Dr. Tóth Zoltán Ph.D

Hasonló dokumentumok
Dr. Tóth Zoltán Ph.D

Dr. Tóth Zoltán Ph.D

Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -

Adatlap törzstagok számára

Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék 2014/2015. tanév I. félév beszámolója

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ ÉS PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, Ph.D

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Munkahely: Magyarország, 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út / /112 megbízott dékáni hivatalvezető, tanársegéd

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,

Bűnügyi Tudományok Kutatóműhelye 2014/2015. tanév beszámolója

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság rektor, egyetemi tanár

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.

elnök, Nemzeti Választási Bizottság Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE ( )

Önéletrajz Dr. Bányai Orsolya.

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

SZAKMAI ÉLETRAJZ. Felsőfokú tanulmányok és végzettség: Budapesti Műszaki Egyetem, Villamosmérnöki Kar

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Móré Sándor Ph.D.

Dr. Deres Petronella Ph.D

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV-FEJEZETEK, JEGYZETEK, FELSŐOKTATÁSI TANKÖNYVEK:

SZAKMAI ÉLETRAJZ Szociális jog PhD Summa cum laude A disszertáció címe: A magyar egészségügyi szolgáltatások nyújtásának jogi szabályozása

Szathmáry Béla publikációs listája. Könyvek, tanulmányok

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

Önéletrajz szeptember 1.-től egyetemi tanársegéd, Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudomány Kar, Alkotmányjogi Tanszék

Dr. Fábián FerencPh.D

Prof. Dr. habil. Szabó Imre Ph.D. egyetemi tanár

Dr. Móré Sándor PhD egyetemi docens, Közigazgatási Jogi Tanszék titkár, Állam- és Jogtudományági Doktori Iskola

A évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak

Szakmai önéletrajz Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest Jogász

BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS

Dr. Rixer Ádám Ph.D. Egyetemi docens Közigazgatási Jogi Tanszék tanszékvezető Szoba: B/22. Tel: /322 cím:

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Nyilas Anna

Oktatói önéletrajz Dr. Balogh Zsolt György

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS

Dr. Móré Sándor PhD egyetemi adjunktus, Közigazgatási Jogi Tanszék titkár, Állam- és Jogtudományági Doktori Iskola

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

DR. PETKÓ MIHÁLY PÉTER

Publikációs lista (Dr. Kapa Mátyás)

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI

Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék tanév I. félév tudományos beszámolója

Dr. Móré Sándor PhD egyetemi adjunktus, Közigazgatási Jogi Tanszék titkár, Állam- és Jogtudományági Doktori Iskola

Dr. Fábián Ferenc Ph.D

SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Prieger Adrienn Dóra, Ph.D

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

PUBLIKÁCIÓK, TUDOMÁNYOS MUNKÁK JEGYZÉKE (Dr. Blutman László egyetemi tanár SZTE Nemzetközi jogi és Európa-jogi Tanszék)

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia május Thermál Hotel Visegrád

Erőszakos bűncselekmények, nemi erőszak

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

Publikációs Jegyzék. iii. Some Aspects on the Education of the Law of Financial Industries. in Stoltpin-Volga Univer-sity Press 2008.

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Dr. habil. Bónis Péter Ph.D

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek

Osztályvezető, Tudományos főmunkatárs (MTA TK JTI)

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás:

ÚJ ALAPTÖRVÉNYÜNK ÉS A JOGÉLET REFORMJA

SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia. Középiskola budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Repertórium 2014/40-ig

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve

A DI képzés magyar és angol nyelvű képzési programja. (2016. február 18.)

Dr. Szabó Zsolt Ph.D

Tanrend. Tanulmányi előfeltétel/ef vagy társfeltétel/tf Polgári jog I- Létszám (fő) Előadó Időpont Tanterem Á 15 G 15

VIZSGAKÖVETELMÉNYEK Alkotmányjog 3. Jogász szak, levelező tagozat 2016/2017. tanév I. VIZSGAREND ÉS VIZSGAANYAG

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre.

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem

Oktatói önéletrajz Dr. Molnár Tamás

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. 1. Személyes adatok:

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: június 1. Szül. hely: Kisvárda. Munkahelyek:

2014 Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, jogász szak, summa cum laude

Önéletrajz. További heti 40 órás jogviszonyban a munkáltató neve: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetı Eljárásjogi Tanszék

A munkáltató neve és címe Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 4028 Debrecen, Kassai út 26.

Publikációk jegyzék, tudományos elıadások, konferenciák, egyéb szakmai tevékenység

TANULMÁNYOK nappali tagozatos PhD hallgató Debreceni Egyetem Marton Géza Állam-és Jogtudományi Doktori Iskola

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

Erdei Árpád publikációs jegyzéke. Dr. Székely János kandidátusi értekezésének vitája; Belügyi Szemle sz. pp

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

Tartalom. I. kötet. Az Alkotmány kommentárjának feladata Jakab András...5 Preambulum Sulyok Márton Trócsányi László...83

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Molnár Erzsébet : Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, jogász szak (Diploma minősítése: summa cum laude)

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére tavaszi szemeszter

DR. EMBER ALEX önéletrajz

Átírás:

Dr. Tóth Zoltán Ph.D egyetemi docens Tudományos minősítés: Doktori oklevél (PhD): 2008. február Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Felsőfokú tanulmányok és végzettség: Jogi egyetemi diploma: 1997-2002. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar PhD-képzés, 2003-2008, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Jogelméleti Tanszék Egyéb végzettség, szakképzettség: Jogi szakvizsga, 2009. A KRE-en korábban és jelenleg oktatott tárgyai: A halálbüntetés jogelméleti kérdései spec. koll. Jog- és Állambölcselet Jogszociológia Alkotmányjog Jog és erkölcs (Doktori Iskola) Korábban: Bírói hatalom (Doktori Iskola) A KRE-en kívül jelenleg végzett egyéb szakmai, oktatási tevékenység, munkakörök: 2011-től: Alkotmánybíróság, alkotmánybírósági főtanácsadó 2014-től: NKE ÁKK, Államelméleti és Politikatudományi Tanszék, megbízott óraadó Korábbi munkahelyek, szakmai életút: 2002-2013: Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék, egyetemi tanársegéd, majd egyetemi adjunktus 2010-2011: ügyvéd Nyelvtudás: Angol, középfokú C típusú nyelvvizsga Német, középfokú C típusú nyelvvizsga Szervezeti tagságok: köztestületi tag, Magyar Tudományos Akadémia szerkesztőségi tag, De iurisprudentia et iure publico Jog- és politikatudományi folyóirat tag, Magyar Kriminológiai Társaság alelnök, Magyar Jog- és Államtudományi Társaság szerkesztő, Jogelméleti Szemle a Jogi Lektori Bizottság tagja (alkotmányjogi területen), Ügyészek Lapja tag, Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete a szerkesztőbizottság tagja, Glossa Iuridica Publikációinak száma: 4 Db idegen nyelven megjelent könyvrészlet 11 Db magyar nyelven megjelent könyv 27 Db magyar nyelven megjelent könyvrészlet 8 Db idegen nyelvű folyóiratcikk

71 Db magyar nyelvű folyóiratcikk 3 Db nemzetközi konferencia kiadványban megjelent idegen nyelvű tanulmány 6 Db hazai konferencia kiadványban megjelent magyar nyelvű tanulmány Publikációk: https://vm.mtmt.hu//search/slist.php?lang=0&authorid=10013565 Magyar nyelven megjelent könyvek: Tóth J. Zoltán: A büntetőjogi rágalmazás és becsületsértés. A defamatorikus bűncselekmények elméleti és gyakorlati megítélése a véleménynyilvánítási szabadság és az emberi méltósághoz való jog kontextusában. Médiatudományi Intézet, Budapest, 2017, 272 o. (ISBN 978-615-5302-24-4). (Médiatudományi Könyvtár 27., sorozatszerkesztő: Koltay András Nyakas Levente, ISSN 2063-5222) Köbel Szilvia Tóth J. Zoltán: 100 éves a magyar iszlámtörvény. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2017, 161 o. (lektorálta: Herger Csabáné; ISSN 2063-4757, ISBN 987-963-9808-78-2) Balogh Judit Koncz Ibolya Katalin Szabó István Tóth J. Zoltán: 65. Studia in honorem István Stipta. De iuris peritorum meritis 10. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Budapest, 2017, 490 o. (ISSN 1789-0896; ISBN 978-963-9808-74-4) Kovács Endre Miklós Szilvásy György Péter Tóth J. Zoltán: Jogszabály-szerkesztési gyakorlatok. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2016, 131 o. (ISBN 978-615-5680-15-1) Tóth J. Zoltán (szerk.): 250 éves a Dei delitti e delle pene Tanulmányok Cesare Beccariáról. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2015, 136 o. Fejes Zsuzsanna Kovács Endre Miklós Paczolay Péter Tóth J. Zoltán (szerk.): Állam és jog Kodifikációs kihívások napjainkban. Magyar Jog- és Államtudományi Társaság Gondolat Kiadó, Szeged Budapest, 2013, 154 o. Tóth J. Zoltán: Halálbüntetés pró és kontra. HVG-ORAC, Budapest, 2012, 291 o. Bónis Péter Mázi András Tóth J. Zoltán (szerk.): De apicibus iuris disputare. Tanulmányok Máthé Gábor tiszteletére. Budapest, 2011 (k. n.), 283 o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés intézményének egyetemes és magyarországi jogtörténete. Századvég Kiadó, Budapest, 2010, 385 o. Kiss Anna Kiss Henriett Tóth J. Zoltán (szerk.): Csíny vagy bűn? Kalandozások a jog és az erkölcs (b)irodalmában. ( A magyar irodalom tetthelyei sorozat.) CompLex Kiadó, Budapest, 2010, 234 o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés filozófiája és kortárs jogelméleti kérdései. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2008, 287 o. Idegen nyelven megjelent könyvrészletek: Toth J., Zoltan: Legislation, Judicature and Constitutional Judicial Review: The Enforcement of Substantive Justice in the Practice of the Constitutional Court of Hungary. In: Ethical Economic Thinking and Competitiveness. International Conference on Ethical Economical Thinking and Competitiveness. 15-16 October, 2015. (ISBN 78-963-9808-70-6) Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary, Budapest, 2016 pp. 118-124. Zoltan J. Toth: The Right to Life and Human Dignity in Hungary Concerning the Issue of Capital Punishment. In: Constitutional Values in Contemporary Legal Space I. (Collection of Research Papers in Conjunction with the 6th International Scientific Conference of the Faculty of Law of the University of Latvia, 16 17 November, 2016). University of Latvia Press, University of Latvia (Latvijas Universitate), Riga, 2016 (ISBN 978-9934-18-185-6), pp. 520-531. Zoltán Tóth J.: The regulation of defamation and insult in Europe. In: András Koltay (ed.): Comparative Perspectives on the Fundamental Freedom of Expression. Wolters Kluwer, Budapest, 2015, pp. 487-517 Toth J., Zoltan: Capital Punishment and Deterrent Effect: What Empirical Surveys Show. Studia Juridica Caroliensia, Vol. 5 (2010).

Magyar nyelven megjelent könyvrészletek: Tóth J. Zoltán: Az iszlám (büntető)jog struktúrája. In: Köbel Szilvia Tóth J. Zoltán: 100 éves a magyar iszlámtörvény. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2017 (lektorálta: Herger Csabáné; ISSN 2063-4757, ISBN 987-963-9808-78-2), 57-66. o. Tóth J. Zoltán: A büntetőjogi rágalmazás és becsületsértés magyarországi szabályozása 1880 1979 között. In: Balogh Judit Koncz Ibolya Katalin Szabó István Tóth J. Zoltán (szerk.): 65. Studia in honorem István Stipta. De iuris peritorum meritis 10. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Budapest, 2017, 490 o. (ISSN 1789-0896; ISBN 978-963- 9808-74-4) Tóth J. Zoltán: A jogi hermeneutika gyakorlata Magyarországon: az írott jogi normaszövegek értelmezésének módszerei a magyar felsőbírósági jogesetek tükrében. In: Fekete Balázs H. Szilágyi István Kiss Anna Ződi Zsolt (szerk.): Iustitia körülnéz. Tanulmányok a»jog és irodalom«köréből. Szent István Társulat, Budapest, 2017 (ISBN 978-963-277-668-2), 185-208. o. Tóth J. Zoltán: Jogalkotás, jogalkalmazás és alkotmánybíráskodás az igazságosság érvényesülése és érvényesíthetősége a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában. In: Etikus közgazdasági gondolkodás és versenyképesség. (ISBN 978-963-9808-73-7) Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, 2016 196-202. o. Tóth J. Zoltán: A lelkiismereti és vallásszabadság az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában. In: Köbel Szilvia (szerk.): Az állami és a felekezeti egyházjog alapjai. (ISBN 978-963-413-128-1, ISSN 2498-5430) Patrocinium Kiadó, Budapest, 2016, 242-257. o. Tóth J. Zoltán: Az Alkotmánybíróság vallásszabadsággal és vallási közösségekkel kapcsolatos gyakorlata. In: Köbel Szilvia (szerk.): Az állami és a felekezeti egyházjog alapjai. (ISBN 978-963- 413-128-1, ISSN 2498-5430) Patrocinium Kiadó, Budapest, 2016, 214-241. o. Tóth J. Zoltán: A rágalmazás és becsületsértés a jogfilozófiai és jogbölcseleti gondolkodásban. In: Koltay András Török Bernát (szerk.): Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején 3. Wolters Kluwer, Budapest, 2016, 515-580. o. Tóth J. Zoltán: A dogmatikai és a jogirodalmi értelmezés a magyar felsőbírósági gyakorlatban. In: Bódig Mátyás Ződi Zsolt: A jogtudomány helye, szerepe és haszna. Tudománytörténeti és tudományelméleti írások. OPTEN, Budapest, 2016, 221-238. o. Tóth J. Zoltán: A rágalmazás és a becsületsértés Európában és Magyarországon. In: Koltay András Török Bernát (szerk.): Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején 2. Wolters Kluwer, Budapest, 2015, 377-487. o. Tóth J. Zoltán: A jogértelmezés elementáris módszerei a magyar felsőbírósági gyakorlatban. In: Szabó Miklós (szerk.): A jog nyelvi dimenziója. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2015, 93-116. o. Tóth J. Zoltán: A lelkiismereti és vallásszabadság az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában. In: Antalóczy Péter (szerk.): Egyházjog I. Állami egyházjog alapjai. (ISBN 978-615-5337-41-3) Patrocinium Kiadó, Budapest, 2013, 151-165. o. Tóth J. Zoltán: A lelkiismereti és vallásszabadság az Alkotmánybíróság gyakorlatában. In: Antalóczy Péter (szerk.): Egyházjog I. Állami egyházjog alapjai. (ISBN 978-615-5337-41-3) Patrocinium Kiadó, Budapest, 2013, 166-181. o. Tóth J. Zoltán: A jog és irodalom felhasználása az egyetemi oktatásban. In: Fekete Balázs H. Szilágyi István Nagy Tamás (szerk.): Iustitia mesél. Szent István Társulat, Budapest, 2013, 231-238. o. Tóth J. Zoltán: Jog, jogosultság, kötelezettség. In: Antalóczy Péter (szerk.): Hagyomány és érték. Állam- és jogtudományi tanulmányok a Károli Gáspár Református Egyetem fennállásának 20. évfordulójára, 138-157. o. Tóth J. Zoltán: Alkotmányjog. In: Sztárayné Kézdy Éva (szerk.): Jogi alapismeretek. Patrocinium Kiadó, Budapest, 2013, 103-157. o. Tóth J. Zoltán: Az oszthatatlansági doktrína múltja a régi Alkotmány, és jövője az új Alaptörvény fényében. In: Drinóczi Tímea Jakab András (szerk.): Alkotmányozás Magyarországon. I. kötet. Pázmány Press, Budapest Pécs, 2013, 275-304. o. Tóth J. Zoltán: Actio popularis vagy valódi alkotmányjogi panasz? In: Balogh Elemér Cserny Ákos Patyi András Téglási András (szerk.): Változások a magyar alkotmányjogban.

Tanulmányok az Alaptörvényről. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest, 2012, 273-284. o. Tóth J. Zoltán: A lelkiismereti és vallásszabadság az Alkotmánybíróság gyakorlatában. In: Antalóczy Péter (szerk.): Az állami egyházjog alapjai. Patrocinium Kiadó, Budapest, 2012, 102-114. o. Tóth J. Zoltán: A lekiismereti és vallásszabadság az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában. In: Antalóczy Péter (szerk.): Az állami egyházjog alapjai. Patrocinium Kiadó, Budapest, 2012, 115-128. o. Tóth J. Zoltán: Az alkotmánybírósági egyéni alapjogvédelem eszközei és gyakorlata egykor és most. In: Rixer Ádám (szerk.): Állam és közösség. Válogatott közjogi tanulmányok Magyarország Alaptörvénye tiszteletére. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2012, 344-372. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés abolíciója Európában. Studia Caroliensia. A Károli Gáspár Református Egyetem 2011-es évkönyve. L Harmattan Kiadó, Budapest, 2012, 111-141. o. Tóth J. Zoltán: Felsőbírósági normainterpretáció de facto: jogértelmezési módszerek a magyar Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában. In: Juhász Zsuzsanna Nagy Ferenc Fantoly Zsanett: Sapienti sat. Ünnepi kötet Dr. Cséka Ervin professzor 90. születésnapjára. Acta Universitatis Szegediensis, Acta Juridica et Politica, Tomus LXXIV., 2012, Szeged, 471-487. o. Tóth J. Zoltán: Az önbíráskodás tilalma, avagy büntetni az állam joga. In: Kiss Anna et al. (szerk.): Csíny vagy bűn? CompLex Kiadó, Budapest, 2010, 199-203. o. Tóth J. Zoltán: A gyermekmunkáról. In: Kiss Anna et al. (szerk.): Csíny vagy bűn? CompLex Kiadó, Budapest, 2010, 151-156. o. Tóth J. Zoltán: A jogtalan elsajátítás. In: Kiss Anna et al. (szerk.): Csíny vagy bűn? CompLex Kiadó, Budapest, 2010, 125-130. o. Tóth J. Zoltán: Halálbüntetés és abolíció 2009-ben. In: Bobvos Pál (szerk.): Reformator iuris cooperandi. Tanulmányok Veres József 80. születésnapja tiszteletére. Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2009, 743-756. o. Tóth J. Zoltán: Irodalom és büntetőjog: Koestler és Camus a halálbüntetésről. In: Studia in honorem István Balogh. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Budapest, 2007, 117-129. o. Tóth J. Zoltán: Az emberi jogok és a halálbüntetés kérdése a felvilágosodás filozófiai gondolkodásában. In: Nagy Marianna (szerk.): Jogi tanulmányok 2007. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2007, 183-214. o. Idegen nyelvű szakfolyóiratcikkek: Zoltan J. Toth: The Methods of Statutory Interpretation in the Practice of the High Courts of Hungary. Annales Universitatis Mariae Curie-Skłodowska, Sectio M Balcaniensis et Carpathiensis, Lublin Polonia, Vol. 1., 2016, pp. 173-201. Zoltán J. Tóth: Statutory Regulation of Capital Punishment in Hungary during the Horthy Era and World War II. Journal on European History of Law, Vol. 6, 2015, No. 2, pp. 23-28 Toth J., Zoltan: The Capital Punishment Controversy in Hungary: Fragments on the Issues of Deterrent Effect and Wrongful Convictions. European Journal of Crime, Criminal Law and Criminal Justice, Volume 21, Issue 1, 2013, pp. 37-58. Zoltan, Toth J.: Animal Protection and Animal Rights in Hungary. Jogelméleti Szemle, 2012/4. szám, 166-175. o. Zoltan, Toth J.: The Deterrent Effect of the Death Penalty from an Econometric Point of View. De iurisprudentia et iure publico Jog- és politikatudományi folyóirat, 2012/1-2. szám, 151-186. o. Toth J., Zoltan: The History of Capital Punishment in the United States. Jogelméleti Szemle, 2007/2. szám Toth J., Zoltan: The Death Penalty in the United States. Collega, 2006/2-3. szám, 270-274. o. Toth J., Zoltan: The Present Status of Capital Punishment. Jogelméleti Szemle, 2006/3. szám

Magyar nyelvű szakfolyóiratcikkek: Tóth J. Zoltán: A magyar bírói érvelés jellege: jogértelmezés és jogi érvelés a magyar felsőbíróságok gyakorlatában. Iustum Aequum Salutare, XIII. évfolyam, 2017/2. szám, 121 138. o. Tóth J. Zoltán: Változások a magyar alapjogi bíráskodásban: Normatív és jogszociológiai elemzés. Jogelméleti Szemle, 2016/1. szám, 121-138. o. Tóth J. Zoltán: A véleménynyilvánítási szabadság érvényesülése és érvényesítése a választási eljárásokban: az Alkotmánybíróság gyakorlata a választási ügyben hozott bírói döntéssel szembeni alkotmányjogi panasz alapján indult ügyekben. Jogtudományi Közlöny, 2016/1. szám, 1-18. o. Tóth J. Zoltán: A passzív eutanázia mint az ellátás visszautasításához való jog dilemmái alkotmányelméleti megközelítésben. Jogelméleti Szemle, 2015/4. szám, 206-218. o. Tóth J. Zoltán: A rágalmazás és becsületsértés szabályozása Európában. In Medias Res, 2015/1. szám, 173-202. o. Tóth J. Zoltán: A dogmatikai, a logikai és a jogirodalmi értelmezés a magyar felsőbírósági gyakorlatban. MTA Law Working Papers, 2015/17. Tóth J. Zoltán: A jog és irodalom felhasználása az egyetemi oktatásban. Irodalmi Szemle (Pozsony), 2015/1. szám Tóth J. Zoltán: A valódi alkotmányjogi panasz használatba vétele: az Abtv. 27. -a szerinti panasz első két éve az Alkotmánybíróság gyakorlatában. Jogtudományi Közlöny, 2014/5. szám, 224-238. o. Tóth J. Zoltán: Önkényuralmi jelképek vs. szólásszabadság. Az Alkotmánybíróság 4/2013. (II. 21.) AB határozata az önkényuralmi jelképek használatáról. Ügyészek Lapja, 2013/3-4. szám, 47-57. o. Tóth J. Zoltán: Determinizmus vs. indeterminizmus: a szabad akarat kérdése a büntetőfilozófiában. In: Studia Caroliensia. A Károli Gáspár Református Egyetem 2012-es évkönyve. Károli Gáspár Református Egyetem L Harmattan Kiadó, Budapest, 2013, 13-64. o. Tóth J. Zoltán: Az önkényuralmi jelképek használata mint a véleménynyilvánítási szabadság korlátja? (A 4/2013. AB határozat előzményei, indokai és következményei, valamint az új Btk.- szabályozás pozitívumai és fogyatékosságai). Jogelméleti Szemle, 2013/2. szám, 178-196. o. Tóth J. Zoltán: Az egyéni (alap)jogvédelem az Alkotmányban és az Alaptörvényben (I. rész). Közjogi Szemle, 2012/3. szám, 11-19. o. Tóth J. Zoltán: Az egyéni (alap)jogvédelem az Alkotmányban és az Alaptörvényben (II. rész). Közjogi Szemle, 2012/4. szám, 29-37. o. Molnár András Téglási András Tóth J. Zoltán: A magánjogi és az alapjogi érvelések együttélése feszültségek és dilemmák. Jogelméleti Szemle, 2012/2. szám, 88-117. o. Tóth J. Zoltán: A magyarországi rögtönbíráskodásra (statáriumra) vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályozás a 20. században. Acta Universitatis Szegediensis, Forum, Acta Juridica et Politica, 2011/2. szám, 201-229. o. Tóth J. Zoltán: A jogértelmezéshez használt módszerek a mai magyar felsőbírósági gyakorlatban. Magyar Jog, 2012/4. szám, 193-208. o. Tóth J. Zoltán: A pozitív jogi normák bírói értelmezésének módszertana. Jogtudományi Közlöny, 2012/3. szám, 93-109. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés a középkorban. In: Bónis et al. (szerk.): De apicibus iuris disputare. Tanulmányok Máthé Gábor tiszteletére. Budapest, 2011, 249-281. o. Tóth J. Zoltán: Élet vs. méltóság, élethez való jog vs. méltósághoz való jog. De iurisprudentia et iure publico, 2011/2. szám, 293-311. o. Tóth J. Zoltán: Élethez való jog és életvédelem pro futuro. Pázmány Law Working Papers, Nr. 2011/12. Tóth J. Zoltán: Rögtönbíráskodásra vonatkozó jogi szabályozás a Horthy-korszakban. Hadtudomány, 2010/4. szám, 122-131. o. Tóth J. Zoltán: Emberi jogtalanság az 1984-ben a legsötétebb utópia. Ügyészek Lapja, 2010/5. szám, 77-86. o.

Tóth J. Zoltán: Büntetőjog az irodalomban, irodalom a büntető eljárásban. Jogelméleti Szemle, 2010/3. szám Tóth J. Zoltán: Halálbüntetés és abolíció 2010-ben. Valóság, 2010/8. szám, 59-73. o. Tóth J. Zoltán: A magyarországi rögtönbíráskodásra (statáriumra) vonatkozó anyagi jogi és eljárásjogi szabályozás a XX. században. Hadtudomány, 2010. elektronikus szám Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés helye. Századvég, 2009/3. szám, 47-78. o. Tóth J. Zoltán: Jogértelmezési módszerek a bírói gyakorlatban. Jogelméleti Szemle, 2009/4. szám Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés a XVIII-XIX. századi német filozófiai gondolkodásban. De iurisprudentia et iure publico, 2009/3-4. szám, 110-138. o. Tóth J. Zoltán: Adalékok a (büntető)jog és irodalom témaköréhez: Koestler és Camus a halálbüntetésről. Debreceni Jogi Műhely, 2009/4. szám Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés a XVII. századi természetjogban és a felvilágosodás filozófiai gondolkodásában. Magyar Filozófiai Szemle, 2008/1-2. szám, 117-181. o. Tóth J. Zoltán: Bűn, büntetés, szabad akarat. Jogelméleti Szemle, 2008/4. szám Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés utolsó harminc éve Magyarországon: az 1961. évi V. törvénytől az alkotmánybírósági abolícióig. Jogelméleti Szemle, 2008/4. szám Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés írottjogi szabályozása Magyarországon a felvilágosodástól a Csemegi-kódexig. De iurisprudentia et iure publico, 2008/3. szám, 81-101. o. Tóth J. Zoltán: Halálbüntetés és elrettentő hatás: avagy mit mutatnak az empirikus felmérések? Valóság, 2008/6. szám, 50-81. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés gazdasági jogelméleti megközelítése. Jogelméleti Szemle, 2008/2. szám Tóth J. Zoltán: A halálbüntetésre vonatkozó magyarországi szabályozás a rendes és a rendkívüli büntetőjogban a II. világháborút követő években, valamint az államszocializmus első évtizedében. Miskolci Jogi Szemle, 2008/1. szám, 87-110. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés II. világháború utáni históriája az Egyesült Államokban alapjog-történeti szempontból. Jogtudományi Közlöny, 2008/2. szám, 104-114. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetésre vonatkozó anyagi jogi szabályok a feudalizmus Magyarországán. Jogtörténeti Szemle, 2007/4. szám, 30-50. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés az ókori államok jogában. Acta Juridica et Politica, Tomus LXX. Fasc. 18., Szeged, 2007 (56 o.) Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés a zsidó jogban a Talmud és a háláchá alapján. Állam- és Jogtudomány, 2007/3. szám, 465-488. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés kérdése a kora újkori utópiákban és királytükrökben. Collega, 2007/2-3. szám, 112-116. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés a keresztény teológiai gondolkodásban. Collega, 2007/1. szám, 36-41. o. Tóth J. Zoltán: Az abolíció helyzete a világban. Jogelméleti Szemle, 2007/3. szám Tóth J. Zoltán: Felvilágosodás és abolíció: a halálbüntetés eltörlésének folyamata a főbb európai országokban. Acta Humana: Emberi jogi közlemények, 2007/1-2. szám, 75-94. o. Tóth J. Zoltán: A büntetőjog normalizálódása és az abolíció eszméjének térhódítása Magyarországon: a halálbüntetés szabályozása a 60-as évek elejétől a 80-as évek végéig. Debreceni Jogi Műhely, 2007/3. szám Tóth J. Zoltán: Rendkívüli büntetőjog és halálbüntetés az 1910-es évek Magyarországán. Themis, 2007. június, 49-62. o. Tóth J. Zoltán: Dinamizmus, originalizmus, textualizmus, avagy az aktivista alapjogi bíráskodás és az arra adott neokonstrukcionista jogelméleti reakciók az Egyesült Államokban. Jogtudományi Közlöny, 2007/4. szám, 143-153. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés az ókori görög és római filozófiai gondolkodásban. Jogelméleti Szemle, 2007/1. szám

Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés szabályozása a középkorban, különös tekintettel a Német- Római Birodalomra. Jogtörténeti Szemle, 2006/4. szám, 68-75. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés érvényesítésére szolgáló eljárási szabályok a feudalizmus Magyarországán. Jogelméleti Szemle, 2006/4. szám Tóth J. Zoltán: A jogásszá válás feltételei az Egyesült Államokban. Collega, 2006/1. szám, 29-33. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés az ókori Keleten. Jogelméleti Szemle, 2006/3. szám Tóth J. Zoltán: A jogelmélet mint diszciplína célja avagy mire is való a jogelmélet. Jogelméleti Szemle, 2006/2. szám Tóth J. Zoltán: Bűnök és büntetések a kora középkori iszlám jogban. Jogelméleti Szemle, 2006/2. szám Tóth J. Zoltán: Az amerikai jogi oktatók helyzete, lehetőségei és tipikus életpályája. Jogelméleti Szemle, 2006/1. szám Tóth J. Zoltán: Az abolicionizmus mint világtendencia. Themis, 2005. december, 138-146. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés újabb aspektusokból. Belügyi Szemle, 2005/11. szám, 77-104. o. Tóth J. Zoltán: A természetjog szükségszerűsége avagy miért volt nélkülözhetetlen a természetjog az emberi társadalom létrejöttéhez? Jogelméleti Szemle, 2005/2. szám Tóth J. Zoltán: John Rawls igazságosság-elmélete. Jogelméleti Szemle, 2005/1. szám Tóth J. Zoltán: Oszthatatlan és korlátozhatatlan? Gondolatok az emberi élethez és méltósághoz való jogról az eutanáziahatározat kapcsán. Jogelméleti Szemle, 2005/1. szám Tóth J. Zoltán: Van-e a halálbüntetésnek elrettentő hatása? Collega, 2005 április, 130-135. o. Tóth J. Zoltán: Halálbüntetés vs. szabadságvesztés gazdasági szempontból. Jogi Fórum, 2005. április 10. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés kérdései: a humanitás, a szükségesség és a Justizmord problémái. Themis, 2004. december, 66-79. o. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés az ókorban. Jogelméleti Szemle, 2004/4. szám Tóth J. Zoltán: Richard Posner és a gazdasági jogelmélet. Jogelméleti Szemle, 2004/1. szám Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés és a nemzetközi egyezmények. Jogi Fórum, 2004. január 11. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetésről az elrettentő hatás kérdése és a büntetési célok fényében. Belügyi Szemle, 2003/11-12. szám, 154-167. o. Tóth J. Zoltán: A magyarországi egyetemi-főiskolai oktatás anomáliái. (Elmélkedések a jogászhallgatók általános műveltségéről végzett felmérés apropóján). Jogelméleti Szemle, 2003/4. szám Tóth J. Zoltán: Halálbüntetés: pro és kontra. Jogelméleti Szemle, 2003/2. szám Tóth J. Zoltán: Utópia vagy eszményi társadalom? (Megjegyzések Morus Tamás művéhez). Jogelméleti Szemle, 2003/1. szám Nagy Zsolt Tóth J. Zoltán: A jogi oktatás helyzete. (Felmérés a jogi oktatást befolyásoló tényezőkről). Jogelméleti Szemle, 2002/4. szám Tóth J. Zoltán: A dinamista alkotmányosság és a neoformalista tendenciák. Jogelméleti Szemle, 2002/4. szám Tóth J. Zoltán Ézsiás Béla Gábor: A szakértő rendszerek a jogalkalmazásban. Jogelméleti Szemle, 2002/3. szám Nemzetközi konferencia kiadványban megjelent idegen nyelvű tanulmány: 1. Zoltán Tóth J.: Constitutional and practical dilemmas of passive euthanasia, as right to refuse treatment. Abstract. New Medicine, Vol. XIX, Special edition, p. 16 2. Zoltan, Toth J.: The Regulation of Animal Protection in Hungary. In: J. Kotásek J. Bejček V. Kratochvíl N. Rozehnalová P. Mrkývka J. Hurdík R. Polčák J. Šabata (eds.): Dny práva 2011 Days of Law 2011: Animal as an Object of Legal Relationship Zvíře (živočich) jako předmět právních vztahů. Acta Universitatis Brunensis, Iuridica No. 417, Masarykova univerzita, Brno, 2012 (ISBN 978-80-210-5920-7, ISBN 978-80-210-5910-8) Internet:

http://www.law.muni.cz/sborniky/dny_prava_2011/files/sbornik/zvire.pdf Zhotovení CD ROM: Tribun EU s.r.o., Cejl 32, Brno 1. vydání, Brno, Czech Republic, 2012, 190-199. o. 3. Zoltan J. Toth: The Deterrent Effect of Capital Punishment In the Light of Contemporary Empirical Investigations. In: Motica, Radu I. Bercea, Lucian, Pasca, Viorel (ed.): Conferinta Internationala Bienala / Biennial International Conference. Timisoara, Universul Juridic, Bucharest, 2011, pp. 346-360 Hazai konferencia kiadványban megjelent magyar nyelvű tanulmány: 1. Tóth J. Zoltán: Beccaria a halálbüntetéről: Valóban előzmények nélküli-e az abolíció gondolata? In: Tóth J. Zoltán (szerk.): 250 éves a Dei delitti e delle pene Tanulmányok Cesare Beccariáról. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2015, 49-69. o. 2. Tóth J. Zoltán: Az Alkotmánybíróság oszthatatlansági doktrínájának anomáliái az eutanáziahatározat fényében. In: Trócsányi László (szerk.): Dikaiosz logosz. Tanulmányok Kovács István emlékére. Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2012, 153-163. o. 3. Tóth J. Zoltán: Jogosultság-viszony és jogosultság-alanyok. In: Ficsor Krisztina Győrfi Tamás Szabó Miklós (szerk.): Jogosultságok Elmélet és gyakorlat. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2009, 75-92. o. 4. Tóth J. Zoltán: Hozzászólás a jogdogmatika-vitához. In: Szabó Miklós (szerk.): Jogdogmatika és jogelmélet. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007, 267-269. o. 5. Tóth J. Zoltán: A jogi oktatóvá válás és a jogi oktatói karrier az Egyesült Államokban. In: Nagy Tamás Nagy Zsolt (szerk.): Jogelmélet és önreflexió. Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2007, 171-203. o. 6. Tóth J. Zoltán: Az abolicionizmus ideológiája és a nemzetközi egyezmények hatása a halálbüntetés megszűnésére Magyarországon. In: Hegedűs Bulcsú (szerk.): Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Konferenciája: Globalizáció, avagy a nemzetközi folyamatok hatása a magyar jogrendszerre. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolája, Budapest, 2006, 71-78. o. 2017.10.01.