Kedves Túratársak! A Pénzügyőr Sportegyesület Természetbarát Szakosztálya 2017. évben ismét lehetőséget biztosít, elsősorban tagjai számára egy külföldi kiránduláson való részvételre. A Természetbarát Szakosztály 2017. évtől kezdődően Erdélybe szervez utazásokat, hogy az ottani magashegységeket tagjaink, résztvevőink is megismerjék. Az első évben a Fogarasihavasokba látogatunk el egy 6 éjszakás buszos kirándulás keretében. A kirándulás 2017. július 9-én vasárnap reggel indul és 15-én szombat este ér véget. Az utazások napján, azaz 9-én vasárnap, illetve 15-én szombaton rövid városlátogatások lesznek, de a hosszú utazás miatt csak egy-egy város megtekintése fér bele a napi programba. Hétközben, ha az időjárás engedi az 5 napból 4 nap túrázással fog telni, míg a maradék napon pihentető városlátogatás lesz. Ez csak tervezet, a pihenőnap kijelölése a helyszínen az időjárás függvényében dől el. Aki a pihenőnapon is szeretne túrázni megteheti, nem láncoljuk az autóbuszhoz, azonban a túraútvonalat magának kell kitalálnia. Indulás: 2017. július 9-én 6 órakor a Dózsa György úton lévő nagy autóbusz parkolóból (a Műcsarnok mellett). Az eltérő étkezési igények és a túljelentkezés miatt két szálláshelyen lesz az utazó csapat. MIRUNA PANZIÓ (48 fő) Itt a szállásunkon félpanziós ellátást kapunk, a vasárnapi vacsorától a szombati reggeliig. A szállás és étkezés költsége 60.000 forint. A szállodában 2-3-4 ágyas, szobák vannak, a buszsofőrrel együtt 48 főre foglaltam helyet. A testületi autóbusz költsége 12.000,- Ft/fő. Ha nem kapjuk meg a testületi buszt, akkor várhatóan kicsit magasabb utazási költséggel kell számolni, de azt a PSE átvállalja úgy, mint 2016. évben. Utas- és poggyászbiztosítást a részvételi díj nem tartalmaz, mindenki egyénileg személyre szabva kötheti meg. Aki a Fogarasi-havasokban a hosszú távon indul, kérhet extrém biztosítást, mert lesznek csúcsok, amelyeket megmászunk, és van is egy-két veszélyes terep. A szállás: hivatalos neve: Sambata de Sus, Miruna panzió***. A panzió nem Felsőszombatfalván van, hanem onnan a hegyhez 10 kilométerrel közelebb lévő Felsőszombatfalvi Üdülőtelepen, melynek több román neve is van, egyik: Complex Turistic Sambata. A szállodai szobák mindegyike fürdőszobás, ahol ágynemű és törölköző biztosított. A panzióban 4 db négyágyas, 6 db háromágyas és 7 db kétágyas szobát kaptunk. A turista útvonalak bejárásakor ugyan nem ebben a panzióban szálltam meg az utazási iroda késlekedése miatt, de egyeztettem a helyszínen az üzemeltetővel, és egy éppen lakott 3 ágyas szobát is sikerült megnézni. Nyilván a legjobb szobájukat mutatták, így messzemenő következtetést ebből levonni nem nagyon lehet. Mindenesetre a szoba és a fürdőszoba is tiszta volt, a bútorok modernek, de nem teljesen újak. A megtekintett szobában a megszokott felszerelés mellett volt egy kis hűtő, sík képernyős TV, az árhoz képest nagy fürdőszobában a mosdó és a wc mellett zuhanykabin és bide kapott még helyet, illetve hajszárítót is láttam a fürdőszoba falán. A panzió 3 épületből áll, kértem, hogy a csoport egy épületben legyen, de ezt előre nem tudták garantálni. Az épületek bejáratai között 20-30 méternyi távolság van, mely kőből lévő díszburkolatot kapott, tehát még papucsban is könnyen járható. A negyedik épület a SPA, azaz a fürdőkomplexum a főépülettől immáron kb. 60-80 méterre található. A szállóvendégek a fürdőkomplexumba ingyen beléphetnek és térítésmentesen használhatják a következő létesítményeket: medence (kb. 15x10 méteres, fürdésre használható, kicsit melegebb
2 a vize, mint a sportmedencéknek), finn szauna, masszázs. Van még a komplexumban egy nagy méretű jakuzzi is, amely azonban csak térítés ellenében használható. Ha többen használják egyszerre még megfizethető (40 perc 50 RON, azaz kb. 3.500,- Ft, tehát 7 fő esetén 500,- Ft/fő, mert kb. 7 fő fér el benne). A Fürdőkomplexum 11-21 óra között látogatható. Az ellátás: Félpanzió. Összesen hat vacsora és hat reggeli. A svédasztalos reggelit 7-8 óra között lehet elfogyasztani, a vacsora egységesen 20 órakor lesz. MOUNTEN KING PANZIÓ (16 fő) Itt a szállásunkon csak reggeli ellátást kapunk vasárnaptól szombatig. A szállás és étkezés költsége 4 ágyas szobában 25.000 forint, 2 ágyas szobában 34.000 forint. Ez egy kis családias panzió, nagyon kedves tulajdonos hölggyel és kiváló személyzettel (tapasztalatból tudom, mert ott töltöttünk 4 éjszakát). A panziónak van konyhája és étterme, bővített kontinentális reggelit szolgálnak fel, azaz kávé vagy tea mellett vaj, méz vagy lekvár és pékáru mindenkinek jár. E mellett lehet választani hidegtálat (felvágott, sajt, zöldség), vagy villásreggelit (4 féle omlett, virsli vagy kolbász). Itt a reggeli 7 óra 30 perctől kezdhető. Vacsorát étlapról lehet rendelni, javaslom a grill ételeiket (többféle hús és sajt) salátával, de finom a speciális desszertjük is. Aki itt fog lakni, mikrobusszal utazik, az utazási költség részére is 12.000,- forint. Az üdülőtelepen nincs élelmiszerüzlet, ezért akinek nem elég a félpanziós ellátás hozzon magával megfelelő mennyiségű ennivalót. Javaslom a könnyen kibontható konzerveket (májkrém, húskrém, halkrém), mert hozzá friss kenyeret naponta lehet vásárolni egy pékboltban. Az is megoldható, hogy a csoport részére megveszünk minden nap igény szerint 6-8 kenyeret (nagy kerek kenyerek kaphatók), és mind a két panzió kerthelyiségében porciózzuk. A külföldi kirándulásra jelentkezni a következő e-mail címen lehet: bakonyi.aladar@nav.gov.hu. A jelentkezésről visszaigazolást küldök, amely tartalmazza, hogy a jelentkezés elfogadásra került-e vagy a várólistán hányadik helyen áll a jelentkező. A jelentkezés feltétele az utazási költség (12.000,- Ft) megfizetése. A résztvevőknek a teljes részvételi díjat 2017. június 15-ig megfizetniük. Elfogadott és előlegekkel befizetett jelentkezés után történő lemondás esetén, amennyiben nincs a várólistán senki és nem sikerül helyettes találni, a befizetett és/vagy felhasznált összeg egy része nem téríthető vissza, így az elveszik. Befizetéseket lehet teljesíteni a PSE Természetbarát Szakosztály 2017. éves túratervében szereplő kirándulásain Bakonyi Aladár részére, vagy átutalást is lehet teljesíteni Bakonyi Aladár bankszámlájára: UNICREDIT BANK: 10918001-00000493-15540009. Az átutalásnál kérem a befizető nevét feltüntetni a közlemény rovatban és a túra nevét: Erdély. A tervezett program röviden: 2017. július 9. vasárnap: kiutazás, Déva város megtekintése, szálloda elfoglalása, vacsora 2017. július 10. hétfő: Fogarasi-havasok, hosszú táv: Nagyablak hágó, rövid táv: Szombatfalvi menedékház, visszafelé kolostor látogatás 2017. július 11. kedd: Fogarasi-havasok Transzfogaras, Bilea vízesés, gerinc, vagy csúcstúra 2017. július 12. szerda: Fogarasi-havasok, nehéz túra: Moldován csúcs (2544), hosszú táv: Vistisoarától fel a hegyre a Galbenele csúcs (2436) közelébe, rövid táv: Vistisoarától kis emelkedés a patak mentén, visszafelé kalandpark látogatás 2017. július 14. csütörtök: Városlátogatás, Brassó, Fogaras
3 2017. július 15. péntek: Királykő-hegység, Zarnesti-ig busszal, nehéz túra: Királykő legmagasabb pontjának megmászása (Pásztor Orom 2238m), közepes táv: Kis Királykő (Piatra Mica 1760m) csúcsának megmászása, séta táv: a falu közelében séta, minimális szintemelkedéssel. 2017. július 16. szombat: Gyulafehérvár (Alba Iulia), ebéd, hazautazás A programok és útvonalak változtatásának jogát az időjárás függvényében fenntartom! A tervezett program részletesen: 2017. július 9. vasárnap: Indulás reggel 6 órakor a megjelölt helyről. A busz Kecskemét környékén az autópályán egy benzinkútnál áll meg először (7-8 óra között), ahol a reggeli kávét és étkezést meg lehet ejteni. Következő megállónk kb. másfél óra után, a határátlépést követően lesz amikor az autópálya matricát kell megvásárolni. Ezután ha szükséges még megállunk a román autópályán egy benzinkútnál, de szeretnénk mielőbb Dévát elérni, ahol érkezéstől függően 2-3 órát állunk, amikor is a várost és a várat lehet megtekinteni, felvonó visz fel a várba. Várható érkezés a szálláshelyünkre 19-20 óra között, vacsora 20 órakor. 2017. július 10. hétfő: Reggeli 7 órakor, indulás hosszú távnak 8 órakor, rövid távnak fél 9-kor gyalog a következő útvonalakon: Hosszú táv: Statiunea Climaterica Sambata (Felsőszombatfalvi Üdülőtelep) Cabana Valea Sambetei (Szombatfalvi menedékház) Fereastra Mare a Sambatei (Nagy ablak 2188 m) Slanina (Slanina-csúcs 2268 m) Fereastra Mica a Sambatei (Kis ablak 2196 m) Szombatfalvi menedékház Felsőszombatfalvi Üdülőtelep Táv: 22 km Szintemelkedés: 1570 méter. Útvonalvezető: Bakonyi Aladár. Rövid táv: Statiunea Climaterica Sambata (Felsőszombatfalvi Üdülőtelep) Cabana Valea Sambetei (Szombatfalvi menedékház) Felsőszombatfalvi Üdülőtelep Táv: 14 km Szintemelkedés: 650 méter. Útvonalvezető: Bakonyiné Hajdu Ágnes. A rövid távon indulók ennél rövidebb és könnyebb útvonalat is teljesíthetnek, ha korábban visszafordulnak és nem mennek fel a menedékházig. A vízesésig az út 5 km, azaz oda-vissza 10 km, és csak mintegy 100 méteres szintet kell leküzdeni, ráadásul az út a vízesésig nem túl meredeken emelkedik, azonban onnan már meredek lesz felfelé. Korai visszaérkezés esetén megtekinthető a panziótól légvonalban 150 méterre, de kövezett úton 600 méterre lévő ortodox kolostor, rendház és akadémia, valamint gyönyörű kertje. A hosszú távosoknak is érdemes meglátogatni a létesítményt, amikor lesz rá idejük. 2017. július 11. kedd: Reggeli 7 órakor, indulás 8 órakor autóbusszal Transzfogarasra. A rövid távosok a felvonó alsó végállomásánál kb. 10 óra 30 perckor szállnak ki a buszból, a hosszú távosok a felső végállomásnál 11 óra után szállnak ki, a Bilea tónál lévő parkolóban, ahol a busz egész nap parkol. A busz 16 órakor indul vissza. A hosszú távosok választhatnak egy gerinc túra, vagy egy csúcs között. A rövid távosok Bilea-vízesés mellett tesznek sétát oda-vissza, majd felvonóval felmennek a Bilea tóig a buszhoz. A felvonó díja 30 RON (kb. 2.100,- forint). Aki nem szeretne felvonóval felmenni, felmehet gyalogosan is a Bilea tóig a sárga + jelzésen, az útvonal végig emelkedik, nem lehet eltéveszteni az utat, de nem lesz útvonalvezető. Fent a tónál a bazársoron sok román lei-t el lehet költeni. Étkezési lehetőség is van a lacikonyhától a Michelin csillagos étteremig. Mikrobuszokba lehetőleg azok üljenek, akik a hosszú távot fogják választani, hogy az alsó parkolóban ne kelljen megállni a mikrobuszoknak. Vélhetően még a
4 nagy buszban is fognak hosszú távosok ülni. Ültetés reggel attól függően ki melyik hosszú távot választja. Hosszú táv gerinc túra: Lacul Balea (Bilea-tó) Saua Caprei (Zerge-nyereg) Lacul Capra (Zerge-tó) Fereastra Zmeilor (-kapu) vissza ugyanazon a gerincúton a Bilea-tóhoz Táv: 7,4 km Szintemelkedés: 785 méter 4 óra alatt teljesíthető út. Csúcstámadás: Lacul Balea (Bilea-tó) Saura Caprei (Zerge-nyereg) Saua Vaiuga (Vajuganyereg) Vanatarea lui Buteanu (Buteanu-csúcs 2507 méter) Indicator spre Caldarea Vaiugi () Netedu (Netedu-csúcs 2285 m) Indicator spre Caldarea Vaiugi () Lacul Balea (Bileató) Táv: 4,2 km Szintemelkedés: 750 méter. Útvonalvezetők: Balogh Gábor, Bakonyi Aladár. Rövid táv: Cabana Balea Cascada (Bilea menedékház) Cascada Balea (Bilea-vízesés) Cabana Balea Cascada (Bilea menedékház) Táv: 2 km Szintemelkedés: 260 méter A vízesés lábához először a piros +, majd a piros o jelzésen kell menni. Aki inkább fel akar menni a tóhoz, annak végig a piros + jelzést kell követnie egy nem túl meredeken emelkedős, patak melletti úton (7 km 960 m szint). A meredek út a kék jelzésen visz fel a tóhoz (5 km 860 m szint). Útvonalvezető: Bakonyiné Hajdu Ágnes. 2017. július 12. szerda: Reggeli 7 órakor, indulás nehéz túrának 8 órakor mikrobusszal, a hosszú és rövid távnak fél 9- kor gyalog. A nehéz túrán maximum 18 fő vehet részt, mert ennyi ember fér el a két mikrobuszban. Jelentkezés előző nap vacsora megkezdéséig, túljelentkezés esetén az útvonalvezető (Balogh Gábor) egyetértésével Bakonyi Aladár dönt a részvevőkről a vacsora végeztéig. Mikrobusszal 5 km-t tesz meg a társaság a hegy felé a hétfőn már megismert útvonalon. A vízesésnél kiszállnak a résztvevők a buszból, onnan indul a gyalogtúra. Útvonal: Vízesés Cabana Valea Sambetei (Szombatfalvi menedékház) Fereastra Mare Sambetei (Nagy ablak 2188m) Slanina (Slanina-csúcs 2268m) Fereastra Mica Sambetei (Kis ablak 2196) Galasescu Mic (2398m) Fereastra Racorele (2297m) Saua Galasescului Galbenele (2436m) Saua Galbenele Hartopul Ursului (2454m) Portita Vistei Vistea Mare (Nagy Vist 2524m) Moldoveanu (Moldován csúcs 2544m) Táv: 20 km, szintemelkedés: 1800 méter. Útvonalvezető: Balogh Gábor. Rövid és Közepes táv: Statiunea Climaterica Sambata (Felsőszombatfalvi Üdülőtelep) Vistisoara Galbenele csúcs alatti rész vissza ugyanazon az úton. Dél felé indulunk egy patak mentén Vistisoarától fel a hegyre. Közepes távon mindenki addig megy fel a hegyre amíg kedve tartja, ugyanis eleinte lankás az emelkedő, majd fokozatosan egyre meredekebb lesz, a végén már szinte sziklamászás, az út véget ér a hegy alatt, így a csúcsra nem lehet felmenni, egyébiránt időnk sem lenne elegendő. Rövid távosok végig a patak mellett mennek egészen a betonhídig. Rövid táv: 10 km Szintemelkedés: 160 méter. Közepes táv: maximum 22 km Szintemelkedés: maximum 1180 méter. Az útvonalon gombászási lehetőség is lesz, de nagyon meredek a hegyoldal ahová fel kell kapaszkodni a gombák megtekintéséért. Kalandorok előnyben. Visszafelé úton lehetőség van egy kalandpark meglátogatására, illetve egy kegyhely megtekintésére, ahol egy bővizű foglalt forrás is található. Útvonalvezetők: Bakonyiné Hajdu Ágnes és Bakonyi Aladár. 2017. július 13. csütörtök: Reggeli 7 órakor, indulás 8 órakor autóbusszal Brassóba. Érkezés 10 órakor a várfal melletti buszparkolóba. Szabad program délután 3 óráig. A parkoló mellett hosszú sétaút található (Petőfi Sándor sétány). A parkolótól 150 méterre egy felvonó működik, mely a hegyre visz fel, ahonnan csodás kilátás nyílik a városra és a vidékre. Az óváros 20 percre található a parkolótól, ahol rengeteg a látnivaló. Aki ebédelni szeretne az óvárosban megteheti. Brassóból 15 órakor indulunk visszafelé, az úton megállunk 16 órakor Fogaras város főtere közelében lévő
5 buszparkolóban, ahol az Ortodox templom és a mellette lévő vár megtekintésére lesz lehetőség. Visszaindulás Fogarasból 18 órakor, érkezés a panzióba 19 órakor. 2017. július 14. péntek: Reggeli 7 órakor, indulás 8 órakor autóbusszal a Királykő hegységbe. Érkezés 10 óra környékén. Mikrobusszal azok a turisták utaznak, akik a nehéz túrát választják. Jelentkezés a szerdai napnál felvázoltak szerint. Visszaindulás 17 órakor. Nehéz túra: Zarnestitől piros sávon, földúton mikrobusszal 10 km a Plaiul menedékházig. Gyalogtúra: Cabana Plaiul Foii (Plaiul menedékház) Tamas (Tamás menedékház) Esőház Pihenőhely La Om (Pásztor Orom, végig piros sáv jelzés). Vissza ugyanazon az úton, vagy időjárástól függően gerinctúra után lejövetel a piros kör és a piros háromszög jelzésen a mikrobuszokig. Táv: 12-15 km Szintemelkedés: 1400-1500 méter. A gerincen nehezen járható az út, ha az időjárás nem szeszélyes, akkor is nehéz teljesíteni a rendelkezésre álló idő alatt a gerinctúrát, ezért a mikrobuszok reggel külön indulnak, nem várják be a nagy buszt, illetve délután tovább maradhatnak a térségben, később indulhatnak vissza. Útvonalvezető: Balogh Gábor. Közepes táv: Zarnesti (kék sáv, piros kereszt közös jelzés) Fantana lui Botorog (sárga sáv, majd kék kör) Crucea din Carpati (kék kör) Piatra Mica (Kiskirálykő, kék kör) Belvedere Saua Crapaturii (sárga sáv) Cabana Curmatura (sárga sáv) Cruce (sárga sáv) Fantana lui Botorog (kék sáv, piros kereszt közös jelzés) Zarnesti Táv: 12 km Szintemelkedés: 1000 méter. Az útvonal kis része gerinc túra. A szintemelkedés nagy része 3,5 km alatt teljesítendő, tehát nagyon meredek. A nehéz rész a Mátraháza-Kékestető sípálya útvonalához hasonlítható meredekségében, csak jóval hosszabb a résztávja. Aki útközben jön rá, hogy nem tudná teljesíteni, ugyanazon az úton visszatérhet a kiindulási pontra, nem lehet eltévedni. Útvonalvezető: Bakonyi Aladár. Rövid táv: Zarnesti (végig a kék sáv, piros kereszt közös jelzésen) Fantana lui Botorog Prapastiile Zarnestilor Panou informativ (információs tábla, ahol a kék sáv és a piros kereszt elválik egymástól) ugyanazon az úton vissza Zarnestiig Táv: 10 km Szintemelkedés: 280 méter egy idő után a völgyben visz az út. Hamarabb is vissza lehet fordulni. Útvonalvezető: Bakonyiné Hajdu Ágnes. 2016. július 15. szombat: Reggeli 7 órakor, indulás 8 órakor autóbusszal hazafelé. Útközben megállunk Gyulafehérváron városnézésre és ebédre. Budapestre érkezés várható ideje 20 óra. További információk: A Fogarasi-havasok nem hasonlít a Magas Tátrára sem jellegében, sem járhatóságában. Nincs annyi kiépített út, nincsenek felszerelt menedékházak, tehát a komfortfokozata jóval szegényesebb, éppen ezért sokkal érintetlenebb, vadregényesebb terület. A kirándulásokat úgy állítottam össze, hogy mindenki a saját felkészültsége alapján választhat belőle. Ha előző nap jobban elfáradt, bátran választhatja a következő napon a könnyebb, rövidebb távot, ha viszont kipihenten ébred, akkor keményebb is lehet a napja. A Fogarasihavasokban sem lesz velünk helyi túravezető, a honi túravezetők nem vezethetnek külföldön túrát, így felelősséget sem tudnak vállalni senki testi épségéért. Éppen ezért mindenki sokkal jobban figyeljen a csoportvezetőkre, nehogy lemaradjon a csoporttól, illetve szóljon a csoport vezetőjének, ha előre megy, és nem kíván a csoporttal tartani, hogy ne várjanak rá hiába a többiek.
6 A kirándulásokon mindenképpen szükséges hátizsák, a 7 napra mindenki hozzon két bejáratott túrabakancsot (tavaly szerencsére nem kellett másik), melyből legalább az egyik legyen magas szárú és keménytalpú. A hátizsákban mindig legyen két pár zokni, amely nem foglal nagy helyet és nem is nehéz. Esőkabát, vagy teljes esőfelszerelés (vízhatlan nadrág+felső) minden nap szükséges lehet. Vizet, akár egy kartonnal is lehet hozni otthonról fejenként (a busz elbírja), de sok a hegyi forrás is, lehet belőlük vizet vételezni, ha fölötte biztosan nincs szennyező anyag (lakott település, menedékház). Legalább 1 liter víz legyen induláskor a zsákban. Aszalt gyümölcs, alma, müzli szelet, nápolyi, csoki vagy más gyorsan felszívódó könnyű súlyú étel legyen nálunk minden nap. Ha az otthonról hozott készlet kifogyott, a keddi és a csütörtöki napokon fel lehet tölteni a készletet. Ügyeljünk arra, hogy hátizsákunk optimális súlyú legyen, mert plusz súly nagyobb fáradtságot okoz, súlyos energiákat emészt fel, és a sérülés kockázatát is emeli. Napvédő és rovarriasztó szerek szükségesek lehetnek. A hegyen nagyon gyorsan változik az időjárás, minél magasabban vagyunk, annál kiszámíthatatlanabb, 2000 méter felett a Fogarasi-havasokban ez még inkább látható. Bejáráskor volt olyan időszak a Bilea tó felett, hogy 2 percenként váltakozott a köd és a napsütés. Ez megismétlődött legalább tízszer egymás után, amely során a hőérzet nagyon változik, erre legyünk mindig felkészülve. A nap a hegyen sokkal jobban tűz, nem is érezzük, de akár a fejbőrünk is leéghet még a hosszú haj alatt is, ezért fejfedőt használjunk a nap ellen. Az interneten több helyen elérhetők a kirándulásunk útvonalairól, városlátogatásaink helyeiről szóló információk, így aki szeretne többet tudni böngésszen, sok adatot, képet, videót, leírást lehet találni különböző internetes oldalakon. Üdvözlettel: Bakonyi Aladár 06-20-534-5145