VELENCEI KÉPZŐMŰVÉSZETI BIENNÁLÉ 2009 ZENÉN INNEN /MUNKACÍM/ Szegő György, kurátori pályázatvázlat KIÁLLÍTÓK: Barabás Márton és Kapitány András képzőművészek Hang-kupola supervisor: Gőz László zeneművész / kiadó (BMC) (Felvételről közreműködnek Vidovszky László, Jeney Zoltán és több fiatal kortárs zeneszerző. A Klangdom programjának irányítását Gőz László és Keresztes Szabolcs végzi, ill. részt vesz az udvaron a képzőművészekkel megvalósítandó Hangszer-szobor létrehozásában) KONCEPCIÓ: Az elmúlt 25 év velencei biennáléinak látogatójaként (egyszer vicekurátoraként) és a minap nyílt Velencei Építészeti Biennálé főkurátora által megfogalmazott Odakint: Építészet az épületen túl című kiállításán szerzett élmények / tanulságok alapján a főkurátorok és a magyar kurátorok kiállításkoncepcióinak egy hiányzó láncszemét konstatálom. Nevezetesen a vizuális művészetek és a zeneművészet, az akusztikus installációk és az ezeket összefűző elmélet hiányát érzékelem. Koncepciómat ennek az adósságnak a tudatában a művészekkel, alkalmazókkal és tudósokkal együtt alakítva fogalmazom meg. Különös tekintettel arra, hogy a Magyar Pavilon jövőre lesz 100 éves, és annak középső apszisa Maróti Géza elképzelései szerint és terveiben egykor zeneteremként működött. Ennek felidézését a méltó emlékezés kortárs kereteként klangkupel? fogalmazzuk meg, és ugyanakkor: Liszt Ferenc, Bartók Béla, Ligeti György, Kurtág György és Eötvös Péter zenéjének és a vizuális művészetek szerves kapcsolatát megteremtve, a társművészetek intermediális jövőjének szükséges és termékeny irányaként tárjuk fel. Kísérletek a hiányok kitöltésére: 12 éve, a német osztrák Peter Weibel (1944, Ogyessza) a Ludwig Múzeumban megrendezte A művészeten túl című tárlatot. Ez az osztrák vizuális nemzeti stratégia előző két évtizedének eredményeihez mellékelte az egykori társállam, Magyarország hozzájárulását a művészeti problematika és figyelem 19. századitól való karakteres eltolódásában játszott szerepét is: A festészet, miután a 19. sz.-ban feltérképezte a szín jelenségét ( ) áttért arra, hogy figyelmét a mozgásra és annak észlelésére, azok mechanizmusaira irányítsa. Ezt dokumentálják, mind a kubizmus, a futurizmus, a szuprematizmus, a konstruktivizmus, a De Stijl, mind a kísérleti fotográfia és a húszas évek művészi filmje. írta akkor Weibel. A tárlat anekdotáktól mentesen idézte fel 200 osztrák és magyar művész és kb. ennyi tudós munkásságának egymásra hatását. A szimmetriatörés, a mérhető megfigyelés, a matematika, a részecskefizika, a pszichoanalízis, a dekonstrukció beemelését a művészet főáramába. A kiállítást Grazban (1997) és Antwerpenben (1998) is bemutatták. A 19. század művészetét megújító színtől a 20. századi művészetet katalizáló mozgás áttörésében vállalt kulcsszerep negyedszázadnyi sulykolásának köszönhetően: Ausztria ma, vizuális művészeti nagyhatalom. A magyar hozzájárulás a képátvitelnek, a kibernetikának, a játékelméletnek a vizuális művészethez és a zenéhez kapcsolásában kiemelkedő. Erre kellene építenünk, és az építészet terepén az idén Velencében újra megújuló lehetőség nyílt erre, amit a Julius Gyula és a Corpora a főkurátor hívószavának jegyében részben meg is valósított. Az idei Építészeti Biennálé főkurátora, az amerikai holland Aaron Betsky (1958) nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a Művészeten túl / színen túl 19.-20. századi paradigmaváltását az architektúra Architektúrán / épületen túl 20-21. századi eltolódásának analogikus párjaként fogalmazza meg: a tömegtől, a virtualitás felé. Betsky a Violated Perfection: Architecture and the Fragmentation od the Modern (1990) c. munkájával tört be a kortárs teóriába, és éppen a Weibelféle kiállítás egyik helyszínén, Hollandiában vezette a NAI (Holland Építészeti Intézet) munkáját 2001-2006 között, közben a 8. Velencei Biennálén 2002-ben a holland pavilon kurátoraként Arany Oroszlán díjat is nyert. Koncepcióját Betsky így indította: az épületek rondák és szabadon idézve: nézzük meg, lehet-e valósága egy jobb építészetnek a mesterséges intelligencia által támogatott kreativitás 21. századában.
Túllépve a művészet határait [Peter Weibelnél/1996 ausztriai és magyarországi 20. századi tudomány felé Sz. Gy.], és az építészet határait [Aaron Betskynél/2008 az anyagbazárt épülettől a 21. század e-művészetének formái felé Sz. Gy.] bemutathatjuk a kis népek tehetségét, amely Weibelt idézve különösen a formális és absztrahálható világfelfogási módszerekben (a formális művészetekben és tudományokban) mutatkozik meg. A kultúra egy állandóan megújuló hálózathoz hasonlítható, mely túllép a geopolitika, a nemzet, az állam és a nép fogalmain, és amelynek értelmezése generációról generációra új feladatot jelent. Fentiek tudománytörténeti bázisát három további korábbi magyar tudomány- és művészettörténeti tezaurusz is szolgálja: Az Intuíció, Innováció, Invenció (Műcsarnok, 2000, kurátor Beke László és Peternák Miklós) és a Világraszóló Magyarok (Millenáris, 2001, tudományos főtanácsadók: Gazda István és Sipka László tudomány- és technikatörténészek, vezető szakértők / matematikatörténet: Filep László, geometria: Lénárt István, hang és képtechnika-hírközlés: Tihanyi Katalin. Utóbbi téma kiemelt tudósai: Mihály Dénes a hangosfilm szabadalmaztatója, Tihanyi Kálmán feltaláló / televíziós képátvitel, Goldmark Károly Péter feltaláló / mikrobarázdás hanglemez, Pulvári Károly önálló hangfelvevő kamera, Greguss Pál biofizikus / körbelátó optika, Gábor Dénes és Balogh Tibor holográfusok. A Kovács György kutatásvezető által kidolgozott informatika úttörő figurái Neumann János, Kozma László, Kalmár László, Gróf András János vagy ifj. Simonyi Károly szinte közismertek, de a fentiek összefüggésein és művészeti kimenetein további munkára, publikációkra van szükség, amelyhez egy két kötetes katalógus elméleti része alkalmas felület. A harmadik ilyen kiállítás éppen a 2004-es Velencei Építészeti Biennálé magyar kiállításához Janesch Péter kurátor által szerkesztett / mellékelt tezaurusza, Július Gyula Corpora-weboldala számunkra is iránymutató példa. A KIÁLLÍTÁS: A két oldaltérben Barabás Márton és Kapitány András korábbi most egymással kommunikációba lépő munkái kerülnek. Az egykori Zeneterembe a BMC / Gőz László Klang-Dom / Hangkupolája épül be egy 24 hangszórós hanginstalláció. (lásd a mellékelt portfóliókat) A körül kiállító Barabás-Kapitány-Hangkupola eltérő műfaji kimeneteinek jól érzékelhetően egymásra nyitott szabad vegyértékeit team-munka fogja össze közös multimédia-alkotássá: a 4. tér, a feketézett, elsötétített lefedésű udvar és az előtér. Ide, a pályázat sikere esetén: az 1., 2., 3. tér kiállítóival a következő hónapokban közösen kidolgozandó projekt épül. Ez a Barabás munkáit is ötvöző, de Kapitány és Gőz korábban már közösen fejleszteni kezdett / előkészített közönségmozgással vezérelt, lézervetítés generálta Hangszer-szobor (kép és hanginstalláció fogadja majd a belépő látogatót. A mű tere üvegajtókkal érintkezik Kapitány és Barabás kiállítótereihez, illetve alagutakkal kapcsolódik a Zeneterembe épített hang-kupolához is. (lásd a mellékelt portfóliót és a katalógus tervet). Budapest, 2009. szeptember. 22.. Szegő György DLA
Barabás Márton rövid szinopszisa Szegő György Zenén innen című munkaprogramjához Első hangzó szobrom 2005-2006-ban készült. Egy oktávnyi billentyűzetet tartottam meg egy pianínóból. A billentyűkhöz tartozó kalapácsok fém rudakat ütnek meg. A hangszer-szobrot Kurtág György zeneszerző kapta Gőz László ajándékaként 80. születésnapjára. Az átadás a Zeneakadémia rektori dísztermében volt és Kocsis Zoltán játszott a hangszerszobron először.
A jövőre száz éves magyar pavilon középső apszisában van a zeneterem. Ebben a térben kapna helyet a hangkupola ( Klangkuppel ) nevű térháló, mely a Budapest Music Center interaktív zenei rendezvényeinek színtere. Ebben a plasztikailag is érdekes térben hangzanának el például Eötvös Péter zeneszerző kompozíciói. Ezek egy része eleve ebbe a speciális hangzó térbe készült. A kivételes hangzást 24 + 2 hangszóró biztosítja. Ezek a hangszórók a hangkupola belső boltíve mentén, annak csomópontjaiban helyezkednek el. Mindkettőnk munkája ebből a térhálóból, centrális helyszínből indul el és tér oda vissza. Én a hangkupola rács egyik csomópontjából kiinduló térvonallal indítom a térfél installációját, míg Kapitány András Piero della Francesca képének virtuális parafrázisát köti ehhez a hálószerkezethez több ponton, illetve felületen.
Munkám három részből áll: 1. Rondó installáció korábbi plasztikám kiterjesztett továbbfejlesztése ld. az 1. ábrát A 14 fekete korong a falra kerülne. Akorongokat csillagszerű, zongorák belső mechanikájából készült alakzatok táncolják körül. A korongok közepébe kis hangszórók lesznek beépítve. Szenzorral ezek a hangszórók működtethetők,- önálló hanggal rendelkeznek. A korongok és csillag-gyűrűk harmonika-billentyűkhöz hasonlóan helyezkednek el. Az installáció másik szólamát 6 fotóállvány és a hozzájuk kapcsolódó térvonalak képeznék. Minden állvány az előzővel lenne össze-, illetve sorba- kötve. Ez a tér plasztikailag legfontosabb része. Nehezen verbalizálható: kapcsolódást, ismétlődő hullámzást modellez, sajátosan térbeli eszközökkel. A fa fotóállványok szintén kivezetnek a közvetlen jelen időből. 2. Kóló ( hangszer-installáció öt részből) Az egyik hosszú fal mentén helyezkedne el három konstrukció. Előttük a térben további kettő. Lásd a 2. tervet. A belső gyűrűk palástján helyezkedne el a billentyűzet. Mivel a külső szerkezet rögzített, a belső gyűrűnél lehetőség nyílik a forgatásra. Úgy kell elképzelni, mint egy golyóscsapágy két egymástól függetlenül forogni képes mozgását. A térben kissé széthúzott öt szerkezet elé állna például oda a Pianocircus öt muzsikusa, a további
Barabás Márton önálló kiállításai ( válogatás) 1984 Műcsarnok kamaraterme 1985 budapesti Francia Intézet 1986 Galerie Steiner, Bad Rappenau, Schloss Babstadt 1987 Galerie Elf, Bielefeld ( Várady Róberttel) Akhnaton Gallery, Kairo ( Egyiptom) 1988 Jipian Art Gallery, Knokke ( Belgium) Lábasház, Sopron (Pollacsek Kálmánnal ) 1990 Dorottya utcai kiállítóterem, Budapest 1991 Schönbrunn, Pálmaház, Bécs ( Ausztria) 1992 Vigadó Galéria, Dialog 2. (Barabás, Haverkamp, Lois, Reichert) 1994 Lyss, Contempo Galerie (Svájc) 1996Szombathelyi Képtár, Tudati ásatások (Barabás, Gellér B., Gémes, Romvári J. ) Berlin, Magyar Ház ( J. Reicherttel) 1996-97. Dovin Galéria, Budapest 1997 Merlin Galéria, Budapest Polgár Galéria, Bp. 1999 Dovin Galéria,Bp. Rozsnyói Városi Galéria ( Kováts Alberttel) Szlovákia 2000 Budapesti Francia Intézet 2001 London, Magyar Kulturális Központ 2002 Karinthy Szalon, Bp. Pest Center Galéria, Bp. Szinyei Szalon, Bp. Brassó. Városi Művészeti Múzeum ( Románia ) Szombathelyi Képtár, Statio Savariensis Sárospatak, Református Kollégium Repozitóriuma 2002/3 Schloss Gondelsheim, Galerie Steiner ( Németország) 2003 Haus der Musik, Bécs Gefundene und Erfundene Klaviere ( Ausztria) Berlin-Schpandau, Citadella Wiener Mechanik- Klavierskulpturen 2004 Iparművészeti Múzeum,Bp. Talált és kitalált zongorák
2004 Csepel Galéria,Bp. 2005 Delhi, Magyar Intézet (Balás Eszterrel)-India Athén, Városi Kulturális Központ,- Görögország 2006 Bad Rappenau, Galerie Steiner ( Barabás Zsófival) Római Magyar Akadémia -Olaszország 2007 Stuttgart, Haus der Ungarischer Kultur ( Peter Riekkel és Koroknai Zsolttal) Erdész Galéria, Szentendre 2008 Sepsiszentgyörgy, Gyárfás Jenő Képtár Hamilton Aulich Art Galéria, Bp. Csoportos kiállítások 2005-2008 2005 - Marseille, Kortárs Kreatív könyvek kiállítás -Bécs, Leopold Múzeum, Von der Kunst eine Giraffe zu potrat TIEREN _Kogart Ház, Bp. Azok a nyocvanas évek _Mainz, Minipresse und Künstlerbücher Ausstellung ( a Gutenberg Múzeum szervezésében) _München, Haus der Kunst -Nagyatád, Faszobrász Triennálé -Ökogaléria, Bp. Lebegés, a Szobrász Társaság meghívott tagjainak kiállítása -Erdős Renée Ház, Bp. Átlényegülés -V. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat -Kassák Múzeum, Bp.-Hernádi Miklós gyűjteménye -XIX. Országos Kisplasztikai Biennálé 2006 -Horror Vacui, Iparművészeti Múzeum Bp. -Bartók-. Mozart -A tárgyiasult zene, Bartók 32 Galéria - Box. Dobozkiállítás, Körmendi Galéria, Bp. -Mandarin, Hommage a Bartók, Nádor Galéria Bp. -Iránypontok- Válogatás Kokas Ignác tanítványainak munkáiból, Műcsarnok - Kronach, Nemzetközi faszobrász szimpozion és szabadtéri kiállítás( am Festung) -IV. Nemzetközi Művészkönyv kiállítás, Székesfehérvár, István király Múzeum -Mélység- Ökoart Galéria, a Magyar Szobrász Társaság meghívásos kiállítása -Az út 1956-2006. Műcsarnok
-A mimézis jegyében- a váci Tragor Ignác Múzeum gyűjteményének kiállítása, a Pécsi Városi Galériában -Egymásra nézve, a szinyei társaság kiállítása a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban 2007 - X-th International Book Fair, Marseille -Mainz, Minipresse und Künstlerbücher Ausstellung -Schhloss Dachau-Európai Művésztelepek ( 9 meghívott külföldi résztvevővel) 2008 -Találkozások, Belvárosi Művészek Társaságának kiállítása, Nádor Galéria Bp - 6-e Triennale Intrnationale du Papier, Musée Charmey ( Svájc) -Műtermek mélyéről és gyűjtemények raktáraiból, Első Magyar Látványtár, Diszel. -Dobozvilág, Győr, Váci Péter Gyűjtemény kiállítótermében
Kapitány András Endo és nano volt annak az 1992-es Ars Electronicának a címe, melynek keretében az Otto E. Rössler nevéhez fűződő endofizikát (mint a megfigyelés és a reprezentáció új metaforáját) bedobták a művészeti világ virtuális folyójába. A fizika objektivitásának szükséges feltétele, hogy a megfigyelő az általa vizsgált fizikai világon kívül foglaljon helyet, de mivel a világ részét képezi, szükség van egy külső szemlélő feltételezésére: Istenre avagy egy titokzatos démonra. A világ csak a megfigyelő és az általa vizsgált maradék közötti interface révén határozható meg, de mivel ez az interface szükségképpen elérhetetlen a kutató számára, a világ megismerhetetlen. Rössler szerint mégis van megoldás: olyan modell-világok konstrukciója révén, amelyek magukba foglalnak egy (mikroszkopikusan leírt) belső megfigyelőt. A metaforát kitágítva: világunk a szubjektum számára feltáruló heterofenomenológiai térben felbukkanó fiktív és valóságos dolgok révén objektíve megragadható. Különbséget kell tennünk egy olyan univerzum vizsgálata között, amely az arcunkba világító komputerben van, és aközött, melynek magunk is részei vagyunk, tehát benne élünk az általunk vizsgált programban. Kapitány András Szemtanúk című alkotása révén a reneszánsz, azaz a külső megfigyelő (Isten), és a komputer-művészet, vagyis modell-világban élő belső megfigyelők perspektíváját konfrontálja egymással. A reneszánsz művész úgy tudta megragadni a közte és a világ közötti interface-t, hogy képes volt a perspektivikus ábrázolás révén Isten szemével látni és láttatni a platóni értelemben valódi realitást. Alberti ablakán keresztül lehetővé vált Platón barlangjának falára vetülő árnyékok állóképpé merevített valódi okainak megpillantása. Kapitány az endofizika szellemében a komputer által generált modellvilág révén az objektív perspektívát szubjektív nézőpontokkal cserélte fel. Pierro della Francesca Krisztus ostorozása című műve szereplőinek szemével láthatjuk az eseményeket, Krisztus glóriájából és az Istentől érkező fényekkel együtt. A külső, objektív nézőpontot képviselő isteni fényt, a modellvilágban szerkesztett én-nek szemébe villanó virtuálfény jelöli. Kapitány fotói Pierro della Francesca Krisztus ostorozása című festményének 3D-s térszerkesztő program segítségével létrehozott rekonstrukciójáról készültek. Először létrehívta a díszletnek a vizsgálódás szempontjából fontos elemeit, kisakkozta a szereplők helyét, azonosította a fényforrásokat, és azt a nézőpontot, ahonnan a kép készült. Az eredeti festményen látható alakokat természetes, szórt fény világítja meg, de a szakértők felfedeztek egy titokzatos fényforrást, amely onnan ered, ahova Krisztus segélykérőn néz, vagyis az Atyától. Kapitány az általa létrehozott tér segítségével láthatóvá tett egy harmadik fényt is, mely Krisztus glóriájából származik, s ez annyira nem triviális felfedezés, hogy a kutatók eddig nem vették észre. Ravaszul kihasználta azt, hogy a virtuális térben csak akkor létezhet valami, ha fény vetül rá, hiszen arra volt kíváncsi, hogy a természetes fény kikapcsolását követően a maradék virtuálfények mivé alakítják a jelenetet. Annak érdekében, hogy a két fény jól elkülöníthető legyen a Jézus glóriájából áradót meleg színűvé, az Atyát szimbolizálót pedig hideggé varázsolta. Piero della Francesca kívülről ábrázolja a jelenetet, úgy ahogy azt Alberti ablakán keresztül egy mozdulatlan, egyszemű mágus vagy küklopsz látná. Kapitány arra volt kíváncsi, hogy a festmény nyomán létrehozott virtuális tér szereplői mit láttak volna, ha az emberi láttáshoz inkább hasonlító nagy látószögű lencsével szimulálja a szemüket, és fellázítja őket, a metafizikai bázisát veszetett centrálperspektívával szemben. A fotósorozat az így adódó különféle nézőpontok művészi lenyomata, a reneszánsz alkotó szubsztanciális és mesterkélt nézőpontjának eltűntetésével. Kapitány művében konfrontálja egymással az elme és a realitás ezredvégi leírását a reneszánsz elme- és valóságképével, valamint az exo- és endofizikai megközelítést. A különböző nézőpontok, látószögek és a kibe kapcsolható virtuálfény révén láthatóvá teszi a reneszánsz hermetikus-mágikus tanokhoz szorosan kapcsolódó ábrázolás és a huszadik századi konstrukcionista felfogása közötti alapvető ontológiai különbséget, mely által eloszlatható az a homály, ami pl Gombrichot és James J. Gibsont arra indította, hogy a perspektivikus ábrázolást ne csak egy sikeresen működő konvencionális eljárásnak tekintsék, hanem a valóság adekvát megragadásának: olyan kitüntetett módszernek, amely a realitás kétdimenziós felületté alakításának egyetlen használható módja. A reneszánsz művész (Leonardo nyomán) az elme tükörországában élő nem fikcionális homonkulusz, az elme mágikus tükör, amely nem csupán leképez, de új,
korábban nem ismert világokat, lényeket és összefüggéseket tükröz. A reneszánsz művész önnön mágikus tükrében a világot és önmagát isteni perspektívából látó külső szemlélő, aki képes kilépni az általa vizsgált világból. Kapitány virtuálfénye rávilágít, hogy a mozdulatlan és egyszemű néző által látott színdarab egyetlen mozzanatának kimerevítése csupán egy lehetőség a sok közül, és a színészek nézőpontja éppen olyan izgalmas, mint a rendezőé. Kollár József The 1992 Ars Electronica Festival, entitled Endo and Nano, brought up the notion of Endophysics associated with Otto E. Rössler s name, immersing it in the virtual river of the art world as a new metaphor for observation and representation. The objectivity of physics postulates that the observer is positioned outside the physical world under examination. Since however, the observer is also part of the world, it has become inevitable to stipulate the existence of an external observer God or a mysterious demon. The world can only be defined via an interface between the observer and the rest of the world under investigation. This interface in turn, by virtue of its nature, is beyond the observer s reach, from which it follows that the world remains uncognisable. Rössler has offered a possible solution for this dilemma by construing model worlds (described in microscopic terms) that include an internal observer. By expanding on this metaphor, our world can be grasped via fictitious and real entities emerging within the hetero-phenomenological space unfolding itself to the subjectum. A distinction must be made between the examination of the universe that is within the computer glaring in front of our eyes and the examination of the universe to which we belong, i.e., we live in the program that we are examining.
András Kapitány, through his work entitled Eyewitnesses, confronts the Renaissance perspective the perspective of the external observer (God) with that of Computer Art the perspective of internal observers living in a model world. Renaissance artists were able to depict the interface between them and the world by perspectival rendition, which allowed them to see and make others see true reality in the Platonic sense, as if through the eyes of God. Through Alberti s window, it became possible to espy the actual causes of the shadows projected as stills onto the wall of Plato s cave. In the spirit of Endophysics, Kapitány has substituted subjective viewpoints for the objective perspective by means of a computer-generated model world. The spectator can see the events, together with the passage of light from God and Christ s halo, as if through the eyes of the characters appearing in Piero della Francesca s painting, The Flagellation. The divine light signifying the outside, i.e., the objective, viewpoint is marked with the virtual light flashing into the eyes of the personae constructed in the model world. Kapitány s photos show his reconstruction of Piero della Francesca s painting, with the assistance of a 3D editor. As a first step, he generated elements of the scenery that bore specific significance in the examination, meticulously calculating each character s position, identifying the sources of light and determining the painter s viewpoint. The figures are illuminated by natural, dispersed light in the original painting; experts, however, detected another mysterious source of light emanating from the point where Christ gazes beseechingly, to the Father. Kapitány has reconstructed the space so that a third light has become visible, coming forth from Christ s halo a light that has remained unnoticed by scholars, by virtue of its very triviality. Kapitány has made
cunning use of the fact that something only exists in virtual space if light is cast on it. He wanted to find out what the remaining virtual lights would do with the scene if the natural lights were blocked out. To make clear the distinction between the two lights, Kapitány transformed the one emanating from Christ s halo into a warm coloured light, and the one standing for the Father into a cool coloured light. Piero della Francesca depicted the scene from an external viewpoint, as it would have been seen through Alberti s window by a motionless, one-eyed magician or Cyclops. Kapitány wanted to explore what the characters of the virtual space, that he created based on the painting, would see if their eyes were simulated by a wide-angle lens resembling human vision, subverting the old central perspective that had lost its metaphysical foundations. The photographic series provides an artistic imprint of the various viewpoints generated, eliminating the substantial and artificial viewpoint of the Renaissance master. In his work, Kapitány sets the end-of-the-millennium description of mind and reality in contrast with that of the Renaissance, and the approaches of Exophysics with that of Endophysics. Applying diverging viewpoints and angles of vision, or virtual light that can be turned on and off, he has visually revealed the fundamental ontological difference between the Renaissance representation, with its close ties to hermetic and magic doctrines, and the constructionist approach of the twentieth century. This may allow for the clarification of the mystery that led e.g. Gombrich and James J. Gibson to regard perspectival rendition not only as a successfully functioning conventional procedure, but as the adequate depiction of reality a privileged method, the only way of depicting reality on a two-dimensional surface. The Renaissance artist (following in the wake of Leonardo) is a non-fictional homunculus living in the looking glass world of the mind, whereas the mind is a magic mirror that does not only represent the visible world, but reflects new, unknown worlds, beings and correlations. The Renaissance artist is an external observer who views the world and himself in his own magic mirror from a divine perspective, being able to step out of the world he examines. Through the virtual light employed by Kapitány, one realises that capturing a moment of the staged scene as is observed by a motionless and one-eyed spectator is only one of many possibilities, where the actors viewpoints are as exciting as that of the director.
Kapitán András Egyetemi tanulmányok: 1990-1996 Magyar Képzőművészeti Egyetem 1995-ben Magyar Képzőművészeti Egyetem, diploma festő 1996-ban Magyar Képzőművészeti Egyetem, diploma Intermedia 1996-ban Magyar Képzőművészeti Egyetem, diploma tanár 1994-1996 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Posztgraduális képzés Továbbképzés, díj, ösztöndíj: 1991 1992 1993 1998-2000 2002 2004 2004 Képzőművészeti Akadémia, Rouen, ösztöndíj Internationale Sommerakademie, Salzburg, ösztöndíj Stipendium, Karl-Hofer Gesellschaft, Berlin, ösztöndíj Derkovits Gyula ösztöndíj Római Magyar Akadémia, Róma, ösztöndíj Strabag festészeti díj Ateliers Pro Arts, Holography, Academy of Media Arts Cologne, ösztöndíj Egyéni kiállítások: 1993 1998 1999 2003 2006 Térképzetek, Éri Galéria, Budapest *.SR, C3 Kulturális és Kommunikációs Központ, Budapest Morf, Collegium Budapest, Budapest C:/kapi8/.flc, Gutmann Galéria, Budapest Alaprajz nélküli építészet, N&n Galéria, Budapest
Csoportos kiállítások: 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1998 1999 2000 2001 2002 2004 2005 Áthatás/Olaj, Fészek Klub, Budapest Studentenfotogramme, Goethe-Institut Budapest Spectrum, Tűzoltó Galéria, Budapest Tér-Képzetek 2., Budapest Galéria Kiállítóháza Jövőgyűjtés, Liget Galéria, Budapest Tondo, Józsefvárosi Galéria, Budapest Berlin/Budapest, Künstlerwerkstatt Bahnhof Westend, Berlin Tér-Képzetek 4., Budapest Galéria Kiállítóháza Budapest / Berlin, Műcsarnok Palme-Ház, Budapest Tér-Képzetek 5., Budapest Galéria Kiállítóháza Art Expo, Műcsarnok, Budapest Gesztus és gesztus, Pécsi Galéria, Pécs Hálózat mint a felfedezés eszköze, C3 Kulturális és Kommunikációs Központ, Budapes Emlékmás, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaujváros Szép idő, Inter / Media / Művészet, Ernst Múzeum, Budapest Sehen im Gehen, Treptowers, Berlin (Maurerrel közös mű) Perspektíva, Műcsarnok, Budapest Szép idő, Contemporanea, Trieszt Derkovits díjasok, Ernst Múzeum, Budapest Tudomány-Művészet-Technika Hódolat Eschernek, Magyar Szabadalmi Hivatal, Budapest Intermadia induktív csomópont, ArtPool P60, Budapest Beyond Art, Hedendaagse Kunst, Antwerpen (Maurerrel közösen) Intermadia induktív csomópont, Galeria Medium, Bratislava Véletlen kiállítás, ArtPool P60, Budapest Leopold Bloom Nr.17, Rózsazaj, Szombathely Derkovits díjasok, Ernst Múzeum, Budapest Média Modell, Műcsarnok, Budapest Időhíd2000, MűvészetMalom, Szentendre Anteprima Bovisia-Milano Europa, Palazzo della Triennale, Milano Rend és kaland, St.art Galéria, Budapest Leopold Bloom Nr.20, Szuperinfó, Szombathely MAKOG IX., Evolúció és megismerés, Visegrád Könyv-Művész 22., Az ember olvas, Libri könyvpalota, Budapest Strabag Festészeti Díj 2004, Ludwig Múzeum, Budapest Második világ, A.P.A.! Ateliers Pro Arts, Budapest Médiagyár-Nemzetközi Kortárs Művészeti Szimpózium, Interface, Pécs Tér-képzetek, Ludwig Múzeum, Budapest XXII. Miskolci Grafikai Biennálé, Miskolci Galéria, Miskolc Menü pont, Műcsarnok projektgaléria, Budapest Valós és virtuális terek, Puskin Múzeum, Moszkva Egy:egy, Dorottya Galéria, Budapest
From the Visual Side of the Music (Installations for Creating Music and Visuality) Sketch for the competition of György Szegő curator Venice Art Biennale 2009 Exhibitors: Márton Barabás, András Kapitány artists Starting point (brief conception) Being a frequent visitor and a former vice-curator (Hungarian Pavilion, 2000) of the recent Venice Bienniale within the last 25 years, I realized there is a missing link in chain of the curator s and the exhibitor s conception. Namely, there were no projects concerned with the relations between visual arts and music, and there were no projects which has dealed with the theoretical side of music and art in a single conception. While the preferred projects are based on almost similar visual dimensions. We would like to be the missing link, an interesting part in the chain - hoping to get chance becoming on the focus of international attention. Program: My conception is based upon the fact that in 1909 the Hungarian Pavilion will be hundred years old. The central apse of the building was originally constructed by architect Géza Maróti for Music hall. In the beginnig, it has had this function. We would like to use the idea of the Music Hall by arranging a Voice Dome (cupola) in that central space. The two exhibitors can cooperate not only with eachother, creating their common and own acoustically and visually articulated installations, but they can be related to music and musicians. The music of Béla Bartók, György Ligeti, György Kurtág and Péter Eötvös can reach a special visual context by the artists s installations and it can be discribed as a fertile direction of the intermedial arts. In the recent 10 years, Márton Barabás used to create sculptures, installations, flat free and boxworks. He made several important exhibitions, one-man shows like in the House of Musik (Haus der Musik) in Vienna, in Berlin-Spandau (Zitadelle) or in Museum of Applied Arts, Budapest. The works (mainly objects and installations) have strong relationship with repetitive music. András Kapitány in his experimental installations catches the intellectual dimensions of the space for ten years, using the works of Piero della Francesca and Escher for that. As a part of the exhibitional conception over the demonstration of his space constructions, he and Barabás creates acoustical objects music-instruments, making compositions integrated the visitors as well. Main parts of the exhibition: 1. Space of Márton Barabás on the right wing of the scales. 2. Space of András Kapitány on the opposite side. 3. Space for the BMC (Budapest Music Center) and its music programm in the Voice-dome fitted into the Music Hall of the architect G. Maróti. The central construction is a geometrical wooden net that has a half-ball shape, a cupola for loudspeakers, lights and acoustical effects. 4. In the occasionally covered central courtyard there will be a light instrument. That is from 86 rays of laser (reminded and connected to the 86 sounds of the pianos). Walking through the rays, visitors can create sounds by cutting the rays by their own bodies. So the moving of the visitors and the musicians can generate a kind of musical texture.