AZ IUGS MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁG 2011 ÉVI JELENTÉSE. A Nemzeti bizottság fő tevékenységi területei a következők voltak:



Hasonló dokumentumok
MTA X. Földtudományok Osztálya Földtani Tudományos Bizottságának évi tevékenysége

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

A nyitórendezvény Párizs

BESZÁMOLÓ A MTA HIDROGEOLÓGIAI ALBIZOTTSÁG MUNKÁJÁRÓL. XXI. FAVA konferencia. Siófok 2014 április 2 3. Székely Ferenc, Szűcs Péter

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS

SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Főtitkári jelentés a 2013-as évről

HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában

Szegedi Tudományegyetem Geotermia. Dr. Kiricsi Imre Dr. M. Tóth Tivadar

IUGS Magyar Nemzeti Bizottság Elnök

Szakmai beszámoló. A International Scientific Conference Sport, Physical Activity and Health nemzetközi konferenciáról Kajos Attila

Mártírok útja 254, 1204 Budapest (Magyarország) Neme Nő Születési dátum Állampolgárság magyar

eseményei december 4. (Szemelvények szabad jegyzetelés alapján) Az ünnepeltek: dr. Gálos Miklós, dr. Kleb Béla, dr. Kertész Pál tanár urak

KAPTÁRKŐ TERMÉSZETVÉDELMI ÉS KULTURÁLIS EGYESÜLET. Közhasznúsági jelentés a évről

Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627

Magyar Mérnöki Kamara Szilárdásvány Bányászati Tagozat Geotermikus Szakosztály tevékenysége

A Víz Team bemutatása

Hidrogeológiai oktatás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje

VEGYEN ÖN IS RÉSZT A KONFERENCIÁN!

BESZÁMOLÓ a Földtani Tudományos Bizottság évi munkájáról

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről

MHT Hírlevél különszám

A GEOTERMIKUS ENERGIA ALAPJAI

HUNGEO 2014 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XII. TALÁLKOZÓJA. Magyar felfedezők és kutatók a természeti erőforrások hasznosításáért

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft.

HUNGEO 2014 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XII. TALÁLKOZÓJA

Rétegtani Albizottság (korábban: Magyar Rétegtani Bizottság)

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre

Szakmai beszámoló a MAGISZ (elnökségének) 2005 évi tevékenységéről

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, május 3-4.

EMLÉKEZTETŐ AZ IIW C-III BIZOTTSÁG ÉVKÖZI ÜLÉSÉRŐL

A GeoDH projekt célkitűzési és eredményei

Tájtudomány és tájtervezés

SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnali közlésre és korlátlan felhasználásra

FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc)

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Helyszín: Hotel Thermal Esztergom terem, Štúrovo (Párkány), Szlovákia.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Rektori hivatalában

COMMUNICATING SCIENCE

A hidrogeológus mérnökképzés változásai a Miskolci Egyetemen

ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás Szeptember

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN

ICOLIM Budapest

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre

MEE Szegedi Szervezet

Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés december 5. Vezetőség

Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság évi tevékenységéről

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

Közhasznúsági jelentés

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló

XI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA. egyben a. XIII. Szentágothai János Transzdiszciplináris Konferencia és Hallgatói Verseny

KAROTÁZS TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI ÉS KERESKEDELMI KFT. MŰSZERFEJLESZTÉS KUTAK, FÚRÁSOK TESZTELÉSÉRE CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSA 7.

A MABOSZ Kertvezetők Tanácsa volt a vendégünk

TÁMOP E-15/1/KONV

Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák

Sajtóközlemény: Világsiker a szentendrei temető magyar terve

MAGYARORSZÁG (KÁRPÁT-MEDENCE) FÖLDRAJZA 1

II. INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁK

A Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra Alapítvány bemutatkozása. Szanyi János 1, Erőss Anita 2, Mádlné Szőnyi Judit 2

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma

Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet)

Szakmai beszámoló Kapcsolat könyvtár együttműködés: felelősséggel a sikeres közösségekért

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

Jegyzőkönyv I. NAPIREND ELŐTT

Közgyûlések, küldöttközgyûlések ( )

VoltTimer Tudományos Valóságshow

Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ELJÁRÁSREND

A TRANSENERGY projekt (Szlovénia, Ausztria, Magyarország és Szlovákia határokkal osztott geotermikus erőforrásai) kihívásai és feladatai

KAPTÁRKŐ TERMÉSZETVÉDELMI ÉS KULTURÁLIS EGYESÜLET. Közhasznúsági jelentés a évről

A TRANSENERGY TÉRSÉG JELENLEGI HÉVÍZHASZNOSÍTÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban

WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET április - november

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének április 23-i ülésére

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák!

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK

Energiahordozók II. kommunikációs dosszié ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA

Science No Fiction Tudományfesztivál

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Budapest, október 7.

Az MSZCT bemutatkozik

Átírás:

IUGS Magyar Nemzeti Bizottság Elnök Dr. Brezsnyánszky Károly (36 1) 251 4680 fax (36 1) 251 0703 E-mail: brezsnyanszky@mafi.hu 1143 Budapest, Stefánia út 14. Titkár Dr. Demény Attila (36 1) 309 2600 fax (36 1) 319 3137 E-mail: demeny@geochem.hu 1112 Budapest, Budaörsi út 45 AZ IUGS MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁG 2011 ÉVI JELENTÉSE A Nemzeti bizottság fő tevékenységi területei a következők voltak: 1) Nemzeti bizottsági ülés, amelyen az IUGS-affiliált szervezetek hazai képviselői is jelen voltak. Az IUGS Magyar Nemzeti Bizottság 2011-ben egy ülést tartott, május 26-án, az emlékeztető a jelentés 1. mellékletében található. Az affiliált szervezetek IUGS részére készített jelentéseit a 2. melléklet tartalmazza. Az ülés legfontosabb témája az IUGS 50. évfordulójához kapcsolódó tevékenység megtárgyalása volt. 2) A nagyközönségnek szánt események. Az IUGS 50. évfordulója alkalmából előadóülés és Földtudományos Forgatag rendezvény zajlott le a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan. Az előadóülésen 5 előadás hangzott el az IUGS tevékenységéről, valamint a hazai geológiai kutatás szempontjából kiemelkedő jelentőségű témákból. A Földtudományos Forgatag interaktív kiállításán 15 standon mutatták be munkájukat a hazai földtudomány intézményei a nagyközönségnek. 3) A Magyar Tudomány folyóiratban az IUGS munkáját és néhány jelentős területet bemutató különszám készül. 4) Az IUGS affiliált szervezetei hazai csoportjainak jelentései a 2. mellékletben olvashatóak. Brezsnyánszky Károly s. k. Demény Attila s. k. a Bizottság elnöke a Bizottság titkára 2011. január 5.

1. MELLÉKLET IUGS Magyar Nemzeti Bizottság Elnök Dr. Brezsnyánszky Károly (36 1) 251 4680 fax (36 1) 251 0703 E-mail: brezsnyanszky@mafi.hu 1143 Budapest, Stefánia út 14. Titkár Dr. Demény Attila (36 1) 309 2600 fax (36 1) 319 3137 E-mail: demeny@geochem.hu 1112 Budapest, Budaörsi út 45 Az ülés időpontja: 2011. május 26., 14:00. IUGS Magyar Nemzeti Bizottság Az ülés helye: Magyar Állami Földtani Intézet, Rónai terem. Jelen vannak: Brezsnyánszky Károly elnök, Bárdossy György, Császár Géza, Demény Attila, Haas János, Hámor Tamás. Meghívottként: Horváth Gergely, Sipos Péter, Szűcs Péter Napirend: 1. Az IUGS 50 éves jubileuma. Brezsnyánszky Károly elnök javaslatot tett a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó rendezvényre. Ezzel kapcsolatban a résztvevők a következő szempontokat vitatták meg. - A rendezvény címe. Az elhangzottak alapján egy, a szélesebb közönség érdeklődését is felkeltő cím legyen, amiben szerepel a földtudomány, a globalitás, nemzetköziség, fenntarthatóság, és az IUGS. Az elnökség ez alapján tesz javaslatot. - A rendezvény helyszíne és időpontja. A felvetések alapján a Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó MFT Forgatag rendezvényhez kötődően a Miskolci Egyetemen lenne egy fél napos előadóülés. A miskolci szervezőkkel Szűcs Péter egyeztet a lehetőségekről. - A rendezvény programja. A felvetett témák közül a következőket fogadta el a bizottság: bevezető előadás az IUGS és ezen belül a hazai részvétel történetéről (IGC, CBGA, stb.); hazai részvétel az IGCP programokban, a sztratigráfia eredményei és alkalmazása; földtudomány és kockázatelemzés; nyersanyagforrások és környezeti hatások; a Kárpátmedence vízgazdálkodása a felszín alatti vízbázisoktól a felszíni vízkincsig. A rendezvényre Brezsnyánszky Károly elnök úr a döntéshozói körből is felkér előadót. - MFT Forgatag. A bizottság támogatta a Forgatag rendezvényen egy IUGS stand felállítását. - Magyar Tudomány cikk illetve füzet. A Magyar Tudomány főszerkesztőjével Demény Attila veszi fel a kapcsolatot egy IUGS-ről szóló cikk, illetve lehetőség szerint egy tematikus szám ügyében. 2. Egyebek - Haas János tájékoztatta a bizottságot, hogy a P/Tr határral foglalkozó IGCP572 projekt zárórendezvényére 2012-ben várhatóan Egerben kerül sor.

- Az IAS 2012-ben Ausztriában tartja a konferenciáját, amelyen Haas János szekcióvezető. A konferencia keretében hazai terepi program is lesz. Végezetül Brezsnyánszky Károly, megköszönve a részvételt, bezárta az ülést. Budapest, 2011. május 27. Összeállította: Demény Attila sk. Az MNB titkára

2. MELLÉKLET. AZ IUGS AFFILIÁLT SZERVEZETEI HAZAI CSOPORTJAINAK JELENTÉSEI Beszámoló az Association of Applied Geochemists (AAG) 2011. évi tevékenységéről készítette: Sipos Péter Az év legnagyobb eseménye a kétévente megrendezésre kerülő, 25 th International Applied Geochemistry Symposium konferencia volt, amelyet augusztus 22. és 26. között rendeztek meg a finnországi Rovaniemiben. A közel 400 fős konferencián 30 szekcióban 120 szóbeli és 90 poszter-előadást tartottak a résztvevők, emellett 7 terepbejárásra és 6 műhelytalálkozóra is sor került. A konferencia szervezői a Finn Bányamérnökök és Kohómérnökök Egyesülete, a Finn Földtani Szolgálat és az Oului Egyetem voltak. A következő konferencia Új-Zélandon lesz 2013-ban. Idén leköszönt az AAG elnöke, Paul Morris (Nyugat-Ausztráliai Földtani Szolgálat), a helyét Robert Eppinger (Amerikai Földtani Szolgálat) veszi át 2012-től. A tárgyévben új tanácstagok kezdték meg a munkájukat az átszervezett egyesületben, megválasztásuk még 2010-ben történt. Eion Cameron, a Kanadai Földtani Szolgálat munkatársa kapta az egyesület legnagyobb elismerését, az Arany Medált az alkalmazott geokémia területén elért eredményeiért. Az egyesületnek magyar vonatkozású eseménye nem volt. Hidrogeológusok Nemzetközi Szervezetének (IAH) Magyar Nemzeti Bizottsága, International Association of Hydrogeologists, Hungarian National Chapter (IAH HNC) Tisztségviselők: Elnök: Dr. Szűcs Péter Titkár: Dr. Fórizs István Vezetőségi tagok: Dr. Szőcs Teodóra, Dankó Gyula, Dr. Simon Szilvia, Dr. Szanyi János, Tahy Ágnes Tiszteletbeli elnök: Dr. Tóth József Az IAH Magyar Nemzeti Bizottságnak 2011 elején 36 regisztrált tagja volt. Mivel Magyarországon a felszín alatti vizeknek kiemelkedő szerepe van a vízellátásban, ezért az IAH Magyar Nemzeti Bizottság egyik legfőbb célja az, hogy növelni lehessen a tagság létszámát. Emellett a Nemzeti Bizottság azon is dolgozott, hogy a szakmai tevékenységét az egész Kárpát-medencére kiterjessze. Ezt a célt kívánja szolgálni az is, hogy a Magyar Nemzeti Bizottság 2011-ben elhatározta egy nagy nemzetközi IAH szakmai konferencia megszervezését 2013-ban a következő címmel: IAH Central European Groundwater Conference 2013, Geothermal Applications, Specialties in Groundwater Resources, May 8-10, 2013. Dr. Cserny Tibor az MTA X. Földtudományok Osztályának tudományos titkára 2011 tavaszán tájékoztatta a Nemzeti Bizottság tagjait arról, hogy az IAH Magyar Nemzeti Bizottság szakmai tevékenysége is szerepel az Akadémiai Almanachban.

Az IAH szervezet évi első szakmai rendezvényére Szegeden került sor 2011. május 26-án, amelyen 24 fő vett részt. A Tudományegyetemen elhangzott szakmai előadások mellett terepi szakmai programot is szerveztek a házigazdák, amelynek keretében lehetőség nyílt megtekinteni a termálfürdőt és a geotermikus energia hasznosítására kiépült beruházásokat Mórahalmon. Az IAH Magyar Nemzeti Bizottság vezetőségének ülése után került sor a második szakmai program lebonyolítására a Miskolci Egyetemen 2011. november 11-én. A 27 résztvevő a szakmai előadások meghallgatása mellett megtekinthette a Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai Tanszék új laboratóriumait, valamint az Egyetemvárosban található, az országban egyedülálló hidrogeológiai terepi mérőállomást. IAS International Association of Sedimentologists Készítette: Haas János 2011-ben a 28. IAS Szedimentológiai Konferencia volt a legfontosabb esemény a társaság életében. A konferenciát a spanyolországi Zaragozaban rendezték meg.magyarországról 3 kolléga vet részt poszterekkel és szóbeli előadásokkal. A 29. IAS Szedimentológiai Konferenciát 2012 szeptemberében az ausztriai Schladmingban rendezik, egy szekció és egy kirándulás szervezésébe magyar kollégákat is bevontak. A kirándulásvezető első verzióját az év végéig kell elkészítenie Császár Gézának és munkatársainak. A Magyar Szedimentológiai Bizottság tartja a kapcsolatot az IAS-szel. Elnök: Hops Kinga, titkár Uhrin András. 2011 októberben a bizottság sikeres terepi munkakonferenciát szervezett a Vértes és a Gerecse eocén üledékes képződményeinek bemutatására. Beszámoló az IGCP Magyar Nemzeti Bizottság 2011. évi tevékenységéről Készítette: Pálfy József Az IGCP Magyar Nemzeti Bizottság alapfeladata a magyar földtudományi szakemberek részvételének elősegítése és támogatása International Geoscience Programme (IGCP) keretein belül folyó projektekben. Magyar részről 2011-ben is a legnagyobb aktivitás a Permian-Triassic Ecosystems (Permtriász ökoszisztémák) című, IGCP 572 számú projektben folyt. A projekt záró konferenciájára 2012. május 30. és június 7. között Magyarországon kerül sor. A kétnaposra tervezett előadóülés helyszíne Eger, a három szakmai terepbejárás a Balatonfelvidékre, a Bükkbe, és az Aggteleki-hegységbe vezet. A konferencia szervező bizottságának elnöke Haas János, titkára Hips Kinga, a szervezésben pedig a Magyarhoni Földtani Társulat is közreműködik. A konferencia első körlevele már megjelent, a szervezés folyamatban van. A résztvevők várható létszáma elérheti a 100 főt. A Magyar ProGEO Egyesület jelentése a 2011. évben elvégzett tevékenységről Készítette: Horváth Gergely, elnök A Magyar ProGEO Egyesület 2011-ben egyetlen jelentősebb rendezvényre összpontosította erőforrásait: a 2011. évi Geotóp Nap megrendezésére. A szervezést és a

megrendezést a korábbi Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól még 2010-ben a Zöld Forrás pályázaton elnyert támogatás tette lehetővé. A Geotóp nap a földtudományi értékek napja célja egy adott napon több különböző helyszínen tudományos ismeretterjesztő programok szervezése laikus érdeklődők, családok, gyerekek számára, hogy közel hozza hozzájuk a földtudományi ismereteket, felhívja a figyelmet a földtudományi értékek fontosságára, természetvédelmi jelentőségére. A program keretében a különböző helyszíneken lehetőséget kíván nyújtani avatott szakmai vezetéssel geotópok (geosite-ok), azaz földtudományi (földtani, felszínalaktani, talajtani, vízrajzi, táji, tájesztétikai) szempontból érdekes és értékes, különleges, védendő élettelen természeti értékek felkeresésére, megismertetésére. Az Egyesület 2011. október 8-án 9 helyszínen valósított meg bemutató és tudományos ismeretterjesztő programokat, változó érdeklődés mellett. A helyszínekről, az egyes helyszínek programjairól nyomtatott anyagok készültek, színes plakátok és szóróanyagok formájában, ezen kívül laminált fényképek, ábrák készültek az ásvány-, kőzet- és őslénymeghatározások megkönnyítésére, a talált képződmények és fosszíliák beazonosítására. Nyomtatott kirándulásvezetők is készültek az alábbi helyszínekről: Cserépfalu, Eger, Gyergyóditró, Salgótarján és Tokaj. A helyszínek voltak: - Cserépfalu, téma: a bükkaljai vulkánok és a jégkori ember nyomában (Ördögtoronytanösvény és környezete; Subalyuk-barlang). - Eger, téma: természet és ember közös művészete a rejtélyes kaptárkövek (Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Terület). - Gyergyóditró, téma: különleges, ritka ásványok és kőzetek parádéja a Kárpátokban (Orotva-völgyi tanösvény, Tarisznyás Márton Múzeum). - Salgótarján, téma: természeti és antropogén jelenségek a Medvesen és keleti peremén. - Salgótarján, téma: a szénbányászat (Nógrádi Történeti Múzeum Bányászati Kiállítóhelye, József-akna: föld alatti bányamúzeum). - Szeged, téma: vízföldrajzi jelenségek (holocén vízrajzi változások, folyószabályozás, holtágak, geotermikus jelenségek). - Tatabánya, téma: szénbányászat, mezozóos kőzetek, karsztosodás (Tatabányai Szabadtéri Bányászati Múzeum, Szelim-barlang). - Tokaj, téma: egy vulkán bemutatkozik: kőzetek, ásványok, formák a Nagy-hegyen (Borostyán tanösvény). - Budapest, téma: ásványok, kőzetek, ősmaradványok, karsztjelenségek bemutatása (Pálvölgyi- és Mátyás-hegyi-kőfejtő, Pál-völgyi- és Mátyás-hegyi-barlang). Tatabányán a programot kiegészítette a Duna Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi kiállításának megtekintése, szakmai kiadványok bemutatása; Budapesten pedig az MKBT és a Magyar Barlangi Mentőszolgálat munkájának bemutatása, továbbá poszterek és szakkönyvek bemutatása. Beszámoló az AAPG 2011 évi tevékenységéről Készítette: Pogácsás György 1. Az American Association of Petroleum Geologists (AAPG) 2011 évi nemzetközi nagyrendezvényei közül kiemelkedik az október végén Milánóban rendezett International Conference & Exhibition (ICE) és az áprilisban Houstonban tartott Annual Convention & Exhibition. A milánói ICE jelmondata Following Da Vinci s Footsteps to Future Energy

Resources: Innovations from Outcrops to Assets volt. E háromnapos rendezvényen 70 országból 1989 fő vett részt. 280 orális és 200 poszter előadásra került sor. Magyar előadók összesen tizenegy előadást tartottak, ezek közül kilencet az ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének oktatói és hallgatói. Az ELTE és a Miskolci Egyetem e konferencián előadást tartó hallgatói az ezen egyetemeken működő AAPG Student Chapterek szervezésében vettek részt az ICE-n. A MOL Nyrt-nek az egyetemeken működő AAPG Student Chaptereknek nyújtott anyagi támogatása fedezte a konferencián előadást tartó egyetemi hallgatók utazási, szállás és részvételi költségeit. A rendezvényhez 7 terepi kirándulás és 5 rövid kurzus kapcsolódott. A konferencia fontos részét képezte a legújabb technológiákat és szolgáltatásokat bemutató kiállítás (76 kiállítóval) és 15 nemzeti olajvállalat bemutatkozását lehetővé tevő International Pavilion. 2. Az AAPG 2011 Annual Convention & Exhibition Április 10-13 között Houstonban került megrendezésre, a rendezvény házigazdája a Houston Geological Society volt. A konferencia jelmondatának Making the Next Giant Leap in Geosciences választották. A rendezvényen 8,446 an vettek részt, 400 orális valamint 400 poszter előadásra került sor. Ez utóbbiak közül 150 poster e-posterként került bemutatásra. A rendezvény egyik központi témája az unkonvencionális szénhidrogén felhalmozódások, elsősorban a mudstone és shale rezervoárok kutatása és termelésbe állítása volt. Emellett a mélyvízi tárolók, az alternatív energiaforrások és az új technológiák integrálása kapott megkülönböztetett hangsúlyt. 3. Az AAPG Imperial Barel Award 2011 évi nemzetközi egyetemi kőolajkutató versenyén részt vett az ELTE diákcsapata. A versenyben résztvevő egyetemek január végén kapták meg e mailben azt a kódot melynek segítségével az AAPG honlapjáról letölthették a nekik jutó kutatási koncessziók területén lévő szeizmikus és fúrási adatokat. A letöltött adatokat az egyetemi csapatok a rendelkezésükre álló értelmező szoftwerekkel feldolgozták, kiértékelték és értelmezték. Az adott koncesszió kőolajföldtani viszonyairól és szénhidrogén kutatási potenciáljáról a kontinensenként megrendezett elődöntőkön, a versenyt szponzoráló nagy nemzetközi olajvállalatok képviselőiből álló zsűrik előtt tartott félórás prezentáció keretében adtak számot az egyetemi diákcsapatok. A prezentációt követően minden csapat esetében 30 perce volt a zsűrinek, hogy kérdéseket tegyen a csapat tagjainak a csapat által kiértékelt koncesszióról. Az Európa kontinens döntőre 2011 március végén Prágában került sor, ahol a Lisszaboni Egyetem csapata végzett az első helyen. Így ők képviselték két héttel később Houstonban Európát a fináléban. 4. Az ELTE AAPG Student Chapter 2011 nyarán a Miskolci Egyetem AAPG Student Chapterrel és a Bukaresti Egyetem AAPG Student Chapterrel közösen több napos Erdélyi terepgyakorlatot szervezett. 5. Az ELTE AAPG Student Chapter 2011 szeptemberében a Magyar Állami Földtani Intézetben AAPG Student Workshop - ot rendezett, két meghívott előadóval. Az egyik előadó Tari Gábor, az OMV geológusa volt, aki a Bécsi medence és a Balkán hegység északi elősüllyedék medencéjének jura korú anyakőzeteit hasonlította össze. John Káldi Ausztráliából a kapilláris nyomásmérések eredményeinek értékeléséről tartott előadást.