SZÁLLÁSHELYEK (2015.11 )



Hasonló dokumentumok
hrsz Szoba Ágy Férőhely Nyilvántartási szám

hrsz Szoba Ágy Berente Gábor dr. Mihálkovics stny /2014/Sz

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

A választók névjegyzéke

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Nyilvántartás Monostorapáti Települési Önkormányzat területén szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkező szálláshelyekről

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

Balatonudvari község területén nyílvántartott szálláshelyek. szálláshely Balatonudvari, 39 Erkel u. 21. szálláshely Erkel u. 21.

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

2. Képviselő-testület hatályon kívül helyezi a Z-31/2010. (II.15.) számú határozatát.

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Adószám, adóazonosító. Név

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Antal Mihály Antal Mihályné Palásti Etelka

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

Előterjesztés Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testülete február 18-i ülésére. Tárgy: Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak megválasztása.

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

Általános Iskola Körzeti Általános iskola Körmendi Péter Gencsapáti Vas Dózsa u. 2/a. 9721

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl

Orvosné Dr. Kósa Ildikó

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

Budapest Páros~ és Egyéni Bajnokságok. 382 Postás Fogarasi Ildikó 421 Fehér Andrea. 419 FTC Danka Mónika 381 Sebestyén Andrea

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:

8.1. Település teljes közigazgatási területére vonatkozó felvételi körzetek Ősi Általános Iskola 8161 Ősi, Ságvári Endre u. 10.

SZÍNES DIPLOMÁSOK 2007

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA (Helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása) október 12.

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl

biológia-mezg. gyakorlatok

Paksi Atomerımő Rt. és Sportegyesület

76. Horváth József Ibrány, Kossuth u Horváth József Ibrány, Rózsa u Horváth József (ifj.) Ibrány, Kossuth u.

Balatonfüred-nyaraló

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 49/2010. /II. 15./ SZÁMÚ HATÁROZATA

VI.Szigetköz Minimaraton

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

Zárt ülés határozatai ig

Rákóczi /21

LEJÁRT SÍRHELYEK TÉTELES LISTÁJA (ÉVVEL)

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) (42) Nyíregyháza Szabadság tér 7-8.

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

Etyeki Református Egyházközség

LEJÁRT SÍRHELYEK TÉTELES LISTÁJA (ÉVVEL)

Békés Megyei Ügyvédi Kamara. Kirendelhető ügyvédek

A kereskedelmi és egyéb szálláshelyekről nyilvántartás (239/2009.(X.20.)Korm.rendelet alapján) Hegymagas

XV. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 31. szombaton 10 óra

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980

OM Szám Tanszak Tanár

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

ürítési nap hétfő és csütörtök

SZÍNES DIPLOMÁSOK Balassi Istvánné. Bíró Gézáné. Fábián József. Gogola Józsefné. Hámory Jenőné. Havassy László. Kmetty Kálmánné.

Temetõi melléklet 2010

Kereskedelmi nyilvántartás Adószám Cégjegyzéksz. Nyilvántart. sz

1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés:

H I R D E T M É N Y. Árváné Körmendi Judit Hartmann Attila Gönczy Mihály Czérna Gábor Balogh István Lázár Sándor

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc.

II. S.Pártai Félmarathon

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Lejárt, vagy évben lejáró hitelességű vízórák listája

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

Óvoda Halász Lajosné Bedegkér Somogy Rákóczi u Novográdeczné Balogh Anna Berzence Somogy Virág u

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

Balatonfüred-állandó

MEGVÁLTANDÓ SÍRHELYEK

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl

IV. MERCEDES-BENZ CLASSIC CSILLAGTÚRA VÉGEREDMÉNY

Virágos Dunaújvárosért eredmények

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

2016. június június 6.

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

Nagyszállás Házi bekötések

Átírás:

SZÁLLÁSHELYEK (2015.11 ) Ssz. Név Elnevezés Szálláshely címe Szoba Ágy Férőhely Nyilvántartási szám Engedély kiadásának dátuma Engedély megszűnésének dátuma Szálláshely típusa Adóazonosító 1. Ács Gyuláné 8226 Alsóörs, Béke u. 18. 2 5 20-161/1997 1997.09.29 2. Albrecht Józsefné Apartman Iluska 8226 Alsóörs, Madách u. 1. 6 12 5/2014/Sz. 2014.04.02 4700 74621024-1-39 8321554504 3. Alfons Keiner 8226 Alsóörs, Szabadság tér 13. 4 8 4/2005 2005.07.13 75430980-1-51 8334294379 4. Árvai Zoltánné 8226 Alsóörs, Béke u. 26. 3 6 20-69/1997 1997.09.22 8320334667 5. Arda Van Andel Holland-ház 8226 Alsóörs, Szegfű u. 13/A. 9/2013/Sz. 6. Balázs Sándor 8226 Alsóörs, Szent István u. 50. 4 8 9/2008 2008.07.16 8284252708 7. Balogh Lajos 8226 Alsóörs, Csokonai u. 25. 4 6 20-252/1997 1997.09.30 8. Bán Jánosné 8226 Alsóörs, Rege köz 11. 2 4 1/2008 2008.05.13 8262961439 9. Bárányné Varga Ilona 8226 Alsóörs, Madách u. 3. 2 4 10/2008 2008.07.28 8310312202 10. Báró Béla 8226 Alsóörs, Orgona u. 21. 2 4 32/1997 2014.06.16 11. Békefi Lajosné 8226 Alsóörs, Ifjúság u. 19. 3 4 20-283/1997 1997.10.30 12. Bélafi László 8226 Alsóörs, Vörösmarty u. 7.,344/1 hrsz. 1 2 8-1/2000 2000.04.26 75510381-1-39 8253732260 13. Berki Emilia Dr. 8226 alsóörs, Balaton u. 13. 1 3 20-295/1997 1997.12.29 14. Berta Istvánné 8226 Alsóörs, Balassi Bálint u. 11. 4 8 20-189/1997 1997.09.29 8308983278 15. Bodogán Jánosné Dr. 8226 Alsóörs, Sebők Soma köz 3. 2 6 20-1/1998 1998.01.06 8213681487 16. Bóka László 8226 Alsóörs, Barátság u. 8. 3 6 20-223/1997 1997.09.29 8364492543 17. Böhm Lászlóné 8226 Alsóörs, Március 15. u. 11. 2 5 20-225/1997 1997.09.29 18. Buzna Gábor 8226 Alsóörs, Ezerjo köz 11. 12/2013/Sz. 19. Bognárné Révai Mónika 8226 Alsóörs, Vadrózsa u.8. 1 3 1/2014/Sz. 2014.02.07 4700 20. Berente Gábor dr. 8226 Alsóörs, Mihálkovics sétány 3. 8/2014/Sz. 2014.04.14 4700 21. Berente Norbert 8226 Alsóörs, Mihálkovics sétány 3. 9/2014/Sz. 2014.04.14 4700 22. Csaby Lajosné 8226 Alsóörs, Babits köz 2. 2 4 8-6/1999 1999.06.07 75500856-1-39 8300963294 23. Csapó János 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 55.,366 hrsz. 2 4 20-3/1997 1997.08.13 74605130-1-39 8312753478 24. Csepi Miklósné 8226 Alsóörs, May János u. 2. 3 6 20-118/1997 1997.09.26 25. Cséri Tiborné 8226 Alsóörs Barátság u. 18. 4 9 20-17/1997 1997.09.10 26. Csillag Győzőné 8226 Alsóörs, Május 1. u. 2. 2 4 20-143/1997 1997.09.26 8291033692 27. Csűri Istvánné 8226 Alsóörs, Balaton utca 7. 3 7 20-269/1997 1997.10.06 28. Dátán Sándorné 8226 Alsóörs, Mátyás Király u. 4. 2 4 20-51/1997 1997.09.19 29. Decsi Károlyné 8226 Alsóörs, Ady Endre u. 1. 1 3 49/1997 2014.06.18 30. Decsi László Ifj. 8226 Alsóörs, Ady E. u. 12. 3 9 20-29/1997 1997.09.16 2015.01.15 falusi sz. 31. Decsi Lászlóné Márta Apartman 8226 Alsóörs, Gagarin u. 28. 3 12 20-30/1997 1997.09.16 74605817-1-39 8287112885 32. Decsi Orsolya 8226 Alsóörs, Loki u. 16. 2 4 20-28/1997 1997.09.16 2015.01.15 falusi sz. 33. Dobos Fülöpné 8226 Alsóörs, Liszt F. u. 40. 2 4 20-146/1997 1997.09.26 34. Domján Lajosné 8226 Alsóörs, Fő u. 33. 2 4 20-90/1997 1997.09.24 54006364-1-39 8284904152 35. Dunamenti VK Zrt. Lang Apartman 8226 Alsóörs, Vörösmarty u. 15. 7 apartm. 16 1/2010/sz. 2010.02.25 10825598-2-13 36. Drobina Ferencné 8226 Alsóörs, József Attila u. 14/1. 20-248/1997. 37. Erdélyi István 8226 Alsóörs, Balassi Bálint u. 19. 2 4 20-63/1998 1998.07.03 38. Erdős Ferencné 8226 Alsóörs, May János u. 10. 2 4 20-90/1998 1998.08.17 39. Erdősi Ferenc 8226 Alsóörs, Madách u. 17.,693/2 hrsz. 4 8 20-50/1997 1997.09.19 540100460-1-39 8229901619 40. Erős Gyuláné Dr. 8226 Alsóörs, Liszt Ferenc u. 54. 2 4 20-87/1997 1997.09.24 41. Fehér Ferencné 8226 Alsóörs, Kinizsi u. 7. 2 4 20-135/1997 1997.09.26 42. Fehér Sándorné 8226 Alsóörs, Gagarin u. 19. 3 6 6/2008 2008.06.23, 75632412-1-39 8311273626 43. Fejes László 8226 Alsóörs, Jókai u. 3. 2 4 20-46/1998 1998.06.22 74795468-1-39 44. Fejes Lászlóné 8226 Alsóörs, Március 15. u. 5. 4 8 20-45/1998 1998.06.22

45. Ferenczy Gáborné 8226 Alsóörs, Csokonai u. 15. 3 6 20-57/1998 1998.06.29 46. Fiola Mariann 8226 Alsóörs, Gárdonyi u. 3. 3 5 8-9/2000 2000.06.07 2015.06.10 8394660576 47. Fleischmanné Megyeri Lili 8226 Alsóörs, Vizöntő u. 15.,718/116 hrsz. 2 4 2/2011. 2011.04.12 48. Fodor Antalné 8226 Alsóörs, Május 1. u. 28/b. 3 8 20-35/1998 1998.05.26 8271562428 49. Földy Miklós 8226 Alsóörs, Zrínyi u. 3. 2 3 20-15/1997 1997.09.10 74661707-1-39 8268222530 50. Freind Róbertné 8226 Alsóörs, Szent I. u. 54. 3 6 20-55/1998 1998.06.29 51. Funcs Fanni 8226 Alsóörs, Liszt Ferenc u. 15. 1833 hrsz 3 6 1/2009 2209.04.10 71490755-1-39 8463010725 52. Funcs Jánosné 8226 Alsóörs, Erkel F. u. 6. 960/11 hrsz. 2 4 3/2007 2007.06.04 75558921-1-39 8281693967 53. Fürgéné Illési Gabriella 8226 Alsóörs, Kodály Zoltán u. 5. 3 6 3/2006 2006.06.28 8318515927 54. Gaálné Vörösmartry Éva 8226 alsóörs, Hársfa u. 15. 2 4 20-254/1997 1997.09.30 74778559-1-39 8369924174 55. Gárdonyi Ferencné 8226 Alsóörs, Szent István u. 65. 575 hrsz 1 2 20-184/1997 1997.09.29 2014.09.08 8231081836 56. Gáspár Annamária 8226 Alsóörs, Suhatag u. 1. 718/112 hrsz 3 6 20-183/1997 1997.09.29 2015.04.23 74739200-1-42 57. Gáspár József 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 7/A 127/2 hrsz 5 10 8-4/2000 2000.05.02 72341001-1-39 8344543835 58. Getta Tamás 8226 Alsóörs, Hunyadi u. 3. 1 4 20-7/1997 1997.09.04 59. Glázer Józsefné 8226 Alsóörs, Bihari János u. 7. 1844/4 hrsz 2 4 8-5/1999. 1999.05.25 75500801-1-39 60. Guba Jánosné 8226 Alsóörs, Varga Lajos u. 2. 828/104 hrsz 2 4 20-175/1997 1997.09.29 15528581-2-19 8373894284 61. Gáti Csaba 8226 Alsóörs, Bartók Béla u. 58. 15/2014/Sz. 2014.05.29 62. Gurdon Ferencné 8226 Alsóörs, Alkotmány u. 4. 1 2 3/2013. 2013.03.28 2014.06.12 4700 63. Hadnagy Imre 8226 Alsóörs, Liszt F. u. 39 4 6 2/2012/Sz. 2012.05.22 8351243159 64. Hajtó Ildikó 8226 Alsóörs, Szent István u. 23. 3 9 2/2009 2009.04.20 60442387-1-39 8377302497 65. Hajtó János E.V. 8226 Alsóörs, Gagarin u. 9. 1 3 3 11/2015/Sz. 2015.07.06 4700 66. Hanyecz Róza Rózsa Dr. 8226 Alsóörs, Baratók B. u. 17. 2 5 14/2010/sz. 2010.06.17 8256472693 67. Havasi Istvánné 8226 Alsóörs, Telekfő u. 14. 2 4 20-192/1997 1997.09.29 68. Hertelendi Imréné Dr. 8226 Alsóörs, Iskola köz 4. 2 4 20-240/1997 1997.09.30 69. Homoki Lászlóné 8226 Alsóörs, Madách u. 26. 1 2 5/2008 2008.06.11 70. Horváth Gyuláné özv. 8226 Alsóörs, May János u. 11. 2 4 20-253/1997 1997.09.30 71. Horváth József 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 27. 5 8 20-131/1997 1997.09.26 8240471897 72. Horváth Józsefné 8226 Alsóörs, Iskola köz 6. 2 6 20-49/1997 1997.09.19 74659798-1-39 73. néhai Hofstetter Nándor 8226 Alsóörs, Tokaj u. 2/A. 4 7 88/1998 2014.06.16 4700 72344114-1-28 8257452157 74. Hoffstetter Nándorné 8226 Alsóörs, Tokaj u. 2/A. 17/2014/Sz. 2014.06.16 4700 75. Ikker Tiborné 8226 Alsóörs, May János u. 37. 718/5 hrsz 3 4 20-5/1997 1997.08.25 74604555-1-30 76. Juhász Istvánné 8226 Alsóörs, Alkotmány u. 1. 3 5 6/2009 2009.07.24 8274504372 77. Juhász József 8226 Alsóörs, Szabadnép u. 5. 408/5 hrsz 3 5 20-8/1997 1997.09.05 78. Kajos István 8226 Alsóörs, Barátság u. 3. 2 6 20-178/1997 1997.09.29 8300582754 79. Kenedi Pál 8226 Alsóörs, Pilóta u. 4. 828/19 hrsz. 3 4 20-44/1998 1995.06.19 8314823007 80. Kiss Gyuláné 8226 Alsóörs, Sebők Soma köz 2. 1 2 20-64/1997 1997.09.22 81. Kiss Gyuláné 8226 Alsóörs, Fő u. 12. 4 8 20-53/1998 1998.06.26 82. Kissné Buchwald Mária 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 5. 2 4 8-12/2000 2000.07.17 75912037-1-39 83. Kocsis Gyuláné Dr. 8226 Alsóörs, Bartók B. u. 10. 2 4 8-7/1999. 1999.06.16 84. Kocsonya Gyuláné 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 33. 3 6 20-32/1998 1998.05.20 8276793665 85. Kohlrusz Antalné 8226 Alsóörs, Szent István u. 32. 3 5 20-267/1997 1997.10.02 8250650638 86. Kohlrusz Ferencné 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 19. 137 hrsz 3 6 20-58/1997 1997.09.22 8274410432 87. Koltay Nándorné 8226 Alsóörs, Bartók B. u. 26. 1888 hrsz 2 4 29-3/2003 2003.05.07 8277962959 88. Koncz János 8226 Alsóörs, Orgona u. 16. 159/22 hrsz 2 4 8-5/2000 2000.05.15 2014.08.22 75510257-1-39 8302194999 89. Konrád Zoltán E.V. Alsóörs, Gárdonyi Géza u. 6. 1/2015/Sz. 2015.01.16 4700 90. Kosztolányi Miklósné 8226 Alsóörs, Kossuth Lajos u. 2. 5 10 20-293/1997 3/2014/Sz. 1997.12.29 2014.03.28 4700 74779426-1-39 8313664126 91. Kovács Annamária 8226 Alsóörs, Suhatag u. 19. 721/4 hrsz 2 6 30-4/2002 2002.06.19 2015.04.21 4700 61082113-2-39 8389012057 92. Kovács Brigitta 8226 Alsóörs, Barátság u. 1. 2 4 20-21/1998 1998.02.16 74740695-1-39 8371043422 93. Kovács Dániel 8226 Alsóörs, Telekfő Dülő 2. 2 4 20-188/1997 1997.09.27 94. Kovács János 8226 Alsóörs, Liszt Ferenc u. 57. 2 4 20-280/1997 1997.10.21

95. Kovács Károlyné 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 3. 119/3 hrsz 1 4 20-205/1997 1997.09.29 8320714397 96. Kovács Lajosné 8226 Alsóörs, Ady Endre u. 19. 1 2 85/1997 2014.05.20 4700 74646089-1-39 8207072563 97. Kovács Lászlóné 8226 Alsóörs, Halacs Dülő 2 4 20-62/1998 1998.07.03 98. Kovácsné Tar Veronika 8226 Alsóörs, Petőfi köz 14. 2 4 20-36/1998 1998.05.29 99. Kőrösi Szabolcs 8226 Alsóörs, Ifjuság u. 21/A 2 4 8-15/1999 1999.07.09 8371633203 100. Kőszeghy Istvánné 8226 Alsóörs, Madách u. 6/A.,712/3 hrsz. 3 6 9/2012/Sz. 2012.07.03 77067339-1-39 8336032924 101. Kővári Lászlóné 8226 Alsóörs, Csokonai u. 36/1 4 8 20-73/1998 1998.07.24 8235761777 102. Kreutz József 8226 Alsóörs, Endrődi Sándor u. 35/4; 149/15/A/4 2 6 20-201/1997 1997.09.29 74664580-1-39 8298593065 103. Kreutz Sándorné 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 35/3 2 6 20-120/1997 1997.09.26 104. Kubik Gyula 8226 Alsóörs, Suhatag u. 5. 718/110 5 10 15-11/2004 2004.08.10 2014.10.29 75545888-1-39 8296803046 105. Kucsera Pálné 8226 Alsóörs, Csokonai Vitéz Mihály u. 38. 2 4 4 4/2015/Sz. 2015.03.18 2015.06.06 4700 106. Kukity Annamária 8226 Alsóörs, Mikszáth K. u. 13. 4 4 20-288/1997 1997.12.19 107. Kuti László 8226 Alsóörs, Patak u. 12. 2 5 3/2010/sz. 2010.03.31 8316014084 108. Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal 8226 Alsóörs, Vasút u. 5. 16/2014/Sz. 2014.06.13 4300 109. László Anett 8226 Alsóörs, May János u. 3. 3 3 6 8/2015/Sz. 2015.06.05 4700 110. Lengyelné Pomázi Erika Dr. 8226 Alsóörs, Gagarin u. 19. 4 7 20-50/1998 1998.06.26 70762129-1-41 111. Lengyel Péter József 8226 Alsóörs, Alkotás köz 2. 6 10 43/1998 2014.06.23 8262781937 112. Leopold Laglstorfer 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 32. 3 6 30-2/2002 2002.06.12 113. Légrádi Ernő 8226 Alsóörs, Endrődi Sándor u. 29. 4 4 82/1997 2014.06.13 4700 114. Linzmayer József 8226 Alsóörs, Kodály Z. u. 14. 2 4 20-139/1997 1997.09.26 115. Losonczi Ádámné 8226 Alsóörs, Május 1. u. 15. 2 5 20-235/1997 1997.09.30 74777637-1-39 116. Lucskai Hideghéti Ágnes 8226 Alsóörs, Szegfű u. 20. 2 4 8-5/2001 2001.06.15 75520971-1-39 8319552788 117. Lucskai Péter 8226 Alsóörs, Hársfa u. 33.; 284/3 hrsz 2 6 13/2014/Sz. 2014.05.15 4700 118. Lucskai Péterné néhai 8227 Alsóörs, Hársfa u. 33.; 284/3 hrsz 2 6 52/1997 2014.05.15 4700 8219491353 119. Lukács Tibor Dr. 8226 Alsóörs, Szent István u. 26. 1 2 20-296/1997 1998.01.05 120. László Tibor 8226 Alsóörs, May János u. 3. 12/2014/Sz. 2014.05.08 2015.06.05 4700 121. Madacska Istvánné 8226 Alsóörs, May János u. 24. 4 10 2/2005 2005.07.08 70845224 122. Magyar Józsefné 8227 Alsóörs, Fábián József u. 11. 2 5 2/2015/Sz. 2015.02.05 4700 72903243-1-41 8242492077 123. Magyar Sándorné 8226 Alsóörs, Vörösmarty u. 9.,344 hrsz 1 2 20-104/1997 1997.09.24 124. Mahner László 8226 Alsóörs, Vörösmarty u. 15. 4 8 20-229/1997 1997.09.29 125. Malárics Viktorné Dr. 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 56. 3 9 20-249/1997. 1997.09.30 126. Marinkai Béla 8226 Alsóörs, Madách u. 12., 712/2 hrsz. 2 4 4/2011. 2011.05.10 8342051242 127. Mátrai Zsuzsanna 8226 Alsóörs, Füredi u. 10. 1 3 15-5/2004 2004.08.18 128. Megyebíró István 8226 Alsóörs, May János u. 47., 1 4 20-67/1997 1997.09.22 129. Megyesi Istvánné 8226 Alsóörs, Alkotmány u. 6. 2 4 29-6/2003 2003.06.12 130. Mészáros Mihály 8226 Alsóörs, Béke u. 15. 2 6 20-41/1998 1998.06.15 131. Mészáros Pálné Dr. 8226 Alsóörs, Liszt F.u. 48.,1915 hrsz. 3 7 20-23/1997 1997.09.15 74766424-1-39 8258972510 132. Mészáros Péter 8226 Alsóörs, Katona J. u. 7/A. 2 5 5/2012/Sz. 2012.06.05 8450021596 133. Mezei István 8226 Alsóörs, Ifjuság u. 21. 3 6 5/2007 2007.11.23 76344927-1-41 8296962144 134. Molnár Lajosné 8226 Alsóörs, Hársfa u. 4.,383/1 4 8 20-59/1998 1998.07.02 74792324-1-39 8273023060 135. Nagy László 8226 Alsóörs, Uttörő u. 2.,19 hrsz. 4 8 2/2006 2006.04.28 53886826-1-39 8337783478 136. Némedi Lászlóné 8226 Alsóörs, Viola u. 11. 1 2 20-181/1997 1997.09.29 137. Németh Árpád 8226 Alsóörs, Füredi u. 10. 1 3 8/2012/Sz. 2012.06.29 8379062507 138. Németh Béláné 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 68. 3 7 5/2009 2009.06.25 71751483-1-39 8209721062 139. Németh Gábor 8226 Alsóörs, Gárdonyi u. 16. 2 5 20-19/1997 1997.09.11 8330264602 140. Nived Bt. 8226 Alsóörs, Európa Kemping 995/4 hrsz. 2appart. 8 22532105-2-08 2010.06.11 22532105-2-08 141. Novák Béla Ferenc Dr. 8226 Alsóörs, May János u. 1.,602 hrsz. 2 6 11/2008 2008.07.30 53988100-3-39 8286983718 142. Oláh Györgyné 8226 Alsóörs, Gárdonyi Géza u. 8. 2 4 20-172/1997 1997.09.29 74660548-1-39 8244082208 143. Oláh Zsolt 8226 Alsóörs, Varga Lajos u. 4.,825 hrsz. 5 10 20-256/1997 1997.09.30 54293878-1-39 8352132830 144. Ország Imréné dr. 8226 Alsóörs, Viola u. 11. 2 6 8-3/2000 2000.04.27 2014.06.23 70630570-1-43 8257882925 145. Ozvald Anna 8226 Alsóörs, Barátság u. 9. 3 10 20-101/1997 1997.09.24 74675425-1-39

146. Pálinkás Tivadarné 8226 Alsóörs, Madách u. 26. 1 2 7/2008 2008.06.23 8256523050 147. Pall Ildikó 8226 Alsóörs, Szent István u. 42.,718/21 3 5 4/2009 2009.06.10 8380393783 148. Pályi András 8226 Alsóörs, Szent István u. 3. 3 6 2/2008 2008.05.21 149. Pandurné Nagy Ildikó 8226 Alsóörs, Füredi u. 48.,584 hrsz. 2 4 20-11/1998 4/2014/Sz. 1998.01.22 2014.03.28 4700 8353572613 150. Papp Istvánné 8226 Alsóörs, May János u. 13. 2 4 20-75/1997 1997.09.23 151. Papp Mihály 8226 Alsóörs, Barátság u. 22. 5 12 2/2010/sz. 2010.03.01 53975407-1-39 8282224316 152. Papp Zsuzsanna 8226 Alsóörs, Füredi u. 22. 3 6 20-125/1997 1997.09.26 74782909-1-39 153. Pásztor Ferencné 8226 Alsóörs, Gagarin u. 26. 2 4 20-8/1998. 1998.01.15 154. Pelczer Miklósné 8226 Alsóörs, Bartók B. u. 32. 1 3 20-18/1998 1998.01.30 155. Peng Emil 8226 Alsóörs, Suhatag u. 7. 3 6 20-291/1997 1997.12.22 156. Putz Ferencné 8226 Alsóörs, Köcsitó 1066 hrsz. 4 8 20-25/1997 1997.09.15 8258182862 157. Rauscher Géza 8226 Alsóörs, Dózsa György u. 4. 2 4 10/1998 2014.06.23 158. Rauscher Józsefné 8226 Alsóörs, Endrődi Sándor u. 54. 2 5 260/1997 2014.06.17 74642078-1-39 159. Rásky Ervinné 8226 Alsóörs, Barátság u. 2. 3 7 20-244/1997 1997.09.30 8287122961 160. Rétei Jánosné özv. 8226 Alsóörs, Telekfő dülő 1.,1682 hrsz. 3 5 20-268/1997 1997.10.06 8239772730 161. Rezi Lajosné 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 35/2.,149/15 hrsz 2 5 1/2012/Sz. 2012.05.02 2015.05.18 4700 82809536558 162. Rezi Lajosné 8226 Alsóörs, Madách u. 13. 1 3 20-154/1997 1997.09.26 82809536558 163. Rizné Domján Szilvia 8226 Alsóörs, May János u. 81. 2 4 20-91/1997 1997.09.24 8384814074 164. Rizné Domján Tünde 8226 Alsóörs, Barátság u. 6. 2 5 20-89/1997 1997.09.24 74683123-1-39 8367073827 165. Ronyecz Ferenc 8226 Alsóörs, Alkotmány u. 3. 3 6 20-247/1997 1997.09.30 72818453-1-31 8290612567 166. Rostási Józsefné 8226 Alsóörs, Mandula u. 11. 3 6 20-199/1997 1997.09.29 74783814-1-39 167. Sásdi Általános Művelődési Központ 8226 Alsóörs, Füredi u. 54. 18/2014/Sz. 2014.07.21 4300 168. Sándor Lászlóné 8226 Alsóörs, Endrődi Sándor u. 35., 149 /15 hrsz. 2 6 20-128/1997 1997.09.26 8296593815 169. Sárainé Csernis Piroska 8226 Alsóörs, Béke u. 10.609 hrsz 2 4 3/2011. 2011.04.12 8346991746 170. Sári Lajosné 8226 Alsóörs, Erkel Ferenc u. 76., 1996 hrsz. 3 4 20-222/1997 1997.09.29 8259162946 171. Sebők László 8226 Alsóörs, Prés köz 1. 2 4 1/2005 2005.06.30 75550002-1-39 172. Segesdi Ferencné 8226 Alsóörs, Gagarin u. 14. 2 5 20-194/1997 1997.09.29 74654172-1-39 8281383941 173. Simon Gézáné 8226 Alsóörs, Május 1. u. 7., 716/45 hrsz. 2 4 20-112/1997 1997.09.26 54035016-1-39 174. Simon Ottó 8226 Alsóörs, May János u. 75., 821/2 hrsz. 4 8 1/2006 2006.02.06 1-431008-2955 175. Simon Sándorné 8226 Alsóörs, Széchenyi u. 14. 3 6 16/2010/sz. 2010.07.14 8316630222 176. Simon Zoltán 8226 Alsóörs, Béke u. 24. 2 4 20-211/1997 1997.09.29 177. Simon Zoltánné 8226 Alsóörs, Szent István u. 25. 5 10 20-274/1997 1997.10.09 178. Simon Zsanett 8226 Alsóörs, Szent István u. 23. 4 10 20-273/1997 1997.10.09 179. Soós István 8226 Alsóörs, Marx Károly u. 16/A 2 4 8-4/1999 1999.05.25 180. Spránitz Alajosné 8226 Alsóörs, Honvéd u. 19., 828/30 hrsz. 2 6 20-98/1997 1997.09.24 74753989-1-39 181. Stembachné Cenkvári Klára 8226 Alsóörs, Bartók Béla u. 23., 2051 hrsz. 2 2 15-2/2004 2004.07.05 74762169-1-39 8344733537 182. Stephan Keiner 8226 Alsóörs, Margaréta köz 3. 3 6 3/2005 2005.07.13 75430942-1-5 8415125100 183. Stubán Gézáné 8226 Alsóörs, Révész u. 2., 2373/2 hrsz. 4 16 1/2011/sz. 2011.03.16 8327854054 184. Svábné Horváth Adrienn 8226 Alsóörs, Honvéd u. 18. 3 3 6 10/2015/Sz. 2016.07.06 4700 185. Szabó Ferencné 8226 Alsóörs, Szabadnép u. 2. 2 4 13/2010/sz. 2010.06.16 2014.11.24 54011337-1-39 8227141455 186. Szabó Miklósné 8226 Alsóörs, Szent István u. 21., 462 hrsz. 2 4 17/2010/sz. 2010.07.14 8263463416 187. Szakács Erzsébet Rózsa 8226 Alsóörs, Csokonai u. 17. 1 3 9/2010/sz 2010.05.19 8307613876 188. Szakál Ferenc 8226 Alsóörs, Szent István u. 53., 530 hrsz. 5 10 20-284/1997 1997.10.30 71214760-1-23 20-38/1998 1998.06.09 189. Szalai Gellért 8226 Alsóörs, Vörösmarty u. 17-19. 5 10 6/2014/Sz. 2014.04.02 4700 75559221-1-39 8354482561 190. Szalai Józsefné Dr. 8226 Alsóörs, Vörösmarty u. 19. 5 10 20-233/1997 7/2014/Sz. 1997.09.30 2014.04.02 4700 74633300-1-39 8251442397 191. Szalai Vilmosné 8226 Alsóörs, Balassi Bálint u. 5. 2 4 20-57/1997 1997.09.22 8240831311 192. Szántó Ferenc János 8226 Alsóörs, Szabadság tér 1.,762/1 hrsz. 3 6 8/2011/Sz. 2011.06.17 8302893161 193. Szántó Jánosné 8226 Alsóörs, Varga Lajos u. 6. 4 8 20-55/1997 1997.09.22 74766538-1-39 8305844080

194. Szarvas Gergely 8226 Alsóörs, Madách Imre u. 12. 3 4 6 12/2015/Sz. 2015.07.20 4700 195. Szarvas Tamás 8226 Alsóörs, Madách u. 14. 2 5 20-294/1997 1997.12.29 196. Szász László 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 43/1 2 5 20-86/1998 1998.08.10 8326404802 197. Szitás Gyuláné 8226 Alsóörs, Bagolyvár u. 7. 2 4 20-270/1997 1997.10.06 8261712168 198. Szóka Ferenc 8226 Alsóörs, Deák Ferenc u. 3 2 4 20-264/1997 1997.09.30 199. Szöllősi Attila 8226 Alsóörs, Loki u. 7. 1 2 20-10/1997 1997.09.05 200. Szűcs Attila 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 53., 383/3 hrsz. 1 4 8-3/2001. 2001.04.19 74748992-1-19 8369332781 201. Szűcs István Milklósné 8226 Alsóörs, Kinizsi u. 3., 1810 hrsz. 2 4 20-17/1998 1998.01.30 8293093005 202. Szabó Sándor 8226 Alsóörs, Szegfű u. 11. 6/2013/Sz. 2014.12.19 203. Szayer Tamásné 8226 Alsóörs, Ady Endre u. 19. 14/2014/Sz. 2014.05.20 4700 204. Tapp József 8226 Alsóörs, Suhatag u.11. 2 4 8-8/1999. 1999.06.18 205. Taróné Gyarmati Andrea 8226 Alsóörs, Barátság u. 16., 828/74 hrsz. 3 9 20-203/1997 1997.09.29 74658705-1-19 206. Teke Zoltánné 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 38. 2 4 20-182/1997 1997.09.29 74783041-1-39 207. Thomas Sömmer 8226 Alsóörs, Béke u. 24. 5 10 4/2013/Sz. 2013.05.06 208. Tisch Ferencné 8226 Alsóörs, Mandula u. 6. 2 4 20-24/1997 1997.09.15 209. Tóthné Fülöp Erika 8226 Alsóörs, May János u. 26. 3 9 166/1997 1997.09.29 2014.06.20 210. Torma Józsefné 8226 Alsóörs, Erkel Ferenc u. 52. 2 4 8-4/2001 2001.04.19 211. Tóth Imréné 8226 Alsóörs, Petőfi köz 12. 2 5 20-113/1997 1997.09.25 2014.06.06 4700 212. Tóth László 8226 Alsóörs, Honvéd u. 16. 4 10 18/2010/sz. 2010.07.29 74779392-1-39 213. Tóth Lászlóné 8226 Alsóörs, Honvéd u. 16. 4 10 8-7/2001 2001.07.01 723549-1-28 8338213292 214. Tóth Zoltánné 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 15. 3 7 20-137/1997 1997.09.26 72391202-1-28 215. Tóthné Véniss Zsuzsanna 8226 Alsóörs, Loki u. 2. 3 9 20-59/1997 1997.09.22 74782442-1-39 8316472554 216. Török Zoltánné Dr. 8226 Alsóörs, Szent I. u. 22. 2 2 5/2010/sz. 2010.04.13 8292823808 217. Tromler Kálmánné 8226 Alsóörs, Szent Isrtván u. 67., 574 hrsz. 3 8 20-263/1997 1997.09.30 74653504-1-39 218. Trositsné Mohai Mária 8226 Alsóörs, Varga Lajos u. 15. 3 6 20-119/1997 1997.09.26 8333423841 219. Trunk Ferenc 8226 Alsóörs, Loki u. 31. 5 8 8-19/1999 1999.10.11 220. Tavaszné Mihalovics Erzsébet 8226 Alsóörs, Bartók Béla u. 40. 10/2013/Sz. 221. Takács Gyöngyi Mária 8226 Alsóörs, Barátság u. 4. 11/2013/Sz. 222. Újvári Ferenc 8226 Alsóörs, Szent István u. 23. 2 6 2/2014/Sz. 2009.04.20 2015.11.04 4700 71499390-1-39 8360142580 223. Vajda Sándor 8226 Alsóörs, Bartók B.u. 16. 1 2 20-157/1997 1997.09.29 224. Varga Sándor 8226 Alsóörs, Honvéd u. 17., 828/48 2 4 8-8/2000 2000.05.23 75488835-1-51 225. Varga Sándorné 8226 Alsóörs, Honvéd u. 14., 828/28 hrsz 3 10 20-190/1997 1997.09.29 74667552-1-39 226. Veres Zoltánné 8226 Alsóörs, Felsőmáli u. 59. 3 6 2/2007 2007.05.30 227. Vigh Dávid 8226 Alsóörs, Suhatag u. 5. 5 5 5 3/2015/Sz. 2015.03.18 4700 228. Vigh Gyuláné 8226 Alsóörs, Endrődi u. 37/2. 10/2012/Sz. 2015.03.25 4700 229. Vigh János 8226 Alsóörs, Honvéd u. 12. 2 4 20-141/1997 1997.09.26 71675157-1-39 8312024441 230. Vigh Jánosné 8226 Alsóörs, Liszt Ferenc u. 42 1 4 20-212/1997 1997.09.29 231. Vígh László 8226 Alsóörs, Endrődi Sándor u. 37/1 3 7 20-272/1997 1997.10.09 8300543430 232. Vörös Andrásné 8226 Alsóörs, Barátság u. 26. 2 6 20-257/1997 1997.09.30 8311554382 233. Wassermanné Begyes Katalin 8226 Alsóörs, Tokaj u. 9. 3 8 20-89/1998. 1998.08.17 234. Wetzl Ferencné özv. 8226 Alsóörs, Csokonai u. 32. 2 4 20-262/1997 1997.09.30 235. Wetzl Zsuzsanna 8226 Alsóörs, Arany János u. 3. 2 4 20-179/1997 1997.09.29 236. Zbiskó László 8226 Alsóörs, Endrődi S. u. 6. 2 4 20-200/1997 1997.09.29 237. Ziegler Christian 8226 Alsóörs, Kodály Zoltán u. 7. 10/2014/Sz. 2014.04.14 4700