TARTALOMJEGYZÉK 1 Tartalomjegyzék 2-3 A Belváros 4-6 A belvárosi templomok 7 Mária út 8-9 Az Avas és a Népkert 10-11 Miskolctapolca MISKOLC Szrogh Sámuel Miskolcznak javai Van jó levegője: Vize, melyen vannak sok Malmok. Úgy rendeltettek strázsául körötte a szép Halmok, Hogy Kaput is formáljanak a Lakossai számára, Kenyeret is teremjenek, s légyenek Borok tára. Itt az Avas, az Angyalvölgy, Tetemvár s Bábonyi-bérc, Olly Kintset tart, mely könnyebben ád pénzt, mint az arany-érc. (...) Itt az asszonyok tsinosak, még-is nem bujálkodnak, A Férjfiak társalkodnak s e mellett munkálkodnak. El-lehet hát azt mondani: Aki nem volt Miskolczon, Nem tudja a Boldogságot hol ülhet a fő polczon. (1800) 12-15 Diósgyőr Impresszum Felelős kiadó: Miskolc MJV Polgármesteri Hivatal Szerkesztette: Kulturális, Idegenforgalmi és Városmarketing Osztály Design és nyomda: Rosvig Kft Fotó: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és kulturális intézményei, Régi Autók és Motorok Miskolci Egyesülete, Több, mint legenda... Közhasznú Alapítvány, Ökológiai Intézet Alapítvány, Zöld Kapcsolat Egyesület, MT ZRT. Észak-magyarországi RMI, MT ZRT. Tiszatavi RMI, Tourinform Debrecen, Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete, Miskolc és Környéke Fiataljaiért Egyesület, Rosvig Kft., Északerdő Zrt., MVK Zrt. sematikus vonalhálózati térkép: Juhász Balázs, Corner Stage Café, szálláshelyek fotóállománya, Miskolci Turisztikai Kft., Míves Kávézó, Dobos Klára, Bodolai Márton, Sólyomné Técsi Ágnes, Pecze Máté, Dobos Gergely, Csépányi Fürjes László, Szerencsi Gábor, Váradi Máté, Halmai László, Bócsi Krisztián, Juhász Ákos, Stefan Dano, Kupcsik Sarolta, címlapon és 2. o. lent: Kálmán Attila: Miskolc, Erzsébet-Fürdő, 3. o.: Sidló Gábor: Szinvaterasz, 5. o. fent: Mitterpach Ildikó: Ortodox templom 1., 5. o. középen: Pogonyi Dávid: Kakas szóra, 6. o. lent: Valent Árpád: Templomok 2. sorozat Avasi templom, 16. o.: Varga István: Lillafüredi vízesések holdfényben, 21. o.: Tasnádi Tamás: A Vadaspark, 28. o. fent: Kaszás Tamás: Miskolc, 34-35. o. fent: Troján Dániel: A bárányok izzanak, 35. o. közép: Bártfai László: Miskolc fesztivál arca, 50. o. fent: Ribb Péter: Kemény Dénes uszoda, 53. o. fent: Pintér Ildikó Margit: Jegesmedvék, 54. o. Mitterpach Ildikó: Régiségvásár 1., 55. o. Mitterpach Ildikó: Régiségvásár 6. A KULTURÁLIS PROGRAMOK ESETÉBEN A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT A PROGRAMSZERVEZŐK FENNTARTJÁK! A kiadványban található szolgáltatási információkat a szolgáltatók bocsátották a szerkesztő rendelkezésére. 16-17 Lillafüred és a Bükk 18-19 Majál-túra 20-21 Blue-túra 22-29 Fesztiválok 30-31 Belváros térkép 32-33 Tömegközlekedés 34-39 Kultúrkör 40-41 Ét-vágy 42 L!VE 43 Édes csábítások 44-49 Szálláshelyek 50-51 Egészségére! 52-53 Aktív 54-55 Ajándék 56-59 Miskolc környéke 1
A belváros A belváros A BELVÁROS Ha csak rövid idő áll rendelkezésére, akkor is érdemes né hány órát eltöltenie Mis kolc belvárosában! A város egyik jelképe az Avasi templom és óratornya, amely min den negyedórában dal lamjátékkal jelzi az idő múlását. Napfényes időben keresse meg az Erzsébet téren a Kossuth-szobor mö gött a napórát, amelynek Ön lesz a mutatója! A Szent István-szobor előtt a minden évszakban megújuló virágóra tavasztól őszig különböző színekben pompázik, télen pedig a város adventi koszorúja díszíti. A sétálóutca több helyéről is látszik a színház tornyán, illet ve a Villanyrendőr sarkán lévő óra. A Szinva teraszon a Miskolci lányok szobra, a Szerelmesek hídján a lakatok szolgáltatnak kiváló fotótémát. Különösen a gyerekek kedvelik Mancs, a híres mentőkutya bronzszobrát. A színházrajongók a városhoz kötődő színészek portréit is megtekinthetik a teátrum melletti szoborparkban. A belvárosban több tér csábít hosszabb-rövidebb nézelődésre. A Kandia köz és a Hősök tere szabadtéri kiállításoknak, előadásoknak is népszerű színtere. Érdemes átsétálni a szomszédos Deák térre, ahol az Ortodox Egyházi Gyűjtemény és a Kakas templom szomszédságában az Erdőigaz gatóság palotájának homlokzata is szemet gyönyörködtető látványt nyújt. Mindenképp nézze meg! Miskolci Galéria és kiállítóhelyei (21. o.) Miskolci Nemzeti Színház (35. o.) Színháztörténeti és Színészmúzeum (20. o.) Kortyolda étterem a Szinva teraszon (40. o.) A Déryné utca kávézói (43. o.) Szeretetre méltó ez a város a girbegurba utcácskáival, szép épületeivel. (Presser Gábor) MISKOLC A Miskolci Galériának is otthont adó, Rákóczi-házként ismert épület volt a város első emeletes háza. Rákóczi fejedelem 2 itt fogalmazta meg a tervezett kuruc állam közigazgatási rendszerének alapjait. 3
A belvárosi templomok A belváros A belvárosi templomok MISKOLC Deszkatemplom Petőfi tér A magyaros szecesszió stílusjegyeit hordozó faépület eredetije 1938-ban készült az erdélyi származású Szeghalmy Bálint tervei alapján. Fiatornyos, galériás tornya, meredek, zsindelyezett tetőszerkezete, székelykapuja erdélyi emlékeket ébreszt. Az 1997-ben leégett templom Miskolc és az ország összefogásával, eredeti tervek alapján épült újjá 1999-ben. Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 413 590 Belvárosi református templom (Kakastemplom) Kossuth u. 17. A régió legnagyobb református templomának szószéke és orgonája XIX. századi alkotás. A 69 méter magas toronyban Miskolc legnagyobb harangja, a 30 mázsás Eszter-harang lakik. A templom 182 cm-es aranyozott kakas-szimbólumát felújítása után, 2011. januárban helyezték vissza eredeti helyére. A közelmúltban a templom orgonáját és a templombelsőt is felújították. Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 508 724 Mindszenti templom Mindszent tér 2. A barokk idők tekintélyes alkotása a Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére emelt, eklektikus tornyokkal díszített, egyhajós templom. Ortodox templom Deák tér 7. A belső tér híres alkotása az ötszintes, 16 méter magas, 84 képből álló ikonosztázion. A főhajóban a csodatévő Kazáni Fekete Mária kegyképet II. Katalin orosz cárnő ajándékozta a magyarországi görög egyháznak. Az épület Közép-Európa egyik legnagyobb és legszebb görögkeleti temploma. Minorita (Nagyboldogasszony) templom Hősök tere 5/a. Miskolc történelmi városmagjának egyik kitüntetett helyén áll a barokk stílusú római katolikus templom. 4 5
A belvárosi templomok Mária út Szent Anna templom Szent Anna tér 1. Oltára és szószéke a késő klasszicizmus jegyeit viseli. Főoltárát ismeretlen festő Szent Annát ábrázoló képe díszíti. Belvárosi evangélikus templom Hunyadi u. 8. Berendezése eredeti, orgo ná ja 1845-ben készült, ol tár ké pét Székely Bertalan festette. Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 505 726 Zsinagóga Kazinczy u. 7. A megye legnagyobb, ma is zsidó vallási célokat szolgáló épületét az a Ludwig Förster tervezte, aki a budapesti, Dohány utcai zsinagóga építésze is volt. Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 344 884 Belvárosi görög katolikus templom Búza tér Az 1911-ben felszentelt épület hangulatában nyugati és bizánci stílusjegyek keverednek. Az egyhajós belső tér ékessége a gazdagon díszített, 19 képből álló ikonosztázion. Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 507 111 Avasi református műemléktemplom Papszer 14. (Parókia) Az ősi templom és harangtorony Miskolc legrégebbi műemlékegyüttese. A háromhajós, gótikus csarnoktemplom csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 358 677 Mária Út A Mária út egy kialakítás alatt álló, Közép-Európán átívelő zarándok- és turistaút-hálózat, melynek kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet, mintegy 1400 km-es távon, gyalogosan 60 nap alatt bejárhatóan. Az út vagy annak kisebb szakaszai csoportosan vagy egyénileg is bejárhatók, elsősorban gyalogosan, de akár kerékpáros változatban is. Az utat útjelzések és táblák jelölik, ajánlott szálláshelyek várják a vándorokat, és térképes zarándokkalauz készül. A zarándokok az útvonal bejárása során az állomásokon pecsétet és egyedi azonosítású gyöngyszemet kapnak, amelyből a saját rózsafüzérüket fűzhetik fel az egész út végigjárása során. A zarándokút gondozását a Mária Út Egyesület fogja össze, céljuk, hogy újra megerősítsék a Kárpát-medencében mélyen gyökerező Szűz Mária iránti tiszteletet és szép hagyományait. Az útvonal Miskolcot is érinti, hiszen a város bővelkedik több egyházi felekezet értékeiben. A miskolci 18,3 km-es szakasz 5 részre osztható, és az alábbi látnivalók is megtekinthetők: Görömböly 8,5 km (görög-katolikus templom, pincekápolna, zarándokszállás) Hejőcsaba 1,7 km (római katolikus és református templom, Bárczay-kastély) Avas-hegy 3,7 km (jezsuita gimnázium, Isteni Ige templom, avasi kilátó, avasi műemlék református templom, temető, harangtorony, pincesorok) Belváros 1,6 km (Kakas templom, Minorita templom) A zarándokutak kiemelkedő és fokozódó jelentőségűek a világban. A keresztény kultúrkörben sok tízmillió embert vonzanak évente. Magyarok is egyre többen járják Nyugat-Európa híres zarándokútjait. De miért is utaznánk el mindig ilyen messzire, ha itthon is lehet zarándokolni? Tetemvár 3,3 km (Deszkatemplom) A Mária út több mint turistaút, több mint zarándokút, több mint értékes program, több mint értékek gyűjteménye, több mint az önismeret útja, több mint új szemlélet, több mint jó társaság, több mint kultúra, több mint szakralitás, több mint turisztikai ajánlat, több mint spirituális élmény, több mint Közép-Európa felfedezése, több mint az országkép gazdagítása több mint 1400 km... 6 7
Az AvAs és a népkert Az AvAs és a népkert MISKOLC Kisüt a nap Miskolc fölött. (Kepes András) 8 AZ AVAS ÉS A NÉPKERT Az Avas tetején magasodó torony a sötét leszálltával, esti kivilágításban számít igazi látványosságnak. A város számos pontjáról látható sziluettje azonban nappal is feltűnő. Ha a belvárosból, a Papszeren át felsétálunk a kilátóhoz, útközben számos érdekes látnivaló akad. A város jelképeként is ismert avasi református templom, a harangtorony és a műemléktemető mellett haladva mintha egy másik világba csöppennénk: a város zaját felváltja a csönd, a nyüzsgést a nyugalom. A hegyoldalba vájt pincék, borházak között kanyargó macskaköves utcákon és lépcsőkön juthatunk egyre feljebb. A kilátó teraszáról jó időben a Zemplén és a szlovákiai Magas-Tátra hegycsúcsait is láthatjuk, de érdemes a belváros ismert épületeit és templomtornyait is megnézni a magasból. Ha a délkeleti oldalon sétálunk le az Avasról, útközben megcsodálhatjuk az arborétum különleges növényeit és a Kálváriát. A séta közben betérhet valamelyik borospincébe is! A kis, családi borkimérésektől a többszintes pincerendszerig különböző borkóstoló- és vendéglátóhelyek között válogathat. A közeli Népkert a város zöld szíve. Az 57 ezer négyzetméteres területen a modern játszótér és a 2011. augusztus 20-án felszentelt miskolci Országzászló körül elhelyezkedő árnyas padok kínálnak lehetőséget a kikapcsolódásra. A sportlétesítmények előtti téren látható szökőkút medencéjében nézze meg Miskolc mozaikból kirakott városcímerét! A szemközti oldalon a Herman Ottó Múzeum Képtára ígér igazi csemegét a művészetkedvelőknek, hisz a magyar festészet leggazdagabb vidéki gyűjteményében gyönyörködhet itt a látogató. A Képtár szomszédságában pedig már épül a Pannontenger Múzeum, amely nemcsak a bükkábrányi mocsárciprusoknak ad majd otthont, hanem érdekes földtörténeti, őslénytani, természetrajzi kiállítóhely is lesz. Itt kap helyet a több mint 19000 tételt tartalmazó, tehát az ország leggazdagabb ásványgyűjteményéből rendezett kiállítás is. Mindenképp nézze meg! Avasi kilátótorony Avasi arborétum Herman Ottó Múzeum Képtára (37. o.) Herman Ottó Múzeum Kiállítási Épülete (37. o.) A Népkert a szökőkúttal, az Országzászlóval és a játszótérrel 8 9
Miskolctapolca A belváros A Miskolctapolca belváros Miskolctapolca védett parkja minden évszakban sétára csábít. A tónál hattyúkat és vadkacsákat etehetünk, nyaranta pedig csónakázhatunk is. A gyerekek kedvence az erdőszéli játszótér mókás mászókáival, csúszdáival. MISKOLC MISKOLCTAPOLCA A város nemzetközi hírnévnek örvendő attrakciója a Barlangfürdő, melynek külső medencéi és belső termei egyszerre jelentenek egyedülálló látványosságot és élménygazdag kikapcsolódást. A szórakozás mellett gyógyászati és wellness részleg is várja Önt! Nagy népszerűségnek örvend a fürdő közelében található 800 méter hosszú bobpálya, amely télen-nyáron várja az izgalmakat keresőket. Ha további, adrenalinnövelő bátorságpróbára is vágyik, tavasztól őszig kipróbálhatja a Kalandtúrapark lombkoronaszintbe épített pályarendszerét! A Barabits sétány térzenék, kulturális programok helyszíne. Az itt felállított színpad nyári programjai még teljesebbé teszik a miskolctapolcai pihenést. Ha egy igazán érdekes templomot szeretne látni, vasárnap délelőtt látogasson el a tufába vájt barlangból kialakított Sziklakápolnába! Mindenképp nézze meg! Barlangfürdő (20. o., 51. o.) Bobpálya (52. o.) Kalandtúrapark (52. o.) Sziklakápolna Miskolc egy gyöngyszem a Bükk kagylójában. (Nagy Bandó András) > 10 11
Diósgyőr A Diósgyőr Diósgyőrben és a belvárosból oda vezető Győri kapuban számtalan történelmi és kulturális emlék várja! Érdemes megnézni a Lézerpont Látványtár kiállításait, vagy tenni egy kitérőt a régi Diósgyőr hangulatát idéző utcácskákba. Az egykori Vasgyár területén található Factory Sport Aréna a zenei alkotóműhelytől a mászócsarnokig sokféle sportolási és szórakozási lehetőséget kínál. MISKOLC DIÓSGYŐR A Vár utca védett gesztenyefái alatt végigsétálva Diósgyőr vára magasodik elénk, amely 2012 áprilisa és 2014 között megújul, és a történelmi várrom helyett egy, a régi kort idéző, de megújult Diósgyőri várat kereshetnek fel a látogatók. A felújítás ideje alatt a vár nem zárja be kapuit: a fesztiválokat, koncerteket, előadásokat és egyéb rendezvényeket a várárokban és az alsó várudvaron tartják meg. Az építkezésbe bárki bepillantást nyerhet az Építőmester vezette túra keretében. Fénykorában a vár olyan jelentős diplomáciai események helyszíne volt, mint a turini béke ratifikálása. Az ilyen alkalmakkor mindig nagy ünnepségeket tartottak az udvarban az ezek hangulatát felidéző panoptikum, továbbá a középkori fegyvereket és páncélokat, valamint a vár történetét, illetve a felújítást bemutató kiállítások a munkálatok ideje alatt végig látogathatók. A várudvarban álló, XVIII. század végén épült Dérynéházban, amely 1852 és 1867 között a XIX. századi magyar színjátszás legnagyobb alakjának, Déryné Széppataki Rózának otthona volt, egy hangulatos kávézó és néhány egyedi vendégszoba várja. A vár közvetlen szomszédságában nyaranta a Várfürdő hűs hullámai és árnyas ligetei csábítanak pihenésre. Az egykori diósgyőri koronauradalom egyik épületében népművészeti termékek vásárával, mesterség-bemutatókkal, népi játszóházzal várja a Kézműves Alkotóház. Mindenképp nézze meg! Lézerpont Látványtár (37. o.) Factory Aréna (53. o.) Diósgyőri Kézműves Alkotóház (34. o.) Diósgyőri vár (14-15.o.) és rendezvényei (24-25. o.) Diósgyőri Várfürdő (50. o.) Papíripari Múzeum (36. o.) Kassa az első, címerrel rendelkező város Európában. A címert Nagy Lajos király adományozta Diósgyőr várában 1369 májusában. A történelmi eseménynek a Diósgyőri vár panoptikuma, és egy 2010-ben felavatott négynyelvű bronztábla is emléket állít. 12 13
MISKOLC Diósgyőr Megújuló történelmi terek Lovagterem Újra megépül a kö ze pén három pillérrel két hajóra osztott lovagterem, amely a korabeli közép-európai várépítészet egyik leg nagyobb, mintegy 338 négyzetméteres helyisége volt. Várkápolna A keleti szárny központi helyisége, a kétszintes, nyolcszögű szentélyzáródású kápolna megszentelt térként épül újjá. Tornyok A délnyugati torony megmarad az 1800-as évekbeli, villámcsapás okozta romállapotában, megőrizve a vár romantikus képét. A másik három torony emeleti helyiségeiben kiállítások kapnak helyet, a tetőkön kilátóteraszok épülnek. Diósgyőr várának a történeti hűséget szem előtt tartó részleges rekonstrukciójára régészeti és levéltári kutatásokon, kőtári leletanyagok és digitális épületfelmérések elemzésén alapuló építészeti terv készült. A helyreállítások és újjáépítések fő gondolata, hogy a festői várnak az elmúlt évszázadokban rögzült arculata ne változzon a munkálatok során. Palotaszárnyak A négy, egyemeletes palotaszárny közül három épül meg: az északi a lovagteremmel, a keleti a kápolnával és a királyi lakosztállyal, valamint a déli palotaszárny a királynék lakótermeivel. Ezekben látogatókat kiszolgáló helyiségeket, a középkori váréletet, illetve a különböző mesterségeket bemutató, interaktív tereket alakítanak ki. Borospince A nyugati palotaszárnyban az eredeti lépcsőkön közelíthető meg a hajdani, emelet magasságú beltérrel rendelkező, két helyiségből álló pince. A jövőben itt borozó várja majd a betérőket. Várudvar - A felső vár főbejárata a királylépcsőn át megközelíthető északi kapu. A várudvarban az eredeti kőfaragványok felhasználásával újra megépül az emeleti loggiára (körfolyosóra) vezető északkeleti és délnyugati díszlépcső. Lovagi tornák tere A vár szomszédságában lévő Várfürdő mellett épül meg a Lovagi tornák tere, amely hagyományőrző lovagi tornák, lovas versenyek, nyári színházi előadások, fesztiválok és koncertek Diósgyőr helyszínéül szolgál majd. A vár felé nyitó két lelátó közül az északi földszintjén látható lesz az előzetes feltárás során előkerült, kövezett aljú középkori csatorna egy szakasza, és itt helyezik el a területen feltárt 10-11. századi település tárgyi emlékeit. Vásártér A Lovagi tornák teréhez kapcsolódó, csaknem 1600 négyzetméteres Vásártér a vár előudvaraként formálódik ki. A kellemes hangulatú ligetben információs táblák igazítanak útba, mesélnek a várról, Diósgyőr múltjáról. A rendezvényekhez igazodó piac és a vásár lehetőséget teremt a találkozásra, beszélgetésre, ismeretségek kötésére. 14 15
Lillafüred és a Bükk 2010. április 9-én Lillafüreden, József Attila Óda című versének keletkezési helyén 760 miskolci megdöntötte a közös versmondás addigi Guinness-rekordját. Lillafüred és a Bükk Miskolc a Bükki Nemzeti Park keleti kapujában fekszik. A városkörnyék számos lehetőséget kínál az aktív pihenés és a természet szerelmeseinek. Tanösvények mutatják be a Bükk élővilágát, jelzett turistautak vezetnek többek között a legendás Molnár-sziklához, a szentléleki pálos kolostor romjaihoz, vagy a bánkúti síközponthoz. MISKOLC LILLAFÜRED ÉS A BÜKK A magaslatokról gyönyörű kilátás nyílik a Szinva és a Garadna-patak völgyére. A Majális parkból induló Majál-túrák a könnyű, fél órás sétától kezdve a félmaratoni távig kínálnak kirándulási lehetőséget. A Csanyik-völgy egyik látványossága az állatkert, amely a zoo-napközitől a látványetetésig érdekes programokat kínál minden korosztály számára. Lillafüred környékén ősrégészeti szempontból is jelentős barlangok találhatók: a Büdöspest, a Kecske-lyuk, a Szeleta- és a Felsőforrási-barlang, ezek szabadon látogathatók. Diósgyőrből kisvonattal is kirándulhatunk a Bükkbe. A különleges, hibrid hajtású mozdony vontatta szerelvények Lillafüreden át Garadnáig közlekednek. Útközben nézze meg az őskohót Újmassán, és kóstolja meg a frissen fogott, helyi recept szerint nyolcféle fűszerrel ízesített pisztrángot a pisztrángtelepen! Lillafüred Miskolc igazi gyöngyszeme, elismert klimatikus gyógyhely. Csodálja meg a Hámori-tó partján magasodó Palotaszálló épületegyüttesét és függőkertjét, nyáron pedig csónakázzon a tavon! Ha egy hangulatos fotót szeretne készíteni, keresse fel a József Attilát is megihlető Szinva-vízesést, amely a legmagasabb az országban. Szereti a csöndet vagy gyógyító levegőre van szüksége? Mindezt megtalálja a Szent István-barlangban, ahol csodálatos cseppkőképződményekben is gyönyörködhet az óránként induló vezetett túrák során! Az Anna-barlang egyike a világ három, a nagyközönség számára látogatható mésztufa-barlangjának, üregei vízesések boltozódásával jöttek létre, termei falán és mennyezetén pedig mohafüggönyök, fenyőlombok, gyökerek szövedéke nyújt csodálatos látványt. Ha csak egy könnyű, frissítő tú rá ra vágyik, sétáljon végig a patakparton a Pele-laktól, Herman Ottó egykori lakóházától a felsőhámori sziklafalig az erdős, hegyekkel övezett völgyben. Mindenképp nézze meg! Miskolci Állatkert és Kultúrpark (21. o.) Kohászati Múzeum (38. o.) József Attila szobra és a Szinva-vízesés a függőkertben Szent István-cseppkőbarlang (50. o.) Anna-barlang Herman Ottó Emlékház (36. o.) Újmassai őskohó és Massa Múzeum (38. o.) Garadnai Pisztrángtelep (41. o.) Lilla-kincse kincskereső túra (52. o.) Lillafüredi Ökoturisztikai Központ (53. o.) 16 17
Majál-túra Majál-túra Miskolcot kedves, szép hegyek veszik körbe, amelyek szinte hívogatnak a mozgásra. A Majál-utak közel helyezkednek el a város egyes közlekedési csomópontjaihoz (Felső-Majláth, Vasgyár, Komlóstető, Miskolctapolca). Úgy alakították ki ezeket, hogy a könnyű, félórás sétától a félmaratoni távig lehessen kombinálni a túrákat (sárga 1,6 km; zöld 4,4 km; piros 8,8 km; kék 12,1 km). MAJÁL-TÚRA Ajánlott kitérők: KÉK: Felső-Majláth Csóka u. Rigó u. Hegyalja u. Mohás u. Királyasztal Vadaspark Hársas-bérc Ortás-tető Nagy-Ortás-tető Égés-tető Ostoros-nyereg Királyasztal Mohás utca Hegyalja utca Rigó utca Csóka utca Felső-Majláth (Táv: 12,1 km, szintkülönbség: 260 m) PIROS: Felső-Majláth Erdész utca Márta-bánya Pecérvölgy Bakancs-dűlő Ostoros-gerinc Ostoros-hegy Ostoros-nyereg Királyasztal Mohás utca Hegyalja utca Rigó utca Csóka utca Felső-Majláth (Táv: 8,8 km, szintkülönbség: 240 m) ZÖLD: Felső-Majláth Erdész utca Márta-bánya Pecérvölgy Bakancs-dűlő Petákosdűlő Hóvirág utca Csóka utca Felső-Majláth (Táv: 4,4 km, szintkülönbség: 95 m) SÁRGA: Királyasztal Lőtér Királyasztal (Táv: 1,6 km, szintkülönbség: 40 m) További túralehetőségek: Felső-Majláthról át a Szinva gyalogos hídon: Piros sáv turistajelzésen Fehér-kő-lápa (5 km) Lillafüred (7,3 km) Sárga kerékpáros jelzésen Fehér-kő-lápa (7,8 km) Bükkszentkereszt (10,9 km) Zöld kerékpáros jelzésen Diósgyőri vár (1,5 km) Komlóstető (6,5 km) Miskolctapolca (9,4 km) Görömböly (12,3 km) Kék négyzet turistajelzésen a Kék kereszt (Kohász kék) útig, majd azon nyugatra Felső-Hámor (7,5 km) Majális-park buszállomásról dél felé: Piros sáv turistajelzésen Molnár-szikla (1 km), majd közösen a Piros négyzettel 1,3 km, letérő délre Piros négyzet turistajelzésen Szeleta-barlang (2,7 km) Lillafüred (4,3 km) Zöld sáv turistajelzésen dél felé Gulicska (3,1 km) Fehér-kő-lápa (4,7 km) Lillafüred (7,8 km) Piros kerékpáros jelzésen nyugat felé Lillafüred (3,2 km) Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete www.bukkikalandozoo.hu 18 19
Blue-túra Blue-túra Vegye nyakába a várost, és vegye kezébe a mobiltelefonját! Az alábbi öt miskolci nevezetesség közelében elhelyeztünk egy-egy kommunikációs eszközt, amely Bluetoothüzenetet küld mobiltelefonjára. Az 50 méter sugarú hatókör megtalálását a helyszínek közelében irányjelző táblák is segítik. Az üzenetben a közelben lévő látnivalók és aktuális rendezvények mellett talál majd egy számot is. Gyűjtse össze mind az ötöt, és ebben a sorrendben olvassa össze: 1. számjegy: a Barlangfürdő fogadócsarnokában 2. számjegy: a Színészmúzeum földszintjén 3. számjegy: a Lillafüredi kisvasút-állomás jegypénztáránál 4. számjegy: a Miskolci Állatkert és Kultúrpark hüllőházában 5. számjegy: a Miskolci Galéria földszintjén Helyezze a számsort a következő számok után, és hívja fel az így kapott telefonszámot, ahol elmondják Önnek, hol veheti át megérdemelt nyereményét, a Blue-túra kincsét! Sőt, az ajándék mellé 9 kultúrpont is jár! 06 46 3.. -... A Blue-túra nyeremény átvételének feltétele az öt Bluetooth üzenet bemutatása, vala mint minimum 2 vendégéjszaka (2fő x 1éj = 2 ven dégéjszaka) eltöltése mis kolci kereskedelmi szálláshelyek egyikén, melyet a kiadvány utolsó oldalán pecséttel tud igazolni. A Kultúrkör játékszabályainak, további értékes nyereményeinek részletes leírását megtalálja a Kultúrkör fejezetben. Színháztörténeti és Színészmúzeum Déryné u. 3. +36 30 660 9299 www.miskolcigaleria.hu A mai Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő teátruma a Miskolci Nemzeti Színház, melynek történetét, művészeinek pályáját a Színháztörténeti és Színészmúzeum dokumentálja és mutatja be a közönségnek. Az elhunyt miskolci teátristák emlékhelye 1823-tól két évtizeden keresztül az első magyar nyelvű kőszínház helyszíne volt. Állandó kiállítása a miskolci színjátszás története, archív felvételekkel, interaktív elemekkel, gyerekeknek kreatív foglalkozásokkal. Barlangfürdő**** Miskolc, Pazár sétány 1. +36 46 560 030 www.barlangfurdo.hu Mártózzon meg Ön is a szerzetesek gyógyító vizében! Az Európában egyedülálló karsztvizes barlangrendszer már a XVI. századtól a bencés szerzetesek kedvelt fürdőhelyeként volt ismert. A trópusi párás időjárást idéző barlangi klímának, a frissítő, ásványi anyagokban gazdag 30-35 C-os karsztvíznek köszönhetően Miskolctapolca az egyik legkedveltebb üdülőhely Magyarországon. A Barlangfürdő**** a város nemzetközi hírnévnek örvendő attrakciója, melynek külső medencéi és belső termei egyszerre jelentenek egyedülálló látványosságot és élménygazdag kikapcsolódást. A wellness szerelmesei különböző szauna szeánszokon vehetnek részt, melyet képzett szaunamesterek tartanak. A mozgást kedvelők vízi aerobikozhatnak, akik kényeztetésre vágynak, a megújult Barlang Aquaterápia részlegen választhatnak a különböző frissítő masszázsok és kezelések közül az év minden napján. Lillafüredi Állami Erdei Vasút, Lillafüredi állomás +36 46 530 593 www.laev.hu A belvárosból villamossal is elérhetjük a kisvasút Dorottya utcai végállomását (LÁEV megálló). Az Északerdő Zrt. által működtetett lillafüredi kisvasút hazánk egyik legszebb erdei vasútvonala: valódi hegyi pálya; vonala meredek hegyoldalakban, különleges völgyhidakon, alagutakon vezet keresztül. Városi környezetből indulva, a Diósgyőri vár közeléből juthatunk el JÁTÉK! számos látvá nyos sághoz: a Garadna-völgyben, a Hámori-tó partján kanyarogva a lillafüredi Palotaszállóhoz, vízeséshez, barlangokhoz, az újmassai őskohóhoz és számos gyalogos túra kiindulópontjára. Miskolci Galéria Rákóczi u. 2. +36 46 500 680 www.miskolcigaleria.hu A központi épület, a Rákóczi-ház megnyitásával a hazai kiállítási intézmények élvonalába került a Miskolci Galéria, és múzeumi rangra emelkedett. A műemléki részben és a hozzácsatolt újabb szárnyban 300 négyzetméteren lehet megtekinteni az időszaki kiállításokat, de rendszeresek a zenei előadások is, kamarazenei és kóruskoncertek. A régi épület tetőterében a Kondor-gyűjtemény látható. Miskolci Állatkert és Kultúrpark Csanyik-völgy + 36 46 332 121 www.miskolczoo.hu A Miskolci Állatkert és Kultúrpark egy 21 hektáros gyertyános-tölgyes elegyes erdő területén mutatja be közel 130 állatfaj mintegy 700 egyedét. A hazai erdők állatvilága mellett megismerkedhetünk távoli földrészek egzotikus fajaival és több őshonos háziállattal is. A park területe a Bükki Nemzeti Park szomszédságában fekszik, így a közelmúltban kiépült tanösvény és magasles segítségével ízelítőt kaphatunk a Bükk hegység növényvilágából is. Már 1355-ben királyi vadaskert működött a Csanyik-völgyben, tehát ez tekinthető hazánk legrégebbi múltra visszatekintő állattartó helyének. 20 21
Fesztiválok Fesztiválok A Miskolci Nemzetközi Operafesztivált 2000-ben azzal a céllal alapították, hogy Miskolcot és a térséget bekapcsolja a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe. MISKOLC A Bartók + Miskolci Nemzetközi Operafesztivál az elmúlt tizenegy év alatt a kelet- és közép-európai operaélet fellegvárává tette Miskolcot, a rendezvényt a legmeghatározóbb Bartókfesztiválként tartják számon, amely élvezi a Bartók-örökösök támogatását is. A miskolci operafesztivál egyik kiemelt feladata Bartók Béla életművének ápolása. A világhírű zeneszerző műveinek bemutatása a fesztivál programjának állandó része, színpadi alkotásai hagyományos és kortárs rendezői elképzelések szerint, világhírű művészek tolmácsolásában kerülnek színre. Az alapelképzelés szerint minden esztendőben a Bartók repertoár mellett valamely más világhírű zeneszerző, vagy meghatározó zenei stílusirányzat, éra alkotásai is bemutatásra kerülnek, méltán elismert magyar és külföldi társulatok, szólisták előadásában. A fesztivál fő helyszíne a Miskolci Nemzeti Színház, amely mellett a város és Borsod-Abaúj-Zemplén megye más helyszínein is számos előadás megrendezése fűződik az operafesztivál nevéhez. A fesztivál programját számtalan kiegészítő rendezvény teszi színesebbé ezekre az alkalmakra operadíszletbe öltözik Miskolc belvárosa, a főutca, a terek és az udvarok, hirdetve a fesztivál jelmondatát: A zene várost épít! www.operafesztival.hu 22 23
Fesztiválok Fesztiválok MISKOLC A Városház tértől Diósgyőrig közlekedett az ország első autóbuszjárata, s a főutcán a vidék első villamosa (1897). VÁRFESZTIVÁL Reneszánsz Kavalkád május közepe A Várfesztivál egynapos szezonnyitó rendezvényén Mátyás király és Beatrix királyné várja a látogatókat. Ezen a későtavaszi napon kel életre a királyi udvar igazán a hosszú tél után. Mutatványosok, udvari zenészek és mulattatók szórakoztatják a királyi párt és az udvartartást, és kézművesek, kereskedők kínálják portékájukat. Borsodi Fonó Folkfesztivál június eleje A várudvaron kialakított magyar népművészeti skanzenben népművészek, mesteremberek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg a Kárpát-medence művészetével. Délutánonként a színpadon népviseletbe öltözött táncosok mutatják be a különböző tájegységekre jellemző táncokat. A hétvége programjában az autentikus népzene mellett a folklórt modernebb elemekkel ötvöző zenekarok is szerepelnek. A fesztivál immár túlmutat a vár falain, és a belvárosban is találkozhatunk invitáló rendezvényekkel és népviseletbe öltözött felvonulókkal. Gyermek Borsodi Fonó június eleje A felnőtteknek és az ifjúságnak szóló Borsodi Fonó után a kisiskolások is megismerkedhetnek a magyar kultúra gyökereivel, a magyar nép történelmének egy-egy szeletével. A négynapos rendezvényen népi kismesterség bemutató, interaktív történelem óra, lovasíjász- és íjászbemutató, táncház, viseletés népzenei bemutató várja a családokat és a szervezett iskolai csoportokat. Diósgyőri Várszínházi Esték július közepétől augusztus közepéig A Diósgyőri vár árkában felállított színpadon hazai és a határontúli magyar színházak könynyed hangvételű és kicsit komolyabb darabjai is szolgálják a nyáresték kellemes eltöltését. Mesés várjátékok május vége A háromnapos mesefesztivál élményekkel teli vidám családi programként szolgál május utolsó hétvégéjén. A programok színes kavalkádjában megtalálhatók gyermekműsorok, meseszínházi előadások, gólyalábas produkciók, utcai mutatványosok, és vitézi párviadalok. Középkori Forgatag, avagy lovagi torna Nagy Lajos király udvarában agusztus közepe A kétnapos időutazáson Nagy Lajos király egyik látogatása elevenedik meg a várudvaron. A királynak és udvartartásának harci bemutatókat, lovagi tornákat és lovasíjász bemutatót tartanak. Udvari mutatványosok, zenészek, vásári komédiások szórakoztatják az udvar népét. A látogató elvegyülhet az életre kelt középkori városka lakói között. Bükki Vadas-boros Nap szeptember eleje A Diósgyőri vár hajdan a királyok kedvelt vadászkastélya volt a Bükk gazdag vadállománya, valamint a környező borvidékek miatt. A Várfesztivál zárórendezvényén kóstolhatunk ízletes vadas ételeket és halat, valamint fenséges borokat és zamatos pálinkákat. A bátrabbak a főzőversenyen is elindulhatnak, ahol szakavatott zsűri bírálja az elkészült ételeket. 24 25 www.diosgyorivar.hu www.diosgyorivar.hu
Fesztiválok Fesztiválok A filmstúdió alapító William Fox, Adolph Czukor, vagy a legendás brit-magyar forgatókönyvíró és rendező, Emeric Pressburger is Borsodból indult világhódító útjára. Nemzetközi Formációs Táncfesztivál és Open Bajnokság, december közepe Az ország legjobb formációs tánccsoportjai mérik össze tudásukat standard, latin és társasági táncok kategóriában. Külföldi meghívottak, balett- és versenytáncos párok színesítik a rendezvényt, betekintést nyújtva a tánc különböző műfajaiba. www.ifihazmiskolc.hu Jameson Cinefest Miskolci nemzetközi szervezetek által Miskolci programjai a miskolci diákélet krémjét, de persze a legjobb Nemzetközi Filmfesztivál delegált ökumenikus zsűri is Egyetemi Napok (MEN) fontos részét képezik, és helyi zenekarok produkcióit szeptember második díjazza a filmeket. május a diákrektor választás finisét is élvezheti a közönség. felében www.cinefest.hu A miskolci Egyetemvárosban is ekkor tartják. www.rocktoberfest.hu A fesztivál bemutatkozási és megrendezésre kerülő www.uni-miskolc.hu megmérettetési lehetőséget Veterán Autók fesztivál évtizedek óta az biztosít a fiatal filmes generáció számára. A Jameson július vége egyetemi fesztiválja. A MEN október és Motorok Találkozója ország egyik legjelentősebb Rocktóberfest 1973-ban Miskolcon, a Diósgyőri Stadionban rendezték az Cinefestre évente átlagosan Az egész hétvégés autós ráadásul nemcsak egy könynyűzenei rendezvény, ahol sik nagy fesztiválja, a Az Egyetemváros má- 5-600 nevezés érkezik nagyjátékfilm, kísérleti- és kisjáték csodák bejárják Miskolc és évről évre a legnevesebb Rocktóberfest ősszel is túra során a veterán autó- első magyarországi rockfesztivált. film, dokumentum és animációs környéke látnivalóit. magyar zenekarok és DJ-k Miskolcra hozza a hazai feszlág film kategóriákban a vi- www.ramme.hu lépnek fel. Hagyományőrző tiválzenekarok és előadók minden tájáról. Az előzsűri döntése alapján 55-60 film kerül a versenyprogramba, melyek a fesztivál ideje alatt ingyenesen megtekinthetők. A fesztiválon szereplő filmek túlnyomó többsége magyarországi ősbemutató és olyan alkotások kerülnek vetítésre, melyek ugyanabban az évben berlini, cannes-i, velencei filmfesztiválok versenyprogramjában is szerepelnek. A Cinefesthez kapcsolódó rendezvények között találhatóak nemzetközi konferenciák, workshopok, alkotó-közönségtalálkozók, filmtörténeti előadások, CineClassic vetítések, koncertek. A fesztivál a Kiváló Művészeti Fesztivál címet is elnyerte, valamint az egyetlen olyan hazai filmfesztivál, melyen 1934. december 14-én mutatták be a SIGNIS és az INTERFILM a Meseautó című filmet, 26 melynek híres jeleneteit Lillafüreden forgatták. 27
Fesztiválok Fesztiválok... a központban, a valahai piac körül megmaradt egy valódi kapu. Nem kijárat bejárat... Sötétkapu. Fogalom. Ha átmész rajta, eléd tárul az Avas. (Kabdebó Lóránt) FESZTIVÁLOK Miskolci Téli Fesztivál Kocsonyafesztivál február vége Déryné korabeli vásári forgatag Miskolc belvárosában, ahol utcazenészek, komédiások, kézművesek sokasága várja a vendégeket. A pajtaszínház korhű előadásai, a korabeli szokások felelevenítése mellett kiváló étkek, többek között a híres miskolci kocsonya és a Korty várja! www.kocsonyafesztival.hu Miskolci Fröccsfesztivál június közepe Nyár, meleg, hűsítő ital és ön feledt szórakozás - ez a Fröccsfesztivál, me lyet min den évben a Mú zeumok Éjszakájával egy idő ben rendeznek meg. A hungaricumnak számító ital számtalan változatát kóstolhatják meg a fröccsözni vágyók. www.froccsfesztival.hu Central-European Tour Miskolc Nagydíj, július Hazánk legnagyobb országúti kerékpáros eseménysorozata júliusban érinti Miskolcot. A kerékpársportot népszerűsítő aktív családi- és gyermekprogramok miatt az esemény révén igazi kerékpáros fieszta alakul ki a városban. www.kerekparsport2000.hu Mobilitási Hét Miskolc szeptember második felében Tiszta levegőt mindenkinek! Nyüzsgő, zöld programok egész héten: kerékpáros teljesítménytúra, előadások, filmvetítések, alternatív technológiák, pályázatok, sportversenyek, felvonulás, buszfestés, buszhúzás, ügyességi versenyek, aszfaltrajzverseny, Autómentes Nap, Critical Mass. www.ecolinst.hu Föld Napja Fesztivál április 22. A programok színes kavalkádja egy héten át zajlik majd Miskolc több pontján, természetvédő, ifjúsági és kulturális civil szervezetek együttműködésével. www.greenaction.hu 28 29
Belváros térkép Belváros térkép MÚZEUMOK ÉS KIÁLLÍTÓHELYEK 1. Magyar Orthodox Egyházi Gyűjtemény: Deák Ferenc tér 7. 2. Feledy-ház: Deák Ferenc tér 3. 3. Színháztörténeti és Színészmúzeum: Déryné u. 3. HASZNOS INFORMÁCIÓK: 4. Miskolci Galéria - Városi Művészeti Múzeum: Rákóczi u. 2. 5. Herman Ottó Múzeum Kiállítóhelye: Papszer 1. 19. Városháza: Városház tér 8. 20. Megyeháza: Városház tér 1. Városház tér 13. 6. Szalay-gyűjtemény - Petró-ház: Hunyadi u. 12. 21. Zenepalota: Bartók Béla tér +36 46 350 425 7. Nyilas Misi Ház - Bató Eszter emlékszoba: Kossuth u. 17. 22. Avasi kilátó: Avas hegy www.miskolc.hu 8. Herman Ottó Múzeum: Görgey Artúr u. 28. 23. Tourinform Miskolc: Városház tér 13. www.tourinform.hu 9. Kós-ház: Görgey Artúr u. 32. 24. Filharmónia: Kossuth u. 3. TEMPLOMOK 25. Csodamalom Bábszínház: Kossuth u. 11. 26. Miskolci Nemzeti Színház: Déryné u. 1. 10. Avasi református templom és harangtorony: Avas hegy 27. Művészetek Háza: Rákóczi u. 5. 11. Református (Kakas) templom: Kossuth u. 17. 28. MÁV Start Zrt. Menetjegyiroda: Arany János u. 2. 12. Ortodox templom: Deák Ferenc tér 7. 29. Városi és távolsági autóbuszpályaudvar: Búza tér 13. Minorita templom: Hősök tere 5/a. 30. Piac: Búza tér 14. Deszkatemplom: Tetemvár, Petőfi tér 31. Szinvapark bevásárlóközpont: Bajcsy-Zsilinszky u. 2-4. 15. Zsinagóga: Kazinczy u. 7. 32. Miskolc Plaza: Szentpáli u. 2-6. 16. Mindszenti templom: Mindszent tér 6. 33. Generáli Aréna és Jégcsarnok: Görgey u. 19. 17. Evangélikus templom: Hunyadi u. 8. 34. Selyemréti Strandfürdő: Bajcsy-Zsilinszky u. 58. 18. 30Búza téri görög katolikus templom: Búza tér 35. Tiszai Pályaudvar: Kandó Kálmán tér 31
Tömegközlekedés 32 Tömegközlekedés 33
Kultúrkör Kultúrkör Látogassa meg Miskolc különleges kulturális látnivalóit, ismerkedjen meg 70 000 éves örökségünkkel, és gyűjtse a kultúrpontokat! A Kultúrkör-pecséteket kérje a helyszíneken a belépőjegye mellé! JÁTÉK! A játékszabály és a pecsétgyűjtő oldal a kiadvány utolsó oldalán található, melyet miskolci kalandjai végén küldjön játékba, és nyerjen értékes tárgynyereményeket vagy egy speciális, all-inclusive hétvégét Miskolcon! 5 Kultúrpont Miskolci Kulturális Központ Ady Endre Művelődési Háza Árpád u. 4. +36 46 530 516 www.adymuvhaz.hu Rendezvények, kiállítások, Ady mozi, Diósgyőri Rádió egész évben. A kultúrpont az intézmény házon belüli összes rendezvénye alkalmával gyűjthető. Miskolci Csodamalom Bábszínház Kossuth u. 11. +36 46 502 665 www.csodamalom.hu Gyermekszínház évi 250 előadással, kb. 50 000 nézővel, reprezentatív és interaktív programokkal. A kultúrpont a Csodamalom Bábszínház minden előadása alkalmával gyűjthető. 6 Kultúrpont 7 Kultúrpont Diósgyőri Kézműves Alkotóház Nagy Lajos Király u. 18. +36 46 400 419 www.kezmuvesekhaza.hu Tárgyalkotó mesterek és hagyományőrzők otthona. Élő műhelyek, kiállítások, közösségi rendezvények, kézműves termékek piaca. A kultúrpont a Diósgyőri Kézműves Alkotóház minden rendezvénye alkalmával gyűjthető. Miskolci Nemzeti Színház Déryné u. 1. +36 46 516 700 www.mnsz.eu Öt játszóhelyes színházkomplexum Nagyszínházzal, Kamaraszínházzal, Csarnokkal, Játékszínnel és Nyári színházzal. A kultúrpont a Miskolci Nemzeti Színház minden előadása alkalmával gyűjthető. 8 Kultúrpont 6 Kultúrpont 5 Kultúrpont Diósgyőri Vár Vár u. 24. +36 46 533 355 www.diosgyorivar.hu Történelmi panoptikum, a középkori fegyver- és páncélkiállítás, vártörténeti és a felújítást bemutató kiállítás, Építőmester túra. A kultúrpont a kiállítások és a rendezvények látogatása során is jár! Miskolci Kulturális Központ Ifjúsági és Szabadidő Háza Győri kapu 27. +36 46 411 747 www.ifihazmiskolc.hu Fesztiválok, koncertek, színházi esték, kiállítások, művészeti együttesek egész évben. A kultúrpont az intézmény házon belüli összes rendezvénye alkalmával gyűjthető. Miskolci Szimfonikus Zenekar Fábián u. 6/a +36 46 506 695 www.mso.hu Miskolc és a régió egyetlen hivatásos szimfonikus zenekara. A 84 zenészből álló együttes saját hangversenyterme a Művészetek Házában található, így akár 9 kultúrpont is gyűjthető egyszerre. Művészetek Háza Rákóczi u. 5. +36 46 507 573 www.muveszetekhazamiskolc.hu A zene-, film-, színház- és képzőművészetek európai színvonalú multikulturális komplexuma. Hangversenyés színházterem, art mozik, képzőművészeti galéria, kávézó. A kultúrpont a Művészetek Háza minden rendezvénye, előadása és vetítése alkalmával gyűjthető. 4 Kultúrpont 5 Kultúrpont 34 35
Kultúrkör Kultúrkör KULTÚRKÖR KULTÚRKÖR 6 Kultúrpont Bányászati Gyűjtemény Miskolc-Mexikóvölgy +36 30 9350 789 www.ipariorokseg.hu/tarlatvezetes/ banyaszati_gyujtemeny/ H P: 09.00 13.00 Ingyenes belépés, de tárlatvezetés csak előzetes telefonos bejelentkezéssel. Herman Ottó Múzeum Képtára Görgey A. u. 28. +36 46 560 170 www.hermuz.hu K V: 10.00 16.00 A magyar festészet leggazdagabb vidéki gyűjteménye. Állandó kiállítása: Magyar képzőművészek a 18-20. században. 8 Kultúrpont 6 Kultúrpont 8 Kultúrpont 8 Kultúrpont 7 Kultúrpont Diósgyőri Papírgyár Papíripari Múzeum Hegyalja u. 203/1. +36 46 530 824 www.dipa.hu H P: 10.00 14.00 Minden hó 1. Szo: 10.00 14.00, azt követő H: zárva Csoportoknak előzetes bejelentkezéssel. Szakgyűjtemény a papírkészítés és gyár történetéről. Egyetemtörténeti Gyűjtemény és Selmeci Műemlékkönyvtár Miskolc-Egyetemváros +36 46 565 111/1617 www.muzeum.uni-miskolc.hu H P:10.00 13.00 Ezen kívül előzetes bejelentkezéssel. Ingyenes belépés. Az egyetem történetének, diákhagyományainak tárgyi emlékei és a selmeci ásványgyűjtemény kincsei. Feledy-ház Deák tér 3. +36 46 500 680 www.miskolcigaleria.hu Előzetes bejelentkezéssel. Állandó kiállításon Feledy Gyula Kossuth-díjas képzőművész munkásságát mutatja be. Herman Ottó Emlékház Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány 33. +36 46 370 703 www.hermuz.hu Sze V: 10.00 16.00 (03. 01. 11. 30.) Szo V: 10.00 16.00 (12. 01. 02. 28.) Állandó kiállítása Herman Ottó élete és munkássága. Herman Ottó Múzeum Kiállítási Épülete Papszer 1. +36 46 346 875 www.hermuz.hu K V: 10.00 16.00 Állandó kiállításai: Szász Endre gyűjtemény, fotográfiatörténeti kiállítás. Kós-ház Görgey A. u. 32. +36 46 361 413 H P: 09.00 13.00 Ingyenes belépés Állandó kiállítása: Kós Károly élete és munkássága. Lévay József Muzeális Könyvtár Mindszent tér 2. +36 46 350 473 www.mclib.hu/konyvtarak/levaykonyvtar/ H P: 10.00 17.00, Ingyenes belépés. A kizárólag helyben használható negyvenezres állományban muzeális kötet, régi magyar nyomtatvány, antikva, folyóirat és iskolai értesítő is található. Kuriózum a könyvtár egyetlen ősnyomtatványa, a híres Miskolci Töredék 1488-ból, a Vitkovics-kódex egy töredéke 1525-ből és a Vizsolyi Biblia ószövetségi része. Lézerpont Látványtár Győri kapu 57. +36 46 428 111 www.nepviseleteink.hu H P:09.00 18.00 Szo: 09.00 14.00 A Kárpát-medence legnagyobb látogatható népviseletgyűjteménye + 7 állandó kiállítás a kismesterségek, az ötvenes évek tárgyi kultúrája, korabeli miskolci képeslapok, különleges ásványok és optikatörténet témakörökben. 9 Kultúrpont 6 Kultúrpont 6 Kultúrpont 8 Kultúrpont 36 37