedett señor Mendezzel. Vitatkoztak, aztán a vitájuk tettlegességgé fajult. Jól tudom? Jól. Hogy történt a dolog? Furcsállottam ugyan, hogy hullanéző helyett velem társalog, aztán rájöttem, hogy amit folytatunk, az nem is társalgás, hanem kihallgatás. A hulla csak várjon, van elég ideje rá. Paulo Mendez meg akart fojtani. Nocsak. Bejött a szobámba, és álmomban elkapta a torkom. Kis híja volt, hogy meg nem fojtott. De nem fojtotta meg. Amint látja. De valószínűleg nem is akart. Csupán el szeretett volna kergetni a környékről. Eszerint nem kedvelte önt. Enyhe kifejezés. Állítólag nagyon utált. Hm. És miért? Több feltételezett oka is volt rá. Soroljam? Ha nem esne nehezére.

Attól tartott például, hogy meg akarom kaparintani señor Ricardo vagyonát. Méghozzá Lucián keresztül. Azt gondolta, hogy Luciára hajtok. No és nem hajt rá? Képzelje, nem. Hm. És bizonyos zuhanyozások, fürdőcske... Ez a magánügyem, százados. Természetesen. Az a lány nagyon szép és nagyon gazdag. Tudja, hogy nem señor Ricardo lánya? Tudom. Ejha... Honnan? Paulo Mendez mondta. Mit mondott még señor Mendez? Hogy miért utálja önt? Állítólag a Vizek Madonnáját keresem. Vajon mire gondolhatott konkrétan? Hogy meg akarom szerezni, pénzzé akarom tenni. Mi másra? De hiszen az a Madonna talán nem is létezik! Ő azt gondolta, hogy igen. És hogy valaki több évvel ezelőtt már megtalálta. Éppen azért mehetett a hajdani misszióhoz, hogy megnézze, nem talál-e erre utaló bizonyítékot. Na látja, ez érdekes! Legalább már azt tudom, mit keresett ott a terepjárójával, Egyéb? Azzal is megvádolt, hogy Pedro bácsi rovargyűjteményére fáj a fogam. No és nem fáj rá? Nem szoktam rovargyűjteményeket lopni, inkább magam fogom meg a rovarokat, ha kedvem támad rájuk. De többnyire szabadon is engedem őket. A rovaroknak a természetben a helyük, nem a papírdobozban, gombostűvel átszúrva. Blanco százados érdeklődve nézett rám. Magának ilyen érzékeny a lelke? Úgy látszik. Hm. És mi lett a vége a gyanúsítgatásnak és a maga fojtogatásának? Leslie... azaz, señor Lawrence hülyére verte señor Mendezt vágott közbe nem túl választékosán Ignacio. Ez igaz? csodálkozott rám a százados. Némi túlzással. Aztán... mi történt? Betettem a kocsijába, és jó utat kívántam neki. Nem csodálom, ha megneheztelt önre sóhajtotta Blanco százados. Nagyon is a helyébe tudom képzelni magam. Már ott volt a markában a maga torka, és nem szoríthatta tovább... kurva nagy pech. Hát akkor, señores, készülődjenek. Ignacio sóhajtott egy nagyot. Elmehetek a pizsamámért? Tessék? Azt kérdeztem, hogy elmehetek-e a pizsamámért? Blanco értetlenül nézett rá. Mi a csodának kellene magának pizsama, ha meg nem sértem? Ott akar aludni? Miért? Hova... megyünk? Blanco százados a tragikus helyzet ellenére is elnevette magát. Hogy hova megyünk, señor Ignacio? Hát egy vidám, kellemes, éjszakai halottszemlére. 5 Mintha filmet forgattak volna a hajdanvolt misszió helyén. A rendező nem lehetett meg-

elégedve a természetes holdfénnyel, ezért reflektorokat hozatott, és bevilágíttatta a környéket. A rendező egy bajuszos rendőr volt, akinek az utasítására éppen akkor gyújtották fel a teherautók platójára szerelt fényforrásokat, amikor megérkeztünk. Akár azt is hihettem volna, hogy rövidesen éjszakai terepderbi nézője lehetek. Legalább tizenöt különböző típusú gépkocsi fogta körül a kis dombocskát, amely mögött ott állt Paulo Mendez autója. A kocsiban elmosódott, volánra boruló árnyék. Rendőrből is volt elég. Legalább tíz egyenruhás köszöntötte Blanco századost. A százados a domb mellé kormányozta a kocsiját, majd villogással jelezte, hogy álljunk mögé. Blanco kiszállt, tisztelgett jobbra-balra, aztán intett, hogy szálljunk ki mi is. Abban a pillanatban, ahogy a puszta kiégett füvére tettem a lábam, sötét árnyék ugrott ki a parkoló kocsik még sötétebb árnyékából, és egyenesen felém igyekezett. Csak amikor már a nyakamba ugrott, és átölelt, jöttem rá, hogy Lucia az. Oh, istenem, Leslie! szipogta nyakamhoz dörzsölve az arcát. Szegény Paulo bácsi! Hallottad, mi történt vele? Blanco százados mondta. Jézusom, Leslie, vajon ki tehette? Gondolod, hogy jutalmat kellene felajánlanom a nyomravezetőnek? Blanco százados megpróbált gyengéden elválasztani bennünket egymástól. Kérem, señorita Mendez, señor Lawrence-nek meg kell néznie az ön nagybátyját... Vele megyek. Jobb lenne, ha maradna. De én vele akarok menni! Blanco sóhajtott, aztán biccentett. Jól van, jöjjön velünk. Különben látta már? Közelről még nem. Somoza! Százados úr? Maradjon mellettünk, és ha a kisasszony... rosszul lenne... Értem, uram. De Lucia nem lett rosszul. Nem így szegény Ignacio. Némi bizonytalankodás után gyomrára szorította a kezét, és eltűnt a domb mögött. Blanco olyan mozdulatot tett, mintha utána akarna futni, aztán legyintett egyet. Hát akkor, señor Lawrence, ha megtenné... Señor Paulo Mendez nem nyújtott szép látványt. Nem nyújtott volna nappal sem, de az éjszaka még kísértetiesebbé tette a vonásait. Mintha egyre csak rajtunk jártatta volna a szemét. Akármerre mentem, követett a pillantása. Pedig odaát már tudnia kellett, hogy nem én vagyok a gyilkosa. Señor Paulo Mendez a volánra borult, fejét oldalra fordítva, mintha azt is nézné, hogy nem futott-e fel túlságosan a domb oldalára. Valamennyi vére, ami csak volt. a lábához folyt; vastag olvadékkal lepve be a pedálokat, még a sebességváltóra is jutott belőle bőven. Behajoltam a nyitott ablakon, aztán rémülten ki is kaptam a fejem. Vékony árnyék egyenesedett fel a halott mögött, mintha a lelke éppen akkor készült volna kiszállni a testéből. A lélek -ben Florencióra ismertem. Ott kuporgott a hátulsó ülésen, és összevissza tapogatott mindent. Ha én lettem volna Blanco helyében, aligha engedtem volna a kocsi közelébe. Nos, Florencio szólította meg a százados, mire jutottál? Florencio éppen egy fúvócsövet nézegetett, amelyet a hátulsó ülésről emelt fel. Szép fúvócső mondta megsimogatva a nádat. Jó erős. Itt volt a hátulsó ülésen? Itt mondta egy hang. Azonnal megtaláltuk, százados úr. Rendben van. Tehát, Florencio, meg tudod mondani, kinek a fúvócsöve ez?

Florencio megrázta a fejét. Nem, señor. Nem tudom megmondani. Sok ilyen fúvócső létezik. Egyik olyan, mint a másik. Lehet, hogy nem is Venezuelában csinálták, hanem Kolumbiában. A vásárban lehetett kapni. Lehet, hogy ott vették. Úgy érted, Ciudad Bolivárban? Ott. Karneválkor? Ott. Blanco lehajolt, és megszemlélte a kocsi hátulját is. Aztán Florencio karjára tette a kezét. Nyílméreg? Florencio nemet intett. Akkor micsoda? Mag, fogfájás ellen. Micsoda mag? Fogfájás ellen. Raiz de muela. Megrágod, és elzsibbad tőle a szád. Neki nemcsak a szája zsibbadt el tőle. Ha sok magot törnek össze és főznek meg, és rád fújnak egy főzettel bekent cubarro tüskét, az egész tested elzsibbad tőle. Blanco bólintott. Legalább az már világos volt, hogy miért nem védekezett señor Mendez. Fenéken lőtték egy tüskével, amitől úgy elzsibbadt, mint az utas lába hosszú kenuzás után. Ezután elvágták a torkát. Florencio előrehajolt, és Paulo bácsi arcába nézett. Hosszasan nézte, mintha nem tudna elszakadni tőle. Ismerte mondta egyszer csak nagyon határozottan. Kit? rezzent össze Blanco százados. Aki megölte. Rá van írva az arcára. Blanco százados is megnézte señor Mendez arcát, majd megcsóválta a fejét. Én semmi ilyet nem látok rajta. Pedig így van erősködön Florencio. Biztosan ismerte. És meglepődött, hogy pont ez a valaki öli meg. Talán másra számított. Kire? Valószínűleg megérezte a tüskét. Azt hitte, indiánok lőttek rá, amikor aztán meglátta a gyilkosát a késsel... nagyon meglepődött. Én viszont Florención lepődtem meg. Olyan szakszerűen magyarázott, mintha nem is egy isten háta mögötti vidék erdőhöz ragadt indiánja lett volna. Blanco százados azonban nem vont le messzemenő következtetéseket Florencio szavaiból. Neki elég volt annyi, hogy kiderítette, mitől került olyan állapotba Paulo Mendez, hogy hagyta elvágni a torkát. Valamiért idejött morogta Blanco. Keresett valamit. Megvártam, amíg Blanco odébb sétál, akkor lehajoltam, és felvettem azt a sötét valamit, amit már régebben is észrevettem a kocsi mellett, csak éppen nem volt még módomban felemelni, Hát most megtettem. Törött, repedezett golyóstoll volt amennyire a hold és a reflektorok zavaró fényében meg tudtam állapítani, Mont Blanc. Ahogy megcsillant rajta a fény, biztos voltam benne, hogy minden, ami sárga rajta, színarany. Még az a név is, amely a kupakjába volt vésve, színaranyként ragyogott. Ricardo Mendez hirdették a betűk. Sóhajtottam, és a zsebembe süllyesztettem.

6 Éppen idejében. Ignacio tántorgott ugyanis oda hozzám, és nekem dőlt, mintha fal lennék. Én teljesen kivagyok, Leslie. Nem kellemes látvány, az kétségtelen. Most mi lesz? Hazamegyünk. Blanco keresgél még egy kicsit, aztán ő is feladja. Nem csuk be bennünket? Biztosan nem. Bár a próféta beszélne belőled. Az beszélt. Néhány pillanat múlva Blanco bukkant elő emberei sűrűjéből, és odalépkedett hozzánk. Az előadásnak vége mondta. Hazavonulnak a színészek. Velem jönnek? Én igen jelentkezett örömmel Ignacio. És ön? fordult hozzám. Én is. Te velem jössz! Lucia állt mellettünk, könnyes szemmel, remegő szájszéllel. Szükségem van valakire, aki... vezeti a kocsimat. Szólok egy emberemnek... Van kifogása ellene, százados, hogy señor Lawrence vigyen haza? Az égvilágon semmi, señorita. Így aztán beültem a csodakocsi volánja mögé, és indítottam. Nekivágtunk a holdfényes éjszakának. 7 Lucia a vállamra hajtotta a fejét, miközben én a kocsival barátkoztam. Lassan kezdem kiismerni magam a pusztán és a mocsarak között, így csak ritkán kellett hozzá fordulnom útmutatáséit. Éppen egy mangrovékkal benőtt kisebb mocsár mellett haladtunk el, amikor a lány a karomra tette a kezét. Itt állj meg, kérlek! Megállítottam a kocsit, és kíváncsian néztem rá. Lucia szétmaszatolta a könnyeket az arcán, majd egyetlen mozdulattal lehúzta a blúzát. Vesd le az inged! Csak lassan mozdítottam a kezem, ezért ide-oda kapkodva maga szabadított meg tőle. Szoríts magadhoz! Kelletlenül bár, de magamhoz szorítottam. Éreztem, hogy olyan gyorsan ver a szíve, mint a versenyparipáké. Érzed? Mit? A szívemet. Még szorosabban, kérlek! Attól tartottam, más is következik, de Lucia megelégedett annyival, hogy a karomban tartottam. Én annyira félek, Leslie! csuklotta. Fel-felcsukló hangja arról árulkodott, hogy ismét megeredtek a könnyei. Én annyira, de annyira félek. Mitől félsz? kérdeztem őszinte sajnálattal. Mindentől suttogta és mindenkitől. Arra lenne szükségem, hogy egy olyan férfi álljon mellettem, mint te. De hiszen itt vagyok a közeledben. Ennél közelebb már nem is lehetnék.

De egyszer majd elmész. Egy reggel bejövök a központba, és megkérdezem Ignaciótól, hogy hol vagy. Ő erre azt feleli majd, hogy elmentél, és nem is jössz vissza soha többé. Az még sokára lesz. De eljön egyszer az az idő is. Én pedig azt akarom, hogy ne jöjjön el soha! Te már a puszta jelenléteddel is képes vagy eloszlatni a félelmeimet. És talán egyszer... lehet, hogy már holnap, úgy is... úgy is megszabadulok. Felegyenesedett és szájon csókolt. Leslie... engem meg fognak gyilkolni! Micsoda? hökkentem meg. Megölnek. Kik? Ezt nem tudom. Honnan veszed ezt az őrültséget? Megálmodtam. Mindenkinek vannak rémálmai, Lucia vigasztaltam. Jól néznénk ki, ha valamennyi beteljesedne. Az enyém be fog teljesülni. Ugyan már, Lucia! Azt is megálmodtam, hogy... el fognak rabolni. Hogyhogy megálmodtad? Több éjszakán is álmodtam róla. Hogy megállítják a kocsit, amelyben ülök, és stukkert nyomnak az oldalamba. És pontosan így is történt. Két héttel ezelőtt... azt álmodtam, hogy meghalok. Ebben a kocsiban ültem, pedig akkor még nem is volt meg, és abban sem voltam biztos, hogy piros lesz. És... halott voltam. Egy tüske állt ki a hátamból, egy cubarro. A volánra dőlve... feküdtem. És minden csupa vér volt a lábamnál. Tudtam, hogy késsel vágták el a torkom, pedig a kést nem is láttam sehol. Ugyanúgy vágták el, mint... Paulo bácsiét. Engem is meg fognak ölni, Leslie. Ezért halálom előtt még szeretnék veled... szeretnék... ha megfelelő állapotba kerülök. Tegnap már azt hittem... megtört a varázs, de ez a mai éjszaka... ez... azt hiszem, elrontott mindent. Itt vagyok a karodban, mellem a melledhez ér, és nem szerelmet, hanem biztonságot keresek nálad. Hát nem szörnyű ez? De talán holnap... igen... holnap talán már, sőt biztosan... Ha megélem, Leslie. Vajon ki ölhette meg a nagybátyádat, Lucia? A lány megrázta a fejét. Nem tudom. Fogalmam sincs róla. Volt haragosa? Tudtommal nem. Szoríts magadhoz, édes! Magamhoz szorítottam. Simogass meg. Mindenütt megsimogathatsz. Lucia, kérlek... Érezni akarom a kezed. Óvatosan simogatni kezdtem, de hirtelen elhúzódott tőlem. Összeborzongott, és magára kapta a blúzát. Ez olyan nevetséges... nem? Mint két kiskorú, akik nem tudnak mit kezdeni egymással. Leslie... én el akarok neked mondani valamit. Nem tudom, miért mondom el, de valahogy... kikívánkozik belőlem... Tudod, hogy Ricardo Mendez nem az apám? Tudom. Ki mondta el? A nagybátyád, Señor Paulo, amikor verekedtünk. Azt hitte, rád hajtok. Hát nem hajtasz rám? Miért nem hajtasz rám? Tudod, hogy nem vagy közömbös nekem, Lucia. Ó, istenem, hogy végre ezt mondod! Meg is jutalmaználak érte, édesem, de most nem

menne. Most sem menne. Majd talán holnap. Szóval, én csak a nevelt lánya vagyok, de adoptált, így aztán a valódi is vagyok egyszerre. De ez nem is fontos. Tudod, hogy amikor megvettük ezt a földet, Paulo bácsi bonyolította le az adásvételt. Ő tárgyalt azzal a bizonyos señor Carlitóval. Ő nézte meg először a potrerost, a legelőt; a fundaciont, a lakóházakat; ő nézett meg mindent. Az egész hatót, a farmot. Csak amikor úgy látta, hogy megéri megvenni, akkor szólt a testvéreinek. Ő azonnal be is költözött a fundacionba; egy egész évig itt élt egyedül. Összehúztam a szemem, és gondolkodni próbáltam. Nem ment könnyen, hiszen még mindig ing nélkül voltam, Lucia pedig, bár felvette vékonyka selyemblúzát, ismét hozzám préselte magát. Egyedül élt itt? A fundacion rendkívüli módon el volt hanyagolva, kissé rendbe kellett hozatnia. Ez aztán majd másfél évet vett igénybe. Paulo bácsi nem engedte, hogy ideköltözzünk; azt mondta, még nem engedik meg a körülmények. Villámsebesen forogtak a kerekek a fejemben. Ezek szerint Paulo Mendez másfél évig egyedül élt a llano területén, ez alatt az idő alatt találkozhatott olyan emberekkel, akik ismerték a régmúlt misszió és a Vizek Madonnájának a történetét. Tegyük fel, hogy elhitte, és megkereste a misszió helyét. Az ásatás nyomai több évesek, lehet, hogy az ő munkájáról árulkodnak? Mi van akkor, ha megtalálta a Madonnát? Megtalálta, és megtartotta magának, pedig igazság szerint meg kellett volna mutatnia a testvéreinek, hogy együtt döntsenek a sorsáról. Paulo bácsi azonban, ha jelképesen is, de lenyelte, és vele együtt ki tudja, hány dollárt. Mire gondolsz, édes? A Vizek Madonnájára. Egyszer hallottam, amint az apám és Paulo bácsi veszekedtek. Már túl voltam az elrablásomon, itt élten a llano szélén; igaz, sokra nem emlékszem belőle, mert akkortájt inkább csak magamra figyeltem. A belső hangjaimra. Azok pedig itt beszélgettek bennem. Megfogta a kezem, és a mellére húzta. Itt belül. Hm. És miről beszélgettek? Tényleg kíváncsi vagy rá? Tényleg. Hát... volt egy hang, amelyik egyre azt bizonygatta, hogy azután már soha nem élhetek normális életet, és ezért jobb, ha megölöm magam. Más hangok ellene voltak; arról próbáltak meggyőzni, hogy még nincs veszve semmi, még felvirradhat számomra a hajnal. A szomszéd szobából hallottam, hogy veszekszenek. Azt hittem, valami egyházi dologról van szó, mert egyre egy madonnáról perlekedtek. A Vizek Madonnájáról. Apám nagyon dühös volt: azzal vádolta Paulo bácsit, hogy ellopta tőlem a madonnát. Tőled?! Azt mondta, az a madonna, mint itt minden, engem illet. Paulo bácsi tiltakozott, hogy nála semmiféle madonna nincs, ő nem talált semmit, aki ezt mondja, mint például az az indián is, hazudik. De elkapja a fickót, darabokra tépi. Milyen indián? Nem emlékszel a nevére? Nem. De lehet, hogy nem is említette. Apám azzal fejezte be a szemrehányásait, hogy Paulo bácsi jobban tenné, ha nem próbálná meg becsapni a testvéreit, mert még testvérek között is előfordul, hogy az, aki szembeszáll a többivel, csúnyán megjárhatja. Azóta... hm... nem is volt valami nagy barátság közöttük. Paulo bácsi kiszorult a llanóra. Kiszorult? Hát... az a helyzet, hogy amikor megvették a területet, elméletileg felosztották három részre. Eredetileg Paulo bácsi egy másik harmadot akart, a folyóval és a mangrovemocsarakkal, aztán megváltoztatta a szándékát. Immár a llanót akarta, a terméketlen pusztát, ahol végül is állatokkal kezdett foglalkozni... Megyünk, édes? Borzongani kezdek.

A házam előtt kitessékelt a kocsijából, és minden győzködésem ellenére a volán mögé ült. Ne aggódj értem, kedves simogatta meg az arcom. Már jól vagyok. Hazamegyek és lefekszem. Szép álmokat. Ugye, nem haragszol... ha ma már nem próbálkozom? Érzem, hogy úgysem menne... Buenos noches, cariño... Majd holnap. Megvártam, amíg a kocsi eltűnik az éjszakában, kinyitottam az ajtót, és beléptem a szobámba. A vaksötét ellenére azonnal megéreztem, hogy van odabent valaki. 8 Stukkeromba kapaszkodtam volna, ha nálam lett volna. Csakhogy nem volt nálam. A rendőrség kocsiján utaztam Blanco védelme alatt; aki pedig a rendőrség védelme alatt áll, annak nincs szükséges stukkerra. Gondoltam én. Most viszont beigazolódott, hogy mégiscsak jó lett volna, ha magamnál tartom a 38-ast. Éppen azon voltam, hogy megfordulok, és megpróbálok kimenekülni a szabadba, de az ismeretlen suttogása megállított. Leslie... nyugalom, csak én vagyok. Mivel a hang egy nő hangja volt, azt képzeltem, hogy valami csoda folytán Lucia került a szobámba. Nem értettem ugyan, hogy eshetett meg, de hát annyi csoda történik naponta a világban, miért éppen velem ne történhetne egy? Önkéntelenül a villanykapcsoló után nyúltam, a hang azonban megállította a kezem. Nincs már... villany. Leállt az áramfejlesztő. Ebben a pillanatban rádöbbentem, hogy nem Lucia az. Ha pedig nem ő, akkor... Angelica? Lassan kezdett hozzászokni a szemem a sötétséghez. Előbb a bútorok körvonalai bontakoztak ki az éjszakából, aztán egy emberi testé, aki az ágyam szélén ült. Hogy kerültél ide? kérdeztem ostobán. Idejöttem. Ott áll a kocsim hátul, a bokrok mögött. Hallottam, mi történt. Leültem a székre, szemben vele, és nagyon bántam, hogy csak keveset látok belőle. Legalább az arcát láthattam volna! Gyertyát gyújtok... Ne! Kérlek, ne! Nem szűrődik át a zsalukon a fénye. Akkor sem. Azért jöttem, hogy... megbizonyosodjak róla. nem történt-e bajod. Ez természetesen hazugság volt. Ha tudta, mi történt señor Paulo Mendezzel, akkor azt is tudnia kellett, hogy velem nem történt semmi. Nyugtalankodtam miattad suttogta. Csak azt szerettem volna elmondani neked, hogy... az atya nagyon rendes ember. Santarcangelire célzol? És ezt akartad éjnek évadján... Ha bármit is hallanál róla... úgy értem rosszat, ne hidd el, Leslie. Ő jó ember. Mindenkinek csak jót akar. Rosszat? Róla? Miről beszélsz, Angelica? A lány ekkor visszavonult. Kénytelen voltam azt hinni, talán csak ürügy volt, hogy Santarcangelit említette. Nem is gondolnád, Leslie, hogy milyen szörnyű nekem ott, az ásatáson, annyi férfi között. Miféle ásatáson? csodálkoztam némi rosszindulattal. Hogyhogy mifélén? Hát az ásatáson. A misszió... Azt már megtalálták mondtam. Angelica lehajtotta a fejét.

Ti nem ástok semmit, Angelica csóváltam meg szomorúan a fejem. Az, amit csináltok, nem ásatás. Hát... micsoda? Kutyakaparás mondtam. Legfeljebb. Szeretném tudni, mégis mit kerestek? A Vizek Madonnáját? Angelica ekkor megfogta a kezem, és magához rántott. Tudod, miért jöttem hozzád? Tudod, miért vezettem egy órát éjszaka, árkon-bokron át? Hogy ágyba bújhassak veled. Van ellene kifogásod? Természetesen nem volt. 9 Jó óra múlva vijjogni kezdtek a keselyűk a fákon. Kiugrottam az ágyból, kilestem a zsaluk között, de nem láttam odakint senkit. A holdfény éles volt, mint a szamurájkard pengéje. Az árnyékokat pedig mintha úgy metszették volna ki a mindent beborító ezüstből. Mi ez a... lárma? kérdezte álomittas hangon Angelica. Éppen most kezdtem volna elaludni. Beállítottad az ébresztőórát? Jézusom, hogy tudsz te aludni ebben a zsibvásárban? A keselyűk vijjogtak, és szapora köröket írtak le a fa felett. Biztos voltam benne, hogy valaki megriasztotta őket. A távolban, nagyon messze, bőgőmajmok ijesztgették a bujkáló holdat. Látsz valakit? Senkit. Angelica kiment a fürdőszobába, és egy pohár vízzel tért vissza. Nem lett volna szabad mondta fejrázogatva, és ő is kikukucskált a zsalu résein át. Mit nem lett volna szabad? érdeklődtem. Ebbe a kalandba bocsátkoznom veled. Alighanem igazad van sóhajtottam. Azt hiszem, csak bajt hozok rád. Én éppen fordítva gondolom. Különben is, tisztességes nő vagyok, el tudom képzelni, hogy miket gondolhatsz rólam. Nem is jöttem volna hozzád, bármennyire is... de ezek a holdfényes éjszakák, a forró szél... egyszerűen megőrjítenek. Fekszem a sátramban, hallgatom a szellő suttogását, az álmos madarak csipogását, a kabócák hangját, és olyan magányosnak érzem magam, mintha én lennék egyedül ember a világmindenségben. Visszafeküdt az ágyba, feje alá tette a karját, és kacéran nézett rám. Gyere ide, hadd súgjak a füledbe valamit. Mellé feküdtem, és hozzá hajoltam. Aztán ott is maradtam egészen addig, amíg az ébresztőóra csörögni nem kezdett. Még sötét volt, amikor elment tőlem. A keselyűk fájdalmas sikoltozása összeolvadt a gépkocsi kelletlen brummogásával. 10 Reggel korán keltem, megmosakodtam, és éppen reggelizni indultam volna, amikor valaki diszkréten megkopogtatta az ablakomat. Kivettem a párnám alól a 38-ast, óvatosan kinyitottam a zsalut, majd az ablakot. Aztán eltettem a stukkert. Florencio szobrozott az ablakom alatt fúvócsővel a hátán, lapos tarisznyával az oldalán. Arca maga volt a megtestesült fájdalom. Intettem neki, hogy várjon egy kicsit, aztán kisétáltam az udvarra. Florención egy rongyos, rövid szárú jeans volt csupán, és legalább kétkilónyi festék. Azonkívül íj, nyílvesszők, és egy kés nyele kandikált ki a nadrágja zsebéből. Nyugtalanul pillantottam rá. Csak nem történt valami baj? Ezt aztán meg is kérdeztem tőle. Florencio hallgatott egy ideig, miközben olyan képet vá-

gott, mintha táskájában őrizné a világ minden bánatát. Megfeledkeztem róla mondta később nagyot nyelve. A szellemek nem figyelmeztettek. Mire? látottam el a számat. Hát a rablásra mondta. Kiraboltak? hökkentem meg. Engem? hökkent vissza Florencio. Tőlem nem lehet mit elvinni, hozzám legfeljebb hozni lehet valamit. Akkor miről van szó? El kell rabolnom Violetát! Azt hittem, rosszul értem a szavait, vagy az ő spanyolja bicsaklott ki. Ki kell rabolnod? Mi a fenét jelentsen mindez? El kell rabolnom! Honnan? A szülei és a fivérei házából. És... miért kell elrabolnod... ha egyszer már a feleséged? Mert ez a szokás. Néhány perc alatt tisztázódott minden. A piaeroa törzsnél, amelynek Florencio is szegrőlvégről a tagja ha jól értettem a szavait, az a szokás, hogy az asszonyokat nem adják véglegesen férjhez. Ha valaki megvesz egy feleséget, mintegy bérletbe veszi meg. Csúnya kifejezés, de mégiscsak ez fedi az igazságot. Hogy ez a bérlet mennyi időre szól, azt Florencio nem volt hajlandó az orromra kötni; ez is azok közé a titkok közé tartozott, amelyet egy piaeroa soha nem árul el senkinek. Úgy néz ki a dolog, hogy a piaeroa férfi elveszi feleségül a lányt, aztán egy napon amelyet a törzs varázslója számít ki lejár a szerződés, és az asszony szépen visszaköltözik korábbi családjához. Ha a férj ismét akarja őt, ismét meg kell vásárolnia. Vagy el kell rabolnia. Csakhogy a rablás nem kockázatmentes dolog. Fivérei éberen őrködnek, és ha a férj megkísérli az asszonyrablást, a könyörtelen fivérek néhány fúvással sündisznóvá változtatják. Nos, és mit szól ehhez Violeta? érdeklődtem. Már el is ment legyintett Florencio. Már nincs a házamban. És a gyerekek? Már ők sincsenek. Akkor vásárold vissza őket. Florencio szomorúan nézett rám. De amikor nekem nincs pénzem, señor Ladislao. Hm. És azzal mit csinálsz, amit señor Ignaciótól kapsz? Florencio megvakargatta a feje búbját. Hát... amit legutoljára kaptam... azon szoknyát vettem Amának. Ki az az Ama? Ichipiare felesége. Ki az az Ichipiare? A barátom. Miért nem Ichipiare vesz szoknyát neki? Miért te? Florencio bizalmasan hozzám hajolt. Mert ő meg Darapo feleségének vesz szoknyát. Kezdtem elveszíteni a fonalat. Jól van, ha nincs pénzed, akkor rabold vissza Violetát. Persze csak, ha akarod. Hogyne akarnám: Violeta dolgos, gondozza a gyerekeket... és engem is. És ha én nem megyek... megy más. Hova?

Hát elrabolni. Enyém az elsőség, de ha én nem venném meg, vagy nem rabolnám el, akkor jön más. És ha neki sikerül, akkor az ő felesége lesz. Meddig kell megtörténnie a dolognak? Holnap reggelig. Elismerőn húztam el a számat. A piaeroák nem sokat vacakolnak, nem is vitás. Gyere, előbb elmegyünk reggelizni, aztán majd meglátom, mit tehetek érted. Ketten kevesen vagyunk morogta néhány lépés után. Mihez? torpantam meg. A rabláshoz. Viszem a 38-ast is. Különben honnan veszed, hogy segítenék neked? Florencio rám vigyorgott. Ismerlek, señor Ladislao. Bolond vagy, mert bogarakat keresel meg vízidisznókat, de jó ember. A múltkor is megfigyeltelek. Igazán? hökkentem meg. Hol figyeltél meg? A folyónál. Ott ültél a partján, és a vízidisznókat nézted. Sokáig ültél, és sokáig nézted őket. Márpedig, aki sokáig nézi okét, az bolond. Különben hasonlítotok egymásra. A vízidisznók is álmodoznak: ők gyöngyökről álmodnak. Te miről álmodsz? Talán én is gyöngyökről sóhajtottam. Én néha a halálról álmodom mondta Florencio. Most, hogy ennyien meghaltak... Még señor Paulo Mendezt is megölték... A terem, ahol reggeliztünk, nem volt egészen üres; a viszonylag kései óra ellenére is tartózkodtak néhányan az asztaloknál. Florenciót mindenki örömmel üdvözölte. Néhányan tettek ugyan egy-két csípős megjegyzést a külsejére, de aztán elhallgattak. Leültünk, és enni kezdtünk. Florencio előbb csak kaszabét evett, aztán nekilátott egy tányér fajitának. Jómagam is csak kaszabét kértem, friss joghurttal, közben néhány szót váltottam egy llanerokülsejű emberrel. Mire befejeztem a társalgást, mintha fekete pöttyöket láttam volna a joghurtomban. Belekotortam a villámmal. A fekete pötty alatt egy másik, aztán még egy, majd újabb pötty... Florencio oldalba bökött. Hoztam pirított hangyákat. Már bele is kevertem a joghurtodba. Csak ne szólj róla a többieknek, mert már kevés van. Így történt, hogy kissé vonakodva ettem meg a reggelimet. Akkor hát... mit tegyek, señor Ladislao? kérdezte Florencio. Olyan szorongó tekintettel nézett rám, mint egy kisgyerek, aki meg szeretné látogatni a barátját, csak éppen fél az udvarban acsarkodó kutyától. Finomak a pörkölt hangyák? Le voltam kenyerezve, nem is vitás. Megettem a hangyáit, miáltal a lekötelezettjévé váltam. Ide figyelj, Florencio kezdtem, amint az utolsó hangya is eltűnt a szemem elől. Üzletet ajánlok neked. Jó üzletet. Kinek jó az üzlet, señor Ladislao? Ha vissza akarod kapni Violetát, akkor neked. Vissza akarom kapni. Ezt megbeszéltük. Visszavásárolod. Kapsz tőlem némi pénzt, ennek fejében... Florencio azonban félbeszakított. Nem lesz ez így jó, señor Lawrence. Nem vásárolhatom csak úgy vissza. Mindenképpen meg kell kísérelnem a rablást. Ha egyből megvenném, gyávának tartanának. Rádöbbentem, hogy nem is olyan egyszerű beleképzelni magunkat egy indián törzs emberének a lelkivilágába. Jól van biccentettem, akkor visszaraboljuk. Te meg én?

Úgy van. Mi ketten. Kell még valaki. Kettő nem elég? Az illem azt kívánja. Ebben a pillanatban lépett be az ajtón a mit sem sejtő Ignacio. Kérdőn Florencióra pislogtam. Florencio boldogan elvigyorodott. Így már jó lesz, señor Ladislao. Ignacio hallani sem akart róla, hogy eljöjjön velünk visszarabolni Violetát. Amikor erre Florencio szomorúan azt találta mondani, hogy akkor elbujdosik, és többé nem állhat a nemzeti park szolgálatában, megtört. Egye fene mondta, beleharapva egy óriási kaszabéba, ha rablás, hát legyen rablás. Mi ez a három gyilkossághoz képest? Figyelj csak, Florencio mondtam az indiánnak. Mielőtt még visszarabolnánk Violetát, be kell néznem señor Sylvinhóhoz. Florencio erre vakaródzni kezdett, mintha tűzhangyák másztak volna a nadrágjába. Muszáj? Muszáj bólintottam. Félek tőle. Nagy varázsló. Én meg Violeta fivéreitől félek. Florencio bólintott. Rendben. Veled megyek. De előtte meglátogatjuk a szellemfát. Miért látogatnánk meg? Mert a szellemek csak akkor segítenek nekünk. Viszünk egy kaszabét... Sajnos erre nincs időnk. Florencio elkomorodva elhallgatott. Gyorsan megbeszéltem Ignacióval, hol és mikor találkozunk, felültettem Florenciót a terepjáróra, és indítottam. A keselyűk felröppentek a fáról, és egy tíztagú csapat végig velünk maradt. Valamiért nem akartak szem elől téveszteni bennünket. 11 Éppen kikászálódtunk a kocsiból, amikor az egyik magasra nőtt bokor mögül elém toppant valaki. Alacsony, hordóhasú, nagy fejű; úgy álltak ki a sörték a képéből, mint a vaddisznóéból. Hé! Hé! Hova, hova? Természetesen Mortimer volt. Maga az örök ügyeletes? kérdeztem tőle. Mortimer rám vigyorgott, majd a pisztolytáskája után nyúlt, amikor megpillantotta Florenciót. Ez mindig magával jár? Ő az árnyékom mondtam. Én meg Sylvinho atya árnyéka vagyok. Éppen vele szeretnék beszélni. Várjon, szólok neki. Mielőtt magunkra hagyott volna bennünket, visszafordította a fejét, és tüzetesen szemügyre vette Florenciót. Ennek meg mi a baja, hogy így kifestette magát? Fogalmam sincs róla tértem ki a válasz elől. Remélem, nem ásta ki ellenem a harci bárdot. Jó lenne, ha bedugaszolná a fúvócsövét.

Tíz percbe sem tellett, és señor Sylvinho maga sietett elénk. A reggeli óra ellenére is frissen volt borotválva. Üdvözlöm, señor Lawrence. Téged is, barátom. Florencio biccentett, leült a fűre, és nézegetni kezdte a fúvócsövét, mintha most látná először. Mivel lehetnék a szolgálatára, señor Lawrence? Válthatnánk néhány szót, atya? Ó, hát természetesen. Még nem kezdtünk el dolgozni, és ma nem is fogunk. A meteorológiai előrejelzés szerint nagyon meleg lesz, szabadnapot adtam az embereimnek. Jöjjön, señor Lawrence. Öt perc múlva a sátrában ültem, hideg tea mellett. Sylvinho atya öntötte ki egy hűtőtáskába rejtett kancsóból. Csak akkor szólaltam meg, miután megittuk az első kortyokat. Hallott a tegnapi gyilkosságról, atyám? szegeztem neki a kérdést. Nem tiltakozott a megszólítás ellen. Talán észre sem vette. Hát hogyne mondta rövid habozás után. A rossz hírek szárnyakon járnak, a jók ólomlábakon. Mit szól hozzá? Sylvinho atya széttárta a karját. Mit szólhatnék? Igazán sajnálom. Señor Mendez színes egyéniség volt. Ismerte? Néhányszor találkoztunk csupán. Eljött és megnézte, min dolgozunk. Érdeklődő ember volt. Csak kissé... hogy is mondjam... Faragatlan? Inkább heves vérmérsékletű. Ami a szívén, az a száján. Kár érte. Tudja, hol ölték meg? Valahol a llanón. Egészen pontosan a misszió kiásott alapjainál. Nem láttam rajta, hogy különösképpen megdöbbentették volna a szavaim. Behunyta a szemét, kicsit úgy maradt, majd kinyitotta. Mit is mondott? Elmosolyodtam, és ittam még néhány kortyot a teámból. Tudja azt maga nagyon jól, atyám. Sylvinho atya előrehajolt. Végül is mit óhajt ön tőlem, señor Lawrence? Amit már az ideérkezésemkor is említettem: beszélgetni. Például arról, hogy mi a fene is történik itt. Az atya hallgatott, én pedig bátorságot merítve belőle, folytattam. Az a helyzet, atya, hogy a Fray Manuel Roman alapította misszió alapjait jó néhány évvel ezelőtt már megtalálta valaki. Hogy mit talált az alapkövek között, az az ő titka. Lehet, hogy megtalálta a Vizek Madonnáját. Mit szól ehhez? Isten útjai kifürkészhetetlenek morogta señor Sylvinho. Keressetek, és találni fogtok. A kérdés az, hogy ez esetben mit keres az ön kollégája és az én barátom, Santarcangeli atya a llanón? Ezt talán kérdezze meg tőle. Önnek is tudnia kell róla. Ugyan már, miért kellene? Hiszen már régóta nem vagyunk baráti viszonyban. Láttam rajta, hogy nem mond igazat. Apró rándulások futottak végig az arcán, mintha férgek hullottak volna rá az égből. Ha jól meggondolom, azok is voltak: a hazugság férgei. Magam elé képzeltem, ahogy lefekvés előtt letérdel a sátrában, és megpróbál megszabadulni a bűnétől. Úgy gondoltam, ráteszek még néhány lapáttal, hadd legyen jó hosszú az imája.

Az az érzésem, atyám, hogy Santarcangeli nagyon is jól tudja: a missziót már megtalálták, és talán azt is, hogy csodára bukkantak az alapkövei között. Ezt meg honnan veszi? Santarcangeli nem a missziót keresi. Mi mást kereshetne még? vonta meg a vállát señor Sylvinho. Semmit, atyám. Hogyhogy semmit? Ahogy mondom. Santarcangeli atya nem keres semmit. Ön bizonyára látta az ásatásukat... illetve azt a helyet, ahol kapirgálnak valamit. Santarcangeli atya nem végez ásatást. Akkor mit csinál? kérdezte dühösen Sylvinho atya. Vár mondtam. Mire vár? Ez a kérdés, atya. Továbbá, az is kérdés, hogy ön mit csinál itt? Láttam rajta, hogy kezd egyre idegesebb lenni. Bár megpróbálta fegyelmezni magát, a bal szemhéjának nem parancsolhatott. Az meg bizonyára tudatában volt ennek, mert olyan szaporán ugrándozott, mint a gumimajom. Le-fel, le-fel, mintha csak a szívverését utánozná. Én... követ keresek mondta az atya. De erről már beszéltem önnek egyszer. Ez igaz... csakhogy azóta történt egy s más. Micsoda? Beszéltem valakivel, aki úgyszintén kíváncsi volt rá, mi az ördögöt csinálnak maguk itt? Bocsánat, ön ördögözéssel is foglalkozik, így talán nem sértő az ön számára az ördög emlegetése... Nemrég találkoztam Blanco századossal. Nos, ő azt állította, hogy ellátogatott ide egy geológus kíséretében, aki magával hozta a térség geológiai térképét. Szerinte annyi kő sincs erre, amennyiből egy kutyaházat fel lehetne húzni. Azért keresünk, hogy legyen. Csakhogy errefelé valószínűleg homok van a föld alatt. Ezért bátorkodom megkockáztatni: önök sem kőbányát keresnek, atyám. Akkor mit? Semmit, atya. Önök ugyanúgy nem keresnek semmit, ahogy Santarcangeli és a csapata sem. Akkor miért vagyunk itt? Önök is várnak. Mire várunk? Ez a kérdés. Sylvinho atya ekkor felpattant a helyéről, és idegesen futkosni kezdett a sátorban. Futkosása inkább táncnak tűnt három lépés előre, három vissza, mivel a ponyvafal mindegyre útját állta. Gondoltam, ismét fordítok egyet a beszélgetés menetén. Amint tudja, atya, señor Paulo Mendezt a misszió alapjainál találták meg, holtan. Valaki megölte. Méghozzá nem is akárhogyan. Nem is... akárhogyan? Nem bizony. Először mérgezett tüskét lőtt a hátsójába, aztán, amikor tehetetlenné vált, átvágta a torkát. Nem tűnik fel magának valami furcsa, atya? Sylvinho atya maga elé meredt. Láttam rajta, hogy bizony feltűnt neki is, ami nekem feltűnt, s amiről, hogy Blanco századosnak feltűnt-e, fogalmam sem volt. Mivel nem adta jelét, hogy válaszolni szeretne, folytattam a mondandómat. Feltettem magamnak a kérdést, hogy ha a gyilkos belefújta a mérgezett tüskét señor Paulo Mendez hátsójába, akkor akár így is megölhette volna. Nem kellett volna átvágnia a torkát. Hát... nem morogta Sylvinho atya. Ehhez viszont hatásosabb mérget kellett volna alkalmaznia.