Uj orvostörténeti internetes adatbázisok a Magyar Tudománytörténeti Intézet összeállításában

Hasonló dokumentumok
Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar. Előzetes tanszéki javaslat tantárgy befogadási kérelemhez. 2014/2015-os curriculum alapján

KAPRONCZAY KÁROLY AZ ORVOSTÖRTÉNELEM SZÁZADAI

A 2014/2015-ös tanévben hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatók kurrikuluma felmenő rendszerben

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre

Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés ÁGYSZÁM

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség Honvédkórház

Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Általános Orvostudományi Kar órarendje I. évfolyam (14 csoport) 2015/2016. tanév I. félév ÓRA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

csecsemő- és gyermekgyógyászat sürgősségi betegellátó egységben szervezett szakellátás

Belgyógyászat Angiológia, phlebológia, lymphológia, Haematológia Endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

A magyarországi közegészségügy története

Fogorvos szak 2010 KINEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GY SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés ÁGYSZÁM

Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM

A ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

Kunhegyes település ellátási adatai

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

belgyógyászat haematológia endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár TÁJÉKOZTATÓJA. a Fiatal Szakorvosok Támogatási Programjáról

rszággyiks Hivatala Irományszám : Érkezett : 2006 DEC 0 4.

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

A teljesítmény-volumen korlát (keret) hatása az onkológiai ellátás finanszírozására

Szakma megnevezése Szakmakód Ágyszám. Belgyógyászat Gasztroenterológia Sebészet

település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest I. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest I. kerület Allergológia és klinikai

I.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat II.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat MEZŐKÖVESDI BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. belgyógyászat angiológia, phlebológia, lymphológia. haematológia

ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNY MEDICINĂ GENERALĂ

csecsemő- és gyermekgyógyászat csecsemő-és gyermek fül-orrgégegyógyászat

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár TÁJÉKOZTATÓJA. a Fiatal Szakorvosok Támogatási Programjáról

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. belgyógyászat angiológia, phlebológia, lymphológia

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza általános belgyógyászat

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet Egyszemélyes Nonprofit Közhasznú 0100 általános belgyógyászat

I. évfolyam FOK ( csop.) TANÉV 1. félév

Belgyógyászat Gasztroenterológia Sebészet Szülészet

Nyugat-közép- Magyarország Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. nefrológia

Mosonmagyaróvár 9200 Régi Vámház tér Belgyógyászat Belgyógyászat

15/2005. (V. 2.) EüM rendelet. az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei

VIZSGANAPTÁR. rendeletben meghatározott szakmegnevezés használatára lesznek jogosultak.

angiológia, phlebológia, lymphológia 01 Belgyógyászat endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

3. Az orvostörténelem művelése a hazai tudományos társaságokban

401/2017. (XII. 15.) Korm. rendelet a rehabilitációs orvosszakértői névjegyzékről és a foglalkozási rehabilitációs szakértői névjegyzékről

Pilisborosjenő település ellátási adatai

150 éve indult meg a modern magyar közegészségügy kialakítása. XXIV. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, október 4.

Projektzáró beszámoló

Az egyes tárgyak előadóinak neve. Kötelező és kötelezően választható tárgyak

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

SZENTÁGOTHAI DOMINIK SZERPENTÁRIUSKÉPZŐ EGYETEM

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

Budapest XIV. kerület település ellátási adatai

Szerző Cím Kiadó Kiadás éve Példány

TELEPÜLÉS SZAKMA PROG INTÉZMÉNY Abony Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház, Bp. Abony Allergológia és klinikai immunológia 2 Semmelweis Egyetem Abony

félév félév Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/ Kommunikáció beteggel,

Budapest XVIII. kerület település ellátási adatai

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Budapest XIII. kerület település ellátási adatai

Fogorvos szak 2012* KINEK MIKOR FÉLÉV SZEM KÓD CÍM FELELŐS EGYSÉG EF1 EF2 EF3 EA GYAK SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT

a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató megnevezése Szolgáltató 6 jegyű

hatályos: A vizsgára történő jelentkezés és a szükséges dokumentumok beérkezési határideje: május 1 31.

a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató megnevezése a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

Kecskemét, július

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

belgyógyászat haematológia gasztroenterológia nefrológia

Szakképzés megnevezése Törzsképzési idő alatt kötelező tanfolyam Szakgyakorlati idő alatt kötelező tanfolyam

A Nemzeti Vizsgabizottság közleménye szakvizsgára történő jelentkezésről és vizsganaptárról a tavaszi vizsgaidőszakra

Mende település ellátási adatai

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Nemzeti Vizsgabizottság közleménye szakvizsgáiról a tavaszi vizsgaidőszakra EüK 13.

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

Tiszaug település ellátási adatai

Foktő település ellátási adatai

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

J E L E N T K E Z É S I L A P

Csömör település ellátási adatai

Egészségügyi Közéleti Hírek. Tisztelt Lakosok!

Bükkszentmárton település ellátási adatai

,ú1gyüids Hivatala. 1iom li'.yszt.1i11 : Érkezett> 2008 DEC 0 1.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Nemzeti Vizsgabizottság közleménye szakvizsgáiról a őszi vizsgaidőszakra EüK. 3.

Múzeumpatikák Magyarországon

SZTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ Az írásbeli záróvizsgára történő jelentkezés feltételei:

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Kredit Előfeltétel Jelleg Előadás Gyak. Ter. gyak. K Igen K K Igen K 28 0 EKAT N EKAT N EKAT N EKAT N

Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak képalkotó diagnosztikai analitika szakirány. minta - tanterve

Általános orvos szak 2015

Kedd A modern európai integráció története szeminárium BTOTOR6N A tömeghadseregek kora előadás BTMTNTORT

Abony település ellátási adatai

Átírás:

GAZDA ISTVÁN Uj orvostörténeti internetes adatbázisok a Magyar Tudománytörténeti Intézet összeállításában A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma elhatározta, hogy egy nagy orvostörténeti adatbázist hoz létre az orvostörténet tantárgy háttéranyagaként. Ezt a tantárgyat az egyetemen Szállási Árpád dr. vezette be és tanította éveken át nagy sikerrel. Szállási dr. halála után hetente más-más előadó szakanyagából áll össze a féléves studium anyaga, a házi dolgozatok elkészítését pedig nagyban segíti a teljes szövegű orvostörténeti anyagokat tartalmazó, interneten hozzáférhető két nagy adattár. Ezek anyagát a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár szakemberei, valamint a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai állították össze. A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma elhatározta, hogy egy nagy orvostörténeti adatbázist hoz létre az orvostörténet tantárgy háttéranyagaként. Ezt a tantárgyat az egyetemen S z á l l á s i Á r p á d d r. vezette be és tanította éveken át nagy sikerrel. Szállási dr. halála után hetente más-más előadó szakanyagából áll össze a féléves studium anyaga, a házi dolgozatok elkészítését pedig nagyban segíti a teljes szövegű orvostörténeti anyagokat tartalmazó, interneten hozzáférhető két nagy adattár. Ezek anyagát a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár szakemberei, valamint a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai állították össze. A szövegek többsége az interneten szétszórtan hozzáférhető anyagok rendszerezett gyűjteménye, amelyet a szakemberek néhány más anyag digitalizált változatával tettek teljesebbé. Az Egyetem úgy döntött, hogy Szállási Árpád valamennyi orvostörténeti írása kerüljön feldolgozásra, s ezért hozták létre a http: / /szallasi.orvostortenet.hu / adatbázist. Más orvostörténészek írásaiból állt össze az http://olvasm anvtar.orvostortenet.hu/ adatbázis, amelynek anyagát a debreceni Kenézy Orvostörténeti Gyűjtemény munkatársai és a budapesti szakemberek közösen bővítik. A SZÁLLÁSI ÁRPÁD ÍRÁSAIT BEMUTATÓ ADATBÁZIS SZERKEZETE 1. O rvostörténészekről 2. A felsőoktatás történetéből 3. A katonaorvoslás, honvédorvoslás történetéből 4- Szakm atörténetek 4.1. Szülészet 4.2. Sebészet, urológia 4.3. Közegészségügy 4.4. Más szakterületek 27

5. Orvosi helytörténet 6. Egyes orvosokról szóló írások 6.1. Külföldi orvosok 6.2. Magyar orvosok 7. Neves személyiségek betegségei, orvosai 8. Orvosírók 8.1. Külföldiek 8.2. Magyarok 9. Orvosi folyóiratok 10. Orvosi kongresszusok, orvostársaságok 11. Művelődéstörténeti vonatkozások 12. Más orvostörténeti témakörök 10.23716/TTO.20.2013.05 * * * A HAT NAGY EGYSÉGBŐL ÁLLÓ INTERNETES ORVOSTÖRTÉNETI OLVASMÁNYTÁR SZERKEZETE 1. Orvostörténészek munkásságáról szóló írások 1.1. A z orvostörténet-írásról, a magyar és külföldi orvostörténeti irodalomról 1.2. Magyar orvostörténészek 2. írások az orvostudom ány egyetemes történetéről 2.1. Bibliográfiák 2.2. Összefoglaló írások, könyvrészietek 2.3. A z egyes történelmi korokhoz kapcsolódó orvostörténeti tanulmányok 2.3.1. Az őskori gyógyításról szóló írások 2.3.2. Az ókori mezopotámiai és egyiptomi orvoslásról szóló írások 2.3.3. Az ókori görög, római és más területek orvoslásáról szóló írások 2.3.3.1. Görög orvoslás 2.3.3.2. Római orvoslás 2.3.3.3. Más földrajzi területek 2.3.4. A középkori orvoslásról szóló írások 2.3.4.1. Középkori Kelet 2.3.4.2. Középkori Európa 2.3.4.3. Más földrajzi területek 2.3.5. Humanizmus, reneszánsz, reformáció 2.3.6. Az újkori orvoslásról szóló írások 2.3.7. A XX. századi orvostudományról szóló írások 2.4. Egyetemtörténeti, oktatástörténeti írások 2.5. Kórháztörténeti írások 2.6. Járvány történetek 2.7. Orvosi eszközök, eljárások történetéről írt tanulmányok, a homeopátia múltjáról 2.8. írások a katonaorvoslás történetéről 2.9. Szakmatörténetek (egyetemes) 2.9.1. Paleoantropológia története. Paleopatológia története. Antropológia története. Anatómiatörténet 2.9.2. Élettan története 28

2.9.3. Orvosi vegytan. Biokémia története 2.9.4. Patológia története 2.9.5. Mikrobiológia, immunológia története 2.9.6. Gyógyszertan története. Gyógynövények 2.9.7. Igazságügyi orvostan története 2.9.8. Belgyógyászat története 2.9.9. Sebészet, plasztikai sebészet, idegsebészet története 2.9.10. Urológia története 2.9.11. Szülészet - nőgyógyászat története 2.9.12. Gyermekgyógyászat története 2.9.13. Bőrgyógyászat és venerológia története 2.9.14. Ideg- és elmegyógyászat, pszichiátria története 2.9.15. Szemészet története 2.9.16. Fül-orr-gégegyógyászat története 2.9.17. Stomatológia története 2.9.18. Röntgenológia és radiológia története 2.9.19. Balneológia története 2.9.20. Közegészségügy története 2.9.21. Táplálkozástudomány története 2.9.22. Munkaegészségügy - iparegészségügy története 2.9.23. Betegápolásügy története 2.9.24. Mentésügy története, Vöröskereszt 2.10. A z egyes orvosokról és természettudósokról szóló tanulmányok (a személyek betűrendjében) 2.10.1. Orvosokról szóló tanulmányok 2.10.2. Az orvosok munkáját segítő természettudósokról szóló tanulmányok 2.11. Neves személyiségek betegségei, orvosai (a személyek betűrendjében) 2.12. Orvosírók, orvos művészek 2.13. Régi orvosi könyvek, orvosi folyóiratok, könyvtárak, levéltárak, írások az orvosi nyelvről 2.14. A természetgyógyászatról és az alternatív orvoslásról 2.15. Más orvostörténeti kérdéskörök 2.16. Orvosi numizmatika, orvosi vonatkozású művészeti alkotások 2.17. Orvosi társaságok, Orvosi kongresszusok 3. M agyar orvostörténet 3.1. Bibliográfiák 3.2. Összefoglaló művek, könyvrészietek 3.3. A z egyes történelmi korokhoz kapcsolódó orvostörténeti tanulmányok 3.3.1. Több korszakot átfogó írások 3.3.2. Középkor 3.3.3. Humanizmus, reneszánsz, reformáció 3.3.4. Újkor 3.3.5. XX. század 3.4. Egyetemtörténeti írások, peregrináció, egészségügyi oktatási intézmények 3.4.1. Magyar diákok külföldi egyetemjárása 3.4.2. Pozsonyi egyetem, Nagyszombati egyetem és az utóbbi előtörténete 3.4.3. Budai majd pesti Tudományegyetem orvosi kara 3.4.4. Kolozsvári Tudományegyetem orvosi kara 3.4.5. Debreceni Tudományegyetem orvosi kara 29

3.4.6. Pozsonyi, majd pécsi Tudományegyetem orvosi kara 3.4.7. Szegedi Tudományegyetem orvosi kara 3.4.8. Más felsőoktatási intézmények és egyetemi karok 3.4.9. A felsőoktatás történetéről szóló összefoglaló írások 3.5. Kórháztörténeti írások, más egészségügyi intézmények történetéről készült írások 3.6. Orvosi helytörténet, topográfia 3.6.1. Erdély 3.6.2. Felvidék 3.6.3. Egyes településekhez köthető leírások 3.6.3.1. Pest-Buda 3.6.3.2. Debrecen 3.6.3.3. Más települések, tájegységek 3.7. Járványtörténetek 3.7.1. Általános összefoglaló írások 3.7.2. Történeti leírások a pestisről 3.7.3. Történeti leírások a tífuszról (morbus hungaricus) 3.7.4. Történeti leírások a himlőről és a védőoltásokról 3.7.5. Történeti leírások a koleráról 3.7.6. Más kórokozók okozta járványokról, fertőző betegségekről, oltóanyagokról 3.8. írások a katonaorvoslás történetéről 3.8.1. A Rákóczi-szabadságharc egészségügyi kérdéseiről 3.8.2. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egészségügyi kérdéseiről 3.8.3. Az I. világháború magyar vonatkozású egészségügyi kérdéseiről 3.8.4. A II. világháború magyar vonatkozású egészségügyi kérdéseiről 3.8.5. Más hadi események egészségügyi kérdéseiről, általános írások a katonaorvoslás történetéről 3.9. Kapcsolattörténeti tanulmányok 3.10. Orvosi eszközök, eljárások történetéről írt tanulmányok 4. Szakm atörténetek (magyar) 4.1. Paleoantropológia története. Paleopatológia története. Antropológia története. Anatómiatörténet 4.2. Élettan története 4.3. Orvosi vegytan. Analitikai kémia. Orvosi fizika 4.4. Patológia története 4.5. Mikrobiológia, immunológia története 4.6. Gyógynövények, gyógyszerészet története, gyógyszergyárak 4.6.1. Gyógynövények, herbáriumok - történeti jellegű írások 4.6.2. Gyógyszerészet története általában (gyógyszerészképzés, jogi kérdések, gyógyszerkönyvek) 4.6.3. Gyógyszertárak történetéből 4.6.4. Gyógyszergyárak történetéből 4.7. Igazságügyi orvostan, törvényszéki orvostan története 4.8. Belgyógyászat története 4.9. Sebészet, plasztikai sebészet, idegsebészet története 4.10. Urológia története 4.11. Szülészet - nőgyógyászat története 4.11.1. Általános 4.11.2. Bábaság 30

4.12. Gyermekgyógyászat története 4.13. Bőrgyógyászat és venerológia története 4.14. Ideg- és elmegyógyászat, pszichiátria története 4.15. Szemészet története 4.16. Fül-orr-gégegyógyászat története 4.17. Stomatológia története 4.18. Röntgenológia és radiológia története 4.19. Balneológia története 4.19.1. Ásványvizek, gyógyforrások 4.19.2. Egyes gyógyfürdők történetéről megjelent írások 4.19.3. Általános történeti írások a gyógyforrásokról és gyógyfürdőkről 4.20. Közegészségügy története 4.20.1. Anya- és csecsemővédelem, gyermeknevelés 4.20.2. Iskolaegészségügy története 4.20.3. Munkaegészségügy, iparegészségügy, vasútegészségügy története 4.20.4. Alkoholizmus, dohányzás 4.20.5. Biztosításügy 4.20.6. Más közegészségügyi kérdések 4.21. Táplálkozástudomány története 4.22. Betegápolásügy története 4.23. Mentésügy története, Vöröskereszt 4.24. A homeopátiáról megjelent történeti írások 4.25. A népi gyógyászat múltjáról, a természetgyógyászatról és az alternatív orvoslásról megjelent írások 4.26. Más orvosi szakágak 5. Orvosok, gyógyszerészek és neves betegek 5.1. Egyes orvosokról és gyógyszerészekről szóló tanulmányok (a személyek betűrendjében) 5.1.1. AB 5.1.2. CDEF 5.1.3. GHIJ 5.1.4. KLMN 5.1.5. OPRS 5.1.6. Semmelweis 5.1.7. STUV 5.1.8. WXYZ 5.2. Neves személyiségek betegségei, orvosai (a személyek betűrendjében) 5.3. Orvosírók, orvos művészek 5.4. Más természettudósokról 6. Speciális fejezetek az orvostudomány magyarországi történetéből 6.1. A z orvostudomány művészeti vonatkozásai 6.1.1. Művészeti alkotások, nyomtatott illusztrációk 6.1.2. Orvosi numizmatika 6.2. Régi orvosi könyvek, kéziratok, vények, régi orvosi folyóiratok, könyvtárak, levéltárak, m ú zeumok 6.2.1. Folyóiratok 6.2.2. Könyvek, kéziratok, vények 31

6.2.2.1. Könyvek 6.2.2.2. Kéziratok 6.2.2.3. Vények 6.2.3. Könyvtárak, levéltárak, múzeumok 6.3. Orvosi társaságok, Orvosi kongresszusok 6.4. Orvosi nyelv 6.5. Más orvostörténeti kérdéskörök 6.6. Művelődéstörténet, irodalomtörténet és egyéb történeti témakörök 10.23716/TTO.20.2013.05 * * * A fentieken túlmenően a Kovách Imre orvostörténeti kéziratot feldolgozó K a p ro n cza y K a ta lin dr. és a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai közösen elkészítettek egy adatbázist, amelyben nagyszámú, már digitalizált régi hazai és néhány bécsi magyar orvosi disszertáció teljes szövegét adták közre. Elérhetősége: www.orvostortenet.hu/disszertaciok Eddig 532 db disszertációt helyeztek el az adatbázisban, amelynek összeállítását a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézete is támogatta, ehhez az intézményhez tartozik az egyetemen folyó orvostörténeti oktatás, s ők adják elő a gyógyszerészettörténetet is a Gyógyszerésztudományi Kar hallgatói számára. Az orvostörténeti kutatásokat támogatja a Magyar Orvostörténelmi Társaság (http:// mot.tudoinanvtortenet.hu/) és a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság (http://www. avoavszeresztortenet.hu/) is. A szakma központi folyóirata az Orvostörténeti Közlemények, amelynek cikkanyagát az Arcanum Adatbázis Kft. digitalizálta (http://m uzeum.arcanum.hu/ kiadványok/). A szerző elérhetősége: Dr. Gazda István igazgató Magyar Tudománytörténeti Intézet e-mail: tudomanytortenet@gmail.com 32