A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai a DRÁVA mentén Legtisztább viző nagy folyónk, a Dráva Zákány-İrtilos térségében lép be Magyarországra, és Drávaszabolcsnál hagyja el az országot. Partjai mentén megcsodálható a jobbára még háborítatlan ártéri élıvilág. A folyó ártéri területeit és a holtágakat galériaerdık szegélyezik. Magyarországon csak itt él a hármaslevelő szellırózsa, a hármaslevelő fogasír és a pofók árvacsalán. A folyó különlegesen tiszta vizében gazdag és egyedi élıvilág alakult ki, a Földön csak itt fordul elı a drávai tegzes. A Dráva kavicszátonyai igen értékes élıhelyek, megtalálható itt a Magyarországon másutt nem fészkelı kis csér is. A folyót kísérı magaspart meredek partfalaiban több ezer pár partifecske, jégmadár és gyurgyalag fészkel. A Dráva menti nemzeti parki területek mellett több kisebb, értékes természeti terület maradt fenn Somogy megyében. A Babócsai Basakert Természetvédelmi Terület egyedülálló értéke a tavasszal nárciszmezıvel borított, mőemléki védelem alatt is álló romkert. A nárciszmezı különlegessége a csillagos nárcisz, amely a török idık óta virágzik a területen. A Csokonyavisontai fás legelı Természetvédelmi Terület védelmének célja, hogy a Belsı- Somogyra jellemzı fás legelıt és a hozzá tartozó növény- és állatfajokat megırizze, valamint lehetıség szerint a legeltetéses, extenzív gyepgazdálkodás feltételeit biztosítsa. A csokonyavisontai fás legelı még ırzi az évszázados hagyásfákat, valamint a savanyú homoktalajokra jellemzı növénytársulásokat. A terület védett értékei mellett a fás legelı tájképi értéke is figyelemre méltó. A területre látogatók számára számos programlehetıséget kínálnak a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. A változatos programkínálatban minden korosztály megtalálja a számára megfelelıt. Dráva Kapu Bemutatóközpont A Barcs-Drávaszentesen található Dráva Kapu Bemutatóközpont a Dráva menti védett területek természeti és kultúrtörténeti értékeivel ismerteti meg a látogatókat, mindemellett igazi kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai személyre szabott oktatási programokkal, táborokkal, elıadásokkal várnak kicsiket-nagyokat. A bemutatóközpontban megtekinthetı a Dráva folyó természeti értékeit bemutató kiállítás. A központ érdekessége az ıshonos háziállat bemutató, ahol rackákat, mangalicákat tekinthetnek meg az érdeklıdık. A központ 80 fıs konferenciaterme nagyobb rendezvények lebonyolítására is alkalmas. A központhoz közeli Üde Rétek tanösvény bejárása során a nedves rétek élıvilágával, különlegességeivel ismerkedhetnek meg a látogatók, és a legelészı szürkemarha gulya megtekintésére is lehetıség nyílik. A Bemutatóközpont területén kialakított Dráva Kapu Grill Kávézó lehetıséget nyújt családi rendezvények, osztálytalálkozók, céges rendezvények szervezésére, valamint iskolás csoportok étkeztetésére 4-tıl 40 fıig, elızetes bejelentkezés alapján. Helyszín: 7570 Barcs-Drávaszentes, Fı u. 1. Közlekedés: egyénileg, gépkocsival GPS: N45.99100 E17.421900 Elérhetıség: +36 (82) 461-285, +36 (30) 377-3393 Nyitva tartás: Április 1 október 15.: K-V: 9.00-17.00
Október 16 március 31.: elızetes bejelentkezéssel Belépı: felnıtt: 600 Ft/fı; diák, nyugdíjas: 400 Ft/fı Családi jegy: 1500 Ft Csoportkedvezmény: 20 fı felett 300 Ft/fı Hasznos: A belépıjegy tartalmazza a kiállítás, az ıshonos háziállat bemutató és az Üde Rétek tanösvény önálló megtekintését. Hungary Card elfogadóhely Programajánlatok a Dráva mentén A programok elızetes egyeztetés alapján igény szerint kombinálhatók. Elérhetıség: Borián György: +36 (82) 461-285, +36 (30) 474-3591 1. A Dráva Kapu Bemutatóközpont látogatása szakvezetéssel A látogatók tartalmas szakvezetés keretében ismerhetik meg a Dráva Kapu Bemutatóközpont állandó kiállítását a Dráva folyónak és árterének különleges élıvilágáról, multimédiás elıadáson vehetnek részt, valamint megtekinthetik a központhoz tartozó ıshonos háziállat bemutatót. A programot kellemes séta egészíti ki az Üde Rétek tanösvényen. Igény szerint lovaskocsi bérlésére, valamint étkezésre is lehetıség nyílik elızetes egyeztetés alapján. A programot az alábbi multimédiás elıadásokkal lehet választani: 1a, A Duna-Dráva Nemzeti Park természeti értékei Film- és diavetítés a Nemzeti Parkról, védett növény- és állatfajairól. 1b, Látnivalók a Duna-Dráva Nemzeti Parkban Film- és diavetítés a Nemzeti Park legfontosabb idegenforgalmi látványosságairól. 1c, A Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi tevékenysége Film- és diavetítés a Nemzeti Park természetvédelmi tevékenységeirıl: pl. fajvédelem, vizes élıhelyek rehabilitációja, erdészeti munkák, stb. 1d, A Dráva folyó Film- és diavetítés a Dráva folyóról: a folyó földrajzáról, történetérıl, hidrológiai adatairól és természeti értékeirıl. 1e, Vízminıség-vizsgálatok (elsısorban középiskolás csoportok részére) Biológiai vízminıség-vizsgálatok a Központ udvarán folyó Györgyös-patakon. A mérési adatok felkerülnek az Internetre. Program idıtartama: 3 óra Helyszín: Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs-Drávaszentes, Fı u. 1. Közlekedés: egyénileg, gépkocsival Részvételi díj: 20 fıig: 12000 Ft/csoport, 20 fı felett: 600 Ft/fı Iskolás csoportok részére: 20 fıig: 10000 Ft/csoport, 20 fı felett: 500 Ft/fı Elérhetıség: Borián György: +36 (82) 461-285, +36 (30) 474-3591 Schulcz Andrea: +36 (82) 461-285, +36 (30) 377-3393
2. Szakvezetéses túrák a Duna-Dráva Nemzeti Park drávai szakaszán Az érdeklıdık szakvezetéses túrák keretében ismerhetik meg a Dráva egyedülálló természeti kincseit. Szakvezetés kérhetı bármely tanösvényen, illetve természetvédelmi területen: Zákány-İrtilos Vasút-oldal túraútvonal, Vízvári ártér tanösvény, Erzsébet-sziget tanösvény, Drávaszentesi Üde Rétek tanösvény, Barcsi Borókás tanösvény, Babócsai Basakert Természetvédelmi Terület, Mérus-erdırezervátum, Heresznye: a Dráva magaspartja, Csokonyavisontai fás legelı Természetvédelmi Terület, Barcsi Borókás, İrtilos: Mura-Dráva torkolata és Szentmihály-hegy, Rinyaszentkirályi erdı Természetvédelmi Terület. Részvételi díj: 20 fıig 10000 Ft/fı, 20 fı felett: 500 Ft/fı 3. Kenutúrák és kerékpárkölcsönzés Az aktív kikapcsolódás kedvelıi kerékpárt is bérelhetnek a Dráva Kapu Bemutatóközpontban, melynek ára: 600 Ft/fél nap, 1000 Ft/nap. Lehetıség van egy- illetve többnapos kenutúrákon való részvételre is, melyek lebonyolításához szükséges engedélyeket a DDNPI-tıl kell beszerezni az adott év március 31-ig. 3a, 20 km-es kenutúra Barcs és Szentborbás között Május 1. és szeptember 15. között lehetıség van a Dráva folyón történı egynapos evezésre. A túra kombinálható kerékpározással is. Elérhetıség, idıpont egyeztetés: Borián György: +36 (82) 461-285, +36 (30) 474-3591 4. Kerékpáros túrák a Dráva mentén A program a Dráva Kapu Bemutatóközpontban tartalmas szakvezetés keretében tekinthetik meg a Dráva folyó élıvilágát bemutató kiállítást és az ıshonos állattartó telepet, majd elindulnak az alábbi kerékpártúrák valamelyikére. 4a, A Babócsai Basakert (2x9 km) A Basakert területén volt a térség Árpád-kori, majd a középkori központja. Ezen alapokra épült a XVII. században a török város. A kert 13 hektáros területén virágzik április-május fordulóján a törökök által ültetett csillagos nárcisz. 4b, Péterhida (2x7 km) A résztvevık megtekinthetik a Péterhidai fás legelıt, az egykori vízimalmot, a várdombokat és a tájházat. 4c, Babócsai Basakert és a Heresznyei magaspart (2x20 km) A Basakert megtekintése után a résztvevık kerékpárral mennek Heresznyére, ahol a kb. 30 m magas partfalról gyönyörő kilátás nyílik a kanyargó Dráva folyóra. 4d, A Dráva folyó a Barcsi kikötınél, ill. a szabadstrandnál (2x8 km) A látogatók egy erdei úton kerékpározhatnak a barcsi kikötıbe és onnan kerékpárúton a szabadstrandra. A túra során a résztvevık gyönyörködhetnek a Dráva folyóban, illetve jó idı esetén fürdeni is lehet a strandon. A kerékpártúrák után igény szerint étkezésre is lehetıség nyílik a Dráva Kapu Grill Kávézóban, melynek ára az elızetesen egyeztetett ételtıl és a létszámtól függ.
Helyszín: Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs-Drávaszentes, Fı u. 1. Részvételi díj (étkezés nélkül): 1500 Ft/fı (2500 Ft/fı bérelt kerékpár esetén) Hasznos: Minimális létszám: 10 fı. A kerékpártúrák saját vagy a nemzeti parktól a helyszínen bérelt kerékpárral is történhetnek. Fontos a kényelmes, idıjárásnak megfelelı túrafelszerelés megválasztása, a szúnyogok és a kullancsok elleni védelem. Sapka, naptej használata különösen a nyári idıszakban ajánlott! A programon mindenki saját felelısségére vesz részt! Jelentkezés és idıpont egyeztetés szükséges minimum 10 nappal a tervezett túra elıtt! Garantált programok 2012-ben a Dráva mentén Február 23. Vad Magyarország A vizek birodalma Török Zoltán filmjének vetítése a Dráva Kapu Bemutatóközpontban A filmet Horváth Zoltán, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, egyben a film szakértıje mutatja be. Helyszín, idıpont: Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs-Drávaszentes, 15.00 óra Ingyenes Március 10. Tavaszi kikelet tájtörténeti túra Péterhidán JELVÉNYGYŐJTİ TÚRA Fedezzük fel közösen Péterhida rejtett szépségeit, közben pedig ismerkedjünk meg a helyi lakosok tájhasználatának múltjával és jelenével! Gondolkodjunk együtt a táj és az ember kapcsolatáról és lássuk meg, hogy a vidéki aprófalvak lakói milyen módon viszonyulnak az ıket körülvevı természeti környezethez. A túra végeztével a pihenıhelyen szalonnasütésre van lehetıség a helyi termelık termékeinek felhasználásával. Helyszín, idıpont: Péterhida, vasúti megállóhely, 9.30 óra (Találkozó: 9.00 óra) Túra hossza, idıtartama: 6 km, 3-4 óra Április 14. Nyári tızike túra Drávaszentesen A program résztvevıi a Dráva Kapu Bemutatóközponthoz tartozó állattartó telepen régi magyar háziállatokkal (szürkemarha, rackajuh) ismerkedhetnek meg. Az állatbemutatót túra követi az Üde rétek tanösvényen, amely a nyári tızikékkel tarkított réten, keményfa ligeterdın vezet át. Madarak megfigyelésére is lehetıség nyílik. Helyszín, idıpont: Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs-Drávaszentes, 10.00 óra Túra hossza, idıtartama: 5 km, 3-4 óra
Május 5. Hármaslevelő szellırózsa túra A túra során a résztvevıknek lehetıségük nyílik megtekinteni a nyugat-balkáni flóratartomány hazánk területén is fellelhetı botanikai ritkaságait (hármaslevelő szellırózsa, pofók árvacsalán, keleti zergevirág, turbánliliom), melyek élıhelye hazánkban az ırtiloszákányi vasútoldal és az e területhez tartozó patakvölgyek. A kellemes erdei séta során a látogatók megtekinthetik a Zrínyi-Újvár történelmi emlékhelyet, visszafelé pedig a Mura árterének érintésével érkeznek vissza a kiindulási pontra. A kirándulás végén igény szerint étkezési lehetıség is rendelkezésre áll a Három Sárkány Fogadóban. Helyszín, idıpont: İrtilos, Szentmihályhegy, Három Sárkány Fogadó, 10.00 óra Túra hossza, idıtartama: 7 km, 5 óra Május 19. Fehér tündérrózsa túra a Barcsi Borókásban JELVÉNYGYŐJTİ TÚRA Európai Nemzeti Parkok Napja A természeti értékek megırzésén munkálkodó nemzeti parkok jelentıségére emlékeztetı nap alkalmából szervezett túrán megismerkedhetünk a Barcsi Borókás élıvilágával, felkeressük a fokozottan védett Nagyberek láptavat, amelyen megfigyelhetjük a láptó szinte teljes felszínét elborító fehér tündérrózsát. Emellett megismerkedhetünk néhány, a lápokban elıforduló védett növényfajjal (tızegpáfrány, főzlevelő gyöngyvesszı). Lehetıség nyílik a láptó szélén elhelyezkedı madármegfigyelı kunyhóból vízimadarak megfigyelésére is, úgymint nagy kócsag, szürke gém vagy a fokozottan védett cigányréce. Helyszín, idıpont: Barcsi Borókás parkolója (6-os fıút 253 km-szelvény), 10.00 óra Túra hossza, idıtartama: 5-6 km, 3-4 óra Szeptember 29. Túra a Bélavári tanösvényen Utunk során a Közép-Dráva-völgy és a Nyugat-Belsı-Somogy kistájak határán fogunk barangolni. Megismerkedünk a napjainkra csak kis területen fennmaradt, ritkaságnak számító síkvidéki bükkössel és annak élıvilágával, az egykori homokpuszták legelıinek helyén ültetett erdıkkel és az azokban folyó gyakorlati természetvédelmi munkálatokkal. Végigjárhatjuk a hazánk e tájegységében sok helyütt fellelhetı egykori futóárkok egy kisebb szakaszát, az oda épített lıállással (bunkerrel) együtt, amelyek sok évtizeddel ezelıtti idık máig fennmaradt tanúi. Sétánk során érintjük a Kerék-hegyet, ahol a hagyományosan mővelt szılık és gyümölcsösök mellett vezet majd utunk. Helyszín, idıpont: Bélavár, templom, 10.00 óra Túra hossza, idıtartama: 6 km, 2,5-3 óra
November 15. Képes útirajz Dél-Afrikából és Kenyából Sallai Zoltán elıadása Sallai Zoltán 2011. 08.16-09.09. között Az európai és afrikai vidrák életmódjának tanulmányozása program keretében ismerkedett Dél-Afrika és Kenya vidrás élıhelyeivel, a különleges növény- és állatvilággal. Több száz képpel illusztrált elıadása a különleges Afrikát mutatja be az érdeklıdıknek. Helyszín, idıpont: Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs-Drávaszentes, 15.00 Ingyenes Információ, jelentkezés programjainkra: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tel.: +36 (30) 405-4571 E-mail: wodtke@ddnp.kvvm.hu www.ddnp.hu Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 7625 Pécs, Tettye tér 9. Tel.: +36 (72) 517-200 Fax: +36 (72) 517-229 dunadrava@ddnp.kvvm.hu www.ddnp.hu