Solymár Polgárőr és Tűzoltó Egyesülete



Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata November 01-től érvényes

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

119/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet. az önkéntes tűzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról. Az önkéntes tűzoltóság feladata

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület egységes szerkezetbe foglalt alapszabálya

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

E L Ő T E R J E S Z T É S

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

Alapszabály. 1. A társadalmi szervezet neve: Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület. 2. Székhelye: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 6.

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések

Rubato Művészeti Egyesület Alapszabálya

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

OLCOTE HOCKEY CLUB. H 2337 Délegyháza Fácán utca 8. Honlap: ; olcote@hockey.hu ; Tel.:

ALAPSZABÁLY. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a október 26-i közgyűlés) (Módosította a november 19-i közgyűlés)

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT

Egyesületi alapszabály

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

Szervezeti és Működési Szabályzat

Alapszabályzat március

A FEJLŐDŐ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály. I. Általános rendelkezések

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

Mezőszentgyörgyi Polgárőr Szövetség Alapszabálya

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

I. Általános rendelkezések

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

A Marvel Team Testépítő Szabadidő Sport Egyesület alapszabálya

SíTV Sportegyesület ALAPSZABÁLY

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

A "p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y" Egyesület ALAPSZABÁLYA

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre

Magyarországi Iskolai Szociális Munkások Közhasznú Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

SIMONTORNYA ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET 7081 Simontornya Szt. István k. u. 1. ALAPSZABÁLYA

AZ EGYESÜLET ADATAI. 2. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Medgyessy Ferenc u. 6/C fsz. 6.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

EDYN ECUMENICAL DIACONAL YEAR NETWORK KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A Magyar Orvosok Sportegyesületének

Veszprémi Motoros Egyesület M KÖDÉSI SZABÁLYZAT

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

A Szegedi Szlovákok Egyesülete alapszabálya. Általános rendelkezések II. Az egyesület alapelvei

Szervezeti és működési szabályzat

Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

Munkabiztonsági, Foglalkozás-egészségügyi, Tűz- és Környezetvédelmi Egyesület 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. ALAPSZABÁLY

A SZENTENDREI REFORMÁTUS GIMNÁZIUMÉRT ÉS KOLLÉGIUMÉRT EGYESÜLET. Alapszabálya

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA AZ EGYESÜLET NEVE, CÍME, MŰKÖDÉSI TERÜLETE, PECSÉTJE

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Vasutasok Szakszervezete Felügyelő Bizottságának ÜGYRENDJE

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

A Magyar Coach Egyesület alapszabálya

Átírás:

Solymár Polgárőr és Tűzoltó Egyesülete Alapszabály

Bevezetés Az egyesületet a Pest Megyei Bíróság (mint társadalmi szervezetet 60.395/1995 sz. ügyben) a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (továbbiakban Khtv.) alapján 2000. június 8.-i hatállyal kiemelkedően közhasznú szervezetként nyilvántartásba vette. A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 30-40. alapján az egyesület önkormányzati tűzoltói feladatokat lát el. Az egyesület a Khtv. 26. c/15. pontja szerint közhasznú tevékenységként a közrend és közlekedésbiztonság védelmét, önkéntes tűzoltást, mentést, katasztrófa elhárítást végez. Nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból. Az egyesület közhasznú tevékenysége körében részt vesz a közrend és közlekedésbiztonság védelmében, az önkéntes tűzoltásban, mentésben, katasztrófaelhárításban és a természeti környezet védelmében, amelynek során olyan közfeladatokat lát el, amelyekről valamely állami szervnek vagy az 1990. évi LXV. törvény 8. (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzatnak kell gondoskodni. 1. Általános rendelkezések 1.1 Az Egyesület neve: Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület. (a továbbiakban; Egyesület) 1.2 Székhelye: 2083 Solymár József Attila u. 1. 1.3 Működési területe: Solymár közigazgatási területe. 1.4 Bélyegzője: Körbélyegző, Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület felirattal, a közepén Solymár címerével. 1.5 Jelképe és zászlója: Fehér-kék alapon "Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület Alapítás éve 1995" felirat alatt, két kéz által körülfogott, lángok között ülő sólyom, alatta "Solymár biztonságáért tűzön vízen át!" felirat. 1.6 - Az Egyesület jogi személy. 2

2. Az Egyesület célja 2.1 A község területén található vagyontárgyak megőrzése, bűnmegelőzés, család, gyermek és ifjúság védelme, balesetek megelőzése, a község lakossága élet- és vagyonbiztonságának, közbiztonságának javítása, önkéntes tűzoltói feladatok ellátása, kármentés, katasztrófa-elhárítás, valamint a közterületek rendje és a környezet védelme szervezett keretek között. 2.2 Szerződéssel biztosított kapcsolattartás a Budaörsi Rendőrkapitányság, a Solymári Önkormányzat, Pest Megyei Tűzoltó Szövetség és a szomszédos községek polgárőrségével, valamint ezen szervek felkérésére segítségnyújtás. 2.3 Az egyesület cél szerinti tevékenységének ellátását bárki igényelheti szóban, írásban, illetve telefonon is. (az aktuális elérhetőségről a vezetőség folyamatos tájékoztatást ad ) 3. Az Egyesület tevékenységi köre 3.1 - a község közrendje és közbiztonsága érdekében felmerülő feladatok végrehajtásában való részvétel, a közlekedésbiztonság védelme, - a község területén önkéntes tűzoltói feladatok ellátása, műszaki mentés, katasztrófa-elhárítás, - a község közigazgatási határán belüli rendszeres figyelő- és járőrszolgálat teljesítése, folyamatos jelenléttel megelőzni, megakadályozni, felfedni az esetleges bűncselekményeket, - a szolgálat tapasztalatainak eseménynaplóban való rögzítése, bűncselekmény vagy annak gyanúja esetén a rendőrség azonnali riasztása, - önkormányzati ill. rendőrségi, tűzoltói együttműködési szerződés keretében segíteni azok munkáját, - a lakosság tájékoztatása a bűncselekmények ill. az áldozattá válás megelőzése érdekében, bűnmegelőzési és tűzmegelőzési felvilágosító propaganda munka kifejtése, - a gyermek- és ifjúságvédelem, - közreműködés az OPSZ és a PMPSZ akcióiban, a természeti környezet védelme. 3.2 Az egyesület vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. 3.3 Az egyesület gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a fenti tevékenységekre fordítja. 3.4 Az egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 3

3.5 Az egyesület létesítő okirata szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi sajtó útján nyilvánosságra hozza. 3.6 Az egyesület polgárőreinek kötelmeit a Szolgálati Szabályzat (1 sz. melléklet), tűzoltó szervezetének felépítését a Műszaki leírás (2. sz. melléklet) tartalmazza. 4. Az Egyesület tagjai 4.1 Az egyesület tagja lehet minden 18. év feletti, büntetlen előéletű állampolgár aki teljesíti tagdíj fizetési kötelezettségét, az egyesület céljait és alapszabályát elfogadja és azt magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az egyesület tagja bármely más társadalmi szervezetnek is tagja lehet. 4.2 Az egyesületnek nyilvántartott tagsága van. Az alapító tagok az egyesületet az alakuló taggyűlésen létrehozó tagok. A későbbi tagfelvételről a vezetőség dönt. Felvételekor a tag aláírásával igazolja, hogy az Alapszabályt és a Szolgálati szabályzatot elfogadja és vállalja a tagsággal járó kötelezettségeket. 4.3 A tagok jogosultak kezdeményezéseket, javaslatokat tenni, illetve az üléseken, rendezvényeken részt venni. 4.4 A tagsági viszony megszűnik, ha a tag ezt kéri, illetve a vezetőség a tagot kizárja. A tag jogosult indoklás nélkül az egyesületből kilépni, ezt írásban köteles bejelenteni. A vezetőség által kizárt tag 15 napon belül a taggyűléshez fordulhat panasszal. A taggyűlés egyszerű szavazás útján a vezetőség döntését helyben hagyhatja, illetve megváltoztathatja. 4.5 Az egyesület tagjai tevékenységük során nem minősülnek hivatalos személynek, de szolgálattétel során kiemelt jogi védelem illeti meg őket. 4.6 Szolgálatot csak az egyesület tagjai láthatnak el. 4.7 A tagok tevékenységüket ellenszolgáltatás nélkül végzik. A tagok fényképes, sorszámmal ellátott igazolvánnyal rendelkeznek. 4.8 Pártoló tag lehet minden olyan állampolgár, gazdasági társaság, jogi személy, illetve intézmény, aki segíteni kívánja az egyesületet anyagi támogatással és egyéb formában. 4

5. A Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület szervei 5.1 Közgyűlés 5.2 Vezetőség 5.3 Ellenőrző Bizottság 5.4 A Közgyűlés az egyesület legfőbb szerve. - A közgyűlést a mérleg és a tárgyévi költségvetési terv elkészülte után, de legkésőbb március 1-ig, évente egy alkalommal össze kell hívni. - A közgyűlést az Elnök hívja össze, de a tagság egynegyedes többségű indítványára - az ok megjelölésével - soron kívül is össze lehet hívni. - A közgyűlés meghívója tartalmazza az időpontot, helyszínt és a napirendet. - A szabályszerűen összehívott és határozatképes közgyűlés a tagság összességét képviseli. A közgyűlés határozatai a meg nem jelent tagokra is kötelezőek. - A közgyűlésen minden tag jogosult részt venni, felvilágosítást kérni, észrevételt illetve indítványt tenni és egyenlő joggal szavazni. A közgyűlés nyilvános, melyre meg kell hívni az egyesület pártoló tagjait is, akik vélemény nyilvánítási joggal rendelkeznek. - A közgyűlés határozatképes, ha a tagság több mint 50 %-a személyesen megjelent. Határozatképtelenség esetén, az eredeti napirend tekintetében új közgyűlést kell összehívni, amely a megjelentek számára tekintet nélkül az eredeti napirendi pontok tekintetében határozatképes. - A napirendet az Elnök vagy megválasztott Levezető elnök terjeszti a közgyűlés elé, amely arról szótöbbséggel dönt. - A közgyűlés határozatait nyilvános szavazással hozza, és azt a javaslatot kell elfogadni, amelyet az egyszerű többség szavaz meg. Szavazat egyenlőség esetén a Levezető elnök szavazata dönt, ezért a Levezető elnök csak résztvevő lehet. - Az egyesület megszüntetéséhez egyhangú döntés szükséges. - Titkos szavazáshoz a jelenlevő tagok több mint 50 %-ának indítványa szükséges. - Titkos szavazás esetén három tagú Jelölőbizottságot kell felállítani, amely listára veszi a javaslatokat, elkészíti a szavazólapokat, levezeti és értékeli a szavazást, ismerteti a szavazás eredményét. A közgyűlésen jegyzőkönyv készül, amely tartalmazza... - a közgyűlés időpontját, helyszínét, - az egyesület taglétszámát, illetve a megjelentek létszámát, - a napirendi pontokat, - határozatok tartalmát, időpontját, hatályát, - a végrehajtás határidejét, a végrehajtásért felelős személy(ek) nevét, - a határozatot támogatók, ellenzők és a szavazástól tartózkodók számát. 5

A jegyzőkönyvhöz csatolni kell a meghívót, jelenléti ívet és titkos szavazás esetén a jelölőlistát illetve a titkos szavazás eredményét. A jegyzőkönyvet az ezzel megbízott személyek hitelesítik. A közgyűlés határozatait a jelenlevőkkel szóban, a távollevőkkel írásban közli, illetve kivonatos anyaga megjelenik a helyi sajtóban. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: - az Alapszabály elfogadása, módosítása, - a vezetőség megválasztása, - az éves beszámoló és mérleg jóváhagyása, - az éves költségvetési terv elfogadása, - a közhasznúsági jelentés elfogadása, - az egyesület más társadalmi szervezetekkel való egyesülésének kimondása, - az egyesület feloszlatásának kimondása, - minden olyan kérdés, amelyet az alapszabály a közgyűlés hatáskörébe utal. Az éves beszámoló jóváhagyásáról a tagok az ellenőrző bizottság írásbeli jelentésének birtokában, egyszerű szótöbbséggel határoznak. 5.5 A vezetőség az egyesület ügyintéző és képviseleti szerve. - A közgyűlés a 9 fős vezetőséget két évre választja meg. (3. sz. melléklet) Az egyesület vezetőségének feladatai: - a folyamatos működéshez szükséges anyagi, jogi és adminisztratív feltételek biztosítása, - a polgárőrök és tűzoltók szolgálati beosztásának szervezése, - a költségvetés és beszámoló elkészítése, - a közgyűlés határozatainak végrehajtása, - a tagok munkájának ellenőrzése, - a vezetőségi ülések, közgyűlések, taggyűlések jegyzőkönyveinek, az elfogadott határozatoknak az iktatása, illetve az azokba való betekintés biztosítása. A vezetőség minden hónap utolsó csütörtökén nyilvános ülést tart, melyen a tagok, pártoló tagok, és más meghívottak is részt vehetnek tanácskozási joggal. A vezetőség közbiztonsági érdekből elrendelheti valamely napirendi pont zárt ülésen történő tárgyalását. - a vezetőségi ülés határozatképes, ha legalább négy vezetőségi tag jelen van, - a vezetőség, határozatait szótöbbséggel hozza, - minden vezetőségi tagnak egy szavazata van, - szavazategyenlőség esetén az elnök ( távollétében a helyettes ) szava dönt, - a vezetőség, tevékenységéről a közgyűlésnek beszámol, - a vezetőség üléseiről készített jegyzőkönyvet a vezetőség tagjai írják alá. A jegyzőkönyv tartalmára a közgyűlésről készítendő jegyzőkönyv tartalmára vonatkozó szabályok irányadóak. A vezetőség határozatait a jelenlevőkkel szóban a távollevőkkel írásban közli. 6

A vezetőség a havi taggyűlésen... - minden hónap utolsó csütörtökén gyűlésezik (a taggyűlés előtt vagy után) - értékeli az előző hónap munkáját, - előkészíti a következő hónap programjait, - előkészített határozatait nyílt szavazásra bocsátja, - egyezteti a tagokkal a szolgálatvezénylést, - megtárgyalja az időközben történt egyéb eseményeket. 5.6 Az Elnök - képviseli a egyesületet külső személyek, bíróságok és más hatóságok előtt, - kialakítja, szervezi és irányítja az egyesület, a vezetőség és a megválasztott munkabizottság(ok) tevékenységét, - összehívja a közgyűlést, a vezetőség üléseit és azokon elnököl, - szervezi és képviseli a vezetőséget, - dönt azokban a kérdésekben, amelyeket a vezetőség a hatáskörébe utal, - ellenőrzi a közgyűlési és vezetőségi határozatok végrehajtását, a gazdasági vezető és a munkabizottság(ok) munkáját, - felügyeli az egyesület gazdálkodását, - a költségvetés keretén belül gyakorolja az utalványozási jogot, - gondoskodik a működéshez szükséges okmányok, engedélyek, felszerelési tárgyak beszerzéséről - javaslatot tesz tagfelvételre a vezetőség felé, - jogosult az egyesület nevében kötelezettségeket vállalni és jogokat szerezni. 5.7 Az elnök helyettes: - segítik az elnök munkáját, - az elnök akadályoztatása esetén - megbízás alapján - helyettesítik az elnököt. 5.8 A Polgárőr Szolgálat Vezető: - segíti az elnök és az elnök helyettes munkáját, - az előre tervezet szolgálatot megtervezi, ellenőrzi, - ellenőrzi a polgárőr gépjármű állapotát, tisztaságát, - szükséges javításról gondoskodik - ellenőrzi hogy a tagok egyforma ruházatba lássák el a szolgálatot - a Rendőrséggel (ha ez lehetséges) az elnökkel együtt vegye fel a kapcsolatot. 5.9 A titkár - segíti az elnök és elnök helyettes munkáját, - akadályoztatás esetén - megbízás alapján- helyettesíti az elnököt illetve az elnök helyettest, - elkészíti és naprakész állapotban tartja a tagok-, a szolgálat- és a felszerelések nyilvántartását, - előkészíti a közgyűléseket és vezetőségi üléseket, 7

- előkészíti a közgyűlés és a vezetőség elé kerülő előterjesztéseket, - gondoskodik a közgyűlések, vezetőségi ülések jegyzőkönyveinek vezetéséről, a jegyzőkönyvek letisztázásáról és azok iktatásáról. - gondoskodik a közgyűlési, illetve vezetőségi határozatok nyilvántartásba vételéről. ( Határozatok könyve ) - gondoskodik, hogy az arra jogosultak élhessenek irat-betekintési jogaikkal. - biztosítja a megfelelő információ áramlást a tagság felé. 5.10 A Gazdasági vezető - vezeti az egyesület gazdasági ügyeit, kezeli és nyilvántartja a be- és kifizetéseket, - felel a szabályos gazdálkodásért, - vezeti a naplófőkönyvet, - elkészíti és a közgyűlés elé terjeszti a beszámolót és az éves költségvetési tervet. 5.11 A Tűzoltóparancsnok Az egység parancsnoka a tűzoltás egyszemélyi felelős vezetője, aki jogosult... - a tűzoltás szervezetében meghatározott és egyéb indokolt beosztások betöltésére vonatkozó megbízásokat adni a tűzoltáshoz szükséges tűzoltói, ezenkívül honvédségi, rendőrségi stb. erők kirendelését igényelni, azokat szükség szerint kárelhárítási vagy egyéb feladatokkal a tevékenységbe bevonni, - a tűz oltásához igényelheti a gazdálkodó szervezetek és az állampolgárok ellenszolgáltatás nélküli közvetlen részvételét, adatok közlését, - ellenszolgáltatás nélkül vehet igénybe járműveket, felszereléseket, eszközöket... stb. - a kárterületet zárt területté nyilváníthatja. A tűzoltás, kárelhárítás területén minden olyan tevékenységet vagy mozgást korlátozhat, megtilthat, amely a tűzoltást akadályozza vagy az ott folyó tevékenységet hátrányosan befolyásolja. Elrendelheti... - az illetéktelen személyek eltávolítását, indokolt esetben a terület kiürítését, - hogy a tűzoltásban résztvevő tűzoltók vállalat, létesítmény, magánszemély tulajdonában, illetőleg kezelésében álló területre, létesítménybe behatoljanak, - hogy életmentés, tűzoltás, illetve egyéb veszélyes esetek elhárítása érdekében bontást hajtsanak végre, - ezen munkálatok elvégzéséhez a szervektől, állampolgároktól megfelelő szakember, munkaerő, illetve eszköz rendelkezésre bocsátását igényelheti, - ezen túlmenően az eredményes tűzoltás érdekében kötelessége, hogy intézkedjen a rendelkezésre álló erők célirányos munkába állításáról, az eszközök szakszerű alkalmazásáról és a rajok, egységek együttműködéséről. A rendelkezésre álló adatok, jelentések alapján megszervezi és irányítja a felderítést, melynek eredménye képen felméri az adott és várható helyzetet. 8

Kötelessége... - a felderítés, életmentés, a tűzoltás szakaszainak és folyamatának végrehajtása, - a főbb egyedi feladatok irányítása, az utómunkálatok elvégzése, - ha szükséges a kárterület lezárása, és akkor annak zárt területté nyilvánítása, - gondoskodni az egység szolgálatának szervezéséről, elkészíteni havi bontásban a szolgálati beosztásokat, - gondoskodni a szolgálati napló, az eseménynapló, valamint az előírt egyéb nyomtatványok folyamatos vezetéséről, - soron kívül jelenteni a megyei tűzoltó-parancsnokság ügyeletére a gépjárművek vonuló képtelenségét, a késedelmesen végrehajtható vonulást, valamint a vonuló képességet korlátozó egyéb körülményeket, - képviselni a tűzoltó egységet külső személyek, bíróságok és más hatóságok előtt, - gondoskodni az egység tagjainak a tűzoltás, illetve a kapcsolódó feladatok ellátásához szükséges tanfolyamok, vizsgák meglétéről, - elvégezni az eseményekkel kapcsolatos adminisztrációs munkákat, Az egység nevében az egyesület elnökével egyeztetve kötelezettségeket vállalhat, és jogokat szerezhet. 5.12 A Tűzoltó parancsnok helyettes Indokolt esetben az egység parancsnok feladatainak egy részét - igazolhatóan meghatározva - az adott helyzetnek megfelelően a parancsnok helyettesre átruházhatja A fentieken túlmenően a parancsnok helyettesnek gondoskodnia kell... - a megerőltető feladatokat ellátó rajok pihentetéséről a helyszínen, - a tűzoltásban közvetlenül résztvevő rajok szükség szerinti váltásáról, - indokolt esetben pihenő, melegedő helyek kijelöléséről, - a körülményeknek megfelelő védőitalról, védőételről, védőruházatról, - a helyzetnek megfelelő balesetvédelmi intézkedésekről, - a tűzoltás ideje alatt az elöljáró folyamatos tájékoztatásáról, a visszajelzésről, adott esetben a tűz és káreseti adatlapnak megfelelő helyzetjelentésről. 5.13 A Szertáros A tényleges tűzoltási feladatain túlmenően a szertáros köteles gondoskodni... - az egység felszereléseit, eszközeit tartalmazó naprakész nyilvántartásról, amely tartalmazza azok feltalálási helyét, (személynél, szertárban) és műszaki állapotát - az eszközök, felszerelési tárgyak megfelelő műszaki állapotáról, - a nem megfelelő műszaki állapotú eszközök, felszerelések javításáról, - a nem javítható eszközök, felszerelések selejtezési javaslatáról, - a vonulást megelőzően a megfelelő felszerelésekről, 9

- a vonulás befejezése után a visszaérkezett eszközöket, felszereléseket ellenőrizni, leltározni, az esetleges hiányt, hiányosságot, rongálódást a parancsnoknak jelenteni, 5.14 Az Ellenőrző bizottság - az egyesület tagjaiból egyszerű szótöbbség utján megválasztott testület, - felépítése; 1 fő vezetőt és két fő bizottsági tag, (3. sz. melléklet) - mandátuma azonos a vezetőségével, munkáját az elnök irányítja, - az Ellenőrző bizottság felügyeli az egyesület működését, vagyonával való gazdálkodását, az Szmsz-ben foglaltak betartását, valamint a tagok munkáját, - az Ellenőrző bizottság jogosult a vezetőség tevékenységének ellenőrzésére, az elnökség tagjaitól jelentést kérhet, az egyesület irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. - az ellenőrző bizottság tanácskozási joggal részt vehet a vezetőség ülésein. - az Ellenőrző bizottság szabálytalanság észlelése esetén azt a közgyűlés elé tárja. - az ellenőrző bizottság köteles az intézkedésre jogosult vezető szervet tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha tudomást szerez olyan - olyan jogszabálysértésről vagy az egyesület érdekeit egyébként súlyosan sértő eseményről, mulasztásról, melynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezető szerv döntését teszi szükségessé, a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tényről, A vezető szervet az Ellenőrző bizottság indítványára az Elnöknek össze kell hívni, az indítvány megtételétől számított 30 napon belül. E határidő eredménytelen eltelte esetén a vezetőség összehívására az Ellenőrző bizottság is jogosult. Az Ellenőrző bizottság tevékenységét a vezetőség nem korlátozhatja. 6. Összeférhetetlenségi okok 6.1 A vezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy aki vagy akinek közeli hozzátartozója, (Ptk 685. B. pont) élettársa a határozat alapján: - a kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, - bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt, - nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, alapszabályának megfelelő cél szerinti juttatás. 10

6.2 Nem lehet az ellenőrző bizottság tagja, aki... - a vezetőség tagja vagy elnöke, - a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyba áll, ha a jogszabály másképp nem rendelkezik, - a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat és a társadalmi - szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, alapszabálynak megfelelő cél szerinti juttatás, - az előbbiekben meghatározott személyek hozzátartozója. 6.3 A közhasznú szervezet megszűnését követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben, legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az Art. szerint köztartozását nem egyenlítette ki 6.4 A vezető tisztségviselő köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetett előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 7. Vegyes rendelkezések 7.1 Az egyesület működésével kapcsolatosan keletkezett okmányokba a tagok és kívülállók szabadon betekinthetnek. Erre irányuló igényüket szóban vagy írásban az egyesület titkáránál kell bejelenteniük, időpont egyeztetés mellett. 7.2 Az egyesület beszámolói a helyben szokásos módon, a helyi újságban kerülnek közzétételre. 7.3 A egyesület köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. 7.4 A közhasznúsági jelentés tartalmazza: - a számviteli beszámolót, - a költségvetési támogatás felhasználását, - a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, - a cél szerinti juttatások kimutatását, - a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét, 11

- a vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét, - a közhasznú tevékenységről szóló rövid beszámolót. 7.5 Azokban a kérdésekben, amelyekről az Alapszabály nem rendelkezik, a közgyűlések közötti időszakban a vezetőség állásfoglalásai az irányadók. Az Alapszabályban nem szabályozott kérdésekben az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény rendelkezései az irányadók. 7.6 A Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület tagjai tudomásul veszik, hogy a kiemelkedően közhasznú nyilvántartásba vételhez a Pest megyei Bíróság határozata szükséges. Kelt: Solymár 2003. év június hó 25. napján P.h.... Vigh Béla elnök 12

1. számú melléklet : A Solymári Polgárőrség Szolgálati Szabályzata 1.1 Az egyesület polgárőreinek Szolgálati Szabályzata az egyesület tevékenységének belső szabályozását szolgálja. 1.2 A havi szolgálati beosztást az Egyesület vezetősége készíti el, egyeztetve a beosztott tagokkal, figyelembe véve a várható községi programokat, rendezvényeket, valamint a körzeti rendőrök szolgálati beosztását, illetve a szerződésekben vállalt egyéb kötelezettségeket. 1.3 A tagok havonta minimum 2 x 4 óra szolgálatot kell, hogy vállaljanak. A szolgálatra beosztott személy, akadályoztatása esetén önmaga köteles helyettesről gondoskodni. 1.4 Az Egyesület szolgáltatásait állampolgárok a szórólapokon, helyi újságokban megjelentetett telefonszámokon vehetik igénybe. 1.5 Állami szervekkel (rendőrség, tűzoltóság, stb...) a kapcsolattartás URH rádiókon és mobil telefonok útján jön létre. 1.6 Az Egyesület tagjai más szervezetek, testületek rendezvényein, akcióin kizárólag a vezetőség tudomásával és engedélyével teljesíthetnek szolgálatot. 1.7 A szolgálatot minden esetben tiszta, rendezett külsővel, az Egyesület részére biztosított egyenruhában (trikó, kabát), alkoholmentes állapotban kell teljesíteni. 1.8 A szolgálat megkezdését, befejezését és a szolgálat során tapasztalt rendkívüli eseményeket rádión kell jelenteni valamely intézkedésre jogosult szervezetnek, személynek. (Rendőrség, M-POL, Közterület-felügyelő...). A rádióhasználat során be kell tartani a forgalmazás szabályait. (hívószámok használata, értelmesen, röviden megfogalmazott jelentések, kulturált beszéd...) 1.9 A szolgálatot minden esetben dokumentálni kell. Ki kell tölteni a Szolgálati Jelentést és a szolgálati, illetve magán gépjármű Útvonal Naplóját. Csoportos szolgálat esetén egy személy készíti el a Szolgálati Jelentést. A Szolgálati Jelentésben rögzíteni kell a szolgálat jellegét, a résztvevő személy (ek) nevét, a jármű (vek) típusát, a megtett kilométert, a szolgálat során tapasztaltak rövid leírását. Több jármű (gépkocsi, motorkerékpár...) együttes szolgálata esetén (pl. akció) minden járműre külön Útvonal Naplót kell vezetni, melyben rögzíteni kell a megfelelő adatokat. 1.10 A Szolgálati Jelentéseket és Útvonal Naplókat a tárgyhót követő hónap első hetében le kell adni a vezetőségnek a naprakész számítógépes adatrögzítés biztosítása, valamint a magán-gépjármű üzemanyag felhasználás elszámolása érdekében. 1.11 Az Egyesület megkülönböztető jelzéssel ellátott gépjárműveit kizárólag az erre jogosító okmányokkal (PÁV) rendelkező személyek vezethetik. 1.12 Az Egyesület technikai felszereléseinek (gépjármű, rádió...stb.) más szervezetek, testületek részére történő átadása, kölcsönzése - előzetes egyeztetés után- kizárólag a vezetőség tudomásával történhet meg. Az Egyesület tagjai a részükre kiadott felszerelési tárgyak állagmegóvásáért anyagi felelőséggel tartoznak. Az esetleges rongálódást, meghibásodást, elveszést azonnal jelenteni kell a vezetőség felé. 13

1.13 A Szolgálati Szabályzatban foglaltak az Egyesület valamennyi tagjára nézve kötelező érvényűek. A szabályzatot be nem tartó tagok a vezetőség előtt kötelesek számot adni a mulasztás tényéről. 2. számú melléklet :Az Egyesület Önkéntes Tűzoltóságának Műszaki leírása 1.1 Az Egyesület 2000. április 2.-i közgyűlésén elhatározta az önkéntes tűzoltó egyesületi feladatok ellátását. A fentiekre tekintettel a társadalmi szervezet a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 33-40. és a 119/1996. (VII.24.) Korm. rendelet az önkéntes tűzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról szóló jogszabályok alapján az alábbiakat fogadja el. 1.2 Az Egyesület Önkéntes Tűzoltóinak (továbbiakban egység) feladatai: - az egység tűzmegelőzési tevékenysége során a működési területen segíti az önkormányzat jogszabályokban meghatározott tűzmegelőzési feladatait, segíti a települések területén a jogszabályokban, kötelezően alkalmazandó szabványokban és hatósági előírásokban foglalt tűzvédelmi követelmények érvényesülését, különös tekintettel a tűzoltás alapvető feltételeit biztosító szabályokra, - részt vesz a lakósság tűzvédelmi felvilágosításában, a tűzvédelmi propagandában. 1.3 Az egység a tűzoltási és műszaki mentési tevékenységek érdekében gondoskodik a tűzoltás előfeltételeinek biztosításáról, - előkészíti a működési területhez tartozó településekre vonatkozó tűzoltási tervet, - külön jogszabályokban foglaltak szerint tűzoltási és műszaki mentési feladatokat lát el, - jelzi a működési területén keletkezett tűzesetet, műszaki mentést a hivatalos állami tűzoltóságnak, és eleget tesz a jogszabályban meghatározott egyéb jelentési kötelezettségeknek. 1.4 Az egység a tűzvizsgálat érdekében: - haladéktalanul tájékoztatja az illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóságot az általa eloltott, illetőleg a más által eloltott és hozzá bejelentett tűzesetről, - a tűzvizsgálatot végző hivatásos önkormányzati tűzoltóság kiérkezéséig gondoskodik a tűzeset helyszínének őrzéséről. 1.5 Az egység gondoskodik szakfelszereléseiknek és egyéni védőeszközeiknek a karbantartásáról. 2. Az egység működése 2.1 Az egységnek legalább napi négy készenléti szolgálatot ellátó tűzoltóval kell rendelkeznie, továbbá olyan létszámú önkéntes tűzoltó folyamatos riaszthatóságáról kell gondoskodnia, hogy az előírt tűzoltó eszközöket és szakfelszereléseket működtetni tudják. 2.2 A egység tagjai közül csak a törvényben meghatározott 40 órás önkéntes tűzoltók számára előírt tanfolyamot elvégző tagok vonulhatnak káreseményhez. Az egység Tűzoltó parancsnoka csak a törvényben előírt 6 hetes nappali vagy 10 hónapos levelező tanfolyamot elvégző személy lehet. 14

Az egységnek a működési területén történt tűzesethez, műszaki mentéshez a hozzá beérkezett jelzést követően legalább egy gépkocsival, 6 db. tűzoltó készülékkel és 4 fős létszámmal, 07.00-16.00 óra között nyolc percen belül, 16.00 és 07.00 óra között pedig tíz percen belül meg kell kezdenie a kivonulást. Az egység telefonkészülékekkel és rádiókkal rendelkezik, amelyek folyamatos kapcsolatot biztosítanak a hivatásos tűzoltósággal, illetőleg a tűzoltóság kivonult egységeivel. 3. Az egység szervezete 3.1 - az egység rajokból áll. A raj létszáma 6 fő, kivételes esetben a szolgálatot négy fő is elláthatja. Az egység tagja beosztása szerint lehet: - Tűzoltóparancsnok, - Tűzoltóparancsnok-helyettes, - Rajparancsnok, - Szertáros, - Híradó ügyeletes, - Szerkezelő, - Gépjárművezető, - Sugárvezető - Beosztott tűzoltó. Az egyes beosztások - a parancsnoki és parancsnokhelyettesi beosztás kivételével - összevontan is betölthetők. 4. A megkülönböztető jelzés használata Kizárólag a PÁV 1-es jogosítvánnyal rendelkező személy kezelheti a megkülönböztető jelzést működtető gombokat. 5. A technikai eszközök használata A gépjármű vezető jelenléte mellett lehet csak eszközöket az gépjárműről levenni. Csak tiszta eszközt szabad a gépjárműbe visszarakni. A raj a gépjárművezetővel közösen ellenőrzi a felszerelési tárgyak meglétét. A meghibásodott, elveszett eszközöket a tagoknak kötelessége a parancsnoknak, ill. a szertárosnak minél előbb jelezni 15

3. számú melléklet : A vezetőség tagjai - Elnök Vigh Béla - Tűzoltó parancsnok Kelemen Zsolt - Elnök helyettes Vértes Árpád - Tűzoltóparancsnok helyettes ifj. Vigh Béla - Polgárőr Szolgálat Vezető Drávai István - Titkár Szabatin Tamás - Titkár helyettes Herbent Dávid - Gazdasági vezető Solt Ibolya - Szertáros Gubán Gábor Az Ellenőrző bizottság tagjai - Elnök Kővári András tagok Toldi Tamás Nagyszegi Dezső 16