16. fejezet Isten pecsétje T öbbször volt már róla szó ebben a könyvben, de az elkövetkezendı két fejezetben részletesebben, s talán egy kicsit új nézıpontból fogom veled együtt megvizsgálni Isten pecsétjének és a fenevad bélyegének mibenlétét. Mint bizonyára felfigyeltél már rá, a Biblia a háromdimenziós világon túlról érkezı, embereket érintı azonosításoknak két fajtáját ismeri: Isten pecsétjét és a fenevad bélyegét. János apostol látomásában, amint Jézus második adventjét szemlélte, a megnyílt mennyei templomban látta Isten frigyládáját (Jel 11:19). Az a tény, hogy a mennyei szentélyben mindvégig ott áll a Tízparancsolatot tartalmazó láda, önmagában is különös hangsúlyú utalás arra, hogy a törvény áthágása minden idıben halált jelent, s e halál alól csak véres-áldozat árán szabadulhatunk meg. A mennyei frigyláda látomása aláhúzza azt a vitathatatlan tényt is, hogy Jézus Krisztusnak azért kellett meghalnia, mert az emberiség áthágta a törvényt (1Ján 3:4; Ésa 53:5; Gal 1:4). Az adventmozgalom és késıbb a HNAE a szombatparancs érvényességének felismerése, vagyis 1846 óta hirdeti, hogy ez a nap különleges jelentıséggel bír majd a Jézus második adventjét közvetlenül megelızı idıben. A szombatnap, ahogy azt a Tízparancsolat megfogalmazza, a teremtés emlékünnepe. Azért kell megemlékezni róla, hogy az ember minden körülmények között szem elıtt tartsa: élete nem önmaga kezében van, s még csak rendelkezési joga sincsen felette. Léte, teste, lelke, szelleme, mind Istentıl ered, és İ tartja fenn azt. 185
A békesség ígérete Ezért a szombat megünneplésére való felhívás nemcsak a zsidó népnek adatott, hanem minden ember számára. Nyilvánvalóvá teszi ezt az a tény is, hogy megszentelésének parancsa elıször nem Mózes számára hangzott el, hanem a teremtés után, Ádámnak és Évának nyilatkoztatta ki Isten. A hetedik napon Isten a szombatnappal mutatott rá, hogy az embernek szüksége van Teremtıjére is, és szüksége van embertársára is. A szombatnap a közösségteremtés napja Isten és ember, ember és ember között. Mivel az Isten-nélküliség mindenki számára kikerülhetetlen szívbéli hiányérzetet teremt, ezért a szombat megszentelésének a ma embere számára is komoly, életmentı üzenete van. A szombat, mint pecsét Az Ószövetség ezért nyílt bizonyságot tesz arról, hogy Isten a szombatnap megszentelésének parancsát jelül adta népe számára. Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az énközöttem és tiköztetek nemzetségrıl nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek Én vagyok a ti Uratok, Istenetek: az én parancsolatimban járjatok, az én törvényimet tartsátok meg, és azokat cselekedjétek. És az én szombatimat megszenteljétek, hogy legyenek jegyül énköztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. (2Móz 31:13; Ezék 20:19-20) Jel volt ez a nap. A választott népet Isten ezáltal szüntelenül arra figyelmeztette, amit a Sínai hegyen kıbe is vésett: Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földérıl, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én elıttem. (2Móz 20:1-3) A zsidók számára ezért a szombat megtartása egyet jelentett azzal, hogy Isten fennhatóságát egész életük felett elismerték. A Szentírásból azonban világossá válik, hogy a szombat puszta bető szerinti megtartása sohasem volt elég az Isten áldásainak elnyeréséhez. A szombat megszentelése soha nem jelentett csupán annyit, hogy megtartói ezen a napon tettek vagy nem tettek valamit. A szombatnap pusztán külsı szabályokhoz ragaszkodó megtartása soha semmi jelentıséggel nem rendelkezett. Ésaiás próféta már az elızı fejezetben is idézett szavai nagyon világosan rámutatnak arra, hogy a szombat már az Ószövetség idején is csak fel- 186
187 Isten pecsétje tétellel volt jel Isten népe számára. Újholdaitokat és ünnepeiteket győlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni. (1:14). Isten azonban nem önmagáért rendelte el ezeket, ahogy a szombatünneplés rendjét sem. Sohasem mondta azt, hogy a vallásos gyakorlatok bemutatásának önmagában lenne valamilyen üdvösségszerzı értéke az İ szemében. Vegyétek azért szívetekre és lelketekre e szavaimat, és kössétek azokat jegyül a ti kezetekre, és homlokkötıkül legyenek a ti szemeitek között. (5Móz 11:18) Isten parancsolatainak helyét tehát elsısorban szívünkben és lelkünkben kell megtalálnunk, s nem elég csupán külsı tetteinkkel tüntetnünk mellettük. A Szentlélek, mint Isten pecsétje Adventistaként nagyon sokszor kizárólag a szombathoz való ragaszkodást tekintjük Isten pecsétjének. Bár a két fogalom élesen nem választható el egymástól, mégis tény, hogy a Biblia jelnek nevezi ugyan, de sohasem hívja azt kimondottan pecsétnek. A kinyilatkoztatás szerint Isten pecsétjét a Szentlélek által kaphatjuk meg. És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. (Ef 4:30) A Szentlélek pecsét a hivı ember életén: minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességtek evangyéliomát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével (Ef 1:13). Engedd meg, kérlek, hogy most néhány mondat erejéig újra felidézzem a kezedben tartott könyv második fejezetének mondanivalóját. A Szentlélek által kapunk erıt ahhoz, hogy betölthessük a törvényt. Adventistaként azonban az a kísértés fenyeget bennünket, hogy tiszta teológiai látásunk ellenére, a gyakorlatban elvétjük a hit és a cselekedetek helyes hangsúlyát. Pál apostol több helyen is teljesen világossá teszi, hogy az üdvösség kegyelembıl van, tenni érte semmit nem tudunk; csak és kizárólag hittel ragadhatjuk meg azt. Ekként a törvény Krisztusra vezérlı mesterünkké lett, hogy hitbıl igazuljunk meg Mert kegyelembıl tartattatok meg, hit által; és ez nem tıletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekbıl, hogy senki ne kérkedjék Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten elıtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitbıl él. (Gal 3:24; Ef 2:8-9; Gal 3:11)
A békesség ígérete A törvény rámutat a bőnre (Róm 7:7), és ezáltal rámutat teljes erıtlenségünkre is (Gal 3:24), de annak ellenére, hogy a szeretet pontokba foglalt kinyilatkoztatása mégsem ment meg senkit a kárhozattól. Sıt, emberi erıvel megtartani sem lehetséges. Aki mégis meg akarja tartani a törvényt, annak hamarosan rá kell döbbennie, hogy képtelen engedelmeskedni neki. Csak az válhat a törvény betöltıjévé, akinek szívében a Szentlélek az Úr. Ezáltal vezet el a törvény Krisztushoz, ezáltal lesz valósággá, hogy a törvény vége (célja) Krisztus (Róm 10:4). Mindezek hátterén szem elıtt kell tartanunk, hogy a törvény lényege és megtartásának módja egy szóban foglalható össze: szeretet. Isten maga a szeretet (1Ján 4:16), a törvény pedig az ı jellemének pontokba foglalása az ember számára. Ezért teljesen érthetı és logikus, hogy Pál a törvény megtartását a bennünk élı szeretet mértékétıl teszi függıvé: a törvénynek betöltése a szeretet (Róm 13:10). Csak olyan mértékben vagyunk képesek engedelmeskedni Isten törvényének, amennyire szeretjük İt. Ennek következményét a harmadik angyal üzenete, a Jel 14:12 így foglalja össze: azok üdvözülnek, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét. Jól meg kell értenünk a hit és a cselekedetek összefüggését, ellenkezı esetben végzetesen félreérthetjük saját szerepünket megváltásunk történetében. Az üdvösség, ahogy olvastuk, kizárólag hit által ragadható meg, az ember semmit sem tehet érte. Engedelmesség által nem érdemeljük ki az üdvösséget. A megváltás Isten ingyen kegyelmi ajándéka, amelyet hittel kell elfogadnunk. (JVÚ, A tanítványság próbaköve címő fejezet.) a Olyan ez, mintha egy roppant drága ajándékért, amelyet a rendelkezésünkre álló anyagi eszközökkel semmiképpen sem tudnánk megszerezni, ellenértékképpen mégis felajánlanánk egy nevetségesen csekély összeget, mondjuk, száz forintot. Bizonyosan vérig sértenénk vele az ajándékozót. Mindezek ellenére igaz a kijelentés: ha azt mondjuk, hiszünk Istenben, és szeretjük İt, ennek meg kell látszania cselekedeteinkben is. Ha valóban szívünkben él Krisztus (Gal 2:20; Fil 4:13), akkor ennek mindenképpen ki kell ütköznie hétköznapi tetteinkben is. De figyelj csak: ezek a tettek kizárólag akkor ütköznek ki, ha szívünkben valóban ott él Krisztus. Így azonban a cselekedetek 188
Isten pecsétje nem eszközök lesznek az üdvösség elnyeréséhez, hanem a hit következményei és bizonyítékai. Ezért írja ezt Jakab apostol: mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidbıl (Jak 2:18). Az apostol nem azt hangsúlyozza, hogy cselekedni kell az üdvösségért, hanem azt, hogy az üdvösség meglétének meg kell látszania a hivıkön. Ezt erısítik meg Ellen White szavai is. Az üdvösség nem vásárolható meg jó cselekedetekkel, de azok bizonyítják a hitet, amely szeretet által megtisztítja a lelket. S bár az örök jutalmat nem érdemeink alapján kapjuk, az mégis arányban áll azzal a munkával, amelyet Krisztus kegyelme által elvégeztünk. (JÉ, 314.) Ilyen, és csak ilyen értelemben mondja azt a Szentírás, hogy amikor Jézus visszajön, akkor mindenki az ı cselekedete szerint jut a mennybe vagy az ezer év elteltével a kárhozatra (Zsolt 62:13; Mát 16:27; Róm 2:6; Jel 20:7-15). Ha idáig követted az összefüggéseket, akkor talán már világossá vált számodra, miért alkalmazza az Ige a Szentlélekre a pecsét kifejezést. Ha İ nincs jelen életünkben, akkor képtelenek vagyunk a szeretetre, s ha képtelenek vagyunk rá, akkor a tör- 189
A békesség ígérete vény megtartása is lehetetlen marad számunkra. Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erıtelen vala a test miatt, az Isten az ı Fiát elbocsátván bőn testének hasonlatosságában és a bőnért, kárhoztatá a bőnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8:3-7) Aki Istenben marad, azt az Úr, a Szentlélek által, megtanítja szeretni. Jól szeretni Istent és embertársait is. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeteket is az ı tibennetek lakozó Lelke által. (Róm 8:11) Azokat, akik hit által magukra öltötték Krisztus igazságát, így pecsételi el Isten, és ezáltal lesz számukra életükön pecsét a Szentlélek. Az Atya neve, mint pecsét A Jel 7. fejezete, mint láttad már, az elpecsételésrıl szól. Arról, hogy kik lesznek azok, akik az utolsó napokban állva tudnak maradni, és mi módon lesznek képesek erre. Az elpecsételést végzı angyal Istentıl, napkelet felıl hozza a parancsot a szeleket tartó négy angyalnak, hogy el ne engedjék azokat, amíg meg nem jelölt minden üdvözülendıt Isten pecsétjével. Az Úrtól érkezı hírnök azt is elárulja, hogy hova kerül Isten pecsétje: míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ı homlokukon (3. vers). A hetedik fejezet közvetlenül nem árul el többet sem a pecsét felkerülésének módjáról, sem mibenlétérıl. A 14. fejezet elsı versében azonban, amelyben újra a megváltottakat, a száznegyvennégyezer seregét szemlélhetjük, nagyon nyíltan megfogalmazódik, hogy micsoda is Isten pecsétje. És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion hegyén, és ıvele száznegyvennégy ezeren, akiknek homlokán írva vala az ı Atyjának neve. Az Isten nevének felírásával a Jel 3:12-ben is találkozhatunk, és ott is a gyıztesekkel kapcsolatban szerepel ez a kifejezés. 190
191 Isten pecsétje Amikor a lányom megszületett, szinte azonnal találtunk neki nevet. A bibliai királynırıl, Eszterrıl neveztük el ıt csillagnak. Valóban, ragyogó teremtéssé cseperedett. Fiam megszületésénél már kicsit többet tanakodtunk, de minden különösebb csatározás nélkül a Gergı, vagyis az ébren ırködı nevet kapta. Családi nevük azonban egy pillanatig sem volt kétséges elıttünk: Mohácsinak hívják mindkettıjüket: Mohácsi Eszter és Mohácsi Gergı. Az én gyermekeim, tehát az én nevemrıl neveztetnek. S minél többet szemlélem ıket, annál inkább rá kell jönnöm, hogy bár mindkettı más és más tulajdonságában ugyan, de hasonlít hozzám. A Biblia azt mondja, hogy akik szívüket Krisztusnak adják, azok hitük által tagjai lesznek Isten családjának. Mikor pedig eljött az idınek teljessége, kibocsátotta Isten az ı Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levıket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ı Fiának Lelkét a ti szívetekbe, ki ezt kiáltja: Abbá, Atya! (Gal 4:4-6) Úgy szólíthatjuk az Istent, ahogyan Jézus is szólította İt (Mk 14:36), és ezt csak és kizárólag a Jézus Krisztusba vetett hitünk által tehetjük meg. A már említett Gal 2:20 így fogalmaz: Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem. Az Atya a szívünkben élı Krisztus érdemére tekintve, fiává fogad bennünket. Valakik pedig befogadák ıt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ı nevében hisznek, akik nem vérbıl, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentıl születtek. (Ján 1:12-13) Azok, akik ott állhatnak majd a Báránnyal a Sion hegyén, mindvégig megırzik fiúságukat, és nem áldozzák fel azt semmiért. Sıt, igyekeznek mindinkább hasonlítani Ahhoz, Aki által fiakká lehettek, hogy méltónak találtassanak Hozzá. E. G. White gyönyörő szavakkal ezt így fogalmazza meg: Amint a viasz felveszi a pecsét lenyomatát, úgy kell a léleknek felvennie Isten Lelkének lenyomatát, és ezáltal megtartani a szívében Krisztus képmását. (ST, 1911. december) Ám még egyszer hangsúlyoznom kell, hogy ez semmiképpen sem az ember tette, hanem Isten Lelkének munkája bennünk. Pál világossá teszi, hogy még akarni sem tudunk igazán a magunk erejébıl: mert az Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást,
A békesség ígérete mind a cselekvést, az İ tetszésének megfelelıen (Fil 2:13, protestáns fordítás). Amit tehetünk, az mindössze annyi, hogy nem nyomjuk el hangját, és engedjük munkálkodni Isten Lelkét a szívünkben. Isten pecsétjének elnyerése A szombatnap megtartása a törvény egészéhez való hőség próbája lesz Isten népe számára, ám nem csak a szombat megtartására koncentrálódik majd a próba. Isten pecsétje a mennybıl érkezik az İ gyermekeire, s a pecsételést egy angyal végzi el (Jel 7:2). Természetesen ez a pecsét nem egy látható valami lesz a hőségeseken, ahogy az életükben jelen levı Szentlélek sem önmagában látható. Ellen White szerint azok, akikre rákerült a pecsét, arról mit sem tudnak; a jel Isten angyalai számára van, hogy az utolsó csapások ne érhessék ıket (Jel 16:2/b). Valahogy úgy, ahogy a halál angyala az elsı páskaünnep alkalmával elkerülte a leölt bárány vérével megjelölt házakat (2Móz 12:13). Az igazi Bárány vére ma szívünket jelöli meg. Az emberi részt János apostol nagyon tisztán megfogalmazza az Apokalipszisben. Az üdvözültek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ı ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében (Jel 14:4; 7:14). Ellen White ezt így írja le: Az élı Isten pecsétjét csak azokra helyezik, akik Krisztushoz hasonló jellemmel rendelkeznek. (7BC, 970.) Isten gyermekei számára tehát ez a teendı marad: követni a Bárányt, bármilyen úton vezeti is övéit. Ennek legjelentısebb része a felismert bőnök megvallása, elhagyása és lehetıség szerinti jóvátétele. Ezt Isten nem teszi meg, nem teheti meg helyettünk, és éppen ezért lesz ez a biztosítéka annak, hogy Isten pecsétje a homlokunkra kerül. Amikor a szívünkben élı szeretet által akaratunk belesimul Isten akaratába, s jellemünk hasonlóvá lesz a Megváltó jelleméhez, akkor egész életünk Isten törvényérıl, az İ szeretetérıl tesz bizonyságot. A végidı eseményeiben ennek lesz a jele a szombathoz való ragaszkodásunk, hőségünk, és ilyen értelemben válik a szombat pecsétté Isten maradék népén. 192