BOOKR Kids Mesepályázat A ceruzákban elhelyezett szövegrészek megegyeznek a teljes történet szövegével. A könnyebb olvashatóság kedvéért az összefüggő anyagot egyben mellékeltük. Interneten a word és jpg formátumú dokumentáció is továbbításra került. Erzsébethelyi Általános Iskola 5600 Békéscsaba, Madách utca 2. Békéscsaba, 2015. május 19. 1
Ildikó néni csodás ceruzái Van szép városunkban egy híres iskola, az ötödik osztályában olyan különleges dolgok történtek mostanában, amilyenekkel csak a mesékben találkozhat az egyszerű ember fia (lánya). Én is a szomszédasszonyom legöregebb szomszédasszonyának a legkisebb unokájától hallottam, az is csak úgy a fülembe súgta, mielőtt elfelejtem, én is elmesélem nektek. A történet úgy kezdődött, hogy Ildikó néni, a gyerekek osztályfőnöke otthon töltötte a vasárnap délelőttöt, s miközben a gőzölgő fazékban fővő finom levest kavargatta, azon gondolkodott, ebéd után mitévő legyen, milyen munkát kell még elvégeznie. A dolgozatok kijavítva, a ház kitakarítva, az étel megfőzve. Nincs több tennivaló? Ildikó nénit nem olyan fából faragták, hogy tétlenül töltse a délutánt! Ahogy tanakodott magában, eszébe jutott, hogy amikor a legutóbb a padláson járt, látott az egyik sarokban egy régi poros ládát. Akkor nem volt ideje megnézni, mit rejt a láda, de most úgyis ráér, felmegy és kinyitja, hátha valami hasznos dologra lel benne. A gondolatot gyorsan tett követte, felment a padlásra, közben jól kapaszkodott, nehogy megbotoljon a meredek lépcsőben, megkereste a ládát, lefújta a tetejéről a port, majd óvatosan kinyitotta. Először azt hitte, üres a láda, csak amikor jobban a fenekére nézett, vette észre az alján lapuló kis dobozt. Színes ceruzákat rejtett, sok szép színest! Ildikó néninek egyből eszébe jutottak a tanítványai, arra gondolt, hogy fognak örülni a meglepetésnek, ha másnap reggel a padjaikban rejti el a ceruzákat. A tervet másnap tett követte, a ceruzákat a padokban dugta el. Az elsőt István, egy kicsit testesebb, magas, barna hajú, csendes fiú találta meg. Elkezdett vele rajzolni. Rajzolt egy házat, hozzá kerítést és kiskertet. A kiskapu egyszer csak elkezdett villogni, a színe szép aranysárgára váltott és mielőtt még felocsúdhatott volna, zsupsz, beszippantotta Istvánt. Az osztálytársaknak Zsófit kivéve fel sem tűnt, hogy eltűnt, neki viszont nagyon tetszett István, szerelmes volt belé, lopva állandóan őt figyelte, egyből észrevette, hogy nincs a helyén. Akár hiszitek, akár nem, a fiú egy olyan világba került, ahol minden zöld volt. Zöld volt az út, a házak, az autók, minden-minden csupa zöld volt. Meglepődve tapasztalta, hogy furcsa lények, kertitörpék tevékenykedtek: mozogtak, dolgoztak, játszottak, motort vezettek. Ők még sosem láttak embert, de az a törpe, akihez Istit a kapu repítette, mégis kedvesen üdvözölte: - Szervusz, kisfiam! Isti megijedt, mert nem hitte, hogy a törpe tud beszélni, egyébként is furcsa volt, hogy egy ilyen apró lény ilyen nagyon mély hangon szólaljon meg. - Ö, ö, jó napot kívánok! mondta kicsit félőn. 2
- Tőlem nem kell félned, én kertitörpe vagyok, békés természetű, nem foglak bántani. - Jól van, köszönöm, megmondaná, mégis milyen világba kerültem? - Tudod ez itt Törpia, Törperes bolygón, én pedig Keremész vagyok. - Nagyon örülök Keremész, én István vagyok, valamilyen furcsa csoda folytán a Föld nevű bolygó legkedvesebb városából, Békéscsabáról érkeztem ide. - Még sosem találkoztam hozzád hasonlóval, áruld el, hogy kerültél ide? - Találtam egy ceruzát a padomban, rajzoltam vele egy kaput Itt volt a zsebemben a ceruza, jaj, valahol kiesett, mi lesz velem így? - Nyugodj meg, nálam alhatsz, ételt-italt is kaphatsz. Mialatt István a törpék világával ismerkedett, az igazi világban az osztályban Zsófi mindent tűvé tett utána. Kutatás közben megtalálta a padban a ceruzát és a rajzot. Rájött, hogy varázsceruzával van dolga. Gyorsan rajzolt ő is egy kaput, gondosan zsebre tette a ceruzát, és István után eredt. Szerencsére megtalálta, nagyon megörültek egymásnak, és a ceruza segítségével visszatértek az osztályba. A másik ceruzát Barnabás, egy vagány fiú találta meg rajz órán úgy, hogy a sajátjának éppen akkor tört ki a hegye, amikor a tanár néni elkezdett a táblára rajzolni. Barnabás egy másik íróeszköz után matatott a padjában, észre sem vette, hogy egy különleges, sokszínű ceruza akadt a kezébe. Ő egy gyönyörű várat rajzolt, amikor a kapuhoz ért, a fiú ceruzástól, mindenestől eltűnt a padjából. Ő egy olyan helyre vetődött, ahol minden sötét volt, a gonosz uralkodott. Barnabás megszólalt: - Ezt a világot én, mint Rajzman meg fogom színesíteni. Ez meg is történt. Mivel a fiú álma az volt, hogy egyszer olyan országban éljen, ahol minden édességből van (de olyanból, amitől mégsem romlik el az ember foga!), nekiállt rajzolni: a patakban csoki csordogált, a dombokat fagyi gombócok alkották, rajtuk nyalókaerdők és cukorvirágok. A sötétség birodalma egyből színessé vált. Miután Barnabás jól belakmározott a sok finomságból, úgy gondolta, a jóból is megárt a sok, ideje visszatérni a saját világába, mégiscsak ott várják a barátai és a családja. Megkereste a visszautat, átlépett a varázskapun, és mire kicsengettek az óráról, már a padjában találta magát. Nem változott semmi, a többiek csak azon csodálkoztak, miért feszül úgy rajta a ruha, mint azon, aki éppen most ette degeszre magát. Az osztályban a következő szerencsés Bálint volt, aki egy különleges ceruzára bukkant a padjában. Ő sem tudott róla, hogy milyen kincsre talált, amikor a radírját kereste az asztal alatt, és megpillantotta ezt a gyönyörű színes csodát. Ő egy tájat kezdett el rajzolni vele, meglepetten vette észre, hogy olyan élethűek a fák az út mentén, csak úgy vibrálnak a színek, mintha minden valódi, eleven volna! A ceruza nyomán harsogó zöld erdők, ezüstösen csillogó patakok és Bálint kedvencei, az állatok bukkantak elő a papíron. Először egy kis majmot rajzolt, elkerekedett a szeme a csodálkozástól, amikor észrevette, hogy a majom kinyúlt a lapból, megfogta a padon heverő uzsonnára kikészített banánt, majd a legnagyobb nyugalommal elkezdte majszolgatni, és ráadásul jól hallhatóan csámcsogott. Mielőtt még jobban belefeledkezett volna az ámuldozásba, a ceruza újra elindult a papíron, nyomában egy gyönyörű fekete párduc körvonalai jelentek meg. Amikor Bálint felé 3
villantotta a szemét, a fiú ijedten csukta be a füzetet és tette le a ceruzát az asztalra. Úgy gondolta, inkább nem köt szorosabb barátságot ezzel a ragadozóval. A rajz órán többen is találtak ismeretlen ceruzát a padjukban, Ildikó néni jól gondolta, hogy akkor mindenki megtalálja, hiszen ekkor van a gyerekeknek a legnagyobb szükségük rá. Kati volt a következő, akit meglepetés ért. Benézett a padba, és ott volt a csillogó-villogó furcsa kinézetű ceruza. Miközben a tanárnő azt magyarázta, mit kell rajzolni, ő fogott egy lapot és szabadjára engedte a fantáziáját. Egy nagy másvilági kaput rajzolt. Egyszer felnézett, mert a tanárnő hangja hirtelen elhalkult, egészen annyira, hogy már nem is hallotta, ekkor tűnt fel, hogy mintha a gyerekek megszokott zsongása is megszűnt volna. Közben a lapon kinyílt az a kapu, amit rajzolt! Nagyon kísérteties volt! - Ez mi? kiáltott fel, miközben lassan átdugta rajta a kezét, majd a túloldalról érződő vonzás hatására teljesen át is lépett rajta. Csodálatos volt mindaz, amit odaát tapasztalt: a virágok, fák, bokrok, de a legkülönösebb az a néhány mutáns állat, amivel találkozott. A legjobban a papagájszárnyú teknős tetszett neki, amely repült is. Ahogy továbbhaladt, már csak a csillagos eget látta maga előtt, ha feltekintett. Ekkor továbbindult volna, de mint aki egy falba ütközött, nem jutott tovább. Ebben a pillanatban a zsebében megszólalt a magával vitt ceruza: - Nem mehetsz tovább! - Miért? - Mert a csillagos ég a határ. Most már vissza kell fordulnod! - De hogyan? - Ne félj, arról én gondoskodom! A ceruza ekkor rajzolt egy lyukat, az azonnal megnyílt, Kati pedig beleesett. A következő pillanatban már a padban ült, mintha mi sem történt volna vele. Laci is megtalálta a meglepetés ceruzát a padjában, nagy hasznát is vette neki: matek órán olyan jó dolgozatot írt vele, mint még soha! A szünetben pihenésképpen elkezdett rajzolgatni a ceruzával, rajzolt egy titkos átjárót. Átlépte. Mikor felocsúdott, talált egy levelet, ez állt rajta: - Akárki is vagy, segíts, elraboltak! Gyere a tollak és a lábnyomok után! Gondolta, ha segít, hátha kap érte valamit, hát elindult. Éppen esteledett, keresett egy folyót és a partján lepihent. Másnap reggel folytatta az útját, követte hetekig a nyomokat, melyek egy hatalmas barlanghoz vezették. Mielőtt belépett volna, rajzolt magának a ceruzával fegyvert, páncélt, magára öltötte, majd bement. A barlangban meglátta az ellenséges tábort, óriások szegezték rá villogó egy szemüket. Óvatosan odalépett hozzájuk, és megkérdezte tőlük: - Miért ejtettétek fogságba ezt a szegény állatot? 4
- Éhesek voltunk, fel akartuk falni. - Hát jó, rajzolok nektek egy terített asztalt, de cserébe engedjétek el a foglyotokat! - Rendben, megegyeztünk! A rab madár kiszabadult, gyönyörű énekével köszönte meg a segítséget. Laci megkereste az átjárót, és fáradtan, de boldogan, mert segíteni tudott, hazatért. Az iskolában Marcsi is talált egy szépen fogó, különleges ceruzát a padjában. Meg is lepődött rajta, hiszen a takarítók mindig mindent kiszednek a padokból, utána pedig bezárják a termet. Persze Ildikó néninek kulcsa van! Mindenesetre Marcsi is nagyon megörült a ceruzának, rögtön rajzolt vele egy gyönyörű kék felhőt. Hirtelen nagyon elálmosodott, nem is bírta nyitva tartani a szemét, elszundított. Rá nem sokra arra ébredt, hogy valaki rázogatja, fel akarja kelteni. Kinyitotta a szemét, de abban a pillanatban be is csukta. Később arra gondolt, csak nem élheti az életét ezután már csukott szemmel, szóval csak körülnézett. Miután felült, körültekintett, és azt hitte, álmodik: egy kék világban találta magát. Ott állt mellette egy apró testű kék lény. Elég furcsán nézett ki: a kezei óriásiak, mint egy-egy szenes lapát, görbe a háta, ráadásul azt a hiányosságot, hogy csak egy szemmel tekintett a világba, úgy pótolta a természet, hogy három lábbal áldotta meg. - Gyertek, testvérkék! Felébredt a színes világból jött. Hirtelen tíz ugyanilyen lény vette körül, csak árnyalatnyi eltérés volt a bőrük színében. Amelyiket először pillantotta meg, talán ő volt a legvilágosabb kék színű. - Te színes! Hogy kerültél ide a Kék bolygóra? Itt még nem kék lény sohasem járt. Még én, a legbölcsebb, legöregebb, legokosabb sem láttam olyat, mint te vagy. - Marcsi vagyok. Én sem tudom, hogyan kerültem ide. Arra emlékszem, hogy rajzoltam egy felhőt a padomban talált kék ceruzával és elaludtam. - Van más színű ceruzád is? - A zsebemben van még néhány: piros, sárga, zöld, fekete. Miután kérésükre kiszínezte a világukat, nagyon boldogan és elégedetten engedték útjára. Rajzolt magának egy ajtót, amelyen visszakerült a terembe, ahonnan indult. Peti is talált ceruzákat a padjában aznap reggel. Amikor észrevette őket, azok sisteregtek, csillámlottak, villogtak, nagyon furcsán viselkedtek. Mivel Peti még a szokásosnál is elevenebb és nagyon kíváncsi fiú volt, nem bírta ki, hogy ne rajzoljon velük. Fogta a pirosat és a papírra rajzolt egy pálcikaembert, s láss csodát, nem történt semmi! - Mi! kiáltotta felháborodva, de hamar rájött, hogy ki is kell mondani, mit rajzolt le. Ahogy a pálcikaember szót kimondta, azonnal életre kelt a rajz. Mászott ide-oda, felállt, ugrált a rajzocska. 5
- Szia! Péter megdermedt. Szia! Mi a neved? Peti sokkban volt. Hallod? Hahó! Hallod, amit mondok? Felelj már! Nem érted? Hallasz, te szamár? - Ha-ha-hallak válaszolt Peti, de úgy meglepődött, mintha kettest kapott volna matekból. Zörgést hallott, a padtársa tért vissza a folyosóról. Gyorsan letakarta a lapot, észre ne vegye Zsolti a mozgó emberkét. Na, több se kellett a pálcikaembernek! Úgy megsértődött azon, hogy letakarták, hogy örökre eltűnt, később sem jött elő, hiába kérlelte Peti. Mivel hétfő volt, reggel még mindenki frissen, kipihenten igyekezett az osztályba, köztük Sanyi is. Amikor megtalálta a padjában Ildikó néni ceruzáját, úgy döntött, az utolsó két órán, rajzórán fogja ő is használni. A római építészetről tanulnak, az új ceruzával biztosan szép alkotások készülnek majd. Az órai munka rendben haladt. A gyerekek igyekeztek minél élethűbb épületeket, szobrokat rajzolni. Csak akkor lepődtek meg, amikor Sanyi papírja előbb felpúposodott az asztalon, majd lassan kiemelkedtek az épületek a rajzlap síkjából. Mintha az ókori Rómába csöppentek volna. Még a tanár néninek is elakadt a hangja a csodálkozástól! Tanakodni kezdtek, mi legyen az épületekkel és a varázsceruzával. Mivel a hatalmas tárgyakkal nem tudtak mit kezdeni, átrajzolták őket kisebbre, így kiállíthatták őket az iskola udvarán, ahol mindenki megcsodálhatta azokat. A mozgalmas nap végére az is kiderült, hogy a gyerekek a varázsceruzákat az osztályfőnöküktől, Ildikó nénitől kapták, aki így akaratlanul is hozzásegítette őket sok- sok különleges élményhez, melyekből mindenki tanulhatott. A legfőbb következtetést együtt vonták le, miután megbeszélték a nap eseményeit: csodálatos a mesék világa, sokszor azt gondoljuk, milyen jó lenne valódi életünket mesebelire cserélni, aztán előbb-utóbb mindig rájövünk, jobb a saját valóságunk, amikor magunk dönthetünk. A gyerekek Ildikó nénit megkérték, tegye vissza a varázsceruzákat a padlása rejtett sötét zugában megbújó poros ládába. Írtak hozzá egy igazi grafittal egy figyelmeztető üzenetet, hátha valaki sok-sok év múlva megtalálja: VIGYÁZZ!!! VARÁZSCERUZA!!! AVATATLAN KEZEKBE KERÜLVE VESZÉLYES!!! ÜDVÖZLETTEL AZ UTÓKORNAK BÉKÉSCSABÁRÓL AZ ERZSÉBETHELYIS 5.A OSZTÁLY 2015. MÁJUS 6