Szophoklész: Trakhiszi nôk 1 A tragédia szövege kommentárokkal

1 E próza- (nyers-) fordítás a Katona József Színház felkérésére készült. Köszönet a Színház vezetésének, Zsámbéki Gábor igazgatónak és Fodor Géza dramaturgnak, hogy a szövegnek az Ókorban való közléséhez hozzájárultak. A jegyzetanyagot a folyóiratközlés terjedelmi korlátainak figyelembevételével állítottam össze, így távolról sem teljes. 2 Vitatott etimológiájú név, de ha elfogadjuk a legkézenfekvôbb megoldást daió = eléget, lángra lobbant ; anér = férfi, vagyis = Férfi-elégetô, sôt: Férjégetô, akkor szegény nô egész élete a tragédiánkban sorra kerülô életpillanatra épült: a nevében viselt, kétségkívül hátborzongató jóslattal nem lehetett könnyû együtt élni. Szophoklész már hôsei nevének megválasztásával jelzi, hogy története a stigmaként viselt nevek megfejtésérôl, tartalommal való megtöltésérôl fog szólni. Ha a Férjégetô hôsnô mellé férjként, társként Héra Dicsôségét (Héra-kleosz) állítjuk, már el sem kell mondani a történetet, mindent tudunk. Ennek a két embernek a boldog családi élet-program szintjén kevés esélyük leszpéldaképpé válni a nô elôbbutóbb meg fogja gyilkolni a férfit. (Ez bizony poéngyilkosság.) 3 Hérodotoszi gondolat, vö. a Kroiszosz Szolón történettel (I. 30 33, 71 87). 4 Apollodórosz II. 67 68; a folyó háromszoros metamorphószisza (bika, kígyó, állatember) a mítosz valamennyi ismert változatában a elleni harc védekezési stratégiájaként szerepel, nem pedig a lénykérés (romantikusnak a legnagyobb elfogultsággal sem nevezhetô) megoldásaként. 5 Bölcs döntés, egyúttal dramaturgiai kényszer, hiszen az amúgy is meglehetôsen hoszszú prologoszt nem szabad megterhelni a drámánk történetétôl idôben és tárgyában is igen távoli eseménysor felidézésével. Hasonló megoldással él Szophoklész a Philoktétész exodoszában: tizenkét munkájának elmondását ugyan megígéri a deus ex machina, de érthetô okokból ettôl a késôbbiekben eltekint (Philoktétész 1418 1420). 6 A kapcsolat dramaturgiai elôkészítése (anticipatio), egyúttal hérószsors toposz: mellett gondoljunk Odüsszeuszra, Akhilleuszra, Thészeuszra, ôk sem tudnak törôdni gyermekeikkel. Az apa nélkül felnövô fiúk tragédiáját Télemakhosz sorsa óta ismerjük. Mintha a fiúk elhanyagolása a hérósz-lét attributumai közé tartozna; Hektór, vagy Aiasz lehetne az ellenpélda, hiszen ôk ellágyulnak gyermekük láttán (Iliasz VI. 466 475, Szophoklész, Aiasz 507 582). Nem is lesz belôlük oly nagy hôs, mint az elôbb felsoroltakból. 7 Hasonló alaphelyzetben játszódik Euripidész Hippolütosza: Thészeusz is gyilkosság miatti számûzetésben él családjával Troizénban (Hippolütosz 34 37); a dramaturgiai megoldás elemzése nem fér el egy Szophoklész: Trakhiszi nôk 1 A tragédia szövege kommentárokkal 2 1 Él bizony a halandó emberek között a mondás, hogy senkinek sorsát meg nem ítélheted, jó-e, vagy rossz neki, elôbb, mintsem hogy a halál elérte ôt. 3 De ami engem illet, én már most, még mielôtt 5 Hádész lakába indulnék, jól tudom, hogy sorsom nehéz és keserû. Oineusz atyám palotájában lakva egykor, Pleuronban, a legszörnyûbb nász fenyegetése ért, amely aitóliai lánynak valaha is osztályrészül jutott. Egy folyó volt ugyanis kérôm, megnevezem: Akhelóosz, 4 10 s ô atyámtól engem háromszoros alakváltással követelt asszonyul. El-eljárt hozzánk bika alakot öltve, máskor meg tekergô, fürge kígyóvá változott, megint máskor embertesttel jött, de orcája bôgô baromé volt. Mindehhez sûrû szôr borította álláról forrásvizeknek árjai ömlöttek alá. 15 Én szerencsétlen pedig, mivel ily kérô jutott osztályrészemül, azért könyörögtem az istenekhez folyton, hogy meghalhassak, mielôtt akár csak egyszer is ilyen szörny nászágyába kellene feküdnöm. Ám idôvel, amikor már nem is reméltem én, eljött Zeusz és Alkméné híres fia. 20 Ô, miután harcba szállt kérômmel, gyôzve csatájukban megszabadított engem. Persze fáradozásainak részleteit nem mondhatom el, hiszen ezeket nem ismerem. 5 Az, aki félelem nélkül tanúja volt a látványnak, elmondhatná talán. Mert én ott ültem az iszonyattól sújtottan-bénultan, 25 nehogy szépségem egyszer még gyászt hozzon reám. Zeusz azonban kedvezôen rendezte el a viadal kimenetelét, ha ugyan kedvezôn! Mert most, hogy a sors rendelése folytán Héraklésszel osztom nászágyam, ôérte aggódva folyton folyvást félelemmel táplálom félelmemet. Hiszen az éjszaka 30 ébreszti fel, s a következô éjszaka oltja ki a súlyos aggodalmat. S bár születtek gyermekeink, ezeket ô csupán néha látja, 6 miként a földmûves, akinek távoli termôföld jutott, s csupán mikor vetni kell, vagy aratni, azt akkor látja csak. Épp ilyen az ô sorsa: az, kinek szolgál, néha hazaküldi ugyan férjemet, de aztán 35 otthonról más szolgálatra mindig el is szólítja ôt. De most, mióta mindezen fáradalmainak vége lett, lám, azóta még rettentôbb rettegés tart hatalmában. Ugyanis azóta, hogy kioltotta Iphiklosz életét, azóta otthonunkból elûzötten, itt,trakhiszban, 40 vendégbarátunk házában lakunk, 7 s azt, hogy ô merre jár éppen, senki nem tudja. Csak az tudható, hogy rám borzasztó szenvedéseket zúdítva távozott innen, s így él most valahol. Én majdnem biztos vagyok benne, hogy valamely csapás súlya alatt szenved. Hiszen nem kevesebb, mint tíz hónap is elmúlt már, és Akhelóosz küzdelme (Kr. e. 5. század, London, British Museum) 64

Szophoklész: Trakhiszi nôk 45 s hozzá még öt, hogy ô hír nélkül elmarad. Valami rettentô csapás kellett hogy érje ôt: ezt a levelet hátrahagyva ment el, s hogy elolvastam, gyakran kérem az isteneket, tartsák távol tôlünk a szenvedéseket. 8 Dajka Úrnôm,, gyakorta láttalak már téged, 50 amint végtelen könnyárban áztatva gyászjajongásodat távoztát siratod, most azonban 9 mégis ha ugyan nem törvény ellen való, hogy rabszolgák szabad embereket józan gondolkodásra intsenek 10, szólnom kell ügyedben. Miért van az, hogy bár ily fiakkal büszkélkedsz, 11 mégsem 55 küldöd egyiket sem kikutatni, apjuk merre jár; s leginkább bizony t illeti e feladat, már ha gondja van rá, hogy úgy tûnjék, érdekli, apja sorsa jól megy-e. De íme, éppen ô maga sietôs léptekkel tart a palota felé, tehát ha úgy véled, hogy bármi hasznosat tanácsoltam neked, 60 itt az alkalom, hogy felhasználd mind fiadat, mind tanácsaim. Ó, szülöttem, ó, fiam, olykor bizony alacsony származásúak szájából elhangzó szavak is hasznosak lehetnek. Lám, itt ez az asszony, bár rabszolga, szabadhoz méltó szavakra lelt. S melyek azok? Taníts meg rájuk, anyám, ha tanulságosak számomra. Déianiera 65 Szégyent hoz rád, hogy semmi módon nem igyekszel megtudni, hol van apád ilyen hosszú idô óta, távol otthonától. De hiszen tudom, már ha szóbeszédekben bármiféle bizalmunk lehet. 12 És mit hallottál, mely földön tölti idejét? Azt mondják, hogy az elmúlt egy év fáradalmait 70 egy lûd asszony 13 rabszolgájaként élte végig. Bármit hallhat az ember ezután, ha ezt tényleg eltûrte. De onnan már megszabadult, amint hallom. És mit jelentenek felôle, hol van most, él-e, vagy meghalt már? Azt mondják, Euboia földjén, Eurütosz városát 14 75 vívja sereggel, vagy éppen készül megvívni. És azt tudod-e, fiam, hogy éppen e földre vonatkozóan hagyott [apád] biztos jóslatokat nekem? 15 Melyeket, anyám? Nem ismerem ugyanis e történetet. Hogy vagy ott fogja elérni élete végnapját, 80 vagy megszerezve e harc gyôzelmi díját, élete hátralévô idejét immár boldogságban tölti majd. Nos tehát amikor ô ilyen sorsfordulat viharában áll, gyermekem, miért nem indulsz, hogy megsegítsd? Hogy tudjuk: vagy megmenekülünk majd, 85 hogyha az ô élete mentve már, vagy vele együtt pusztulunk mi is. Máris indulok, anyám! De ha ezeknek a jóslatoknak lényegét korábban ismertem volna én, biztosan rég mellette lennék már! De apám veleszületett sorsa egyszerûen nem engedte, hogy túlzottan aggódjak, vagy hogy netán túlzottan rettegjek érte. 90 Most azonban, hogy értem már a helyzetet, semmit el nem fogok mulasztani, hogy mindezek felôl a teljes igazságot megtudjam. Menj hát, ó, gyermekem! Hiszen még a késlekedônek is hasznot hoz bizony miután annak bizonyult a hasznos cselekedet. 16 Ó, te, akit a változó éjszaka, midôn végéhez ér, jegyzetben. 8 A fennmaradt Szophoklész-tragédiák közül egyedül itt mondja a prologoszt a hôsnô. Erôsen euripidészi megoldás, lásd még Andromakhé, Helené, Phoinikiai nôk; vö. Erbse, H., Studien zum Prolog der Euripideischen Tragödie, Berlin, 1984, 292 293. 9 A kai nün fordulat jelzi a mitikus múlttól való elszakadást, a színpadi jelent, a cselekményt döntôen befolyásoló teendôk áttekintését. A kifejezés jelentôségérôl Horváth Judit írt Pindarosz költôi nyelve és mítosz-értelmezése kapcsán alapvetôen fontos tanulmányt: Pindarosz költôi nyelvének sajátosságai. Doktori értekezés, Budapest, 1977. 10 Az ura-úrnôje sorsáért aggódó, majd okosjózan tanácsokat megfogalmazó szolga, szolgáló alakjának párhuzamai Euripidésznél: Hippolütosz 88 120, 490 524, Élektra 605 645. 11 és fiai:, Ktészipposz, Glénosz, Hoditész; vö. Hésziodosz fr. 25, 19, Apollodórosz II. 7. 8. 12 A drámára jellemzô tragikomikus félreértések sora itt kezdôdik: azt hiszi, hogy fia nem törôdik apjával, miközben pedig pontos információkkal rendelkezik ról. Vajon miért nem osztotta meg ezeket korábban anyjával? A Pénelopé Télemakhosz alaphelyzet tragédiai, hétköznapi környezetbe helyezett megidézése ez. 13 Omphalé; vö. Apollodórosz II. 6. 2: Iphitosz meggyilkolásáért csak úgy tisztulhatott meg, ha rabszolgaként eladják a lüd királynônek, s az érte kapott pénzt kifizetik Iphitosz apjának. Ennek fényében következô, meglehetôsen gúnyos mondata méltatlan és a helyzet elhamarkodott megítélésén alapul. E jellemhibájára (az elhamarkodott ítéletekre való hajlamára) jóval tragikusabb példa is lesz a drámában. 14 Oikhalia; Iliasz II. 730. 15 A következô meglepetés: errôl a fontos jóslatról nem tájékoztatta korábban fiát, ezért válaszában ott is lesz az alig titkolt szemrehányás (86 87. sor): az egész párbeszéd különösen színpadra állítás esetén az anya-fiú viszony igen gazdag értelmezésére nyújt lehetôséget. 16 A parodoszt a fiatal trakhiszi nôkbôl álló énekli (lásd 144 150. sor). Legfontosabb közlendôjük: együttéreznek Déianeirával, reményt szeretnének önteni belé Héraklésszel kapcsolatban mindezt a mindentlátó Nap mitológiai toposzába ágyazva éneklik el (vö. Iliasz III. 277, Odüsszeia VIII. 270 271. sor). 65

17 t; a megjelölést természetesen nem szabad szó szerint érteni, hiszen t nem köti vérségi kötelék Kadmoszhoz, de városuk, Thébai közös, itt született, s ebben az összefüggésben kapcsolható egy költôi képben a város alapítójához. 18 Mert a csillagkép sohasem tûnik el az égboltról, vö. Iliasz XVIII. 487 488. 19 A Rossz Sors istenei; ugyanazt a gondolatot fogalmazza újra a, amellyel is foglalkozott a prologoszban: a Sors forgandóságából az aggódó feleség a legtragikusabb képekre asszociál, a éppen ellenkezôleg, ebbôl merít reményt az események jobbra fordulására. 20 Az elsô epeiszodion (141 204). 21 Nem mondható, hogy túlságosan örvendene a jelenlétének, vigasztaló szavainak. Ilyen kezdô mondatot hallva azon is elgondolkodhatunk, vajon hol volt a parodosz alatt? Bement-e monologikus prologosza után a palotába, s csak a utolsó szavainál lépett-e újra színre ez magyarázhatná a kezdés méltatlankodó hangnemét, vagy a színen volt mindvégig, s csendben gyûlt benne az indulat, míg hallgatta e gyönyörû naphimnuszt s a belôle kibontott vigasztalást? Keserûség, a gondtalan fiatalságnak szóló irigység, a sokat tapasztalt, idôsebb nô fojtott indulattal megfogalmazott tanmeséje, nem utolsósorban pedig az együttérzô közegben végre elmondható nôi-feleségi titkok töltik ki a parodosz és az elsô epeiszodion közé ékelt, a tragédia színpadán szokatlan második hôsnô-monológot. 22 Másodszor hallunk a sorsát Oikhaliához kötô jóslatról, ezúttal a jóslat következményeinek formájában: klülönös, hogy a héraklészi végrendelet részleteit mégsem fogjuk soha megismerni (vö. 79 81). Az egészben van valami meghökkentô: képzeljük magunk elé t, amint egykoron a szöveg régen írt levélrôl beszél (palaian delton, 157. sor) Dódónéban a tölgyfa leveleinek suttogását, illetve Zeusz papnôinek szavait jegyzeteli szorgosan. írástudása, elôrelátó, gondoskodó jegyzetelési szorgalma új elemmel gazdagítja mítoszait: ezek szerint írni megtanult még azelôtt, hogy mint ismeretes, alapfokú tanulmányait sajnálatosan hamar be kellett fejeznie, mivel hirtelen, ám érthetô haragjában agyonütötte az ôt kijavítani merészelô zenetanárát, Linoszt. 95 szül és altat is, téged, a lángokkal ékest, ó, Héliosz, téged szólítlak könyörögve, Héliosz, hogy hozd hírül nekem: vajon hol, ugyan hol van Alkméné fia, ó, te, ragyogó lángoddal messzire lobogó! 100 Mondd meg: tengeri vidékeken bolyong, vagy a két kontinensnek veti hátát? mondd, ó, te, kinek szeme mindenkiénél többet lát! Mert azt tapasztalom, hogy ennek a szenvedô lelkû nônek, az annyi harc árán nyert Déianeirának 105 aki olyan most, mint valamely boldogtalan madár sohasem sikerül álomba kényszerítenie könnytelen szemének szerelmi szenvedéseit, éppen ellenkezôleg: folyton érezve a férje távoztát pontosan felidézô rettegést 110 az özvegység rémével emészti magát aggódással teli ágyán, semmi mást nem remélve, szerencsétlen sorsot csupán. Mert amiként rengeteg hullámot láthat az ember a fáradhatatlan déli széltôl, vagy az északi széltôl hajtva a széles tengeren 115 messzire futni, majd újra felbukkanni, éppen így hajtja-forgatja a Kadmosz-leszármazottat 17 az élet rengeteg szenvedése, mintha csak a krétai tengeren lenne. De valamely isten 120 mindig távol tartja ôt Hádész kérlelhetetlen palotájától. Tudom, hogy ezen dolgok miatt bánkódsz, s bár tisztelettel vagyok irántad, mégis szemedbe mondom, hogy tilos neked 125 elveszítened a boldogságot hozó reményt. Mert szenvedés nélkülinek semmit nem vetett oda a halandóknak a mindent elrendezô úr, Kronosz fia. De mindenki fölött szenvedés és öröm 130 kavarog körbe-körbe, mint a Nagy Medve egyre forgó csillagai. 18 Hisz nem marad meg sem a csillagos ég a halandók számára, sem a Kérek, 19 sem a gazdagság, hanem hirtelen eltûnnek, s valaki máshoz szegôdnek, 135 mind az öröm, mind a tôle való megfosztatás. Azt mondom neked, királynômnek is, hogy örökké reménységgel kell mindezeket ôrizned. Hiszen látta valaki is 140 Zeuszt ennyire gondatlannak szülötteivel szemben? Déianiera 20 Tehát értesültél szenvedésemrôl, 21 úgy tûnik nekem, s ezért vagy itt. Bárcsak soha ne kellene megismerned tapasztalatból azt a lelki fájdalmat, amelyet érzek, s amelyben most még járatlan vagy! Mert ki ifjú, az a magának teremtett világban 145 él gondtalan, s nem kínozza ôt sem isten forró napsugára, sem záporesô, sem vad szélviharok bármelyike, de gyönyörök közt múlatja baj nélküli életét, egészen addig a napig, míg leány helyett asszonynak nem szólítják a nôt, s míg egy éjszaka a gondoknak részeként 150 reszketés nem tölti el vagy férjéért, vagy gyermekeiért. Abban a pillanatban bizonyosan megértené, saját tapasztalatára ügyelve, mindazt a szörnyûséget, amelyek mázsás súlya engem nyom. Mert hiszen sok szenvedést kiáltottam már sírva világgá eddig is. De van egy, amelyrôl korábban nem szóltam; most megosztom veletek lelkem kínját. 155 Mert amikor legutóbbi útjára készült indulni otthonunkból uram,, akkor palotájában egy régen megírt levelet hagyott hátra nekem, 22 amelyben végsô utasításait foglalta össze, ám ez írást korábban soha nem kívánta kezembe adni; bár sok küzdelemre indult útnak azelôtt is, e kérdésekrôl nem beszélt soha, 160 mivel tudta, valamit tenni, nem pedig halni indul útnak ô. 66

Szophoklész: Trakhiszi nôk De most, mintha már nem is lenne, egyrészt elrendelte, házasságunk okán milyen vagyon jusson részemül, másrészt hogy fiainknak az apai földbôl mely részeket szándékozik kiosztani; meghatározta az idôpontot is, miszerint amennyiben három hónap 165 múlna el már az egy éven felül attól számítva, hogy útnak indult e földrôl, akkor vagy halnia kellett ekkorra már, vagy ha sikerült túlhaladnia az idônek e végpontját, hátralévô életét már baj nélkül tölti majd. Azt mondta, ezeket juttatták sorsul néki az istenek 170 a héraklészi munkák lezárásaként. Dódónában az ôsi tölgyfa így hirdette jóslatát, mondta ô, a két galamb-papnô hangjának segítségével. Lám, mindezen jóslatok igazsága egybevág a mostani pillanatban érvényes helyzettel, vagyis a jóslatnak teljesednie kell. 175 Így történt tehát, hogy engem, bár édesen aludtam, felébresztett a rettegés, kedves barátnôim, az iszonyat, vajon élnem kell-e tovább akkor is, ha a legnagyszerûbb halandótól meg vagyok fosztva már. Ôrizze lelked a remény lángját! Hiszen egy megkoszorúzott férfit látok közeledni, aki biztosan jó híreket hoz. 23 24 180, úrnôm! Én, a hírnökök közül elsôként, megszabadítalak a gondtól! Mert hirdetem, hogy Alkméné fia nemcsak hogy él, de gyôzelmet is aratott, s a csatából az itthoni isteneknek zsákmányrészt áldozva érkezik. Milyen szót mondtál nekem, Öreg, szólj? 185 Azt mondom, annyira vágyott férjed palotádban, itt lesz, s gyôzelemhozó erejével tündöklôn áll majd eléd. És ezt valamely itt lakótól, vagy idegentôl megtudva állítod? A tehenek legelô mezején hirdeti mindezt hangos szóval szolgája,, a Hírhozó. Én pedig tôle hallván 190 siettem ide, hogy miután megjelentettem néked e híreket, hátha tôled jutalmat kapok és kegyeidre szert teszek. De miért, hogy ô még nincsen itt, ha már jóra fordult sorsa? Nem túl egyszerû ide eljutnia, asszonyom! Mertogy az egész méliszi nép köré gyûlve ôt 195 faggatja szüntelen, nem tud elôre jutni semmiképp. Kíváncsiságát vágyván kielégíteni mindenik elôbb el nem ereszti, mintsem hogy kedvére meghallgatta válaszát. Így tehát nem saját akaratából, hanem az ô kedvükért marad velük. De mindjárt szemtôl szemben fogod látni ôt magát! 200 Ó, Zeusz, te, aki Oita nem nyírt füvû rétjén laksz, hosszú idô után hát boldogságot adtál nekünk! Kiáltsátok világgá, ó, asszonyok, ti, akik fedelem alatt éltek, s ti, kik házunkon kívül! 25 Ó, mennyire reményen túl jutott el szememhez e hírnek fénye, amelynek most örvendezünk! 26 205 Ujjongó, bentrôl harsanó kiáltásoktól visszhangzik a ház, amely a férjre vágyott! Vele együtt az ifjak kiáltása szálljon a remek-íjas, védelmezô 210 Apollónhoz! Velük együtt paiánt zengjetek, paiánt, ó, szûzleányok, szólítsátok nôvérét, az ortügiai Artemiszt, a szarvas-üldözôt, a mindkét kezében fáklyát vivôt, 215 s kísérôit, a nümphákat! Magasba ragad az öröm, s nem fogom megfosztani magam 23 A koszorús fôvel érkezés a sikeres, kedvezô eredménnyel zárult jóslatkérés jele a tragédiában. Ugyanígy érkezik Thészeusz a Hippolütoszban (Euripidész, Hippolütosz 792, 806 807) 24 Újabb különleges, egy tragédiában legalábbis magyarázatra szoruló pillanat: egy olyan jön, aki ugyan ki sem tette a lábát Trakhiszból, tehát ott sem volt, ahonnan hírei származnak, vagyis nem, de mégis ebben a szerepkörben tetszeleghet, hiszen hallotta, hogy a tól érkezô igazi, miket mesél városszerte ról. Több, bosszantó (vagy inkább komikus) részlete is van e fellépésnek: (1) Miért nem sietett híreivel Déianeirához, miért inkább a méliszi nép elôtt lépett fel elôbb? (A leírás világosan mutatja, milyen remek színházi elôadást prezentálhatott elôttük, részleteket adva elô kalandjaiból, vö. 194 199); (2) a névtelen (elô-, vagy ál-) valójában egy vállaltan pitiáner haszonlesô, aki egyszerûen számításból siet a királynôhöz, hogy megelôzve a nép elôtti sikerben fürdôzô t, jutalmat kapjon Déianeirától (191). Mentségére szolgáljon, hogy is hasonlóan fog viselkedni (229 231). Ismerjük ezt a típust Szophoklész Antigonéjából is: a Polüneikész holttestét hanyagul ôrzô, s ezért Kreónt magára haragító kisember-ôr párja ô, aki csak irhájának mentésével törôdiki (Antigoné 222 331, 344 440). 25 Finom distinkció a tagjai (a palota elé gyûlt fiatal trakhiszi nôk) és a háznép nôi között; utalás arra, hogy itt mégiscsak idegen, tehát a ral való kapcsolata sohasem érheti el azt a szintet, amely a teljes sorsközösséget jelenthetné. Hasonló a helyzet Euripidész Hippolütoszának Phaidrájával, akit a troizéni nôk a vesz körül, s akik ugyan mindvégig együttéreznek vele, mégsem tudnak soha olyan bizalmas viszonyba kerülni úrnôjükkel, mint Dajkája. 26 Szokatlanul ujjongó, rövid kardal (205 224). Ha ez az öröm indokolt lenne, akár egy happy end-del végzôdô dráma záró éneke is lehetne. A következmények ismeretében nyeri el dramaturgiai súlyát: közvetlenül ezen Apollón-, Artemisz- és Dionüszoszóda után lép majd fel a rabnôkkel, köztük Ioléval (248 skk.). 67

27 A bakkhoszi révület kifejezetten extatikus táncra utal, aminek igen hatásos ellenpontja lesz a hamarosan mindent eluraló boldogtalanság és kétségbeesés minden megnyilvánulása (375 skk.). 28 A második epeiszodion (225 496), a kiábrándulás-jelenet (vö. Easterling, P. E., Sophocles Trachiniae, Cambridge, 1982, 107 110.), amely háromszereplôs:, és Iolé együtt van a színen. fellépése kisebb csalódásként is értékelhetô, hiszen miután az (elô-, ál) a legfontosabb híreket már elmondta a színen, akár is megjelenhetne már. A kérdés: mit tud hozzátenni az általunk már tudott hírekhez? 29 Vö. Aiszkhülosz, Agamemnón 251 skk. most is szemrehányással kezdi a beszélgetést, csakúgy, mint a, illetve esetében tette. Eddigi megszólalásai alapján nyilván enyhe üldözési mániával párosuló hisztériára való hajlamot diagnosztizálna nála egy pszichológus. 30 hírei mindvégig kettôs értelmûek lesznek: a jó híreket érti él (dzónta), jó erôben van (iszkhüonta) és ifjúi ereje teljében (thallonta), nem gyötri betegség (kú noszói barün), holott a már minden bizonnyal nem is annyira ifjú virágzó ifjúságára való utalás gyanakvásra adhatna okot különösen hogy a ral folytatott párbeszédébôl már tudjuk, hogy az életkor kényes pont életében. A makkegészséges képe természetesen a majdan színre hozott emberi roncs látványával szembeállítva nyeri el tragikus jelentését. 31 Különös kérdés. Nem mindegy, miért mutat be áldozatot a gyôzedelmesen hazatérô hôs? A már megszerzett dicsôségért hálából (mint a mezei nümpháknak áldozó Aigiszthosz: Euripidész, Élektra 625 skk., 780 skk.), vagy valamely új kegyért lehet áldozni. A következmények ismeretében jogos kérdés, vajon nem az eljövendô boldog családi életért (értsd: az Ioléval való házasságért) mutatott-e be áldozatot. Akár finom nôi megérzés kérdése, akár tárgyszerû, szakralitáselméleti érdeklôdés, a színpadi hatás egyértelmûen a fenyegetôen közelítô tragikus események (elô)érzete lesz. nádsípodtól, ó, lelkem uralkodója, te! Lásd, engem révületbe ejt ó, evoé, evoé! 220 a repkény, amely már-már a bakkhoszi boldogságot kelti életre bennem. 27 Ió, ió, Paián! Lásd meg mindazt, ó, asszonyom, ami számodra szemtôl szemben látható immár! 28 225 Látom, kedves asszonyok, hiszen nemhiába ôrködik szemem: e menet nem kerülte el figyelmemet. És így szólítom meg a hírhozót: Bár hosszú idô után jössz elém, örvendek neked, ha valami szívemnek kedves hírt közölsz. 29 Bizony hogy jó hírrel érkezünk, és érdemeink szerint is köszöntenek minket, 230 asszonyom, illôn az elvégzett munkához. Mert a férfit, ki feladatát jól teljesíti, kötelesség hisz ez jár neki szíves szavakkal fogadni. Ó, te, legkedvesebb minden férfi közt, legelôbb is azt szeretném, ha megmondanád: élve pillantom-e majd meg t? Én bizony úgy hagytam el, hogy jó erôben is volt, 235 s igencsak élt, virágzó ifjúként, s nem gyötörte semmi kór. 30 Mely földön? Hazájában, vagy barbár földön? Szólj! Van egy parti szirt Euboiában, ott emel oltárokat s termés-áldozatot nyújt a Kénaiai Zeusznak. Fogadalmait teljesítve, vagy valamilyen jóslatot kér? 31 240 Fogadalmai miatt, miket azért tett, hogy lándzsájával e nôknek, kiket szemeddel itt látsz, teljesen elpusztított földjét megszerezze. S ezek a nôk, az istenekre, mely földrôl valók és kicsodák? Mert sajnálatra méltók, hacsak be nem csapnak szerencsétlenségükkel. Miután Eurütosz városát felégette, ezeket a nôket 245 választotta magának gyôzelmi díjául, s az isteneknek ajándékul. Tehát ez az a város, amelynél mérhetetlen idôt eltöltve élt, napoknak megszámlálhatatlan sorát? Nem, hanem a legtöbb idôt Lüdiában töltötte, amint ô maga állítja, nem szabad emberként, 250 hanem pénzen szerzett rabszolgaként. Nem szabad haragra gyúlni e szóért, asszonyom, hiszen napfényre került, hogy Zeusztól származik. ô tehát, miután eladták a barbár Omphalénak, egy egész évet töltött ki nála, miként ô maga mondja, és hogy e sérelmet viselnie kellett, olyannyira lelkébe mart, 255 hogy megesküdött, önmagának téve súlyos esküvést: e szenvedés okozóját pedig mindenképpen gyermekével s feleségével együtt rabszolgasorba fogja kényszeríteni. És nem pusztába kiáltott volt e szó, hanem amint a megtisztító áldozatot elvégezte, zsoldosokból hadat állítva az ellen a város ellen vonul, 260 mely Eurütoszé. Mert egyedül ô volt mondogatta minden halandó közül szenvedésének okozója. ô volt az, aki, midôn ô [ti. ] vendégként palotájába tért, mivelhogy régtôl vendégbarátja volt, bizony szavakkal folyton piszkálta-bosszantotta ôt, mégpedig igen gonosz lélekkel, 265 mondván: Bár kezedben tartod célt el nem tévesztô nyilaid, egy íjversenyen mégis lemaradnál fiaim mögött! Azt is szemébe vágta, hogy mint rabszolgát egy szabad ember kínozza kénye-kedve szerint. Egyszer pedig lakoma közben, mivel részeg volt, kihajította ôt. Mindezekért ôrizte hát haragját, 270 úgyhogy midôn Iphitosz a tirünszi dombokhoz jött, 68

Szophoklész: Trakhiszi nôk hogy nyomaikat keresve megtalálja elcsatangolt lovait, és amikor pillantása erre, figyelme meg arra kalandozott, egy toronyforma sziklacsúcsról a mélybe taszította. Ám e tette miatt haragra gyúlt az úr, 275 mindenek atyja, olümposzi Zeusz, messze kergette mint eladott rabszolgát, mert nem tûrte, hogy az emberek közül ezt az egyet csellel ölte meg. Ugyanis ha nyíltan büntette volna bosszúból, Zeusz bizonnyal egyetértett volna, hiszen csupán jogával élt. 280 Mert a gôgös viselkedést nem tûrik az istenek sem. Azok, akik gonosz szavakkal fennhéjázók voltak, mind Hádész lakában lakoznak, örökre ott maradva már, városuk pedig rabbá lett. Ezek a nôk pedig, akiket itt látsz, gazdagságuk helyén szerencsétlen életet találva 285 járulnak eléd. Mert mindezt a te férjed parancsolta így, én pedig, mivel hû vagyok hozzá, engedelmeskedem neki. ôt magát is, rögtön azután, hogy szent áldozatokat mutatott be Zeusznak, atyjának, a hódításokért, személyesen köszöntheted. Mert jól elmondott 290 sok szavamból ezt a legédesebb hallanod. Királynôm, most szíved vágyának ragyogó beteljesülése vesz körül: részint mindaz, miket most megélsz, részint miket az elmondottakból megtudtál. Hát hogyne örvendeznék, mégpedig jogosan boldog szívvel, miután végighallgattam férjemnek szerencsés kimenetelû tetteit? 32 295 A sors rendelte kényszer az, hogy ez sietve szegôdjön amaz mellé. Ám ugyanakkor mindazok számára, akik alaposan vizsgálják a dolgokat, az is tudható, hogy reszketni kell a gyôztesért, nehogy elbukjon valahogy. Rettenetes szánalom vert gyökeret szívemben, kedveseim, most, hogy ezeket a szerencsétlen sorsú nôket látom itt, idegen 32 A dráma egyik csúcspontja, a két rivális nô találkozása (294 313. sor). A meglepôen rövid, felszabadultságot-megkönnyebbülést-boldogságot jelezni hivatott mondat (293 294) után egy meglehetôsen homályos (színpadról, egyszeri hallásra minden bizonnyal teljesen érthetetlen) gnóma következik (295) ahol a sor második felében az ez a mindenkit elárasztó boldogságot, az amaz pedig jósorsát jelöli, majd azonnal a esetében már-már megszokottnak nevezhetô, pesszimista probléma-keresés, elôbb egy homályos téma-megjelöléssel aggódni kell a gyôztesért is (ugyan miért? nem tudni, errôl több szó nem fog esni), majd a rabnôk látványától felébredt szánalom vezet át a valódi konfliktus megtalálásához, a vetélytársnô felfedezéséhez (296 297). Vö. Mastronarde, D. J., Contact and Discontinuity: Some Conventions of Speech and Action on the Greek Stage, London, 1979, 76 77. Athéni vörösalakos püxisz nászának jelenetével, Kr. e. 390 380 k. (Budapest, Szépmûvészeti Múzeum, Rázsó András felvétele) 69

33 Vajon hogyan veszi észre Iolét? Nyilván nem az öltözékérôl (ellentétben Ovidiusnál, ahol oly keserûen beszél a lány viselte királynôi díszekrôl, lásd Bevezetô). Marad a külsô és/vagy a lány viselkedése. Nyilvánvalóan rendkívüli szépségû, Déianeiránál jóval fiatalabb (már megint a fiatalság...) lány Iolé. De múltja ismeretében feltételezhetô, hogy ilyen nem egy lehetett a zsákmányul ejtett lánycsapatban. Ettôl a ponttól kezdve a lány viselkedésében kell keresni az okot, amely felkelthetiaz Alkésztiszben figyelmét, s itt a filológus-elemzô át kell adja a teret a színházi rendezônek: a zavart-lesütött szemû szende kislánytól a dölyfös-megvetô-magabiztos szépségkirálynôig, a sorsát zokogva sirató áldozattól az új királynô magabiztosságával leendô birodalmát gôgös pillantással szemlélô új feleségig minden benne lehet Iolé alakjában. A színpadi értelmezés dönti el, milyen hangsúlyokkal mondja a következô párbeszéd során a hoz intézett mondatokat. 34 idegessége, majdhogynem durva, udvariatlan válasza érthetô (a rossz lelkiismeret), ugyanakkor feltétlenül gyanút keltô. 35 Fontos pillanat, a sorsát megpecsételô tragikus vétek. A tragédiákban a nyílt színen ugyanis nem szabad hazudni (kivétel: Odüszszeusz, neki szabad, sôt; lásd Szophoklész, Philoktétész 100 skk.). Ha valaki ilyet tesz, arra lesújt a méltó büntetés. Néhány euripidészi példa: az Alkésztiszben (509 skk.) Admétosz azt hazudja nak, hogy nem a palotához tartozott a nô, akit gyászol; a büntetés viszont-hazugsága, a lefátyolozott nô-jelenet lesz (1008 skk.); különös, itt nem elemezhetô tény, hogy az Alkésztiszben nem bûnhôdik hazugságáért. A Hippolütoszban (804) a hazudik Thészeusznak; büntetése a teljes háttérbe szorulás lesz. A Helenében (1017, 1013, 1625 1626) a jósnô Theonoé hallgatása és hazugsága, szakmájának és a testvéri viszonynak az elárulása büntetése az, hogy többé senki nem fog hinni szavainak. esete azért is tragikus, mert személyes kezdeményezésre hazudik, senki nem kérte (különösen nem ), hogy hazudjon (s ezzel bûnt kövessen el) Ioléval kapcsolatban (479 480). 36 Ezzel is felvállalja a tragikus hallgatásban érintettek sorsát. Iolé örökre megôrzött némasága bizonyítja, hogy a színpadon kimondott szavak nélkül is tragikus történések fôszereplôjévé válhat valaki itt akarata ellenére is ô a Nô, a femme fatale. Maga a hallgatás színpadi értelemben igen gazdag jelentéstartalommal bír (míg az írott mûfajokban a hallgatás ezernyi lehetséges jelentését természetesen a leírásoknak kell értelmezniük): a gesztusok, a mimika, a színész testbeszéde a fenyegetô hallgatástól, a hôsiesen elfojtott indulatoktól az ámulat okozta bénultságon és az elfojtott öröm-megnyilvánuláson át a vádló vagy vallomás értékû némaságig számtalan jelentésárnyalatot fejezhetnek ki. hazudott némasága hiszen hamarosan 300 földön bolyongva, otthontalanul, apjuktól megfosztottan. Korábban minden bizonnyal szabad emberek leányai voltak, mostanra pedig rabszolgalétre kényszerítve élik életük. Bajtól óvó Zeusz, te! Sohase kelljen meglátnom, hogy valaha is így közelítesz az én szülötteimhez! 305 De ha mégis így teszel, legalább ne kelljen még életben lennem akkor nekem! Ezeket a nôket látva ilyesfajta félelem vesz rajtam erôt. Hát te, szerencsétlen sorsú ifjú leány, vajon ki vagy? 33 Férjezetlen, vagy ki már szültél? Mert egész lényed azt mutatja, mindeme körülmény idegen neked, s nemes származású vagy. 310, a halandók közül kinek leánya ô? Ki az, ki szülte, és mely apa nemzette ôt? Mondd meg! Mivelhogy e nôk közül ôt szánom leginkább: ha rátekintek, jól látom én, egyedül ô fogja fel mindazt, ami velük történik. Mit tudom én?! De miért is faggatsz engem? 34 Családja ott 315 minden bizonnyal nem a legalsóbb rendûek közül való volt. Csak nem a királyi család tagja? Eurütosz valamelyik gyermeke? Nem tudom. 35 De hát nem is nagyon kérdezôsködtem róla. Nevét sem tudtad meg valamelyik vele együtt érkezett nôtôl? A legkevésbé sem. Feladatomat némán végeztem el. 36 320 Mondd meg hát nekem önként, te boldogtalan nô! 37 Mivel a sorscsapás részének tekintem azt is, hogy azt sem tudjuk, ki vagy. Egészen bizonyos, hogy a nemrég átélt rettenetek gátolják meg abban, hogy szóra nyissa száját. Ez a lány eddig egyáltalán nem beszélt, sem sokat, sem keveset. 325 De a sorscsapás súlyától szenvedve egyfolytában a könnye záporoz a szerencsétlennek azóta, hogy otthonát, mit már csak a szél látogat, elhagyta. De hát sorsa bizony rettenetes, nem vitás, s éppen ezért együttérzést érdemel. Hadd menjen hát, és térjen házam oltalmába úgy, hogy az 330 a körülményekhez képest a legkellemesebb legyen neki, nehogy a csapásokhoz, melyek sújtják, tôlem megkétszerezve kapjon bánatot. Elég neki, amiben része van már. Menjünk hát a palotába most már mindannyian, hogy te, ahová csak akarsz, sietve elmehess, én pedig elrendezzem illendôn a benti dolgokat. 38 335 Elôbb egy kis idôre még maradj itt, hogy megtudd most, hogy ezek már nincsenek itt, kiket is vezetsz otthonodba, és értesülj mindarról, mit tudnod kell, de amikrôl eddig semmit sem hallottál. Mert mindezekrôl én pontos tudással rendelkezem. 39 De hát mi történt? És miért, hogy így elállod utam? 40 340 Állj meg és hallgass végig! Hiszen korábbi beszédemet sem hiábavalón hallgattad meg, s most sem lesz ez másképp, azt hiszem. Vajon azokat, akik már bent vannak a palotában, újra vissza kellene hívjam, vagy csak hozzám s e nôkhöz kívánsz szólani? Semmi akadálya, hogy hozzád és ez asszonyokhoz szóljak, a többieket hagyd! 345 Már mind elmentek, most pedig szólj hamar! Ez a férfi mindabból, amit elbeszélt, semmit sem ôszintén mondott, nem is az igazságnak megfelelôen, tehát vagy most volt gonosz, vagy korábban nem volt igazszavú hírhozó. 41 70

Szophoklész: Trakhiszi nôk Mit beszélsz? Érthetôen mondj el mindent, mit eszedben ôrizel! 350 Mert amit eddig fejtegettél, az számomra értelmetlen. Hallottam én magam, amikor ez az ember elmondta, számtalan tanú jelenlétében, hogy ezért a lányért pusztította el 42 Eurütoszt is, s a magas várfalú Oikhaliát is: egyedül csakis Erósz volt az 355 az istenek közül, aki mindezekért harcra kelni buzdította, nem pedig mik Lüdiában estek meg vele, s nem is azok a szenvedések, amelyeket Omphalétól kellett tûrnie, sem Iphitosz halálos zuhanása; s ez itt róla 43 most épp az ellenkezôt mondta el. De mivel nek nem sikerült meggyôznie apját: 360 adja neki lányát, hogy titokban nászát élvezhesse, kis vádat is valódi okká eltúlozva haddal támadt a lány hazája ellen, ahol mint ez is mondta Eurütosz volt a trónt birtokló király, és megölte a lány apját, az uralkodót, városát pedig 365 felégette. És ôt ide elküldve, csakúgy, mint a többi foglyát, mint látod, tér meg otthonába majd, pontosan végiggondolt terv szerint, asszonyom: egyáltalán nem mint rabszolgát küldte ôt. Ne is reménykedj benne! Nem is valószínû, mivelhogy érte szerelmi lángolás égeti. Úgy véltem hát, hogy az egész történetet fel kell elôtted fednem, 370 úrnôm, ha már megtudtam ettôl a férfitól. Sôt, mindezeket velem együtt sokan hallották a trakhisziak agorájának közepén, éppen úgy, akár én magam, úgyhogy tanúul is állhatnak akár. És ha szívednek nem kedves dolgokat mondtam, magam sem örvendek rajta, de legalább egyenesen beszéltem veled. 375 Jaj nekem! Ó, én szerencsétlen! Milyen szerencsétlenségbe jutottam? Miféle rettenetes, rejtôzködô fertôzetet fogadtam házamba? Ó, én boldogtalan! ô az, kinek neve sincs, úgy született, s most íme, az otthonomba költözött, miként a hírhozó állította? Ugyan! E lány éppen hogy sugárzóan szép, mind nevére, mind termetére nézve, 380 mivelhogy születése szerint apja Eurütosz, egykor tôle származott, Iolénak nevezik, s ha amaz azt állította, semmit sem tud róla, az csak úgy lehetne, hogy egyáltalán nem érdeklôdött felôle. Bárcsak pusztulnának el az összes gonoszok, ha nem is mind, legalább az, aki titokban önmagához sem illô gonosz dolgokat mûvel! 385 Mit kell tenni most, ó, asszonyok? Az imént hallott szavak teljesen összetörték szívemet. Menj és faggasd ki azt a férfiút, hogy ôszintén mondjon el mindent; csak merjed erôszakosan kérdezgetni ôt! Megyek hát. Mert bizony nem esztelenséget mondasz. 390 És én? Maradjak itt? Vagy mit tegyek? Maradj, hiszen e férfiú, anélkül, hogy kutatnom kellene, önszántából éppen errefelé tart a palotából. Asszonyom, mit mondjak majd nak, ha elébe járulok? Utasíts, mivel mint láthatod útra kelni készülök. 44 395 Milyen sietve igyekszel útra kelni, még mielôtt újra átbeszéltük volna szavaid, pedig oly hosszú idô múltán jöttél csak el! Rendben, ha még valamit szeretnél kérdezni, íme, itt vagyok! És bízhatok benned, hogy az igazat fogod válaszolni? kiderül: pontosan tudja, ki ez a lány, akire felfigyelt kényszerû folytatása Iolé hallgatásának. hallgatott azokról az információkról, amelyeket megtudott apjáról, s erre a hallgatásra nem lesz magyarázat; vésztjósló hallgatásba burkolózva hagyja majd el a színt fia vádbeszéde után (814 815), pedig utolsó szavaival a fizikai fájdalomtól való végsô megszabadulást, a halált némasági fogadalommal megerôsítve várja (1259 1263). Vö. Holt, P., The End of the Trachiniae and the Fate of Herakles : JHS 109 (1989) 69 80. 37 közvetlenül Ioléhoz fordul, ezzel kezdôdik a néma lány-jelenet (320 334). Bármennyire kínálkozik is az Agamemnón Kaszszandra-jelenetével (Aiszkhülosz, Agamemnón 776 skk.) való párhuzamba állítás (azonos elemek: rabszolga-vetélytársnô, féltékenység, némaság), több ponton is cáfolható a kapcsolat: itt még nem tudja, hogy új feleségéhez van szerencséje, míg Klütaimnésztra számára egyértelmû a helyzet; Kasszandra egyszer majd meg fog szólalni igaz, amikor Klütaimnésztra már nincs a színen (1072 skk.), Iolé mindvégig néma marad; Kasszandra tudja és ki is mondja jóslat formájában, hogy meg fog halni, Ioléból királynô lesz. Sokkal inkább kapcsolható e jelenet az Alkésztisz exodoszához (Euripidész, Alkésztisz 1008 skk.), ahol a lefátyolozott, majd leleplezett Alkésztisz mindvégig néma fôszereplôje egy mélyen tragikus anagnóriszisz-jelenetnek. Vö. még a Leláncolt Prométheusz prologoszának némán megkínzott Prométheuszával is. 38 Egy rövid idôre mialatt a rabnôk, Ioléval és Likhasszal együtt a palotába mennek (e néma jelenet színpadi kidolgozása megint csak izgalmas értelmezési lehetôségeket teremt: mit csinál? és mit Iolé? megkönnyebbült-e? és a?) úgy tûnik, a hazugság nem leplezôdik le, vége a jelenetnek, hiszen a szín lassan kiürül, remény van arra, hogy minden elrendezôdik, a gondokat (az uralkodó új feleséget hoz a házhoz) a szônyeg alá lehet söpörni. 39 Most helyezôdik más megvilágításba, nyer értelmet a korábbi, elô-hírhozói fellépése: most valóban ként fog viselkedni: olyan, a cselekményt döntôen befolyásoló eseményekrôl tudósítja a palota úrnôjét, amelyeknek tanúja volt, s amelyeket rajta kívül senki nem ismer a színen lévôk közül. 40 Ugyanígy állja el a Szolga ura útját Euripidész Helenéjében, amikor az végzetes tettek elkövetésére készül a palotában (1627 skk.). Déianeirának nem szabad a gondos háziasszony hamis szerepében készülnie férje hazajövetelére. 41 Ez bizony leleplezés, besúgás, elárulás; nézôpont kérdése. Az mindenképpen megállapítható, hogy a nevesincs már a második olyan, nem királyi vagy hérószi szereplôje a drámának, aki szavaival döntôen megváltoztatja a hôsök sorsát. 42 Mármint. 43 Vagyis Erószról (vö. 354). 71

44 A tragikomikus félreértések folytatódnak: gondtalanul, a jól végzett munka örömével készülôdik visszatérni hez, s ennek megfelelôen kellemes társalgási stílusban fordul Déianeirához. Mit sem tud hazugságai leleplezôdésérôl, az úrnôjében dúló indulatokról. A most következô jelenet ismét háromszereplôs: a már valódi, és drámai összecsapása, amely elsô kérdése után kihallgatás-jelleget ölt, ahol a kérdezô-leleplezô szerepét a tölti be. 45 Már minden mindegy, a Zeuszra való eskütétel sem menti meg t a felelôsségre vonástól. A korábbi hazugságok elsô, színi következménye: nak, ha menteni akarja a bôrét, az isteneket magát Zeuszt! is bele kell kevernie hazugságaiba. 46 Kérdve kifejtô, a logikus válaszokból felépülô bizonyítási eljárás, méltó lenne egy Szókratész-dialógushoz. Hasonló párbeszéd a tragédiában: Euripidész, Hippolütosz 88 120. Legyen rá tanúm a hatalmas Zeusz, az igazat mindarról, amirôl csak tudomásom van. 45 400 Tehát ki az a nô, akit ide elhozva elôttünk megjelentél? Euboiai. De hogy milyen családból származik, nem tudnám megmondani. Ember! Nézz szemembe! Mit gondolsz, kihez intézed szavaid? Te meg miért tartasz engem itt, ilyen kérdéseket téve fel? Ha eszednél vagy, legyen bátorságod válaszolni arra, amit kérdez! 405 A hatalmas Déianeirához beszélek, Oineusz lányához, feleségéhez ha ugyan meg nem téveszt szemem, aki ráadásul úrnôm is nekem. Éppen erre volt szükségem, ezt akartam tôled hallani! Elismered, hogy ez itt az úrnôd? Így van, pontosan! 410 Igen? Nos tehát milyen büntetést találnál méltónak önmagadnak, ha bebizonyosodna rólad, hogy hazug voltál vele szemben? 46 Hogyhogy hazug? Ugyan miféle cselt vetsz te itt? Semmilyet. Csakhogy te bizony éppen ebben mesterkedsz. Megyek. Ostobaság volt ilyen soká hallgatni téged. 415 Nem mégy sehová, míg nem válaszolsz egy rövid kérdésre. Mondd csak, ha akarsz valamit! Hiszen nem vagy éppen hallgatag! A dárda-vívta lányt, akit beküldtél a palotába az imént, nyilván ismered, ugye? Igen, de mi célból kérdezed? Nem te mondogattad talán bár most úgy tekintesz rá, mintha nem tudnád, kicsoda, 420 hogy Eurütosz lányát, Iolét hozod? Ugyan miféle emberek elôtt mondtam volna ilyet? Ki jönne el tanúskodni nyilvánosan, hogy tôlem hallott ilyesmiket? Számtalan polgártársunk elôtt mondtad! A trakhiszi agorán éppen hogy nagy tömeg hallotta tôled mindezeket! 425 Hát jó, éppen csak megemlítettem, hogy hallottam ilyesmit. De távolról sem ugyanaz kósza hírt felidézni, illetve valamit biztos tényként állítani. Miféle kósza hírt? Talán nem esküvel megerôsítve állítottad többször is, hogy számára hozod e nôt hitves asszonyul? Hogy én? Hitvesül? Az istenekre, szólj, drága 430 úrnôm, ki is hát ez az idegen ember itt? Az vagyok, aki ott voltam, s hallottam, hogy szerelme volt oka, hogy e nônek egész városát leigázta, és egyáltalán nem a lüd asszony okozta annak vesztét, de bizonyosan a lány iránti szerelme. Úrnôm, kergesd el ezt az embert messzire! Mert hiszen beteg elméjûvel 435 való beszélgetés semmiképp sem illik józan emberhez. 72

Szophoklész: Trakhiszi nôk Az Oita sziklás-lombos völgyét villámfényével a magasból beragyogó Zeuszra, ne tartsd titokban mondandód! 47 Mert nem alávaló nôhöz intézed szavaidat, sem olyanhoz, aki ne tudná: az emberek természetéhez tartozik, 440 hogy nem tudnak örökké ugyanazon dolgoknak örvendeni. Mert bizonyos, hogy aki Erósznak ellenáll, mintegy kézitusára kel vele, az bûnösen gondolkodik. Hiszen ô úgy gyakorolja hatalmát az istenek felett is, amint neki teszik, s persze rajtam is. Hogy lenne ez másképp a hozzám hasonlókkal? 445 Ez annyira így igaz, hogy ha csak kicsit is haragra gyúlnék az ily kórtól sújtott férjem ellen, ôrült lennék biztosan, vagy talán e nô ellen, mintha felelôs lenne valamiért, amiben pedig semmi szégyenteljes nincs, s ami nem is ellenem irányuló gonoszság. Ilyesmirôl szó sincs! De ha tôle [ti. tôl] tanultad azt, hogy így 450 hazudj, nem helyes tanítást lestél el tôle szorgosan. Ha pedig te magad nevelted ilyenné önmagad, bizony ahányszor csak nemes gondolkodásúnak szeretnél látszani, mindenki szemében gazember leszel. Inkább mondd el a teljes igazságot! Mivelhogy szabad embert a hazugnak bélyegzés szörnyû sorscsapásként kíséri egy életen át. 455 De hogy félrevezess engem, abból semmi nem lesz! Mert sokan vannak, akik úgyis megjelentik nekem, amiket elmondtál. Ha pedig remegve félsz tôlem, nem helyesen teszed, mivel éppen hogy a nemtudás az, ami fájdalmas sebet ejt rajtam. De a biztos tudásban ugyan mi rettenetes van? Talán bizony nem 460 vitt már eddig is ágyába sok más nôt az én férjem, egyetlenem, 48? És közülük bizony soha senki nem hallott tôlem rossz szót, vagy átkot, s éppen így nem fog ez a nô sem, égjen bármennyire is 49 az iránta érzett szerelem tüzétôl, mivel én ôt, azóta hogy megpillantottam, inkább szánom, mivel 465 saját szépsége hozott életére pusztulást, és otthona földjét, bár akaratán kívül, szerencsétlenségére éppen ô dúlta fel és döntötte szolgasorba. Ám mindezen gondokat hordják messzire a szelek! Neked pedig azt mondom: hamislelkû másokkal légy, de velem szemben hazug soha! 470 Hallgass reá, mert csupa hasznosat mondott, és késôbb sem lesz okod szemére vetni semmit neki, s elôttem is kegyben fogsz állni! Legyen tehát, kedves úrnôm, mivel értem már, hogy te halandó módra gondolkodsz a halandók dolgairól, s ezt nagyon is megfontoltan teszed; el fogom hát mondani a teljes igazságot, semmit sem rejtek el. 475 Mert úgy van minden, ahogy ez állítja. E leányért rettenetes vágy kerítette hatalmába t ott, és bizony ôérette dúlta fel dárdájával a teljességgel földig rombolt atyai földjét, Oikhaliát. És mindezt mert ezt el kell mondanom az ô mentségére 480 soha nem mondta, hogy titokban kell tartani, s nem is tagadta le soha. Csakis én magam, ó, úrnôm, mivel rettegve féltem, nehogy szavaimmal bánatot okozzak szívednek, én vagyok a bûnös, már ha úgy ítéled, hogy ez bármiképpen is, de bûn. Most tehát, hogy a teljes igazságot ismered, 485 az ô [] érdekében és hasonlóképpen a magad, vele közös érdekében is szeresd tiszta szívedbôl ezt a nôt és ôszintén gondold meg, hogy amit az imént mondtál vele kapcsolatban, azt úgy kell érteni, hogy színigaz. Mivelhogy ô, bár mindenen gyôzedelmeskedik két kezével, az e lány keltette szerelemmel szemben mindenben gyengébbnek bizonyult. 490 Hiszen én is éppen így gondolkodom, hogy ezek szerint kell cselekedni, és semmiképpen nem vonok fejemre vészt magam kereste átokkal, bûnös harcra kelve az istenekkel. De menjünk be a palotába, hogy szavakba foglalt üzeneteimet magadhoz vedd, és hogy amit az ajándékokért kell viszonzásul elkészítve nyújtani, 495 azt is mind magaddal vigyed. Hiszen nem méltányos, hogy üres kézzel menj utadra, miután ekkora kísérettel érkeztél ide. 47 más módszert választ, hogy t az igazság megvallására kényszerítse: eljátssza a józanul gondolkodó, az emberi-férfiúi természetet értô és megértô, melegszívû feleség és királynô az adott lelkiállapotban nem könnyû szerepét. Hasonló meggyôzô hazugság: Szophoklész, Aiasz 646 skk., ahol a hôs meggyôzi környezetét, hogy nem akar véget vetni életének. 48 Erôs tragikus irónia érezhetô az anér eisz kifejezés mögött. 49 Mármint. 73

50 Az egész elsô sztaszimon a Szerelem hatalmáról szól, közvetlenül kapcsolódva az elôzô jelenethez. Iolé és sorsközösségére utal, hogy a kardal nek az Akhelóosz folyóval való harcát idézi fel, Déianeirát, csakúgy, mint most Iolét, pusztító szerelmi szenvedélye okaként jelölve meg. Ugyanezt a történetet idézte fel a prologoszban (9 skk.), s mivel a két leírás pontrólpontra megegyezik, arra kell gondolnunk, hogy minden helyzetben való igazmondásának bizonyítására is szolgál e kardal egy olyan drámában, ahol az igazmondás nem minden szereplô sajátja. 51 Aphrodité; Iliasz XIV. 217 skk., XV. 187 skk. 52 Célzás Perszephoné elrablására. 53 Poszeidón talán mint mindenféle szörny nemzôapja többek között a Küklópszé, Szkeiróné, Pégaszoszé került az Aphrodité áldozataiként elôsorolt istenek közé. 54 A második epeiszodion (531 632). A legfontosabb változás, hogy leleplezi önmagát a elôtt: csak képmutatás volt a elôtt játszott megértô, okos asszony-jelenet, nem képes elviselni hûtlenségét, harcolni fog férje szerelmének visszaszerzéséért. Rettentô hatalmas erô az, amellyel mindig diadalmaskodik Küprisz. 50 Az istenek történeteit most 500 elhagyom: azt sem mondom el, hogyan csapta be 51 Kronosz fiát, meg az Éjszakában-élô Hádészt, 52 vagy hogyan Poszeidónt, a Földrázót. 53 De talán azt, hogy e nôt feleségül megszerezni miféle hatalmas erejû küzdôk szálltak a nász-harcba. 505 Hogy kik rontottak egymásnak csapás-osztogató és porfelleget kavaró, gyôzelmi díjat meghirdetô küzdelmekben? Az egyikük egy folyó mindent-elsöprô-ereje volt, messze-kimagasló-szarvú, négylábú bika képében, 510 Akhelóosz Oiniadából; a másik a Bakkhoszhoz tartozó Thébaiból jött, íját, dárdáit és buzogányát rázva: Zeusz fia ô. ôk ketten akkor elszántan, a nászért lázban égve, harcba szálltak egymással. 515 Köztük pedig egyedül a nászra-ügyelô Küprisz volt jelen pálcájával ítéletet hirdetni. Akkor kézitusa volt ott és íjaknak messzezendülô összecsapása, és bika-szarvaknak szikrázó kavargása. 520 És volt a másikat összeroppantani akaró ölremenés, és volt homlokoknak gyászhozó ütköztetése és mindkét részrôl jajkiáltások. A szépszemû, gyönge lány pedig a távolban csillogó szirtfokon 525 ült, arra várva, ki férje lesz. Én szemtanúként mondom mindezt el. De a szûzlány harci díjul kitûzött szeme sajnálatra méltó sorsra vár. És íme, anyjától már távolra szakítják, 530 mint árva ôzgidát. 54 Amíg ez az idegen, ó, kedveseim, bent a házban búcsúzkodik a dárdaszerzette lányoktól, mielôtt útra kel, addig kijöttem ide, mintegy titokban, hozzátok, részint, hogy elmondjam mindazt, amit kezemmel megtenni elterveztem, 535 és hogy amiket elszenvedek, gyász-panasszal zokogva osszam meg veletek. Mert tudom, hogy nem szûzlányt, de feleségül vett asszonyt, mint hajós a rakományt, fogadtam teherként házamba, mint lelkemre szégyent hozó árucikket. És mostantól ketten várjuk mi, nôk, egyazon 540 takaró alatt, hogy megöleljenek. Ilyen díjat küld nekem viszonzásul mert jól ôriztem otthonát oly hosszú idô után, lenyilazza Nesszoszt. Mozikpadló az aquincumi Herkules-villából, Kr. u. 2. század (Komjáthy Péter felvétele) 74

Szophoklész: Trakhiszi nôk kit hozzám hûnek és becsületesnek mondanak. Én mégis képtelen vagyok haragudni rá, aki oly gyakran szenved ettôl a betegségtôl. 545 De hát egy másik nôvel együtt élni melyik asszony lenne képes, megosztva véle ágyát, házasságát? Mert látom, hogy az egyik virágzó szépségében mint virul folytonosan, míg a másik egyre hervadoz. Az elôbbit mint virágot, leszakítani vágyik a szem, míg az utóbbitól a férfi elfordítja lépteit. 550 Tehát éppen attól rettegek, hogy bár férjemnek nevezik majd továbbra is mégis a fiatalabb lány mellett lesz férfi. 55 De, mint azt mondtam már, nem való, hogy haragra gyúljon a nô, ha józan eszén van. Ám hogy gondjaimtól miként szabaduljak, kedveseim, van rá mód, meg is osztom veletek. 555 Régtôl ôrzök bronzedény mélyére rejtve egy rég szerzett ajándékot, melyet egy vén szörnytôl kaptam valaha: ehhez még zsenge lány koromban a szôrösmellû Nesszosz sebeibôl mikor az halálán volt jutottam hozzá. A mélyörvényû Euénosz folyón vitte át ô a halandókat 560 jó pénzért, karjai közt, és sem csapást kimérô evezôkre, sem hajók vitorlájára nem volt szüksége munkájához. Midôn apám házából elbocsátva, Héraklésszel elôször keltem útra mint hitvese, vállán vitt át engem is, de amint a folyó közepére értünk, 565 szemérmetlenül kezével illetett. Én felsikoltottam, mire Zeusz fia azonnal visszafordulva biztos kézzel kilôtte rá szárnyas nyilát, az pedig mellkasán átfúródva tüdejébe hatolt. Haldokolva akkor a szörny így szólt hozzám: Vén Oineusz lánya, 570 ha hallgatsz rám, hasznodra lesz ez a velem való átkelés, mert hiszen te vagy az utolsó, akit céljához elviszek. Mert ha a sebem körül kiömlô véremet ott, ahol a lernai szörny, a Hüdra sötét színûre festette e nyílvesszôket, kezeddel felfogva magaddal viszed, 575 szerelmi bájital lesz az neked a héraklészi szív megtartására, hogy még ha megpillant is más nôt, semmiképp ne égjen soha vágyva érte, feledve az irántad érzett szerelmét. 56 Ez jutott eszembe, kedveseim, mert palotámban jól elzárva ôrzöm ezt azóta, hogy meghalt a szörny; 580 és ezt a khitónt megmártottam benne, pontosan követve mindazt, amit még éltében meghagyott. Mindezeket elvégeztem tehát. Bárcsak soha ne ismernék meg gonosz merészségeket, soha ne is kelljen kigondolnom ilyeneket, hiszen gyûlölöm az ilyesmire vetemedô asszonyokat! De talán valahogyan legyôzhetem a varázsszerekkel ezt a 585 lányt és a testét érintô bájitallal visszaszerzem férjemet. 57 Munkám eredménye tehát készen áll, hacsak nem tûnik úgy, hogy valami értelmetlenséget teszek. Ha igen, felhagyok vele. Ha ember bármiféle hitet táplálhat a tettekkel kapcsolatban, számunkra úgy tûnik, nem hibásan gondoltad végig teendôidet. 590 Ami az én hitemet illeti, a végiggondolásra van erôm, de hogy tettre váltsam mindezt, sehogy sem tudom elszánni magam. De a bizonysághoz cselekedni kell, hiszen még ha bizonyos vagy is abban, hogy helyes gondolatra jutottál, próba nélkül nem tudhatod. De hiszen mindjárt meg fogjuk tudni, mert látom már a férfiút, 595 hogy kapunkban útra készen áll, rövidesen el is fog indulni. Egyet kérek tôletek könyörögve: jól rejtsétek el tervemet! Mert ha sötétség leple alatt cselekszel bûnös dolgokat, a szégyen büntetése soha nem sújt le rád. 58 Mit kell tennem? 59 Add ki parancsod, Oineusz gyermeke, mivel már igencsak hosszan késlekedem itt. 600 De hiszen éppen ezen vagyok, rád várva már,, 55 A tragédiában sehol másutt nem vall enynyire nyíltan egy nô szexuális kiszolgáltatottságáról, a félelemrôl, hogy férje más nô kedvéért nem fog szeretkezni vele 56 tragikus naivitásának legvilágosabb példája: vajon hogyan hihette el, hogy a haldokló Nesszosz éppen gyilkosa boldogságáért aggódik? Vö. Graf, F., Une histoire magique : Moreau, A. Turpin, J. C. (szerk.), La magie. Actes du Colloque International de Montpellier, I III., Montpellier, 2000, 41 60. 57 Faraone, C. A., Deianeira s Mistake and the Demise of Heracles: Erotic Magic in Sophocles Women of Trachis : Helios 21 (1994) 115 135. 58 Ugyanezt a gondolatot találjuk Euripidész Hippolütoszában (403 404). 59 csak most ér a színre, nyilvánvalóan nem hallhatta utolsó szavait. 75

60 Enyhe szemrehányás és gúny érzôdik hangjában: királynô létére várnia kell a palotában idôzô (a nôkkel idejét töltô) szolgájára. 61 Tanító célzatú figyelmeztetés. konkrétumok említése nélkül emlékezetébe idézi, hogy milyen helytelen volt túllépnie rabnôket kísérôi, hírhozói hatáskörét, amikor Ioléval kapcsolatban hazugságokkal akarta félrevezetni. 62 Ráolvasás jellegû figyelemfelhívás. Nem képezi a nek szánt üzenetek részét annak taglalása, hogyan fogadta Iolét, a királynô mégis nagyon szeretné, mi több: szuggerálja (627 628), hogy ha netán szóba kerülne a kérdés elôtt... csupa jót mondjon róla. Érdemes elgondolkozni ravaszságán: ezek szerint az persze nem lenne hatáskör-túllépés részérôl, ha arról is beszámolna nek, amit Iolé fogadtatásával kapcsolatban tud. 63 A második sztaszimon (633 662), a boldog várakozás gyôzelmi dala. Részletes elemzését lásd Finkelberg, M., The Second Stasimon of the Trachiniae and Heracles Festival on Mount Oeta : Mnemosyne 49 (1996) 129 143. 64 Igencsak szofisztikált, alaposan végiggondolt eszmefuttatás a három lehetséges-kívánatos életút felvázolása; úgy tûnik, alaposan felkészült az anyjával való találkozásra/leszámolásra. Ugyanakkor a három lehetôség közül (halj meg, ne legyél az anyám, ne ilyen legyél), csak az elsô tekinthetô reálisan elgondolhatónak, kivitelezhetônek nem véletlen, hogy ezt teljesíteni is fogja. A másik kettô patetikus felkiáltás, fájdalmat okozni akaró bántás, elhamarkodott ítélethozatalon alapuló, féktelen anyagyûlöletének terméke. Természetesen a mágikus-mesei hármas szám is fontos: az indulattól fûtött, családtagoknak címzett átok-ítéletek esetében a tragédiában a pszichológiailag jóval érthetôbb emberibb, mondanánk, ha ebben az összefüggésben a szó nem lenne megengedhetetlen eufémizmus vagy-vagy formula szokott szerepelni: Euripidész, Hippolütosz 895 898. 65 Úgy hangzik, mint egy közmondás. t indulata nem akadályozza abban, hogy patetikus felkiáltásokkal készítse elô anyja bûnösségét tárgyaló monológját (749 812). Vö. Pindarosz, Olümpiai ódák II. 15. 17. míg te odabent társalogtál az idegen nôkkel: 60 vidd el kedvemért ezt a hosszan szôtt peploszt ajándékul távollévô férjemnek, kezem mûvét! Amikor pedig átadod, mondd neki, hogy senki halandó 605 rajta kívül testére fel ne öltse azt, s nem láthatja sem a Nap fénye, sem szent liget, sem házitûzhely azelôtt, hogy ô nyilvánosan, áldozni kiállva a nép elé az isteneknek meg nem mutatta egy bikaáldozó szent napon. 610 Mert így tettem esküt én, hogy ha palotánkban épségben megláthatom ôt, vagy csak megbízható hírként hallom, hogy visszatér, ebbe a khitónba öltöztetem ôt, és az istenek elé viszem mint új peplosszal ékes új áldozót. És vidd magaddal mindezeknek bizonyító jelét: ô 615 fel fogja ismerni gyûrûm jól olvasható zárókövének vésetét. Indulj hát, és mindenek elôtt ügyelj e törvényre: küldönc lévén ne törekedj túlságosan túllépni hatáskörödön 61. Hogy azután majd az ô hálája és az enyém összeadódva egy helyett kettôs hasznot hozzon neked. 620 Mivelhogy pedig Hermész védelme alatt, megbízhatón teljesítem a rámbízottakat, semmiképpen sem fogok véteni a te dolgodban, vagyis hogy hozzá elvíve e ládikát, úgy, amint van, megjelentem szavaid is; ebben biztos lehetsz. Most útra kelhetsz. Hiszen tudod saját tapasztalatodból, 625 miként állnak a dolgok bent, a palotában. 62 Megtapasztaltam és el is fogom mondani, hogy mindent teljes épségben találtam. Mivel pedig saját szemeddel láttad, ismered az idegen nô fogadtatásának minden részletét, s azt is, hogy én milyen szeretetteljes fogadtatásban részesítettem ôt. Olyannyira, hogy a szívemet elöntô gyönyörtôl majd elaléltam. 630 Nos hát, mi mást mondhatsz még el? Mert attól félek, nehogy túl sokat beszélj majd szerelmes vágyódásomról, mielôtt tudhatnám, vajon rám is annyira vágyik-e ott a távolban ô. Ti, akik a hajókra váró szirtek 63 és a meleg vizû források, és Oita 635 sziklái között laktok, s ti is, akik a méliszi öblöt körülölelô vidéken éltek, s ti is, akik az arany nyílvesszôs Szûz rétjét lakjátok, ahol a hellének tanácskozásaikat tartják, melyeket Pülai Gyûléseknek hívnak, 640 hamarosan visszatér közétek a szépen szóló nádsíp, amely nem rettentô hangzavart fog zengeni, de hasonlatos lesz az isteni múzsa lantjához. Mert a Zeusztól származó férfi, Alkméné szülötte 645 úton van hazafelé nagyszerû kiválóságával szerzett hadizsákmányával. Ô, akit teljes tizenkét hónapon át otthonától távol tudtunk, miközben reá vártunk mindvégig, valahol a tengeren járt, hír 650 nélkül. Szeretett felesége pedig, a szerencsétlen, ezerszer-szerencsétlen szívét folyton sírva a pusztulásig sorvasztotta. De most az ôrjöngô Arész elengedte ôt a szenvedésekkel teli napok fogságából. Érkezzen hát haza, érkezzen hát haza! Nehogy 76

Szophoklész: Trakhiszi nôk megálljon sokevezôs hajója az úton mielôtt eddig a városig el nem ér, felváltva e hellyel a tengerpartit, ahol, mondják, áldoz éppen. 660 Térjen haza onnan nagyon szerelmesen, teljesen leigázva a Csábítás egész testét beborító erejétôl a szörny útmutatása szerint! Asszonyok, mennyire félek, nehogy mértéken túlinak bizonyuljanak tetteim, amelyeket én mind helyeseknek véltem elôbb. 665 Mi történt,, Oineusz lánya? Nem tudom. De aggódom, hogy hamarosan nem fogják-e úgy találni, hogy rettentô szörnyûséget követtem el szépreményû tett helyett. Csak nem a nek küldött ajándékok miatt aggódsz? De igen, nagyon is! Olyannyira, hogy arra jutottam: sohasem 670 adnék kétes kimenetelû ügyben tanácsot senkinek. Mondd el, ha lehet, mitôl rettegsz? Olyasmi történt, amit ha elmesélek nektek, asszonyok, hihetetlen csodának fogtok nevezni. Mert amivel a hófehér peploszt, melyet magára 675 fog ölteni, jól megkentem, a bárány gyapjából vett csomó, semmivé vált, pedig senki a házban lévôk közül el nem pusztította, de önmagától elemésztve megsemmisült, vagyis az agyagos földön feloldódott. De hogy az egészet, úgy, ahogy történt, megismerd, aprólékos részletességgel mesélem el a történetet. 680 Ugyanis én azon dolgok közül, amelyeket a szörny Kentaurosz sebesülten az oldalán átfúródott rettentô nyílvesszôtôl nekem tanításul elmondott, semmit el nem mulasztottam törvényerejû szavaiból, de gondosan megôriztem, mint érctáblába vésett, nehezen elpusztítható levél írott szavait. És mik parancsba voltak adva ott nekem, pontosan elvégeztem én. 685 E csodaszert a tûztôl mindig távol kell tartani, s a napsugár fénye sem érintheti, hanem a legrejtettebb zugban kell ôriznem épségben, addig a napig, amikor mint festékanyagot fel kell majd használnom szólt az utasítás. Mindezt megtettem én. Most pedig, mikor eljött a pillanat, hogy használni kellett, ajándékom bekentem vele a palotában, otthonom mélyén, titokban egy 690 gyapjúcsomóval, melyet egy kiválasztott bárány szôrébôl téptem ki, azután pedig elhelyeztem azt [a peploszt] összehajtogatva, a napfénytôl távol tartva egy öblös ládikóban, mint láttátok. Szobámba visszatérve azonban felfoghatatlan csodajelet látok, emberész számára megmagyarázhatatlant. 695 Mert a bárányról tépett gyapjúcsomót, amelyet a bedörzsöléshez használtam, véletlenül egy lángsugár közepébe dobtam, vagyis oda, ahová a nap besütött. Az pedig, amint átmelegedett, teljesen láthatatlanná folyt szét, sisteregve elporladt a földön, leginkább ahhoz hasonlatosan, mint amikor látod, hogy a 700 fûrész éle alól kipergô porszemek szétporladnak a vágás helyén. Éppen így hevert ott a gyapjúcsomó. A földrôl pedig, ahol még az imént feküdt, sistergô tajtékcseppek törnek elô, mint mikor kora ôsszel Bakkhosz szôlôjébôl a kékes nedû sûrû cseppje a földre loccsan. 705 Úgyhogy én, szerencsétlen, nem tudom, mit gondoljak, de azt látom, hogy valami rettenetes tettet vittem véghez. Hogyan és ugyan miért mutatott volna a szörny haldokolva jóindulatot irántam, aki miatt halnia kellett? Lehetetlen! Sôt azon, ki megsebezte, bosszút akart állni, 710 ezért bájolt el engem. Mindezt csak most, mikor már régen késô, s amikor már semmi haszna, fogom fel eszemmel. Tehát én egyedül hacsak nem csal majd meg e kérdésben eszem, én, szerencsétlen, pusztítom el ôt mindörökre. Hiszen tudom, hogy az a kivetett nyílvesszô egy istent, 715 Kheirónt is megsebezte már, s hogy akihez csak e nyílvesszô hozzáért, megölt mindenfajta szörnyet. Akkor a szörny pusztulását okozó, testén átfúródott nyílvesszôrôl származó sötét vér hogyan ne ölné meg ôt is? Szerintem ez biztosan így van, így bizony. De eldöntöttem: ha ô elpusztul, 720 abban a pillanatban nekem is együtt kell halnom vele. Mert elviselhetetlen úgy élni, hogy hallod, szidalmakat szórnak rád, miközben mindennél többre tartod, hogy soha bûnös asszonnyá ne légy. A szükség kényszerít, hogy a rettenetes tettek félelemmel töltsenek el, mégsem kell a reményt, mielôtt a sors határoz, feladni. 725 Lehetetlen, hogy midôn gonosz tervek töltik ki életed, bármiféle remény is lenne, amely akár csak egy kis erôt is adna szövetségesül. De azokkal kapcsolatban, akik nem szándékosan követtek el bûnöket, kisebb a megvetô harag, veled kapcsolatban pedig épp ez a helyzet. Ilyesmiket ne mondjon az, aki a bûnös tettnek 730 részese volt, csak az, akinek otthonára semmiféle súly nem nehezül. A további beszédnél a hallgatás most helyénvalóbb neked, hacsak nem mondanád el mindezt saját fiadnak is. Mivel íme, itt van ô, aki apját kutatni indult útnak korábban. Ó, anyám, bárcsak e három közül egyet választhatnál: 735 vagy ne lennél életben már, vagy ha ép és egészséges vagy, más anyjának hívnának, vagy tisztességesebbre cserélhetnéd valahogy lelkedet, amely most tiéd. 64 Mi történt, gyermekem, hogy ennyire gyûlöletesnek találsz? Tudd meg, hogy férjedet, akit apámnak hívok én, 740 megölted a mai napon. Jaj nekem, milyen hírt hoztál szavaddal, fiam? Olyat, amelyet nem lehet meg nem történtté tenni. Mert azt, ami napfényre került, ki lenne képes nemlétezôvé tenni? 65 Mit mondasz, fiam? Az emberek közül kitôl hallva 745 állítod, hogy én ily szörnyû tettet hajtottam végre? Én magam voltam apám szörnyû szerencsétlenségének szemtanúja, mivel mindent láttam, így hát nem hallomás alapján beszélek. De hol akadtál rá férjemre és hol tudtál mellette lenni? 77

66 Tipikus, hírnök-monológot bevezetô mondat. Lásd Schadewaldt, W., Monolog und Selbstgespräch : Neue Philologische Untersuchungen 2 (1926); Keller, J., Struktur und dramatische Funktion des Botenberichtes bei Aischylos und Sophokles, Inaugural-Dissertation, Tübingen, 1959. 67 hekatombát mutat be, amelynek elsô lépéseként tizenkét, hibátlan (enteleisz) bikát öl le az oltárnál. A busz akár jelenthetne ökröt is, de az ige (tauroktonei, 760.) bikákra utal. Az elôáldozatként leölt tizenkét, hibátlan áldozat elôképe: Iliasz XXI. 26 30; XXIII. 22 23; 166 176. Akhilleusz tizenkét trójai ifjat mészárol le Patroklosz máglyájánal. 68 Hasonló leírás az ajándékba küldött, méreggel átitatott peplosz hatásáról: Euripidész, Médeia 1156 skk. 69 már-már eposzi naturalizmussal, a horrorisztikus részletekben kéjes örömmel elmerülni látszón beszél meggyilkolásáról (vö. Iliasz XVI. 307 skk., 339 341, 345 350). nyers, vadállati ereje és ôrjöngése utolsó hôstettében mintegy összefoglalja egész életét: az elôbb ütni, aztán beszélni módszere minden munkája során a gyôzelemhez vezetô egyetlen, helyes út volt. Tragikus irónia van abban, hogy utolsó szörnypusztító gyôzelme éppen egyik leghûségesebb szolgájának aki elôtt hazudni sem volt rest uráért! meggyilkolása. 70 Mint Philoktétészt vagy Hippolütoszt, t is legyôzi a fizikai szenvedés, a betegség (noszosz: 784). 71 Innentôl tér el a hírnök-beszédek felépítésétôl: a személyes érintettség részletezésével az ôt ért veszteségét mértékét, egyúttal pedig felelôsségét fogja kiemelni. 72 A végkövetkeztetés és az ítélet. ban fel sem merül, hogy kérdéseket tegyen fel anyjának, meghallgassa esetleges védôbeszédét, s ezzel akarva-akaratlanul apjához méltó (értsd: a családi ügyekben elhamarkodottan ítélô, engesztelhetetlenül gyûlölködô) fiúként viselkedik. Az ezt követô átok egyedülálló a fennmaradt tragédiákban: mérhetetlen gyûlölettel eltelt szavakkal egy fiú saját anyját átkozza el. Még Élektra sem mond ilyen súlyos szavakat anyjának, Klütaimnésztrának (Euripidész, Élektra 1093 1095). 73 A jól felépített (vád)beszédek szabályainak megfelelôen a lezárás, a végkövetkeztetés mintegy összefoglalásképpen visszatér a kiindulóponthoz, a megelôlegezett és a beszédben árnyaltan okadatolt ítélethez, elátkozásához (734 737), ám sokatmondó, hogy a vádmonológot elôkészítô három kívánság közül immár csak az egyetlen, ám valóban végrehajtható átok-ítéletet ismétli meg: pusztulj el! Ha az kell, hogy megtudd, mindent el kell hát mondanom. 66 750 Úton volt, miután felégette Eurütosz híres városát, magával hozva a gyôzelmi díjakat és a legfôbb hadizsákmányokat; Euboiának van egy hullámölelte szirtje, úgy hívják: Kéneion-fok, itt Zeusz atyának oltárokat emelt és lombokkal ékes, szent, áldozó helyet jelölt ki. 755 Ott pillantottam meg elôször ôt, a beteljesült vágytól boldogan. Hozzá, a sokáldozatú szent áldozásra készülôhöz otthonról megérkezett akkor házi hírnökünk,, ajándékodat hozva, halálhozó peploszod. ô, miután azt magára öltötte, ahogyan te pontosan meghagytad, 760 tizenkét hibátlan bikát áldozott, leölve a zsákmány-csorda legkiválóbb részét. Ugyanakkor ezekkel együtt a teljes áldozat mindösszesen száz ökör volt, melyeket az oltárhoz odaterelt. 67 És elôször is a szerencsétlen boldog szívvel imádkozott, örvendve díszeinek, különösen pedig köpenyének. 765 Ám mihelyt a szent áldozatok lángja magasra csapott, a vértôl és a fenyô-tüzifa gyantájától táplálva, izzadság lepi el testét mindenütt, és a khitón szorosan rátapad, tökéletesen illeszkedve, mintha mesterember szabta volna rá: 68 minden tagját elfedi. Egyszerre csak csontig hatoló, maró fájdalom 770 kígyózik teste mélyéig, mintha egy gyilkos, rettenetes kígyónak mérge mart volna bele. Akkor pedig ráordított a szerencsétlen sorsú ra, aki pedig gonosztettedben semmiféle részt nem vállalt, hogy miféle álnok cselvetések jegyében hozta ezt a peploszt el neki. 775 ô pedig, a szerencsétlen, mivel semmirôl nem tudott, azt válaszolta, hogy csak ajándékodat hozta el, úgy, ahogy az parancsba volt adva neki. Férjedet pedig, éppen amint ezt meghallotta, egy rettentôen fájdalmas, mellkasára támadó, testet tépô fájdalom kerítette hatalmába; akkor megragadta ôt lábánál fogva, ott, ahol az ízület hajlik, 780 és hozzácsapta egy, a tengerbôl elômeredô sziklához. Haján végigcsorgott a fehér agyvelô és kettéhasított fejének közepébôl a vérrel együtt folyt lefelé. 69 A teljes tömeg egy emberként zúdult fel jajongva, látva, ez hogy szenved, 70 az meg hogyan végezte életét. 785 De senki sem merészelt közelebb lépni férjedhez. Mert ôrjöngve vonaglott, majd a földre zuhant, rettentôn üvöltve, jajgatva. Körötte pedig a sziklák visszhangoztak, Lokrisz hegycsúcsai és Euboia szirtjei. Végül felhagyott mindezzel a szerencsétlen, miután oly soká dobálta 790 magát a földön, számtalan fájdalom-kiáltást üvöltve, a reá végzetes sorsot hozó nászi ágyat átkozva szüntelen, a tiédet, szerencsétlen asszony, és az Oineusztól nyert nászt, amelyet saját élete elpusztítására nyert magának. Ekkor 71 a mindent ellepô porfelhôbôl felemelte kíngyötört 795 szemét, és meglátott engem a sereg közepén, amint könnyem omlott, és rám pillantva így beszélt: Gyermekem, gyere ide hozzám, ne fuss el kínom láttán, még akkor sem, ha velem kellene halnod neked is. Hanem felemelve engem, vigyél el innen, és inkább tégy le 800 ott, ahol a halandók közül senki sem láthat. Ha szánsz engem, legalább errôl a földrôl vigyél el, amilyen gyorsan csak lehet, nehogy itt kelljen meghalnom. Ezt parancsolta, mi pedig egy csónak mélyén elhelyezve ôt, nagy nehezen e földre hoztuk ôt, 805 miközben mindvégig hányta-vetette magát, fogát csikorgatta; ôt is azonnal megláthatjátok, vagy még élve, vagy éppen amint halálán van. Mivelhogy ezeket tervelted ki, anyám, az én apám ellen, 72 és végre is hajtottad terveid, most leleplezôdtél; mindezekért a büntetésosztó Díké és Erinüsz álljon rajtad bosszút! 73 Ha embernek ez megengedett, így imádkozom. 810 Márpedig megengedett, hiszen te mutattál példát számomra e téren, a földön élô valamennyi halandók legkiválóbbikát megölve, olyan férfit, akihez hasonlatost nem látsz többé soha. 78

Szophoklész: Trakhiszi nôk Asszonyom, miért térsz be a palotába sietve, némán? 74 Talán nem tudod, hogy hallgatásod azt jelenti: a vádlóddal együtt vádolod magad? 815 Hagyjátok csak elmenni! Bárcsak minél messzebbre ragadná ôt szemeim elôl egy forgatag, miközben távozik, ez lenne remek! Miért kellene bárhogyan is anyai dölyfét növelni azzal, hogy e szent nevet: anya, viselje ô, aki semmit nem tesz úgy, ahogy egy anyának kellene? Hát csak menjen boldogan! És azt a gyönyört, amelyben 820 apámat részeltette, bárcsak kapná meg ô maga is! 75 Látnotok kell, ó, lányok, mennyire közel ért hozzánk az isteni jósszó, az oly régen kimondott, jövôlátó megfontolás, amely bizony hirdette, 825 hogy a tizenkettedik, terméshozó hónapokat számláló év amint a végére ér, véget fog vetni Zeusz saját fia szenvedéseinek. És mindezeket hibátlanul, mintegy kedvezô széltôl hajtva be is teljesíti. Mert ugyan hogyan lenne képes az, aki már nem látja a fényt, 830 vagyis aki halott már, valaha is újabb szolgaságot magára venni? 76 Mert hogyha ô a Kentaurosz gyilkos leplének végzetes csellel elkészített nedvében már elmerült teljesen, miután méreggel volt az átitatva, melyet a Halál szült, s a gonoszcselû sárkány táplált, 835 hogyan láthatná meg a következô napot azon kívül, amelyet most lát, amikor már teljesen rátapadt testére a legrettenetesebb hüdra rémséges alakja, és elpusztítja ôt a sötéthajú, cselesszavú szörnynek 840 teste felszínét tajtékkal ellepô ösztökéje? 74 meg sem kísérel válaszolni fia vádjaira. Miután baljós elôérzetei sorra-rendre valósággá váltak, némán távozik örökre a színrôl. Ugyanilyen halálba induló egyértelmûség jellemzi például az Antigonéban Eurüdikét, aki miután végighallgatta a beszédét (Antigoné és Haimón halálról), némán távozik a színrôl (1244 1245), az Oidipusz királyban pedig Iokasztét (1073 1075). 75 A harmadik sztaszimon (821 862); drámánkra jellemzô módon a kardalok közvetlenül a színpadi jelenhez kapcsolódva, a történet kommentárjaként hangzanak el, így van ez ebben az esetben is. Az eddigi tragikus események összefoglalása e dal: fizikai szenvedése és várható halála, sorsa, a Nesszosz-történet újbóli felidézése, tetteinek (kritikus) áttekintése áll a középpontban. 76 Tragikus irónia megmenekülését, szenvedéseinek szûntét azonosítani halálával. A elkeseredett kommentárja mögött felsejlik az isteni világ, azon belül is Zeusz (!) kritikája. Mindezekbôl ez a szerencsétlen nô nem késlekedôn csak az otthonát fenyegetô csapást látta meg, az oda váratlanul beköltözô, új feleséget, s némely dolgokat egyáltalán nem értett meg, 845 némelyeket pedig valaki más, pusztulást hozó szövetségese miatt kell elszenvednie; bizonyos, hogy most fájdalomkiáltásokat Athéni vörösalakos peliké ajándékozási jelenetével, Kr. e. 440-430. k. 79

77 A hallgatásba burkolózó Küprisz (Küprisz anaudosz, 860) teszi teljessé a hallgatás (némaság) tragikum-hordozó jelentôségét drámánkban. A szerelem eltitkolása érinti Iolét aki mindvégig néma marad: így válik ô ebben az összefüggésben a mindent elpusztító Szerelemmé. Vö. Euripidész, Hippolütosz 38 40 (Phaidra némán ôrzött, tragikus szerelmi lángolása). 78 A negyedik epeiszodion (863 946). öngyilkosságának híre a Dajka- párbeszédben, majd a részletek ismertetésével a Dajka monológjában kerül elbeszélésre. 79 A nôi öngyilkossági mód a tragédiában általában az akasztás (Iokaszté, Phaidra, Antigoné) vagy a máglyahalál (Megara; Iphigeneia esete önként vállalt halál, máglya, de mégsem halál határeset). az egyetlen, aki ezt a férfias (Aiaszhoz illô) halálnemet választja. Nem mintha a nôk el lennének tiltva a kés (kard) használatától a tragédiában: a nôk gyilkolni, szemet kivájni azért tudnak (Klütaimnésztra, Élektra, Médeia, Hekabé). Lásd Loraux, N., Tragic Ways of Killing a Woman, Cambridge, Mass., 1987, 36 55. hallat, vagy éppen végtelen könnyeinek árjával áztatja a lágy harmatot, 850 miközben a közelgô Sors rettenetes és hatalmas vészt hoz napvilágra neki. Könnyek hatalmas árja tör elô belôlem, mert elárasztja ôt a pusztító betegség, ó, jaj, olyan fájdalom, amilyet soha ellenségtôl a messze földön híres férfi 855 nem kellett hogy elszenvedjen. Ó, jaj, sereg élén harcoló dárda sötét hegye, te, aki egykor oly sebesen elhoztad ide azt a szüzet a meredek Oikhaliából, a harci zsákmányt! 860 Mert világos immár, hogy a mindenben segítô, de hallgatásba burkolózó Küprisz 77 mindezen események szerzôje. Elsô Félkar 78 Vajon az ôrület vett rajtam erôt, vagy valamely frissen felszakadó jajszót hallok a házból elôtörni? 865 Mit mondhatok? Második Félkar Nem érthetetlen hang visszhangzik, hanem szerencsétlen jajongás tölti be a palotát, mert egy új csapás zúdul a házra. Nézd hát ezt itt, mennyire öröm nélküli és milyen gondfelhôzte homlokkal 870 közeleg felénk ez az öregasszony, hogy híreit elmondja nekünk. Dajka Ó, gyermekeim, jaj, nem csekély bajoknak okozója lett nekünk a hez eljuttatott dísz! Miféle újonnan keletkezett bajról adsz hírt, anyó? Dajka Útra kelt, a legvégsôre mind közül, 875 de úgy, hogy meg sem kell lábát mozdítania. Csak nem úgy, hogy meghalt? Dajka Mindent hallottál. Meghalt a szerencsétlen? Dajka Másodszorra hallod. Ó, a szerencsétlen áldozat! Milyen módon halt meg, beszélj! Dajka A lehetô legborzasztóbban, az eredményt látva így. 880 Mondd el sorra-rendre, asszony! Oszd ezt meg velünk! Dajka Elpusztította önmagát. Miféle indulat, vagy miféle betegségek pusztították el ôt a romlás nyilának hegyével? Hogyan tervezhetett el 885 halálra új halált, amelyet egyedül önmagának készített? Dajka Halált hozó vas ejtett mély sebet testén. 79 Szemtanúja voltál, anyó, ez ôrült tettnek? Dajka Szemtanúja. A lehetô legközelebb álltam mellette. 80

Szophoklész: Trakhiszi nôk 890 Ki tette? És hogyan? Rajta, mondd el! Dajka ô maga emelt kezet önmagára, így követte el e tetteket. Mit mondasz? Dajka Az igazat. Megszülte hát, megszülte a nemrég feleségül vett leány 895 e palota számára a hatalmas Erinüszt! 80 Dajka Túlságosan is. És ha ott lettél volna a közelében, mellette, láthattad volna, miket tett, s most még jobban siratnád. De hát miféle nôi kéz merészelt ilyen tetteket elkövetni? Dajka 81 Mégpedig szörnyûségeseket! De hallgasd végig, hogy majd tanúskodhass mellettem: 900 Miután bement a palotába, egyedül-magányosan, még látta, hogy fia az udvaron öblös ágyat készített elô, hogy aztán apja elé siessen újra; 82 ekkor rejtôzködve bújt el odabent, hogy senki se lássa, s elôbb az oltárra borulva nyögve sírt, hogy 905 immár magányossá vált, majd jajongott, sorra érintve a megszokott tárgyakat, melyekkel a szerencsétlen korábban körülvette magát. Erre meg arra bolyongva a palotában, ha valamely, szívének kedves szolgálójának testére esett pillantása, feljajdult ô, a végzetes sorsú, rápillantva, 910 és ôrjöngve szólította saját végzet-istenét, és az immár örök idôkre gyermektelen otthonát. Majd mindezektôl elcsendesült. Ekkor váratlanul azt látom, hogy a héraklészi hálószobába siet sebesen. Én pedig, hogy szemem kilesse ôt, egy sötét zugban rejtôztem el 915 titokban. És látom, hogy asszonyom a héraklészi ágyon széles takarókat terít szét. És amint végzett ezzel, rávetve magát magasról a nászi ágy közepére feküdt, és azt könnyeinek forró árjával árasztva el 920 így beszélt: Ó, ágyam, ó, házasságom, mindörökre isten veletek, mivel engem már soha többé nem fogadtok be e nászágyba feleségként. Majd miután így beszélt, hirtelen mozdulattal megoldotta peploszát, amelyet aranyból készült 925 kapocs tartott össze keble fölött, és fedetlenné tette egész oldalát és bal karját is teljesen. Én pedig, amennyire csak tellett tôlem, sebes futással rohantam, és fiának elmondtam mindazt, amiben anyja mesterkedett. 83 De amikor, éppen csak oda s vissza sietve, megtettük utunk, 930 látjuk, hogy ô kétélû kardjával 84 mája alatt az oldalát és a szívét keresztüldöfte már. Ezt látva fia feljajdult, 85 mert felismerte a szerencsétlen, hogy haragjában e tettet ô idézte elô, és csak késôn tudta meg a háznéptôl, hogy anyja 935 mindent a szörny által becsapva, akaratlan követett el. És odabent a szerencsétlen fiú semmit nem hagy már jajszavától mentesen, kiváltképp siratja anyját, s ajkaira ráborul, majd pedig oldalához tapasztva oldalát, ott marad mellette fekve, gyászolva anyját, 940 mivel igazságtalanul gonosz váddal illette ôt, zokogott, mert egyszerre két részrôl is árvaságra jutott: apjától és anyjától is megfosztva kell most már élnie. Íme ezek történtek odabent. Úgyhogy ha bárki két, vagy akár több nappal is elôre számol, 945 annak nincs esze. Mert hiszen bizonyosan nincsen holnap, 80 Költôi képbe burkolt tragikus irónia: tehát feleségül vette Iolét, kettejük nászának gyümölcse az Erinüsz, a bosszúállás istennôje. A mitológiai szerepek szerint e tétel természetesen nem érvényes, hiszen egyetlen hagyomány sem tud és Iolé nászából született utódokról, arról nem is beszélve, hogy az Erinüszök igazán nem ilyen típusú bosszúra termettek: ôk a családon belüli gyilkosság és erôszak bosszuló istennôi (Klütaimnésztrát sem üldözik Agamemnón bosszuló istennôi, hiszen ô csak férjét ölte meg; bezzeg szegény Oresztészt, aki vérrokonát, anyját gyilkolta meg!). De ezeknek a filologizáló megjegyzéseknek itt nincs jelentôségük: egyszerûen jól hangzik a színpadról, a palotában bekövetkezett tragikus eseményekkel kapcsolatban vérségi bosszúra asszociálni. Vö. Seale, D., Vision and Stagecraft in Sophocles, Chicago, 1982, 85 89. 81 A Dajka monológja (896 946), vö. Euripidész, Alkésztisz 152 skk., a Szolgáló érzékletes leírása úrnôje élettôl való búcsúzásáról. Mindkét monológban közös, hogy kiemelt szerepet kap a kedves szolgálóktól, a megszokott tárgyaktól, nem utolsósorban pedig a nászágytól, a szexualitástól való búcsúzás. 82 Apró tévedés: nem indul el apja elé. 83 Különös reakció, amely világosan mutatja a Dajka cselekvési lehetôségeinek korlátait: ahelyett, hogy úrnôjét igyekezne visszatartani az öngyilkosságtól, odarohanva hozzá, akár fizikai erôszak árán is, keresésére indul, hogy segítségül hívja. Lett légyen szó akármilyen sebes futásról, az nyilvánvaló, hogy csakis késôn érhet vissza úrnôjéhez. Phaidra Dajkája akkor találja meg úrnôjét, amikor az már halott (Euripidész, Hippolütosz 775 skk.), ugyanígy Iokasztét Oidipusz (Szophoklész, Oidipusz király 1254 skk.). 84 Honnan és fôleg miért van Déianeirának kétélû kardja? 85 Minden átmenet nélkül kerül az elbeszélés középpontjába, halála már csak mint a következô jeleneteket, a bûnét (elhamarkodott ítéletét és anyjára szórt átkait) megbánt fiú apjával való találkozását készíti elô. 86 A negyedik sztaszimon (947 970): feltûnôen rövid gyászdal és sorsa felett, de ennél is fontosabb, hogy a most már menekülne, messzire repülne akár egy szélfuvallatra is (953 skk.), csak ne kelljen szembenéznie a halálos kínoktól szenvedô Héraklésszel. A feszültség növelését szolgálja, hogy a bizonytalan, vajon életben van-e még a hôs, vagy már halott. A végsô kétségbeesés állapota a tehetetlenség érzetével kiegészítve pontosan elhelyezi a t a tragédia szerkezetében: a szélsôséges boldogság (633 skk.) és a végletes boldogtalanság szélsôséges állapotai között váltakozik hangulata, ugyanakkor erôsen limitált idôtartamú megszólalásai jelzik, sohasem volt igazán közel Déianeirához, a palotát sújtó bajokhoz. 81

87 Az exodosz (971 1278). halott, t pedig haldokolva hozzák színre. A tragédia két hôse nem is találkozik a cselekmény során, hiába okozták egymás pusztulását a színpadi történet jelenében. Hasonló felépítésû Euripidész Hippolütosza: Thészeusz akkor lép színre, amikor Phaidra már halott, a kettejük közötti konfliktus megoldása éppúgy lehetetlen, pontosabban aktualitását vesztette, mint és történetében. 88 A szenvedô hôs álma feletti ôrködés segít megérteni, mi történik a színen: a halálos kínoktól elcsigázott t elnyomta az álom, s így, valami ágyféleségen hozták be. Vö. Euripidész, Hippolütosz 170 skk. a halálán lévô Phaidrát ágyán fekve, öntudatlan állapotban hozzák be; Euripidész, Oresztész 1 skk, 140 skk. 89 Egyszerû felkiáltás, amely az álomból ébredést kíséri, vagy a magatehetetlen beteg apját hívó jajszava? amíg valaki baj nélkül be nem fejezte az éppen most folyó napot. 86 Melyiken zokogjak elôbb? Melyik végzet ment messzebb? Eldönteni nem tudom, én szerencsétlen. 950 Íme, látjuk, hogy mik történtek a palotában, s aggódva várjuk, mik történnek még. Ugyanazt jelenti bírni valamit, vagy várni rá. Bárcsak egy erôs, boldogságot hozó szél támadna a házra, 955 amely messzire ragadna engem e helyrôl, nehogy Zeusz erôs szülöttének puszta megpillantása azonnal halálra rémítsen. Mert azt mondják, megszüntethetetlen fájdalmak közepette 960 közeleg már a palota felé, leírhatatlan csodaszörnyként. Közeli, nem pedig nagy távolságra lévô! kiáltom világgá éleshangú csalogány módján. Hiszen íme, idegenek ismeretlen csoportja érkezik. 965 De hogyan hozzák ôt? Mintha közeli rokonról gondoskodnának, súlyos, néma léptekkel hozzák terhüket. Jaj, jaj, hangja nincs már annak, akit hoznak! Hogyan kell ítélnem e felôl: már meghalt ô, 970 vagy álomban alszik talán? 87 Jaj nekem, apám, jaj nekem a miattad érzett gyász miatt! Mit tehetnék? Milyen tettre készüljek? Jaj nekem! Öreg Hallgass, gyermekem, nehogy felkeltsd 975 rettentô szívû apád dühödt-vadállati fájdalmát! Éppen hogy csak, de még él. Te pedig ajkadba harapva maradj csöndben. 88 Hogyan mondod, Öreg? Hát még él? Öreg Vigyázz, nehogy felverd a mély álomba zuhant férfit! Nehogy újraéleszd és feltámaszd 980 egy ôrült elme rettentô betegségét, gyermekem! De hát rám, szerencsétlenre mérhetetlen súly nehezül! Belepusztul a szívem. Ó, Zeusz, 89 hol vagyok hát? Miféle halandók földjén 985 fekszem kibírhatatlan kínok közt kiterítve? Jaj nekem, én, szerencsétlen! És már újra eláraszt a fájdalom! Jaj! Öreg Hát értitek már pontosan, mennyire hasznos volt csendben meghúzódni és nem elüldözni 990 ennek feje felôl és szempilláiról az álmot? De hát nem tudom, hogyan lehetnék képes türtôztetni magam ilyen szerencsétlenség láttán! Ó, Kénaia-fok oltárai, oly csodás, szent áldozataimért miféle 82

Szophoklész: Trakhiszi nôk 995 hálával jutalmaztál engem, szerencsétlent, ó, Zeusz? Miféle gyalázattá tettél engem, mondd, milyenné? Olyanná, amilyet bárcsak soha ne kellett volna nekem, nyomorultnak meglátnom szemeimmel, jaj, hogy az ôrületnek ez a kitéphetetlen burjánzása bárcsak soha ne került volna közelembe! 1000 Mert ki az a ráolvasó dalnok, melyik az a gyakorlott gyógyító orvos, aki ezt a csapást Zeuszon kívül csillapítani képes? Csodaként látnám, de messze van innen. Jaj, jaj, 90 1005 hagyjatok engem, hagyjatok engem, szerencsétlen sorsút álomba merülni még utoljára, hagyjatok engem, szerencsétlen sorsút! Hol fogsz meg engem? Merre, jaj, merre fordítasz? Megölsz engem rögvest, megölsz! Újra felzaklattad, mi éppen csak elnyugodott. 1010 Elkapott megint, jajajajajajaj, ismét belémhasít a fájdalom! Honnan vagytok, ó, ti, valamennyi görög közt legigaztalanabb férfiak, akikért pedig megtisztulást hozva oly sokszor vállaltam a halált mind tengeren, mind pedig rengeteg erdôn át, én, szerencsétlen, most pedig nekem, a szenvedônek senki nem hoz sem tüzet, sem egy enyhülést hozó kardot? 91 1015 Jaj, jaj, Senki nem akarná erôvel lecsapni fejemet (......... ) ide eljôve hozzám, szerencsétlenhez? Jaj, jaj. Öreg Ó te, e férfi gyermeke, ez a tett nagyobb horderejû, mint amit az én erôm elbír. De te vállald fel azt velem! Mert a te erôd egyedül kétszer többet ér megmenteni ôt, mint az enyém. 1020 Hát tartom is már, fájdalmat felejtésnek átadó gyógyszerem azonban sem odabent, sem idekint nincsen nekem, hogy célt érjünk vele. Az élet e dolgai felett csak Zeusz rendelkezik. Jaj, jaj, gyermekem, merre vagy hát? Erre, erre, ide hozzám, 1025 karolj át, hogy felemelj engem! Jaj, jaj, áááá, végzethozó istenem! Íme, megint rám tör, rám tör a rettenetes, minket elpusztító, 1030 megközelíthetetlen, vad kór! Ó, Pallasz, Pallasz, megint megtámadott! Ááááá, gyermekem, ha szánod nemzôd sorsát, húzd ki kardod, vád nem érhet ezért, döfd belém nyakszirtem alatt! És szüntesd a kórt, mellyel a halálba küldött engem istentelen anyád, akit bárcsak láthatnék, amint a pusztulásba hull 1040 ugyanilyen módon, mivel engem megölt. (...) Jaj, jaj, ó, Zeusszal egy-vér Hádész, ó, te édes, boríts rám álmot, boríts rám álmot sebesen szárnyaló halállal semmisítve meg engem, a szerencsétlent! Jeges rémülettôl reszketek, hallva az urunkat sújtó szörnyûségeket, kedveseim, 1045 aki bár ilyen nagy hôs, azok mégis a halálba üldözik. 92 Ó, mennyi sok égetô bajt elôsorolni is rengeteg viseltem szenvedéssel, karjaimmal és vállamon! De soha ehhez hasonlót nem szabott ki rám sem Zeusz ágytársa, de még a gyûlöletes Eurüsztheusz sem, 1050 amilyen ez a mostani, amelyet Oineusz csalárd lánya 93 tapasztott szorosan vállaimra, ezt az Erinüszök szôtte, testemet teljesen körülölelô köpenyt, amelytôl elpusztulok. Mert erôvel préselôdve oldalamba a húsom legmélyebb rétegeit zabálja fel, és a tüdôm ereit 1055 nyeli magába mohón rájuk törve. Belôlem a friss vért már mind kiitta, és testem darabjaira porlad szét teljesen, e megnevezhetetlen kór martalékaként. És ilyeneket sem harci dárda, sem Gigászok földbôl született hada, sem semmilyen szörny-erô, 1060 sem Hellasz, sem értelmes nyelvet nem ismerô, egy föld sem, 90 Lírai betét, kardal-jellegûen sztrophéra és antisztrophéra osztva (1004 1043), fájdalmának, zaklatottságának világgá kiáltása. Szükséges, hogy nagymonológját (1046 1111) elôkészítse egy a jajongástól elütô versmértékû, de még nem a józan megszólalás versmértékében, a iambikus trimeterben elhangzó ének/ beszéd. 91 Philoktétész vágyik ennyire a fájdalomroham kínzó szorításában a halál megváltó pillanatára: Szophoklész, Philoktétész 739 skk. 92 E monológgal kezdôdik az exodoszba ékelt utolsó epeiszodion (1044 1258), lásd Davies, M., Sophocles Trachiniae, Oxford, 1991, 235 263. 93 egyértelmûen Déianeirát teszi felelôssé a halálos szenvedésért. Indulata, gyilkos gyûlölete nem igényel megerôsítést, hiszen ô mindent tud, enyhítô körülmény elképzelhetetlen. A színen lévôk és a nézôk, olvasók jobban ismerik nél a történetet, többet tudnak nála. Tudjuk, hogy jót akart, s tudjuk, hogy öngyilkos lett. 83