VIRÁGKÖTÉSZETI ALAPISMERETEK TANULMÁNYI SEGÉDLET - KÉZIRAT RÉSZLETEK - ÍRTA ÉS SZERKESZTETTE: KOMISZÁR LAJOS A SZERKESZTŐ MUNKATÁRSAI: CSÁSZI KATALIN HONFI PÉTER CZIGÁNY KRISZTIÁN BUDAPEST, 2008.
Mottó: A virágkötészeti mű anyagszerűsége is azt kívánja, hogy alkotója úgy vágja, úgy fektesse, csavarja, lágyítsa vagy támassza a növényeket, hogy ne érezzük, miszerint egy hóhér kezébe kerültek volna azok e műben, ami bármit mondjanak is az élet és a halál virágmisztériuma Balogh András, 1999. VIRÁGKÖTÉSZET FOGALMA, JELENTŐSÉGE, FELADATAI, SZINTJEI A virágkötészet a kertészeti lexikon leírásában, a dísznövények egyik felhasználási módja. Általában vágott virágok és levélzöldeknek is nevezett vágott zöldek, ritkábban élőnövények feldolgozásával foglalkozik, ezek elrendezésének művészete. Más meghatározás szerint, a virágkötészet a virágdíszítő művészet legfejlettebb ága, vagy másféle megfogalmazásban, a környezetkultúra talán legkifinomultabb eleme. Lényegre törőbb az olyan meghatározása, hogy a dísznövénytermesztés által előállított virágokból, gyűjtött növényekből ipari segédanyagokat felhasználva hoz létre kedvező esztétikai hatású virágkötészeti munkákat. Költői megfogalmazásban: a virágkötészet olyan néma alkotó tevékenység, amely mélységben, tartalomban és általánosságban, csak magával a természettel hasonlítható össze (Balogh 1999.). A virágkötészet fogalma, a meghatározása, talán a legáltalánosabban az is lehet, hogy a különféle virágok és egyéb növényrészek, valamint az egyéb hozzávalók kellékek igényes elrendezése. A jelentősége, hogy képes növelni az általa felhasznált virágok és egyéb növényrészek, valamint más anyagok, kellékek esztétikai és pénzbeni értékét. Oly módon, hogy egyben hozzájárul az ember szép iránti, vagyis esztétikai igényének a kielégítéséhez. Ez az életszínvonallal együtt változik, ha nő az életszínvonal, akkor növekszik a virágkötészeti munkák keresettsége is, és fordítva. A feladatai sokrétűek. Közülük a következők a legfontosabbak: - az emberi sorsfordulók, mint a születés, a ballagások, a házasságkötés és az elhalálozás alkalmával az illő virágdíszítés, - a családi, a vallási, a társadalmi és egyéb ünnepek virágokkal is meghittebbé, ünnepélyesebbé tétele, - az igényes virágkötészeti munkákkal: o a közízlés fejlesztése, o az embertársaknak örömszerzés, o az ember környezetének barátságosabbá, kellemesebbé tétele. 1
Nem virágkötészet (még), az ismeretei legalább alapszintű/en elsajátítása nélkül, az elvárásainak emiatt sem megfelelő virágos készítmények bármilyen jóhiszeműséggel, naivan-készítése. Szakiparos tevékenység a virágkötészet, - legalábbis attól kezdve amikor a készítményei,- minimálisan az alapismeretei akárcsak betanítással elsajátításának eredményeként (is) az elvárásait legalább már elfogadhatóan kielégítik. Kézművesség a virágkötészet, ha az elsajátított ismeretek alkalmazásával és akár csak némi szakmai gyakorlattal, leginkább a kereskedelmi tevékenység keretein belül, sajátos egyéni és művészeti jellegek nélküli, tömeges virágkötészeti készítményeket állít elő. Erre szinte mindenki képessé válhat, legalább valamennyi gyakorlással (Horváth 2000., Hegyi 2005.) Alkalmazott iparművészet a virágkötészet legalábbis akkor, amikor a virágkötő szakma mesterei egyedi alkotásokat - hoznak létre, virágok és más növényi részek, valamint egyéb, hozzájuk illő anyagok felhasználásával (Szabó, 2005.). A többi, hagyományos alkotástól a virágkötészeti alkotást leginkább az különbözteti meg, hogy él és így változik; de legalábbis a változatlanul megmaradó száraz virágkötészeti készítményt alkotást is szinte lehetetlen mégegyszer megismételni, újra ugyanúgy létrehozni (Kuhn 2005.). Művészet a virágkötészet, amikor a készítménye - az alkotása, nemcsak az alapvető szabályoknak és a szokásos elvárásoknak felel meg, hanem van olyan egyéni sajátossága, amiáltal egyedi és eredeti is, van mondanivalója, ezt kifejezőereje és ezek együttese által művészeti hatása. Ehhez, a jó felkészültség, vagyis a szakismeretek alapos elsajátítása, ezek alkalmazásának képessége, készsége és a kellő gyakorlat mellett, nélkülözhetetlen a jó ízlés, érzék, fantázia, rátermettség, kitartás és az elhivatottság is. (Balogh Nagy 1978., Elekné Ludányi Császi 1999.) A virágkötészetben jól haladás emberi humán feltételei bármelyikük hiánya vagy elégtelensége elakaszthat, megbéníthat, mégoly korszerű szekeret is! Alapvetőek: az ízlés első kerék, az érzék második kerék, a kitartás harmadik kerék, a tudás negyedik kerék; Kiegészítőek: a fantázia motor, a gyakorlás üzemanyag, az igény indító-kulcs, a mértékletesség fék, az önbizalom tengelykapcsoló, az önképzés sebességváltó a tehetség kormány, a törekvés gáz. 2
A VIRÁGKÖTÉSZET TÖRTÉNETE HONFI PÉTER LEÍRÁSÁBAN, NAGY, 1966; GALLUS, 1989; HILLIER, 1990; KLINCSEK, 1990; ELEKNÉ LUDÁNYI ÉS CSÁSZI, 1999; ARNOLD, 2000; HORVÁTH 2000; SZABÓ, 2008. NYOMÁN Az emberiség története és a virágok felhasználása ismereteink szerint egyidősnek tekinthető: a szocializálódott ember a kezdetektől kapcsolatban állt a virágokkal, noha virágkötészetről, a virágok tudatos elrendezéséről természetesen ekkor még nem beszélhetünk. Az első egyes források szerint bizonyítható, mások szerint feltételezett virágkötészeti alkotások a Kr. e. 3000-400 között virágzó, fejlett kertkultúrával rendelkező, Szemirámisz királyné függőkertjéről híres Mezopotámiában jelentek meg, a belső terek dekorációját virágfüzérekkel, girlandokkal, gyümölcstálakkal és vázadíszekkel oldották meg, temetkezési helyeiket rózsával és örökzöld cserjékkel borították be. A virágok kompozíciókba rendezésének első vitathatatlan emlékei az ókori Egyiptomhoz kötődnek, Kr. e. 2500-ból származó falfestményeken és domborműveken találkozhatunk az első virágos alkotásokkal. Történelmi feljegyzések szerint az ókori egyiptomiak a virágokat már különleges tartóedényekbe, a vázák őseibe rendezték, a virágok kultúrájuk fontos elemei voltak, virágdíszeket használtak temetések, felvonulások alkalmával, vagy egyszerűen az asztal, a lakás fő díszeként. A virágtartók anyaga leggyakrabban arany vagy ezüst volt. A termek falait virágfüzérekkel díszítették, a vendégeknek csokrot vagy egy-egy szál virágot nyújtottak át. Egy fennmaradt írás szerint az egyik ünnepre 40 000 virággal gazdagon díszített rúdcsokrot rendeltek, emellett virágtálakat és kézben, függesztve vitt girlandokat is készítettek. A felhasznált virágok kiválasztásában hangsúlyos szerepe van azok szimbolikus, főként vallási jelentésének. Például az Isis istennőt jelképező, és a napisten felé forduló lótuszvirág az egyiptomi kompozíciók gyakori virága, de előszeretettel alkalmazták a gyakorta kötegcsokorba kötött papiruszsást is. A nagyobb rendezvények résztvevői parókájukat is lótuszbimbókkal vagy lótuszvirágokkal ékesítették, emellett virágkoszorúkat, csokrokat, füzéreket viseltek. A piros virágú lótuszból font koszorú a szerelem titkos jeleként szolgált, de az isteneknek bemutatott virágáldozat főszereplője is a lótusz volt. Más virágokat is termesztettek dísz-, illetve gyógynövényként, elterjedt volt a gránátalma, a búzavirág, mimóza és a mákfélék használata. A hölgyek gránátalma virágjából, lótusz sziromból, olajfa és mirtusz levélből készült nyakláncot, és diadémszerű fejkoszorút viseltek. A temetkezésben is fontos szerepe lett a virágoknak: az elhunytat kedvenc virágaitól is elbúcsúztatták, a múmiák az ún. halotti virágokból (búzavirág, mákvirág, mályva, sáfrányos szeklice, szarkaláb stb.) készült koszorút viseltek. III. Ramszesz fáraó Amon isten tiszteletére 500 virágoskertet létesíttetett a papságnak, és számtalan virágkoszorút adományozott a templomok díszítésére is, ami alátámasztja azt a tényt, hogy már ebben a korai időszakban kimondottan virágkötészetre specializálódott szakmának is léteznie kellett, emellett külön temetőkertész és zöldségkertész szakma is létezett. Az ókori görög civilizációban (Kr. e. 1100-300) szintén fontos szerepet töltöttek be a virágok, sőt, az antik népek közül talán a görögök virágkötészete volt a legfejlettebb. Igaz, többnyire nem csokorba kötve használták fel a virágokat, sokkal gyakrabban készí- 3
tettek füzéreket és koszorúkat belőlük, az istenek szobrait ezekkel díszítették, de koszorúval jutalmazták művészeiket, nyertes atlétáikat, és csatáik hőseit is, gyermekek születésekor az ajtóra függesztették, frissítő díszként a saját fejükre is tették, de a kegyeleti kötészetben is ennek a készítménytípusnak jutott a legnagyobb szerep. (Nem közismert, de a koszorúk használatát kis-ázsiai népektől vették át.) Az egyiptomiakhoz hasonlóan a virágok és egyéb növényi díszek kiválasztásánál a görögök esetében is saját szempontok érvényesültek. A legnépszerűbb felhasznált levéldíszek a tölgyfalevél, a babér, a borostyán, valamint az illatos fűszernövények voltak, a görögöknél ezek közül kiemelkedő szerepe volt a fény istenének, Apollónak szentelt babérnak. (A babérlevélből font tömör alapú koszorúk ma is görög koszorú néven ismertek.) Az egyes virágok egy-egy istent jelképeztek, ezt a hagyományt a római kultúra is átvette: Növény Görög isten Római isten Hedera helix (borostyán) Dionüszosz Bacchus Laurus nobilis (babér) Apolló Apolló Myrtus communis (mirtusz) Aphrodité Vénusz Olea europaea (olajfa) Athéné Minerva Papaver (mák, pipacs) Demeter Ceres Quercus (tölgy) Zeusz Jupiter Rosa (rózsa) Aphrodité Vénusz A legkedveltebb virágok a rózsa, a jácint, a loncfélék, az ibolya és a liliom voltak, de különböző színű és formájú tulipánokat, szarkalábakat és margarétákat is szívesen alkalmaztak. A sírra mirtuszkoszorúk és liliomszirmok kerültek. A papok és papnők virágkoszorúkat viseltek a fejükön, és a népszónokok fejére is mirtuszkoszorút fontak. A görög menyasszonyok fehér rózsakoszorút viseltek (később ezt a rómaiaknál a hajba tűzött narancsvirág váltja fel). A lakomákon a férfiak fejüket, karjukat rózsakoszorúkkal díszítették, a terített asztalon megjelentek az első virágkötészeti asztaldíszek. A tűzött virágtálak őseinek kialakulása is ekkorra tehető, a görögök előszeretettel helyeztek virágokat színes kerámiatálakba. A vázadíszek felhasználása leggyakrabban az esküvőkön volt szokás. Az említett koszorúk, girlandok, füzérek mellett gyakran használtak tirzus-botot és botcsokrokat is. A tirzus (thyrsos) borostyánnal, termésekkel, szőlővel és szalagokkal díszített bot volt, amely a csúcsán egy szőlőfürtöt jelképező fenyőtobozt viselt, és a bor istenének, Dionüszosznak (rómaiknál Bacchusnak) a jelképe, az istenség tiszteletére tartott ünnepségek, a Bacchanáliák elengedhetetlen kelléke volt. A rómaiak (Kr. e. 800. Kr. u. 476) más kulturális területekhez hasonlóan a virágkultuszt is görög mintára alakították ki, a fő eltérés a felhasznált virágok mennyiségében volt megfigyelhető: a Római Birodalomban sokkal nagyobb tömegben alkalmazták a virágokat, állítólag volt olyan lakoma, ahol olyan sok rózsaszirmot használtak fel, hogy a vendégek egy részét rosszullét kerülgette. Ekkorra tehető az árukertészetek megjelenése mellett a virágkötészet mint kézműves iparág megjelenése is, bár egyes karthagói és 4
athéni leletek tanúsága szerint a görögöknél is létezett a korabeli virágbolt intézménye. A készítmények köre hasonló a görögöknél említettekhez, gyakrabban találkozunk azonban vázadíszekkel, melyekben a főszerepet a rózsa és a liliom játszották, de a szegfű elterjesztésében is a rómaiak játszották a főszerepet. A virágfüzér (girland) és a virágszőnyeg a rómaiak körében is nagy népszerűségnek örvendett, a lakomák, ünnepek helyszínét ezek mellett virág- és gyümölcskosarak, vázák is díszítették. A győztes hadvezéreket a lábuk elé szórt virágszirom-szőnyeg fogadta, de a rómaiak előszeretettel szórtak virágszirmokat az ágyra is. A szerelmesek szintén a rózsát részesítették előnyben: többnyire rózsakoszorú díszítette homlokukat. A nyitott fejkoszorúkat arany- vagy ezüstszállal átfonva rangot és kitüntetést jelző készítményt kaptak, melyek mindig babér- vagy tölgylevélből készültek. A koszorú római neve (corona) változatlan formában maradt fent a későbbi uralkodói jelvény neveként. Fontosabb ókori görög és római virágkötészeti készítmények Név Készítménytípus Felhasznált anyagok Felhasználás Corona civica koszorú tölgylevél, makk nagy tisztelet jelképeként átadott koszorú Corona radiata koszorú tölgy, babér, aranyszállal istenek és hősök koszorúja Corona natalitia koszorú borostyán, babér, gyermek születésekor ajtóra petrezselyem akasztva Corymbus csokor levelek, borostyán szobrok díszítésére termés Encarpa félkoszorú (füzér) gyümölcsök, virágok szobrok és festmények díszítésére Serta koszorú vegyes virágokból házak, templomok, oltárok ünnepi díszítésére Mirtuszkoszorú koszorú mirtusz városvezetők, győztes olimpikonok (görög), költők, harcias játékok győztesei (római) viselték Babérkoszorú koszorú babér hadjáratok győztesei, akadémikusok (görög) Taenia füzér babér, tarkón leomló hadjáratok győztesei, szalagpánttal akadémikusok (római) Cipruskoszorú koszorú ciprus kegyeleti felhasználás: a halott házának bejárata fölé helyezték A május elején megtartott Floraria, a virágok ünnepe volt az az alkalom, ahol a legnagyobb mennyiségben készültek virágdíszek, az ezekkel felvonuló tömeg a nyár köze- 5
ledtét ünnepelte. Erre az alkalomra gyakran jellegzetes és drága rózsakoszorút készítettek fejdíszként: a rózsa szirmait háncsra varrták. Az egyiptomiak mellett az ókori kultúrák történetében a kínaiak játszották a legnagyobb szerepet a virágkötészet kezdeteiben. Történelmi emlékek szerint az ősi Kínában a Han-korszak alatt (Kr. e. 207-től Kr. u. 220-ig) már foglalkoztak a virágok elrendezésének művészetével. Ez alatt az időszak alatt a virágok fontos szerepet töltöttek be a vallási nevelés és a gyógyászat területén. A buddhista, a taoista és a kunfuciuszi tanok követői egyaránt virágokkal díszítették vallásuk oltárát a Kr. u. 618-906 közötti időszakban. A vágottvirágok vízbe való állítása, a vallási szertartásokon és a gyógyászatban betöltött szerep mellett, az ókori kínaiak szeretetüket és elismerésüket is gyakran virágok ajándékozásával, vagy virágok más módon való ábrázolásával (festmények faragványok, hímzett elemek létrehozásával) mutatták ki. Mivel a buddhista tanítások tiltják az élet bármely formájának elvételét, a vallási célra csak igen takarékosan vágtak virágot, jellemző volt (főleg kezdetben), hogy minden összeállításban csak egyféle virágot használtak. A kompozíciók összeállításánál mindenkor tekintetbe vették az adott virágok, levelek szimbolikus jelentését. A bambuszág, az őszibarackfa és a körtefa virágos ága például egyaránt jelképezte a hosszan tartó életet. Más virágok, mint a tigrisliliom, a gránátalma és az orchideafélék a termékenységet jelképezték. A legnagyobb tiszteletnek mindazonáltal a virágok királya nevet is viselő peóniák örvendtek, melyek a gazdagságot, a jó szerencsét és a társadalmi elismerést jelképezték. Az egyes évszakoknak is megvolt természetesen az uralkodó virága, így a tavaszt a pünkösdirózsa és az őszibarackvirág, a nyarat a lótusz, azt őszt a krizantém, a telet pedig a kínai kajszi virága és a fehér nárcisz uralta. Az 500 és 1453 közötti időszakban a Bizánci Birodalmat kell megemlítenünk a virágdíszek felhasználásának történetében, amelynek a Római Birodalom bukása után nagy szerepe volt a római kultúra virágkötészeti művészetének továbbvitelében. A bizánci kultúrkörben a kúp alakú formák voltak a legjellegzetesebbek, ami a virágkötészetben is megnyilvánult. A kúpszerű alakot kirajzoló zöld leveles ágakat kelyhekben vagy urnákban helyezték el, majd gazdagon díszítették feltűnő színű virágokkal és termésekkel. A leggyakrabban alkalmazott növények a margaréták, a liliomok, a szegfű és a különböző ciprusok, fenyőfélék voltak. A bizánci kultúrában találkozhatunk először a színes szalagok virágkötészeti felhasználásával. A virágok kompozíciókba való rendezésének szokása Európa nyugati részén csak kb. Kr. u. 1000 körül, a középkor legsötétebb korszakának elmúlásával honosodott meg. A népvándorlás évei nem kedveztek a kertkultúrának, ezen belül a virágkötészetnek sem. A román kor (X-XII. század) időszaka alatt a virágok termesztése és a virágdíszítés is a kolostorokba szorult vissza, és még sokáig a legnagyobb szerepe a templomok és kolostorok kertjeinek, illetve a várkerteknek volt, ahol ebben az időszakban növényeket élelmezési és dekorációs célokra egyaránt termesztettek. A keresztes háborúkból visszatérő hódítók érdekes és új növényeket hoztak magukkal a Közel-Keletről, ennek eredményeként az európai országok lakosai olyan növényekkel is kísérletezhettek a virágkötészetben, amelyeket korábban nem is ismertek. A felhasznált virágok köre 6
nagy változáson ment át, jó példa erre, hogy a rózsa és a liliom a pogány világ fontos motívumai hogyan vált eleinte tiltott növényből később egyházi szimbólummá. A gótikus művészeti korszakban (XII-XV. század) a virágszimbolika további fejlődése volt megfigyelhető, amit az ember és a virágok a kolostor- és várkertekben kialakult szorosabb kapcsolatával magyaráznak. Néhány ekkor kialakult jelentéstartalom napjainkig is fennmaradt, a liliom (főleg a fehér liliom) a tisztaságot, erényt, a mimóza az érzékenységet, a mirtusz a szüzességet és a szeretetet, míg az ibolya a szerénységet, tiszteletet jelképezi. A kertművészetben valódi nagy fellendülést csak az olasz reneszánsz hozott, ugyanakkor a virágkötészet csak kissé lemaradva követte ezt a folyamatot, ez volt az a korszak, amikor a legtöbb klasszikus virágkötészeti stílus első csírái megjelentek. A XV- XVI. század fordulójára a virágkötészeti alkotások a mindennapok részévé váltak, és a virágokat a legkülönbözőbb anyagokból készített edényekbe és tálakba állították. Gyakori volt a márvány, a velencei kristály és a bronz használata. A gazdagon díszített vázákat elsősorban a firenzei kerámiaüzemek készítették, köztük kimondottan a virágoknak kialakított, különböző furcsa, csöves vázákkal. Az üvegedények ma is egyik leghíresebb műhelye Muranóban alakult meg ebben az időszakban. Teljesen új elemként jelent meg ebben az időszakban a trópusokról származó termések (ananász, gránátalma, eper, díszalmák) virágkötészeti felhasználása, mellyel többek között a színkontrasztok hatása is hangsúlyozható volt. A legfontosabb ebben a korszakban használt virágdíszek a bokréták, fejkoszorúk és virágfüzérek voltak, a legkedveltebb virágok pedig a rózsa, a liliom, a rozmaring, a szegfű és a viola. A koszorúkötés tulajdonképpen a lovagkorban vált általánossá Európában: a rózsafüzérkészítéssel együtt az erkölcsi nevelés része volt. A XV. század végén már több, mint 20 koszorúnövényt használata volt divatban közülük sok kimondottan illatos volt (majoránna, rozmaring, menta, levendula, viola, szegfű, liliom, rózsa stb.). A barokk korszakban (XVII-XVIII. század) kertművészetét a szabályos, geometrikus elrendezés hatotta át, a művészeti kor jellemzője az igen gazdag díszítés, szinte túlzó szín- és formagazdagság jellemezte. Mindez természetesen a virágkötészetben is jelentkezett: a paloták belső tereinek díszítését grandiózus, színekben és formákban tobzódó csokrokkal, kosarakkal oldották meg. XVII. századra fontos szerephez jutnak a szárazvirágok is: elsősorban az illatos, aromás virágokból és levelekből kötött csokrokat hordtak magukkal az emberek, hogy távol tartsák a bajt, de már ekkor megjelenik a ma pot-pourri -nak nevezett illatos zsákok szekrények illatosítására való felhasználási módja is. A XVIII. században már sokféle virágtartót készítettek, többek között ekkorra jelentek meg az azóta is gyakran alkalmazott asztali porcelánvázák, melyekben a fényűző virágcsokrok elsősorban az arisztokrácia otthonait díszítették. Ebben az időszakban alakult ki a vázák kandallópárkányra illetve nyáron a tűztér elé való helyezésének szokása, ugyanakkor többnyire a lakás középpontjában elhelyezett asztalokat is csokrok díszítették. A felhasznált virágok, növények köre természetesen országonként némileg változó volt, Angliában például a rózsák, szegfűk, nőszirmok, pünkösdirózsák, szarkalábak, si- 7
sakvirágok és mályvarózsák voltak a nyár legfontosabb virágai, az őszi időszak főszereplőjévé az erre az időszakban Európában is elterjedt krizantém csak körülbelül egy évszázaddal később vált. A klasszizmus korszakához, illetve városi polgárság életstílusához kapcsolódóan ezzel párhuzamosan jön létre a biedermeier irányzat, ami a virágkötészetben is fellendülést hoz, sajátos stílusirányzatot kialakítva. Jellemzője a formakötészet hangsúlyozása, mely merev, mesterkélt formákhoz ragaszkodik. A virágok egyedileg nem érvényesülnek, csak tömegükben, a teljes készítmény formájával adnak díszítő hatást. A készítmények közül gyakran alkalmazott a virágokkal letűzött tömör görögkoszorú-alap, a félgömb for,ájú csokor, a süveg- és tányércsokrok, valamint a virágokból megformált füzérek, tárgyak, állatok, karneváli díszek, melyeket tüllel, szalaggal gazdagon díszítettek. Nagy fellendülést kapott a szárazvirágok használata is, ami elsősorban a nagy utazások alkalmával készített herbáriumok, préselt virágok ihlette szép házi gyűjtemények készítésében nyilvánult meg, ekkor készültek el az első szárazvirág-csokrok. Az alkalmazott szárazvirágok sokfélesége később folyamatosan csökkent, és csak a XX. század vége felé indult újra fejlődésnek. A XIX. század közepén, a romantika stíluskorszakában a korábbi szabályos, merev formákat a lazább, természetesebb elrendezésű csokrok és kosarak váltották fel. A laza, fesztelen kompozíciók nagy részére a grandiózus méretek voltak jellemzőek. Újabb lendületet vett a távoli földrészekről behozott egzotikus növények felhasználása és nemesítése, a választék folyamatosan alakult és bővült. Egyre nagyobb jelentőséghez jutottak a ma klasszikusan vezető kultúrának számító rózsa, szegfű és krizantém. Ugyanebben a korszakban kezdett (újra) elterjedni az egyféle virágból álló kompozíciók készítése, melyet ekkor már a mai vágottzöldek elődjeivel, néhány szál fűvel, sással vagy akár páfránylevéllel együtt helyeztek a vázába. Divatosak voltak a feltűnő színkontrasztok is. Ekkorra számos virágkötészeti témájú könyvet is kiadtak, melyek elsősorban a különleges alkalmakra előállított kompozíciókkal (virágfüzérek, asztaldíszek) foglalkoztak. A XIX. és XX. század fordulóján az eklektika stíluskorszaka köszöntött be, ami a virágkötészetben a neobarokk makart-csokor megjelenésével és elterjedésével járt (a név Hans Makart bécsi festőnek állít emléket). Ezekben a készítményekben a legszembetűnőbb a csokor mozgalmassága, változatossága. A nagyméretű csokor mindig sokféle (honos és egzotikus) virágot és levelet tartalmazott, kedvelt kelléke volt a pálmalevél, a pávatoll, de gyakran trópusi lepkékkel, kagylókkal is díszítették. A XX. század elején beköszöntő szecesszió, és ennek jegyében a hagyományokkal való szakítás a virágkötészetben gyakorta érzelgős, hatásvadász munkák megjelenésében tükröződött. Ezekben az előszeretettel alkalmazott népies motívumok mellett gyakran művi hatású figurákat, tárgyakat helyeztek el (pl. lant, óra, galamb stb.). Az Amerikai Egyesült Államok területén is egyre komolyabb teret hódított a virágkötészet, az európai mintát új fajokkal tarkították (pl. dáliák, sarkantyúvirágok, azáleák, kaméliák). A főállású háziasszonyok körében egyre divatosabb lett a műkedvelő virágkötészet, így a virágcsokrok hamarosan minden otthonban megjelentek. 8
A II. világháború utáni időszakban a virágkötészet fejlődése érthető módon megtorpant egy időre, majd az 1950-es években megalakult német virágkötő iskolák jelentőségének megnövekedésével indult újra. A több évszázados múltra visszatekintő, dekorációs szemléletű kötészet Moritz Evers hatására mellett létrejött az ún. vegetatív stílus, amely honos növények felhasználását szorgalmazta, és így egy időben, azonos élőhelyen megtalálható növények felhasználásával készült kompozíciók létrehozásában mutatkozott meg, fő jellemvonása a természetes megjelenés volt. Az 1950-es, 1960-as években jön létre a ma is használatos spirálkötési technika. Az 1960-as évekre Európában is egyre inkább teret hódított az ún. vonalas-grafikus kötészeti stílus, mely a japán ikebana jegyeit közvetíti, és kevés, de feltűnő díszű anyaggal dolgozik. Ezzel rokon hatást képvisel az 1960-as évek végén megjelent paralel stílus, mely párhuzamos vonalakra építi fel kompozícióit, amit egyenes szárú virágok és erre merőlegesen álló levelek felhasználásával alakít ki. Fontos szabály, hogy az alapanyagokat nem szabad például drótozással megváltoztatni, ami a felhasználható növények körét nagyban leszűkíti. Az 1980-as évektől egyfajta kísérletezés indult a virágkötészetben, ennek egyik eredménye az ún. struktúra stílus létrejötte. Ennek fő jellemvonása, hogy a virágokat foltszerűen, szerkezetben használták fel, térben kissé megmozgatva. Ebből az alapból emelkedtek ki a vonalas elemek, illetve indák, melyek összekapcsolták a szerkezeti részeket. Az 1990-es években az íves formák divatja terjedt el, a technikák közül pedig a meleg ragasztópisztoly 1980-as, majd a hideg ragasztó 1990-es megjelenésével) egyre nagyobb teret nyert a ragasztásos technika, a hagyományos drótozás rovására, ezzel együtt a dekordrótok díszítőelemként jelennek meg a kompozíciókban. A XXI. század elején, napjainkban a virágkötészet további fejlődését elsősorban a dísznövénytermesztő és kellékeket forgalmazó cégek évenként változó trendjei, új irányzatai befolyásolják, a felhasznált virágok, növényi részek egy része folyamatosan változik, új és új kultúrák jelennek meg a piacon, ami szintén nem marad hatás nélkül. Jellemző, hogy az új kialakítási formák, a modern és posztmodern irányzatok mellett klaszszikus stílusjegyeket viselő készítmények is gyakorta feltűnnek, a stílusok szinte egymás mellett élnek a mai virágkötészetben. Az új ötletek, új irányzatok megvalósításának, a virágkötészet változásának, fejlődésének gyakorlatilag nincs határa. Vagy ha mégis, akkor az emberi fantázia határával esik egybe. 9
A VIRÁGKÖTÉSZET ESZKÖZEI 1. BETŰSABLON 2. CELLUX-TÉPŐ 3. ECSET 4. HŐLÉGFÚVÓ 5. ÍRÓESZKÖZÖK 5.1. Íróceruzák, -tollak 5.2. Rostironok színesek 5.3. Vízállóan írók 6. KÉZI PERMETEZŐ 7. MÉRŐESZKÖZÖK 7.1. Hőmérő 7.2. Mérleg 7.3. Mérőhenger 7.4. Mérőszalag 7.5. Páratartalom-mérő 7.6. Vonalzó 8. MŰANYAGFÓLIA-HEGESZTŐ 9. ÖNTÖZŐKANNA 10. PILLANATSZORÍTÓ 11. SZALAGTARTÓ ÉS VÁGÓ 12. SZERSZÁMTARTÓ-TÁSKA 13. TÁROLÓEDÉNYEK 14. TISZTÍTÓESZKÖZÖK 14.1. Cirokseprű 14.2. Szemétlapát 14.3. Tollseprű 15. TŰZŐKAPOCS-BEÜTŐ 16. VIRÁG/CSOKOR FOGADÓ-TARTÓ ÁLLVÁNY 17. VIRÁG/CSOKOR TARTÓ asztali vagy másmilyen mikrofonállvány is lehet 10
1. KÉZI SZERSZÁMOK A VIRÁGKÖTÉSZET SZERSZÁMAI 1.1. KÉS. Többféle is lehet: 1.1.1. Háztartási konyha kés 1.1.2. Kertész kés hajlított pengéjű-kacor 1.1.3. Speciális kés szárak 45 fokos vágásához 1.1.4. Tapétavágó kés Schnitzel-kés 1.1.5. Tűzőhab-vágó kés 1.2. OLLÓ. Többféle kivitelben is kell: 1.2.1. Fémvágó olló 1.2.2. Közönséges vagy papírvágó olló 1.2.3. Metszőolló 1.2.4. Virágkötész olló (az univerzális típusa az előbbieket is kiválthatja) 1.3. FOGÓ. A választékból többféle is megfelelő: 1.3.1. Csípőfogó 1.3.2. Harapófogó 1.3.3. Kombinált fogó 1.4. FŰRÉSZ. Többféle is lehet: 1.4.1. Fafűrész 1.4.2. Fémfűrész 1.4.3. Lombfűrész 1.4.4. Derék-szögvágó fűrész 1.5. FÚRÓ. Legalább egyféle kell: 1.5.1. Csigafúró 1.5.2. Spirálfúró 1.6. CSAVARHÚZÓ 1.7. CSIPESZ (fogorvosi- hajlított hegyű) 1.8. FAVÉSŐ 1.9. KALAPÁCS 1.10. RAGASZTÓPISZTOLY (lehetőleg hőszabályzós) 1.11. RÓZSATÜSKÉTLENÍTŐ 1.12. SZIKE 1.13. ÜLTETŐKANÁL 1.14. ÜVEGMOSÓ 1.15. VÁGÓPENGE 11
2. GÉPI SZERSZÁMOK kisgépek 2.1. ELEKTROMOS FÚRÓGÉP 2.2. KOSZORÚALAP-KÖTŐ GÉP 2.3. SZÁRDRÓTOZÓ GÉP 2.4. SZÁRTISZTÍTÓ GÉP 2.5. SZÁRVÉG KIHEGYEZŐ GÉP 2.6. SZÚRÓFŰRÉSZ GÉP 2.7. TŰZŐGÉP 2.8. VIRÁGÁRUSÍTÓ AUTOMATA 2.9. VIRÁG/CSOKOR SZÁLLÍTÓ GÉP-JÁRMŰ 2.10. VIRÁG/CSOKOR TÁROLÓ HŰTŐ-GÉP A VIRÁGKÖTÉSZET MUNKAHELYEI, HELSZÍNEI 1. DÍSZNÖVÉNYTERMESZTŐ ÜZEM TELEP 2. NAGYBANI VIRÁGPIAC 3. VIRÁG ÉS KELLÉK NAGYKERESKEDÉS 4. ZÖLDNÖVÉNYT, CSEREPES ÉS VÁGOTT VIRÁGOT IS ÁRUSÍTÓ ÜZLETLÁNC ÜZLETE 5. ZÖLDNÖVÉNYT, CSEREPES ÉS VÁGOTT VIRÁGOT IS ÁRUSÍTÓ BEVÁSÁR- LÓKÖZPONT 6. ALKALMI ZÖLDNÖVÉNY, CSEREPES ÉS VÁGOTT VIRÁG ÁRUSÍTÁSI HELY 7. VIRÁGÁRUSÍTÓ HELY STAND (utcán, vásárcsarnokban, piacon és máshol) 8. KERTÉSZETI ÁRUDA 9. KERTÉSZETI ÁRUHÁZ 10. VIRÁGÜZLET 11. VIRÁGSZALON 12. VIRÁGSTÚDIÓ 13. SZÓRAKOZÓHELY 14. ÉTTEREM 15. SZÁLLODA 16. KÖZINTÉZMÉNY 17. MAGÁNINTÉZMÉNY 18. TEMPLOM 19. SZÍNHÁZ 20. RENDEZVÉNY 21. KIÁLLÍTÁS 22. VIRÁGKÖTÉSZETI VERSENY 23. VIRÁGKÖTÉSZETI OKTATÁS 24. VIRÁGKÖTÉSZETI BEMUTATÓ 25. VIRÁGKÖTŐ MŰHELY 12
VIRÁGKÖTÉSZETI ANYAGOK ÉS ALKALMAZÁSUK A virágkötészeti anyagok mindazok a különböző anyagféleségek, amelyek valamilyen formában és módon, a virágkötészetben felhasználásra kerülnek. Ezek ezzel rendszerint el is használódnak, mint az anyagok általában. Csak kivételes alkalmasak és kerülhetnek többszöri felhasználásra. Már nagyon sokfélék és mind újabbakkal is gyarapodik a számuk, bővül a választékuk. A virágkötészeti anyagok csoportosítása, a sokféleségük miatt is szükséges és ez könnyíti meg az eligazodást közöttük. A csoportosításuk nem is csak egyféleképpen lehetséges: Beszerzésük biztosításuk, előteremtésük módja szerint lehetnek: gyűjtött virágkötészeti anyagok: nem védettek és nem természetvédelmi területen, a természetes lelőhelyükről kerülhetnek begyűjtésre. Ilyenek még, az akár már egy más célú termesztés, tenyésztés vagy kézműves előállításuk ill. ipari gyártásuk során is, - anélkül, hogy ez az így előállításra kerülő értékeket veszélyeztetné és méginkább ezek melléktermékeiként, valamint a hulladékaikból, virágkötészeti hasznosításra ki, - le - ill. összeszedhető anyagok. Mint a vadon termő gombák, növények és a zuzmós gallyak, a vízparti kavicsok, a szigetelőhab hulladékok, a tégla- és üvegtörmelékek is, saját előállítású virágkötészeti anyagok: szintén az akár legegyszerűbb, házilagos kivitelezésű termesztésből, tenyésztésből vagy gyártásból előállításból már közvetlenül az előállítójuk, vagy közvetetten, a megbízottja/i által virágkötészeti felhasználásra. Ilyenek leginkább a maradványokból házilag szárítva előállított száraz virágkötészeti anyagok, és a mohagolyó is. vásárolt virágkötészeti anyagok: bel- vagy külföldi, kis- vagy nagykereskedésekből kerülnek beszerzésre; és ha eredetileg gyűjtöttek is, mint az ún. erdei vagy erdészeti melléktermékek már kereskedelmi áruként kerülnek forgalomba, forgalmazásra. Ilyenek a termesztésből, tenyésztésből, a kézműves, valamint a kis- és nagyüzemi gyártásból, meg a kereskedelmi gyűjtésből kikerülő virágkötészetben használt anyagok. Mint a termesztett vágott virágok, a tenyésztett kalitkás dísz-madarak, valamint a gyártott drótok, festékek és hasonlók is. Eredetük szerint alapvetően kétfélék: természetes eredetű virágkötészeti anyagok: eredete, vagyis a létrehozója, a szülője közvetlenül, de legalábbis közvetetten a természet. A létrejöttük így adódó módjai szerint lehetnek: természetben létrejövő és innen környezetkárosítás nélkül gyűjthető természetes eredetű virágkötészeti anyagok, pl.: a kagylók, a mohák, a zuzmók, termesztve létrejövő természetes eredetű virágkötészeti anyagok: pl.: a dáliák, a flamingóvirágok, a lepkeorchideák, tenyésztve létrejövő természetes eredetű virágkötészeti anyagok: pl.: a dísz/baromfi és madár tojások, tollak, természetben és termesztve, ill. tenyésztve is létrejövő természetes eredetű virágkötészeti anyagok: a borsóvarjúháj, a gyöngyvirág, az éticsiga-ház, 13
Az állapotuk szerint a csoportosításuk aszerint történik, hogy milyen állapotban kínálkoznak virágkötészeti felhasználásra is. Eszerint lehetnek: élő természetes eredetű virágkötészeti anyagok: a természetes eredetükön túlmenősen, még élő állapotban kerülnek virágkötészeti felhasználásra.ezek a következők: - élő növények: szabadgyökerűek, vagy edényesek cserepesek, 1,5-2 litertől konténeresek is és ritkán földlabdásak, - élő növényrészek: - élő száras virágok vagy virágzatok: az ún. szálas virágok, festettek is lehetnek, - élő száratlan virágok vagy virágzatok: az ún. virágfejek, részben az ún. koszorúvirágok, - élő leveles földfeletti növényrészek: az ún. vágottzöldek, - élő, legalább terméses földfeletti növényrészek: a tartósan fenn-, ill. megmaradó termésűek, - élő, de levél-, virág- és termés- nélküli földfeletti növényrészek: vesszők, galylyak, ágak, törzsek és darabjaik - látványosan repedezett, paraléces, színes héjkérgűek vagy csavarodottak, torzultak és másféleképpen mutatósak; - élő termések vagy terméscsoportok: még nem szárazak, többnyire húsosak és színesek, - élő levelek és darabjaik: mutatós formájúak vagy legalább érdekes színűek, - élő gyökérmódosulások és darabjaik: leginkább gumók vagy répák, - élő földbeni szár-módosulások és darabjaik: leginkább hagymák és hagymagumók, - élő talajok: helyi és hozatott ún. termőföld, - élő (kis)állatok: leginkább akváriumi halak, kalitkás madarak, terráriumi hüllők, - élő emberek: virágkötészeti alkotások viselői, élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: a természetes eredetükön túlmenősen, már nem élnek a virágkötészeti fehasználásukkor, vagy eddig sem voltak élők élőlények. Ezek akár még aszerint is csoportosíthatók, hogy milyen származásúak, ill. minek a származékai. Eszerint lehetnek: növényi származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: mindegyike olyan teljes növény vagy növényrész (lásd: az élőknél) amely már nem él; egyébként viszont még akár az eredeti ún. natúr kinézetű. Ezeknek a további csoportosítása lehetséges még annak az alapján is, hogy miként képződtek, hogyan keletkeztek. A keletkezésük szerint lehetnek: természetesen elhalva keletkezett növényi származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: élettelenek már, de az esetleges megtisztításukon kívül, ugyan olyanok, ahogy maguktól a természetben, ill. a termesztésben képződtek-keletkeztek, vagyis eredeti ún. natúr kinézetűek, megjelenésűek. Ilyenek: elhalva szárazzá vált növényi származású élettelen, természetes eredetű virágkötészeti anyagok: maguktól is képesek ilyenné válni és a leginkább gyűjtöttek, az ilyen eredeti ún. natúr kinézetükben. Pl.: a selyemkóró, a takácsmácsonya, a tobozok, 14
mesterségesen előállított ki/készített növényi származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: azonkívül, hogy már szintén nem élnek, az esetleges megtisztításukon felül, még legalább egyféle emberi beavatkozással tartósító konzerválással, ill. preparálással vagy egyéb kezeléssel készültek. Vagyis készítmények, az akár természetesen keletkezőkből is (lásd: előbb); Miközben azért legalább az alapanyagukban vagy egyébként is, többé-kevésé megmaradnak olyannak, ahogy maguktól, a természetben, ill. a termesztésben képződtek-keletkeztek. Közülük a fontosak a következők: szárított növényi származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: a kellő önszáradási képesség hiányában, vagy erre akár csak rásegítésként, még természetes vagy mesterséges szárításúak. Pl.: az egynyári és évelő sóvirágok, a jószagú cickafark, a sötétkék szamárkenyér; fehérített növényi származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: rendszerint már száraz, ill. szárított állapotukban sorrakerülő és még leginkább hypós vagy hidrogén-peroxidos fehérítő kezelés, valamint az ezutáni kinti szabadtéri utánszárítás termékei. Pl.: gyökerek, szárazvirágok, toboz-termések, festett színezett növényi származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: többnyire még a szárításukat megelőzően kerülnek a keresett és akár az eredetileg hiányzó, vagy a meglévőt megerősítő színűre megfestésre, valamilyen festékszórással, méginkább bemártva bemerítve festék oldatába ha egészen sűrűbe, az az ún. vakolás. Pl.: mákgubók, raffiaszálak, száraz-termések, formázott alakított növényi származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: leginkább még lédús állapotukban, csavarással, hajlítással többnyire csigavonalban kúpos, ill. öblös vagy spirálisan hengeres alakúra formáltak. Ez, az akár ezelőtti hántolásukat (lásd: később) követheti, vagy a még többnyire ugyancsak sorrakerülő szárításukat, valamint a fehérítésüket, ill. a festésüket is megelőzheti. pl.: hengeresen vagy kúposan, ill. öblösen csavart végű szárak, vesszők és héjkéreg-darabok, glicerinezett növényi származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok; akár még élő állapotukban, általában negyedrész, de legalább egytized arányban glicerint tartalmazó vizes oldatban kerülnek egy napig vagy még hosszabban felszivatásra. Ezt követheti a szárításuk vagy még a fehérítésük, ill. festésük is. Pl.: szép színes levelek, beszínesedő levélzetű hajtások-vesszők és termések, hántolt növényi származású élettelen természetes eredeű virágkötészeti anyagok: gyakran órákon át tartó előzetes vízben áztatással fellazított héjkérge, a legegyszerűbben, csak kézzel kerül lefejtésre. Ezt követően száríthatók, vagy még fehéríthetők, ill. festhetők is. Pl.: csavart-mogyoró, spirálfűz vesszők, maratott növényi származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: leginkább az ehhez elég nagy és bőrszerű levelek, maró hatású, többnyire közel tömény mosószeres oldatban tartós főzésével vagy legalább áztatásával is létrehozhatók. Az akár levél érhálózatok, így elérhető feltárását, a szárítás követi. Ezelőtt még glicerines oldatban is felszívathatók, -áztathatók hogy rugalmasabbak legyenek. Majd a fehérítésük, ill. a festésük is sorrakerülhet. Pl.: levél-hálók, lufatök terméshálózatok. 15
préselt növényi származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: szakszerűen, a szokásos módon, szépen préseltek. Ezek leggyakrabban a különféle mutatós formájú és jól préselhető, akár több levélkéből álló levelek, valamint a préselten ellapulva, mintegy szétterülő és így is különösen látványos virágfejek vagy virágok kisebb-nagyobb darabjai, de még egyéb növényrészek is lehetnek. Pl.: árvácskavirágok, babér-, babérmeggy levelek és fűszálak; állati származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: már élettelenül kikészített preparált állatok vagy valamelyik részük, az akár még eredeti ún. natúr állapotában kinézetében. Ezeknek a további csoportosítása ugyancsak lehetséges még annak az alapján is, hogy miként képződtek, hogyan keletkeztek. A keletkezésük szerint lehetnek: természetesen elhalva keletkezett állati származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: már élettelenek, de az esetleges megtisztításukon kívül, ugyanolyanok, ahogy maguktól a természetben, ill. a tenyésztésben képződtek-keletkeztek és így az eredeti ún. natúr kinézetűek is. Ezek egymástól nagyon eltérőek különbözőek és sokfélék. A csoportjaik kerülhetnek csak felsorolásra a következőkben: - bőrök, - csigaházak, - csontok, - igazgyöngyök, - kagylóhéjak, - korállok, - szarurészek, - szőrök, - tollak; mesterségesen előállított készített állati származású élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: már ugyancsak élettelenek, valamint az esetleges megtisztításukon felül, még legalább egyféle emberi beavatkozással tartósító konzerválással ill. preparálással, vagy egyéb kezeléssel készültek. Vagyis készítmények, az akár természetesen keletkezőkből is. Többé-kevésbé megmaradnak olyannak, ahogy maguktól, a természetben, ill. a tenyésztésben képződtek-keletkeztek. Ilyenek: leginkább a természetesen elhalva keletkezőkből (lásd előbb) készült készítmények is. egyéb szervesanyag-származékú élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: korábban élt és elpusztult élőlények maradványai, ill. a származékai, az akár még eredeti ún. natúr állapotukban kinézetükben. Ezeknek a további csoportosítása ugyancsak lehetséges még annak az alapján is, hogy miként képződtek, hogyan keletkeztek. A keletkezésük szerint lehetnek: természetesen keletkezett egyéb szervesanyag-származékú élettelen természetes eredetű virágkötészeti anyagok: már élettelenek, de az esetleges tisztításukon kívül, ugyan olyanok, ahogy maguktól a természetben képződtek-keletkeztek és így az eredeti ún. natúr kinézetűek is. Közülük a fontosak a következők: 16
- avar: legnagyobbrészt lehullott és a levegős körülmények közötti korhadással, akár már bomlásnak indult levelek, - borostyánkő: főleg a balti-tengeri partvidéken előforduló, megkövesedett ősi fenyőgyanta, - kókuszrost: a kókuszpálma, ill. gyümölcsének, a kókuszdiónak a külső fedő rostanyaga, ún. téglák formájába préselve is forgalomba kerül, - korhadék: szerves és főként növényi anyagok, baktériumok hatására, közönséges hőmérsékleten és levegős körülmények között végbemenő bomlása, az ún. oxidációja nyomán keletkezik, és ezt fáknál, farontó gombák tevékenysége is megindíthatja, - kőszén: a köznapi szóhasználatban szén, főleg növényi szerves anyagok átalakulásával keletkezett kőzetkeverék, - szalma: leginkább a szemtermést hozó növények termés-kinyerő cséplése után visszamaradó szárai, ill. szárrészei, - tőzeg: túlnyomórészt növényi és csak csekély részben állati szervezetek, elhalásuk után, víz alá jutva, emiatt csupán kevés levegő oxigén jelenlétében, lassú bomlása humifikálódása és elszenesedése a tőzegesedés útján keletkezik. Olyan formában, hogy a növények egyes szálas részei többé-kevésbé felismerhető állapotban ugyan megmaradnak benne, az anyaguk viszont megváltozik. Barna, sötétbarna, valamint akár egészen feketéig színeződött, könnyű, szivacsszerű anyaggá válik a tömegük. Lápokban, mocsarakban képződik, rendszerint, többféle olyan rétegben, amelyek egymástól különböznek, a következők szerint: o kotu: lehet már a legfelső réteg. Ez a felszíni levegős körülmények miatt, teljesen elbomlott, vagyis humifikálódott oxidálódott ezért laza, porosodó és már alig van, vagy egyáltalán nincs jó rostos része, valamint fekete színű. Így leginkább csak földkeverék vagy másféle anyag adaléka; o rostos tőzeg: felületi kotu réteg alatt is, a létrejöttének körülményei szerint, még ugyancsak többféle lehet: felláptözeg: leginkább savanyú talajokon és hűvös, óceánikus, vagyis csapadékban gazdag, hűvös éghajlaton képződik. Az itteni ún. szfagnum-, ill. tőzegmoha- vagy más mohalápok, nagyobbrészt lombos moha növényállományának az elhalásával jön létre, egyaránt savanyú kémhatású és tápanyagszegény, kétféle rétegben: Ezek: fehér tőzeg: a nevének is megfelelően világosbarna színű, felső, egyben fiatal réteg, ezért nagyon kevéssé bomlott, alig humifikálódott, erősen rostos szerkezetű; A fokozottan levegőigényes gyökérzetű dísznövények ültetéséhez is jó, fekete tőzeg: sötétbarnás színű, alsóbb helyzetű, egyben régebbi lerakódású és emiatt növényi maradványainak bomlása már előrehaladott, ezért akár alig rostos. Így csak az igénytelenebb dísznövények ültetéséhez jó. síkláptőzeg: rétláptőzeg más néven és vízparton, méginkább feltöltődő állóvizes réti területeken jön létre. Az itteni jellegzetes tőzegképző növé- 17
nyek, mind a nád, a káka, a gyékény, a különféle sások és egyes fűfélék elpusztuló részeinek víz alatti, levegőtlen körülmények közötti rétegződésével alakul ki. Már erősen elbomlott humifikálódott és ezért kevéssé rostos is lehet. Ekkor ráadásul, a rendszerint magas tápanyagtartalma mellett, többnyire csak semleges, méginkább meszes, lúgos kémhatású. Emiatt így önmagában, ültetőanyagként, vagyis akár földpótló ún. termesztő, de még szaporító közegnek is, általában ritkábban jó, mint akár ezek előállításához alap-, ill. adalék-anyagnak. Baltikumi, finn, litván, osli vagy egyéb származású rostos tőzeg fő tulajdonságai: - rostos, szálas részek formájában jól látszanak benne a növénymaradványok, - színe világosabb-sötétebb dohánybarna, - térfogatsúlya szárazon kicsi, - vízből, legalább súlyával megegyező mennyiséget tud megkötni, ill. a tömegének minimálisan kétszeresét, - de a száraz-tömegének akár közel 8-12-szeresét is képes felvenni és még nem válik levegőtlenné, - bomlása még levegős körülmények között is lassú, ezért legalább 3-4 évig is jól megmaradhatnak benne növények, - felületi megkötő-képessége jó, képes nagy tápanyagmennyiséget kicserélhetően, a növények számára majd hasznosíthatóan tárolni. A felületén a tápoldatok sói sem gyűlnek úgy össze, hogy zavart okoznának, - kémhatása leginkább savanyú, - akár 3,5-5,5 ph értékű és ez emelhető meszezéssel is, a növények igényének megfelelően, - mentes legalábbis a veszélyesebb kártevőktől, kórokozóktól és többnyire a gyomoktól is, - nincsenek benne teljesen elbomlott, vagyis humifikálódott kotsu részek, - serkentheti a gyökérképződést is, - tápanyagtartalmát nem szokás figyelembe venni, - tartalmazhat bőségesen is, nitrogént és foszfort, de ezek a tápanyagok csak később, levegő hatására alakulnak át a növények által felvehető tápanyagokká, - természtésben, növénytartásnál szaporítóközeg lehet önmagában és legalább egyharmad arányban homokkal vagy más szaporítóközeggel keverve is. Termesztő és fenntartó ültetőanyag szintén lehet önmagában is, mésszel és tápanyagokkal dúsítva. Föld nélküli, ún. tápoldatos növény-termesztés és tartás során elsősorban magvetéshez, valamint másféle szaporításokhoz és cserepes, ill. edényes növények ún. kemokultúrás előállításához is jó; - tépett vagy darált és zacskózott, zsákolt, bálázott vagy ömlesztett formában is, - alkalmas tőzegfalak és tőzeg alapú földek, ill. föld-, valamint másféle keveréke készítéséhez is; - beszerezhető; 18
VIRÁGKÖTÉSZETI TARTÓK ÉS ALKALMAZÁSUK A virágkötészeti tartók, amelyekbe vagy amelyekre a virágkötészet készítményeinek valamelyike készült, és ezt hivatottak tartani. Mindegyikük a bele-, ill. a rákerülő növények, növényrészek és egyéb anyagok, valamint a környezetük között helyezkedik el. Annyira sokfélék is, hogy pontosan még csak számba sem vehetők: A virágkötészeti tartóknak a jellemzői: - arányos méretűeknek, elég szilárdaknak, ill. stabilaknak és szükséges esetben víztartónak is kell lenniük; - díszes kivitelben is, inkább csak finoman díszítettnek, apró-mintásaknak, feltűnés nélkülieknek illik lenniük; - formájuk az anyaguknak megfelelő kell, hogy legyen = anyaghűség. Hiszen minden alapanyaguknak van, a belőle előállításra kerülő bármilyen készítmények formáját is meghatározó, akár több sajátossága. Emiatt se jó használni a virágkötészetben nem anyagszerű termékeket, tartóknak sem; (mint amilyenek a fémutánzatú kerámiák, a műanyagból készült fa és kerámia utánzatok is); - illeniük kell a környezetükhöz és méginkább mindahhoz a növényi és egyéb anyagokhoz, amit tartanak; különben a tartott készítményt még giccsessé is tehetik; - megjelenítésük a kész készítményben is elvárt, legalább akkor, amikor a készítmény feltűnő részévé is válnak amellett, hogy egyben különlegesen formázottak, mintásak, színezettek. Ilyenkor szokás ezek legalább egyikét-másikát a kész készítményben is visszahozva, megjeleníteni; - színük is szolid kell, hogy legyen. Lehetőleg semleges vagy pasztell színű. Nem pedig hivalkodóan élénk, harsogó és nagyon színes, ahogy inkább csak önmagukban lehetnek szépek, mintsem virágkötészeti készítmény, vele jól harmonizáló tartói; - tartaniuk kell a velük együtt használt tűzőhabot vagy egyéb rögzítő-anyagot, ill. az ültető vagyis a szaporító vagy már termesztő és fenntartó- földet, földkeveréket, vagy az ezt helyettesítő kiváltó közeget; - védhetik is azt, amire rákerülnek. A virágkötészeti tartóknak a csoportosítása: a sokféleségük miatt ugyancsak szükséges és ez könnyíti meg közöttük is az eligazodást. A csoportosításuk szintén nem is csak egyféleképpen lehetséges: alkalmazásuk használatuk szerint lehetnek: o virágkötészeti tartó-alapok: mindazok, amelyekre a virágkötészet készítményeinek valamelyike készül, ill. rákerül. Közülük a fontosak a következők: ajándékdísz-tartó alapok: az ajándékokra rendszerint a díszcsomagolásukkal rákerülő kisebb-nagyobb díszítések tartó alapjai. Ma már leginkább öntapadósak. Pl.: az ún. Mini Deco; 19
autódísztartó alapok: sajátos kialakításúak is lehetnek és a vákuumos rögzítésűek, 40-50 km/ó gépkocsi haladási sebességnél is megbízhatóan stabilan tartják a rájuk került autódíszt. Az eltávolításukkor sem sértik a gépkocsi fényezését és a vezető kilátását sem zavarják. Pl.: Oasis, Auto-Corso, Auto-Corso Mini, Auto Rondella; csokortartó alapok: az ún. keretes csokrok módjára teszik lehetővé a kézben csokorkötést-készítést. Ezeket ma már nem szokás teljesen elrejteni, ill. takarni sem. Az ún. modern csokrok akár a hangsúlyos részei, sőt az egyik, ha nem éppen a legfőbb díszítő elemévé válnak/válhatnak. Készülhet/nek még mindig házilag is. Ilyenkor könnyen formázható hajlítható, vagyis nem túl vaskos, valamint lehetőleg mutatós felületű, szép színű hajlékony vesszőkből a kézben fogva, a lehető legkönnyebben jó tartást biztosító akár több drótlábbal, előre kigondolt formájú keret készülhet. Majd az ezáltal bezárt teret, vagy annak legalább egy részét, többé-kevésbé szabálytalanul szokás még behálózni, leginkább színes dekorációs dróttal, méginkább valamilyen elég mutatós szálas növényanyaggal, akár a ma divatos szizállal. Legalábbis a hálós szerkezetük, fantázia és szándék szerint, nagyon különböző anyagokból kerülhet kialakításra. Készen is beszerezhetők, rendszerint három vagy négy drótlábbal. Kialakításuk leggyakoribb boltív, bőségszarú, félhold, koszorú, tárcsa alakú keret formában. Ráadásul nemcsak síkban, hanem térben formázottak is lehetnek. Ezáltal is növelt a változataik sokfélesége, a vágott virág valamint zöld szálak, bármelyikükön viszonylag egyszerűen megoldható áthúzásához, és a különben szokott módon, már általában a spirálisan rendezve, összefogásukhoz. Alkalmazásuk alkalmi csokrok készítéséhez vált be leginkább. egyedi készítményeket tartó alapok: jelképes szimbolikus alakzatokban is, leginkább már előre elkészítettek, ill. készen is beszerezhetők. Fa, gyékény, moha, szalma, vessző és egyéb hasonló természetes vagy akár alátéttel társított kivitelezésű műanyag a leggyakrabban tűzőhab alapanyagú formák, vagyis testek. Pl.: állat, épület és egyéb figurák, Oasis Dekorette, Oasis Florasoil, Oasis Garnette; faldísz alapok: segítik a falra rögzítést, egyben védik a falat a víztől és a rákerülő faldíszek esetleges egyéb szennyezésétől. Ezenfelül az eredetitől akár független, vagy ezt kiegészítő és a virágok, valamint más díszítőelemek szépségét jól kiemelő hátteret is adhatnak. Pl.: falapok, fonatok, képkeretek; fejdísz, fejkoszorú alapok: akár saját kivitelezésű, szalaggal takart nyitott drótváz-alapok is lehetnek. Pl.: menyasszony fejdísze, az ún. diadém alapok; 20