művészetről...;művésztelepekről; kiállításokról III. évfolyam, 1. szám, 2013 október; megjelenik székelyföldön
2 Felelős szerkesztő: Siklodi Zsolt képzőművész Szerzők: Aág Abigél, művészeti író John K. Grande, művészetörténész Dr. Erőss István, képzőművész Fándly Edit, művészetörténész Kovács Árpád, művészetörténész Vécsi Nagy Zoltán, művészetörténész Zakariás István, művészetörténész Munkatársak: Hajdú Attila: tördelés Kuti Enikő: fordítás Arculaterv: Siklodi Zsolt Szigeti Gábor Csongor, képzőművész Vetró Barnabás, képzőművész Kiadó: SILK DESIGN KFT RO-545500, Szováta, Őzike u. 44 sz. ISSN 2285-7516 ISSN-L 2285-7516 www.korkep.ro A lap megjelenését támogatta:
3 Tartalom: Siklodi Zsolt:... lázárkastélyosdi... 5 John K. Grande: Élet és művészet találkozása 6 Erőss István: KIS ÉRINTÉS-NAGY ÉRINTÉS 12 Fándly Edit: A MAMŰ 35 éves évfordulós kiállítása 18 Zakariás István: A MAMŰ társaság új tagjainak Lineup című kiállítása 20 Aág Abigél: A MAGMA 3. éve 24 John K. Grande: Természetes frekvenciák 28 Vécsi Nagy Zoltán: Pulzus 2013 32
Gaál József: BOHÓC (festett fa 300x50x50 cm)
5 SIKLODI ZSOLT...lázárkastélyosdi... kinek? - kérdi a villanyszerelő özvegye- dolgozott, akkor, anno a férjem negyven évvel ezelőtt. Szépen ott vagyunk mind, halk felvezetőszöveg ami egyre erősődik, ahogyan a dícséretek fokozódnak, még nemtudni mi lesz csak annyit, hogy koncert. Megkezdődik, csepeg az Istvánnapi dícséret csak nehezen derül ki, hogy egyháztörténetilecke lesz, vagy netán magyartörténelemóra, (pont itt) hát ha ez kell, akkor ezt kell...(megjegyzés: hosszú történet lenne ha, ki - vagy - meg akarnánk vizsgálni, ezt kell-e, ide szociológusok felmérése kellene a dolgozathoz, de az nincs, tehát kénytelen vagyok tapasztalásaimra hagyatkozni) A történet: Jönnek..., vágjátok a füvet, fordítsátok a szobrokat nehogy valaki magát ismerje fel benne (nem tesz jót az image-nek. (az arculatikézikönyvbe nincs szabályozva -tehát lehet-) Volt itt Ferenc-rend, volt itt Báró, Elnök, Országgyűlési képviselő, Polgármesteri küldött, Művész, Gyerek, Felnött, Kapus, dot.dot.dot. A történet szép volt, bemutatkozott Szent István és családja, Jézus Krisztus és apai családja, még összefüggéseket is fel lehetett fedezni a történetben. A finálé: lépesmézbesűlyedőpuhamoha. Beszédek: Ki kinek akar díszelegni, mindent el lehet mondani, a történetet a művésznő származásáról, mert öregek vagyunk ebből fakadóan mindent lehet csak DERÍTSÜK MÁR KIA... Spanyolul csevegés, jót tesz, jó hangulat, Tamás ha kell sör akkor ne vacakolj, vedd meg. ha a jó szándék, jószándék is, mindenki értsen amihez ért MI a nemzet bohócai, artisták...másnap szép csendesen eleredt az eső...
6 JOHN K. GRANDE Élet és művészet találkozása KorkéP művésztelep 2013 A világ minden tájáról, Erdélyből, Magyarországról, Mexikóból, Szlovákiából, Kanadából, Norvégiából, Japánból és Tajvanból gyűltek össze művészek e fantasztikus helyszínen, Szárhegy újjáépített kastélyában, Hargita megyében. E patinás történelmi és kulturális háttér kíváló környezet a kulturális tapasztalatcserére. A Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ már tíz éve szervezi a KorkéP művészettáborokat. A kezdeti években a tábor résztvevői között többnyire festőket találunk néhány szobrászművész társaságában, újabban a művészeti kifejezésmódok palettája bővült, hogy csupán néhányat említsünk, a videó-felvételtől a szobron és installációkon át a multimédia kompozíciókig igen változatos műfajok képviseltetik magukat. A norvég származású Gissle Harr kisméretű fétis-szerű szobrokat alkotott mikroszkopikus nagyságban, amelyekről azt állítja, hogy azok a világhoz való viszonyára utaló reflexiók. Ahogy a projekt előrehaladt, Harr kunyhókat és hasonló épületeket faragott a fából készült figurák mellé kiegészítésül. A Szárhegyi kastély belsejében kialakított helyszínen kiállított darabok szobrászati antropológiává lényegülnek át, a művész - Harr egyéni élettapasztalatát alapul véve. A mexikói Daniela Iauregul Servin néhány újszerű művét az ősi mexikói kultúra ihlette. Ezek a festmények az ősi tolték kultúrára, valamint a régi maják szent könyvének, a Popol Vuhnak az ősi forrására utalnak. Popol Vuh a nép vagy a közösség nagy könyve, mely teremtéssel, utódlással, történelemmel és kozmológiával kapcsolatos mítoszokat tartalmaz. Mexikóban a kukorica- Gisle Harr: TRANSILVANIA IN MY HEART (festett fa, akrill, 300x300 cm)
7 termesztés mindig nagyon fontos szerepet játszott. Daniela Iauregul Servin fantasztikus festményei az ősi mitológiából, a természetből és az életből kiragadott elemeket tartalmaznak, műveit erős intuitív spirituális rezonancia jellemzi. Ezek a festmények az ősi identitás és a belső képzelet tájképei. A mexikói Armando Martinez Szárhegyen háromdimenziós domborműkompozíciókat és miniatűr-, valamint nagyméretű festményeket alkotott. Ezek a festmények a közép-amerikai kultúra kulcsfontosságú szimbólumait és elemeit dolgozzák fel félig absztrakt stílusban. Martinez expresszív, erőteljes és intuitive művész, aki a hagyományok tárházából és a mindennapi életből egyaránt merít. Festményeiben emberi alakok, egy bika, emberi koponyák sejlenek fel, s elvontabb elemekkel társulva teremtik meg a művek sajátos viuzális rezonanciáját. A szlovák Stano Cerny jelekkel és szimbólumokkal teletűzdelt képszerű jeleneteket fest, melyek leginkább a tudatalatti tájképeihez hasonlítanak. Egy szénát kaszáló ember, egy őz, a Nap fázisai és sok más hagyományos és természeti elem fonódnak egybe képein, melyek egy újfajta, ritmikus, térbeli és festői elemekből összeálló szimbólum-rendszert szintetizálva teremtik meg együttesen a kép hangulatát. Stano Cerny vizuálisan nagyon eleven festményeinek aurája van, amely leginkább a zenéhez vagy valamiféle hangeffektushoz hasonlítható. A japán Xiao Li egy faszerkezetű installációt épített ebbe a térbe, amelyet egy fémszerkezet tart össze. A gyönyörű és változatosan egymásba illesztett faalakzatok egy kirakósjátékhoz hasonlít. E fából készült szerkezetbe az erdélyi fáskályhákból kölcsönzött fém-elemeket illeszt, miközben a lebegő faelemek élettel telítik a műalkotást. Gaál József eredeti, primitivista fenyőfaszobrának ősisége kidolgozottságának nyersessége megragad valamit a spiritualitásból, ilyen formán kom- Gúgyela Tamás: BE-TÉR (meszelt égetett fenyő, 230x25 cm) Tsai, Ying-Cheng: SOUND OF TREE (fa 110x160x160 cm)
8 munikálva a múlttal az idő tengelyén. A lélek belső utazása ez egy egyszerű anyag segítégével. A művész egy hatalmas méretű emberi alakot készített. A vörösre festett álló alak a művész elmondása szerint nem más, mint egy hímnő (shemale) ábrázolása, mely a tradicionális hindu és jávai kultúra része. A hagyományos bohóc-alak eme primitív ötvözése izgalmas ambiguitást hordoz magában: miközben bizonytalanságban tartja a szemlélőt e figuratív műalkotás eredetét, forrásait és szándékát tekintve, sikerül a néző érdeklődését folyamatosan ébren tartania. Csontó Lajos multimédia művész. A Szárhegyen készített fekete-fehér nyomat-sorozatán portrékat látunk, az emberi arcról a legújabb technológia felhasználásával készült absztrakt tanulmányokat. A nyomatok manipulálásával Csontó láthatatlan energiákat képes felszínre hozni, egyedi esztétikai ízt csempészve ezekbe a munkákba, melyek egy egységes kompozícióként kerülnek bemutatásra a kiállításon. Daniela Iaregui Servin: CHAMULA (installáció 200x50x50 cm) A szlovákiai Gúgyela Tamás egy minimalistának tűnő szobrot faragott egy hosszában félbevágott, kikapart fenyőfa újra összeillesztésével. E térbeli újraegyesülés tökéletes, harmonikus szimbiózisnak hat. A faszobor oldalába egy fészekre vagy nyílásra emlékeztető rést vájt a művész, majd miután kifaragta a munkát, elégette a külső részét, majd fehér meszet helyezett az üreges belső részekbe. Ez az érzékeny szobor egyszerre idézi fel a lakóházak évente történő kimeszelésének hagyományát, az emberi testet és a tűz révén a megtisztulási rituálékat. John K. Grande Szárhegyen alkotta meg World Walk (Világjáró) költeményciklusának egyikét, melyek az író vidék- és falujáró sétái kapcsán születtek. A természetben környezetben tett séták az emberi vándorút, az írói ösvény szimbólumaivá válnak ezekben a versekben. A Grande által lejegyzett jelek és jelzések, valamint a hangok mind-mind a közvetlen környezet közelségének érzetét keltik, akár egy költészeti antropológia. Kotter Villmos segítségével John Grande video-felvételen rögzítette a sétát, melynek a A Little Bit of Everything (Mindenből egy kicsi) címet adta. Kolozsi Tibor szobrász a kőfaragásban tekintélyes szakmai tapasztalatot mondhat magáénak. Kolozsi, aki figuratív realista képzésben részesült, egy arc tanulmányát készítette el nagy méretben Szárhegyen. A művész munkamódszerében érdekessége a mód, ahogyan a szobrász közvetlenül a kővel dolgozik, konkrét modell vagy képminta nélkül, archetipikussá eszményítve ezáltal a szobrot. Ez az alkotás emellett bizonyos egyetemes emberi jellemvonásokat is tükröz, melyek mindannyiunk számára hordoznak mondanivalót és melyeket mindannyian értékelhetünk. Chen, Yi-Chang: BE BORN AND HOPE (fa, 400x50x70 cm) Kolozsi Gabriela Simona kerámikus művészként immár gazdag tapasztalattal rendelkezik. A Szárhegyi kastélyban rendezett kiállításra készített festményei bővelkednek absztrakt szobrászati elemekben. Ezek a jegyek sík kolorisztikus háttérben jelennek meg. E munkákat a felsorakoztatott formák közti párbeszéd és kölcsönhatás teszi mozgalmassá. Így válik a műalkotás absztrakt figurációvá, figuratív szimbolikus festménnyé, amely a térben formákkal dolgozó művész tapasztalatát tükrözi.
9 Xiao Li: FULL MOON WOOD (fa, vas, 300x150x100 cm) Madaras Péter szobra a maga egyszerűségében monumentális. Jelen esetben a forma egy szív, mely alapmotívumként ismétlődik két függőleges fenyőfa-metszetben, mely leginkább egy folk-pop szoborra emlékeztetheti a nézőt. A szív az erdélyi építészetben és bútorfestészetben gyakorta fellelhető motívum, Madaras tehát saját kultúrájára utal, jelzésszerűen megjelenítve a közösséget, ahonnan jön, de mindeközben korszerű szimbolikával is felruházza művét, mely az itt és most-ot hivatott tükrözni. Koter Vilmos a természetből vett alapvetőanyagokkal dolgozik: virágokkal, levelekkel, kővel, fával, földdel. Idén Dél-Koreában és Magyarországon igen változatos elemekkel készített munkáiban Kotter Vilmos központi témája a test, az élet ciklusai voltak. Szárhegyen bemutatandó performance-szobraihoz Vilmos saját teste szolgáltatta a témát. Mikor egész testét földdel, fenyőtobozokkal és faszilánkokkal borítja be, a műalkotás munkáinak alanyi és tárgyi olvasataival játszik. Egy élő szobor, mely az élet ciklikusságát sugallja, és ahol a halál nem más, mint az utazás része. Ahogyan Vilmos mondja: A természetben semmi sem születik meg vagy pusztul el. Vilmos művészete az élet örökös, mindig megújuló ciklusaira hívja fel a figyelmet. Pokorny Attila kőből Föld-Ülőkét/Earth Seat készített. Pokorny gránitból faragott ülőkéjét bárki használhatja, ez egy elmélkedésre szánt hely. A szobor egyidőben bír funkcionalitással és helyi jelleggel, Pokorny ugyanis sikeresen fenntartja az egyensúlyt a megmetszett kő természetes formája és az ülőhely között, így ez utóbbi a természet részévé válik, épp ahogyan mi, a benne ülők is a természet formavilágának részeivé válunk. Ez az ülőke újra összeköt bennünket a tapintható fizikai világgal, melynek részei vagyunk. A taiwani Chen, Yi-Chang egy hatalmas faszobrot faragott, ami egy folk-pop stílusú óriási cipzárhoz hasonlít. A szobor tetején színes virágszerű elemek jelennek meg, melyek e szokatlan, kiválóan kifaragott szobor összhatásának intenzitását fokozzák. Míg a felhasznált anyagok hagyományosak, a forma korszerű. Az ugyancsak taiwani származású Tsai, Ying-Cheng egy olyan installációt alkotott, mely az emberi testhez és a környezethez kapcsolódik. A látogatónak be kell lépnie a henger alakú szobor falai mögé, ahol két labdát kapnak a művésztől, amelyek a körkörös külső formát követik, és ez külömbőző hangokat bocsájt ki. Az alkotás ezáltal egy elevenen mozgó audio-szoborrá válik, amelyben a látogató is aktívan részt vesz.
10 Siklódi Zsolt az elmúlt néhány évben minimális természeti intervenciókkal foglalkozott. A folyamatot egy húsz évvel ezelőtt Szovátán készült Grönland 68 című rövidfilmje indította el, amely aztán egy tavakról szóló fényképsorozatban öltött alakot. A formák, a szimmetriák, a természet egésze egyszerre forrás és téma művészetében. Szárhegyen egy két héttel azelőtt, a Tisza-tónál, Zsolt bio-regionális -fényképeket készített, melyek a természet teremtő művészetének Isten tervének világában tett utazását és kutatásait folytatják. Erőss István újabb bizonyítékát hozza a szobrászati formák és a kenyérpenész külső felületekre való hatása iránti érdeklődésének. E témakörrel kapcsolatos legfrissebb alkotása a Japánban, Funasakában kiállított Penészes alak. A természet itt fontos szerepet játszik, hiszen előre kiszámíthatatlanul változtatja a szobor alakját és hatását. A szándék már nem határozza meg a végső hatást, a folyamat a természet ontológiai rendszereibe enged betekinteni. Csontó Lajos: CHACHE-REJTETT ARCOK (vegyestechnika, 100x100 cm) Ez különleges és ösztönző hangulatú erdélyi környezetben megvalósuló Tábor, mely lenyűgözően változatos művészek és művészi tehetségeket otthona volt két héten keresztül, ismét bebizonyította, mennyire áldásos és gazdagító lehet a kulturális tapasztalatcsere mind az itt élők, mind az ide látogató művészek számára. A tapasztalatcsere kétirányú folyamat, amelynek mindenki nyertese, hiszen általa mindannyiunk számára lehetővé teszi, hogy jobban megértsük egymást. fordította: Kuti Enikő ----------------- John K. Grande a szerzője a következő írásműveknek: Balance: Art and Nature/Egyensúly: Művészet és természet (Black Rose Books, 1994), Art Nature Dialogues: Interviews with Environmental Artists/Természetművészeti párbeszédek: beszélgetések környezetművészekkel (State University of New York Press, 2007, (www.sunypress.edu), és Dialogues in Diversity: Art from Marginal to Mainstream/Sokszínű dialógusok: a művészet a marginálistól a főirányzatig, Pari Publishing, Italy, 2008 (www.paripublishing.com) ). Társzerzőként Nils-Udo-val: Kunst Mit Natur/Művészet a természettel (Aachen: Ludwig Forum, 1999), Bob Verschueren-nel: Outdoor Installations/Kültéri installációk (Editions Mardaga, Brussels (2010) és Le Mouvement Intuitif: Patrick Dougherty és Adrian Maryniak (Brussels: Atelier Muzeum 340, 2005). Idén (2011) John K. Grande kurátorként szerepelt Peter Selz-cel együtt (Eco Art) a Finnországi Pori Art Museumban és egy Dennis Oppenheim retrospektíván a Montreal-i Samuel Lallouz Galériában. Art & Ecology (Művészet és Ökológia), egy 33, természettel dolgozó művészszel készített interjút tartalmazó könyv, amely 2011-ben a Kína-i Shanghaiban jelent meg. Ez a könyv magyar fordításban is meg fog megjelenni 2014-ben a KorkéP könyvek sorozatban.
A Little Bit of Everything - From the back this landscape s waistline looks magnificent. She is a real beauty. Better then expected she stands like a guardian of this journey, moving her body through space in time with time. Dot. Each moment a movement, each motion an emotion. Breathing, her arm inclines and bends like an arch over her body. This landscape is a monument less sculptural than environmental forever. The far off rooftops on the other side of the valley in the haze of summer s heat flash back the sun s reflection like a distant camera shutter. Semaphore from the Gods. A little bit of everything. This is the land of the sun and the moon. You can hear the buzz of chainsaws in the background, obscuring the steady chirp of birds. Amid all of this, the shadows of my own hand as it writes these words. I can hear the sound of an axe - chop - chop -chop - wood cut like words into fragments in time. Time is in the patterns in the stones I am walking on. Time is in the flowers. Silhouettes cut in the old fences. You can see an old wooden tombstone from the past. Angular, vertical, hand hewn it engraves its place in space and speaks of an earlier time. A scattering of stone modernist sculptures is strewn around a field as if some glacier had cast them all here in another age. Dot. Dot. Dot. All this by accident or intent. A bee is in the flower. The stone is in the wood. The sound of chainsaws persistent now, like a pair of mosquitoes, buzzing in some kind of harmony. No sting. Just the persistence of these sounds at a particular moment in a particular time. The duet is dancing, cutting the wood and clambering to create forms with the machine with a chain that saws Invisibly all this happens. Ephemeral worlds. World within worlds. This world. Our world. THE LAND IS BREATHING. The chainsaws are now close to demonic, unavoidably there. The slope of this woman s waist is remarkable! This landscape slopes gently - ever so gently - beautifully - beatifically. Eventually she reaches the village below. Red triangle on a tree. Someone s cell phone is ringing in the next field over. Lazarea Castle s magnificent roof and walls sit majestically on that hillside nearby like an old recumbent king. As the path curves there are brackets of trees. The trees are like these words. They walk beside me. The trees have soul like Csontváry s Magányos cédrus The Lonely Cedar. Dot. Dot. Dot. The shadows from the trees are writing themselves large. The village, the branches of this tree, my thoughts travel far away then come back. Here the old wood buildings with organic patterns all darkened as time flows. Wooden geometries embroider these buildings. The buildings are like coats people wear for a while. The wood is embroidering its way along the walls. A tiny blue cottage, plaster and wood. An old woman is working, cleaning as the weeping willow casts patches of shadow. Chipped blue mauve colour plaster abstract angular deities The flow begins. The chainsaws are still buzzing like mystical mosquitoes in a strange harmony. Parentheses are taken away by the flow. This continuity of life opens up the sky. Corn stalks are following the path to Lazarea Castle. Dot. A bird chirps. PEOPLE WILL ANYTHING WHEN THEY ARE IN LOVE! A cabbage grows by the wayside. There it is. And a dog barks. A young woman is raking the ground. Tourists with cameras. The passageway arch leads in to the Castle. The chainsaws are humming. Shadows scan the land. The sun moves invisibly. The moon. A face. Your face. Ascending. Descending. Illusionary. Butterfly thoughts. Runic letter to Transylvania found in stone. Another piece of paper is lost to the wind. The words are in the air. A tree is at the centre of all this universe. The world tree. Rising and falling. Up and down. Ascent. Descent. Spirals. Energy. Coming and going forever. This body the land. On this land our bodies. Dot. Coming and going forever. Our body. The earth we are part of. Like some small flowering. Like some giant s mind. All there. All here. Dot Dot Some old muse is trying to catch this wind. All she can do is unravel her hair as if to say I tried. That time has passed. The rooftops make a landscape too. A Little Bit of Everything A Little Bit of Everything - Under the opening skies, the sun and the moon, some world, this world. A sculptor is driving that chainsaw now buzzing the emergent forms out of time in a dialogue with the ancients. A tiny butterfly shows signs of life in green depths. The open windows are eyes casting shadows into some eternal body. Climb the stairs, Bethlen Gabor. An oven decorative and tiled stands over there. Foot by foot. Step by step. Climbing upwards. Sunlight enters above. Across the way there is an embroidered world, a tree is painted on a bed. The bed is piled with pillows. All the motifs are floral. Paint on wood. The smallest details are so beautiful. Carpets woven by hand from another time On copper, on felt, on antlers, life s journey is narrated with blood. Textures, lines, forms A man wears a straw hat. On top you can see the valley below. It is full of sounds. You can hear a soccer team playing. The white butterfly has migrated to another field. A patchwork, embroidered with agriculture these fields breathe. Dot. Time unwinds these words. More like the wind or sounds in a moment. Visuality. Not here nor there. Universal. Islands in time. The atmospheres all around are energy. Invisibly these motifs are woven. A copse of tall trees, silhouettes of hills - undulating. The tombstones are far off geometries, a patch on a far off hill. Time and space. Exchange place with place. Each place a place, carves its way through time. Time evaporates at daybreak when the sun rises. And time begins at night as the sun sets. The land is. The wall shadows cast. Engraved on them HIS INSIG CE DOSTE LAZAREA Anno Domini Millesimo Secentissimo (a few of the words can not be read) PRIMO 19 Die Sept. Walking. A pile of dirt. A tree with apples. Plums on the ground A huge wooden gateway. The window shutters have hearts. The spouts and drainpipes look like a crusaders armour. Allattartok Boltja. Dot. 5 cars pass by. Posta. Step by step. Next step. The path is widening a piece of asphalt next to a pine cone. Erratic chance-like elements Schola generali Bethlen Gabor Dot Dot Dot War memorial in the park 1914-1918. A stork is nesting on top of a concrete electricity pylon. Music is blaring from the town pub. A tilted garbage can. Someone is singing. Sunlight and shadow. A horse and cart are moving down the road. Foto. Internet + Telefon. A bicycle track in the mud. Digitalis + Video. The sound of train signals. A tree stump by the road. Circles of times inside. Purple flowers are nesting in this ditch. Coca Cola. Vulcanizare. A rooster crows. The shadows are long now. Time gets shorter. Another rooster crows. Dot Dot Dot You can hear a young girl talking to her mother. ORANGE PREPAY. Dot. ORAR - ORAREND. Dot. An old lady slowly crosses the street with her cane. There are cracks in the asphalt. A crushed can. A cigarette but. A sawmill blade is cutting wood far away. A whirr. Oszi Felveteli Csikszerada 2013. A bell sounds. A bell rings. The train is coming. Red Light. Red light. CFR. CFR. CFR. 3 train cars swing by fast in a line, like a wave of metal. 4,00 m. Crossing over the railway line. On the other side of the tracks a majestic black horse is drawing a cart. Two dogs follow from behind. Outside the village just a few houses. Dot. A church bell rings. The hay fields go on to the horizon. The hay sits there bailed into rolls. A dog barks. Another dog replies. A car passes by, shifting gears, accelerating The details are everywhere A Little Bit of Everything - in the clouds, in the earth. Silence. Horseshoe marks in the earth. 11 John K. Grande: A LITTLE BIT OF EVERYTHING (C-print, 100x100 cm)
12 ERŐSS ISTVÁN KIS ÉRINTÉS-NAGY ÉRINTÉS A vizuális művészetekben napjainkban megfigyelhető egy a műteremből, illetve az egész galériarendszerből kikívánkozó attitűd. A public art illetve a street art urbánus környezetben elsősorban társadalmi, urbanisztikai problémákra reagál néha az esztétikai konvenciók megkérdőjelezésétől sem riadva vissza. A resource art, ecological art, green art, earth art, nature art stb, az erősödő ökológiai problémák okán pedig nagyon aktuális, izgalmas és társadalmi értelemben elkötelezett művészi kifejezésre ad lehetőséget. Ezen kifejezési módok a fél évszézada megjelent land arthoz vezethetőek vissza. Az 1960-as évek végén, a 70-es évek elején a land art emblematikus műveinek megszületésekor, a nagy klasszikus avantgárd elődökre (Bauhaus, holland és orosz konstruktivisták) támaszkodva, még tetten érhető törekvés, hogy a művészet és a mindennapi élet egymás részévé váljék. Werner Hofmann a klasszikus avantgárdra vonatkozó, a hatvanas-hetvenes évek expanzionista-aktivista korszakára is teljességében érvényes megállapítása szerint az alkotás új helyének meghatározásai olyan határterületekig nyomulnak előre, amelyekben a műalkotás már nemcsak hogy kérdésessé válik, de önálló léte is megszűnik. Céljuk totális valóság létrehozása, nem pedig egy bizonyos valóságaspektus interpretálása csupán. Az hogy műalkotások születnek-e közben, másodlagos jelentőségű kérdés. 1 Ez az expanzionistaaktivista attitűd, teljes összhangban a beat-nemzedékre jellemző lázadó magatartással, a fetisizálódó, piacivá vált műtárgykultusz felszámolására, saját maga mint művészet megsemmisítésére törekszik, és egy újfajta totális valóság létrehozását kísérli meg. Ez a törekvés a hagyományos művészeti keretek szétrombolásának szándéka ellenére is megtartja esztétikai jellegét. Úgy is mondhatjuk: bár a totális valóság létrehozását célozta meg, egyben új művészetet is teremtett. 2 Az 1910 1920-as évek avantgárd mozgalmai és az ötvenes évek közepétől a hetvenes évek közepéig terjedő korszak expanzionista irányzatai végső soron új művészeti formációkat és új művészetfelfogást teremtettek. Olyan területeket hódítottak meg a művészi kreativitás számára, amelyek korábban a művészi szféráján kívül estek. Az új területek felkutatásában el a land art korai képviselői kitüntetett helyet foglaltak el. Maga a land art nem igazi mozgalom, nem nevezhetjük iskolának a szó klasszikus értelmében. Nincsenek vezetői, nincs kiáltványa. Mintegy véletlenszerűen jött létre a minimalizmus egyfajta leágazásaként, hiszen mindkét irányzat elemi, primér struktúrákkal dolgozik, s ezzel végtelenül leegyszerűsített konstrukciókban jelennek meg 3. A land art nagy öregjeit közös jellemzők fűzték össze: a galérián kívüliség (post-studio attitűd), a gigantikus méretek utáni vágy, az expanzió, a vonzódás a földi és a természeti elemek iránt. Legidősebbikük, Walter de Maria alkotta meg magát a kifejezést és fektette le a land art alapvető ideáit. Michael Heizer pedig lerakta az alapokat. 1968-ig már több mint 20 kisebb, efemer művet készített, míg a 69-es Dupla negatív létrehozását követően már folyamatosan alkotta monu- Robert Smithson: SIRAL JETTY, 1970 Hans Haacke: RHINEWATER PURIFICATION PLANT, 1972
13 mentális land art műveit. A spekulatív alkatú Robert Smithson pedig írásban összegezte tapasztalatait. A pionírok munkáiban közös, hogy kiszabadulva a galériából, félreeső helyeken, például a sivatagban készítik el munkáikat, melyek minimalista szoborként funkcionálnak, leginkább a struktúra, az anyag és a lépték problematikáját érintve. Motívumrendszerük a kocka, a hasáb, a kereszt, a spirál, melyekkel az univerzális értékekre utalnak. Pollock híres mozdulatait a buldózerek, markológépek, úthengerek mechanikus mozgásai váltják fel, létrehozva a megkülönbözetett helyeket eredményező gigantikus jeleket. A centimétert felváltja a kilométer, a kilogrammot a tonna. 4 A land art művek megjelölik, kiemelik, szakrálissá teszik a kiválasztott helyszínt, s ennek kapcsán óhatatlanul az előképek: az egyiptomi piramisok, a maja és azték építmények vagy a Nazca-sivatag rejtelmes rajzai jutnak eszünkbe. A heroikus, modern alkotó mítosza jelenik meg itt, mely a fent említett korok alkotóihoz hasonlítja magát, s megpróbálja monumentalitásban utánozni őket. A land art egyik kardinális kérdése a befogadás: a munkák, méretük és elhelyezkedésük folytán, nehezen bemutathatók, tálalhatók. Így kerül előtérbe a fotó, a film, a dokumentáció: A dokumentumfotó elszakad tárgyától és önálló életet él, sőt tárgya, a dokumentáció kedvéért jön létre. 5 Az önálló életre kelt fotó viszont visszavándorol a galériába, hiszen ott történik a Harold Rosenberg által sociological development -nek 6 nevezett folyamat. Egy Rosenberg által vezetett beszélgetésben 7 a négy résztvevő Alan Sonfist, Christo, Les Levine és Dennis Oppenheim hosszasan vitatkozik a land art művek dokumentumainak galériákban való megjelenéséről végül megegyezésre jutva a galériák által nyújtott csomagolás szükségességéről. A végső konklúzió levonásában nagy valószínűséggel, bár kimondatlanul, a művekről készült dokumentációk, katalógusok, filmek eladhatóságának kérdése is szerepet játszhatott. Mentségükre itt meg kell jegyezni, hogy az így befolyt összeget legtöbbször a következő mű költségeinek fedezésére használták. E művész-vállalkozó prototípusának mindenképp Christo tekinthető, aki a mai napig nagy professzionalizmussal végzi projektjeinek financiális és szervezési előkészületeit. A land art esetében azonban a műalkotások saját üzenetükön kívül más élményanyaghoz is hozzásegítik a helyszínre látogatót, a helyszíni befogadót. Hiszen amikor a keret eltűnik, a rögzített nézőponthoz kapcsolódó nézői beállítódás is megszűnik, s egy teljességgel más látásélményben részesülünk. 8 A land art-művészek a természethez markánsan eltérő attitűddel közeledtek. A klasszikus földmozgató land art-művészek Walter de Maria, Heizer, Smithson és társaik, akik a 60-as években elsőként hoztak létre alkotásokat a természetben vállaltan nem törődtek az ökológia, a környezeti gondok problematikájával, inkább az emberi (alkotó)erő heroizmusát hirdették, s itt elsősorban önmagukra utaltak. Amikor azzal vádolták őket, hogy megerőszakolják a földet, Smithson azt a már megbotránkoztatást keltő választ adta, hogy a szex is egy erőszaksorozat. A kritikai hangok hatására ez a macho magatartás a hetvenes évek végére, a nyolcvanas évek elejére valamelyest csiszolódott, és tevékenységük olykor ökológiai problémákat is megcsillantó rekultivációs aktussá finomodott. Ma már tudjuk, hogy a land art-művészek indulatos kivonulása a white cube-ból időlegesnek bizonyult csak, hiszen Richard LONG: A LINE MADE BY WALKING, 1967 Magdalena Abakanowicz: NEGEV, 1967 Ana Lupas: HUMID INSTALLATION, 1970
14 sokan, minden bizonnyal anyagi megfontolásból, a hátsó ajtón lassan viszszaszivárogtak a galériákba. A monumentalitás iránti vonzódásuk azonban továbbra is megmaradt, nem csak a mindenki által ismert tipikus land art munkák esetében, de még a galériákban kiállított alkotásoknál is, amint például Walter de Maria 13 x 23,5 méteres, 325 tonnát nyomó Öt földrész szobor című munkája esetében. Voltak művészek, akik a természethez fűződő kapcsolatukat tekintve pont ellentétei voltak a földmozgató társaságnak. Ők, mint Alan Sonfist, Denes Agnes vagy Helen és Newton Harisson, az ökológia és az environmentalizmus jegyében alkottak, s a rombolás poézisa helyett a természet bajainak bemutatása mellett kötelezték el magukat. Ezeknek az öko-napszámosknak a tevékenységére alapozva jött létre Amerikában az egyre agitatívabb ökoművészet, melyben az esztétikai elem egyre kevesebb fontossággal bírt, és egyre hangsúlyosabbá vált a szociális tett, súrolva vagy átmerészkedve más diszciplínák területére is. MAMÜ csoport, A VIZESHALMOK A két ellentétes szemlélet közötti középutat olyan művészek képviselik, mint pl. Richard Long, Hamish Fulton vagy Hans Haecke, akik alkotói attitűdjüket rituális interaktusnak tekintik, melynek során a tájba alig érezhetően avatkoznak be, vagy csupán keretezik azt a fényképezőgép lencséjével. Esetükben tudatosan vagy sem a buddhizmus szemléletmódjának nyomai fedezhetők fel. Egyfajta természetszövetségről beszélhetünk náluk, ahol a természetes anyagok felhasználásán túl annak a folyamatnak is részesei lehetünk, ahogy a művész az erőforrásokkal és az elemekkel foglalkozik. Méretük tekintetében is visszafogottabb munkáikban nagy diszkrécióval ütköztetik a kreált geometriát a természet kaotikus kompozíciójával. Számukra az intervenció nem lehet uralkodó. Műveikben ezért az embernek a természettől való függősége kerül előtérbe, és bennük a természet iránti tiszteletről állítanak ki tanúsítványt. Számomra a land art egy amerikai kifejezési mód, ami buldózereket és nagy projekteket jelent. Úgy tűnik, ez egy amerikai mozgalom; művészek által megvásárolt földeken való építkezés, melynek célja nagy, állandó emlékművek létrehozása. Ez egyáltalán nem érdekel engem. 9 Több kódolt deklaráció is kihámozható Richard Long e határozott állásfoglalásából. Amerikai mozgalomnak határozza meg a land art-ot, utalva a megfogalmazó európai származására (mindhárman azok a harmadik csoportba soroltak közül), az európai hagyományokra, arra, hogy az európai embernek a természethez való viszonya sokkal sokrétűbb annál, hogy Herkulesként avatkozzon be annak rendjébe. Kelet-Európában a műteremből való kivonulás különféle útvonalakon történt a 70-es években. Ezek egyike a szobrászat installáció irányából indult, a tér szobrászata vagy a szobrászat tere kérdésre keresve a választ. Magdalena Abakanowicz (Lengyelország), Wanda Mihuleac (Románia), Petre Nikolski (Jugoszlávia) a tájban elhelyezett szobraikkal a kontextust hangsúlyozták, kitágítva és a műalkotás részévé integrálva a szobor környezetét, megfosztva a tájat háttéri szerepkörétől. Érdekes kereszteződése ez a régi alkotói megközelítésnek és az épp körvonalazódó újszerű alkotói gesztusnak: az elsősorban az alkotóra reflektáló teremtő beavatkozás (szobor), az inventio találkozása
15 a természettel. Ennek az alkotói megközelítésnek az előképeként Brâncuşit említhetjük. A hallgatás asztala, a Végtelen oszlop vagy A csók kapuja mintegy magához kapcsolja a Turgu-Jiu-i park környezetét. A másik lehetséges út a rurális térbe való menekülés. A korszak fojtogató politikai légköre előli menekülési vágy szinte predesztinálta a természethez vonzódó művészeket, hogy kivonuljanak a városból. A különböző művészeti központokban, művészeti egyetemeken végzett alkotók közül többen visszamenekültek szülőhelyükre, adott esetben apró falvakba, ahol sokukban szinte spontán módon született meg a tiszta forrás szükségességének bartóki felismerése 10 a vizuális nyelvre vonatkoztatva. A kivonulás sok esetben olyan következetes volt, hogy maga a művészeti aktus is intim alkotói tett maradt, s nem maradt utána semmilyen dokumentáció. Egyes művészek a rurális tér adta kontextuális lehetőségeket használták ki munkásságukban ami Ana Lupaş munkáiban érhetők például tetten (Nedves installáció, 1970.). Mások a folklór mitikus vallásos elemeit, mezőgazdasági eszközeit kutatták fel, és ready made-ként értelmezve deklarálták őket műalkotásnak (szénaboglya-váz, aratási koszorúk, borona stb). Egy 1970-es cikkében 11 Petru Comarnescu a népszokások rituáléját a mai happeninggel állítja párhuzamba. Ezek az alkotók a természettel való kapcsolódási pontot a paraszti kultúrában találták tehát meg, melynek főszereplője a földműves volt, akit a természet művészének tekintettek, mert ismeri annak minden rezdülését, szimbiózisban él vele, és nem törekszik sem kiaknázni, sem legyűrni azt. E szellemben alkotott 1980-85 között Marosvásárhelyen egy spontán szerveződött csoport, a Marosvásrhelyi Műhely (MAMŰ) melyről nagyon keveset tud a román közönség, mivel majdem a teljes tagság emigrált a nyolcvanas évek közepén. A csoport magvát bukaresti, kolozsvári tanulmányaik után Marosvásárhelyre visszakerült fiatal művészek képezték, akik körül zenészek, irodalmárok, színészek, sőt nagyszámú lelkes amatőr is tevékenykedett. Az alapemberek Elekes Károly, Garda Aladár, Nagy Árpád, Borgó György Csaba és az író Ágoston Vilmos voltak, akik a kiállító helyekről kiszorulva, az aktuális kultúrpolitikára fittyet hányva, végtelen szabadságvággyal, kísérletező kedvvel járták be a klasszikus műfajokon kívül eső területeket. A kezdetekkor a házibulik alkalmával létrehozott performance-ok, happeningek mellett hamarosan megtalálták saját szakrális természetben található játszóterüket a Vízeshalmokat, ezeket a szabályos földboglyákat, melyek egykor temetkezési helyként működtek A MAMŰ-tagok már-már vallásos módon viszonyultak a Vizeshalmok hajlataihoz, rejtelmeihez, titkaihoz, s a legkülönfélébb módozatban vitték végbe közösségformáló tájakcióikat, de itt készültek azok a természetinstallációk is, melyek kezdetben inkább magánmitológiákra épültek. Később a még élő népi kultúra, a falusi élet tapasztalatai és a népi élet kelléktárgyai is megjelentek a szinte kivétel nélkül falusi környezetből származó művészek munkáiban. A falvakban végbevitt akcióik alkalmával a MAMŰ tagjainak nem csak a művészeti helyszín volt fontos, hanem a parasztokkal mint a természet művészeivel való interakció is. Ahogy az egyik résztvevő (Selmeczi János hegedűművész) elmondta: Volt egy egyszeri és félő, hogy megismételhetetlen alkalom: a falusi MAMÜ csoport, A NAGY KOLBÁSZ, 1981
16 lakosság élményszerű találkozása a képzőművészettel. Élményszerű, mert egy időben kapta a művet és a művészt a maga személyes gyarlóságaival. Hatalmas»mennyiségben«, lehengerlően és sokkszerűen kapta. De jöjjön egy idézet a csoport vezéregyéniségének, Elekes Károlynak egy cikkéből, mely a Hét című kulturális hetilapban jelent meg 1983-ban. 12 Egy alkalommal, friss iszapba karcoltam egy repedés-hálót, és amikor a kiszáradt repedések többnyire keresztül-kasul szelték reálisnak vélt rajzomat, fölfedeztem, hogy néhány helyen egybeesett a rajz és a repedés vonala. Ekkor éreztem meg azt, amit nem tudtam megfejteni sem ecsettel, sem metszőtűvel, sem fotóval: együtt dolgoztam egy olyan energiával, amelynek véletlenül fölfedeztem törvényszerűségeit, és ő elfogadott engem. Ezek után másként figyeltem a természet változásait. Tudom, hogy az a két párhuzamos árok, mely kettészeli a legelőt, két lekötözött szekér nyomán keletkezett: hogy a frissen levágott erdőrész ünnepélyes is lehet: a csillogó évgyűrűk, mint annyi obeliszktalapzat, a fatörzsek egy óriási építmény ledőlt oszlopaiként hatnak. A fiatal fenyves ültetvények hajtásaira kötözött bepárásodott, csillogó műanyagzsákok látványa hatalmas üvegcsillárra emlékeztetnek. Ugyanilyen lenyűgöző látvány a szántások nyomán plasztikussá vált mező, a tekergő kasza legyezőszerű rajzolatai. Zikkurátokhoz hasonlóak a hegyoldalakba tehéncsordák vájta, lépcsőzetes ösvények, és valami ősállat maradványaihoz a födémüket veszített csőszházak, őzetetők égnek álló gerendaboltozatai. Észrevettem, hogy a cölöphöz kötözött tehén, körbejárva, spirál alakú mélyedést tapos ki, amint a fölcsavarodó kötél mind közelebb húzza a cölöphöz. Smithson spirális gátja vagy Bábel tornya följárója jut eszembe róla. Fontos adalék lehet Elekes megállapításaihoz, hogy a szerzőnek 1981-ben alkalma volt látni a Natur und Skulptur című kiállítást a stuttgarti Altes Museumban, ahol a legjelentősebb land art alkotók mind jelen voltak műveikkel vagy azok dokumentációjával.a cikk második részében név szerint is megemlíti a kiállításon résztvevő Smithsont, Udo Nilst, Michael Singert, Richard Longot és Hamish Fultont. Ezzel a nyilatkozattal Elekes a már korábban bemutatott román képzőművészekhez hasonlóan a népi kultúra és a neoavantgárd alkotói magatartás metszéspontjába pozícionálja magát. Egyértelművé teszi, hogy művészi törekvésének középpontjában nem a kitalálás, az invenció, hanem a megtalálás, a rácsodálkozás áll, s a világ agresszív átrendezését az akkor a fővárosban központosítottan működő építőmérnökökre bízza. MAMÜ csoport, A GERINC, 1982 1985-re a MAMŰ-tagok nagy része áttelepült Magyarországra, a Társaság 1991-ben újraalakult és jelenleg is működik 130 taggal. Magyarországon azonban már nem inspirálta őket a Vizeshalmok szakrális környezete, sem az erdélyi falvaknak a népszokások mentén szerveződött mindennapi rituáléja. A társaság tagjai készítettek ugyan természetközeli alkotásokat, sőt a régió hasonló törekvéseit összefoglaló 1994-es Természetesen című kiállításon is szerepeltek Pantenon csoport néven, azonban a megalakulásukkor, a nyolcvanas évek elején készült munkáik megfogalmazásukban sokkal újszerűbb és intimebb természetszövetségről tanúskodtak. Ma teljesen egyértelműnek tűnik számomra, hogy a Marosvásárhelyen zajló időszak, 1981 és 1985 között volt a MAMŰ fénykora.
17 A 90-es évek közepén az olasz Vittorio Fagone szerkesztésében megjelent egy tanulmánykötet Art in Nature címmel, melyben a szerkesztő, megpróbálta összefoglalni a természethez köthető művészet európai megnyilvánulásait. Beke László, a kötet Kelet-Európát bemutató tanulmányának szerzője a MAMŰ-nek a nyolcvanas évek elején a Vizeshalmoknál készült, munkáit tartotta érdemesnek bemutatni a régióból. Szerepeltetésük a kötetben először helyezte kontextusba ezeket az alkotásokat, amelyek a nyugati művészeti elit itt felsorakozó társaságában is méltón reprezentálták Európa keleti felének művészi aktivitását. A budapesti Műcsarnokban is bemutatott 1990-es Ressource Kunst kiállítás katalógusában Ulrich Bischoff Walter de Maria Öt földrész szobor című munkája kapcsán a gigantikus felé történő elmozdulás szempontjából két féle alkotói módszert különböztetett meg. 13 Az egyik a nagy gesztus, mely a felhasznált nyersanyagot tetszőlegesen rendelkezésre álló forrásnak tekintve a hangsúlyt a minőségről a mennyiség irányába tolja. A másik a kis gesztus, amely olyan diszkrét beavatkozás, mely nem változtatja meg alapvetően a helyet, csak kommentálja, értelmezi azt, lehetőséget teremtve arra, hogy új szemmel nézzük. A hatvanas- hetvenes években mint láttuk jellemzően a nagy gesztus képviselői dominálnak az amerikai kontinensen. A kis gesztus alkotói magatartást főleg Európában, annak is a keleti felén gyakorolják, demonstrálva hogy az európai embernek a természethez való viszonya sokkal sokrétűbb annál, hogy Herkulesként avatkozzon be annak rendjébe. Ebben a régióban a természetközelibb paraszti kultúrában megőriztek elemeket az ősi természeti vallásokból, természeti liturgiákból, melyek biztosították a természethez való viszony szakrális, tiszteleten alapuló jellegét. A kelet-európai ember ekkoriban még nem a világ középpontjaként, hanem mint e rendszerbe önmagát belehelyezni képes tudatos lényként határozta meg magát. A XXI századból visszanézve már látjuk, hogy az előző évszázadban olyannyira istenített ipari fejlődés egy könnyebbnek vélt alternatívát vetve fel mennyire eltávolította a nyugati embert a természettől, és csak egy hosszú kerülő után, az eltávolodásból fakadó következményeket felismerve mostanában próbálunk meg visszatérni az eredeti felállásba. Kelet-Európa ebből a szempontból előnyt élvez, hiszen ez a fajta eltávolodás a viszonylagos gazdasági elmaradottság okán itt csak a XX. század legvégén volt jellemző. Nem véletlen, hogy az Európában és Ázsiában egyre erősődő természetművészeti 14 megnyilvánulások milyen értő fülekre találnak a régióban. Ez különösen annak tudatában tűnik örvendetesnek, hogy ez a művészi kifejezési mód ezegyszer nem egy nyugati gyakorlat átvételét, hanem egy létező, hagyományokkal rendelekző, saját művészi praxis továbbélését jelenti. 1 Hofmann, Werner (1974): A modern művészet alapjai. Corvina Kiadó, Budapest, 273. o. 2 Hegyi Lóránd (1983): Trans-avantgárd post-modern új szubjektivizmus, avagy azexpanzió utáni művészet a nyolcvanas évek küszöbén. AL3, 1983. március (Az AL3 melléklete) 3 Hajdu István (1975, 1976a, 1976b): Concept Art. Kísérlet egy műfajtalan műfaj rendszerezésére.tájékoztató. Magyar Képzőművészek Szövetsége 1975/4., 1976/1., 1976/2 4 Heizer a Dupla Negatív készítésekor 240 000 tonna földet mozgatott meg. 5 Beke László (1972): Miért használ fotókat az A.P.L.C.? Fotóművészet, 1972/2. http://www.c3.hu/collection/koncept/images/beke.html (2008.05.12.) 6 Rosenberg, Harold (1983): Time and Space Concepts in Environmental Art. In: Sonfist, Alan (szerk.): Art in the Land. A Critical Anthology of Environmental Art. E. P. Dutton, Inc., New York. 191 224. 7 Ibid. 191 224. o. 8 Fowkes, Maja és Fowkes, Reuben (2005): Tájkép keret nélkül: a természet a kortárs képzőművészetben. http://www.translocal.org/shows/unframedtext_hu.htm (2008.05.16.) 9 For me land art is an American expression. It means bulldozers and big projects. It seems to be an American movement: it is construction on land that has been bought by artists, its aim is to create a large permanent monuement. This does not interest me at all. In: Tiberghien, Gilles A. (1995): Land Art. Éditions Carré, Paris, 27. o. 10 A XX. század nagy magyar zeneszerzője, Bartók Béla Cantata Profana című művének befejező gondolata a csak tiszta forrásból. Bartók tiszta forráson az ősi, érintetlen népzenét értette, és ezt tartotta mindenek fölötti értéknek. 11 Comarnescu, Petru (1970): Arta contemporană, Arta XVII, nr. 5., 35. o 12 Elekes Károly (1983): Tájművészet. Benned éljen a mű. A Hét, 1983. május 27. 50 51.. 13 Bischoff, Ulrich (1990): A nagy gesztustól a kis gesztusig. Megjegyzések az anyag fogalmának változásához az utóbbi húsz év képzőművészetében. In: Ressource Kunst. Erőforrások. Újraértelmezett elemek a művészetben. Műcsarnok, Budapest. 7 13. 14 A témáról bővebben lásd: Erőss István (2011): Természetművészet, Líceum Kiadó, Eger
18 FÁNDLY EDIT Idő-függések A MAMŰ 35 éves évfordulós kiállítása 1 2013 januárja és áprilisa között három város Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy és Veszprém összesen kilenc kiállítóhelye adott otthont az Idő-függések kiállításnak. Az utazó kiállítás, ahogyan ezt alcíme is jelzi a MAMŰjubileum tiszteletére valósult meg. A MAMŰ története 35 évvel ezelőtt, Marosvásárhelyen kezdődött. A város akkori, alternatív kifejezésmódokat kereső művészeti közegében meghatározó jelentőségű a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ- a nevet Ágoston Vilmos író, filozófus adta). A csoportosulás 1978-1983/84 között élénk szellemi és progresszív művészeti tevékenységet fejtettek ki akcióik, természeti intervencióik és a hagyományos művészeti műfajok megújítására tett kísérleteikkel. A csoportosuláshoz köthető képzőművészek nagy számban hagyták el Romániát a 80-as évek folyamán. Az áttelepült alkotók közül többeket ott találunk az 1991-ben, Budaörsön MA(születő) MŰ(vek) MAMŰ néven alakult, képzőművészeti társaság alapító tagjainak sorában, ahogyan Magyarországon született alkotókat, és elméleti szakembereket is. A 22 évvel ezelőtti újralapítás egyrészt a MAMŰ történetének folytatásaként (névazonosság, szellemi, és esetenként személyi folytonosság), ugyanakkor egy új fejezet kezdeteként is értelmezhető. A kiállítás évfordulós jellege azonban nem az eddigi 35 év eseménytörténetének retrospektív igényű bemutatásában nyilvánult meg. Maga az emlékünnep vált a koncepció inspirációs forrásává, eszenciális elemévé. Az évfordulók természetükből fakadóan összegzésre, számbavételre, az addig megtett életúton való visszatekintésre; jelenünk és múltunk analitikus vizsgálatára, s egyszersmind előrepillantásra ösztönöznek. Időutazó önvizsgálat ez, korábbi cselekedeteink kerülnek mérlegre, s az eredmény függvényében aktuális önmagunk újradefiniálása, mikro- és makro környezetünkben elfoglalt helyünk újrapozícionálása is megtörténhet, s mindezekkel egyidőben jövőt érintő projekcióinkat is megfogalmazzuk. A professzionális alapon, hosszú ideje együttműködő egyesületek, társaságok esetében is időről-időre megjelennek / megjelenhetnek ezen önvizsgálati karakterjegyek. A MAMŰ esetében sincs ez másként, az évfordulós kiállítás egyik, korántsem titkolt célja volt, hogy lehetőséget teremtsen a Társaságot összetartó kapcsolati rendszer(ek) feltérképezésére és az idők folyamán esetlegesen inaktívvá vált tagok újraaktivizálására. Ezen szándéktól KIÁLLÍTÁS ENTERIŐR UAP Galéria, Marosvásárhely (ez előtérben Pál Csaba installációja, háttérben balról jobbra: Szigeti Gábor Csongor, Koroknai Zsolt, Nagy István, Pető Hunor és Pál Csaba munkái)
19 vezérelve, valamint nem feledve azt a tényt, hogy a MAMŰ egy olyan sajátos platform, amelyben szerteágazó művészeti praxisok találkoznak, kezdetektől lényeges volt egy tágan értelmezhető gondolati váz kialakítása. Az évfordulók értékelő, elemző hatásmechanizmusa jelölte ki tehát a koncepció kereteit. A kezdeti elképzelés szerint a kiállítás olyan alkotásokat kívánt bemutatni, amelyek az alkotók jelenből kiinduló és a múltra (események, helyszínek, kapcsolatok stb.),magára a jelenre és egy elképzelt jövőképre irányuló reflexióinak végeredményeként születtek. A szubjektív emlékezetek lenyomatainak egymás mellé rendezésével egy kollektív múlt jelen jövő idő-vonal felrajzolása vált volna lehetségessé. Ebben a kontextusban az idő-függések szóösszetétel az idő struktúrájának három komponense között fennálló viszonyrendszerre, valamint az egyén-idő kapcsolatra vonatkozott. A MAMŰ szellemiségéből, illetve az újraaktivizálás-feltérképezés motivációjából fakadóan, a kiállításon való részvételre invitálás a Társaság minden képzőművész tagjának szólt, tehát nem egy előre meghatározott alkotó-mű összetételben gondolkodtunk. Azért, hogy a jelenben rögzíteni kívánt pillanatkép a lehető leghitelesebb legyen, a koncepció szabta kereten és azon túl, hogy a munkák az elmúlt 5 évben készüljenek sem műfaji, sem technikai megkötés nem támasztott korlátokat. E tudatosan beiktatott véletlen faktornak és annak köszönhetően, hogy az idő-függések egyfajta közös, szabad asszociációs elven alapuló együttgondolkozás hívószavaként is funkcionált, a kezdeti koncepció termékenyen formálódott és rétegződött az alkotók egyéni megközelítéseivel, szubjektív értelmezéseikkel. Így nemcsak az eredeti elképzelés szerinti gondolati vázba illeszkedő alkotások váltak a kiállítási anyag részévé, hanem a létezés, elmúlás, keletkezés, a függés, a kapcsolat fogalmaival, témáival operáló művek is. Továbbá olyan alkotások, amelyek az évforduló öndefinícióra késztető jellegét viselik magukon, ekként interpretálhatóak. A kiállítás törzsanyagát hatvankilenc kiállító művész több mint száz műve alkotta. Festmények, grafikák, plasztikák, textilmunkák, valamint fotó, fotóalapú alkotások, objektek, installációk és videó-munkák is láthatóak voltak. Az eltérő paraméterekkel, beosztással és jelleggel rendelkező kiállítóhelyeken való térbeli elhelyezés a fentebb említett tematikai-kapcsolódási pontok, és esetenként műfaji, mediális szempontok együttes figyelembevételével valósult meg. A kiállítás városonként párhuzamosan több kiállítóhelyen volt látható, mintegy kiállítások a kiállításban jelleggel. E speciális karakterjegy folyományaként a tárlat városról-városra, helyszínről-helyszínre más-más arcát tárta fel a szemlélők előtt, át és újraértelmezések lenyomataiként. Az egyes állomásokról a kiállítás korábbi stációjára való visszatekintés pedig magára a kiállítás egészére kiterjedő analitikus reflexiók lehetőségét teremtette meg. KIÁLLÍTÁS ENTERIŐR UAP Galéria, Marosvásárhely (balról jobbra Elekes Károly, Bodor Anikó és Székely Annamária munkái) KIÁLLÍTÁS ENTERIŐR Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém (az előtérben Lakatos Pál Sándor szobrai, a háttérben balról jobbra: Nagy István, Diénes Attila, Szotyory László, Herman Levente és Lakatos Pál Sándor munkái) 1 Kiegészítésekkel ellátott részlet a szerző katalógustanulmányából. In: Idő-függések. A MAMŰ 35 éves évfordulós kiállítása, MAMŰ Társaság Kulturális Egyesület, 2013, 16-37. KIÁLLÍTÁS ENTERIŐR MAGMA Kortárs Közeg, Sepsiszentgyörgy (az előtérben balról jobbra Koroknai Zsolt és Dóra Attila munkái, a háttérben Pál Csaba installációja)
20 ZAKARIÁS ISTVÁN A MAMŰ társaság új tagjainak Lineup című kiállítása Kiállító művészek: Antal István, Balázs Péter, Basa Anikó, Ciubuc Malvina, Dobó Bianka, Ferencz S. Apor, Fazekas Levente, Gály Katalin, Hermann Zoltán, Kaliczka Patrícia, Kis-Tóth Zalán, Kolozsi Tibor, Kovács Kitti, Miklós Hajnal, Molnár Judit Lilla, Németh Róbert, Piros Boróka, Pokorny Attila, Stark István, Széchy Beáta, Taba Ágnes, Varga József Zsolt, Vass Sándor, Zakariás István. A lineup szó, a kiállítás címének magyar olvasatában igencsak bő jelentéstartalommal bír. Főnévi jelentésében: felállás, felállítás, sorakozó, sorban állás, sorba igazítás, igeként: felsorakozik, sorba állít, egyetért/ vagy közös állásponton van valakivel, sőt átvitt értelmében műsort is jelent. A szó vagy a kifejezés asszociatív mezőjének kiterjesztett halmazából mindenki kedvére válogathat, a cím vonatkozásában ki-ki a maga számára legkedvezőbb jelentésével azonosulva, és ily módon személyes igényeihez szabva a kiállítást. Ezt teszem én is, a mondandóm számára helyes szó megtalálásának bizonytalanságai közepette, hiszen értelmezésem sikere a kiállítás szituációjához illó adekvát szóhasználaton is múlik. Egy szó, vagy kifejezés aktivizálhatóságának nehézségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a lineup korábban felsorolt, közel azonos jelentései közül a szöveg írása közben mindeniket elvetettem. Következzék a lineup jelentésének számomra a kiállítás szempontjából legkedvezőbb értelmezése. Az új kommunikációs adatátvitelek nyelvhasználati szokásunkra gyakorolt hatásai, főként az idegen szavak használatában közismertek, ezért a lineupot nem a lefordított értelmében, hanem az internetes kommunikációs szokások vonatkozásában értelmezem, mint a lejátszási sorba való felvétel terminus technikusát. A kifejezés ebben a jelentésében a legalkalmasabb közvetíteni azt a folyamatot, amit esetünkben az egyesület új tagjainak bemutatkozó kiállítása jelent, hiszen egy közös kiállítás szükségszerűen több, mint a modern korunkban talán túlságosan is individualizálódott művészek egyéni alkotásainak tömkelege. Mint ahogy egy zenei gyűjtemény értéke sem egyenlő a benne foglalt számok egyenkénti színvonalával, hanem tükrözve gyűjtőjük esztétikai értékítéletét ennek többletértékét is magukba foglalják. Hasonlóan ez a kiállítás is, a kiállított művek egyéni színvonalának és alkotójuk kvalitásai mellett, immár magát az egyesületet is reprezentálja, magába foglalva annak értékorientációját és szakmai értékítéletét. A továbbiakban az említett két szempont alapján érdemes végigkövetni a kiállítást, hogy az hogyan illeszthető a MAMŰ hagyomány-történetébe. Az elsődleges ránézésre hagyatkozó szemlélődésünknek (első olvasat) talán legszembetűnőbb a kiállítás heterogén szerkezete. Heterogén szerkezet alatt nem a köznapi értelemben vett széttagoltságot, népnyelvi megfogalmazásában össze nem illő dolgokat, hanem mást értek. Pontosabban azt, Kiállításmegnyitó: ZAKARIÁS ISTVÁN, SZIGETI GÁBOR CSONGOR (a háttérben MIKLÓS HAJNAL festménye: Nem vagyok robot: Szia, /vízfesték, vászon, 200x90.) amit a szó eredetileg jelöl, a többféle állapot vagy minőség sokféleségét. A heterogenitás a MAMŰ kulturális egyesület szervezeti összetételének egy sajátosságát tükrözi. Taglétszámának növelésével úgy tudta mindig gyarapítani a megértő szellemek társaságát, hogy ezen belül mindenki megőrizze egyéni szemléletét, vagy, ahogy Ágoston Vilmos az egyik legkorábbi MAMŰ teoretikus frappánsan megfogalmazta: a MAMŰ alkotókör programja senkit nem kényszerített arra, hogy a Mezőt zöldnek lássa. (Ágoston Vilmos: MAMŰ PÁKK ÉS CHICHITA. A kézirat rövidített változata: A Hét, 1981. április 17.) Ez a sokszínűség határozta meg az eddigiekben a MAMŰ kulturális tevékenységét, és nincs ez másként a jelenlegi kiállítás összetételével sem. Ha a képzőművészeti műfajok tipológiai keresztmetszetét nézzük, az alkotások között találunk festményt, grafikát, helyspecifikus festményt és térinstallációt, objektet, az intermediális és digitális műfajok képviselőjeként a videót és fotót, természetművészeti fotódokumentációt, printet, konceptet, és néhány esetben a műfaji határok átjárhatóságát megvalósító alkotást, mint például a képvers irányába mutató írás-szőttest. A műalkotásokon belüli anyaghasználat hasonlóan sokrétű. Az olaj, akril, ceruza, vízfesték, filctoll hagyományos eszköztára mellett megtalálható a karcolt plexi lemez; lebomló szerves anyag, falevél montázs; ipari hulladék, vagy fém gépelem, csapágy; képre applikált led fényforrás; UV-fény reagens