EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM



Hasonló dokumentumok
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 11-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Hasznos tudnivalók (határidős jegyzék) 2015/2016 tanév őszi félév

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15.

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak:

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

2018. augusztus 21., kedd

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

HASZNOS TUDNIVALÓK 2013/2014-es tanév tavaszi félév

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal. A 2012/2013 tanév tavaszi félévének FEBRUÁR. A 2012/2013 tanév őszi féléves

Rendszeres kari feladatok éves ütemterve /2015

HASZNOS TUDNIVALÓK 2012/2013-as tanév tavaszi félév

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2. Komplex vizsgára jelentkezés előzetes doktori képzés nélkül

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása

Műszaki menedzser alapszak

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 29-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III

A ES TANÉV

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 26-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy.

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács március 30-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) Hatályos: június 24. napjától

A OS TANÉV

TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához)

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése:

2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) Jogcím Megjegyzés Díjtétel Bevétel felhasználása

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez

Gépipari Technológiai Intézet

TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar

Tanulmányi Tájékoztató. Előadó: Németh Péter tanulmányi koordinátor Egyetemi Tanulmányi Központ NYME-SEK

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM

FUNKCIONÁLIS EGYSÉG DÉKÁNI TITKÁRSÁG

Egyszeri kreditelismerés és ajánlott haladási terv JOGÁSZ szakon (Debrecen, szept. 5.)

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Átírás:

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2010/2011. tanév tavaszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS Budapest 2011 1

Tanulmányi tájékoztató Jogászképzés levelező tagozat, Jogászképzés esti tagozat, Igazságügyi igazgatási BA képzés, Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés Kiadja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Tanulmányi Hivatala A szerkesztőbizottság elnöke: Nagy Marianna A szerkesztőbizottság tagjai: Győri Gábor, Hinárné Hári Ildikó, Kóczián Lilla, Meszéna Gabriella Perger János A kézirat lezárásának időpontja: 2010. december 31. E mű teljes vagy akár részleges fénymásolása, többszörözése vagy hasonló kiaknázása is csak az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar előzetes írásbeli engedélye alapján végezhető. 2

TARTALOM Lectori salutem... 5 Naptár, 2010/2011. tanév, tavaszi szemeszter... 8 A 2010/2011. tanév tavaszi szemeszterének időbeosztása... 9 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Kar vezetői... 16 A Kar tanszékei, tanszékvezetői... 18 A Kar egyéb szervezeti egységei... 22 Tájékoztató a félfogadás rendjéről... 24 Tanulmányi Hivatal... 25 Jogi Továbbképző Intézet... 26 Hallgatói Önkormányzat tájékoztatója... 27 Tájékoztatás a hallgató jogairól és kötelezettségeiről... 30 A 2010/2011. tanévben érvényes költségtérítések összegei... 36 A 2011/2012. tanévben alkalmazandó költségtérítések összegei... 37 A 2010/2011. tanévben fizetendő térítési és szolgáltatási díjak... 38 Tájékoztatás a speciális szükségletű hallgatók számára... 39 OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT Ajánlott tanterv... 42 Kalendárium... 47 Órarendi tájékoztató az első évfolyam részére... 48 Kötelező előadások oktatási programja (kurzus tematika)... 49 Vizsgakurzusok... 56 EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT Tájékoztatás az alappanel alóli általános mentesítéséről... 58 Ajánlott tanterv... 59 Kalendárium... 65 Órarendi tájékoztató a II-III. évfolyam (negyedik és hatodik szemeszter) számára... 66 Kötelező előadások oktatási programja (kurzus tematika)... 67 Vizsgakurzusok... 86 3

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT Tájékoztatás az alappanel alóli általános mentesítéséről... 88 Ajánlott tanterv... 89 Kalendárium... 94 Órarendi tájékoztató a IV. évfolyam (nyolcadik szemeszter) számára... 95 Szakszeminárium rend az V. évfolyam (kilencedik szemeszter) számára... 96 Kötelező előadások oktatási programja (kurzus tematika)... 97 Vizsgakurzusok... 105 MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT Kalendárium... 109 Szakszeminárium rend a IV. évfolyam (nyolcadik szemeszter) számára... 110 Vizsgakurzusok... 111 IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS Tájékoztató... 114 Ajánlott tanterv... 115 Kalendárium... 118 Órarendi tájékoztató az I-III. évfolyam (második, negyedik, hatodik szemeszter)... 119 Kötelező előadások oktatási programja (kurzus tematika)... 120 Vizsgakurzusok... 137 MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS Tájékoztató... 140 Ajánlott tanterv... 142 Kalendárium... 145 Órarendi tájékoztató az I-III. évfolyam (második, negyedik, hatodik szemeszter)... 146 Kötelező előadások oktatási programja (kurzus tematika)... 147 Vizsgakurzusok... 163 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS Tájékoztató... 165 Ajánlott tanterv... 166 ELTE Bibó István Szakkollégium... 170 Egyetemi tánckurzus... 173 Tantermek, gyakorlók,... 176 4

LECTORI SALUTEM Lectori salutem, vagyis üdvözlet az olvasónak! Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara üdvözli hallgatóit, akik a 2010/2011. tanév tavaszi félévében folytatják tanulmányaikat. Ön az ELTE ÁJK Órarend-Tanrend c. kiadványának legfrissebb darabját tartja a kezében, amelyből megismerheti mindazokat az információkat, amelyek a tanulmányok folytatásához a 2010/2011. tanév tavaszi félévében szükségesek. A jelen tanulmányi tájékoztató tartalmazza a jogász esti és levelező tagozat, valamint az igazságügyi igazgatási, továbbá a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakok tanterveit, tanrendjeit, az órarendeket és a kurzusprogramok előadáshoz kötődő tematikáit, a kötelező és ajánlott irodalmak jegyzékét. A Tanulmányi tájékoztatóban közöltek a 2010. december 31-i állapotot tükrözik, így a szerkesztők fenntartják maguknak azt a jogot, hogy a feltételek esetleges megváltozása esetén a tavaszi félév megkezdésekor még módosítsanak az információkon. Az esetleges változásokat a tanszékek is kezdeményezhetik, de azokat megfelelő módon közvetlenül (előadáson, hirdetőtáblán, szórólapon, az ETR-ben vagy tanszéki tájékoztatóban), ill. a Tanulmányi Hivatal vagy a Jogi Továbbképző Intézet közreműködésével ki kell hirdetniük. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tanulmányok zökkenőmentes folytatásához elengedhetetlen a Hallgatói Követelményrendszer (HKR) ismerete, amelynek szövege megtalálható a Kar honlapján. Célszerű a kötelezettségekről, jogosultságokról és lehetőségekről előre tájékozódni, miután számos esetben a kérvények benyújtására, lehetőségek kihasználására a meghatározott határidők jogvesztők, vagyis elmulasztásuk esetén a jogok többé nem érvényesíthetők. E helyütt is felhívjuk a figyelmet a kredittúllépés költségkihatására (HKR 58. [4] bek.). Értelmezési problémák esetén az utólagos nehézségek elkerülése végett célszerű a Tanulmányi Hivatal illetékes előadójához vagy a Jogi Továbbképző Intézet szakreferenséhez fordulni. Eredményes munkát kíván: a Szerkesztőbizottság 5

6

CALENDARIUM 2010/2011. tanév Tavaszi szemeszter Jogászképzés levelező tagozat, Jogászképzés esti tagozat, Igazságügyi igazgatási BA képzés, Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 7

2010/2011. TANÉV TAVASZI SZEMESZTER naptári hét/ naptári hét/ *idôszak *idôszak hete február hete május H K SZe Cs P SZo V H K SZe Cs P SZo V 5 1 2 3 4 5 6 17/11 1 6/0 7 8 9 10 11 12 13 18/12 2 3 4 5 6 7 8 7/1 14 15 16 17 18 19 20 19/13 9 10 11 12 13 14 15 8/2 21 22 23 24 25 26 27 20/14 16 17 18 19 20 21 22 9/3 28 21/1 23 24 25 26 27 28 29 22/2 30 31 március június H K SZe Cs P SZo V H K SZe Cs P SZo V 9/3 1 2 3 4 5 6 22/2 1 2 3 4 5 10/4 7 8 9 10 11 12 13 23/3 6 7 8 9 10 11 12 11/5 14 15 16 17 18 19 20 24/4 13 14 15 16 17 18 19 12/6 21 22 23 24 25 26 27 25/5 20 21 22 23 24 25 26 13/7 28 29 30 31 26/6 27 28 29 30 április július H K SZe Cs P SZo V H K SZe Cs P SZo V 13/7 1 2 3 26/6 1 2 3 14/8 4 5 6 7 8 9 10 27/7 4 5 6 7 8 9 10 15/9 11 12 13 14 15 16 17 28 11 12 13 14 15 16 17 16/10 18 19 20 21 22 23 24 29 18 19 20 21 22 23 24 17/11 25 26 27 28 29 30 30 25 26 27 28 29 30 31 Regisztrációs időszak (2011. 02. 07. - 2011. 02. 11.) kivéve: 2011. 02. 11-12. Igazságügyi igazgatási BA I. évf. Levelező jogász I. és II. évf.; Munkaügyi- és tb. igazgatási BA II. évf. *Szorgalmi időszak, oktatási nap (2011. 02. 14. - 2011. 05. 20. = 14 hét) Munkaszüneti nap, tanítási szünet (2011. 03. 14-15., 06. 13.) tavaszi szünet: 2011. 04. 20. - 2011. 04. 26. *Vizsgaidôszak (2011. 05. 23. - 2011. 07. 08. = 7 hét) 8

A 2010/2011. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA LEVELEZŐ TAGOZATOS KÉPZÉSEK TAVASZI SZEMESZTER REGISZTRÁCIÓ Minden képzésen és tagozaton 2011. február 11-ig (péntek) ETR-en keresztül Záróvizsgára jelentkezők minden tagozaton 2011. február 11-ig (péntek) Tanulmányi Hivatalban Leckekönyvek leadása 2011. február 11-ig (péntek) Tanulmányi Hivatalban KURZUSFELVÉTEL Kötelező kurzusok Létszámkorlátos kurzusok: alternatív, fakultatív kurzusok, vizsgakurzusok Képzési programon kívüli kurzusok ELSŐ TANÍTÁSI NAP Esti tagozat IV. évfolyam Levelező tagozat I. évfolyam Levelező tagozat II. évfolyam Levelező tagozat III. évfolyam Levelező tagozat IV. évfolyam Levelező tagozat V. évfolyam Igazságügyi igazgatási BA képzés I. évfolyam Igazságügyi igazgatási BA képzés II. évfolyam Igazságügyi igazgatási BA képzés III. évfolyam 2011. február 18. (péntek) 16.00-ig 2011. január 31. (hétfő) 17.00-tól 2011. február 18. (péntek) 16.00-ig 2011. február 18. (péntek) 8.00-tól 16.00-ig 2011. február 21. (hétfő) 9.00 óra 2011. február 11. (péntek) 9.00 óra 2011. február 11. (péntek) 8.00 óra 2011. február 18. (péntek) 8.00 óra 2011. február 18. (péntek) 8.00 óra 2011. február 21. (hétfő) 9.00 óra 2011. február 11. (péntek) 10.00 óra 2011. február 18. (péntek) 10.00 óra 2011. február 25. (péntek) 10.00 óra ETR-en keresztül, a hirdetmény alapján ETR-en keresztül, a hirdetmény alapján ETR-en keresztül, a hirdetmény alapján Nagy Ernő auditórium (VII. terem) Nagy Ernő auditórium (VII. terem) Fayer auditórium (VI. terem) Nagy Ernő auditórium (VII. terem) Fayer auditórium (VI. terem) Nagy Ernő auditórium (VII. terem) Dósa auditórium (II. terem) Somló auditórium (I. terem) Somló auditórium (I. terem) 9

Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés I. évfolyam Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés II. évfolyam Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés III. évfolyam 2011. február 18. (péntek) 10.00 óra 2011. február 11. (péntek) 10.00 óra 2011. február 18. (péntek) 10.00 óra Dósa auditórium (II. terem) Grosschmid auditórium (IX. terem) Grosschmid auditórium (IX. terem) UTOLSÓ TANÍTÁSI NAP Az Állam- és Jogtudományi Karon Esti tagozat IV. évfolyam Levelező tagozat I. évfolyam Levelező tagozat II. évfolyam Levelező tagozat III. évfolyam Levelező tagozat IV. évfolyam Levelező tagozat V. évfolyam Igazságügyi igazgatási BA képzés I. évfolyam Igazságügyi igazgatási BA képzés II. évfolyam Igazságügyi igazgatási BA képzés III. évfolyam Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés I. évfolyam Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés II. évfolyam Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés III. évfolyam 2011. május 20. (péntek) 2011. március 9. (szerda) 2011. május 21. (szombat) 2011. május 21. (szombat) 2011. május 14. (szombat) 2011. május 14. (szombat) 2011. március 9. (szerda) 2011. május 21. (szombat) 2011. május 14. (szombat) 2011. március 12. (szombat) 2011. május 13. (péntek) 2011. május 20. (péntek) 2011. március 19. (szombat) VIZSGAIDŐSZAK Leckekönyvek kiadása 2011. május 9-től (hétfő) A Tanulmányi Hivatal által meghirdetett helyen és időben. Vizsgaidőszak időtartama 2011. május 23-tól (hétfő) 2011. július 8-ig (péntek) Vizsgaidőpontok közzététele 2011. április közepén ETR-en keresztül Jelentkezés vizsgára ETR-en keresztül, a meghirdetett időponttól. Leckekönyvek leadása Legkésőbb az utolsó vizsgától számított 5. munkanapon Tanulmányi Hivatalban 10

KÖLTSÉGTÉRÍTÉS ÉS EGYÉB DÍJAK BEFIZETÉSE Minden képzésen és 2011. március 16. (szerda) tagozaton KÖLTSÉGTÉRÍTÉS ALÓLI MENTESSÉG IGAZOLÁSA (GYES, GYED, GYÁS, GYET) Minden képzésen és tagozaton A regisztrációs időszakban, de legkésőbb: 2011. március 16. (szerda) A tanulmányaikat 2007-ben vagy az után megkezdő hallgatókra nem vonatkozik a mentesség! ÉVFOLYAMDOLGOZAT Benyújtási határidő: 2011. május 20-ig (péntek) Tanulmányi Hivatalban KÉRELMEK A tavaszi szemesztert érintő kérelmek beadása Fellebbezések Kreditelismertetési kérelmek Kivételes tanulmányi rend a 2011/2012. tanév őszi szemeszterére Egyéb kérelmek 2011. február 11-ig (péntek) Tanulmányi Hivatalban Az első fokú határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül. 2011. február 18-ig (péntek) (Az érintett tanszék előzetes hozzájárulásával együtt.) 2011. július 8-ig (péntek) Két példányban a Hallgatói Jogorvoslati Bizottsághoz címezve a Rektori Hivatalban. A szükséges formanyomtatványon, Kreditátvételi Bizottságnak címezve a Tanulmányi Hivatalban. A szükséges formanyomtatványon, a Tanulmányi Bizottságnak címezve a Tanulmányi Hivatalban. Tanulmányi Bizottságnak címezve a Tanulmányi Hivatalban. SZAKMAI GYAKORLAT Jogász szak Igazságügyi igazgatási BA képzés (a Jogi Továbbképző Intézetben) 2011. március 21-ig (hétfő) 2011. május 2-ig (hétfő) Leadás formanyomtatványon (letölthető a www.ajk.elte.hu honlapról: Hallgatóinknak Nyomtatványok) a MÁJT Tanszéken. Szakmai felelős: Bódiné dr. Beliznay Kinga Szakmai felelős: Dr. Vass János (Agrárjog Tanszék) Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés (a Jogi Továbbképző Intézetben) 2011. május 2-ig (hétfő) Szakmai felelős: Dr. Lehoczkyné dr. Kollonay Csilla (Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék) 11

SZAKDOLGOZAT TÉMAVÁLASZTÁS KONZULTÁCIÓK Jogász képzés esti tagozat Jogász képzés levelező tagozat Igazságügyi igazgatási BA képzés Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés A záróvizsgát megelőző egy évvel, a szorgalmi időszak utolsó napjáig. (Ajánlott tanterv szerint a hatodik szemeszter szorgalmi időszakának utolsó napjáig.) A záróvizsgát megelőző egy évvel, a szorgalmi időszak utolsó napjáig. (Ajánlott tanterv szerint a nyolcadik szemeszter szorgalmi időszakának utolsó napjáig.) A záróvizsgát megelőző hat hónappal. (Ajánlott tanterv szerint az ötödik szemeszterben.) A szükséges formanyomtatványon a Tanulmányi Hivatalban. (Az érintett tanszék előzetes hozzájárulásával). A szükséges formanyomtatványon a Tanulmányi Hivatalban. (Az érintett tanszék előzetes hozzájárulásával). A szükséges formanyomtatványon a Tanulmányi Hivatalban. (Az érintett tanszék előzetes hozzájárulásával). BEADÁS Jogász képzés (esti, levelező tagozat) Igazságügyi igazgatási BA képzés Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés 2011. január 25-ig (2010/2011. tanév II. félévére) 2010. szeptember 15-ig (2011/2012. tanév I. félévére) 2011. február 25-ig (2010/2011. tanév II. félévére) 2011. szeptember 15-ig (2011/2012. tanév I. félévére) Tanulmányi Hivatalban Tanulmányi Hivatalban VÉDÉS Jogász képzés (esti, levelező tagozat) Igazságügyi igazgatási BA képzés Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés 2011. február 7-től (hétfő) 2011. március 21-ig (hétfő) 2011. február 7-től (hétfő) 2011. április 8-ig (péntek) 2011. május 9-től (hétfő) 2011. július 8-ig (péntek) Tanszéken Tanszéken A záróvizsga beosztás szerint, a későbbiekben megadott időpontban. 12

ZÁRÓVIZSGÁK JELENTKEZÉS Minden képzésen és tagozaton 2011. február 11-ig (péntek) (2010/2011. tanév II. félévére) 2011. szeptember 9-ig (péntek) (2011/2012. tanév I. félévére) Tanulmányi Hivatalban IDŐPONTJA Jogász képzés (esti, levelező tagozat) Igazságügyi igazgatási BA képzés Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés 2011. április 19-től (kedd) 2011. július 8-ig (péntek) 2011. május 9-től (hétfő) 2011. július 8-ig (péntek) DOKTORI AVATÁS A tavaszi záróvizsga-időszakban végzetteknek A Dékán által megjelölt napokon 2011 júliusában. A záróvizsga befejezésének a sorrendjében történő beosztás alapján. OKLEVÉL ÁTADÁS Igazságügyi igazgatási BA képzés Munkaügyi és tb-i igazgatási BA képzés Az első záróvizsgacsoport végzésétől számított 30 napon belül, a Dékán által megjelölt napon. 13

14

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 15

A KAR VEZETŐI Dékán Dr. Király Miklós tanszékvezető egyetemi tanár 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., földszint 12. Tel.: 411-6516, 411-6500/2446 Fax: 411-6515 Dékánhelyettesek Általános dékánhelyettes Dr. Földi András egyetemi tanár 1053 Budapest, Kecskeméti u. 10-12. IV. em. 404. 1053 Budapest, Egyetem tér ½ em. 102. Tel.: 411-6506, 411-6500/4739 411-6500/3042 Tanulmányi és oktatási ügyek dékánhelyettese Dr. Nagy Marianna egyetemi docens 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I. em. 116. Tel.: 411-6519, 411-6500/3251 Nemzetközi ügyek dékánhelyettese Dr. Sonnevend Pál egyetemi docens 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I. em. 124. Tel.: 411-6504, 411-6500/2548 Tudományos ügyek dékánhelyettese Dr. Varga István tanszékvezető egyetemi docens 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II. em. 202. Tel./Fax: 411-6522, 411-6500/2605 16

Kari titkár Dr. Kovács Norbert 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fsz. 12. Tel.: 411-6516, 411-6500/2596 A Doktori Tanács tiszteletbeli elnöke Dr. Harmathy Attila professor emeritus, az MTA rendes tagja elnöke Dr. Gönczöl Katalin egyetemi tanár 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Tel.: 411-6521, 411-6500/2760 alelnöke Dr. Fazekas Marianna tanszékvezető egyetemi docens 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I. em. 116. Tel.: 411-6519, 411-6500/2515 A Tudományos Diákköri Tanács (TDT) elnöke Dr. Menyhárd Attila tanszékvezető egyetemi docens 17

A KAR TANSZÉKEI ÉS TANSZÉKVEZETŐI Agrárjog Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fsz. 18-19. Tel.: 411-6514, 411-6500/2445 Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 9.00-11.00 Tanszéki előadó: Bánkutiné Fett Anna Alkotmányjogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III/307. Tel.: 411-6504, 411-6500/2448 Tanszékvezető: Dr. Dezső Márta egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől-csütörtökig 9.00-12.00 Tanszéki előadó: Szabó Zsuzsa Állam- és Jogelméleti Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III. ½. em. 401-402., IV. em. 501. Tel.: 411-6507, 411-6500/2507 Tanszékvezető: Dr. Zsidai Ágnes egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 10.00-12.00 Tanszéki előadó: Németh Katalin Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II/219-220. Tel.: 411-6511, 411-6500/2602 Tanszékvezető: Dr. Kabódi Csaba egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 9.30-11.30 Tanszéki előadó: Bencze Istvánné Büntetőjogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I. ½ em. 201-202., II/216., II/222-223. Tel.: 411-6508, 411-6500/2405 Tanszékvezető: Dr. Busch Béla egyetemi docens Félfogadási idő: hétfő, szerda és csütörtök 10.00-13.00 Tanszéki előadó: Szalontai Istvánné Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II/214-215, II/217-218. Tel.: 411-6553, 411-6500/3285, fax: 411-6502 Tanszékvezető: Dr. Rácz Lajos egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 8.00-10.00 Tanszéki előadó: Orosz Ildikó 18

Filozófia Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III/315-317. Tel.: 411-6503, 411-6500/2642 Tanszékvezető: Dr. Cs. Kiss Lajos egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 9.00-12.00 Tanszéki előadó: Csepelyi Mónika Jogszociológiai Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III/311. Tel.: 411-6501, 411-6500/2807, 2879 Tanszékvezető: Dr. Fleck Zoltán egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 9.00-12.00 Tanszéki előadó: Soós Zsuzsanna Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I/118, I/119, II/225-227., II/231-232. Tel.: 411-6524, 411-6500/2404, 2738 Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 10.00-12.00 Tanszéki előadó: Dávidné Horváth Zsuzsa Közigazgatási Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I/107., I/113., I/116-117. Tel./ 411-6519, tel.: 411-6500/2715; Fax: 411-6500/3270 Tanszékvezető: Dr. Fazekas Marianna egyetemi docens Félfogadási idő: hétfő és szerda 12.00-14.00 kedd és csütörtök 10.00-12.00 Tanszéki előadó: Berényi Istvánné Kriminológiai Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III/314. Tel.: 411-6521, 411-6500/2748 Tanszékvezető: Dr. Lévay Miklós egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 9.00-11.00 Tanszéki előadó: Laczkovich Dorottya Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II/210-211. Tel./Fax: 411-6518, tel.: 411-6500/2675 Tanszékvezető: Dr. Mezey Barna egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 9.00-11.00 Tanszéki előadó: Magyariné Horváth Ágnes 19

Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I.1/2 /302-304. Tel.: 411-6521, 411-6500/2437, 2764 Mb. tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens Félfogadási idő: hétfő és péntek 8:00-12:00 kedd és csütörtök 12.30-15.30 Tanszéki előadó: Szabó Ivett Nemzetközi Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I/122-123 Tel.: 411-6532, 411-6500/2588 Tanszékvezető: Dr. Kardos Gábor egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfő és szerda 10.00-12.00 kedd és csütörtök 13.00-15.00 Tanszéki előadó: Molnár Péterné Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Tel.: 411-6527, 411-6500/2722 Tanszékvezető: Dr. Király Miklós egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 10.00-13.00 Tanszéki előadó: dr. Melkó Erika Pénzügyi Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II/226., II/233., II/214. Tel.: 411-6509, 411-6500/2684 Tanszékvezető: Dr. Simon István egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 10.00-12.00 Tanszéki előadó: Mátravölgyi Ildikó Polgári Eljárásjogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II/202. Tel./Fax: 411-6522, Tanszékvezető: Dr. Varga István egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 9.00-11.30 Tanszéki előadó: Abrán Boglárka Polgári Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. 1/2 em. 103-113., fsz. 17. Tel.: 411-6510, 411-6500/2533, 2430 Tanszékvezető: Dr. Menyhárd Attila egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 9.00-11.00 Tanszéki dokumentátor: Nagy Éva Tanszéki előadó: Méhész Krisztina 20

Politikatudományi Intézet 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III. em. 319-320., III. em. 322., III. em. 328-329. Tel./Fax: 411-6534, 411-6523, 411-6500/2755, 3062 Intézetigazgató: Dr. Pesti Sándor egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 9.00-14.00 péntek 9.00-12.00 Intézeti előadók: Schuck Ferencné, Nyikosné Farkas Gabriella, Wohner Rudolfné Római Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. 1/2 em. 101-102., fsz. 16. Tel.: 411-6506, 411-6500/2749, 2744 Tanszékvezető: Dr. Hamza Gábor egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől péntekig 9.00-10.00 Tanszéki előadó: Szondi Gyuláné Idegen Nyelvi Lektorátus 1053 Budapest, Kecskeméti u. 10-12. I ½ em. 117-120., III/320. Tel.: 411-6500/4682, 4676 Lektorátusvezető: Dr. Fülöp Gábor adjunktus Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 12.00-14.00 Tanszéki előadó: István Pálné 21

A KAR EGYÉB SZERVEZETI EGYSÉGEI Dékáni Titkárság 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., fsz. 12. Tel.: 411-6516, 411-6500/2446, 2596; Fax: 411-6515 titkárságvezető: dr. Kovács Norbert Tanulmányi Hivatal 1053 Budapest, Kecskeméti utca 10-12. I. em. Tel.: 483-8000/4656, Fax: 483-8089 hivatalvezető: dr. Kóczián Lilla e-mail: totitk@ajk.elte.hu Nemzetközi Osztály 1053 Budapest, Kecskeméti utca 10-12. IV. em. Tel.: 483-8019, fax: 483-8018, 483-8020 osztályvezető: Robotka Andrea e-mail: erasmus@ajk.elte.hu Tudományszervezési Csoport 1053 Budapest, Kecskeméti utca 10-12. IV. em. 412. Tel.: 483-8025, 483-8000/4624, 4705 Bérci Ildikó e-mail: ildikoberci@ajk.elte.hu Kari Könyvtár 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Tel.: 411-6500/2628, 2632, fax: 411-6505 vezető: Jägerné Fürstner Krisztina e-mail: kjager@ajk.elte.hu Informatikai Csoport 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fsz. 5. Tel.: 485-5255, 411-6500/2511, 3162 vezető: Szabó Zoltán e-mail: szzolo@ajk.elte.hu 22

Hallgatói Önkormányzat (HÖK) 1053 Budapest, Kecskeméti u. 10-12. Belső udvar Tel.: 483-8010, 483-8009, fax: 483-8010 A HÖK elnöke: Földvári Krisztián e-mail: hok@ajkhok.elte.hu Gazdasági Osztály 1053 Budapest, Kecskeméti utca 10-12. IV. em. Tel.: 483-8021, 483-8000/4625 fax: 483-8022 osztályvezető: Szabóné Krupa Ágnes e-mail: krupa@ajk.elte.hu Pénzügyi és költségvetési csoport 1053 Budapest, Kecskeméti u. 10-12. IV. em. Tel.: 483-8008, 483-8000/4618 vezető: Dr. Ivánné Pusztaszeri Éva e-mail: peva@ajk.elte.hu Gondnokság 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. alagsor 6. Tel., fax: 411-6528, 411-6500/2771, 2805 vezető: Meszéna Gabriella e-mail: meszena@ajk.elte.hu ERASMUS iroda 1053 Budapest, Kecskeméti u. 10-12. IV. em. Tel.: 483-8019, 483-8000/4679 vezető: Robotka Andrea Félfogadási idő: kétoldalú megállapodások, bejövő hallgatók, oktatói mobilitás (424. szoba) hétfő és szerda: 13.00-15.00 péntek: 9.30-11.30 ügyintézés kiutazó hallgatók számára: Pinizsi Andrásné (420. szoba) hétfő és szerda: 13.00-15.00 péntek: 10.00-12.00 23

TÁJÉKOZTATÓ A FÉLFOGADÁS RENDJÉRŐL Dékán: Dr. Király Miklós tanszékvezető egyetemi tanár Félfogadás: hétfő 10.00-12.00 óra, előzetes bejelentkezés alapján Általános dékánhelyettes: Dr. Földi András egyetemi tanár Félfogadás: csütörtök 10.00-12.00 óra, előzetes bejelentkezés alapján Tanulmányi és oktatási ügyek dékánhelyettese: Dr. Nagy Marianna egyetemi docens Félfogadás: hétfő 14.00-16.00 óra, előzetes bejelentkezés alapján Nemzetközi ügyek dékánhelyettese: Dr. Sonnevend Pál egyetemi docens Félfogadás: előzetes bejelentkezés alapján Tudományos ügyek dékánhelyettese: Dr. Varga István tanszékvezető egyetemi docens Félfogadás: szerda 12.00-14.00 óra, előzetes bejelentkezés alapján Tanulmányi Hivatal vezetője: Dr. Kóczián Lilla Félfogadás: szerda 13.00-15.00 óra, előzetes bejelentkezés alapján A szakmai gyakorlatot felügyelő oktató: Bódiné dr. Beliznai Kinga adjunktus Félfogadás: kedden 10.00-12.00 óra, előzetes bejelentkezés alapján 24

TANULMÁNYI HIVATAL A Tanulmányi Hivatal félfogadása Szorgalmi időszak első 2 hetében (2011. február 7. 2011. február 18.): Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: 8.30-12.00 és 13.00-15.00-ig 8.30-12.00 és 13.00-15.00-ig 8.30-12.00 és 13.00-15.00-ig 8.30-12.00 és 13.00-15.00-ig 8.00-12.00-ig Szorgalmi időszak további részében (2011. február 21. 2011. május. 20): Hétfő: Szerda: Péntek: 8.30-12.00 -ig 13.00-15.00-ig 8.30-12.00-ig Vizsgaidőszakban (2011. május 23. 2011. július 8.): Munkanapokon: 8.30-12.00-ig Szarkáné dr. Németh Zsuzsanna, az ügyfélszolgálat vezetője Tel.: 483-8000/4712-es mellék, e-mail: dhszne@ajk.elte.hu Jogászképzés, nappali tagozat Monokiné Dienes Gabriella tanulmányi előadó Tel.: 483-8000/46-85-ös mellék, e-mail: monoki@ajk.elte.hu Jogászképzés, másoddiplomás esti tagozat, Jogászképzés, levelező tagozat (JL1, JL2, JL3, JL4) Papp Sándorné tanulmányi előadó Tel.: 483-8000/4686-os mellék, e-mail: pappne@ajk.elte.hu Igazságügyi igazgatási BA képzés, Munkaügyi és tb-i igazgatási BA, TB főiskolai képzés Politológia (osztatlan és BA) képzés, Politikatudományi MA képzés A Tanulmányi Hivatal további munkatársai Ipsics Sándorné (nyilvántartási csoport, előadó) Kézdi Nagy Melinda (nyilvántartási csoport, előadó) Krizsán Antal (nyilvántartási csoport, irattár felelős) Krizsán Ottó (nyilvántartási csoport, előadó) Menyhárt Károly (nyilvántartási csoport) Molnárné Tóth Ildikó (adminisztratív munkatárs) 25

JOGI TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET Az Intézet az ÁJK Kari Tanácsának megbízása alapján oktatásszervezési feladatokat lát el az esti és a levelező képzésben. Igazgató: Dr. Székely László Fogad: előzetes bejelentkezés alapján Másoddiplomás jogász esti, másoddiplomás és egységes osztatlan jogász levelező tagozatos képzés szakreferense: Hajdú Tiborné Igazságügyi igazgatási BA szakos képzés szakreferense: Hinárné Hári Ildikó Munkaügyi és tb-i igazgatási BA szakos képzés szakreferense: Hinárné Hári Ildikó Társadalombiztosítási főiskolai képzés szakreferense: Hinárné Hári Ildikó A szakreferensek fogadóórái: munkanapokon: képzési napokon esti tagozaton: levelező tagozaton: igazságügyi szakon: munkaügyi és tb-i szakon: tb. főiskolai szakon: 8.00-15.30-ig 8.00-16.00-ig 8.00-16.00-ig 8.00-16.00-ig 8.00-16.00-ig 8.00-16.00-ig személyesen: Budapest, V., Egyetem tér 1-3. III/303. Telefon: 266-2563, 411-6500/2424-es, 2609-es mellék Fax: 266-4502 26

A HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT A Hallgatói Önkormányzat, a Kar hallgatóinak érdekképviseletét ellátó egyetlen legitim önigazgató szervezet, amely részt vesz a Kar és az Egyetem működését meghatározó döntések előkészítésében, meghozatalában és végrehajtásában. Sok minden más mellett intézi és segíti a hallgatók egyetemmel kapcsolatos ügyeit; támogatja és szervezi a Kar hallgatóinak szakmai, kulturális, sport és egyéb közösségi tevékenységét. Megszervezi a kari oktatói munka hallgatói véleményezését. Összegyűjti és rendszerezi az ösztöndíjakkal, pályázatokkal, álláslehetőségekkel kapcsolatos információkat, diákcseréket folytat és kapcsolatot tart külföldi egyetemek hallgatói szervezeteivel. Biztosítja továbbá a Jurátus című kari újság kiadásához szükséges anyagi és infrastrukturális hátteret. A Hallgatói Önkormányzat elérhetőségei: 1053 Budapest, Kecskeméti u. 10-12. Telefonszám: 483-8009, Fax: 483-8010 Honlap: ajkhok.elte.hu E-mail: hok@ajkhok.elte.hu Irodavezető: Ősze Erzsébet E-mail címe: orzsi@ajk.elte.hu Az iroda nyitvatartási rendje: Hétfő: 9.00-16.00 Kedd: 9.00-16.00 Szerda: 9.00-16.00 Csütörtök: 9.00-16.00 Péntek: 9.00-12.00 HÖK KÜLDÖTTGYŰLÉSE A Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlése a kar alap- és doktori képzésben résztvevő hallgatók maguk közül általános, egyenlő és titkos választójog alapján választott testülete, az Önkormányzat legfőbb döntéshozó szerve. A Küldöttgyűlés ülései nyilvánosak. Kizárólagos hatáskörébe tartozik az Önkormányzat Alapszabályának elfogadása és módosítása, az Elnökség tagjainak és a Jurátus főszerkesztőjének megválasztása, félévente egyszeri beszámoltatása, valamint az Önkormányzat előző évi elszámolásának és éves költségvetésének elfogadása és módosítása. A Küldöttgyűlés tagjai a 2010-2011-es tanévben (2010. december elsejei állapot). Jogász szak I. évfolyam: Eperjesi Zsolt, Kiss Anna Rita, Dobos Denisz, Csala Dániel II. évfolyam: Molnár Benedek, Szabó Benjámin, Szabó Sarolta, Tóth Péter III. évfolyam: Bagdi Áron, Erdei Márton, Németh Márton, Kecser György IV. évfolyam: Gacsályi Dénes, Buda Álmos, Ernyei Magor V. évfolyam: Földvári Krisztián, Fodor Ádám, Sepsi Tibor, Szabó Krisztián Szilárd 27

Ph.D-hallgatók: Balogh-Rosta Gergely Jogász esti tagozatos hallgatók: Schreindorfer Anita Jogász levelező tagozat: Borbély Zoltán Politológus szak I. évfolyam: Bubla Áron II. évfolyam: Tóth Réka III. évfolyam: Kurucz Orsolya, Baczkó Norbert IV. évfolyam: Vékony Dorottya V. évfolyam: Szabó Gábor László, Szablics János, Ph.D-hallgatók: Lőrincz András Munkaügyi-TB szakos hallgatók: Sztachó Alexandra Igazságügyi igazgatási szakos hallgatók: Szabó Istvánné A HÖK ELNÖKSÉGE Az Elnökség az Önkormányzat végrehajtó és két küldöttgyűlés között döntéshozó szerve, ennek megfelelően irányítja az Önkormányzat tevékenységét a küldöttgyűlések közötti időszakban, valamint gondoskodik az Alapszabály rendelkezéseinek és a Küldöttgyűlés határozatainak végrehajtásáról. Tevékenységéről beszámol a Küldöttgyűlésnek és az Ellenőrző Bizottságnak. Az Elnökség tagjai az Önkormányzat elnöke és az elnökhelyettesek, ügyvivők, akik intézik az Önkormányzat napi feladatait és képviselik a hallgatókat. Elnök: Gazdasági elnökhelyettes: Rendezvényszervező elnökhelyettes: Oktatási elnökhelyettes: Szociális, kollégiumi és esélyegyenlőségi elnökh.: Külügyi elnökhelyettes: Sportügyi elnökhelyettes: Kulturális elnökhelyettes: Kommunikációs és marketing elnökhelyettes: Politológus elnökhelyettes: Jurátus főszerkesztője: Tördelő szerkesztő: Földvári Krisztián Szeghalmi Balázs Berzétei Áron Németh Márton Erdei Márton Molnár Anita Futó Balázs Fehér Zoltán Szabó Benjámin Kriskó Máté Zetelaki Réka Buczkó Dávid 28

KÖZMŰVELŐDÉSI KURATÓRIUM A Közművelődési Kuratórium hallgatók és hallgatói csoportok pályáztatását követően, a hozzá beérkezett pályázatok alapján dönt a közművelődési alap felhasználásáról. A Közművelődési Kuratórium tagjai a Hallgatói Önkormányzat rendes évi választásán első helyen megválasztott évfolyamképviselők illetve a politológia szakos hallgatók által delegált egy fő. A Kuratórium félévente kétszer ír ki pályázatot a Kar hallgatói részére, ülései nyilvánosak. A Tudományos Kuratórium által kiírt pályázatokat jelenleg szintén a Közművelődési Kuratórium bírálja el. A HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEI Ellenőrző Bizottság: Gacsáy Dénes, Sepsi Tibor Kari Ösztöndíj Bizottság: Erdei Márton (elnök), Nagy Fruzsina, Kozma Attila, Papp Szabina, Bagdi Áron, Horváth Ágnes. TISZTSÉGVISELŐK, BIZOTTSÁGOK A Hallgatói Önkormányzat elnökségi tagjainak irányításával szakosított bizottságok működnek, amelyekbe várjuk az aktív, a közéletért tenni kívánó hallgatókat. Ezeknek a bizottságoknak a névsora minden további információval, jegyzőkönyvvel, beszámolóval együtt megtekinthető az ajkhok.elte.hu honlapon. KÉPVISELETÜNK MÁS SZERVEKBEN Egyetemi és Kari szervek Egyetemi Szenátus: Földvári Krisztián Kari Tanács Elnökség: Földvári Krisztián, Németh Márton. A Kari Tanács hallgatói frakciójának tagjai: Földvári Krisztián, Németh Márton, Szeghalmi Balázs, Kriskó Máté, Gacsáy Dénes, Molnár Benedek, dr. Balogh-Rosta Gergely, Borbély Zoltán, Kurucz Orsolya, Bagdi Áron, Fodor Ádám, Eperjesi Zsolt. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szervei EHÖK Közgyűlés: Földvári Krisztián, Lőrincz András, Tóth Péter, Bubla Áron, Kurucz Orolya. Külügyi Bizottság: Molnár Anita, Szociális és Ösztöndíj Bizottság: Erdei Márton, Tanulmányi Bizottság: Németh Márton, Sportbizottság: Futó Balázs, Gazdasági Bizottság: Szeghalmi Balázs. 29

TÁJÉKOZTATÁS A HALLGATÓK JOGAIRÓL ÉS KÖTELEZETTSÉGEIRŐL Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre vonatkozó legfontosabb általános jellegű információkat az Egyetem által minden évben kiadott ELTE Ténykönyv tartalmazza, amely az ELTE honlapján (www.elte.hu) is teljes terjedelemben hozzáférhető. A Ténykönyvben foglalt információkon túlmenően e helyütt a következő tudnivalókat ismertetjük. A tanulmányi tanácsadást az Állam- és Jogtudományi Karon a Tanulmányi Hivatal nyújt, elérhetőségét ld. a Tanulmányi Hivatal c. fejezetben. A fogyatékossággal élő hallgatókkal foglalkozó kari koordinátor dr. Kóczián Lilla, a Tanulmányi Hivatal vezetője, elérhetőségét ld. a Kar vezetői c. fejezetben. A beiratkozási eljárás szabályait az ELTE SZMSZ II. kötetét képező Hallgatói Követelményrendszer (HKR) 4. 6., 28., 70. pontja, 33., 35-36., 97. (7) bek., 126. (3) bek. tartalmazza. A Tanulmányi Hivatal a szeptemberi beiratkozásra vonatkozó aktuális tudnivalókat hirdetőtábláján és a Kar honlapján (www.ajk.elte.hu) két hónappal korábban (július hónapban) közli. A Kar által szedett díjakra és költségtérítésekre a Kari Tanács mindenkor hatályos határozatai irányadóak, amelyek hozzáférhetőek a Kar honlapján, Hallgatóinknak/Tanulmányi Hivatal anyagai/költségtérítés és egyéb díjak elérési útvonalon. A költségtérítéses képzésen részt vevő hallgató köteles a félévente megadott időpontig a költségtérítést befizetni. Az Állam- és Jogtudományi Karon a Kari Könyvtár és az Informatikai Csoport által üzemeltetett számítógépek a hallgatók rendelkezésére állnak. Sportolásra, szabadidős programokra az ELTE (a BEAC és a PPK) által biztosított lehetőségek mellett a Kar hallgatói számára a kari tánckurzusok, a Perjátszókör, valamint a HÖK által szervezett programok keretében is mód nyílik, ez utóbbi lehetőségekről ld. a jelen tájékoztató megfelelő fejezeteiben foglaltakat. A LEGFONTOSABB TANULMÁNYI TUDNIVALÓK A képzés alapdokumentumai a képesítési és kimeneti követelmények, a képzési program, a mintatanterv (ajánlott tanrend), valamint az aktuális szemeszter tanulmányi tájékoztatója (tanrend-órarend). A k é p e s í t é s i é s k i m e n e t i k ö v e t e l m é n y e k (KKK) jogszabályi szinten, országosan egységesen, tömör formában foglalják össze egy-egy felsőoktatási képzési szak szakmai céljait, az oktatandó főbb tanulmányi területeket és ezek kreditarányait stb. A jogászképzés hatályos KKK-ját az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza. A KKK alapján a felsőoktatási intézmény szenátusa hagyja jóvá az adott szak k é p z é s i p r o g r a m ját, amely a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) által jóváhagyott ún. szakindítási kérelemben foglaltaknak megfelelően részletesen felsorolja az egyes kurzusokat, azok célját, tantervi besorolását, kreditértékét, óraszámát, tematikáját, kötelező és ajánlott irodalmát, a számonkérés formáját stb. A képzési programok az ELTE honlapján elérhető, de a jogász szakra vonatkozó megfelelő információkat a jelen kiadvány 30

elektronikus változata is tartalmazza. A képzési program részét képezi a t a n t e r v ( ld. Ftv. 32. (1) bek.). A képzési programot tovább konkretizálja a szintén a Szenátus által jóváhagyott m i n t a t a n t e r v ( a j á n l o t t t a n r e n d ), amely felsorolja az egyes félévekben (szemeszterekben) felvenni javasolt ill. felvehető kurzusokat, és azok legfontosabb adatait, így különösen az adott kurzusok előfeltételeként, társfeltételeként meghatározott kurzusokat, valamint az adott kurzusok teljesítése esetén szerezhető kreditpontok számát. A mintatantervet a jelen kiadvány nyomtatott és elektronikus változata egyaránt közli. Az aktuális szemeszter tanulmányi tájékoztatóját, vagyis a kurrens t a n r e n d et az oktatási dékánhelyettes felügyelete alatt a Kar Tanulmányi Hivatala állítja össze, és minden félév kezdete előtt a Kar honlapján és a Kari Könyvtárban hozzáférhető nyomtatott formában is közzéteszi. A mindenkori tanrend a mintatanterv és az egyéb általános jellegű tudnivalók mellett közli az adott szemeszterben irányadó időbeosztást, a tanulmányi cselekményekre előírt kurrens határidőket, a meghirdetett előadások és egyéb foglalkozások helyét és idejét, az előadók nevét és beosztását. Az alábbiakban közöljük a h a t á l y o s j o g á s z m i n t a t a n t e r v eket, a kötelező és kötelezően választható tantárgyak (kurzusok) megnevezésével, óraszámával, kreditértékével, kódjával, az előtanulmányi kötelezettségek (előfeltételek) megjelölésével, a tantárgy kötelező vagy kötelezően választható tantárgyként való besorolásával és a számonkérés módjával. Kiadványunk ó r a r e n d i r é s z ében közöljük a kötelező előadások és szemináriumok, gyakorlatok elnevezését, az előadó(k) nevét, az órák helyét és idejét, az említett kurzusokra vonatkozó további információkat (tantárgyfelelős, a tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célját, tantárgyprogram, a megszerzendő ismeretek és kompetenciák, évközi tanulmányi követelményeket, az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagokat és az ajánlott irodalmat), valamint az alternatív és a fakultatív kurzusokra vonatkozó adatokat. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az egyes kurzusok előfeltételeit hitelesen a mindenkori tanrendi tájékoztatóban közzétett mintatanterv tartalmazza. Amennyiben az aktuális tanrendi tájékoztatóban az egyes kurzusok leírásánál a hiteles mintatantervhez képest kevesebb előfeltétel szerepel, vagy az előfeltétel feltüntetése teljesen elmarad, de a kurzust előfeltételek híján bárki felveszi és teljesíti, a kurzust HKR 19. (4) bek. alapján a Tanulmányi Hivatal törli. Ezért felhívjuk valamennyi hallgató figyelmét, hogy a tanulmányi előfeltételeket a mintatantervben ellenőrizze le. A megszerzett ismeretek értékelésének módjára vonatkozó szabályokat a HKR 64-69., valamint 229-234. tartalmazza.. A számonkérés módjai hierarchikus rendszert alkotnak: aláírás, szemináriumi jegy, beszámoló, kollokvium, alapvizsga, szigorlat, záróvizsga. Az aláírás kivételével valamennyi értékelési forma ötfokozatú érdemjeggyel (osztályzat) történik. Tipikus számonkérési forma a k o l l o k v i u m, amelyen a hallgató a tantervben meghatározott kötelező tantárgyak egy szemeszternyi (kivételesen két szemeszternyi) anyagának elsajátítását bizonyíthatja. A kollokvium nemcsak szóbeli, hanem írásbeli formában, ill. a két forma kombinációjával is történhet (ld. HKR 67. ). A kreditponttal nem honorált gyakorlatok teljesítésének értékelési formája az 2010 előtti jogász tanterv és a HKR 2010 előtti szabályai (229. ) szerint az a l á í r á s. A szemináriumok teljesítésének értékelési formája az ötfokozatú s z e m i n á r i u m i j e g y (a HKR 229. -ának korábbi és 2010-ben módosított szövege szerint egyaránt). A tantervben meghatározott (elsősorban az alternatív és a fakultatív) kurzusok teljesítésének szóbeli vagy írásbeli értékelési formája a b e s z á m o l ó, amely ötfokozatú értékelést jelent. 31

A kétszemeszteres kötelező tárgyakat lezáró, azok teljes anyagának ismeretét ellenőrző vizsga az a l a p v i z s g a és a s z i g o r l a t, amelyek minden esetben szóbeli vizsgák (mindazonáltal írásbeli beugróval kombinálhatóak, ld. HKR 68. (2) bek.). A legmagasabb szintű számonkérési forma a tanulmányok befejezését jelentő z á r ó v i z s g a (régebbi elnevezéssel: államvizsga), amely a képzés szempontjából legfontosabb tantárgyak teljes legalább két szemeszternyi anyagát öleli fel, és háromtagú bizottság előtt szóban történik. A tanulmányok befejezését jelentő záróvizsgákra, így különösen azok megismétlésére különleges, szigorú szabályok vonatkoznak (HKR 82., 260. ). A záróvizsga-előkészítő előadások (régebbi elnevezéssel: szakszemináriumok) lehallgatásának igazolására szolgáló forma a HKR 229. a) pontjában nevesített aláírás. Az osztatlan egységes jogász mesterképzésben részt vevő hallgatók tanulmányaik eredményes befejezése alapján a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet értelmében végzettségi szintként mesterfokozatot, jogász (angolul: Lawyer) szakképzettséget nyernek el. A jogi diploma megszerzése a Felsőoktatási törvény (2005. évi CXXXIX. tv., a továbbiakban: Ftv.) 63. (6) bek. és az idézett OM rendelet értelmében is a jogász szakképzettségre utaló doktori cím (dr. jur.) viselésére jogosít. Az Egyetem erről a hagyományoknak megfelelő szövegű latin és magyar nyelvű állam- és jogtudományi doktori oklevelet ad ki. A levelező tagozatos képzések, mint államilag nem finanszírozott képzések, költségtérítéses szolgáltatásként működnek. A költségtérítés összegét a Kar Tanácsa határozza meg (a hatályos határozat megtekinthető a www.ajk.elte.hu oldalon Tanulmányi Hivatal anyagai hivatkozásra kattintva). A képzés költsége az egyetemre történő első beiratkozástól függ, mely összeget a hallgató (illetve a hallgató erre vonatkozó megállapodása esetén a munkáltató) köteles a félévente megadott időpontig befizetni. A hallgatók tanulmányi ügyeik intézése céljából a Kar Tanulmányi Hivatalához fordulhatnak, a félfogadási időkről a Tanulmányi Hivatal c. fejezet ad tájékoztatást. A hallgatói jogorvoslat rendjét a HKR IX. fejezete (160-168. ) tartalmazza. Az alábbiakban a Tanulmányi Hivatal gyakorlatában rendszeresen felmerülő problémák alapján néhány fontos tudnivalóra kiemelten felhívjuk a t. Hallgatóság figyelmét: * * * 1) A hallgatókra nézve kötelező, a szabályzatban foglalt vagy annak alapján megállapított határidők elmulasztása általában nem menthető ki, jogvesztő, emellett meghatározott esetekben külön eljárási díj befizetését vonja maga után, sőt a határidők elmulasztása miatt adott esetekben a tanulmányi idő meghosszabbodhat. 2) A hallgató egyetemi tanulmányainak megkezdésekor köteles a Tanulmányi Hivatal által meghatározott napon és helyen személyesen beiratkozni, valamint minden szemeszter elején az Elektronikus Tanulmányi Rendszeren (ETR) keresztül regisztrálni. A hallgató a félév elején választhatja azt a lehetőséget, hogy tanulmányait a HKR 4. 67. pontjának megfelelően szünetelteti. Az Ftv. 50. (1) bek. értelmében a szünetelés összefüggően két félévnél hosszabb nem lehet, ill. ez esetben a hallgatót el kell bocsátani. 3) A hallgató a kurzusokat az ETR-en keresztül maga köteles a kurzusfelvételi időszakban felvenni. Az e kötelezettség elmulasztásából eredő hátrányokat a hallgató viseli. 32

4) A kurzusfelvételkor ügyelni kell arra, hogy a meghatározott kurzusokhoz társfeltételként meghatározott kurzusokat is fel kell venni, emellett a második szemesztertől kezdődően számos kurzus felvétele előfeltétel(ek) teljesítéséhez van kötve. Kurzusok utólagos felvételére nincs lehetőség, ha pedig a hallgató a megfelelő előfeltételek hiányában vett fel és/vagy teljesített kurzust, az ilyen kurzusfelvételt a Tanulmányi Hivatal hivatalból törli. 5) A jelen tanrendben nyomtatott formájában nem közöljük az oktatói fogadóórákat, de az szemeszter első hetét követően azok az ETR-ben láthatóak. 6) A szemináriumokon és a gyakorlatokon a jelenlét kötelező (HKR 63. (2) bek.). A távollét szankcióiról a HKR 66. (1) bek. rendelkezik. 7) A tanszékek a szemináriumokon a beszámoló elfogadásához, ill. a gyakorlatok esetében a gyakorlati jegy megadásához évközi teljesítéseket (pl. zárthelyi dolgozatok eredményes megírása) is előírhatnak (HKR 63. (3) bek.). E kötelezettségek nem teljesítése esetén a javítás, pótlás feltételeit a tanszék határozza meg. Az évközi kötelezettségek elmulasztása esetében a beszámoló elfogadása ill. a gyakorlati jegy megadása megtagadható. Egyes tantárgyak (pl. Közigazgatási jog) esetében az ahhoz kapcsolódó gyakorlat teljesítése a tantárgyi vizsgára (kollokviumra) bocsátás feltételét képezi, ezért a gyakorlat sikertelensége esetén a tantárgyat és a gyakorlatot is ismételten fel kell venni. 8) A vizsgákon való késedelmes megjelenés vagy távollét következményeit a tanszékek eltérő módon határozzák meg. E következményekről és a kimentés lehetőségéről célszerű előzetesen tájékozódni. 9) Sikertelen kollokvium esetében annak megismétlése (utóvizsga) legkorábban a sikertelen vizsga letételét követő 3. napon, alapvizsga és szigorlat esetében az 5. napon lehetséges (HKR 73. (5) bek.), feltéve, hogy az adott vizsganapon van szabad férőhely. 10) A tanszékek a hallgatói létszám min. 120 %-ának megfelelő vizsgaalkalmat biztosítanak (az utóvizsgák nélkül) akként, hogy az alkalmak a vizsgaidőszak első és második felét tekintve egyenletesen oszoljanak meg (HKR 70. (4) bek.). 11) A tanszékek a vizsgaidőszak utolsó előtti hetének végéig sikertelenül vizsgázott hallgatók számára utóvizsga lehetőséget nyújtanak (HKR 73. (1) bek.), azt azonban nem kötelesek biztosítani, hogy minden hallgató kimeríthesse az egyazon vizsgaidőszakban elvileg rendelkezésre álló legfeljebb két utóvizsga lehetőséget. 12) Egy kurzust (tanegységet) a tanulmányok során legfeljebb h á r o m s z o r lehet felvenni, és egy tanegységből összesen legfeljebb h a t alkalommal lehet a vizsga letételét megkísérelni. Amennyiben a hallgató egy adott tanegységből a vizsgát a harmadik kurzusfelvétel félévében sem tudja eredményesen letenni, vagy egy tanegységből összességében a hatodik vizsgáján is elégtelen osztályzatot szerez, akkor a Karról el kell bocsátani (HKR 52. ). 13) Azt a hallgatót, aki a képzési idő feléig a tantervben előírt kreditek 20%-át (Osztatlan képzésen az első öt regisztrált félév alatt legalább 60 kreditet, BA képzésen az első három regisztrált félév alatt legalább 36 kreditet, MA képzésen az első két regisztrált félév alatt legalább 24 kreditet) nem teljesíti, e l k e l l b o c s á t a n i (HKR 51. (4) d/ pont). 14) Az alacsony számú kredit szerzésének további szankciója az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatónak költségtérítéses képzési formába történő á t s o r o l á s a, amennyiben a két utolsó regisztrált féléve során 27 kreditet nem szerez meg (Ftv. 55. (1) bek. alapján HKR 132. és 132/A. ). 33

15) A 2010 szeptembere előtt beiratkozott, és a tanulmányaikat a korábbi jogász mintatanterv szerint folytató hallgatókat a jogász tanterv 2010-ben történt átalakítása elvileg és általában nem érinti, de a 2008 és 2009 szeptemberében beiratkozott hallgatók jogosultak a J o g - é s á l l a m b ö l c s e l e t záróvizsga helyett az E u r ó p a i j o g i z á r ó v i z s g á r a jelentkezni. 16) Az Ftv. 62. (1) bek.-ével összhangban a jogász mesterszaknak a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet mellékletében közzétett képzési és kimeneti követelményei (KKK) szerint csak az a hallgató szerezhet oklevelet, aki egy élő idegen nyelvből államilag elismert középfokú, B-komplex, (régebben C típusú) vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgával rendelkezik. 17) Azok a m á s o d d i p l o m á s hallgatók, akik legkésőbb 2005-ben kezdték meg tanulmányaikat, a ma már nem hatályos 77/2002. (IV.13.) Korm. rend. 5. sz. az Ftv. 160. (2) bek. alapján alkalmazható mellékletében foglaltak szerint mentesülhetnek a nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól. 18) Szintén mentesülnek a nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól az Ftv. 150. (1) bek. alapján azok a hallgatók, akik tanulmányaik megkezdésének évében 40. életévüket már betöltötték. * * * KREDITELISMERTETÉS. A kreditrendszerű képzésben résztvevő hallgatók számára lehetséges a másutt végzett tanulmányok kreditjeinek elismertetése, és elismerés esetén mentesülnek az ELTE ÁJK tanrendjében szereplő adott kurzussal kapcsolatos tanulmányi kötelezettségek alól. A kreditelismerés feltételei: - a helyettesítő kurzusnak tartalmilag legalább 75%-ban azonosnak kell lennie az ELTE ÁJK tanrendjében szereplő kurzussal; - a tartalmi megfelelés nem csak a tematikai egyezést, hanem a képzés szintjének és mélységének egyezését is feltételezi; - az ÁJK tanrendjében szereplő azon kurzust, amellyel kapcsolatban kreditelismertetési kérelmet ad be a hallgató, fel kell venni az ETR-ben; - a kreditelismerés iránti kérelmeket a honlapon található formanyomtatványon lehet benyújtani, a nyomtatványon megadott mellékletekkel együtt; - a kreditelismerésre irányuló kérelmet a Tanév időbeosztása c. fejezetben, a Kérelmek c. pontban megadott időpontig a Tanulmányi Hivatalban az illetékes előadónál kell leadni, az illetékes tanszék által előzetesen elbírálva; - amennyiben a Kar Kreditátviteli Bizottsága elismeri a kreditet, akkor ez a leckekönyvbe bevezetésre kerül, és a kérelmező mentesül az adott kurzusra vonatkozó vizsgakötelezettség alól; - a Bizottság a döntését a kérelem beadásának félévében, a szorgalmi időszak 13. hetéig meghozza. LEMARADÓ HALLGATÓK. Azok a hallgatók, akik tanulmányaikat 2010 szeptembere előtt kezdték meg, tanulmányaikat továbbra is a rájuk nézve beiratkozásuk idején irányadó tanterv szerint folytatják. Számukra a tanszékek a továbbiakban is megfelelően biztosítják a régi tanterv kötelező és alternatív kurzusainak felvételét a mintatanterv szerinti (őszi/tavaszi) szemeszterben. A tanszékek a régi kurzusok külön foglalkozásként való meghirdetése helyett megállapíthatják egyes régi és új kötelező, ill. alternatív kurzusok ekvivalenciáját, és ennek alapján az ekvivalens kurzusokat azonos helyen és időben, de két különböző (régi és új) kurzuskóddal megjelölve hirdethetik meg. Ekvivalencia esetén a hallgató az adott kurzus elismertetése vagy teljesítése alapján a kurzusra a saját képzési programjában előirányzott kreditértéket szerzi meg. 34

F É N Y M Á S O L Á S! Megújult feltételekkel továbbra is fogadja a hallgatók és az ELTE intézményeinek szíves megrendeléseit az ÁJK Egyetem téri épületének földszintjén működő sokszorosító. A szolgáltatások díjai: Fekete-fehér sokszorosítás, nyomtatás: A/4 Egyoldalas A/4 Kétoldalas A/3 Egyoldalas A/3 Kétoldalas 12.- 100 lap felett 10.- 24.- 100 lap felett 20.- 24.- 40.- Színes nyomtatás: A/5 Egyoldalas A/4 Egyoldalas Színes szöveg, fejléc 24.- 48.- Fénykép, grafikon 48.- 90.- Chip-kártya (egyéni fekete-fehér nyomtatáshoz, másoláshoz): 50 egységes 1000.- (600.- + 400.- kaució) 100 egységes 1400.- (1.000.- + 400.- kaució) Kari nyomtatványok: A/4 12.- A dokumentumok tűzése térítésmentes. Spirálozás (8-22-es spirál méretig): 200.- + 2.- laponként A fenti árak 20% áfa tartalmú, bruttó árak! Anyagleadás: hétköznap 8 00 -tól 16 00 óráig. (telefon: 411-6700/2622) Mindenkit szeretettel vár a sokszorosítóüzemeltetője: COLORSPECTRUM Kft. 1131 Budapest Dolmány u. 26. Tel: 303-9009, Fax: 210-1482 Web: www.colorspectrum.hu E-mail: mail@colorspectrum.hu 35