Belsőépítész és Környezettervező Művész MA
1. JÓ ÍZLÉS, 2. KÉPZELŐERŐ, 3. SZORGALOM ha a fenti három fogalom közül kettőt érvényesnek tartasz önmagadra, nálunk a helyed! Szakunkon a tanulás játék. Játszani azonban csak úgy érdemes, ha komolyan vesszük azt. A játékot nevezhetjük kísérletnek is, minden esetre képzésünkben az elmélet és a gyakorlat összeforr, folyamatos interaktív viszonyban áll egymással. A képzés célja: Magyarországon belsőépítész tervező művészek képzése csak a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai karon és a Budapesti Kommunikációs Főiskolán folyik. Rövid két év alatt, azt a tudást közvetítjük hallgatóink felé, amely egyrészt az építészetet, mint osztatlan, egységes szakmát feltételezi, ugyanakkor tudomásul veszi, hogy az építészet rendkívüli komplexitása a szakmán belüli specialisták kifejlődését is létrehozta (városépítész, belsőépítész, dizájner). A belsőépítészet az építészet határterülete, amely határ a tárgytervezésnél húzódik, és amely határ mentén kezet fog a formatervező iparművésszel. Az építészet ezen speciális határterületének a rejtelmeibe, szakmai titkaiba vonjuk be a szakra sikeresen felvételiző hallgatókat, akik a mesterképzés végére a szakterület professzionális képviselőivé válnak, akik ezen képzettségüknek köszönhetően az építő és dizájn ipar keresett szakemberei lesznek. Keresettek lesznek azért is, mert nemzetközi tendenciák mutatják, hogy a meglévő épített értékek felértékelődnek az új építésekkel szemben. A pécsi képzés különlegessége A PTE PMMIK Belsőépítész és Környezettervezési Tanszéke szoros kapcsolatot tart fönt a belsőépítészeti design-ipar legjelentősebb képviselőivel, alapanyaggyártókkal, design-tervező cégekkel, nemzetközi kitekintést is biztosítva a hallgatók számára. A velük történő együttműködés révén a Tanszék anyaggyűjteményt hoz létre, a legfrissebb fejlesztéseket a hallgatók számára kézzelfogható valóságként biztosítja. Az alapanyagbank hoz társul egy bútorszerkezet gyűjtemény, amely a vezető bútorszerkezet gyártó cégek mintakollekcióira támaszkodik. A pécsi képzés szellemi és gyakorlati feladatokat, fejlesztési programokat vállal át a design ipartól, melyeket tematikájába átemelve megvizsgál, kikísérletez, megválaszol az eredményeket végül hasznosításra fölajánlja a design-ipar számára. 1 Oldal
A képzés típusa és ideje Nappali államilag finanszírozott és költségtérítéses - 4 félév A szakképesítés megnevezése az oklevélben Okleveles belsőépítész, környezettervező művész Szakirány(ok) Nincs A képzés felépítése: A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök: Az alapképzésben megszerzett ismereteket tovább bővítő, mesterfokozathoz szükséges alapozó ismeretkörök: 16 kredit - design és művészet társadalomtudományi kérdései, képző- és iparművészet 1.-2., művészeti rajz 1.-2., tárgy és környezet elemzés, modern társadalmak kulturális rendszerei, kortárs művészet kérdései szakmai törzsanyag kötelező ismeretkörei: 22kredit - világítástechnikai alapismeretek, belsőépítészeti anyag és szerkezettan, jog és közgazdaságtan, tárgytervezés 1.-3., kísérleti műhely 1.-2., vállalkozói ismeretek az EU-ban differenciált szakmai ismeretek: 69 kredit - digitális prezentációs ismeretek 1.-2., műtermi és műhely gyakorlat 1.-3., belső terek építészete 1.-3., táj és kert tervezés 1.-2., építőművészeti kísérleti tervezés, szakmai gyakorlat, diplomamunka: 20 (15+5) kredit - diplomatervezés, szakdolgozati konzultáció A végzett hallgatók az alábbi területeken tevékenykedhetnek: - belsőépítész designer - belsőépítész stúdióban vezetőtervező, társtervező - önálló belsőépítész vállalkozás vezetőtervezője - építész stúdióban belsőépítész társtervező 2 Oldal
Munkaerő-piaci pozíciók A világ meglévő épületállományának folyamatos újjászületése, belső tartalmának, formájának változása a belsőépítész dizájnerek iránti keresletnövekedést vonja maga után. Szakmai lehetőségek a hallgatók számára - továbbtanulás MSc, Phd, DLA (doktori iskola, MSc helyben, vagy kooperációban, konkrét bemeneti MSc képzések megnevezésével) - külföldi ösztöndíj, részképzés (Erasmus külföldi hallgatói ösztöndíj, Erasmus Job külföldi szakmai gyakorlati ösztöndíj, IASTE külföldi szakmai gyakorlati ösztöndíj) - céges kapcsolatok hazai és nemzetközi nagyvállalati gyakorlat - részvétel idegen nyelven meghirdetett kurzusok, szakmai tárgyak felvételére - műterem jellegű képzés, műhelymunka - bekapcsolódás művészeti alkotómunkába, tudományos munkába, hazai és nemzetközi versenyekbe (Juhász Jenő Szakkollégium, B2 Hallgatói Innovációs Csoport, Tudományos Diákköri Munka, további oktatói kutatócsoportok kari szervezésű vagy részvételű workshopok, hallgatói pályázatok stb.) - szakmát idegen nyelven tanulni - campus kredit, "többlet-tantárgy" felvétele saját vagy más szakon, vagy az egyetem más karán - ipari partnerrel való együttműködés keretében un. kooperatív képzésben való részvétel - tanulmányutak bel-, és külföldön - kutatásokban való részvétel anyagtani kutatások és az újrahasznosított anyagok (fa, textil, üveg, fém, műanyag) területén - részvétel szakspecifikus kutatásokban, új bútoripari alapanyagok kikísérletezése, faipari hulladék anyagok felhasználásával. - Egyéb ipari szerkezetek bútoripari célra történő hasznosítása. - Használt bútorok újrahasznosítása, újratervezése. - Ergonómiai kutatások a környezet kultúra területén. - A Magyar földrajzi, gazdasági adottságokra alapozott, új kézműipari technológiák kifejlesztése. - Számítógép alkalmazása a tárgytervezésben. - Számítógép által kreált tárgymodellek materializált megvalósítása. - Háromdimenziós modellező gépek alkalmazása. - Világítástechnikai kísérletek, kutatások. - Innovatív bútorszerkezeti megoldások kutatása. - Kültéri design-anyagok kikísérletezése. - Kutatások újszerű felületkezelési eljárások terén. - Színdinamikai kutatások. - Tér-pszichológiai kísérletek, kutatások. - Minimál tér kísérletek. - Ideiglenes lakás kísérletek. 3 Oldal
- Kísérletezés adott tájegységre jellemző alapanyagok felhasználásával. A kiemelkedő képességű hallgatókkal a vezető tanárok a mester-tanítvány munkakapcsolat, valamint a speciális projektek során külön is foglalkoznak. Terveink szerint a jövőben az oktatást külföldi vendégtanárok is segítik, továbbá a hallgatók is szakmai támogatást kapnak a nemzetközi tanulmányokhoz. A legjobb hallgatók az elmúlt években is nagy számban vettek részt az országos tanulmányi versenyeken. Pályázatokon, közös projektekben mérhették össze felkészültségüket. Szervezzük az MA kísérleti labort, ahol a hallgatók a társművészetek képviselőivel együtt készülhetnek a doktori képzésre is. A szak tervezi, hogy doktoranduszokat von be képzésébe, asszisztensként. Az MA hallgatók a képzés két éve alatt közvetlen kapcsolatba kerülhetnek velük, rajtuk keresztül a doktori iskolák szellemiségével. A legtehetségesebb hallgatók így már házon belül betekintést nyerhetnek a doktori képzés sajátszerűségébe, az MA fokozat megszerzése, ill. néhány év praktizálás után az belsőépítésszé, építésszé válás fontos állomásaként gondolhatnak a DLA cím megszerzésére. Jelentkezés feltétele - Felvétel rendje 1. Általános szabályok 1.1. A belépéshez feltétel nélkül elfogadott alapszak a szak Képzési és Kimeneti Követelményeit rögzítő dokumentum továbbiakban KKK - alapján (1. sz. melléklet): Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a művészetközvetítés képzési terület vizuális kultúra képzési ágában a környezetkultúra; a művészet képzési terület, építőművészet képzési ágában az építőművészet és az iparművészet képzési ágában a formatervezés alapképzési szakok. 1.2. A belépéshez feltételekkel elfogadott alapszakok: A mesterszak esetében a KKK meghatározza, hogy a mesterképzésbe történő belépésnél mely további szakok fogadhatók el előzményként, és azt, hogy a mesterképzésbe való felvétel feltételeként meghatározott ismeretkörökből mennyi kredit előzetes teljesítését igazolni. A bemenethez a lent meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: művészetközvetítés képzési terület vizuális kultúra képzési ágában a plasztikai ábrázolás; a művészet képzési terület iparművészet képzési ágában az alkalmazott látványtervezés; a műszaki képzési terület építészmérnöki, ipari termék- és formatervező mérnöki alapképzési szakok. A lent meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának 4 Oldal
alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. 1.2.1. Nem teljes kreditértékű oklevél esetén az eljárás módja: Előzetes kreditelismerési eljárást kell kezdeményezni az Intézménynél a Kar Kreditátvételi Bizottságtól 2013. 06. 01.-ig. A kreditelismeréshez kitöltendő nyomtatványt az Intézmény honlapján közzé teszi. 1.2.2. A hallgatónak a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek felsőoktatási törvényben meghatározott összevetése alapján legalább 60 elismerhető kredittel kell rendelkezni a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökből a vonatkozó KKK alapján: - művészeti ábrázolási ismeretek (30 kredit): rajz, színtan, formatan, anatómia, mintázás, ábrázoló geometria, számítástechnikai ismeretek, grafikai tanulmányok - tervezési és szakelméleti ismeretek (30 kredit): belsőépítészeti tervezés, építészeti tervezés, tárgytervezés, bútortervezés, bútor-szerkezettan, épület-szerkezettan, szaktörténet, számítógépes tervezés, A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 30 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó krediteket a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell megszerezni. 2. A felvételi eljárás intézményi szabályai: 2.1. Szerezhető pontok összetétele: Maximum 100 pont szerezhető, mely tartalmazza a többletpontokat is. A pontok összetételük alapján lehetnek: - gyakorlati vizsgán szerzett: max.: 60 pont - felvételi elbeszélgetésen szerzett: max.: 30 pont - többletpont max.: 10 pont A felvételi pontokat az eljáráson szerezett pontok összegzésével kell számolni. 2.2. Felvételi eljáráshoz csatolandó dokumentáció (a fogalom nem azonos a központi jelentkezési időpontban benyújtott másolt dokumentumokkal!): A felvételi eljáráshoz a jelölteknek 1 nyomtatott formában portfoliót a később taglalt tartalommal és formátumban-, illetve 1 db. cd- mellékletként portfoliót kell benyújtania az Intézménynek a gyakorlati vizsga napján, személyesen. 5 Oldal
2.3. Hozott pontokról: A Kar a felvételi eljárásban korábbi tanulmányok alatt szerzett súlyozott tanulmányi átlagot, oklevélátlagot nem számít be. 2.3.1. - többletpont adható a vonatkozó törvény alapján: max.:10 pont - előnyben részesítési max.: 8 pont o fogyatékosság: 2 pont o gyermekgondozás: 2 pont o halmozottan hátrányos helyzet: 4 pont o hátrányos helyzet: 2 pont - 1. nyelvvizsga/felsőfokú (C1) komplex: 2 pont - 1. nyelvvizsga/szakmai felsőfokú (C1) komplex: 4 pont - 1. nyelvvizsga/szakmai középfokú (B2) komplex: 2 pont - 2. nyelvvizsga/felsőfokú (C1) komplex: 4 pont - 2. nyelvvizsga/középfokú (B2) komplex: 2 pont - 2. nyelvvizsga/szakmai felsőfokú (C1) komplex: 6 pont - 2. nyelvvizsga/szakmai középfokú (B2) komplex: 4 pont - 3. nyelvvizsga/felsőfokú (C1) komplex: 4 pont - 3. nyelvvizsga/középfokú (B2) komplex: 2 pont - 3. nyelvvizsga/szakmai felsőfokú (C1) komplex: 6 pont - 3. nyelvvizsga/szakmai középfokú (B2) komplex: 4 pont - Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért legalább harmadik hely: 4 pont - kiemelkedő szakmai teljesítmény: 4 pont 2.4. A felvételi eljáráson szerezhető pontokról és az eljárás rendjéről: A pontok megállapítása többlépcsős, összetétele több szintű, szakmai bizottság jelenlétében történik, jegyzőkönyv készül. A gyakorlati felvételi időpontja: 2013. 06. 07. A szóbeli felvételi időpontja: 2013. 06. 07. 2.4.1. Gyakorlati vizsga max.: 60 pont A gyakorlati feladat kapcsán a jelentkezők az alapképzés után elvárt szintű képességek bemutatására szolgáló írásbeli, gyakorlati feladatokra számíthatnak. A jelentkezőknek a vizsgára rajzfelszereléssel, rajzeszközökkel, a dokumentálását segítő egyéb rajzi, mechanikus eszközökkel kell érkezniük a felvételi eljárásra. 6 Oldal
2.4.2. Felvételi elbeszélgetés 30 pont A szóbeli vizsgán a jelöltek az alapképzés után elvárt szintű elméleti szakmai ismereteiket fogják bizonyítani építészetelméleti, építészettörténeti, művészettörténeti, illetve az alapképzésben szerzett további elméleti témakörökben. Szóbeli vizsgára szakmai munkásságot bemutató portfoliot kell készíteni. A benyújtott portfolió dokumentálja a jelentkező eddigi szakmai munkásságát, képet ad építészeti- tervezői habitusáról, képességeiről, vizuális kifejezésmódbeli készségeiről. A részletes szakmai önéletrajz után építészeti- szakmai arc poeticát is meg kell fogalmazni. A portfolióban szerepelhetnek hallgatói munkák, építészeti tervek, megvalósult épületek, tervpályázati dokumentációk, tervkivonatok, szabadkézi építészeti rajzok, egyéb alkotások bemutatása stb. megfelelő mennyiségben, szűrve, lényegi információt kommunikálva. Formátuma fekvő A/3, bekötött, előadásmódjában tetszőleges, igényes kivitelben. Ha a jelölt egyszerre több szakra is jelentkezik, a szakmai portfoliót több példányban, mindig a szaki felvételi eljárást végző szervnek kell benyújtania. A portfolió benyújtandó digitális formátumban is, a fent taglalt módon. 2.5. A felvételi eljáráson szerezhető, és a hozott pontokon kívüli, az Intézmény által adható többletpontok max.: 4 pont. A kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó jelöltek abban az esetben is csak 4 többletpontra jogosultak, ha a különböző jogcímek alapján elért többletpontjainak összege ezt meghaladná. A plusz pontok jogcímét igazolni kell. A papír alapú formátum a szükséges igazolásokkal A/3- as borítékban, egy példányban, az igazolást kiállító szerv által hitelesítve, a jogcím kategóriáját megjelölve kerüljön benyújtásra, az írásbeli felvételi vizsga elején. A lezárt borítékra az egységes címzéslapot kérjük felkasírozni. A dokumentációt az Intézmény digitális formában is kéri, a portfolio digitális verzióját tartalmazó CD-n, külön rendezve ennek benyújtása a szóbeli vizsgán történik. 2.5.1. Kiemelkedő szakmai teljesítményért az alábbiak szerint szerezhető többletpont: - szakmai, demonstrátori tevékenység igazolása esetén: 4 pont - igazolt szakmai publikációs tevékenység: 2 pont (konferencia, előadás, poszter, absztrakt külföldi vagy magyarországi, de nem OTDK konferencián) - kari TDK-án, szakmai szekcióban elért helyezés: 2 pont - korábban elnyert szakmai/alkotói ösztöndíj: 2 pont - külföldi szakmai gyakorlaton, való igazolt részvétel: 1 pont - szakirányú szakmai, művészeti folyóiratban megjelent cikk társzerzője igazolva: 1 pont - szakirányú szakmai, művészeti folyóiratban megjelent cikk szerzője igazolva: 2 pont 7 Oldal
- kiemelkedő és igazolt szakmai kulturális/közéleti tevékenység: 2 pont - építészeti/építészhallgatói nyílt, országos tervpályázaton szerzett igazolt helyezés: 4 pont - megvalósult és szakmai díjat nyert épület/alkotás jegyzett társzerzőként: 2 pont - megvalósult és szakmai díjat nyert épület/alkotás jegyzett szerzőként: 4 pont - további plusz pontok szakmai tevékenységért egyedi elbírálás szerint Ha a képzéssel kapcsolatban kérdésed van Belsőépítészeti és Környezettervezési Tanszék dr. Getto Tamás tanszékvezető, getto.tamas@pmmik.pte.hu és Kozák Barnabás, Mátételki Ákos, Schunk Tímea DLA hallgatók kozak.barnabas@pmmik.pte.hu, matetelki.akos@pmmik.pte.hu, schunk.timea@pmmik.pte.hu, +36 72 503 650/23558(mellék) http://belsoepitesz-ma.pmmik.pte.hu/hu/, http://www.facebook.com/pages/belsőépítészeti-és -Környezettervezési- Tanszék/102229866598822 Amit még nyújtani tudunk (jó, de belemehet a közös halmazba, minden szaknál azonos) - kollégiumi elhelyezés - térítésmentes idegen nyelvi képzésben való részvétel, nyelvvizsga lehetőségek - az egyetem és a kar könyvtárainak és sportlétesítményeinek használata - internet hozzáférés - nemzetközi diákigazolvány - számos szolgáltatás / tanácsadás, melyeket a központi hallgatói szolgáltató iroda nyújt (lásd a www.koszi.pte.hu weboldalon) 8 Oldal