A MEDGYESEGYHÁZI NEBULÓKÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA a módosításokkal egységes szerkezetben



Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A L A P Í T Ó O K I R A T

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

E L Ő T E R J E S Z T É S

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

A L A P Í T Ó O K I R A T

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

Bankszámlaszám:

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

A LOGOS-HUNGARY Alapítvány. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben a december 8. napján és március 5. napján elfogadott módosításokkal)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Alapító Okirat Módosítása

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

A HÉTSZÍNVIRÁG ALAPÍTVÁNY a DÉVAVÁNYAI ÓVODÁSOKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

A Stromfeld Aurél Általános Iskola a Diákokért 50 éve Alapítvány alapító okirata egységes szerkezetben az 1. számú módosítással

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u évi közhasznúsági jelentése

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Krisztinavárosi Szent Gellért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat. A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

Alapító Okirat. alapítványt

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u évi közhasznúsági jelentése

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amelyet a jelen okirat 4./ pontjában megnevezett alapító a Ptk. rendelkezései alapján jogi személyiséggel működő A L A P Í T VÁ N Y

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

A Heves Megyei Bíróság Pk /1990/4.számú végzésével nyilvántartásba vett. VÉRADÓ MOZGALOMÉRT Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító Okirat 2012.

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

TÓTH ANTAL ALAPÍTVÁNY A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

FARKAS JÁNOS. SZERTELEN KÉK Alapítvány. Alapító Okirata

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT

Átírás:

A MEDGYESEGYHÁZI NEBULÓKÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA a módosításokkal egységes szerkezetben A Schéner Mihály Nevelési és Oktatási Központ (5666, Medgyesegyháza, Luther u. 7.) intézményben folyó oktató- nevelő munka tárgyi-és személyi feltételeinek javítására a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F -nak megfelelően alapítványt hozunk létre: 1. Az alapítók: 1.1 Baukó Lászlóné (ln: Horváth Julianna Erzsébet) 5666 Medgyesegyháza, Szabadság u. 49. 1.2 Piják Andrásné (ln: Csákabonyi Judit) 5666 Medgyesegyháza, Zsilinszki u. 2/A. 1.3 Pallagi Sándorné (ln: Pilinszki Ágnes) 5666 Medgyesegyháza, Petőfi u. 18. 2. Az alapítvány neve: Medgyesegyházi Nebulókért Alapítvány 3. Az alapítvány székhelye: 5666 Medgyesegyháza, Luther u. 7. 4. Az alapítvány célja: A Schéner Mihály Nevelési és Oktatási Központ intézményében folyó oktató-nevelő munka tárgyi és személyi feltételeinek javítása. A tárgyi feltételek javítása keretében az alapítvány támogatást nyújt az intézmény részére a működéshez szükséges iskolai eszközök, felszerelések beszerzésére, a nyári táborok, a tanulmányi kirándulások megszervezésére, a diáksport körök, a diákönkormányzat működésének elősegítésére. Az alapítvány az intézmény részére lehetőségeihez képest biztosítja a fenti témájú pályázatokon való induláshoz szükséges önerőt. A tanulók kiemelkedő tanulmányi, sport, közösségi,..stb. területeken elért eredményeinek jutalmazása. Az alapítók rögzítik, hogy az alapítvány a közhasznú szervezetekről szóló 1997.évi CLVI. Törvény értelmező rendelkezéseiben szereplő közhasznú tevékenységek közül az alábbiakat tűzte ki célul és végzi:

-nevelés és oktatás, készségfejlesztés, ismeretterjesztés -kulturális tevékenység -szabadidős és hobbitevékenység -egészségügyi tevékenység -szociális tevékenység: családsegítés, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, fogyatékkal élők és nagycsaládosok támogatása - környezetvédelem -gyermek-és ifjúságvédelem, gyermek-és ifjúsági érdekképviselet -sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével. 2. Az alapítvány jogállása: Az alapítvány közhasznú jogállású szervezet, önálló jogi személy. Az alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez; cél szerinti tevékenységéből, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait köteles elkülönülten nyilvántartani. A gazdálkodás során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapító okiratban meghatározott tevékenységeire fordítja. Közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pároktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Az alapítvány váltót, illetve más hitel viszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsát ki. Az alapítvány köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni, azt a kuratórium elé terjeszteni. A közhasznúsági jelentés tartalmazza: 6. Az alapítvány vagyona: - számviteli beszámolót, - költségvetési támogatás felhasználását, - a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, - a cél szerinti juttatások kimutatását, - a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét, - a közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét illetve összegét, - a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót. Az alapítvány vagyona: a törzsvagyon, a számlájára történő befizetések és ennek hozadékai, működéséből származó bevételek, adományozott készpénz, ingó és ingatlan dolgok. Az alapítók az alapítvány céljára 120.000,- Ft-ot, azaz Egyszázhúszezer forintot helyeznek el, amely az alábbiak szerint oszlik meg: Baukó Lászlóné Piják Andrásné Pallagi Sándorné 40.000,- Ft azaz Negyvenezer forint 40.000,- Ft azaz Negyvenezer forint 40.000,- Ft azaz Negyvenezer forint

Mint alapítványi tőkéhez bármely bel-és külföldi természetes és jogi személy csatlakozhat, ha a jelen alapítvány céljával egyetért, és azt anyagilag, vagy bármely más módon támogatni kívánja. Az alapítvány vagyona az alapítványi célok megvalósítása érdekében teljes mértékben felhasználható. Az alapítványi vagyon felhasználásáról a kuratórium dönt pályázat útján. A pályázatok elbírálásáról, illetve a vagyon felhasználásáról a kuratórium egyszerű szótöbbséggel hozott határozattal dönt. 7. Az alapítvány kezelő szerve: A kuratórium az alapítvány legfőbb döntést hozó szerve, az alapítványi vagyon kezelője. Szervezete: Az alapítvány kuratóriuma 10 főből áll, akiket az alapítók választanak meg határozatlan időtartamra. A kuratóriumban az alapítók közvetve vagy közvetlenül az alapítvány vagyonának felhasználására meghatározó befolyást nem gyakorolhatnak. A kuratórium elnöke: Gácsér Béláné (5666 Medgyesegyháza, Damjanich u. 65/a) A kuratórium titkára: Barecz Zsuzsanna (5666 Medgyesegyháza, Vécsey u 7./a) Tagjai: Maulis Pálné (5666 Medgyesegyháza, Zsilinszki u. 28.) Holeczné Kovács Noémi (5666 Medgyesegyháza, Baross u. 10/a.) Sas Szilvia (5666 Medgyesegyháza, Zsilinszki u. 54.) Hürkeczné Fűri Szilvia (5666 Medgyesegyháza, Virág u. 20.) Zám Anikó ( 5666 Medgyesegyháza, Jókai utca 25. ) Bojecánné Rózsa Barbara (5666 Medgyesegyháza, Luther u. 4.) Nagy Attila (5666 Medgyesegyháza, Moravszki u. 38/1.) Mochnács Éva (5666 Medgyesegyháza, Luther u. 17/A.) A kuratórium feladata: Képviseli az alapítványt Kidolgozza működésének szabályait, és a pénzeszközök felvételének, valamint felhasználásának módját Irányítja az alapítvány tevékenységét, dönt a támogatások köréről és azok mértétkéről Dönt a kapcsolatok felvétele, a csatlakozás és hozzájárulás, illetve az ilyen vonatkozású ajánlattételek elfogadása kérdésében Dönt az alapítvány éves beszámolójának jóváhagyásáról és s közhasznúsági jelentés elfogadásáról Évente egyszer köteles összegezni a tevékenységét és erről szóló beszámolóját jóváhagyásra az alapítóknak megküldeni Gyakorolja az alkalmazottak feletti munkáltatói jogokat Dönt az alapítóknak történő az alapítvány éves munkájáról való tájékoztatás módjáról

Összeférhetetlenség: A kuratóriumban nem lehetnek többségben az alapítók és az alapítók a kuratóriumban döntő befolyással sem rendelkezhetnek. Az alapítók nem lehetnek a kuratórium elnöke, a kuratóriumi tagok nem lehetnek az alapítók közeli hozzátartozói, alkalmazottai és egyéb, velük függőségi viszonyban álló személyek. A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján a., kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b., bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. A kuratórium tagja nem lehet olyan személy, aki korábban olyan közhasznú szervezetnél töltött be vezető tisztséget, amely úgy szűnt meg, hogy az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozást nem egyenlítette ki. A kuratóriumi tagság megszűnhet: Felmentéssel Visszahívással Lemondással Elhalálozással. A kuratórium felelőssége az alapítvány céljára rendelt vagyon leghatékonyabb működtetése, így feladata mindent megtenni annak érdekében, hogy az alapítvány vagyonát a jogszabályoknak és a törvényes lehetőségeknek megfelelően gyarapítsa. Az összes támogatás és bevétel azonban csak a alapítvány céljai által meghatározott körben és módon használható fel. A kuratórium hatásköre különösen az alábbi kérdésekre terjed ki: Az alapítvány támogatásának elnyerésére pályázati feltételek meghatározása, pályázatok kiírása, a benyújtott pályázatok elbírálása A támogatásban részesülők kijelölése, a támogatás módjának és mértékének meghatározása, döntés az alapító okirat esetleges, az alapítvány céljait nem érintő módosításáról Döntés az alapítvány gazdálkodási körébe tartozó valamennyi kérésről Minden olyan kérdés, amelyet jogszabály vagy jelen alapító okirat a hatáskörébe utal. A kuratórium gondoskodik a vagyon- az alapítvány alapító okiratában rögzített céljainak megfelelő felhasználásáról. Az alapítványt természetes és jogi személyek irányában a kuratórium elnöke képviseli hatóságok és 3. személy előtt. 4

A kuratórium működésével kapcsolatosan az alapítvány biztosítja az 1997.évi CLVI. Tv. A közhasznú szervezetekről szóló törvény 7. (1) bekezdésében, valamint a (2) bekezdés a.)-d.) pontjaiban meghatározott feltételeket. Ennek figyelembe vételével a kuratórium elnöke hívja össze. Az ülés összehívását bármely kuratóriumi tag kezdeményezheti, az összehívásról a kuratórium elnöke gondoskodik. Az összehívás a napirendeket is tartalmazó meghívóval történik, amelyet úgy kell kiküldeni, hogy azt a kuratóriumi tagok az ülést megelőzően legalább 8 nappal kézhez kapják. Ennek hiányában a kuratórium ülését bármely kuratóriumi tag hívja össze. A kuratórium ülései nyilvánosak. Az ülésekről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet az elnök és az ülésen részt vett tag hitelesít aláírásával. Csatolni kell hozzá a jelenléti ívet. Az ülésekről készült jegyzőkönyveket bárki számára megtekinthetővé kell tenni. A kuratóriumi ülés határozatképes, ha azon legalább 7 kuratóriumi tag jelen van. A kuratórium döntéseit egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza. Szavazategyenlőség esetén a levezető elnök szavazata dönt, aki nem lehet azonos az alapító személyével. A határozatokat sorszámmal és meghozatala évszámával kell megjelölni. (pl 1/2002.) A kuratórium határozatairól a titkár olyan nyilvántartást vezet, amelyből a döntés tartalma, időpontja és hatálya, illetve a támogatók és ellenzők számaránya megállapítható. A kuratórium az általa meghozott döntéseket az iskolai hírközlő eszközök felhasználásával (iskolarádió, iskolaújság, faliújság) közzéteszi. Tanévente egyszer a diákok számára tájékoztatást tart éves munkájáról és következő évi terveiről, az alapítvány által támogatott eseményekről, az alapítvány anyagi helyzetéről. Az alapítvány működéséről, szolgáltatási igénybevétele lehetőségeiről és ennek módjáról évente egy alkalommal helyi lapban hirdetményt tesz közzé. Az alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba az Alapítvány székhelyén bárki betekinthet, azokból saját költségén másolatot készíthet. A betekintés és az iratmásolás iránti igényt a kuratórium elnökénél kell írásban vagy szóban bejelenteni. A kuratórium elnöke a bejelentéstől számított 8 napon belül biztosítja az érintett számára a betekintés jogának gyakorlásához szükséges feltételeket. A kuratórium gondoskodik az alapítvány kitűzött céljainak megfelelő működéséről, gondoskodik az alapítványi vagyon lehetőség szerinti gyarapításáról. Tevékenyégéről minden évben köteles tájékoztatni az alapítókat, illetve az alapítványhoz csatlakozókat munkájukról, így különösen az alapítványi vagyon kezeléséről és felhasználásáról. A tájékoztatás lehet általános, de egyéni kérdés felvetésre névre szóló tájékoztatást kell adni. Az éves beszámoló mellett közhasznúsági jelentést köteles készíteni, amelyet a kuratóriumi ülés elé köteles az éves beszámolóval együtt előterjeszteni. A közhasznúsági jelentést bárki megtekintheti, a saját költségére másolatot kérhet belőle. 5

8. Az alapítványhoz való csatlakozás és ennek feltételei Az alapítvány nyílt, ahhoz természetes és jogi személyek egyaránt csatlakozhatnak. A csatlakozni kívánó természetes vagy jogi személy erre irányuló szándékát a kuratórium elnökéhez intézett írásbeli nyilatkozatával kifejezésre juttatja, amelyben meg kell jelölni, hogy milyen formában támogatja az alapítványi célok szerinti tevékenységét. A csatlakozásról a kuratórium dönt. A csatlakozás egyes kérdéseiről az alapítók és a csatlakozó(k) együttműködési megállapodást köthetnek. Záró rendelkezések Az alapítók tudomással bírnak arról, hogy az alapítvány alapító okiratának érvényességéhez a Békés Megyei Bíróságon történő nyilvántartásba vételre van szükség. Az alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és az 1997. évi CLVI. Törvény rendelkezései az irányadóak. Az alapítvány megszűnésekor az alapítványi vagyon a Schéner Mihály Nevelési és Oktatási Központ (5666 Medgyesegyháza, Luther u. 7. ) intézményt illeti meg. A módosítás a vastagon szedett részekre vonatkozik a Békés Megyei Bíróság Pk.60.108/2004/2. számú végzésének megfelelően. Medgyesegyháza, 2011. március 16. Baukó Lászlóné Piják Andrásné Pallagi Sándorné alapító alapító alapító Ellenjegyezte: