Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testület 9/2003.(V.10.) rendelet a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről 1.. Területi hatály (1) Az Önkormányzati rendelet hatálya a község közigazgatási területén belül az önkormányzati tulajdonú közutakon, továbbá a közterületeken, illetve közhasználatra átadott területeken fizető parkolóként kijelölt várakozóhelyekre terjed ki. (2) Fizető parkolók azok, amelyek a KRESZ 110. ábra szerinti Várakozóhely jelzőtáblával és az alatta elhelyezett, a díjfizetési kötelezettségre és annak módjára utaló kiegészítő táblával jelöltek meg. (3) A fizető parkolók felsorolása az I. sz. melléklet tartalmazza. (4) A fizető parkoló zónák területi kiterjesztése, megváltoztatása a Képviselő-testület hatásköre. (5) Fizető parkoló az előírás szerint, csak szilárd burkolatú vagy salakkal, kőzúzalékkal terített por- és sármentes területen jelölhető ki. (6) Rendezvények alkalmával a rendezvényhez kapcsolódóan ideiglenes jelleggel létesített újabb parkolóhelyek kijelölésére az Önkormányzat Képviselő-testülete jogosult. 2.. Tárgyi hatály (1) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed valamennyi közúti járműre, kivéve a) a megkülönböztetett jelzéssel ellátott járműveket ( mentők, tűzoltók, rendőrség, orvosi ügyeletet ellátó járművek ), b) a figyelmeztető jelzést használó kommunális szolgáltató járműveket, c) a segédmotor-kerékpárokat és a kerékpárokat
-2-3.. Személyi hatály A rendelet személyi hatálya kiterjed a rendeletben megjelölt fizető parkolót igénybe vevő gépjármű üzemben tartójára. Üzembentartó a jármű forgalmi engedélyébe bejegyzett tulajdonos vagy üzembentartó, továbbá, aki a járművet egyéb jogcímen használja. 4.. A fizető parkolóhelyek igénybevételének szabályai (1) A fizető parkolóhelyen várakozni az üzemeltetési idő alatt csak díjfizetés ellenében, a KRESZ és jelen rendelet szabályai szerint lehet. (2) A várakozás legfontosabb szabályairól és a díjfizetés módjáról a kiegészítő tábla ad tájékoztatást. (3) A fizető parkolókat jelölő kiegészítő táblán az alábbi információkat kell a külföldiek számára is jól érhető módon lehetőség szerint rajzjellel piktorgramokkal közölni: - az adott helyen várakozók díjfizetési kötelezettségét, - a díjfizetési kötelezettség időbeni hatályát, - a várakozási díj összegét jármű fajtánként, (4) A szolgáltatás a várakozó járművek őrzésére nem terjed ki. (5) Üzemeltetési időn kívül parkolókban nem kell várakozási díjat fizetni. 5.. A fizető parkolók üzemeltetése (1) A fizető parkolókat vagy az Önkormányzat vagy az Önkormányzattal megkötött bérleti szerződés alapján vállalkozó üzemelteti a rendeletben, illetve a szerződésben rögzített szabályok szerint.
-3- (2) Az üzemeltetési időt és a várakozási díjat a szerződéssel üzemeltetett parkolók esetében az üzemeltető határozza meg. (3) Az üzemeltetési idők megváltoztatásáról a lakosságot sajtóhirdetéssel, közleménnyel, stb. előzetesen tájékoztatni kell. (4) Parkolóként legalább 2 férőhelyet kell biztosítani a mozgássérültek részére. 6.. Általános üzemeltetési idők (1) A fizető parkolóhelyek üzemeltetési ideje : június 01-től augusztus 30-ig, 10-20 óráig (2) Az általános üzemeltetési időtől a vállalkozó üzemetetők eltérhetnek. 7.. Várakozási díjak (1) A parkolásért fizetendő várakozási díjak és kizárólagos használatért fizetendő díjak ( együttesen a továbbiakban : parkolási díjak ), az üzemeltető javaslatára - az Önkormányzat állapítja meg. (2) A parkolási díjak mértékét a rendelet II. sz. melléklete tartalmazza. 8.. A díjfizetés módja (1) A várakozási díjat a parkolóba történő beálláskor azonnal meg kell váltani. (2) A díjfizetés megtagadása vagy a díjfizetés ellenőrzésének megakadályozása szabálysértési eljárást von maga után.
-4-9.. A díj megfizetésének igazolása (1) A várakozási díj megfizetését érvényes és egyszerűsített számlaként is használható parkolójeggyel kell igazolni. (2) Az érvényes jegyet, illetve a díjmentességet igazoló engedélyt a gépjárműben az első szélvédő mögött kívülről jól látható módon kell elhelyezni, hogy érvényességéről az ellenőr megbizonyodhasson. 10.. Díjmentességek A fizető parkolóban díjmentesen várakozhatnak: a.) Az I. sz. melléklet (1) pontjában meghatározott területen működő háziorvosok ( az Önkormányzat működési területre vonatkozó igazolása alapján ) az üzemeltető által kiállított engedély birtokában. A működési területre vonatkozó igazolást a jegyző adja ki. b.) A polgármester által kiadott díjmentes parkolást engedélyező igazolás alapján. 11.. Kizárólagos használat (1) A rendelet 3. számú mellékletében meghatározott területen kizárólagos használati jog is bérelhető legkevesebb 1 évre. (2) A kizárólagos használatú férőhelyet abból a célból, hogy azokat más járművek ne foglalhassák el, a bérlő saját költségére. (3) Amennyiben a /2/ bekezdésben foglalt lehetőséggel a bérlő nem él, úgy ennek következményei a bérlőt terhelik.
-5- (4) Az elkorlátozás lehetőségének elbírálása az üzemeltető hatásköre és feladata. (5) A kizárólagos használati díjat a II. számú melléklet tartalmazza. 12.. Ellenőrzés és szankcionálás A fizető parkolóhelyek szabályszerű igénybevételét és a parkolási díj megfizetését az üzemeltető bármikor jogosult ellenőrizni. 13.. Szabálysértések (1) Szabálysértést követ el és 30.000,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki a fizető parkolóban a) a díj fizetésére vonatkozó kötelezettséget nem teljesíti, b) a megváltott jegyet, kedvezményre jogosító igazolványt másra átruházza (2) A szabálysértés elkövetőjével szemben a körjegyző jár el. (3) Mentesül a felelősség alól, aki érvényes díjmentességet tanúsító igazolvánnyal rendelkezik, de azt a helyszínen nem tudja felmutatni, de ezt követő három munkanapon belül a parkoló üzemeltetőjének bemutatja.
-6-14.. Záró rendelkezések (1) A rendelet kihirdetése napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a körjegyző gondoskodik a helyben szokásos módon. Salföld, 2003. június 05. Baló István polgármester Soltész Attila körjegyző A rendelet kihírdetve: Salföld, 2003. június 10. Soltész Attila körjegyző A rendelet kifüggesztve: Salföld, 2003. június 10. Soltész Attila körjegyző
I.számú melléklet A fizető parkolást szabályozó rendelet területi hatálya: Salföld 106 hrsz-ú terület teljes egészében.
II. számú melléklet A fizető parkolást szabályozó 9/2003.(V.10.) sz. rendelethez a parkolási díjak mértéke az Önkormányzat által működtetett parkolóban: Személygépkocsi : 300,-Ft/nap, Autóbusz: 800,-Ft/nap A kizárólagos használati jogok éves díjai: 6.000,-Ft/év/gépkocsi ÁFÁ-val együtt, a parkolás gátló kihelyezésének költségei nélkül.
III. sz. melléklet Parkolóhelyre bérelhető kizárólagos használati jog: Salföld 67 hrsz-ú közterület kijelölt része.