Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály fuuanosí ; - > \. kerület Kőbányai ' " >.é{, v'selo-testület ülése 1/ 1*1xr/to*o. Tárgy: Javaslat Fáczányi Ármin gyógyszerész egykori lakhelyén emléktábla állításával kapcsolatos feladatokra Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete az 1392-1393/2009.(VIII. 27.) sz. önkormányzati határozatával úgy döntött, hogy Fáczányi Ármin, Kőbánya első gyógyszerésze, 1848-as honvédhadnagy tiszteletére 2010. március 15-én - nemzeti ünnepünk alkalmából - emléktáblát kíván elhelyezni a Budapest, X. kerület Állomás u. 22. szám alatt ház falán. A tábla elhelyezéséhez a ház tulajdonosának hozzájárulását nem sikerült beszerezni, mivel az adott címen nem tartózkodik senki, a külföldi székhelyű egyesület Földhivatal által ismert utolsó címe fiktív, egy régóta bezárt munkásszálló található ott. Búzás Kálmán kutatásai alapján a tábla elhelyezésének másik helye a Budapest, X. kerület Füzér u. 28. szám lehet, ahol a Fáczányi család szintén élt. A szóban forgó ingatlan egy több lakásos társasház, így minden lakó beleegyező nyilatkozatára szükség van, melyet hosszas egyeztetés után sikerült megszerezni. Ezek után árajánlatot kértünk, mely szerint a tábla elkészítése és felszerelése 140.050 Ft, melyhez a Fáczányi család és a Magyar Gyógyszerész Kamara Budapesti Szervezete is hozzájárul az alábbiak szerint: Hozzájáruló neve Fáczányi István Scheuring Imréné Vincze Judit Szent Katalin Gyógyszertár Magyar Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezete Összesen: Az önkormányzat hozzájárulása: Hozzájárulás mértéke 30.000 Ft 10.000 Ft 10.000 Ft 40.000 Ft 90.000 Ft 50.050 Ft
A tábla - Búzás Kálmán által megfogalmazott - szövegét szakmai szempontból véleményezte a Fáczányi család és a Magyar Gyógyszerész Kamara is, melyet hitelesnek találtak. A fentiek alapján az alábbi felirat olvasható majd: Ebben a házban élt Kőbánya első gyógyszerésze, az Isteni Gondviselés Gyógyszertár tulajdonosa Fáczányi Ármin 1827-1891 48-as honvédhadnagy, tábori főgyógyszerész, a kőbányai iskolaszék alapítója Állíttatta Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat, a család, a Szent Katalin Gyógyszertár és a Magyar Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezete 2010" Az előterjesztést Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete Kulturális és Oktatási Bizottsága 2010. február 4-ei ülésén tárgyalja, a bizottság álláspontját a bizottság elnöke a képviselő-testületi ülésen ismerteti. Határozati javaslat: 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Fáczányi Ármin emléktábla állításával kapcsolatban új helyszínként a Budapest, X. kerület Füzér u. 28. szám alatti ingatlant jelöli meg. Határidő: Felelős: Végrehajtásért felelős: A végrehajtás előkészítésért felelős: azonnal Verbai Lajos polgármester dr. Neszteli István jegyző dr. Kántásné dr. Szabó Ivett főosztályvezető 2. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a Fáczányi Ármin emléktáblára az alábbi szöveg kerüljön: Ebben a házban élt Kőbánya első gyógyszerésze, az Isteni Gondviselés Gyógyszertár tulajdonosa Fáczányi Ármin 1827-1891 48-as honvédhadnagy, tábori főgyógyszerész, a kőbányai iskolaszék alapítója Állíttatta Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat, a család, a Szent Katalin Gyógyszertár és a Magyar Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezete 2010" Határidő: Felelős: Végrehajtásért felelős: A végrehajtás előkészítésért felelős: azonnal Verbai Lajos polgármester dr. Neszteli István jegyző dr. Kántásné dr. Szabó Ivett főosztályvezető 2
3. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a tábla állítás költségeihez 50.050 Ft-tal hozzájárul. #. Határidő: Felelős: Végrehajtásért felelős: A végrehajtás előkészítésért felelős: azonnal Verbai Lajos polgármester dr. Neszteli István jegyző dr. Kántásné dr. Szabó Ivett főosztályvezető Bajtek Mihályné főosztályvezető Budapest, 2010. január 28. ^ één dr. Kántásné dr. Szabó Ivett főosztályvezető Törvényességi szempontból látta: y dr. Neszteli István jegyző Me*>')*fous. f\ A 2010. évi költségvetési rendelet tervezet az összeget nem tartalmazza A 2010. évi költségvetés elfogadása után a fedezet biztosítható a KT működési célú általános tartalék kerete terhére %
IKTATÁSRA ÁTVÉVE: ZÜU9 AUG 1 2. Budapest Fővár >s X. kerület Kőbányai Onkorn ányzat vüir7vrestrrxivávr(vi4. crrx. Mh K Ü I. ET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT PolRármestci i Hivatala Iktatószál Verbai Lajos Polgármester úr részére ^ t \, 2009 AUG 12. HV Tisztelt Polgármester úr! Elöszám: db melléktet Előadd: l i H.I.I.i in I.I l^.,ti..^l-«4m. H«*<mimi'«l-IM»mm,-vmi'imVH.lfJW. Alul írott gyógyszerész leszármazottak azzal az indítvánnyal fordulunk a T. Képviselő Testülethez, hogy járuljon hozzá Kőbánya első gyógyszerésze Fáczányi Ármin - aki nem mellesleg 48-as honvéd is volt - Állomás utca 22 szám alatt lévő volt családi házán emléktábla elhelyezéséhez. A ház nevezetessége, hogy azt egy szintén híres kőbányai építőmester Sorg Antal építette Fáczányi Ármin Istvánfiamegrendelésére és itt élt a család a tulajdonukban volt Isteni Gondviselés Gyógyszertár államosításáig. Indítványunk bírja a Magyar Gyógyszerész Kamara budapesti szervezetének támogatását is. / i / Fáczányí7István (Fáczányi Ármin gyógyszerész dédunokája, a villa építtető F. István gyógyszerész unokája és az Isteni Gondviselés Gyógyszertár utolsó tulajdonosának F. István gyógyszerész fia) (>Af l/vj Scheuring Imre né Vincze Judit (Dr Pildner Viktor a 100 éves Szent Katalin g fógyszertár tulajdonosának unokája, és Pildner Melitta gyógyszerész és az államosítás előtti utolsó tulajdonos Vincze István gyógyszerész lánya) Fenti indítványt mely a kőbányai gyógyszerészet megalapítójának állít emléket az egész gyógyszerész társadalom iránti megbecsülésként értékeljük és meggyőződéssel támogatjuk.? Dr ífetényí László A Magyar Gyógyszerész Kamara budapesti szervezetének elnöke Magyar Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezete 1074 Budapest, Dob u. 31. Adószám: 18071755-2-42
BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZA T POLGÁRMESTERI HÍVA TÁLA Szervezési és Ügyviteli Főosztály Szervezési Osztály KIVONAT BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből A Kivonatot kapja: dr. Kántásné dr. Szabó Ivett főosztályvezető 1392/2009. (VIII. 27.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (18 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy Fáczányi Ármin - Kőbánya első gyógyszerésze - munkásságának elismeréseként 2010. március 15-én emléktábla kerüljön elhelyezésre a Budapest X. ker., Állomás u. 22. szám alatti volt családi házán. 1393/2009. (VIII. 27.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (18 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy az 1392/2009. (VIII. 27.) számú határozatában jelzett emléktábla elhelyezésével és a megemlékezés megszervezésével kapcsolatban a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: 2009. október 30. Felelős: Szász Csaba alpolgármester Végrehajtásért felelős: Végrehajtás előkészítésért felelős: Dr. Neszteli István jegyző dr. Kántásné dr. Szabó Ivett dr. Ronyecz Róbert főosztályvezetők Budapest, 2010. január 25. Hegedűs főosztály
Feladó: postmaster [postmaster@piramis2000.t-online.hu] Küldve: 2010. január 6.10:18 Címzett: soltesz_kriszti@kobanya.hu Tárgy: emléktábla Tisztelt! Megtisztelve érezzük, hogy Bp.X.ker. Füzér u.28.számú Társasházunk falára emléktáblát helyeznének Fáczányi Ármin tiszteletére. Szíveskedjen pontosítani a helyét (magasságát), milyen anyagú a tábla, illetve milyen rögzítési módja lesz. Majd a karbantartása, esetleges rongálásának helyreálllítási költsége kinek a hatáskörébe tartozik. Köszönettel: Dalmi Éva üi. mobil: 06-20-540-0363 1
NYILATKOZAT Mint tulajdonos hozzájárulok, hogy a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. március 15-én Fáczányi Ármin tiszteletére emléktáblát helyezzen el a Budapest, X. ker. Füzér u. 28. szám alatti ingatlanon. NEV LAKCÍM MHt?o 5 KJE mcmbw^^'uliq +/z -G^ASUI t///*~~ k-jf-rli! ^T^l^t v?.c /2/g- Cx2J2^ ^ ALAIRAS <g? ^c^c^ vx~ %rm>h j.eavtó-fok fc >, v _ ^ka^ nfl</^" IOQJU ^ ^^C^JLTM..L8 t!,/>.» ^^i.ú-ig 2. yai^akjí^i TX, JL a» pkafr/mfc ylogxi-x é^?hfí}j^i { tí4^') % fuhvv^ ^ fb^máü^d;^n ythérik. 4p._f.js-v- W V tujyyjth -/-^fe^ 1K ^ Lgó p lilti ^ 1/ $IRK. Ufo/vu úy?
1. oldal, összesen: 1 Feladó: venusz gergely [venuszg@freemail.hu] Küldve: 2010. január 27. 8:07 Címzett: Tárgy: Re: Fáczányi tábla Tisztelt! Árajánlat: 0,7x0,9 márványtábla rozettákkal, két akasztóval(nagyobb tábla javasolt, mint az előző ): 21.000.- Vésés 302db x 270 Ft/db (10 ft engedmény betűnként): 81.540.- Szerelés: 9.500.- Összesen: 112.040 ÁFA: 28.010..- Mindösszesen: 140.050.- Köszönettel: Vénusz Gergely Elindult a Videa Kid, a Videa gyerekbiztos oldala gyerekeknek szóló videókkal! Nézz esti mesét egész nap a Videa Kid -en! 2010.01.27.
1. oldal, összesen: 1 Feladó: Pharma-Prax /Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége [php@gynsz.hu] Küldve: 2010. január 14. 10:47 Címzett: Tárgy: Re: Fáczányi Ármin emléktábla Tisztelt! A részemre megküldött Fáczányi Ármin emléktáblával mind formai, mind tartalmi vonatkozásban köszönettel egyetértek. A tábla elkészítését 30 000 Ft értékben kívánom támogatni. Köszönettel és üdvözlettel: Fáczányi István From: Sent: Wednesday, January 13, 2010 7:36 AM To: php@qynsz.hu Subject: Fáczányi Ármin emléktábla Tisztelt Fáczányi István! Hivatkozva Búzás Kálmánnal folytatott korábbi megbeszéléseire, kérem szépen, hogy Fáczányi Ármin tiszteletére készítendő emléktábla szövegét véleményezni szíveskedjék. Amennyiben anyagilag támogatni óhajtja a tábla elkészítését, legyen kedves a hozzájárulás összegéről tájékoztatni. Segítségét előre is nagyon szépen köszönöm! üdvözlettel: közművelődési referens Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Oktatási és Közművelődési Főosztály 4338-155 4338-151 1105 Budapest, Bánya u. 35. II. 203. www.kobanya.hu 2010.01.14.
1. oldal, összesen: 1 Feladó: Scheuring Imréné [ivincze@ella.hu] Küldve: 2010. január 13. 15:17 Címzett: Tárgy: Re: Fáczányi Ármin emléktábla Tisztelt! Köszönöm Fáczányi Ármin emléktáblájának állításáról értesítésüket. A szöveggel mindenben egyetértek. Mint kezdeményező 10.000 Ft-tal szeretnék az állíttatáshoz magánszemélyként hozzájárulni. Ugyancsak 10.000 Ft-ot ad az emléktáblára a Szent Katalin Gyógyszertár, erről ennek egyik tulajdonosaként nyilatkoztam. Kérjük, hogy szíveskedjenek a bankszámlát megjelölni, amire fenti összegeket átutalhatjuk és majd értesítésüket a felállítással kapcsolatos ünnepségről. Üdvözlettel Scheuring Imréné Vincze Judit Originál Message From: To: ivincze@ella.hu Sent: Wednesday, January 13, 2010 7:20 AM Subject: Fáczányi Ármin emléktábla Tisztelt Scheuring Imréné Vincze Judit! Hivatkozva Búzás Kálmánnal folytatott korábbi megbeszéléseire, kérem szépen, hogy Fáczányi Ármin tiszteletére készítendő emléktábla szövegét véleményezni szíveskedjék. Amennyiben anyagilag támogatni óhajtja a tábla elkészítését, legyen kedves a hozzájárulás összegéről tájékoztatni. Segítségét előre is nagyon szépen köszönöm! üdvözlettel: közművelődési referens Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Oktatási és Közművelődési Főosztály 4338-155 4338-151 1105 Budapest, Bánya u. 35. II. 203. www.kobanya.hu ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 4766 (20100113) Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte. http://www.eset.hu 2010.01.13.
1. oldal, összesen: 2 Feladó: MGYK Budapesti Szervezet [budapest@mgyk.hu] Küldve: 2010. január 18. 10:29 Címzett: Tárgy: Tisztelt Asszonyom! Re: Fáczányi emléktábla 2010.01.014-i Fácányi Emléktábla tárgyában írott e-mailjére válaszolva tájékoztatom, hogy Dr. Hetényi László Elnök úr döntése értelmében a MGYK Budapesti Szervezete az emléktáblához 40.000 azaz negyvenezer Ft hozzájárulást nyújt. Üdvözlettel: Szarvadyné dr. Szentiványi Zsuzsa területi ügyviteli vezető Originál Message From: To: 'MGYK Budapesti Szervezet' Sent: Thursday, January 14, 2010 4:30 AM Subject: RE: Fáczányi emléktábla Tisztelt Asszonyom! Köszönöm szépen az észrevételt. A tábla előállítási és szerelési költsége összesen 132.000 Ft, azonban a hozzájárulás mértékéről Ön döntenek, ezt nem kívánjuk meghatározni. Azonban a fennmaradó összeg biztosításáról nekem szakbizottsági döntésre van szükségem, ezért megköszönöm, ha rövid időn belül közlik a hozzájárulás mértékét. Segítségét előre is köszönöm! From: MGYK Budapesti Szervezet [mailto:budapest@mgyk.hu] Sent: Thursday, January 14, 2010 10:40 AM To: Subject: Re: Fáczányi emléktábla Tisztelt Asszonyom! Fácányi emléktábla tárgyában írott e-mailjére válaszolva tájékoztatom, hogy Dr. Hetényi László az MGYK Budapesti Szervezetének elnöke a tábla szövegével egyetért, azzal a módosítással, hogy Magyar Gyógyszerészi Kamara elnevezés szerepeljen, mivel jelenleg ez a köztestület hivatalos, törvény általi megnevezése. Az anyagi hozzájárulást illetően kérem szíves tájékoztatását a bekerülési összegről. A hozzájárulás mértékéről a soron következő elnökségi ülés fog dönteni. Üdvözlettel: Szarvadyné dr. Szentiványi Zsuzsa területi ügyviteli vezető Originál Message From: To: budapest@mgvk.hu Sent: Wednesday, January 13, 2010 8:41 AM Subject: Fáczányi emléktábla Tisztelt dr. Hetényi László! Hivatkozva Búzás Kálmánnal folytatott korábbi megbeszéléseire, kérem szépen, hogy Fáczányi Ármin tiszteletére készítendő emléktábla szövegét véleményezni szíveskedjék. Amennyiben anyagilag támogatni óhajtja a tábla elkészítését, legyen kedves a hozzájárulás összegéről tájékoztatni. Segítségét előre is nagyon szépen köszönöm! üdvözlettel: 2010.01.18.