A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története

A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története Latin neve: Symbolum Nicaeno-Constantinopolitanum (SNC). Rövidebb, de nem pontos neve: Niceai hitvallás. Melanchthon, Philipp: Vorrede zur Vorlesung über das Nizänische Glaubensbekenntnis. Enarratio Symboli Nicaeni: Praefatio, 1550. Übersetzt von Hans-Peter Hasse. In Melanchthon deutsch. Übersetzungen aus dem Lateinischen und Frühneuhochdeutschen. Herausgegeben von Michael Beyer, Stefan Rhein, Günther Wartenberg. Band 2: Theologie und Kirchenpolitik. Evangelische Verlagsanstalt: Leipzig, 1997. 35-42. Melanchthon, Philipp: Enarratio Symboli Niceni. 1550. CR 23: 193-346. Melanchthon, Philipp: Explicatio Symboli Niceni. 1561. CR 23: 347-584. Az egész problematikához és a logosz-tanhoz vö. KERESZTY Rókus, Jézus Krisztus (1995), 173. Delling:...ThWNT VI, 302: Kol 1,19; 2,9 Personsein v Christus nicht aufgehoben und zugleich der Monotheismus gewahrt. Jézus Krisztus művének konciliáris értelmezése: Dumitru Staniloae, The Second Ecumenical Synod and its Importance for Christian Unity. Romanian Orthodox Church News, Quarterly Bulletin (XI/1) January-March 1981, 7-11. Hans-Georg Link, The Roots of Our Common Faith. Faith in the Scriptures and in the Early Church. World Council of Churches: Geneva, 1984. 135 pp. (Faith and Order Paper No. 119) [K 9003] Jeruzsálemi Szent Kürillosz összes művei. Fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta Vanyó László. Szent István Társulat: Budapest, 2006. ( Ókeresztény írók 19. Sorozatszerkesztő Perendy László.) 15. o.:katekézisének alapjául a konstantinápolyi hitvalláshoz hasonló szöveg szolgál. Wenz, Gunther: Zwei Willen und Energien in einer Person. Formierungsprobleme des christologischen Dogmas der Alten Kirche im Kontzext byzantinischer Reichsgeschichte. Homiletisch-Liturgisches Korrespondenzblatt Neue Folge 28. Jg. Nr. 105. 2011. 244-266. ÓEGYHÁZI DOGMA. KRISZTOLÓGIAI DOGMA. Pásztori-Kupán István: Az egyház ismertetőjeleiről. Credo (17) 2011/2, 15-23. Pásztori-Kupán István: Az úgynevezett Niceai-Konstantinápolyi hitvallás dogmatörténeti háttere. Kolozsvár, 2010. Havas László: Nagy Konstantin keresztény állama. Vigilia (78) 2013/11, 820-827. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 1/19

Előzmény a monarchianizmus A 2. és 3. században a keresztyénséget elevenen foglalkoztatták azok az irányzatok, amelyeket monarchianizmus néven tartunk számon. Ezek heves vitákat váltottak ki és jelentős szerepet játszottak a Krisztus személyéről és Szentháromságról szóló keresztyén tanítás kialakulásában. Maga a fogalom monarchia (monarxi/a, egyeduralom, egyetlen alapelv) többek között Tertullianusnál (kb. 160-220) található meg és Isten egységének kifejezése. Jusztinosz: Párbeszéd a zsidó Trifónnal (56,11; ÓÍ 8: 203) Ebben a folyamatban jelentős állomás volt a Niceai, majd Nicea-konstantinápolyi hitvallás elfogadása. A zsidóságtól örökölt monoteizmus sértetlen megőrzésére törekedtek ezek az irányzatok, ami abban fejeződött ki, hogy szembefordultak minden olyan nézettel, amely Isten egyetlen személye mellé helyezte volna Krisztust vagy a Szentlelket. Azokban a vitákban, amelyekben az volt a kérdés, hogy miként kell érteni, hogy Krisztus a Fiú, vagy hogy miként kell elgondolni az Atyának és a Fiúnak egymáshoz való viszonyát, elleneztek minden olyan tanítást, ami a monoteizmust, azaz az Atya monarchiájának, egyedülvalóságának és egyeduralmának tanítását elbizonytalanította volna. Ez a gondolkodás tehát ellenzett minden olyan nézetet, amely az Atya-Isten mellé helyezi a a Fiú Jézust vagy a Szentlelket, vagyis azokat a nézeteket, amelyek a későbbi szentháromságtanhoz vezettek. Így védelmezték a monarchianizmust az oikonomia (oi)konomi/a, háztartás, üdvrend) gondolatával szemben is, amely szerint Isten, aki ugyan egyetlen Isten, mégis úgy nyilatkoztatta ki magát, hogy Fiúként megváltott és Szentlélekként megszentel. A monarchianizmus gondolata és ezzel a Szentháromság elvetése mögött a görög (filozófiai) istenfogalom hatását gyaníthatjuk, amely Istent olyan tökéletes létezőként írta le, aki mozdulatlan, oszthatatlan, az anyagi világ és a sokféleség fölötti, azoktól független és változatlan. E gondolkodás számára teljességgel elképzelhetetlen egy olyan Isten, aki az emberi-földi történelemben tervez, megjelenik, akar, ígér és cselekszik. A görög filozófiai istenfogalomban nem lehet sem Isten üdvözítő akaratáról és munkájáról, sem pedig isteni személyekről beszélni. Az Isten oikonomiájáról, azaz üdvözítő munkájáról szóló tanítást és ezzel kapcsolatosan az isteni személyekről szóló tanítást elvetették. Ennek eredményeként viszont egy az újkori deizmusra emlékeztető isten képe jelent meg, akli létezik ugyan, de a jelenben nem cselekszik. Vagy egy olyan isten, aki a létezés alapelve, szemben a bibliai Isten képével, aki a világban és az emberek között szól és cselekszik. A kialakult monarchista irányzatok közül kettő tett szert nagyobb jelentőségre, amelyeket az óegyházi zsinatok végül eretneknek bélyegeztek és elvetettek. Tanításuk azonban több vagy kevesebb erővel újra és újra megjelent az egyháztörténet során, például az újkori unitarizmusban. A monarchianizmus mindkét fő irányzata nem egészen indokolatlanul attól a veszélytől tartott, Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 2/19

hogy Isten egységét megbontja, ha külön beszél az Atya, a Fiú és a Szentlélek személyéről, illetve munkájáról (oi)konomi/a), de ugyanakkor szükségesnek tartotta, hogy beszéljen róluk valamilyen módon. A monarchianizmus nem tudta elfogadni a már korábban megfogalmazott irányzatok egyikét sem: a) Nem elégítette ki a monarchiánusokat az apologeták által korábban képviselt Logosz-tan, amelyet a korabeli filozófiai irányzatok, különösen is a sztoicizmus világértelem fogalmából vettek át. E filozófiai nézet szerint a logosz csíraszerűen minden emberben jelen van, vagy valamiféle rész belőle. Az apologéták azonban a sztoikus filozófiától eltérően nem általánosságban, panteisztikus értelemben beszéltek a világértelemről, hanem Krisztussal azonosították. Így még azt is ki tudták jelenteni, hogy Szókratész és Platón (valamilyen mértékben) keresztyének voltak, mert a próféták vagy egy egyetemes kinyilatkoztatás révén részesültek a Krisztusról szóló bölcsességben. A logosz, mint az értelmet és a szót, beszédet jelentő szó alkalmasnak tűnt az apologéták számára, hogy az isteni ige ószövetségi jelentésével összekapcsolva kifejezze Isten Krisztus általi cselekvését, akár a világ teremtésében, akár az inkarnációban. A logosz fogalmával ki tudták fejezni, hogy a Fiú részesedik az isteni lényegben, Krisztus valóban Isten, és Istent mégsem kell megosztottnak elgondolni. Ezek szerint, amint a szó az értelemből fakad, úgy jött a Fiú az Atyától. Vagy egy másik képet használva, amint a fénysugár a fényforrásból árad, úgy jött a Fiú az Atyától, mint elsőszülött. Kifejeződik ezzel Krisztusnak az Atyával való egyenlősége anélkül, hogy az Atyát kicsinyítené. A Logosz-krisztológia arra törekedett, hogy a keresztyénség legnehezebb kérdését kora nyelvén fejezze ki. A filozófiai fogalmat átvették, de olyan módon használták, ami a görög gondolkodás számára teljesen abszurd volt, tudniillik, hogy az ember Krisztus Isten volt és Isten egységét, azaz Isten egyetlen voltát ez nem érinti. Bár a Logosz-Krisztust az apologéták Isten örökkévaló lényegében levőnek mondták, mégis beszéltek arról, hogy a világ teremtésekor jelent meg. E gondolat alapján kézenfekvő feltételezés volt a Logoszt alárendeltnek (szubordináció, szubordinácionizmus) tekinteni Istenhez képest, ami azonban az eredeti Logosz-tanhoz képest későbbi felvetés, mert eredetileg ilyesmit nem akartak állítani. 1 b) Nem tudták követni a monarchiánusok a három személy (u(po/stasij) tanát sem, amelyre Tertullianus a latin substantia szót vezette be (holott ismerte a persona szót), és ezzel általánossá tette. Ennek a szónak a használata a Logoszra nézve azt jelentette, hogy a Logosz önálló személy, önálló léte (subsistentia) van. A három személy mégis egy, amint a napsugár egy a Nappal. Ezt fejezte ki Tertullianus a latin substantia szóval, amelynek görög megfelelője ou)si/a, magyarul: lényeg (régi magyar szó: állag, állat). A továbbiakban e szavak is a szentháromságtan bevett fogalmai közé tartoztak. A substantia és a persona szavak közötti különbségtétel következtében támadt egyrészt a személytelen szubsztancia (substantia impersonalis) gondolata, másrészt a o(moou/sioj, latinul unius substantiae (egylényegű) fogalma. 1 Hägglund 1983, 22. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 3/19

c) Nem tudták magukévá tenni a monarchiánusok az üdvrend gondolatát sem, amely szerint mindhárom személy preegzisztens Istenben, azaz vele együtt örökkévaló, de az időben az isteni üdvözítés rendjének megfelelően (oi)konomi/a, lat. dispensatio; vö. Ef 1,10; 3,9; 1Tim 1,4) jelennek meg. A három személy Isten kinyilatkoztatásának három fázisát jelölik, de mégis egyek, amint a gyökérből nő ki a növény, a növényből a gyümölcs, de együtt ugyanaz az egy növény. Ezt nevezik ökonomikus szentháromságtannak. A személyek közötti különbséget az üdvtörténeti cselekvésük alapján írják le. 2 A monarchianizmus irányzatai a felvetődött problémára saját választ adtak, amelyek azonban nem hozhatók egymással összhangba. A monarchianizmus két legjellegzetesebb irányzata a dinamisztikus vagy adopciánus és a modalisztikus monarchianizmus volt. A dinamisztikus vagy adopciánus monarchianizmus Már 190 körül megjelent a dinamisztikus monarchiánusok (vagy adopciánusok) tanítása, amikor Theodotosz tímár Bizáncból Rómába menekült. Ő ellenezte a Logosz-krisztológiát, és egyáltalán a Krisztus istenségének tanítását. Az ebioniták gondolatát vallotta, mely szerint Krisztus csak értékes, drága ember (fi/loj a/)nqrwpoj), aki egy szűztől született közönséges emberként, egyetlen dologban különbözve a többi embertől, az igazságban. 3 Az ember Jézus és Krisztus viszonyát Theodotosz úgy gondolta el, hogy Jézus más emberekhez hasonlóan élt, de a keresztségnél a Krisztus erőként (du/namij) szállt le rá, hogy attól kezdve hasson benne. Az irányzat innen kapta az adopciánus elnevezést. Követői Jézust prófétának gondolták, aki egy bizonyos időben isteni erőt kapott, de ezáltal nem vált istenné, hanem csak feltámadása után egyesült Istennel. Theodotoszt kiközösítette Viktor római püspök. A monarchianizmusnak ezt a fonalát vitte tovább a szamoszatai Paulosz (260-tól Antiochia püspöke), akit egy 268-ban tartott antiochiai zsinat eretneknek nyilvánított. Krisztust közönséges embernek tartotta, aki isteni erőben részesült. Nem vetette el a Logosz gondolatát, de a Logosz az ő számára ugyanazt jelentette, mint értelem vagy bölcsesség, ugyanúgy, amint ezek bármely másik ember tulajdonságai lehetnek. A Logoszt tehát nem önálló személynek (hüposztaszisznak) tartotta: Isten bölcsessége az ember Jézusban csak isteni erő, nem önálló személy. Egyedül az ember Jézusra lehet személyként tekinteni, aki isteni energiában részesült (kat / e)ne/rgeian). 4 Ezért elvetette Tertullianus tanítását, akinek a számára a Logosz persona, és Órigenészét is, aki a Logoszt önálló hüposztaszisznak tekintette. Tanította azt is, hogy a Logosz személyesen azonos az Atyával (o(moou/sion t%= patri/), ellenkező esetben ugyanis Istennek, mint személynek az egységét nem lehetne elgondolni. Annak ellenére, hogy 2 Hägglund 1983, 43. 3 Tertullianus: Minden eretnekség ellen, 8., in: ÓÍ 12: 913. 4 Az isteni erőről szóló kifejezések megtalálhatók Ef 1,19-20-ben, azonban szamoszatai Pál további következtetései nélkül. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 4/19

elítélték, racionális szemlélete, amellyel a Fiút csak egy embernek, a Lelket pedig csak az apostolokra árasztott kegyelemnek tartotta, az egyháztörténet századai során ismételten felbukkant, a reformációt követően a szocinianizmusban és az unitarizmusban, később a német felvilágosodás második korszakában, a neológiában, vagy utóbb a liberális teológiában is. 5 A modalisztikus monarchianizmus vagy szabellianizmus A monarchianizmus modalisztikus irányzata, 6 Kis-Ázsiában keletkezett, de Noétosz és tanítványai révén eljutott Rómába. Itt követője volt 190-től Praxeasz, aki ellen már Tertullianus is állást foglalt. 7 Tertullianus az isteni egységet (monarxi/a) hangsúlyozta és ugyanakkor a különbözőséget is (diai/resij). Noétosz szemben állt az ökonomikus szentháromságtannal éppen úgy, mint a Logoszkrisztológiával és a benne található szubordinációs elképzelésekkel. Számára az Atya az egyetlen Isten, aki az emberek számára elrejtetten, de tetszése szerint jelent meg és ismertette meg magát. Isten fölötte van szenvedésnek és meghalásnak, de ha akarja, alávetheti magát ezeknek. Ezzel is Isten egységét kívánta hangsúlyozni. Az Atya és a Fiú nemcsak azonos lényegűek, hanem ugyanaz az Isten, csak más néven és más alakban. Ezzel tulajdonképpen tagadta a különbséget az istenség három személye között. Így mondhatta Noétosz azt is, hogy az Atya úgy szenvedett, mint Krisztus. Praxeasz ezt úgy enyhítette, hogy az Atya a Fiúval szenvedett. Mindkettőjük nézetét amelyre Tertullianus elnevezése a patripassianismus volt elvetette az egyház. A modalisztikus nézeteket Szabelliosz fejlesztette tovább, aki 215-től Rómában tanított és az irányzat legjelentősebb képviselője volt. Egyoldalúan az isteni egységet hangsúlyozta, amikor azt állította, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyek, egy a szubsztanciájuk és csak nevükben különböznek egymástól. Az egy Isten három alakkal (morfh/, pro/swpon) rendelkezik. Képekkel írta le nézetét: Amint az ember test, lélek és szellem, ugyanígy az isteni lényegnek három oldala van, amelyek úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a Nap alakja, melege és fénye. Az Atya a Nap alakja, a Fiú a világító napsugár, a Szentlélek pedig a Napból sugárzó melegítő erő. A Fiú és a Lélek csupán azok az alakok, amelyeket az istenség magára ölt, amikor megjelenik a világban. A hüposztasziszokat tekintve Isten egyetlen, de az Írásban szükség szerint különbözőképpen személyesítik meg. Úgy gondolta tehát, hogy Isten különböző korszakokban különböző alakban jelent meg, először a természetben, azután mint Fiú, végül pedig mint Lélek. Innen az irányzat neve: modalizmus, a három személy az egyetlen Isten kinyilatkoztatás három módja (modus, modi). Jellemző, hogy 5 Hägglund 1983, 54. 6 modalis (lat.): módhatározói, a körülményektől függő, nem lényegbeli; modalitas (lat.): módozat, körülmény, a logikai megkülönböztetés szerint egy értékítélet lehetősége, valósága vagy szükségszerűsége. 7 Praxeas ellen, in: ÓÍ 12: 805-852. Minden eretnekség ellen 8, in: ÓÍ 12: 914. A szerzőség kérdését illetően lásd i.m., 987. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 5/19

Szabelliosz az istenségnél nemcsak a szubsztancia, hanem a személy egységét (monopro/swpon) is feltételezi. A későbbi szentháromságtan kialakulásához hozzájárult azzal, hogy a Szentlélekről is úgy beszélt, mint aki egyenlő az Atyával és a Fiúval. Az Isten megnevezésére és ugyanakkor az Atya és Fiú teljes azonosságának kifejezésére általa kreált filiopater (ui(opa/thr) szót (filiopatrizmus) az egyház elvetette. 8 A különböző kinyilatkoztatási módok tana Szabelliosznál közel áll az ökonomikus Szentháromság gondolatához. Különbözik tőle abban, hogy Szabelliosz szerint a Fiú és a Lélek egymás után lépnek fel az egyes korszakokban. Isten különböző módokon képes létezni, egy adott időben azonban csak egyetlen módon tevékenykedik. 9 Isten így nem egyszerre Atya, Fiú és Lélek, illetve ez Istennek csak három neve. A filiopatrizmus tulajdonképpen csak két névnek a kommunikációja. Elvetette ugyanakkor a személyek közötti különbözőséget is, aminek következtében nem vall valóságos háromságot. Ezzel szemben az ökonomikus Szentháromság-gondolat három kinyilatkoztatási módról beszél, de három önálló hüposztasziszról is. A dinamisztikus felfogással ellentétben a modalizmus erőteljesen hangsúlyozza a Fiúnak az Atyával való lényegbeli (szubsztancia) egységét. Krisztus embervoltának viszont igazában nincs helye a modalizmusban. A dinamizmushoz hasonlóan ezen a ponton itt is racionalista szemlélet jelent meg, amely a kinyilatkoztatást metafizikai spekulációval pótolta. A modalizmust vagy szabellianizmust elvetette az egyház, amikor Szabellioszt 261-ben kiközösítették. 10 [De már Callixtus pápa (217-222) is elítélte őt.] Az egyházi tan A monarchianizmussal vitázva az egyházi teológia a következő tanokat fogalmazta meg: 11 A dinamisztikus monarchianizmus felfogásával szemben a Fiúnak az Atyával való lényegbeli egységéről szóló tant állította szembe. A dinamizmus tagadta Krisztus istenségét vagy olyan isteni erőről beszélt, amelyet Jézus kapott. Az alexandriai teológia és Tertullianus is úgy beszélt Krisztus istenségéről, mint az Atyával való lényegbeli egységéről. Ezt a lényegbeli egységet különbözőképpen fogalmazták meg. Alexandriai Kelemen és Órigenész szerint a Logosz kiárad az istenségből (emanáció) és ezért azonos lényegű az Atyával (homoousziosz). Tertullianus szerint az Atya, Fiú és Lélek szubsztanciája azonos. A modalisztikus monarchianista nézetekkel szemben az istenség három, egymástól különböző személyéről szóló tant fogalmazták meg. A modalizmus nem ismeri a személyek közötti különbözőséget és ezért azonosítja a Fiút az Atyával és a Lelket a Fiúval és az Atyával. Tertullianus fejti ki a Logosz-tan 8 Heussi 2000, 17x. 9 A kereszténység története 1996, 113. 10 Hägglund 1983, 55-56. 11 Hägglund 1983, 56-57 Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 6/19

alapjait, amikor három személyről beszél, akik nem csak megjelenési formák, hanem három önálló hüposztaszisz. A monarchianizmus mindkét irányzata, a dinamisztikus és a modelisztikus monarchianizmus ellenében pedig a Fiú örök születéséről szóló tannal küzdöttek. Mindkét monarchianus irányzat racionalizálva átalakítja a Krisztusról szóló tanítást. Az egyik esetben Krisztus csak ember, a másikban Istennek csak megjelenési formája. Mindkettő tagadja a Fiú preegzisztenciáját, vagyis nézetük szerint a Fiú önállóan csak Krisztus fellépése óta létezik. Míg a szubordinációs teológia csak azzal számol, hogy a Logosz Istennek a lényegében preegzisztens, mint Isten értelme, Órigenész a Fiú örök születéséről tanított: a Fiú öröktől fogva az Atyától származik és Fiúként létezik, mint önálló hüposztaszisz, minden idő előtt. Az egyházi teológiának és a monarchista irányzatok elleni harcnak jelentős képviselője volt Novatianus (150 körül presbiter Rómában). Tertullianus teológiájához kapcsolódva egyrészt Krisztus istenségét hangsúlyozta és az Atyával való lényegi egységét (a dinamizmus ellenében), másrészt valóságos emberségét, valamint a Szentháromságon belül a személyek különbözőségét (a modalizmus ellenében). Az arianizmus megjelenése A 4. század elején Areiosz ( )Arei/oj, latinul: Arius) alexandriai presbiter (ami akkor tulajdonképpen egy gyülekezet vezetőjét jelentette) tanítása és működése robbantotta ki az újabb vitát. Areiosz azt tanította, hogy a logosz Isten lényegéhez (ou)si/a) egyáltalán nem hasonló, tőle idegen, Istennel nem egyenlően örökkévaló, hanem Isten teremtménye (kti/sma), még ha az első és legnagyobb is, akit Isten a nem létezőből teremtett. 12 Areiosz tanításának egy másik összefoglalása szerint: a Fiú semmiből lett, tehát nem az Atya lényegéből született, ezért nem egylényegű az Atyával; az Atya akaratténye által a semmiből lett Fiú valóságos teremtmény, minden bizonnyal a legtökéletesebb, mert Isten mindent általa alkotott; nem örökkévaló, mint az Atya, noha minden idők előtt lett teremtve. 13 Egészen tömören: nem egylényegű az Atyával, teremtmény és nem örökkévaló. Miután Areiosz a nyilvánosság elé lépett gondolataival, sokakat megnyert és vitára késztetett, így tanai gyorsan terjedtek Alexandriában, Észak-Afrikában, de még Euszebiosz ( 341/342) püspök is pártfogásába vette a kisázsiai Nikomédeiaban. Alexandria püspöke, Alexandrosz ( 328) gátat akarva vetni az általa tévesnek tartott tanítás elé, 318-ban regionális zsinatot hívott össze Egyiptom és Líbia püspökeivel, amely közel száz részvevővel 14 elítélte Areiosz tanait, őt 12 Heussi 2000, 24e. 13 Szántó 1: 150. 14 Szókratész Egyháztörténete 1,6; in: ÓÍ 9: 42. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 7/19

magát pedig és követőit kiközösítette. Alexandrosz 70 levelet 15 küldött szét, melyekben tájékoztatta a többi püspököket a tényről és egyúttal elsorolta az érveket Areiosz tanaival szemben: [...] Euszebiosz azonban, a mostani nikomédeiai püspök [ ] ezeknek a pártütőknek is az élére állt. Leveleket mert írni mindenhová, melyekben pártjukat fogta, hátha így egyes tudatlanokat bele tud rántani a legnagyobb és krisztusellenes eretnekségbe. Ezért aztán, mivel tudatában vagyok annak, mit ír a törvény, kötelességemnek éreztem, hogy semmit se hallgassak el, hanem mindnyájatok tudomására hozzam, hogy megismerjétek, kik a pártütők és mit állít siralmas módon eretnekségük, ha pedig Euszebiosz írna nektek, rá se hederítsetek! Régi, idővel elcsendesülni látszó rosszindulatát ezek által akarja újjáéleszteni. Színleg úgy ír ugyan, mintha róluk lenne szó, valójában azonban megmutatja, hogy azért teszi ezt, mert önmaga érdekében fáradozik. [...] A következő dolgokat mondják pedig, amiket az Írásokkal ellentétben találtak ki:»isten nem mindig volt Atya, hanem volt idő, amikor Isten nem volt Atya. Nem mindig volt az Isten Igéje, hanem a nem létezőkből lett. A létező Isten ugyanis a nem létezőt a nemlétből alkotta. Tehát volt olyan idő, amikor az Ige nem volt. Teremtmény és alkotott lény a Fiú. Se nem hasonlít lényegében (kat' uszian) az Atyához, se nem igazi és természet szerinti Igéje az Atyának, se nem igazi bölcsessége, hanem csak a teremtett és létrejött létezők egyike. Pontatlanul mondják Igének és Bölcsességnek, aki maga is istennek saját igéje és az Istenben levő bölcsesség által jött létre, amelyben a mindenséget és őt is alkotta Isten. Ezért változó és változékony természetű, mint az összes értelmes lény. Idegen, más és elkülönített az ige Isten lényegétől (usziasz). Az Atya kimondhatatlan a Fiú számára. Se nem ismeri tökéletesen és pontosan a Fiú az Atyát, se nem láthatja tökéletesen. Saját lényegét sem ismerte a Fiú, hogy is van, mert értünk teremtetett, hogy minket általa mint eszköz által teremtsen Isten, és nem létezne a Fiú, ha az Atya nem akart volna minket alkotni.«megkérdezte tőlük valaki, hogy vajon megváltozhat-e az Isten Igéje, amint az ördög megváltozott. Erre nem féltek így válaszolni:»igen, megváltozhat! Hiszen változó természetű, mert született és változó lény.«16 Alexandrosz levele alapján talán világosabb, mint a különféle ismertetésekből, hogy e tanítást nem önmagában, vagyis csak a Krisztus személyével kapcsolatosnak tartották, hanem úgy látták, hogy Areiosz Krisztusképe befolyásolja az Atyáról és üdvözítő munkájáról alkotott képet is. Levelében Alexandrosz a következő bibliai helyekre hivatkozva érvel Areiosszal szemben: Jn 1,13-18; Kol 1,15; Zsid 1,3; Jn 14,9; 10,38.30; Zsid 13,8; 2,10; Jn 10,45. A levél azonban, amint ilyenkor már csak lenni szokott, nem elcsendesítette, hanem még inkább lángra lobbantotta vitát. Annál is inkább, mivel a nikomédeiai Euszebiosz a levél személyeskedő megjegyzései miatt a korábbiaknál is határozottabban a hozzá menekült Areiosz oldalára állt. Maga Areiosz hatékonyan védekezett. Szatirikus verseit széltében-hosszában ismerték, énekelték, népszerűsége egyáltalán nem csökkent, sőt inkább növekedett. A vita nevetség tárgyává tette a keresztyéneket, már nyilvánosan és a színházakban nevettek a keresztyénségen. 17 Areiosz pártájára álltak különböző keresztyén eretnekségek követői, így a melitiánusok. 18 Leveleket írtak Areiosz ellen és Areiosz 15 Szimonidesz 1928, 498. 16 A teljes levél Szókratész Egyháztörténete 1,6; ÓÍ 9: 41-45, az idézet: 41-42. 17 Szókratész Egyháztörténete 1,6; ÓÍ 9: 45. 18 Melitiosz az üldözések idején áldozatot mutatott be, ezért hitét megtagadónak tekintették és letették a püspökségből, ami ellen követői tiltakoztak, lásd Szókratész Egyháztörténete, in: ÓÍ 9: 46. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 8/19

védelmében, az emberek csatlakoztak az egyik vagy a másik oldalhoz. Az így keletkezett levélgyűjteményeknek köszönhetően bőséges ismeret áll rendelkezésünkre a vitákról és az eseményekről. Mivel a vitában sem Alexandrosz, sem Areiosz nem engedett, a császár elé került az ügy. Az uralkodóházzal távoli rokonságban álló nikomédeiai Euszébiosz püspök, aki később Konstantin császárt meg is keresztelte, elérte, hogy maga a császár intse békére a vitatkozó feleket, Alexandroszt és Areioszt: Értesültem róla, hogy mostanában vita kezdődött. Amikor ugyanis te, Alexandrosz, az után kérdezősködsz a papoktól, hogy vélekednek a törvényben leírt dolgok bizonyos helyével kapcsolatban, inkább valami felesleges, szőrszálhasogató részlet felől érdeklődsz; te pedig, Áriusz, azt, amit vagy egyáltalán nem lehet elgondolni, vagy ha igen, csendben kell átadni, hebehurgyán nyilvánosságra hoztad. Ebből kifolyólag aztán, amikor véleménykülönbség támadt köztetek, egyrészt megszakadt a kapcsolat, másrészt a legszentebb nép két pártra szakadt, és eltávolodott a közös test összhangjától. Ezért mindketten kölcsönösen engedve egymásnak azt fogadjátok el, amit szolgatársatok a legigazabban ajánl. Mi ez? Elvből nem volt szabad az ilyen dolgok felől kérdezősködni, sem a kérdésre választ adni. Az ilyen kérdéseket, amennyiben semmilyen törvényes szükség nem írja elő a róluk való vitát, hanem haszontalan, lusta fecsegés veti fel őket, még ha természetes agytorna végett is, egyszer s mindenkorra be kell zárnunk értelmünkbe, és nem szabad könnyelműen nyilvános összejövetelek elé vinnünk, sem mindenki hallására megfontolatlanul rábíznunk. Hány olyan ember van, aki képes ilyen hatalmas és nagyon nehéz dolgoknak akár a pontos megértésére, akár a méltó megmagyarázására? [ ] Ezért az ilyen viták során el kell fojtani a fecsegő kedvet, nehogy bebizonyosodjék természetünk gyengesége, mert nem tudjuk, megmagyarázni a választ, vagy a tanulni vágyó hallgatók lassú felfogása, mert nem jutnak el odáig, hogy pontosan megértsék a mondottakat, és így mindkét esetben szükségszerűen vagy káromkodni fog a nép, vagy szakadás támad. Ebből kifolyólag az elhamarkodott kérdés és a könnyelmű válasz miatt is legyetek kölcsönös elnézéssel egymás iránt [ ]. 19 A niceai zsinat, 325 Az Areiosz és Alexandrosz közötti vitában a rábeszélés nem hatott. Az Alexandriába küldött közvetítő, Ossius (Hosius) cordovai püspök is eredmény nélkül érkezett vissza. Konstantin pedig, aki 324-ben Licinius legyőzésével egyeduralkodó lett és már korábban is pártolta, támogatta és féltette a keresztyénséget vagy inkább a birodalom egységét féltette a keresztyénség belső viszályától 325-ben zsinatot hívott össze Niceába (görögül Nikaia, Ni/kaia). Nem a nikaiai zsinat összehívása volt az első alkalom, hogy Konstantin foglalkozott a keresztyén egyház belső ügyeivel. Miután 312-ben Konstantin látomása nyomán a kereszt jelét használva a rivális Maxentiust legyőzte, a Nyugat-római Birodalomnak császára lett, arra törekedett, hogy a korábban üldözött egyházat támogassa és kárpótolja. Az elkobzott egyházi javak visszaadásakor azonban szembe találta magát az egyház megosztottságával Észak- Afrikában. Caecilianus karthágói püspökké választását megtámadták Donatus követői és a császárhoz fordultak segítségért. Konstantin egyházi eljárást javasolt. 313-ban Rómában Caecilianusnak adtak igazat. Amikor ezt nem fogadták el a donatisták, az arles-i zsinat 314-ben újra foglalkozott az üggyel, de ennek határozatát sem fogadták el. A donatisták így érveltek: Mi 19 A teljes levél Szókratész Egyháztörténete 1,7; ÓÍ 9: 47-51, az idézet: 47-48. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 9/19

dolga van a császárnak az egyházzal? ( Quid est imperatori cum ecclesia? ) 20 Kétségtelenül ellentmondásos, hogy éppen azok utasították el a császári egyeztetés eredményét, akik azt kérték. A zsinatra érkező püspökök, akik, közül többen az üldöztetések lelki és testi nyomait hordták magukon, az állami postával utazhattak Niceába, ahol a császár látta vendégül őket. Az ülésekre a Diocletianus császár által építtetett császári palotában került sor. Mintegy 220-250 püspök vett részt a zsinaton. 21 Rajtuk kívül jelen voltak még presbiterek, diakónusok, akolitusok stb. A részvevő püspökök többsége görög volt, csak néhány latin püspök volt jelen. 22 Már a gyülekezés idején is folyt a vita, amely miatt összejöttek. Az előzetes szócsatározásokat hallgatva mondta egy világi részvevő: Márpedig Krisztus és az apostolok nem a vitatkozás művészetét, se nem üres furfangosságokat hagyományoztak át ránk, hanem olyan kendőzetlen és egyszerű tanítást, amit hittel és jó cselekedetekkel kell megőriznünk! 23 A hitvallás fő megfogalmazói feltehetően alexandriai Alexandrosz és cordovai Ossius (kb. 257-357) lehettek. Ők előzetesen találkoztak Nikomédeiában és elfogadták a homoousios szót. 24 A zsinaton, amelyre a sokféle részvevő sokasága érkezett, 25 maga a császár is részt vett. Belépve középre állt, nem ült le addig, amíg a püspökök fejbiccentéssel nem intettek neki. Latin nyelvű beszédet mondott, melyet tolmácsoltak. 26 A zsinat fő kérdése Areiosz tanítása volt. 27 Őt vádlottként idézték meg és kihallgatták. Vele szemben a zsinat azzal érvelt, hogy Krisztus csak úgy válthatta meg az embert, ha nem csak ember, hanem valóságos Isten is, mert az üdvösség útját csak Isten nyithatja meg az ember előtt. Krisztus tehát nem lehet felsőbbrendű teremtmény, ő öröktől létezett, öröktől az Atyával van, öröktől egyesült vele, tőle elválaszthatatlan. 28 A vita a Fiú valóságos istensége volt, ezen belül pedig arról, hogy ezt milyen módon fejezzék ki. Egyesek a Szentírás szavaihoz, kifejezéseihez ragaszkodtak volna, mások mint utóbb kiderült, a többség a leghatározottabb és egészen félreérthetetlen kifejezéseket keresve 29 a római és a nyugati teológiában használt consubstantialis (egylényegű) szónak megfelelő görög szót, a homousziosz-t (o(moou/sioj) fogadta el. Ezzel a szóval a zsinat Krisztusnak az istenségét, az Atyával való teljes lényegi egységét fejezte ki. 20 Optatius: Contra Parmenianum Donatistam 3,3. Idézi: B. Lohse: Die Kooperation von Kirche und Staat unter Konstantin, 154-155. 21 Szántó 1: 150; Szókratész 300-nál többet említ, lásd ÓÍ 9: 52 és 483. 22 Szántó 1: 150. 23 Szókratész Egyháztörténete 1,8, in: ÓÍ 9: 53. 24 Philostorgius: Historia Ecclesiastica, I. 7. (PG 65: 464C). 25 Szókratész Egyháztörténete 1,8, in: ÓÍ 9: 51. 26 A beszéd olvasható in: Ókori történeti chrestomathia, III. Római történeti chrestomathia, 1963, 278-279. 27 Napirenden szerepel a húsvét időpontjának kérdése, amelyben úgy döntöttek, hogy ne a zsidókkal együtt (tehát ne niszán hó 14-én), hanem a hétnek mindig ugyanazon a napján ünnepeljék. A másik kérdés Melitiosz püspök ügye volt, amelyben úgy határoztak, hogy hatalma ne legyen, de a méltóság nevét, tehát püspöki címét megtarthassa. 28 Szántó 1: 150. 29 Szántó 1: 151. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 10/19

Kérdés volt, hogy egyrészt helyes-e olyan kifejezést használni, amely nem a Szentírásból való, másrészt pedig, hogy mit is jelent ez a kifejezés. Caesareiai Euszebiosz (263-339) így határozta meg a szó értelmét: nem jelent mást, mint hogy az Isten Fia semmiféle hasonlóságot sem mutat a született teremtményekkel, hanem egyedül csak az őt szülő Atyához hasonlít minden tekintetben, és nem más hüposztasziszból és lényegből való, hanem az Atyától. 30 A homoousziosz szó maga nem volt teljesen új, de a használata korábban nem volt olyan egyértelmű vagy annyira pontosan meghatározott, mint a niceai zsinaton és azt követően lett. Jellemző, hogy mindkét táborról kimutatható, hogy a niceai zsinaton az általuk korábban elvetett, de a másik tábor által korábban megfelelőnek tartott szó mellé álltak. Az antiochiai zsinat például 268-ban szamoszatai Pállal szemben elvetette a homoousziosz szó használatát. 31 Van példa az ellenkezőjére is, tehát arra, hogy a niceai zsinaton elvetett homoiousziosz, hasonló lényegű szót az ariánusok oldalán használták. A szokásos fordítás szerint: egylényegű az Atyával; számos bonyodalmat el lehetett volna kerülni a megértésben, ha a görög szó pontos jelentésére figyelünk: azonos lényegű. A latin szerint: unius substantiae. A vitákat követően a zsinat végül néhány ellenszavazattal, meggyőző többséggel fogadta el a kifejezést és a Niceai hitvallás szövegét. 32 Pisteu/omen ei)j e(/na Jeo/n, pate/ra pantokra/tora, pa/ntwn o(ratw=n te kai\ a)ora/twn poihth=n. Kai\ ei)j e(/na ku/rion )Ihsou=n Xristo/n, to\n ui(o\n tou= Jeou=, gennhje/nta e)k tou= patro\j monogenh=, toute/stin e)k th=j ou)sia\j tou= patro\j, Jeo\n e)k Jeou=, fw=j e)k fwto/j, Jeo\n a)lhjino\n e)k Jeou= a)lhjinou=, gennhje)nta, ou) poihje)nta, o)moou/sion t%= patri/, di )ou(= ta\ pa/nta e)ge/neto, ta/ te e)n t%= ou)ran%= kai\ Niceai hitvallás, 325 Credimus in unum Deum, Patrem omnipotentem, omnium visibilium et invisibilium factorem. Et in unum Dominum nostrum Iesum Christum Filium Dei, natum ex Patre unigenitum, hoc est de substantia Patris, Deum ex Deo, lumen ex lumine, Deum verum de Deo vera, natum, non factum, unius substantiae cum Patre (quod graece dicunt homousion), per quem omnia facta sunt, quae in caelo et in terra, Hiszünk az egy Istenben, mindenható Atyában, minden láthatónak és láthatatlannak alkotójában. És az egy Úrban, Jézus Krisztusban, az Istennek Fiában, aki az Atyától egyszülöttként nemzetett, azaz az Atyának lényegéből, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával, általa lett minden, ami az égben és ami a 30 Szókratész Egyháztörténete 1,8, in: ÓÍ 9: 60. 31 ÓÍ 9: 484. 90. végjegyzet. 32 318-an Szókratész Egyháztörténete 1,8, in: ÓÍ 9: 56. szerint. Szántó 1: 151 szerint csak ketten nem írták alá. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 11/19

ta\ e)n t$= g$=, to/n di ) h(ma=j a)njrw/pouj kai\ dia\ th/n h(mete/ran swthri/an kateljo/nta kai\ sarkwje/nta, e)nanjrwph/santa, pajo/nta kai\ a)nasta/nta t$= tri/t$ h(me/ra, a)neljo/nta ei)j ou)ranou/j, kai\ e)rxo/menon kri=nai zw=ntaj kai\ nekrou/j. qui propter nostrum salutem descendit, incarnatus est et homo factus est et passus est, et resurrexit tertia die, et ascendit in caelos, venturus iudicare vivos et mortuos. Kai\ ei)j to\ a( /gion pneu=ma. Et in Spiritum Sanctum. Tou\j de\ le/gontaj! h)=n pote o(/te ou\k h)=n, kai\ pri\n gennhjh=nai ouvk h\n, kai\ o(/ti e)c ou)k o)/ntwn e)ge/neto, h) / e)c e(te/raj u(posta/sewj h) / ou)si/aj fa/skontaj ei\nai, h) / ktisto/n h) / trepto\n h) / a)lloiwto\n tov\ ui(o\n tou= Jeou=, a)najemati/zei h( kaqolikh\ e)kklhsi/a. 33 Eos autem, qui dicunt Erat quando non erat et Antequam nasceretur, non erat et Quod de non exstantibus factus est vel ex alia substantia aut essentia discentes aut convertibilem aut demutabilem Deum, hos anathematizat catholica Ecclesia. 34 földön van; aki értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott és megtestesült, emberré lett, szenvedett és feltámadt a harmadik napon, és felment a mennyekbe, és eljön ítélni élőket és holtakat. És a Szentlélekben. Azokat pedig, akik azt mondják: volt, amikor nem volt, és: mielőtt született, nem volt, és: hogy a még nem létezők között teremtetett, vagy azt mondják, hogy egy másik hüposztasziszból vagy lényegből van, vagy teremtetett, vagy megváltozhat vagy elváltozhat az Isten Fia, ezeket kiközösíti a katolikus Egyház. 35 Konstantin császárnak komoly érdeke fűződött az egyház egységéhez, mert az a birodalom egységének is támasza lehetett, míg a viszálykodás gyengítette. 36 Maga a hitvallás palesztinai típusú keresztelési hitvallás, amely caesareai Euszébiosz (kb. 275-339) révén került Nikaiába. A háromtagú, pontosabban a hármas sznetháromság szerkezetű keleti hitvallások a niceai hitvallás előzményei: DH 1991, 40-64. sz.; DH 2004, 40-64. sz. Ezt fogalmazták át a homoousia elvének megfelelően, és törekedve az elfogadhatóságra. A hitvallást beterjesztették és regisztrálták az állam adminisztratív titkárságán. A hitvallást a császári akadémia (ajkadhvmeia) kétnyelvűségének megfelelően szerkesztették. Egyrészt görögül, a filozófia és az írott 33 BSLK XIII; DH 1991, Nr. 125-126. 34 Poitiers-i Szent Hilarius (315-367) fordítása, in: DH 1991, Nr. 125-126. 35 DH 2004: No. 125-126. alapján a fordítást a görög szöveghez igazítva. Másik fordításban: Magyarországi Református Egyház Hitvallási Iratai, 1981, 196. 36 Sokkal később, amikor a keresztyénség már a birodalom vallása volt, Justinianus császár (527-565) ezt az érdeket így fejezte ki: Egy Isten, egy Krisztus, egy egyház, egy császár, egy birodalom a niceai hit egységében. ( One God, one Christ, one Church, one emperor, one empire in the unity of one Nicene Faith. ) Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 12/19

evangélium, valamint a főbb nagyvárosok egyházainak liturgiai nyelvén, másrészt latinul, a római jog, a császári adminisztráció és hadsereg nyelvén. 37 Már az ókor is ismerte a nem szó szerinti, hanem az értelem szerinti fordítás gyakorlatát. Mégis nehézséget okozott, hogy miközben a kappadókiaiak megkülönböztették a hüposztasziszt és az ousziát, Tertullianus szinonimáknak tekintette a két latin megfelelőt (substantia, essentia). A hitvallást az ariánus tanítások elítélése fejezi be.???minden keménysége ellenére ez a szakasz a homousios szó jelentését kiszélesíti, amikor konkrét esetekre nézve értelmezi azt. Ugyanakkor engedmény is volt az arianizáló teológiai gondolkodásnak. Ez a rugalmasság tette lehetővé a kétnyelvű regisztrálást, és ez fejezte ki, hogy az egyetemes egyház zsinata nem mond semmi olyat, amit korábban ne írt és jelentett volna ki.??? A vita folytatódik A császár egy levélben adta hírül, hogy a zsinat nézeteltéréseken és szakadásokon, zavarokon és vitákon felülemelkedve megszabadult a tévtanítástól, és szívhez szólóan buzdított a hitvallás elfogadására. Egy másik levélben pedig azt közölte mindenkivel, hogy a császári hatalom szerez érvényt a zsinat döntésének: Megparancsolom tehát, hogy ha valakit tetten érnek, hogy rejteget egy Áriusz által írt könyvet, és nem hozza rögtön elő, hogy eltüzelje, annak halál legyen a büntetése. Azonnal fogják el emiatt és fejezzék le. Isten oltalmazzon benneteket! A kiközösítés tehát nem elhatárolódás, nem lelki ügy volt csupán. 38 A zsinat Ariust és követőit kiátkozta, a császár pedig elrendelte, hogy Arius híveire a Porphyrius és hívei ellen hozott törvények hatálya kiterjesztessék, vagyis hogy a keresztyénség ellenségeiként büntessék őket. 39 A hitvallás utótörténete azt mutatja, hogy az hallatlan mértékben megosztotta az egyházat. Annak ellenére történt ez, hogy akülönböző népek keresztelési és úrvacsorai hitvallásait nem tiltották be és nem törölték el, azok a különböző nyelveken továbbra is használatosak voltak, amennyiben a niceai hitvallás értelmével megegyeztek. A zsinat után Areiosz száműzetésbe kényszerült, de az ariánizmus a zsinat döntése ellenére a következő években mégis teret nyert, a püspökök többsége elfogadta. A niceai zsinat döntéseinek érvényesítéséért folytatott küzdelemben Areiosz és az arianizmus nagy ellenfele volt Athanasziosz (295-373), 40 aki Alexandrosz püspök halála (328) után Alexandria püspöke lett. Amikor 330-ban Konstantin császár az egymással szemben álló pártok kibékülése érdekében kész volt Areioszt visszafogadni, ha hitvallást tesz, úgy rendelkezett, hogy Areioszt 37 A zsinat aktáit elveszettnek tekintik. A kétnyelvűség, a fordítás egyrészt a másik nyelven elmondottak kommentálása, értelmezése, másrészt bizonyságtétel arról, hogy az evangélium üzenete csupán egyetlen nyelven kifejezhetetlen (pünkösd). Justinianus császár (527-565) különösen is ragaszkodott az istentisztelet többnyelvűségéhez, hogy az egyes népek anyanyelve mellett az ökumenikus nyelvek használatát is elvárta, amikor az egynyelvű istentiszteletet nempünkösdinek, nem-ökumenikusnak, sőt, egyenesen sovinisztának mondta. Az idők folyamán, elsősorban az iszlám előnyomulásától kezdődően növekedett a hajlam az egynyelvűségre, de mindig megmaradt a másik nyelv megbecsülése. A kétnyelvűség háromnyelvűségbe is váltott, vö. Jézus keresztjének feliratát, Jn 19,20. A kétnyelvűséget a kalcedóni zsinaton (451) már úgy is értelmezték, hogy a zsinat egyik nyelve mellett a saját anyanyelv is használható. Ez azzal járt, hogy ezeken a nyelveken is értelmezték a zsinat határozatait. 38 Szókratész Egyháztörténete 1,9 in: ÓÍ 9: 67. A levelek: 64-67. 39 Szimonidesz 1928, 498. 40 A szentek élete 1984, 192-197. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 13/19

vissza kell helyezni hivatalába. Athanasius ezt visszautasította és a császárnak így írt: Nem lehetséges újra fölvenni az Egyházba olyan embereket, akik ellene mondanak az igazságnak, tévtanítást terjesztenek, és akikre az egyetemes zsinat kimondta a kiközösítést. 41 Hajlíthatatlan kiállása miatt nemcsak számos püspöktársával, az alexandriai egyház egy részével, hanem a császárral is szembe került. Emiatt többször ment önkéntes vagy kényszerű száműzetésbe. Areiosz 336-ban meghalt, de az arianizmussal folytatott küzdelemnek ezzel nem lett vége. A Konstantint követő császárok, így Konstantius (337-361), Julianus Aposztata (361-363), majd Valens császár (364-378), ugyanis szintén az arianizmust támogatták. A konstantinápolyi zsinat, 381 Az ariánizmus visszaszorítása csak Nagy Theodosius császár (379-395) idején sikerült, aki ismét Areiosz-ellenes volt. Ő volt az, aki 381-ben államvallássá tette a keresztyénséget és betiltott minden más vallásgyakorlatot a birodalomban. Az általa ugyanekkor összehívott konstantinápolyi zsinat (381) mintegy 150 püspök tehát feltehetően a püspökök kis részének részvételével újra megerősítette a nikaiai hitet, 42 de ki is egészítette! Ezért beszélünk a niceai hit rövidebb és hosszabb kifejezéséről. SZIMONIDESZ L., A világ vallásai, 500. szerint: a szöveg megtalálható Epiphanius Ancoratusában, s alighanem 362-373 között keletkezett Jeruzsálemi Cyrill püspöksége idején, sőt, esetleg az ő fogalmazványa. (Szöveg latinul és görögül: \... text\migne\pg\epifanio.doc) Sokan voltak, még az ariánusok között is, akik egy iótát szúrtak bele a homoousios szóba, megváltoztatva ezzel értelmét. Kijelentették azt is, hogy aláírták a niceai hitvallást, de nem az anathemat. Ezért a zsinati atyák az ökumenikus liturgiából kihagyták az eretnekek elítélését. Hangsúlyozták viszont az ötödik mondatot Apollinariusszal szemben (utalás Máriára); a hatodikat Poncius Pilátussal, amely a császári hatalomra utal; a nyolcadikat a szémi-ariánus és szabelliánus tanokkal szemben; a kilencediket és tizediket az antiochiai szkizmával szemben az egy egyház és egy keresztséggel. A Konstantinápolyi zsinat nem vetett azonnal véget az antiochiai szkizmának, az egészen 398-ig tartott, amikor Aranyszájú szent János lett a pátriárka. A Konstantinápolyi zsinat megerősítette a niceai hitet, az anathemával együtt is, ahogyan regisztrálták, de liturgikus formájában is, az anathema nélkül. Ez a hitvallás lehetővé tette, hogy a hüposztaszisz és ouszia a kappadókiaiaknak tulajdonított megkülönböztetését megalapozzák. A zsinat nem törölte el a niceai anatémát. A hüposztaszisz és ouszia fogalmát sem szinonimnak, sem ellentétesnek nem deklarálták. Ezen a módon (Harnack szerint) a hellenista ontologikus gondolkodás felől Isten értelmezésének a személyessége felé mozdultak el, amikor nem a természetet, hanem a személyt tekintették a végső realitásnak. A Constantinopolitanum nem új hitvallás volt a nikaiai helyettesítésére vagy kísérlet annak módosítására. 41 A szentek élete 1984, 193. 42 Szókrátész Egyháztörténete 5, 8 in: ÓÍ 9: 333. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 14/19

Damasus pápa (366-384) a Constantinopolitanumot, az egy, szent, katolikus és apostoli egyház Fides Sancta-jaként vezette be a római liturgiába. Az efezusi zsinat (431) a Nicaenumhoz ragaszkodott, amikor 7. kánonjában elítélte bármilyen hitvallás kizárólagos használatát, amely eltér, ellentétes, vagy kevesebbet tartalmaz, mint a Niceai. A Niceai-konstantinápolyi hitvallás szövege a 451-es khalkedóni zsinat aktái között maradt fenn, mivel a konstantinápolyi zsinat aktái nem maradtak fenn. Utána, vagyis a khalkedóni zsinat után, növekvő mértékben elfogadták, használták. Egyre inkább kiszorította az eredeti niceai hitvallást. 43 589-ben keleti példa nyomán Hispániában a 3. toledói zsinat határozatával vezették be használatát a misén. Innen terjedt el használata a misén Franciaországban és Németországban. Rómában II. Henrik vezettette be 1014-ben. A Nicea-konstantinápolyi hitvallás, 381 A zsinati szöveg Missale Romanum Ökumenikus fordítás 1 Pisteu/omen ei)j e(/na Qeo/n pate/ra pantokra/tora, 2 poihth\n ou)ranou= kai\ gh=j, 3 o(ratw=n te pa/ntwn kai\ a)ora/twn! 4 Kai\ ei)j e(/na ku/rion )Ihsou=n Xristo/n, 5 to\n ui(o\n tou= Qeou= to\n monogenh=, 6 to\n e)k tou= patro\j gennhje/nta pro\ pa/ntwn tw=n ai)w/nwn, 7 fw=j e)k fwto/j, QeoVn a)lhjino\n e)k Qeou= a)lhjinou=, 8 gennhje/nta ou) poihje/nta, o(moou/sion t%= patri/, Credo in unum Deum, Patrem omnipotentem, factorem caeli et terrae, visibilium omnium et invisibilium. Et in unum Dominum Iesum Christum, Filium Dei unigenitum, et ex Patre natum ante omnia saecula, Deum de Deo, lumen de lumine, Deum verum de Deo vero, genitum, non factum, consubstantialem Patri: 1 Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, 2 mennynek és földnek, 3 minden láthatónak és láthatatlannak (meg)teremtőjében. 4 Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, 5 Isten egyszülött Fiában, 6 aki az Atyától született minden idő előtt, 7 Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, 8 született és nem teremtetett, az Atyával egylényegű, 43 BSLK I. XIII. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 15/19

9 di ) ou(= ta\ pa/nta e)ge/neto! 10 to\n di )h(ma=j tou\j a)nqrw/pouj kai\ dia\ th\n h(mete/ran swthri/an kateljo/nta e)k tw=n ou)ranw=n 11 kai\ sarkwje/nta e)k pneu/matoj a(gi/ou kai\ Mari/aj th=j parqe/nou per quem omnia facta sunt: qui propter nos homines et propter nostram salutem descendit de caelis, et incarnatus est de Spiritu Sancto ex Maria virgine 9 és általa lett minden. 10 Érettünk emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből. 11 Megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától, 12 kai\ e)nanjrwph/santa, et homo factus est, 12 és emberré lett. 13 staurwje/nta te u(pe\r h(mw=n e)pi\ Ponti/ou Pila/tou 14 kai\ pajo/nta kai\ tafe\nta, 15 kai\ a)nasta/nta t$= tri/t$ h(me/r# kata\ ta\j grafa/j, 16 kai\ a)nelqo/nta ei)j tou\j ou)ranou/j, 17 kai\ kajezo/menon e)n deci#= tou= patro/j, 18 kai\ pa/lin e)rxo/menon meta\ do/chj 19 kri=nai zw=ntaj kai\ nekrou/j! 20 ou(= th=j basilei/aj ou)k e)/stai te/loj. 21 Kai\ ei)j to\ pneu=ma to\ a(/gion, to\ ku/rion kai\ zwopoio/n, 22 to\ e)k tou= patro\j e)kporeuo/menon, 23 to\ su\n patri\ kai\ ui(%= sumproskunou/menon kai\ sundocazo/menon, crucifixus etiam pro nobis sub Pontio Pilato passus et sepultus est, et resurrexit tertia die secundum Scripturas, et ascendit in caelum 44 sedet ad dexteram Patris, et iterum venturus est cum gloria 45 iudicare vivos et mortuos: cuius regni non erit finis. Et in Spiritum Sanctum, Dominum et vivificantem, qui ex Patre Filioque procedit, qui cum Patre et Filio simul adoratur et conglorificatur, 46 13 Keresztre feszítették értünk Poncius Pilátus alatt, 14 kínhalált szenvedett és eltemették, 15 harmadnapon feltámadt az Írások szerint, 16 fölment a mennybe, 17 ott ül az Atya jobbján, 18 újra eljön dicsőségben 19 ítélni élőket és holtakat, 20 és uralmának nem lesz vége. 21 Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, 22 aki az Atyától (és a Fiútól) származik, 23 akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, 44 ad coelos in: BSLK 26,19. 45 in glora in: BSLK 26,20. 46 glorificatur in: BSLK 27,4. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 16/19

24 to\ lalh=san dia\ tw=n profhtw=n, 25 ei)j mi/an a(gi/an kaqolikh\n kai\ a)postolikh\n e)kklhsi/an, 26 o(mologou=men e(/n ba/ptisma ei)j a)fesin a(martiw=n, 27 prosdokw=men a)na/stasin nekrw=n 28 kai\ zwh\n tou= me/llontoj ai)w=noj, Amh/n. 47 qui locutus est per prophetas. Et unam sanctam catholicam et apostolicam Ecclesiam. Confiteor unum baptisma in remissionem peccatorum. Et expecto resurrectionem mortuorum, Et vitam venturi saeculi. Amen. 48 24 és aki szólt a próféták által. 25 Hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat. 26 Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. 27 Várom a holtak föltámadását 28 és az eljövendő örök életet. Ámen. 49 A görög szöveg sok nehézséget okozott a latin fordítóknak (325: unius substantiae, 381: consubstantialem; vö. DH 1991, 125. sz.). Rufini Aquileiensis presbyteri Historiae Ecclesiasticae I, 6. Exemplum fidei Nicaenae. PL 21: 472-475. A niceai és a konstantinápolyi szöveg összehasonlítása: Staniloae 1981, Dumitru: The Second Ecumenical Synod and its Importance for Christian Unity. Romanian Orthodox Church News, Quarterly Bulletin (XI/1) January-March 1981, 7-11. A keleti és a nyugati keresztyénség egyesülési törekvéseiben fontos szerepe volt. Vö. Bessarion, RGG I,1094. A Nicaeno-Constantinopolitanum ökumenikus jelentősége egyre növekszik, hiszen a felekezetközi párbeszédek nyomán mind jobban előtérbe kerül, mint az egyetemes keresztyén hit kifejezése. 50 Henning Schröer, Das Nicaenum und die Folgen. Pfarramtskalender 1975. 7-11. Nyilatkozatok 1981-ben, a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás 1600 éves évfordulóján: EVT, EKD-DBK. A Nicea-konstantinápolyi hitvallás szövegét éneklik a különböző misékben. 51 Den einen Glauben bekennen: Confessio fidei Ein römisches Kolloquium. Herausgegeben von Gerard Békés und Harding Meyer. Verlag Otto Lembeck: Frankfurt 47 BSLK 26; DH 1991, Nr. 150. A mondatok számozása Völker 1974 alapján. 48 BSLK 26-27; DH 1991, Nr. 150. 49 Ez az 1989-ben a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Római Katolikus Püspöki Kar közös munkabizottsága által elfogadott szöveg. A KEK 52. szövege ettől eltér. 50 Vajta 1990, 123. 51 a Niceai hitvallásban zengik és olvassák a világ összes keresztény egyházaiban, Luther: A Marburgi cikkek, in: LVM 7: 491; LMM 5: 453; vö. Bach, Haydn, Mozart, Beethoven miséit. Reuss András, A Nikaia-konstantinápolyi hitvallás története 2016. szeptember 30. 17/19