Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó szakközépiskolai osztály 541 (kód) kereskedelmi szakközépiskolai osztály Felvétel a szakgimnáziumi osztályokba: A központi felvételi vizsga eredményeit nem kérjük, szóbelit felvételit nem tartunk. Az általános iskolai eredményeket (6-8. osztály) vesszük figyelembe. Az általános iskolai osztályzatokba a készségk valamint a magatartás és a szorgalom nem számítanak bele. Jelentkezés a 28/25.(V.28.) EMMI rendeletben rögzítettek szerint A jelentkezők teljesítményének értékelése A szakgimnáziumba jelentkező tanuló 100 pontot kaphat az általános iskolai eredményeire. Az általános iskolai eredmények közül figyelembe vesszük a magyar irodalom magyar nyelv történelem matematika idegen nyelv kémia biológia testnevelés tank osztályzatait (6., 7. osztály év végi, 8. osztály félévi). Minden megszerzett osztályzat 5 pontot ér. Ha a tanulónak valamelyik tantárgyból szakértői vélemény alapján mentesítése volt, az adott tantárgyból nem hoz jegyet. Ebben az esetben a hozott pontszám kiszámításánál arányosítást végez el az iskola, tehát a tanulót hátrány nem érheti. Az SNI-s, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetében kérjük, hogy a szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a nevelési tanácsadó szakértői véleményének azonosító számát és a diagnózist írják be a jelentkezési lap megjegyzés rovatába! A tanulóknak meg kell felelniük az SZVK-ban előírt szakmai és egészségügyi alkalmasság feltételeinek. Szakközépiskola 532 (kód) szakács 533 (kód) cukrász 534 (kód) pincér 542 (kód) eladó
Felvétel a szakközépiskolai osztályokba: Az elbíráláskor kizárólag az általános iskolai tanulmányi eredményt vesszük figyelembe (6-8. osztály). Az általános iskolai osztályzatokba a készségk, valamint a magatartás és a szorgalom nem számítanak bele. Jelentkezés a 28/25.(V.28.) EMMI rendeletben rögzítettek szerint. A szakközépiskolába jelentkező tanulóknak minden a felvételnél meghatározott tanulmányi év félévekor és év végén is rendelkezniük kell idegen nyelvből osztályzattal. Az SNI-s, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetében kérjük, hogy a szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a nevelési tanácsadó szakértői véleményének azonosító számát és a diagnózist írják be a jelentkezési lap megjegyzés rovatába! A szakközépiskolába való felvétel feltétele az SZVK-ban előírt szakmai és egészségügyi alkalmasság. A szakmai alkalmasságról szakmai felvételi elbeszélgetésen győződünk meg. A szakmai felvételi elbeszélgetés a szakközépiskolába jelentkező tanulók számára kötelező. A jelentkezők teljesítményének értékelése A szakközépiskolai tanulóknál is a fentiekben jelölt tank általános iskolai eredményeit vesszük figyelembe, így számukra a max. pontszám 100. A sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók esetében az eljárás ugyanaz, mint a szakgimnáziumba jelentkező tanulóknál.
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám: 62/540-272 Fax: 62/471-859 E-mail: irodalev@krudy-szeged.hu Honlap: www.krudy-szeged.hu Tagintézmény-vezető neve: Gyömbér Márta Tagintézmény-vezető e-mail gyomber.marta@krudy-szeged.hu címe: Pályaválasztási felelős neve: Pályaválasztási felelős e- mail címe: Páderné Forgács Erzsébet pf.erzsebet@krudy-szeged.hu Ágazat SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Általános képzés (9-12. évfolyam) Kódszám forma idő(év) Felvehető XXVI. Kereskedelem 541 nappali 4+1 32 XXVII. Vendéglátóipar 531 nappali 4+1 32 XXVIII. Turisztika 530 nappali 4+1 32 Szükséges iskolai végzettség 8 általános Alkalmassági követelmények Szakmai és egészségügyi alkalmasság (SZVK szerint) Integrált felkészítés Nincs A jelentkezés módja és ideje A tanulói jelentkezési lapokat az általános iskola továbbítja a középfokú iskoláknak 26. 02.12-ig. Írásbeli felvételi vizsga Nincs A felvételi eredmények Általános iskolai eredmények értékelési szempontjai A szóbeli felvételi vizsgák Nincs tervezett helye és ideje A felvételről való értesítés Írásban, 26.04.26. módja és ideje A képzés kezdete 26. szeptember 1. Emelt szintű érettségire való Pedagógiai Program szerint felkészítés Emelt óraszámú képzés Pedagógiai Program szerint A tanulmányokat záró vizsga Érettségi vizsga, majd a +1 év után OKJ-s szakmai vizsga Kollégiumi elhelyezés Más középiskolák kollégiumaiban (Szegedi Városi Kollégium), jelentkezés egyénileg Nyílt nap(ok) időpontja(i) 25. 11. 24. 17.00 óra Egyéb fontos tudnivalók A felvételnél figyelembe vett tank: magyar irodalom, magyar nyelv, történelem, matematika, idegen nyelv, kémia, biológia, testnevelés. Hatodik osztálytól a nyolcadik osztály első félévéig (a készségk kivételével). SZAKKÖZÉPISKOLAI OSZTÁLYOK
Továbbtanulási lehetőségek a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező tanulók számára A képzé Felveh s ető Szakmacsoport Kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció Szakképesít és Eladó Szakács Cukrász Pincér OKJ szám 34 34 1 34 81 1 04 34 81 1 34 81 1 03 Kódszám Képzés i forma időtart ama (év) 542 nappali 3+2 28 532 nappali 3+2 56 533 nappali 3+2 28 534 nappali 3+2 28 Szükséges iskolai 8 általános végzettség Alkalmassági Szakmai és egészségügyi alkalmasság (SZVK szerint) követelmények Integrált felkészítés Nincs A jelentkezés módja és A tanulói jelentkezési lapokat az általános iskola továbbítja a középfokú ideje iskoláknak 26. 02.12-ig. Írásbeli felvételi vizsga Nincs A felvételi eredmények Általános iskolai eredmények és a szakmai alkalmassági vizsga értékelési szempontjai eredménye A szóbeli felvételi Nincs vizsgák tervezett helye és ideje A felvételről való Írásban, 26.04.26. értesítés módja és ideje A képzés kezdete 26. szeptember 1. A tanulmányokat záró OKJ-s szakmai vizsga, majd a +2 év után érettségi vizsga vizsga Kollégiumi elhelyezés Más középiskolák kollégiumaiban (Szegedi Városi Kollégium), jelentkezés egyénileg Nyílt nap(ok) időpontja(i) 25. 11. 24. 17.00 óra Egyéb fontos tudnivalók Szakmai felvételi elbeszélgetés időpontja: 26.02.25-26. 13 óra (minden jelentkezőnek kötelező!)
SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek érettségi végzettséggel rendelkező tanulók számára a 11. évfolyamtól Ágazat Kereskedelem -marketing, üzleti adminisztráció Szakképesítés Eladó Szakács Cukrász Pincér Vendéglátó eladó OKJ szám 34 341 forma 04 03 05 A képzés időtarta ma (év) Felvehet ő nappali 2 28 2 44 2 18 2 20 2 8 Szükséges iskolai Érettségi végzettség Alkalmassági Szakmai és egészségügyi alkalmasság (SZVK szerint) követelmények Integrált felkészítés Nincs A jelentkezés módja és Az iskola titkárságán kapható, illetve az iskola honlapjáról letölthető ideje jelentkezési lapon 26.05.31-ig és 26.07.10-ig. Írásbeli felvételi vizsga Nincs A felvételi eredmények Érettségi vizsga eredmények és a szakmai alkalmassági vizsga értékelési szempontjai eredménye A szóbeli felvételi Nincs vizsgák tervezett helye és ideje A felvételről való Írásban értesítés módja és ideje A képzés kezdete 26. szeptember 1. A tanulmányokat záró OKJ-s szakmai vizsga vizsga Kollégiumi elhelyezés Más középiskolák kollégiumaiban (Szegedi Városi Kollégium), jelentkezés egyénileg Nyílt nap(ok) időpontja(i) 25. 11. 24. 17.00 óra Egyéb fontos tudnivalók Szakmai felvételi elbeszélgetés időpontja: 26. június hónap folyamán (minden jelentkezőnek kötelező!) minden jelentkezőt személyesen értesítünk az időpontról.
SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek az iskolában a 13. évfolyamtól Ágazat Kereskedelem Vendéglátóipar Vendéglátóipar Turisztika Szakképesítés Kereskedő Vendéglátáss zervezővendéglős Vendéglátó üzletvezető Turisztikai szervező, értékesítő Turisztika Idegenvezető OKJ szám 54 341 54 811 35 811 02 54 812 03 54 812 forma idő (év) Felvehető nappali 2 12 nappali 2 20 nappali 1 30 nappali 2 20 nappali 2 14 Szükséges iskolai végzettség Érettségi vizsga, kivétel a vendéglátó üzletvezető képzés; a vendéglátó üzletvezető képzés esetében vendéglátós OKJ-s szakmai vizsga megléte az elvárás (szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó) A Szakmai és Vizsgakövetelményekben (SZVK) rögzítettek szerint Alkalmassági követelmények Integrált felkészítés Nincs A jelentkezés módja és Az iskola titkárságán kapható, illetve az iskola honlapjáról letölthető ideje jelentkezési lapon 26.07.10-ig Írásbeli felvételi vizsga Nincs A felvételi eredmények Érettségi vizsga, illetve a vendéglátó üzletvezető képzés esetében az értékelési szempontjai OKJ-s szakmai vizsga eredménye A szóbeli felvételi Nincs vizsgák tervezett helye és ideje A felvételről való Írásban értesítés módja és ideje A képzés kezdete 26. szeptember 1. A tanulmányokat záró OKJ-s szakmai vizsga vizsga Kollégiumi elhelyezés Más középiskolák kollégiumaiban (Városi Kollégium), jelentkezés egyénileg Nyílt nap(ok) időpontja(i) 25. 11. 24. 17.00 óra