Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából és elősegíti a településen élők identitástudatának megtartását. 3. Integrált és ágazatközi fellépések: A projekt hozzá járul a jogosult településeken a társadalmi fejlődéshez és a térség szempontjából fontos, a helyi stratégiában megfogalmazott társadalmi igényt elégít ki. 4. Hálózat építés és együttműködés: A projekt tartalmaz együttműködési formákra irányuló szándékot, illetve tervez együttműködést hasonló szervezetekkel, vagy hasonló témában. térségi identitástudat erősítése, helyi közösségek építése. Térségi szinten olyan helyi csoportosulások találhatók, melyek országos szinten egyedinek mondhatók ezek pedig a nemzetiségi településeink Lórév és Beloiannisz. Fontos ezen népcsoportoknak a helyi identitástudatát fenntartani és erősíteni, hiszen olyan kulturális múlttal, hagyományokkal rendelkeznek, melyeket az utókor számára is szükséges bemutatni és érdemes megőrizni. Az identitástudat erősítése a térségi szinten is szükséges, hiszen az összetartozást és partnerséget tudja képviselni, ezért fontos szempont, hogy olyan tevékenységeket és a hozzájuk tartozó beruházásokat lehessen megvalósítani, melyek az egységességet tudják prezentálni.
Célterület kód: 580a02 Kulturális és szabadidős szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése, meglévő és új szolgáltatások fejlesztése. Közrend és közbiztonság elősegítése 3. Integrált és ágazatközi fellépések: A projekt hozzá járul a helyi akciócsoport területén a kulturális, környezeti, épített örökségei értékeinek megőrzéséhez, fenntartásához vagy újak teremtéséhez, vagy gazdasági vagy társadalmi igényt elégít ki. 4. Hálózat építés és együttműködés: A projekt tartalmaz együttműködési formákra irányuló szándékot, illetve tervez együttműködést hasonló szervezetekkel, vagy hasonló témában. helyi életminőség fejlesztése, megújuló energiaforrások alkalmazása A térségben meglévő létesítmények funkcionális tovább fejlesztése, alkalmassá tétele a szabadidő és a közösségi célok megfelelő kihasználására, új létesítmények kialakítása, melyek ezen célokat szolgálják. A településen élő lakosság szolgáltatás ellátottságának növelése érdekében a magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtás lehetőségének megteremtése. A megújuláshoz és a funkcionális bővítésekhez a fenntarthatóbb alternatív megújuló energiaforrások alkalmazása, akár mintaprojekt szintű bemutató helyek létesítésével. A társadalmi igények kielégítése, a helyi települési közbiztonság és közrend alapvető megteremtése által. Meglévő épített és természeti értékek fenntartása, új funkciókkal való megtöltése.
Célterület kód: 580b03 Térségi és helyi vállalkozások fejlesztése meghatározott témára, tartalomra irányul, mely adottságokon, szükségleteken alapul vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából és elősegíti a településen élők identitástudatának megtartását. településén aktív gazdasági szereplő, vagy a helyi stratégiában meghatározott gazdasági igények alapján kívánja megvalósítani az 3. Innováció: A kedvezményezett a projekt megvalósítása részeként javítja tevékenységét, és a szolgáltatásaihoz való hozzáférés esélyeit növeli, vagy a természeti erőforrásokkal, az energiával való gazdálkodás hatékonyságát növeli. 4. Integrált és ágazatközi fellépések: A projekt hozzá járul a jogosult településeken a gazdasági fejlődéshez és a térség szempontjából fontos a helyi stratégiában meghatározott gazdasági igényt elégít ki. helyi adottságokhoz, erőforrásokhoz illeszkedő térségi gazdaságfejlesztés A helyi vállalkozások létrehozásának, illetve meglévő vállalkozások fejlesztésének támogatása, a munkahelyteremtés és a munkahely megtartás érdekében. Ezáltal megőrizhető és fenntartható a térség munkaerő piaci potenciálja, illetve a lakosság fogyasztói társadalma.
Célterület kód: 580b04 Helyi vállalkozások fejlesztése, új szolgáltatási paletták kialakítása, versenyképességük növelése meghatározott témára, tartalomra irányul, mely adottságokon, szükségleteken alapul vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából és elősegíti a településen élők identitástudatának megtartását. településén aktív gazdasági szereplő, vagy a helyi stratégiában meghatározott gazdasági igények alapján kívánja megvalósítani az 3. Innováció: A kedvezményezett a projekt megvalósítása részeként javítja tevékenységét, és a szolgáltatásaihoz való hozzáférés esélyeit növeli, vagy a természeti erőforrásokkal, az energiával való gazdálkodás hatékonyságát növeli. 4. Integrált és ágazatközi fellépések: A projekt hozzá járul a jogosult településeken a gazdasági fejlődéshez és a térség szempontjából fontos a helyi stratégiában meghatározott gazdasági igényt elégít ki. helyben termelt termékek, és szolgáltatások fejlesztése és piacra jutásának elősegítése, térségi adottságok fenntartható hasznosítása. A térség adottságait kihasználva, megfelelő marketingstratégiák kialakításával, helyi termékek és szolgáltatások kialakítása és piacra jutási esélyeinek a növelése a cél. Ezen lehetőségeknek a kihasználásával a helyi munkaerő felhasználás és munkahelyteremtés válhat valóra. Innovációs tevékenységek elősegítése a vállalkozások körében, fenntartható vállalkozási formák kialakításának elősegítése. A térségben lévő adottságok kihasználása turisztikai szempontokra építve. A meglévő turisztikai fejlesztések összekapcsolása, egységes térségi kínálat megteremtése, mely a többnapos szabadidő eltöltést tudja eredményezni térségi szinten.
Célterület kód: 580f05 Térségi együttműködés keretében kiadványok és honlap készítés támogatása 3. Integrált és ágazatközi fellépések: A projekt hozzá járul a jogosult településeken a gazdasági vagy társadalmi fejlődéshez és a térség szempontjából, fontos a helyi stratégiában meghatározott gazdasági vagy társadalmi igényt elégít ki. 4. Hálózat építés és együttműködés: A projekt tartalmaz együttműködési formákra irányuló szándékot, illetve tervez együttműködést hasonló szervezetekkel, vagy hasonló témában. térségi identitástudat erősítése, helyi közösségek építése. Az identitástudat erősítése a térségi szinten szükséges, hiszen az összetartozást és partnerséget tudja képviselni, ezért fontos szempont, hogy olyan tevékenységeket és a hozzájuk tartozó beruházásokat lehessen megvalósítani, melyek az egységességet tudják prezentálni. A térségen belüli együttműködések kialakításának elősegítése is fő szempont, hiszen a különböző szférák közötti kapcsolatok erősítése elengedhetetlen egy település életében. Fontos, hogy a társadalom számára megmutatható és kézzel fogható eredmények születhessenek a térségből, ilyen lehet egy együttműködés keretében szerkesztett kiadvány, képeslap megalkotása is akár.
Célterület kód: 580f06 Térségi együttműködések elősegítése, egységes arculati elemek kialakítása 3. Integrált és ágazatközi fellépések: A projekt hozzá járul a jogosult településeken a gazdasági vagy társadalmi fejlődéshez és a térség szempontjából, fontos a helyi stratégiában meghatározott gazdasági vagy társadalmi igényt elégít ki. 4. Hálózat építés és együttműködés: A projekt tartalmaz együttműködési formákra irányuló szándékot, illetve tervez együttműködést hasonló szervezetekkel, vagy hasonló témában. térségi identitástudat erősítése, helyi közösségek építése. Térségi szinten olyan helyi csoportosulások találhatók, melyek országos szinten egyedinek mondhatók ezek pedig a nemzetiségi településeink Lórév és Beloiannisz. Fontos ezen népcsoportoknak a helyi identitástudatát fenntartani és erősíteni, hiszen olyan kulturális múlttal, hagyományokkal rendelkeznek, melyeket az utókor számára is szükséges bemutatni és érdemes megőrizni. Az identitástudat erősítése a térségi szinten is szükséges, hiszen az összetartozást és partnerséget tudja képviselni, ezért fontos szempont, hogy olyan tevékenységeket és a hozzájuk tartozó beruházásokat lehessen megvalósítani, melyek az egységességet tudják prezentálni. A térségen belüli együttműködések kialakításának elősegítése is fő szempont, hiszen a különböző szférák közötti kapcsolatok erősítése elengedhetetlen egy település életében.
Célterület kód: 580d07 Hagyományos és népi mesterségek képzése, szakmai tudásfejlesztés és képességfejlesztés 3. Innováció: A kedvezményezett a projekt megvalósításával a megvalósítás tervezett helye szerinti települést vagy a helyi akciócsoport által lefedett térséget tekintve olyan szolgáltatást vezet be, mely a helyi stratégiában a térségi igények között szerepel. 4. Integrált és ágazatközi fellépések: A projekt hozzá járul a jogosult településeken a gazdasági vagy társadalmi fejlődéshez és a térség szempontjából, fontos a helyi stratégiában meghatározott gazdasági vagy társadalmi igényt elégít ki. helyi érdekű képzés és szakképzés lehetőségének az elősegítésére irányul. A térségben olyan képzési paletta kialakítása, mely a helyi igények tükrében kerül meghatározásra. A térségi és helyi szintű munkaerő képzés megvalósítása válhat való, és a képzés eredményeként önfoglalkoztatási folyamatok generálhatók, mely a munkanélküliségi mutatók csökkenését eredményezhetik. Olyan hagyományos és népi mesterségek képzése is megvalósulhat, mellyel a helyi termékek előállítása válhat való és készítője jövedelemhez juthat, illetve szintén az önfoglalkoztatás válhat valóra.
Célterület kód: 580c08 Társadalmi felelősség erősítése, fenntartható együttműködési formák kialakítása 3. Szférák közötti partnerség: A kedvezményezett együttműködik a helyi akciócsoport településein működő szervezetekkel, szférák között, ágazatok között, vagy ágazaton belül, vagy azt a projekt megvalósítása során építi ki. 4. Integrált és ágazatközi fellépések: A projekt hozzá járul a helyi akciócsoport területén lévő a kulturális, környezeti, értékek megőrzéséhez, vagy újak teremtéséhez, illetve olyan prevenciós tevékenységet kíván megvalósítani, mely a helyi társadalmi rétegek igényeit elégíti ki. társadalmi tőke erősítésére vonatkozik. A térségben lévő civil élet erősítése, együttműködések ösztönzése, közösség formálás kialakítása. A különböző szférák közötti kapcsolatok és együttműködések elősegítése a meglévő együttműködések támogatása és elmélyítése. Helyi és térségi rendezvények programok lebonyolítása a település és a térség lakosságának az aktív közreműködésével és bevonásával.
Célterület kód: 580c09 Rendezvények, táborok, prevenciós tevékenységek lebonyolítása 3. Integrált és ágazatközi fellépések: A projekt hozzá járul a jogosult településeken a gazdasági vagy társadalmi fejlődéshez és a térség szempontjából, fontos a helyi stratégiában meghatározott gazdasági vagy társadalmi igényt elégít ki. 4. Hálózat építés és együttműködés: A projekt tartalmaz együttműködési formákra irányuló szándékot, illetve tervez együttműködést hasonló szervezetekkel, vagy hasonló témában. társadalmi tőke erősítésére vonatkozik. A térségben lévő civil élet erősítése, együttműködések ösztönzése, közösség formálás kialakítása. A különböző szférák közötti kapcsolatok és együttműködések elősegítése a meglévő együttműködések támogatása és elmélyítése. Helyi és térségi rendezvények programok lebonyolítása a település és a térség lakosságának az aktív közreműködésével és bevonásával. Több napos rendezvénysorozat, vagy táboroztatással kapcsolatos tevékenységek térségi szintű lebonyolítása.
Célterület kód: 580e10 Térségi tanulmányok kidolgozása 3. Integrált és ágazatközi fellépések: A projekt hozzá járul a jogosult településeken a gazdasági vagy társadalmi fejlődéshez és a térség szempontjából, fontos a helyi stratégiában meghatározott gazdasági vagy társadalmi igényt elégít ki. 4. Hálózatépítés és együttműködés: A projekt tartalmaz szférák közötti/ és vagy ágazatok közötti és vagy ágazaton belüli együttműködést a a jogosult településeken belül. térségi adottságok fenntartható fejlesztésére irányul. A térségben vagy helyi szinten található adottságok feltérképezése, stratégiák megalkotása, melyek térségi szinten igényként mutatkoznak. A gazdaságfejlesztésre, környezeti fenntarthatóságra, szabadidő vagy civil élettel összefüggő fejlesztési elképzelések összefogása és tanulmánnyá formálása.