27 II. János Pál pápa májusban aláírt és júliusban megjelent, a vasárnap megszentelésérıl szóló apostoli levele belátható közelségbe hozta mind az amerikai nemzeti, mind a nemzetközi vasárnaptörvény bevezetését. A próféciákból tudhatjuk, hogy amikor ez megtörténik, a kegyelemidı vége is küszöbönáll, ám nem zárul le mindaddig, amíg Isten el nem pecsételi az ı maradékát. Isten pecsétjének külsı jelérıl már sokat tudunk, lényegérıl, valódi tartalmáról azonban kevesebb szó esik. A Biblia a háromdimenziós világon túlról érkezı, embereket érintı azonosításoknak két fajtáját ismeri: Isten pecsétjét és a fenevad bélyegét. János apostol látomásában, amint Jézus második adventjét szemlélte, a megnyílt mennyei templomban látta Isten frigyládáját (Jel 11:19). Az a tény, hogy a mennyei szentélyben mindvégig ott áll a Tízparancsolatot tartalmazó láda, önmagában különös hangsúlyú utalás arra, hogy a törvény áthágása minden idıben halált jelent, s e halál alól csak véresáldozat árán szabadulhatunk meg. A mennyei frigyláda látomása aláhúzza azt a vitathatatlan tényt is, hogy Jézus Krisztusnak azért kellett meghalnia, mert az emberiség áthágta a törvényt (1Ján 3:4; Ésa 53:5; Gal 1:4). Az adventmozgalom és késıbb a Hetedik Napos Adventista Egyház a szombatparancs érvényességének felismerése, vagyis 1846 óta hirdeti, hogy ez a nap különleges jelentıséggel bír majd a Jézus második adventjét közvetlenül megelızı idıben. A szombatnap, ahogy azt a Tízparancsolat megfogalmazza, a teremtés emlékünnepe. Azért kell megemlékezni róla, hogy az ember minden körülmények között szem elıtt tartsa: élete nem önmaga kezében van, s még csak rendelkezési joga sincsen felette. Léte, teste, lelke, szelleme, mind Istentıl ered, és İ tartja fenn azt. Ezért a szombat megünneplésére való felhívás nemcsak a zsidó népnek adatott, hanem minden ember számára. Nyilvánvalóvá teszi ezt az a tény is, hogy megszentelésének parancsa elıször nem Ábrahám számára hangzott el, hanem a teremtés után, Ádámnak és Évának nyilatkoztatta ezt ki Isten. A hetedik napon Isten a szombatnappal mutatott rá, hogy az embernek szüksége van Teremtıjére is, és szüksége van embertársára is. A szombatnap a közösségteremtés napja Isten és ember, ember és ember között. Mivel az Isten nélküliség minden idıben hiányérzetet teremtett az ember szívében, ezért a szombat megszentelésének a ma embere számára is komoly, életmentı üzenete van. A szombat, mint pecsét Az Ószövetség ezért nyílt bizonyságot tesz arról is, hogy Isten a szombatnap megszentelésének parancsát jelül adta népe számára. Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségrıl nemzetségre, hogy
28 Szövétnek, 1999., 2. szám megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek. (2Móz 31:13) Én vagyok a ti Uratok, Istentek: az én parancsolatimban járjatok, az én törvényimet tartsátok meg, és azokat cselekedjétek. És az én szombatimat megszenteljétek, hogy legyenek jegyül én köztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. (Ezék 20:19-20) Jel volt ez a nap, hiszen a választott népet Isten ezáltal szüntelenül figyelmeztette arra, amit a Sínai hegyen kıbe is vésett: Én, az Úr vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Egyiptomnak földérıl, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én elıttem. (2Móz 20:1-3) A zsidók számára ezért a szombat megtartása egyet jelentett azzal, hogy elismerték Isten fennhatóságát egész életük felett. A Szentírásból azonban világossá válik, hogy a szombat puszta bető szerinti megtartása sohasem volt elég az Isten áldásainak elnyeréséhez. A szombat megszentelése soha nem jelentett pusztán annyit, hogy megtartói ezen a napon tettek vagy nem tettek valamit. A szombatnap pusztán külsı szabályokhoz ragaszkodó megtartása soha semmi jelentıséggel nem rendelkezett. Ésaiás próféta szavai nagyon világosan rámutatnak arra, hogy a szombat már az Ószövetség idején is csak feltétellel volt jel Isten népe számára. Mire való nékem véresáldozataitoknak sokasága? ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égıáldozatait és a hizlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm. Ha eljöttök, hogy színem elıtt megjelenjetek, ki kívánja azt tıletek, hogy pitvarimat tapossátok? Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel utálat elıttem; újhold, szombat s ünnepre felhívás: bőnt és ünneplést el nem szenvedhetek. Újholdaitokat és ünnepeiteket győlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni. És ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet elıletek; sıt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek. (1:11-17) A próféta csupa olyan dolgot sorol fel, amelyet eredetileg Isten parancsolt meg népének. Tıle származik a véres-, az étel- és az illatáldozatok bemutatásának gondolata és parancsa, İ kötelezte népét a templom látogatására, İ hívta fel a figyelmet az imádság múlhatatlan szükségességére, İ adta az ünnepeket, amelyek mind-mind Krisztus áldozatát és szolgálatát vetítették elıre. Isten azonban nem önmagukért rendelte el ezeket a ceremóniákat. Sohasem mondta azt, hogy a vallásos gyakorlatok bemutatásuknak önmagukban lenne valamilyen értékük az İ szemében. Vegyétek azért szívetekre és lelketekre e szavaimat, és kössétek azokat jegyül a ti kezetekre, és homlokkötıkül legyenek a ti szemeitek között. (5Móz 11:18) Isten parancsolatainak helyét, ezek szerint, elsısorban szívünkben és lelkünkben kell megtalálnunk, nem csupán külsı tetteinkkel kell tüntetnünk mellettük. A Szentlélek, mint Isten pecsétje Adventistaként nagyon sokszor kizárólag a szombathoz való ragaszkodást tekintjük Isten pecsétjének. A Biblia jelnek nevezi ugyan, de sohasem hívja azt kimondottan pecsétnek. Isten pecsétjét a kinyilatkoztatás szerint a Szentlélek által kaphatjuk meg. És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára (Ef 4:30) A Szentlélek pecsét a hivı ember életén: minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, üdvességtek evangyéliomát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével (Ef 1:13). A Szentlélek által kapunk erıt ahhoz is, hogy megtarthassuk a törvényt. Adventistaként azonban az a kísértés fenyeget bennünket, hogy tiszta teológiai látásunk ellenére, a gyakorlatban elvétsük a hit és a cselekedetek helyes hangsúlyát. Pál apostol több helyen is teljesen világossá teszi, hogy az üdvösség kegyelembıl van, tenni érte semmit nem tudunk; csak és kizárólag hittel ragadhatjuk meg azt. Ekként a törvény Krisztusra vezérlı mesterünkké lett, hogy hitbıl igazuljunk meg... Mert kegyelembıl tartattatok meg, hit által; és ez nem tıletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekbıl, hogy senki ne kérkedjék... Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten elıtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitbıl él. (Gal 3:24; Ef 2:8-9; Gal 3:11)
777 Isten pecsétje 29 A törvény rámutat a bőnre (Róm 7:7), és ezáltal rámutat teljes erıtlenségünkre is (Gal 3:24). S bár a szeretet kinyilatkoztatása, mégsem ment meg senkit a kárhozattól. Sıt emberi erıvel megtartani sem lehetséges. Aki meg akarja tartani a törvényt, annak hamarosan rá kell döbbennie, hogy képtelen annak engedelmeskedni. Csak az válhat a törvény betöltıjévé, akinek szívében a Szentlélek az Úr. Ezáltal vezet el a törvény Krisztushoz, ezáltal lesz valósággá, hogy a törvény vége (célja) Krisztus (Róm 10:4). Mindezek hátterén szem elıtt kell tartanunk, hogy a törvény lényege és megtartásának módja egy szóban foglalható össze: szeretet. Isten maga a szeretet (1Ján 4:16), a törvény pedig az ı jellemének pontokba foglalása az ember számára. Ezért teljesen érthetı és logikus, hogy Pál a törvény megtartását a bennünk élı szeretet mértékétıl teszi függıvé:...a törvénynek betöltése a szeretet (Róm 13:10). Csak olyan mértékben vagyunk képesek engedelmeskedni Isten törvényének, amennyire szeretjük İt. Ennek következményét a harmadik angyal üzenete, a Jel 14:12 így foglalja össze: azok üdvözülnek, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét. Jól kell megértenünk a hit és a cselekedetek összefüggését, ellenkezı esetben végzetesen félreérthetjük saját szerepünket megváltásunk történetében. Az üdvösség, ahogy olvastuk, kizárólag hit által ragadható meg, az ember semmit sem tehet érte. Engedelmesség által nem érdemeljük ki az üdvösséget. A megváltás Isten ingyen kegyelmi ajándéka, amelyet hittel kell elfogadnunk. (Jézushoz vezetı út, A tanítványság próbaköve címő fejezet) Olyan ez, mintha egy roppant drága ajándékért, amelyet a rendelkezésünkre álló anyagi eszközökkel semmiképpen nem tudnánk megszerezni, ellenértékképpen mégis felajánlanánk, mondjuk, száz forintot. Egyrészt nevetségesen csekély lenne az összeg, másrészt megsértenénk vele az ajándékozót. Más kérdés, hogy annak az embernek, aki azt mondja, hisz Istenben, és szereti İt, mindennek meg kell látszania külsı életén is. Ha valóban szívében él Krisztus (Gal 2:20; Fil 4:13), akkor ennek mindenképpen ki kell ütköznie a mindennapi tetteiben is. De figyeljünk oda: ezek a tettek csak akkor ütköznek ki, ha szívében valóban ott él Krisztus. Így azonban a cselekedetek nem eszközök lesznek az üdvösség elnyeréséhez, hanem a hit következményei és bizonyítékai. Ezért írja azt Jakab, hogy mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidbıl (Jak 2:18). Az apostol nem azt hangsúlyozza, hogy cselekedni kell az üdvösségért, hanem azt, hogy az üdvösség meglétének meg kell látszania a hivıkön. Ezt erısítik meg Ellen White szavai is: Az üdvösség nem vásárolható meg jó cselekedetekkel, de azok bizonyítják a hitet, amely szeretet által megtisztítja a lelket. S bár az örök jutalmat nem érdemeink alapján kapjuk, az mégis arányban áll azzal a munkával, amelyet Krisztus kegyelme által elvégeztünk. (JÉ, 314) Ilyen, és csak ilyen értelemben mondja azt a Szentírás, hogy amikor Jézus visszajön, akkor mindenki az ı cselekedete szerint jut a mennybe vagy az ezer év elteltével a kárhozatra (Zsolt 62:13; Mát 16:27; Róm 2:6; Jel 20:7-15). Ha idáig követtük az összefüggéseket, akkor talán már világossá válhatott, hogy miért alkalmazza az Ige a Szentlélekre a pecsét kifejezést. Ha İ nincs jelen életünkben, akkor képtelenek vagyunk a szeretetre, s ha képtelenek vagyunk rá, akkor a törvény megtartása is lehetetlen marad számunkra. Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erıtelen vala a test miatt, az Isten az ı Fiát elbocsátván bőn testének hasonlatosságában és a bő- Bede Krisztina grafikája
30 Szövétnek, 1999., 2. szám nért, kárhoztatá a bőnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8:3-7) Aki Istenben marad, azt az Úr, a Szentlélek által, megtanítja szeretni. Jól szeretni Istent és embertársait is. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ı ti bennetek lakozó Lelke által. (Róm 8:11) Azokat, akik hit által magukra öltötték Krisztus igazságát, így pecsételi el Isten, és ezáltal lesz számukra életükön pecsét a Szentlélek. Az Atya neve, mint pecsét A Jel 7. fejezete az elpecsételésrıl szól. Arról, hogy kik lesznek azok, akik az utolsó napokban állva tudnak maradni, és mi módon lesznek képesek erre. Az elpecsételést végzı angyal Istentıl, napkelet felıl hozza a parancsot a szeleket tartó négy angyalnak, hogy el ne engedjék azokat, amíg meg nem jelölt minden üdvözülendıt Isten pecsétjével. Az Úrtól érkezı hírnök azt is elárulja, hogy hova kerül Isten pecsétje: míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ı homlokukon (3. vers). A hetedik fejezet közvetlenül nem árul el többet sem a pecsét felkerülésének módjáról, sem mibenlétérıl. A 14. fejezet elsı versében azonban, amelyben újra a megváltottakat, a száznegyvennégyezer seregét szemlélhetjük, nagyon nyíltan megfogalmazódik, hogy micsoda is Isten pecsétje. És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion hegyén, és ı vele száznegyvennégy ezeren, a kiknek homlokán írva vala az ı Atyjának neve. Az Isten nevének felírásával a Jel 3:12-ben is találkozhatunk, és ott is a gyıztesekkel kapcsolatban szerepel ez a kifejezés. Amikor a lányom megszületett, szinte azonnal találtunk neki nevet. A bibliai királynırıl, Eszterrıl neveztük ıt el csillagnak, és valóban, ragyogó teremtéssé cseperedett. Fiam megszületésénél már kicsit többet tanakodtunk, de minden különösebb csatározás nélkül a Gergı, vagyis az ébren ırködı nevet kapta. Családi nevük azonban egy pillanatig sem volt kétséges elıttünk: Mohácsinak hívják mindkettıjüket. Mohácsi Eszter és Mohácsi Gergı. Az én gyermekeim, tehát az én nevemrıl neveztetnek. S minél többet szemlélem ıket, annál inkább rá kell jönnöm, hogy bár mindkettı más és más tulajdonságában ugyan, de hasonlít hozzám. A Biblia azt mondja, hogy akik szívüket Krisztusnak adják, azok hitük által tagjai lesznek Isten családjának. Mikor pedig eljött az idınek teljessége, kibocsátotta Isten az ı Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levıket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ı Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! (Gal 4:4-6) Úgy szólíthatjuk az Istent, ahogyan Jézus is szólította İt (Mk 14:36), és ezt csak és kizárólag a Jézus Krisztusba vetett hitünk által tehetjük meg. A már említett Gal 2:20 így fogalmaz: Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem, és önmagát adta érettem. Az Atya a szívünkben élı Krisztus érdemére tekintve fiának fogad bennünket. Valakik pedig befogadák ıt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ı nevében hisznek, akik nem vérbıl, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentıl születtek. (Ján 1:12-13) Azok, akik ott állhatnak majd a Báránnyal a Sion hegyén, mindvégig megırzik fiúságukat, és nem áldozzák fel azt semmiért. Sıt, igyekeznek mindinkább hasonlítani Ahhoz, Aki által fiakká lehettek, hogy méltónak találtassanak Hozzá. E. G White gyönyörő szavai ezt így fogalmazzák meg: Amint a viasz felveszi a pecsét lenyomatát, úgy kell a léleknek felvennie Isten Lelkének lenyomatát, és ezáltal megtartani a szívében Krisztus képmását. (The Signs of Times, 1911 december )
777 Isten pecsétje 31 De még egyszer hangsúlyoznom kell, hogy ez semmiképpen sem az ember tette, hanem Isten Lelkének munkája bennünk. Pál világossá teszi, hogy még akarni sem tudunk igazából a magunk erejébıl:..mert az Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést, az İ tetszésének megfelelıen (Fil 2:13, protestáns fordítás). Amit tehetünk, az mindössze annyi, hogy engedjük munkálkodni Isten Lelkét szívünkben, és nem nyomjuk el hangját. Isten pecsétjének elnyerése A szombatnap megtartása tehát a törvény egészéhez való hőség próbája lesz majd, ám nem csak a szombat megtartására koncentrálódik majd a próba. Isten pecsétje a mennybıl érkezik Isten gyermekeire, s a pecsételést egy angyal végzi el (Jel 7:2). Természetesen ez a pecsét nem egy látható valami lesz az Isten hőségesein, ahogy az életükben jelen levı Szentlélek sem önmagában látható. Ellen White szerint azok, akikre rákerült a pecsét, arról mit sem tudnak; a jel Isten angyalai számára van, hogy az utolsó csapások ne érhessék ıket (Jel 16:2/b). Valahogy úgy, ahogy a halál angyala az elsı páskaünnep alkalmával elkerülte a leölt bárány vérével megjelölt házakat (2Móz 12:13). Az igazi Bárány vére ma szívünket jelöli meg. Az emberi részt János apostol nagyon tisztán megfogalmazza az Apokalipszisben. Az üdvözültek azok, a kik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül... Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ı ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében (Jel 14:4; 7:14). Ellen White így fogalmazta ezt meg: Az élı Isten pecsétjét csak azokra helyezik, akik Krisztushoz hasonló jellemmel rendelkeznek. (7BC, 970) Isten gyermekei számára tehát ez a teendı marad: követni a Bárányt, bármilyen úton is vezeti övéit. Ennek legjelentısebb tartalma a felismert bőnök megvallása, elhagyása és lehetıség szerinti jóvátétele. Ezt Isten nem teszi meg, nem teheti meg helyettünk, és éppen ezért lesz ez a biztosítéka annak, hogy Isten pecsétje a homlokunkra kerül. Amikor a szívünkben élı szeretet által akaratunk belesimul Isten akaratába, s jellemünk hasonlóvá lesz a Megváltó jelleméhez, akkor egész életünk Isten törvényérıl, az İ szeretetérıl tesz bizonyságot. A végidı eseményeiben ennek lesz a jele a szombathoz való ragaszkodásunk, hőségünk, és ilyen értelemben lesz a szombat pecsétté Isten maradék népén. Mohácsi Zoltán Amikor hatalmasokkal állasz szemközt, gondolj mindig arra, kitıl kapták ezek az emberek a hatalmukat! S mit tehetnek ellened? Elvehetik javaidat, szabadságodat vagy életedet? És aztán? Parányi mikróba, fertızı baktérium is elveheti életed, amely törékeny és múlandó, mint a rovarok élete. Nem, a leghatalmasabb úrnak sincs igazi hatalma lelked fölött, s ezért tehetetlen, ha te igazságos vagy, s ı igazságtalan. Csak akkor tehet ellened valamit, ha téged bőnben talál, s ı igazságos. Ezért ne arra gondolj, mit mondasz majd a nagy úrnak, hogyan viselkedsz; csak arra gondolj, hogy szabad vagy, amíg igazságos vagy, s a nagy úr tehetetlen igazságod ellen. (Füves könyv, Helikon kiadó, 1998, 105. oldal)