működése, tevékenysége A Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium alapítványa 1991-ben alakult, melyet 1998. január 1-étől a Cégbíróság 1999. júniusában közhasznú szervezetté nyilvánított. Fő célkitűzéseink: az iskola szakmai, oktató-nevelő munkájának segítése, a matematika-számítástechnika, természettudományos képzés és a nyelvoktatás feltételeinek javítása, a tehetséggondozás elősegítése, kulturális és szabadidős programok elősegítése, gróf Károlyi István szellemi örökségének ápolása. Alapítványunk működése szorosan kapcsolódik az iskola működéséhez, az iskolai tanév rendjéhez. Fő tevékenységünk a célkitűzésekben megfogalmazott célok támogatása. Legfontosabb rendezvényeink: a Károlyi-Napok rendezvénysorozatot Újpest alapítójának emlékére kerül rendezzük minden év novemberében (tanulmányi versenyek, kulturális és sport rendezvények), a két Károlyi-fesztiválon az 1-4. illetve az 5-8. osztályos tanulóink mutatják be kulturális tevékenységüket, művészi képességeiket az Ady Művelődési Házban vagy az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban, a tavaszi Károlyi-pódium a középiskolások művészeti seregszemléje, iskolánk évente többször ad helyet kerületi tanulmányi versenyeknek, kiállítást rendezünk művésztanárok alkotásaiból, részt vállalunk az állami ünnepek megrendezésében is (március 15, október 23, Költészet napja, stb.), kapcsolatot tartunk külföldi, elsősorban norvég tanárkollégákkal. Kuratóriumunk évente 6-8 alkalommal - igény szerint - ülésezik. Célkitűzéseinknek megfelelően az alapítványnak juttatott összegekből 1992 óta: támogattuk a nyelvi, sport és egyéb táborokat, erdei iskolákat, hozzájárultunk levelező feladatmegoldó versenyek, tanulmányi versenyek nevezési díjaihoz, kialakítottuk a kiskönyvtár polcrendszerét, rendszeresen könyvvásárlási utalvánnyal támogattuk a Károlyi-pályázatokra kiemelkedően színvonalas pályaműveket készítő diákjainkat; hozzájárultunk a legjobb tanulók tanév végi könyvjutalmazásához, korcsolyákat vásároltunk (az elmúlt 10 évben kb. 1000 gyermek és tanítóik tanultak meg korizni!), 1998-ban és 2003-ban sportpályázatokon nyert 160 ezer Ft-ból korcsolyákat, a 2000-ben nyert 200 ezer Ft-ból a nyári táborokhoz sátrakat és polifoamokat, a 2001-ben pályázott 100 ezer Ft-ból sportszereket vásároltunk, az iskolai számítástechnika oktatás és tehetséggondozás részére 1994 óta többször vásároltunk számítógépeket - 2004-ben a felső tagozat számára egy korszerű 16 gépes szaktermet rendeztünk be, támogatjuk a PADFIRKÁLÓK Lapja, a PLUSSZKÉRDÉS, az ISKOLAPAD újságok és CD megjelenését, Károlyi-vándorserleggel jutalmazzuk a kimagasló tanulmányi munkát, a művészeti és sporttevékenységet, a legjobb osztályközösségeket, (Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Alapítványa) 1
Év Károlyi István-díjat alapítottunk a kiemelkedő pedagógiai munkát végzők részére (erkölcsi megbecsülés), Károlyi emlékérmet alapítottunk a kiemelkedő tanulmányi munkát végző, érettségiző diákok részére, az utóbbi négy évben eszközbeszerzési és kulturális pályázatokhoz biztosítottuk a szükséges önrészt rendszeresen tartjuk a kapcsolatot a Fótra hazaköltözött gróf Károlyi Lászlóval és családjával. Előző adóév Az SZJA 1%-ból kapott összegek felhasználása (tájékoztatásul): (könyv-) jutalom tábor, erdei iskola tankönyv támogatá s Károlyipályázat versenynevezés korcsolya, sport könyvtár, informatika egyéb 1998 341 ezer 29 ezer - 3 ezer 6 ezer - 46 ezer 70 ezer fénymásoló 1999 295 ezer 30 ezer 89 ezer 26 ezer 150 ezer - - - - 2000 413 ezer 36 ezer 54 ezer - 140 ezer - - - szemléltető eszközök 2001 505 ezer 45 ezer 61 ezer 1 ezer 227 ezer - - - versenyek, eszközök 2002 880 ezer 50 ezer 181 ezer 1 ezer 179 ezer 83 ezer - - verseny, eszköz, PR 2003 1573 ezer 50 ezer 165 ezer 10 ezer 408 ezer - 134 ezer 8 ezer - " - 2004 1396 ezer 50 ezer 182 ezer 21 ezer 519 ezer 5 ezer - 540 ezer - " - 2005 1617 ezer 72 ezer 230 ezer 25 ezer 501 ezer 5 ezer 217 ezer 140 ezer - " - 2006 1500 ezer 110 eft 271 ezer 61 ezer 661 ezer 25 ezer 8 ezer - - " - 2007 1821 ezer 73 ezer 524 ezer 44 ezer 488 ezer 28 ezer 73 ezer 9 ezer - " - Az alapítvány tevékenysége a ben 1. 2007. augusztus: Gólyatábor támogatása 2. 2007. augusztus 30: Első osztályosaink képzőművészeti kiállítása 3. 2007. szeptember: tanulmányi versenyek szervezése, támogatása 4. 2007. szeptember: az első félévi korcsolyaoktatás megszervezése (1.c, 2.c, 3.a, 3.c) 5. 2007. szeptember: az SZJA 1%-val kapcsolatos ügyintézés 6. 2007. szeptember közepe: érettségi munkákat is bemutató képzőművészeti tárlat 7. 2007. szeptember: Középiskolás börze a Gyermek- és Ifjúsági Házban 8. 2007. október: kézműves kiállítás az alsós munkákból 9. 2007. október: Amerika nap - fotókiállítás az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ rendezésében 10. 2007. október vége: őszi jeles napok (alsó tagozat) 11. 2007. november 19. körül: Károlyi-napok rendezvénysorozat, ezen belül: - az újjáépült Károlyi Fal avatása, (Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Alapítványa) 2
- Alsós tanulóink kézműves kiállítása, - Idegen Nyelvi Napok 12. 2007. november: kerületi képző- és fotópályázat kiállítás: Újpest jelene, múltja és jövője 13. 2007. december: a két érettségiző osztály szalagavatója 14. 2007. december: karácsonyi Jeles Napok (alsó tagozat) 15. 2007. december: Karácsonyváró 5-8. évfolyam 16. 2007. december: Karácsonyi műsor (alsó tagozat) 17. 2008. január: a 2007. évi adóbevalláshoz kapcsolódóan írásban tájékoztatjuk a szülőket az alapítvány előző évi működéséről; kérjük adataink megjelentetését az Újpest Napló Kinek adjam az 1%-ot? rovatában való megjelenéshez. 18. 2008. január: Kazinczy verseny 19. 2008. I II: leendő első osztályosok számára rendezett nyílt napok támogatása 20. 2008. január - május: korcsolyaoktatás szervezése, lebonyolítása (2.b) 21. 2008. február 15: adóbevallás 22. 2008. február 20: az ÚPSZK felkérésére az alsós magyar munkaközösség kiállítása a Kodály emlékév alkalmából készített plakátokból 23. 2008. február - március: Károlyi-fesztivál rendezése (műsorok összeállítása, Károlyipályázatok értékelése - az első helyezettek jutalmazása, az alsó tagozatosok munkájának értékelése a Legjobb tanuló, Legjobb sportoló, Legjobb osztályközösség, Kiváló művészeti tevékenység serlegekhez) 2008. február 16: felsős Károlyi-fesztivál 2008. április 5: alsós Károlyi-fesztivál 24. 2008. március: Kiállítás a Károlyi-pályázatok anyagából 25. 2008. március: Jeles napok kézműves foglalkozások az alsó tagozaton 26. 2008. március 5.: A Víz napjától a Föld napjáig rendezvénysorozat nyitásaként Magát Tamás természetfotós kiállítása: Magát Tamás a Némettagozatos Általános Iskola tanára. (A kiállítást megnyitotta: Kerekes György természetfotós) 27. 2008. március: Húsvétváró kézműves foglalkozások az 5-8. évfolyam részére 28. 2008. március 31: Tavaszváró az alsó tagozatos napközis munkaközösség kiállítása: Újpestről készített képzőművészeti alkotások (megnyitotta: Szöllősi Marianne gyűjteményvezető) 29. 2008. április 11.: - Költészet napja - Károlyi-pódium : a 9-12. évfolyam kulturális seregszemléje 30. 2008. április 22: A Víz napjától a Föld napjáig rendezvénysorozat zárásaként Szunyoghy András grafikusművész és Schrammel Imre keramikusművész közös kiállítása (megnyitotta: Mészáros Ferenc kulturális tanácsnok) 31. 2008. április 30. az érettségiző osztályok ballagása: ennek keretén belül az első Károlyi-érem kiosztása, melyet Oláh Vivien kapott. 32. 2008. május: Történelmi vetélkedő - kerületi bemutató foglalkozás 33. 2008. május: - kiállítás középiskolás tanulóink képzőművészeti alkotásaiból - kiállítás a zánkai erdei iskolában készült képzőművészeti alkotásokból. (Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Alapítványa) 3
34. 2008. május 25.: Kihívás napja - iskolai sportnap 35. 2008. május 26-tól: az év eseményeit felsorakoztató fotó- és képzőművészeti tárlat 36. 2008. május-június: osztálykirándulások, erdei iskolák támogatása 37. 2008. június: A sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtott alsó tagozatosok és felső tagozatosok jutalomkirándulásainak támogatása 38. 2008. június 13: a 8. évfolyam ballagása 39. 2008. június 14: - Károlyi István díj odaítélése legkiválóbb pedagógiai munkát végzőknek: a díjat ebben a tanévben Nagy Hajnalka tanító kapta. - Károlyi serlegek odaítélése a legjobb tanulóknak, sportolóknak, osztályközösségeknek (alsó tagozat, felső tagozat, középiskola) 40. 2008. június 14: tanévzáró, jutalomkönyvek emléklapok 41. 2008. június 14: Újpest Arcképcsarnok avatása (a képeket felajánlotta Szunyoghy András grafikusművész) 42. 2008. június: Nyári táborok támogatása Ebben a tanévben két pályázaton indultunk: Alapítványi pályázatok: Az NCA közép-magyarországi Regionális Kollégiuma írt ki pályázatot civil szervezetek működésének támogatására (NCA-KM-08). A pályázatot az általunk megadott adatok alapján Labodics Judit (Labodics Eszter 3.b osztályos tanuló édesanyja) készítette el. Sajnos, a pályázatot érvénytelennek nyilvánították a hibát a kiíró szervezet követte el, mert nem körültekintő módon fogadta az Interneten küldött anyagainkat. (Fellebbezésnek ilyenkor sincs helye!) Együtt a mozgás öröméért! a pályázatot a DM országos hálózattal rendelkező üzletlánc írta ki, melyen 2008. április június hónapban rendezett sportnappal lehetett pályázni. A pályázatot Kisné Zámbó Éva vezetésével állították össze a kollégák, a beadási határidő 2008. június 27-e volt. Izgalommal várjuk az eredményhirdetést. (Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Alapítványa) 4
Köszönet Köszönetet mondunk az egész tantestületnek és mindenkinek, aki munkájával hozzájárult az alapítványi célkitűzések megvalósításához. Nem sorolhatunk fel mindenkit név szerint, de úgy érzem, hogy külön köszönettel tartozunk (a felsorolás nem fontossági sorrend, hanem névsor): Aranyosi Loránt - felsős kórus vezetésével az iskola rendezvények színvonalát emelte Bódiné Rémiás Tünde: korcsolyaoktatás megszervezése (2.c) Dévai Anikó - kiskórus szervezése, felkészítése a műsorokra Dittrich Márta - 1-4. évfolyam sportversenyeinek fő szervezője, korcsolyaoktatás (3.a) Fejes Andrea, Vargyas Andrea - kérvények összegyűjtése, egyéb adminisztrációs segítség Fónyad Judit: korcsolyaoktatás (1.c), görkorcsolyaoktatás (1-4. évfolyam) megszervezése Fritzné Rausch Katalin: Károlyi-pódium Kisné Zámbó Éva, Sárkány Anna - az 5-12. évfolyam sportversenyeinek szervezéséért Kuhmann Emese: oklevelek készítése, szöveges értékelő program használatának koordinálása, 2.b. korcsolyaoktatásának megszervezése Gut Mihály, Molnárné Mészáros Judit - erdei iskola szervezése Kántor Judit gyermekvédelmi felelős - a támogatási kérvények elbírálása, levelezés Lozsekné Tuza Márta - az iskola folyamatos díszítése, az iskolai ünnepek díszletei Márkus Csilla - iskola karácsonyi díszítése, Jeles napok rendezvényei Sárkány Anna - papírgyűjtések szervezése Tóthné Kovács Beáta: korcsolyaoktatás (3.c) Várhalmi Márta - diákönkormányzat működtetése Veszprémi Attila - iskolai műsorok, tanévzáró ünnepélyen való részvétel Veszprémi Gábor iskolai műsorokra diákok felkészítése, a szöveges értékelő program használatának segítése, Veszprémi Ildikó - Károlyi-fesztivál, Karácsonyi műsor A beszámolót összeállította: Lugosi Antalné képviselő Melléklet: Közhasznúságú jelentés - 2006. Budapest, 2008. június 28. (Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Alapítványa) 5