Lelki életünk a mindennapokban

Hasonló dokumentumok
Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

ember együtt felépíti. Vagy azt is mondhatjuk, hogy a házasság olyan, mint egy műalkotás, amit két embernek együtt kell létrehoznia.

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Szabadításod öröme járjon át erővel! Áradjon ki Lelked, borítson el tűzzel!

2015. március 1. Varga László Ottó

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

Verses merítés versek, írások a Húsvét jegyében

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

Végső dolgok - Egy végtelen világ

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

Hamis és igaz békesség

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

Csak az Isten kegyelme segíthet

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

Jézus tizenkét tanítványt választ

NEM MINDENKI. Budapest, november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

A tanítványság és az ima

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

Bérmálási vizsgakérdések

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

Gazdagrét Prédikáció

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az!

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Karácsony estéjén. Hirdesse hát, minden égő gyertyaszál,

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

Az Úr közel! január. Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Új év

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

Január 1. Jézus szembefordul

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

MEDDIG, URAM? Pasarét, december 31. (este) Cseri Kálmán

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Üzenet Karácsonyi kiadás

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

Az utolsó ítélet. (Advent 3.)

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

Gazdagrét Prédikáció Evangélium: Márk 1, Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán évvel ezelőtt, egyikünknek sem

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Mozgássérült Passió 2010

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

A tudatosság és a fal

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, Máj. 3. Kedves Testvéreim!

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors

TANÁRI KERESZTÚT. I. Állomás: Jézust halálra ítélik. Imádunk téged Krisztus és áldunk téged! Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

El camino A zarándokút. 1. állomás

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó,

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

Üdvözlünk Isten családjában!

A megváltás története, I. rész

Ó én hiszek Jézusban. A H E F #m G #m A Hiszem, hogy Ő most is itt van, H E F #m G #m Itt van közöttünk, A H E C #m Kész rá, hogy meggyógyítsa életem,

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

m a g v e t é s ötletek

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

Pozitív intézményi légkör

I. Mi a megtévesztés?

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Estomihi (Ötvened) vasárnap március 6.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, Aug. 15.

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

Átírás:

Mert nem a csüggedés lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Timóteus 1:7) Lelki életünk a mindennapokban

Hadd vigyem a hitet, hogy szétoszlassam a sötétséget, s az örömöt vigyem oda, ahol szenvedés az élet. (Assisi Ferenc) A XXI. század embere sokat hall a testi- és lelki egyensúly megtartásáról. Tavasszal több módszer közül válogathat az ember, miként kell figyelnünk a testünkre és néha hangot kap a lelki szükséglet is. A média és az internet világában könnyű eltéveszteni a miként -et és a hogyant! Mindennapi küzdelmeink között pedig könnyen megfáradunk és az egyensúly hamar megbillen. Vágyunk a csendre, amikor lelkünk megnyugodhat, de ahogy Müller Péter mondja: a mi csendünk tele van megoldatlan gondokkal, vétkekkel, hazugságokkal, szorongásokkal, elfojtott problémákkal. Vannak olyan mélyen fekvő hiányok, megkötözöttségek, lényünknek olyan torzulásai, amik sokkal mélyebben lapulnak annál, hogy mi magunk kezelni tudnánk azokat. Félelmeink, önsajnálkozásaink, vágyaink fogva tartanak és erőt vesz rajtunk az aggodalom, vagy épp a depresszió. Olyanok vagyunk ilyenkor, mint Dante Poklában a jégbefagyott lelkek mozdulatlan, megmerevedett emberi állapotban, akik már nem képesek mozogni, nem képesek kezüket sem kinyújtani, nem képesek érinteni, csak torz képük látszik. Meg kell látnunk, hogy ezen csak a Jézusban megjelent végtelen nagy isteni irgalom segíthet. Az Ő irgalma igenis tud adni új életet!! Halljuk meg ezt az evangéliumot, mert mindnyájunknak tud és akar az irgalom újat hozni.

Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon. Hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. (János 15:16)

Lépjünk ki a közös élet lehetetlenségét sugalló reménytelenségünkből és hitetlenségünkből. Lehet, hogy embereknél lehetetlen, de minden lehetséges az Istennél (Mt. 19,26). Hát nyissuk csak ki a szívünket, tételezzünk fel egymásról legalább egy írmagnyi jó szándékot néhanap, már a legszűkebb közösségekben is elviselhetőbb lesz az élet. És azt se felejtsük el, hogy ki mint él, úgy ítél: vagyis, aki mindig mindenkiről csak rosszat tételez fel, az leginkább saját magáról állít ki bizonyítványt. A magunkba fordulás helyett lássuk meg társainkat előítéletek nélkül. Álljon most itt Paulo Coelho: Mint az áradó folyó című könyvéből egy kis történet: A Davosi Világgazdasági Fórumon a Nobelbékedíjas Simon Peresz a következő történetet mesélte: Egy rabbi összehívta a tanítványait, és azt kérdezte tőlük: - Honnan tudhatjuk pontosan, hogy melyik az a pillanat, amikor véget ér az éjszaka és elkezdődik a nappal? - Onnan, hogy messziről meg tudunk különböztetni egy bárányt és egy kutyát felelte egy fiú. - Vagy inkább onnan mondta egy másik tanítvány -, hogy messziről meg tudunk különböztetni egymástól egy olajfát meg egy fügefát. - Nem ez a jó meghatározás. - Akkor mi a helyes válasz? kérdezték a fiúk? A rabbi azt felelte: - Amikor egy közeledő idegent összetévesztünk a testvérünkkel, és megszűnnek a konfliktusok: na, ez az a pillanat, amikor véget ér az éjszaka és elkezdődik a nappal. Légy olyan, mint a madár, aki alól, ha kivágják a fát, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll! (ismeretlen)

338. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem Ősi ír dallam 1. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért. 2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé állítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet. 3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom. 4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram! (Montgomery Jakab, 1771-1854 Feldolgozta: Csomasz Tóth Kálmán)

2013. április 12-én 17:00 órától Dr. Szabó Dániel vetített képes előadása Ablak a világra - Keresztyén családok a nagyvilágban címmel Helye: Lorántffy terem A kiadvány TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0318 pályázat keretében valósult meg. A projekt címe: "A család a mi várunk" Alcíme: "Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon " Projekmenedzser: Siska Tamás Szakmai vezető: Nagyné Füle Tímea Szakmai koordinátor: Téglásné Szabó Éva Tutor: Cserháti Sándor Józsefné Pénzügyi vezető: Rákné Lendák Ágnes Támogató: Sárospataki Református Egyházközség Kivitelező: Útkeresők Kreatív Társasága Egyesület Grafikai terv: Ekhardt Júlia Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg