Beszámoló Kelebia Községi Önkormányzat Szent Erzsébet Otthonházának 2008. évi munkájáról
Tisztelt Képviselő-testület! Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvényben a és az 1993. évi III. törvényben foglalt felhatalmazás alapján alkotta meg a szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendeletét, melyben meghatározza az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat, azok formáit és igénybevételének módját. A Szent Erzsébet Otthonház Kelebia község közigazgatási területén végzi típusának megfelelően az időskorúak magas színvonalú, differenciált gondozását. Biztosítja koruknak, egészségi állapotuknak megfelelő korszerű fizikai, egészségügyi és pszichés gondozását, valamint gondoskodik a célszerű, hasznos tevékenységük szervezéséről foglalkoztatás keretében azzal a céllal, hogy késleltesse a kóros öregedés kialakulását. Az intézményben mindent megteszünk a lakók testi, lelki aktivitásának fenntartása és megőrzése érdekében. Ezt személyre szabott bánásmóddal, gondozási és ápolási tervek végrehajtásával biztosítja az intézmény. A Szent Erzsébet Otthonház feladata a következő ellátási formák biztosítása: I. Szociális alapszolgáltatások: 1.) a nappali ellátás (idősek klubja). 2.) az étkeztetés, 3.) a házi segítségnyújtás, II. Személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátás: - ápolást, gondozást nyújtó idősek otthona, 2
Szociális alapszolgáltatások: Az alapszolgáltatásban részesülők kor és nem szerinti megoszlása. Étkezés Házi segítségnyújtás Klub férfi nő férfi nő férfi nő 40-59 év közötti 3-1 - - - 60-64 év közötti - - - - - 1 65-69 év közötti 2 2 - - - 1 70-74 év közötti 1 2-1 - 7 75-79 év közötti 1 3-1 1 12 80-89 év közötti - 4 1 2 2 5 90 év feletti - - - - - 1 Összesen: 7 11 2 4 3 27 1.) Nappali szociális ellátás (idősek klubja): Az Idősek Klubja jelenleg 30 fővel működik. A falugondnoki szolgálat biztosítja az arra rászoruló idősek be- és hazaszállítását. Az Idősek Klubjában a napközbeni benntartózkodás térítésmentes. Aki az étkeztetést is igénybe veszi, annak az étkezésért az önkormányzat helyi rendeletében megállapított, szociális étkeztetésért fizetendő térítési díjat kell fizetnie. Az Idősek Klubja alkalmas: - a közösségi együttlétre, - pihenésre, - személyi tisztálkodásra, - a személyi ruházat tisztítására, - az étel melegítésére, - tálalására és elfogyasztására, A klub szolgáltatásai különösen kiterjednek: - igény szerint egyszeri étkeztetés biztosítására, - szabadidős programok szervezésére, - szükség szerint az egészségügyi ellátás megszervezésére, a szakellátáshoz való hozzájutás segítésére, - szükség esetén más szociális alapszolgáltatáshoz való hozzá jutás segítésére (pl. házi segítségnyújtás) - hivatalos ügyek intézésének segítésére, - munkavégzés lehetőségének szervezésére, - életvitelre vonatkozó tanácsadásra, életvezetés segítésére, - speciális önszerveződő csoportok támogatására, működésének, szervezésének segítésére Térítésmentes szolgáltatásaink: - tisztálkodási, mosási, vasalási, varrási lehetőség, - televízió, videó, rádió, cd lemezjátszó, magnó használata, - sajtótermékek (napilapok, heti lapok), - könyvek, társasjátékok, kártya biztosítása, - felvilágosító előadások szervezése, egészséges életmód témakörében 3
- rendszeres vérnyomásmérés, és testsúly ellenőrzés, - testmozgás biztosítása, - hivatalos ügyek intézésének segítése, - kapcsolattartás családdal, háziorvossal. A klubban dolgozók megosztása: - 1 szociális gondozó és ápoló - 1 takarítónő Az Idősek Klubjába felvett tagok nyilvántartási naponként összesített létszáma egész hónapra vetítve a következő: Összesen Nyitv.napok átlagosan JANUÁR 391 22 17,77 FEBRUÁR 331 21 15,76 MÁRCIUS 289 20 14,45 ÁPRILIS 408 23 17,74 MÁJUS 338 19 17,79 JÚNIUS 355 21 16,9 JÚLIUS 455 23 19,78 AUGUSZTUS 404 20 20,2 SZEPTEMBER 430 22 19,54 OKTÓBER 442 22 20,09 NOVEMBER 397 20 19,85 DECEMBER 426 21 20,28 Összesen: 4666 fő 19 fő 4
Nyilvántartott klubtagok száma: 2008. január 35 szeptember 30 február 34 október 30 március 33 november 30 április 33 december 30 május 33 június 30 július 30 augusztus 30 ÖSSZESEN: 4339 fő/251=17,2 fő A fentiek alapján az átlaglétszám tehát 17 fő volt. 2.Étkeztetés: Célja: Kelebia község közigazgatási területén étkeztetésben részesíteni az igénylőt, illetve az általa eltartottat, aki kora vagy egészségi állapota miatt nem képes a napi egyszeri meleg ételről más módon gondoskodni. Az étkeztetés többféle módon történhet: - az igénybevevő saját maga szállítja el az ételt - az igénybevevő helyben fogyasztja el az ételt, - a házi gondozónő szállítja ki az ebédet. Az étkeztetést 1 fő tiszteletdíjas ételkiszállítóval és 1 házi gondozónő segítségével láttuk el. A szociális étkeztetésre és a kiszállítással történő étkeztetésre a korábbi évekhez képest nagyobb igény mutatkozik. A külterületen élők is egyre gyakrabban jelzik ilyen irányú igényüket. Ez a növekvő tendencia az alacsony térítési díjakkal magyarázható. 2008. januárjától az jogosult szociális étkeztetésre, aki a törvényben, illetve a helyi rendeletben meghatározott feltételeknek megfelel és rendelkezik jegyzői 5
jövedelemigazolással. 2008-tól az egy háztartásban élők jövedelmét kell figyelembe venni. Az étkeztetés térítési díjai a következőképpen alakultak: 150%-ot meg nem haladó jövedelem esetén: 79, Ft/ nap 150% és 300% közötti jövedelem esetén : 121, Ft/ nap 300%-ot meghaladó jövedelem esetén: 188,Ft/ nap Az étel kiszállításának intézményi térítési díja: 176 Ft/ adag Az étkezésben részesülők száma 2008-ban: ÉTKEZTETÉS 2008. kiszállitás nélkül kiszállítással hsny étkezés összesen JANUÁR 120 30 104 254 FEBRUÁR 42 27 84 153 MÁRCIUS 47 30 76 153 ÁPRILIS 53 21 78 152 MÁJUS 49 29 57 135 JÚNIUS 51 30 63 144 Összesen ( I. félév ) : 362 adag 167 adag 462 adag 991 adag 3 fő 1 fő 4 fő 8 fő JÚLIUS 54 31 69 15 AUGUSZTUS 51 31 60 142 SZEPTEMBER 52 23 66 141 OKTÓBER 53 25 75 153 NOVEMBER 50 30 72 152 DECEMBER 52 23 70 145 Összesen ( II. félév) : 312 adag 163 adag 412 adag 887 adag 2 fő 1 fő 3 fő 7 fő Összesen : 674 adag 330 adag 874 adag 1878 adag 3 fő 1 fő 3 fő 7 fő 3.)Házi segítségnyújtás: A házi segítségnyújtás olyan gondozási forma, amely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartását, szükségleteinek megfelelően, lakásán, lakókörnyezetében biztosítja. A házi gondozó a feladat ellátás során segítséget nyújt ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális, szociális szükséglete saját környezetében, életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően, meglévő képességeinek fenntartásával és felhasználásával, fejlesztésével biztosított legyen. Az ellátott gondozási tevékenységek: Segítő kapcsolat kialakítása, Alapvető gondozási, ápolási feladatok a háziorvos előírása szerint, Segítségnyújtás a higiénia megtartásában, 6
Közreműködés az ellátást igénybe vevő háztartásának vitelében (bevásárlás, takarítás, mosás, meleg étel biztosítás), A környezettel való kapcsolattartásának segítése, Veszélyhelyzet kialakulásának megelőzése, kialakult veszélyhelyzet elhárítása, Az ellátást igénybe vevő segítése a számára szükséges szociális ellátásokhoz való hozzájutásban, Szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése, A nyújtott szolgáltatásokról, azok gyakoriságáról, az érte fizetendő személyi térítési díjról, az ellátás megkezdésének időpontjáról, az ellátást kérő és az ellátást nyújtó megállapodást köt. A területi gondozást 1 fő házi gondozónő végezte, aki szociális ápoló és gondozó szakképzettséggel rendelkezik. Felkereste a rászoruló időskorúakat és elvégezte a szükséges gondozási, ápolási feladatokat (pl. fürdetés, bevásárlás, gyógyszeríratás, mosás, egyéb ügyintézések stb.). A gondozottaknál végzett tevékenységet gondozási naplóban rögzítette. Az ellátás igénybevételének módja: Az igénylők az ellátásra vonatkozó igényüket előzetesen, szóban majd írásban a Szent Erzsébet Otthonházba kötelesek benyújtani. Az ellátás iránti kérelmet, egyszerűsített előgondozás és gondozási szükségletet megállapító kérelem kitöltése után a szociális intézmény vezetője továbbítja a területileg illetékes szakértői szervhez. Az igénylő napi 4 órát meg nem haladó gondozási szükséglet estén jogosult a házi segítségnyújtásra. A megállapított gondozási szükséglettel rendelkező, házi segítségnyújtást igénylő személyek ellátásáról a települési önkormányzat köteles gondoskodni. Ha a szolgáltatást igénylő személy egészségi állapota vagy személyes körülményei a szolgáltatás átmeneti jellegű vagy halaszthatatlan biztosítását teszik szükségessé, a házi segítségnyújtás az intézményvezető döntése alapján legfeljebb három hónapos időtartamra a gondozási szükséglet vizsgálata nélkül is nyújtható. Amennyiben a gondozás három hónapot meghaladóan is indokolt, a gondozási szükséglet vizsgálatát kezdeményezni kell. A gondozási szükséglet megállapítást követően, de még az ellátás igénybevételét megelőzően jövedelem vizsgálatot kell kérni a jegyzőtől. A jegyző jövedelemigazolást állít ki az ellátást igénylő családjában egy főre jutó havi jövedelemről. A házi segítségnyújtásért fizetendő intézményi térítési díj: 150%-ot meg nem haladó jövedelem esetén: 150%-ot meghaladó jövedelem estén: 109 Ft/ óra 176 Ft/óra 7
A házi segítségnyújtásban részesítettek száma 2008-ban: JANUÁR 145 FEBRUÁR 118 MÁRCIUS 114 ÁPRILIS 126 MÁJUS 101 JÚNIUS 116 I. félév összesen: 720 adag / 5,7 fő JÚLIUS 127 AUGUSZTUS 113 SZEPTEMBER 123 OKTÓBER 117 NOVEMBER 112 DECEMBER 110 II. félév összesen: 702 adag / 5,6 fő II.) Szakosított ellátás: 1.) Ápolást, gondozást nyújtó bentlakásos intézmény: Az engedélyezett ellátotti létszám 27 fő. Az intézményben ellátottak száma 27 fő. Intézményünk által nyújtott szolgáltatások: ---Fizikai ellátás / Az otthonos, kényelmes környezet megteremtése, a megfelelő élelmezés biztosítása és a létfontosságú szükségletek kielégítése./ --Egészségügyi gondozás: a célja az egészség védelme, a megbetegedések megelőzése, a kialakult betegségek korai felismerése gyógyítása. Pszichés gondozás: fontos az idős ember lelki harmóniájának megteremtése, megőrzése, a közösségbe való beilleszkedés elősegítése, és a békés, nyugodt élet megteremtése. 8
Foglalkoztatás: nagy szerepe van a szellemi frissesség megőrzésében, valamint az izoláció megakadályozásában. Az ápoló-gondozó személyzet 12 órás váltásban dolgozik. Az egészségügyi, gondozási feladatokat az orvos utasításainak megfelelően egyénre szabottan, egyéni gondozási terv és ápolási terv szerint végezzük. Gyógyszert és gyógyászati segédeszközöket biztosítunk. Minden esetben végzünk előgondozást. A háziorvosok a betegeket rendszeresen látogatják. Lakóink orvoshoz, szakorvosi ellátásra, kórházba a falugondnoki szolgált vagy a betegszállító szolgálat segítségével jutnak el. Minden területen igyekszünk a rászoruló személyek életminőségét javítani. Az Idősek Otthonába történő bekerülés a 4 órát meghaladó gondozási szükséglet függvénye, az elhelyezés nem függ a jövedelmi és vagyoni helyzettől, de csak annak igazolása alapján lehet a térítési díjat kiszámítani! 2008-ban az ápolást gondozást nyújtó intézményi ellátás térítési díja 55.000 forint volt. Az intézményi térítési díjjal megegyező összeget 14 fő tudta megfizetni. Az egy főre jutó havi önköltsége a fenntartónak 130.332 forint volt. Az ellátottak demográfiai mutatói: Az ápolást gondozást nyújtó ellátásban részesülők állapotukra vonatkozó kimutatások: demográfiai mutatói, egészségi Férfi Nő 40-59 év közötti 1 60-64 év közötti 65-69 év között 2 1 70-74 év közötti 3 2 75-79 év közötti 2 5 80-89 év közötti 4 6 90 év feletti 1 összesen 12 15 9
Az ellátottak egészségügyi állapotára vonatkozó mutatók: Fennjáró ellátott: Önellátó ellátott: 20 fő 10 fő Részlegesen önellátó: 9 fő Teljes kiszolgálást igénylő: 8 fő Fekvő, de kiültethető: 3 fő Gyógyászati segédeszköz használata szerinti megoszlás: Tolókocsit használó 2 fő Járókeretet használó 5 fő Járóbotot használó 11 fő Szemüveget használó 11 fő Művégtag használó ----- Hallókészüléket használó 2 fő III. Személyi feltételek: A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I.07.) SzCsM rendelet meghatározza a kötelező szakmai létszámot. A szakdolgozók továbbképzése folyamatosan történik. Szakfeladatonkénti létszámaink: Szociális intézmény: - intézményvezető - 7 szociális otthoni gondozónő - 1 fő adminisztrátor - 3,5 fő takarítónő 10
Nappali szociális ellátás (Idősek klubja) - 1 fő szociális gondozó és ápoló - 1 fő takarítónő Házi segítségnyújtás - 1 fő házi gondozónő Étkeztetés: - 1 fő tiszteletdíjas ételkihordó IV.) Dologi kiadások 2008-ban: Gyógyszerköltség: Egy lakóra jutó gyógyszerköltség: Gázenergia: Villamos energia: Víz- és csatornadíj: Szakmai anyagok és egyéb működéshez szükséges eszközök: Reprezentáció, rendezvény: 1.450000 forint 53.892 forint 1.384000 forint 985000 forint 696000 forint 1.363000 forint 60.000 forint V.) Ellenőrzések: Országos Egészségbiztosítási Pénztár Gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ellenőrzés Magyar Államkincstár Dél-alföldi Regionális Igazgatósága A 2007. évben igénybe vett normatív hozzájárulások és támogatások elszámolása alapjául szolgáló adatok megalapozottságának vizsgálatát végezte. ÁNTSZ Az ételszállító kocsi engedélyezésének felülvizsgálatához helyszíni ellenőrzést végzett. 11
A szociális ellátások egymásra épültsége az alapellátás, az idősek klubja, a falugondnoki szolgálat, a házi segítségnyújtás és az idősek otthona = az ellátottak mindenkori igényeihez, szükségleteihez rugalmasan alkalmazkodni képes szociális ellátást kell, hogy eredményezzen. A jogszabályi előírásoknak megfelelő vagy rövidtávon azt megközelítő ellátási feltételek kialakításával, javulhat a területen élő lakosság életminősége, mert az ellátásra szorulók közvetlenül és korszerűen megkapnák az igényelt szolgáltatást. Az egészségügyi és szociális ellátó rendszer együtt, egymás mellett harmonikus együttműködésének eredményeképp olyan ellátórendszer alakulhat ki, ami szinte minden jogszabály, szakmai felügyeleti és ellátotti igényt kielégítene, ezért az érintett lakosság nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban élhet. Kelebia,2009. április 13. Révészné Tamás Ildikó intézményvezető 12