Nyílt napok. Tájékoztató szülőknek, diákoknak: Konzultációs nap szülőknek:

Hasonló dokumentumok
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A TANÉVRE AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA JELENTKEZŐKNEK. Óráinkon holnap van!

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A TANÉVRE AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA JELENTKEZŐKNEK. OM-azonosító:

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

oktatási azonosító

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola

OKTATOTT IDEGEN NYELV

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

OM azonosító: GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

Mit kínál az I. Béla Gimnázium?

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

Kedves Nyolcadikos Felvételizők!

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Tagozatkódok és leírásuk

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

Tagozatkódok és leírásuk

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója

Felvételi tájékoztató

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Szegedi Baptista Középiskola

Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ Titkárság, tel.: 22/ web:

Arany János Általános Iskola és Gimnázium

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 24.

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás)

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium Ibrány, Petőfi u. 1.

Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

OM azonosító:

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

Új tagozatok a as tanévben!

Felvételi tájékoztató

Bókay János Humán Szakközépiskola

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint

TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul:

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003

Felvételi tájékoztató

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Átírás:

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2012-2013. TANÉVRE AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA JELENTKEZŐKNEK Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola " helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) I. B É LA GIMNÁZIUM OM-azonosító: 036394 Óráinkon holnap van! Az I. Béla Gimnázium Szekszárd város és térsége keresett gimnáziuma. A négy és öt évfolyamos gimnáziumi képzés mellett kollégiumi feladatokat is ellát. Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk Illyés Gyula gondolata az iskola pedagógiai programjának mottója. A diákok felkészítése a továbbtanulásra korszerű módszerekkel, elfogadó szemléletű pedagógiai gyakorlattal folyik. Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó középiskola, Ökoiskola és Tehetségpont. A gimnázium színes képzési kínálatában található tehetséggondozó, emelt szintű matematika és magyar tagozat; természettudományi; informatikai profilú négy évfolyamos; angol emelt szintű nyelvi előkészítő öt évfolyamos, valamint közoktatási típusú sportiskolai képzés. Az Arany János Kollégiumi Programot a kollégium valósítja meg, a gimnázium pedig a programba bejutó tanulók előkészítő tanévét szervezi meg. Mindegyik tanulmányterületen kiemelkedő szerepet kap az informatika tanítása. A fiatalok majdnem fele tanulói laptopot kap: a tanórákon már ma holnap van. A diákok versenyképessége, a tehetség felkarolása, az egyéniség kibontakoztatásának segítése teszi az iskolát oly vonzóvá diákok és szülők körében. A gimnáziumot pezsgő diákélet, mozgalmas sport- és művészeti tevékenység jellemzi. Az I. Bélában mindig történik valami. TEHETSÉGFEJLESZTÉS INTELLEKTUS, SPORT KREATIVITÁS, MŰVÉSZET KOOPERÁCIÓ KOMPETENCIA INFORMATIKA

I. F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó R E N D E Z V É N Y E K Nyílt napok Gyülekezés: naponta 8.15-kor a gimnázium B épületének Neumann-termében 2011. november 28-án: szekszárdi általános iskolák számára 2011. november 29-én: nem szekszárdi általános iskolák számára 2011. november 30-án: szekszárdi és nem szekszárdi általános iskolák számára Tájékoztató szülőknek, diákoknak: 2011. november 26-án, szombaton szülők és diákok számára: 9.30-10.30: a képzési kínálat bemutatása (előadás) 10.30-11.30: a gimnázium és a tanári kar megismerése a kijelölt szaktantermekben Konzultációs nap szülőknek: 2012. január 18-án 8.00-tól 16.00-ig Felvilágosítást ad: Hajós Éva igazgató Dr. Mikóné Csősz Judit általános igazgatóhelyettes I.BÉLA GIMNÁZIUM 7100 Szekszárd, Kadarka u.25-27. Tel.: 74/511 077 ibelagimnazium@gmail.com

I I. K É P Z É S I R E N D S Z E R Ü N K N É G Y É V F O L Y A M O S G I M N Á Z I U M Reál és informatika osztály 9. A 41 Tehetséggondozó emelt szintű matematika, informatika és fizika profilú tanrend 44 Informatika profilú tanrend európai uniós ismeretek vagy sportórák választásával Humán és informatika osztály 9. B 43 Tehetséggondozó magyar nyelv és irodalom, történelemmel, informatikával kiegészített humán profilú tanrend 42 Informatika, természettudomány profilú tanrend fizikával kiegészítve A 2012/2013-as tanévre ezekre a képzési formákra osztályonként 33 tanulót veszünk fel. A diákok két idegen nyelvet tanulnak, előzetes tudásuk szerint évfolyamonként nívócsoportokban. Haladótól kezdőig mindenki tanul angolul. Második nyelvként német, olasz, francia vagy holland választható. Lehetőség nyílik harmadik idegen nyelvként latin vagy orosz nyelv választására is. A tanulmányi területek választása két tanévre szól. Ezt követően a 11. és a 12. évfolyamon 9 tantárgyból emelt szintű érettségire felkészítő képzésben vehetnek részt a tanulók érdeklődésüknek megfelelően egyéni tantárgy- és tanárválasztás alapján. K Ö Z O K T A T Á S I T Í P U S Ú S P O R T I S K O L A I K É P Z É S S portosztály 9. C 46 Közoktatási típusú sportiskolai tantervű osztály, sportági edzéssel, gimnáziumi általános tanterv A 2012/2013-as tanévre erre a képzési formára összesen 28 tanulót veszünk fel. A sportági edzések délelőtt iskolai keretben, délután egyesületi keretben zajlanak. Testnevelés és sport tantárgyból a képzés emelt szintű. A tehetséges sportolókat a sporttal összeegyeztetve készítjük fel a továbbtanulásra.

Ö T É V F O L Y A M O S G I M N Á Z I U M Nyelvi előkészítő gimnáziumi osztály 9. D 45 Angol kezdő és haladó emelt szintű, informatika emelt óraszámú képzés, európai uniós ismeretek vagy sportórák szabad választásával A 2012/2013-as tanévre erre a képzési formára összesen 33 tanulót veszünk fel. A tanulmányi területen a felvételi döntést követően a kötelező intenzív angol mellett második nyelvként a német vagy olasz vagy francia vagy holland választható. A 9. évfolyamon saját programunk szerint heti 11 órában az előképzettséghez igazodó nívócsoportokban tanítjuk az angol nyelvet, heti 3 órában pedig a választott másik idegen nyelvet. A latin vagy az orosz nyelv a későbbiekben harmadik idegen nyelvként választható. Hagyományos és újszerű tantárgyak keretében időt fordítunk a képességek és a kreativitás fejlesztésére. A cél nem a felzárkóztatás, hanem a tehetségfejlesztés. A 10. évfolyamtól kezdve az angol nyelvet emelt szinten oktatjuk tovább. A 12. és a 13. évfolyamon 9 tantárgyból emelt szintű érettségire felkészítő képzésben vehetnek részt a tanulók érdeklődésüknek megfelelően más tantárgyakból is egyéni tantárgy- és tanárválasztással. A R A N Y J Á N O S K O L L É G I U M I P R O G R A M 47 Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja előkészítő középiskolai osztálya 9. E A programba a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázati felhívása alapján lehet jelentkezni 2012. január 16-ig az intézményünkbe eljuttatott pályázattal. A részletes feltételeket a pályázati kiírás tartalmazza (www.nefmi.gov.hu ill. www.ajkp.hu). Kérésre a pályázat elkészítéséhez személyes segítséget nyújtunk. Kollégiumunkban a tagság fenntartása a középiskolai tanulmányok idejére kötelező. A programba a 2012/2013-as tanévre 25 tanulót tudunk felvenni. Az előkészítő évre a gimnáziumban kell jelentkezni. Az előkészítő év után szekszárdi szakközépiskolákban/gimnáziumokban folytatódik a képzés. A programba történő felvételről január 31-ig értesítést küldünk, ezt követően kell benyújtani a gimnáziumi jelentkezési lapot.

I I I. A F E L V É T E L I E L J Á R Á S R E N D J E Gimnáziumi osztályainkba felvételi vizsgával lehet bekerülni. A felvételi eredményébe beszámítjuk az általános iskolai eredményeket (hozott pontok) és az írásbeli vizsga eredményét. A nyelvi előkészítő gimnáziumi osztály (9. D), valamint a sportosztály (9. C) megszervezéséhez az idegen nyelvi kommunikációs készségek, illetve a fizikai képességek feltérképezésére irányuló felmérést is végzünk. Az írásbeli eredménye és amennyiben van a szóbeli meghallgatás, ill. képességmérés eredménye az ún. szerzett pontszám. Az Arany János Kollégiumi Program előkészítő osztályába pályázattal lehet bejutni. Iskolánk a felvételi eljárás részeként központi feladatlapok alapján írásbeli vizsgát tart magyar nyelvből és matematikából. Mindkét tárgyból megszervezzük az általános és a tehetséggondozó írásbeli vizsgát. Az írásbeli vizsgára 2011. december 10-ig iskolánkba eljuttatott, központilag kiadott jelentkezési lapon lehet jelentkezni. A vizsga lebonyolításáról minden jelentkező számára tájékoztató levelet küldünk. Tanulmányi területenként különböző szinteken kell letenni a központi írásbeli felvételi vizsgát. Kód Magyar nyelv írásbeli típusa Matematika írásbeli típusa 41 általános tehetséggondozó 42 általános általános 43 tehetséggondozó általános 44 általános általános 45 általános általános 46 általános általános 47 - - Az írásbeli vizsgák időpontjai: Az általános írásbeli vizsga időpontja: 2012. január 21. (szombat) 10 órától és 11 órától. Pótlás: 2012. január 26. (csütörtök) 14 órától. A tehetséggondozó írásbeli vizsga időpontja: 2012. január 28. (szombat) 10 órától és 11 órától. Pótlás: 2012. február 2. (csütörtök) 14 órától. A dolgozatok megtekintésének időpontjai: Az általános írásbeli vizsga dolgozatainak megtekintése, az értékelés átadása: 2012. január 26. (hétfő) 8 és 16 óra között A tehetséggondozó írásbeli vizsga dolgozatainak megtekintése, az értékelés átadása: 2012. február 2. (csütörtök) 8 és 16 óra között. A pótló dolgozatok megtekintésének és az értékelések átadásának időpontja: 2012. február 2. (csütörtök) 8 és 16 óra között általános 2012. február 7. (kedd) 8 és 16 óra között tehetséggondozó. A jelentkezési határidő: 2012. február 17. A jelentkező jelentkezési lapján gimnáziumunk több tanulmányi területét is megjelölheti. Jelentkezési lapot az általános iskolában lehet kapni, illetve letölthető az internetről is. Az általános felvételi eljárás keretében a gimnáziumunkba beküldött jelentkezési laphoz a központi felvételi vizsga eredményét csak azoknak a tanulóknak kell mellékelniük, akik nem nálunk írták meg a felvételi írásbelit.

Szóbeli meghallgatás a 45 nyelvi előkészítő kezdő és haladó emelt szintű angol tanulmányi területen (9. D): A nyelvi előkészítő osztályba jelentkezők számára az írásbeli vizsgák mellett szóbeli meghallgatást is szervezünk a kommunikációs készségek felmérésére a tanult idegen nyelven 2012. március 5-9. között előzetes beosztás alapján. A szóbeli meghallgatás feladatai: rövid bemutatkozás, beszélgetés képek alapján. A fizikai képességek felmérése a 46 közoktatási típusú sportiskolai tantervű tanulmányi területen (9. C): A sportiskolai osztályba jelentkezők számára az írásbeli vizsgák mellett a fizikai képességek felmérést is megszervezünk 2011. március 5-9. között előzetes beosztás alapján. A felméréshez érvényes sportorvosi igazolással kell rendelkezni. A sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók esélyegyenlőségének biztosítására a felvételi vizsgán a szülő írásbeli kérelmére a közoktatási törvény előírásait alkalmazzuk. A szakértői vélemény alapján biztosítjuk a hosszabb felkészülési időt, lehetővé tesszük segédeszköz (pl. számítógép) alkalmazását. Az írásbeli vizsgákat (és a 45-ös valamint a 46-os területen a szóbeli meghallgatást, illetve képességmérést) követően az ún. ideiglenes felvételi listát honlapunkon nyilvánosságra hozzuk legkésőbb 2012. március 13-ig. Az I. Béla Gimnázium általános iskolájából a továbbhaladás tanulmányi feltételeit a nevelési program rögzíti. A felvételi döntésről 2012. április 25-ig értesítést küldünk.

I V. F E L V É T E L I P O N T S Z Á M Í T Á S U N K, A J E L E N T K E Z Ő K R A N G S O R O L Á S A Az általános iskolai tanulmányi eredmények (hozott pontok) számítása: A hozott pontokat a 7. osztályos év végi és a 8. osztályos félévi eredményekből, az osztályzatok összegeként számítjuk ki öt tantárgyból. A jelentkezési lapon megadott összes tantárgy osztályzataiból a kötelezők mellett a választható tárgyak közül a jelentkező számára legkedvezőbbet választjuk ki, és azt vesszük figyelembe. (A választott tantárgy nem lehet különböző 7 és 8. osztályban.) Kód Kötelező négy tárgy Választható tárgyak közül egy: 41 Magyar nyelv és Földrajz 42 irodalom (egy tárgyként) Biológia 43 Matematika Kémia 44 Történelem Fizika 45 Idegen nyelv Informatika 46 (Ha magyar nyelvből és irodalomból külön osztályzat van, a két tantárgy érdemjegyének egészre kerekített átlagát vesszük figyelembe a pontok kialakításánál.) A felvételi pontok számítása: A 41-42-43-44 tagozatokon az írásbeli vizsga eredményét (két tárgy esetén a pontszámok összegét) és a hozott pontokat egyenlő súllyal (50:50) számítjuk be. A 45-ös (nyelvi előkészítő angol emelt szintű) tanulmányi területen az írásbeli hozott pontszám szóbeli meghallgatás viszonyításának arányai: 50:30:20. A 46-os (közoktatási típusú sportiskolai tantervre épülő) tanulmányi területen az írásbeli hozott pontszám fizikai képesség felmérésének viszonyítási aránya: 50:20:30. A felvételi rangsor kialakítása: A felvételi pontszám alapján sorba rendezzük a jelentkezőket. Sorrendazonosság esetén előnyben részesítjük a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat. További egyezés esetén az írásbeli vizsga eredményeit hasonlítjuk össze, és a jobbat soroljuk előre. További előnyben részesítést élvez az a tanuló, akinek testvére jelenleg is iskolánk tanulója; vagy testvére, szülője iskolánk tanulója volt. Az előnyben részesítéshez kérjük a megfelelő dokumentumok benyújtását! (Jegyzői igazolás; a honlapunkról elérhető formátumú nyilatkozat testvér/szülő jelenlegi/korábbi középiskolai jogviszonyáról.) A fenti szempontok figyelembevételével kialakult sorrend a felvételizők rangsora. Egyéb hasznos tudnivalók: Menzát és kollégiumi elhelyezést helyben biztosítunk. A 7. és 8. osztályos tanulók számára a középiskolai felvételihez hasznos tehetségfejlesztő foglalkozásokat szervezünk, melynek részleteiről honlapunkról lehet tájékozódni: www.ibela.hu. További információt adnak az iskola elérhetőségein: Hajós Éva igazgató, dr. Mikóné Csősz Judit általános igazgatóhelyettes.

A szóbeli meghallgatás elvárásai a 45 nyelvi előkészítő emelt szintű kezdő és haladó angol tanulmányi területen (9. D) A 2012/2013-as tanévben induló öt évfolyamos nyelvi előkészítő (9. D) osztályunkba jelentkező tanulók számára a központi általános matematika és magyar nyelvi írásbeli vizsgák mellett szóbeli meghallgatást is szervezünk. Ezen a tanulmányi területen az angol nyelvet emelt szinten (az első évben heti 11 órában), a tanulók nyelvi ismereteihez igazodó nívócsoportokban, kezdő és haladó szinten tanítjuk. Az általunk szervezett szóbeli meghallgatás célja, hogy felmérjük a jelentkezők alapvető idegen nyelvi kommunikációs készségeit. A meghallgatás a jelentkező tanuló által ismert idegen nyelven, angolul vagy németül történik, és legfeljebb 10 percig tart. A jelölt egy rövid bemutatkozást követően az alábbi témák egyikéhez kapcsolódó kép alapján folytat beszélgetést gimnáziumunk angol vagy német szakos tanáraival: család lakóhely, környezet életmód iskola szabadidő időjárás, évszakok utazás sport ünnepek egészség. A fizikai képességek felmérése a 46 közoktatási típusú sportiskolai tantervű gimnáziumi osztályban (9. C) A 2012/2013-as tanévben induló sportiskolai tanterv alapján szervezett osztályunkba (9. C) jelentkező tanulók számára a felvételi vizsga több részből áll. A központi általános matematika és magyar írásbeli vizsgák mellett a jelentkezőknek részt kell venniük egy a fizikai képességeiket mérő vizsgán, továbbá meg kell felelniük a sportegészségügyi alkalmassági vizsgálaton, azaz rendelkezniük kell érvényes sportorvosi igazolással. A fizikai képességek felmérése a következő területeket érinti: gyorsaság nagy izomcsoportok ereje mozgáskoordináció labdakezelés.

H Á T R Á N Y O S H E L Y Z E T Ű T A N U L Ó K A R A N Y J Á N O S K O L L É G I U M I P ROG R A M J A Az Arany János Kollégiumi Program (a továbbiakban AJKP) a szociokulturális hátrányokkal rendelkező tanulóknak ad esélyt megfelelő gondozással, odafigyeléssel és hátránykiegyenlítő, felzárkóztató foglalkozásokkal az érettségi megszerzéséhez. Az AJKP 1+4 évig tart: az előkészítő év után a tanulók érdeklődésük és képességeik alapján átvétellel kerülnek Szekszárd város érettségit adó középiskoláinak gimnáziumi vagy szakközépiskolai osztályaiba. A programba való bekerülés feltétele A programra azok a 8. osztályos tanulók jelentkezhetnek: akik halmozottan hátrányos helyzetűek (rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, és a szülők iskolai végzettsége nem magasabb nyolc osztálynál) akik állami gondozottak (lakásotthonban tartózkodnak vagy hivatásos nevelőszülőknél élnek) a szülők iskolai végzettsége legfeljebb nyolc általános, de rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre nem jogosultak egyik szülő végzettsége legfeljebb nyolc általános, a másik szülő legfeljebb szakképesítéssel rendelkezik, és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak A felvehető maximális létszám: 25 fő A programba jelentkezés pályázat beadásával történik! A pályázat beadási határideje: 2012. január 16. A pályázat tartalma: kitöltött tanulói adatlap kitöltött szülői nyilatkozat A pályázat melléklete: rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságról szóló határozat halmozottan hátrányos helyzetről szóló határozat, vagy a szülők jegyző előtt tett, iskolai végzettségről szóló nyilatkozata Pályázat beadása: postai úton vagy személyesen Cím: I. Béla Gimnázium, 7100 Felvilágosítást ad: Dr. Buri Antalné kollégiumvezető, AJKP programgazda Tel: (74) 512-461, 06-20/ 237-58-83 Petter Mária AJKP mentor-ifjúságsegítő Tel: (74) 512-461, 06-30/568-20-28 Nyílt napok: 2011. november 25. (péntek) 8.00-12.00 2012. január 6. (péntek) 8.00-12.00