Közgyűlés Elnöke VI. 37-2 /2013 E L Ő T E R J E S Z T É S a Közgyűlés 2013. február 28.-i ülésére Tárgy: A Területfejlesztési Tanács támogatási szerződéseinek lezárásával kapcsolatos döntések (IV) Előterjesztő: Popovics György, a közgyűlés elnöke Előadó: Petrikné Molnár Erika osztályvezető
Tisztelt Közgyűlés! A Területfejlesztési Tanácstól jogutódlással átvett, még érvényben lévő támogatási szerződésekben vállalt kötelezettségek 2012-ben megkezdett ellenőrzéséhez kapcsolódó döntési folyamat utolsó állomásához érkeztünk. Az alábbi döntések meghozatalával a 2012-ben lezárhatóvá váló szerződések teljes körűen feldolgozásra kerültek. A záró ellenőrzési jegyzőkönyvek alapján a szerződések közül 38 db esetében a megvalósítás és az ellenőrzés időpontja közötti időszakban nem történt eladás, bérbeadás, a nyilvántartások, működtetéssel kapcsolatos dokumentumok rendben voltak, teljesültek a szolgáltatási/fenntartási/üzemeltetési kötelezettségek. Ezen szerződések adatait a határozati javaslat 1. sz. melléklete tartalmazza. Ezek esetében javaslom a szerződésben vállaltak teljesülésének kimondását, a szerződés lezárását. 16 db szerződés esetében a szerződésszerű teljesítés csak akkor mondható ki, ha előzetesen döntünk a fenntartási időszak alatt bekövetkezett fenntartó váltásokról, illetve az elidegenítés és új helyszínre telepítés utólagos jóváhagyásáról is. Miután ezen szerződések esetében a jogszabály lehetővé teszi az utólagos hozzájárulást, a döntési javaslatban kezdeményezem a szerződések lezárását is, hiszen egyébként a szolgáltatások működnek, a fenntartás teljesült. Fontos még hangsúlyoznom, hogy a záró ellenőrzés időpontjában meglévő állapot alapozza meg a döntési javaslatokat. Az ellenőrzött szerződések közül az alábbiak esetében szükséges a fenntartó váltáshoz történő utólagos hozzájárulás: Sorszám 1. 2. 3. 4. Támogatási szerződés száma C.D.IV.3056-7/2003 110000901K C.D.IV.2047-3/2002 110000505K 5. 110004805D Fejlesztés Általános iskola emeletráépítés Arany János Általános Iskola gázellátása Általános iskola padlóburkolatának cseréje Polgármesteri Hivatal belső felújítása megüresedett Művelődési Ház funkcióváltása i Hivatal és Orvosi rendelő építése Bakonyszombathely Súr Annavölgy Tárkány Várgesztes 2003. évi CÉDE 2001. évi TEKI 2002. évi CÉDE 2005. évi TEKI 2005 évi CÉDE 1-2. sorszámú szerződés: 2007. 09. 01.-től a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás volt az intézmény fenntartója. 3. sorszámú szerződés: Az iskola 2007. 07. 01.-től a Csolnok és Környéke Közoktatási Intézményfenntartó Társulás fenntartásába került. A társulásban résztvevő ok: Annavölgy, Csolnok, Dág, Máriahalom, Sárisáp, Úny. 4. sorszámú szerződés: Tárkány és Ete község 2009.01.01.-től körjegyzőséget alakított, ezért a fenntartási kötelezettségeket közösen látják el. 2
Döntési javaslat: a közös feladatellátást és fenntartást, üzemeltetést az intézmények hatékonyabb működtetésére, és költségracionalizálás okán határozták el az ok a helyi okról, a helyi ok társulásairól, valamint a közoktatásról szóló törvényi felhatalmazások alapján. Tekintettel arra, hogy a záró ellenőrzéskor az intézmények működtek és fenntartásuk biztosított volt (bekért dokumentumok és a helyszíni ellenőrzés is alátámasztotta), javaslom a fenntartó váltáshoz történő utólagos hozzájárulás megadását, és ezzel együtt a szerződésekben vállaltak teljesítésének megállapítását. 5. számú szerződés: Várgesztes Község a 2007. december 31-ig közös polgármesteri hivatalt tartott fenn Vértessomló Község ával, 2008-tól külön hivatalt működtettek 2012. december 31-ig, majd 2013. január 1-jétől a két ismét közös hivatalt működtet. Döntési javaslat: A közös feladatellátást, és fenntartást a polgármesteri hivatalok költségtakarékosabb működtetése, és a Magyarország helyi airól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény azon előírása indokolja, hogy 2000 fő alatti településen önálló polgármesteri hivatal nem működhet. Javaslom a fenntartó váltáshoz történő utólagos hozzájárulás megadását, és ezzel együtt a szerződés teljesítésének megállapítását. Az ellenőrzött szerződések közül az alábbiak esetében szükséges az elidegenítés, új helyszínre telepítés utólagos tudomásul vétele: Sorszám Támogatási szerződés száma 1. C.D.IV.2099-4/2002 2. C.D.IV.2100-3/2002 3. 110000705K 4. C.D.IV.4035-5/2004 5. C.D.IV.1047-5/2001 6. C.D.IV.1048-4/2001 7. C.D.IV.2042-3/2002 8. 110006005D Fejlesztés Somogyi Béla Általános Iskola balesetveszélyt elhárító munkálatai 2002. évi CÉDE Aranyhegyi Óvoda tetőfelújítása 2002. évi CÉDE Általános iskola nyílászáróinak részleges cseréje Tárkány 2005. évi CÉDE József Attila Könyvtár épületének külső felújítási munkái 2004. évi CÉDE Általános Iskola és Diákotthon Kömlőd, Kastélyépület tető- és vizesblokk felújítása, Általános Iskola és Diákotthon tetőszigetelés teljes felújítása Két lakóotthoni egység létrehozása belső átalakítással Bottyán János Műszaki Szakközépiskola homlokzat felújítása 2002. évi CÉDE 2005. évi CÉDE 3
9. C.D.IV.4036-4/2004 10. C.D.IV.1049-2/2001 Kuny Domokos Múzeum Görög-római Szobormásolatok Múzeuma épületének külső felújítása Orvosi gép-műszer beszerzése, Tatabánya, Szent Borbála Kórház 2004. évi CÉDE 1-2. sorszámú szerződések: az Város a egyes intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLXXXVI. törvény szerint az általános iskola és óvoda 2012. 01. 01.-től állami tulajdonba került, a fenntartói feladatokat a Intézményfenntartó Központ gyakorolja. 3. sorszámú szerződés: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján az általános iskola 2013.01.01.-től állami tulajdonba került, fenntartását a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ végzi. 4. sorszámú szerződés: A megyei ok konszolidációjáról, a megyei i intézmények és a Fővárosi egyes egészségügyi intézményeinek az átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény alapján (továbbiakban Törvény) a József Attila Könyvtár 2012.01.01.-től állami tulajdonba került, a fenntartói feladatokat a Intézményfenntartó Központ gyakorolta. A megyei múzeumok, könyvtárak és művelődési intézmények fenntartásáról szóló 1311/2012. (VIII. 123.) Korm. határozat, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLII. törvény alapján a könyvtár Tatabánya Jogú Város a fenntartásába került 2013.01.01.-től. 5-7. sorszámú szerződés: A megyei ok konszolidációjáról, a megyei i intézmények és a Fővárosi egyes egészségügyi intézményeinek az átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény szerint az Általános Iskola és Diákotthon 2012.01.01.-től állami tulajdonba került, a fenntartói feladatokat a Intézményfenntartó Központ gyakorolja. 8. sorszámú szerződés: A a Bottyán János Műszaki Szakközépiskolát térítésmentesen átadta Város a részére 2009. augusztus 1.-vel, a Területfejlesztési Tanács előzetes jóváhagyásával. a pályázat fenntartási kötelezettségeit átvállalta. (2010. július 2.-től három iskola Bottyán János Műszaki Szakközépiskola, Szent István Gimnázium és Petőfi Sándor Általános Iskola összevonásával Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, névre változott az intézmény neve.) Az Város a egyes intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLXXXVI. törvény rendelkezik a Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola állami tulajdonba vételéről 2012.01.01.-től. Az intézmény fenntartási feladatait a Intézményfenntartó Központ látja el. 9. sorszámú szerződés: A Törvény szerint a Kuny Domokos Múzeum Görög-római Szobormásolatok Múzeuma 2012.01.01.-től állami tulajdonba került, a fenntartói feladatokat a Intézményfenntartó Központ gyakorolta 2012. december 31.- ig. 4
A megyei múzeumok, könyvtárak és közművelődési intézmények fenntartásáról szóló 1311/2012. (VIII. 23. Korm. határozat, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL törvény módosításáról szóló 2012. évi CLII. törvény alapján a múzeum Tata Város a fenntartásába került 2013.01.01.-től. 10. sorszámú szerződés: a Törvény rendelkezett a Szent Borbála Kórház állami tulajdonba vételéről 2012. 01. 01.-től. A fenti időponttól a fenntartói feladatokat a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) gyakorolja. Döntési javaslat: ezen szerződések esetében javaslom az elidegenítés utólagos tudomásul vételét, tekintettel arra, hogy azok törvényi felhatalmazásra következtek be. Az ellenőrzött szerződések közül az alábbi esetében szükséges az új helyszínre telepítés utólagos tudomásul vétele: Támogatási szerződés száma T.K.II.2020-5/2002K Fejlesztés Bakony térségi közlekedési park aszfaltozása, II. ütem Kisbér Város a 2002. évi TEKI Az a kedvező telepítési feltételek miatt a közlekedési park terültén (Kisbér, Iskola utca 11. szám 1724 hrsz.-ú ingatlan) építtette fel a Batthyány Kázmér Szakkórház új épületegyüttesét címzett támogatás felhasználásával 2006-ban. Ezen ingatlan a magyar állam tulajdonába, illetve a GYEMSZI fenntartásába került 2012. május 1.-től. A közlekedési parkot pedig új helyszínre telepítette át a Weicheim utca 40-42. 688 hrsz.-ú ingatlanra. A park napjainkban is üzemel, fenntartója az. Döntési javaslat: ezen szerződés esetében javaslom az új helyszínre telepítés utólagos tudomásul vételét. Tisztelt Közgyűlés! Kérem az előterjesztés megvitatását és a határozati javaslat elfogadását. Tatabánya, 2013-02-19 Popovics György Határozati javaslat A Közgyűlés, mint a Területfejlesztési Tanács jogutódja, 1. tekintettel a módosított 85/2009. (IV.10.) Korm. rendelet 34.. (4) bekezdésére és a vonatkozó záró ellenőrzési jegyzőkönyvek megállapításaira, a határozat 1. számú 5
mellékletében szereplő támogatási szerződések esetében a szerződésekben vállalt kötelezettségeket teljesítettnek tekinti, a szerződések lezárhatók. 2. A módosított 85/2009 (IV.10.) Korm. rendelet 20..(1)-(4) bekezdésében foglaltakra tekintettel utólagosan hozzájárul az alábbi támogatási szerződésekkel érintett ingatlanok fenntartó váltásához, egyúttal a rendelet 34.. (4) bekezdésére, a záró ellenőrzési jegyzőkönyvek megállapításaira, valamint az előterjesztésben szereplő indokokra tekintettel a szerződéseket is lezártnak tekinti: Támogatási szerződés száma C.D.IV.3056-7/2003 110000901K C.D.IV.2047-3/2002 110000505K 110004805D Fejlesztés Általános Iskola emeletráépítés Bakonyszombathely 2003. évi CÉDE Arany János Általános Iskola gázellátása Súr 2001. évi TEKI Általános Iskola padlóburkolatának cseréje Annavölgy 2002. évi CÉDE Polgármesteri Hivatal belső felújítása Tárkány 2005. évi TEKI Megüresedett Művelődési Ház funkcióváltása i Hivatal és Orvosi rendelő építése Várgesztes 2005 évi CÉDE 3. A módosított 85/2009 (IV.10.) Korm. rendelet 20..(1)-(4) bekezdésében foglaltakra tekintettel utólagosan tudomásul veszi az alábbi támogatási szerződésekben szereplő ingatlanok törvényi felhatalmazásra bekövetkezett elidegenítését, illetve a megyei területfejlesztési tanács térítésmentes átadást jóváhagyó döntéseit, egyúttal a rendelet 34.. (4) bekezdésére és a záró ellenőrzési jegyzőkönyvek megállapításaira, valamint az előterjesztésben szereplő indokokra tekintettel a szerződéseket is lezártnak tekinti. Támogatási szerződés száma C.D.IV.2099-4/2002 C.D.IV.2100-3/2002 110000705K C.D.IV.4035-5/2004 C.D.IV.1047-5/2001 C.D.IV.1048-4/2001 C.D.IV.2042-3/2002 Fejlesztés Somogyi Béla Általános Iskola balesetveszélyt elhárító munkálatai 2002. évi CÉDE Aranyhegyi óvoda tetőfelújítása 2002. évi CÉDE Általános Iskola nyílászáróinak részleges cseréje Tárkány 2005. évi CÉDE József Attila Könyvtár épületének külső felújítási munkái 2004. évi CÉDE Általános Iskola és Diákotthon Kömlőd, Kastélyépület tető- és vizesblokk felújítása, Általános Iskola és Diákotthon tetőszigetelés teljes felújítása Két lakóotthoni egység létrehozása belső 2002. évi CÉDE 6
átalakítással 110006005D C.D.IV.4036-4/2004 C.D.IV.1049-2/2001 Bottyán János Műszaki Szakközépiskola homlokzat felújítása Kuny Domokos Múzeum Görög-római Szobormásolatok Múzeuma épületének külső felújítása Orvosi gép-műszer beszerzése, Tatabánya, Szent Borbála Kórház 2005. évi CÉDE 2004. évi CÉDE 4. A módosított 85/2009 (IV.10.) Korm. rendelet 20..(1)-(4) bekezdésében foglaltakra tekintettel utólagosan tudomásul veszi a fejlesztés új helyszínre telepítését, egyúttal a rendelet 34.. (4) bekezdésére és a záró ellenőrzési jegyzőkönyv megállapításaira, valamint az előterjesztésben szereplő indokokra tekintettel a szerződést is lezártnak tekinti. Támogatási szerződés száma T.K.II.2020-5/2002K Fejlesztés Bakony térségi közlekedési park aszfaltozása, II. ütem Kisbér Város a 2002. évi TEKI 5. Felhatalmazza a közgyűlés elnökét, hogy gondoskodjék a döntésekkel összefüggő dokumentumok aláírására. Felkéri, hogy a döntésről értesítse az érintett kedvezményezetteket, valamint a Magyar Államkincstár Igazgatóságát. Határidő: 2013. március 31. Felelős: Popovics György, a közgyűlés elnöke Hivatali végrehajtásért felelős: Petrikné Molnár Erika, osztályvezető 7
1. sz. melléklet Sorszám Ellenőrzés dátuma Település neve Szerződés száma Fejlesztés 1. Egészségház, könyvtár, szociális helyiség külső 2012.11.27. Aka T.K.II.4007-5/2004 felújítása és fűtéskorszerűsítés 2004. évi TEKI 2. 2012.11.28. Mocsa 110000405D Petőfi Sándor Művelődési Ház külső-belső felújítása 2005. évi CÉDE 3. 2012.11.29. Súr C.D.IV.2026-2/2002 Idősek nappali klubjának építése 2002. évi CÉDE 4. 2012.11.29. Súr T.K.II.2026-3/2002K Művelődési ház és iskolai tornaterem villamoshálózatának felújítása 2002. évi TEKI 5. 2012.12.10. Máriahalom 110000205D Máriahalomi Klubkönyvtár vizesblokkjának kialakítása 2005. évi CÉDE 6. 2012.12.12. Kisbér T.K.II.4019-3/2005K Kisbér Fáy utca 2005. évi TEKI 7. 2012.12.13. Vértessomló C.D.IV.3024-4/2003 Közvilágítás fejlesztése Vértessomló római katolikus templom felé vezető út 2003. évi CÉDE 8. 2012.12.14. Vérteskethely C.D.IV.1017-5/2001 Ravatalozó felújítása 9. 2012.12.14. Vérteskethely 110001405K Polgármesteri Hivatal felújítása és akadálymentesítése 2005. évi TEKI 10. 2012.12.14. Vérteskethely T.K.II.3037-4/2003K Közcélú felszíni vízelvezető rendszerek felújítása 2003. évi TEKI 11. 2012.12.14. Vérteskethely 110000506K Kossuth Lajos u. 56-76 közötti járda felújítása 2006. évi TEKI 12. 2012.12.14. Vérteskethely T.K.II.4021-5/2004K Kossuth Lajos u. 2-50. közötti gyalogjárda felújítása 2004. évi TEKI 13. 2012.12.14. Bakonyszombathely 110000806K Kossuth Lajos utcai járda felújítása 2006. évi TEKI 14. 2012.12.14. Bakonyszombathely 110002805K Ravatalozó felújítása 2005. évi TEKI 15. 2012.12.14. Bakonyszombathely T.K.II.2025-5/2002K Közművelődés Háza felújítása 2002. évi TEKI 8
16. Eszterházy u. és bekötő útjai kiépítése és felújítása I. 2012.12.14. Bakonyszombathely T.K.II.4024-8/2004 ütem mezőgazdasági és lakókörzeti termelő infrastrukturális hálózat fejlesztése 2004. évi TEKI 17. 2013.02.12. C.D.IV.2078-4/2002 i Várszínház felújítása 2002. évi CÉDE 18. 2013.02.12. Mogyorósbánya C.D.IV.2048-2/2002 Híd burkolatának felújítása a Hősök terén 2002. évi CÉDE 19. 2013.02.12. Mogyorósbánya C.D.IV.2049-2/2002 Ravatalozóhoz előtető építése 2002. évi CÉDE 20. 2013.02.12. Mogyorósbánya C.D.IV.1035-3/2001 Ravatalozó felújítása 21. 2013.02.12. Mogyorósbánya C.D.IV. 2050-4/2002 Művelődési ház vizesblokkjának felújítása 2002. évi CÉDE 22. 2013.02.12. Mogyorósbánya C.D.IV.4056-6/2004 Szőlősor utcai járda felújítása 2004. évi CÉDE 23. 2013.02.13. Tárkány 110000605K Kultúrház felújítása 2005. évi TEKI 24. 2013.02.13. Tárkány T.K.II.4015-4/2004 Belterületi vízrendezés 2004. évi TEKI 25. 2013.02.13. Tárkány T.K.II.2015-8/2002K Belterületi vízrendezés 2002. évi TEKI 26. 2013.02.13. Tárkány 110001206K Művelődési Ház terasz felújítása 2006. évi TEKI 27. 2013.02.13. Tárkány 110001101K Szociális feladatokhoz épület vásárlása 2001. évi TEKI 28. 2013.02.13. Tárkány T.K.II.3018-2/2003K Tárkány-Vasdinnyepuszta egészséges ivóvízellátása 2003. évi TEKI 29. 2013.02.15. Várgesztes 11.2001.275-2.D. Faluház, tornaterem építése 2000. évi CÉDE 30. 2013.02.15. Várgesztes C.D.IV.4045-5/2004 Agyagverem dülő ivóvíz- és csatorna kiépítése 2004. évi CÉDE 31. 2013.02.19. Ete T.K.II.4031-5/2004 Ete, Császár, Vérteskethely településrendezési terveinek készítése 2004. évi TEKI 9
32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 2013.02.19. Ete T.K.II.2043-8/2002K Felszíni vízelvezető rendszer kiépítése a Komáromi utcában 2002. évi TEKI 2013.02.19. Ete C.D.IV.1016-3/2001 Ete községi utak felújítása 2013.02.19. Ete 110000106K Jókai Mór utca burkolatának részleges felújítása 2006. évi TEKI Szabadtéri színpad technikai kiszolgáló helyiségének 2013.02.19. Ete T.K.II.3042-6/2003K kialakítása 2003. évi TEKI Településközpont korszerűsítése (útfelújítás, 2013.02.19 Ete 110003005K járdaépítés) 2005 évi TEKI Etei 602-619 hrsz alatti i telkek villamos energia ellátási-és közvilágítási hálózatának kiépítése, 2013.02.19. Ete T.K.II.4030-5/2004 Ete, Diófa utca 2004. évi TEKI Szabadtéri Színpadhoz kapcsolódó vizesblokk 2013.02.19. Ete T.K.II.4034-5/2004 megépítése Ete hrsz: 188-189 2004. évi TEKI 10