TÖRTÉNELEMVERSENY, FELNŐTTOKTATÁS REFORMKOR 2006. március 10. Szóbeli feladatok



Hasonló dokumentumok
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2007/2008 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ

3. feladat Kép: (I.) (II.)

Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye május Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK

225 éve született Széchenyi István. Határidők: I. forduló: január 6. II. forduló: február 26.

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre

0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke

E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

ETE_Történelem_2015_urbán

PÜSPÖKLADÁNY település

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el!

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Reformkor, forradalom és szabadságharc

Történelem 9. évfolyam. 9/6. A görög történelem kezdetei: Kréta és Mükéné. 9/8. Az arisztokrácia és a démosz polgárjogi küzdelme Athénban

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

HISTORIA NOSTRA TÖRTÉNELEM VETÉLKEDŐ A MAGYARSÁG TÖRTÉNELME AZ 1848-AS FORRADALOMTÓL A A KIEGYEZÉSSEL BEZÁRÓLAG

FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL.

ÖRÖKSÉGÜNK 48. Történelem csapatverseny. Örökségünk 48. Országos vetélkedő. internetes elődöntője rejtvényfüzetének javítókulcsa 2012.

évf.- két tanítási. 5 évf.- nyelvi előkészítő. 4 évf. 6 évf. 8 évf. nyelvű

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)

E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

1. sz. választókerület

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT:

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Budapest Tőr Női Egyéni A kategória IV. korcsoport

0079-es kódra jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzéke

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

D jelű pályázat nyertesei

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1

A felvételt nyert tanulók oktatási azonosítója Jeligéje

2 / :17

Fogalmak. Fogalmak. Személyek

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c

a főrendi napló ügyében... 31

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

A Haza és haladás vetélkedő döntője

Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

5. számú melléklet GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSOK. Ellenőrzéssel érintett intézmény neve. PM TEGYESZI Bernecebaráti Szakmai Egység Lakásotthona

FIT-jelentés :: KLIK Szigetszentmiklósi Tankerülete 2313 Szigetszentmiklós, ÁTI Ipari park 1/a Fenntartói azonosító:

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete

0077-es kódra jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzéke

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

A helyi választási iroda vezetőjének 2/2014.(VI.19.) számú határozata

Isaszegi Helyi választási Iroda Vezetőjének. 2/2014. (III.31.) számú határozata. A választókerületekhez tartozó szavazókörök beosztása az alábbi:

RÓLUK NÉLKÜLÜK REFORMKORI VITÁK A JOBBÁGYOK FELSZABADÍTÁSÁRÓL 7. ÉVFOLYAM P O L G Á R A D E M O K R Á C I Á B A N SZKA_207_04

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

AZ EKE OFI TANKÖNYVI KÍNÁLATA

I. korcsoport A pálya

Szóbeli felvételi vizsga: február 22-én (hétfő)

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet

VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016.

Összesítő táblázat a Pályaválasztási Tanácsadás Munkacsoport közötti időszak szolgáltatásairól

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató Dr. Varga Zoltán Balázs

E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

1. nap: március 11. (szombat)

Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium :10

NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ előrefizetős Mérő KÁrTyAFeLTÖLTéSi helyek A LApKer hálózatában

1. TOTÓ Karikázd be a helyes választ!

TÁMOP / Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest

0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE A REFORMKOR NAGYJAI 2. FORDULÓ

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S

Tisztelt Választópolgárok! A évi országgyűlési képviselők választásával kapcsolatban ( április 8. ) az alábbi tájékoztatást adom:

Átírás:

1 TÖRTÉNELEMVERSENY, FELNŐTTOKTATÁS REFORMKOR 2006. március 10. Szóbeli feladatok 1. Villámkérdések IGAZ/NEM IGAZ (5 perc) 5 pont 1. Deák szerint a börtönviszonyok javítása sürgősebb, mint a büntetőjogi szabályozás. IGAZ 2. Széchenyi István az 1847/48 as országgyűlésen Sopron megye követeként vett részt. NEM IGAZ, mert Moson megyéé volt. 3. A fontolva haladók nem fogadták el, hogy megszűnjön a vámhatár a Habsburg Birodalom tartományai és Mo. között. NEM IGAZ. 4.1845 ben a népiskolákat négyosztályossá tették. NEM IGAZ, ötosztályossá. 5. 1833 ban végül is az alsó és a felső tábla is elfogadta az önkéntes örökváltság törvényjavaslatát. IGAZ, de a király elutasította 1834 ben. 2.A /2. B/A képek ill. a források felhasználásával beszéljenek a témáról 3 percben! (a teremben készül fel az 1. csapat, a 2. a termen kívül) ( Feladatgyűjtemény az új történelem írásbelihez 136. f. :Az 1844. évi nyelvtörvény, 144.f.:A szlovák nemzeti ébredés (forráskritikával!),, 146. f., képek a Nemzet születik c. könyvből) 1., majd a 2. csapat 10 pont Felkészülési idő: 5 perc (5+3+3) perc (11 perc) Téma: A nemzetiségi kérdés a reformkorban Pontozandó: Az összbenyomás, a tartalom, a segédanyagok felhasználása, az idő kihasználása. 3.A /Széchenyi és Kossuth vitája 6 percben 15 pont 3. és 4. csapat együtt= legalább kétszer megszólalhat mindkét fél, 3 3 percben Felkészülési idő: 10perc (a termen kívül) (11 perc az 1. és 2. csapat előadása alatt + 1 + 6perc) ( 7 perc) Pontozandó: A vita jelleg, reflektálás a másik fél elhangzó ill. máshonnan ismert érveire, a tartalom, a folyamatosság, szónoki előadói stílus. 3.B/Széchenyi és Kossuth vitája 6 percben 15 pont 1. és 2. csapat együtt Felkészülési idő: 10 perc ( a termen kívül) (a 3 4. csapat vitája idején+ 5perc+ 6 perc) (11 perc)

2 Pontozandó: A vita jelleg, reflektálás a másik fél elhangzó ill. máshonnan ismert érveire, a tartalom, a folyamatosság, szónoki előadói stílus. 2.C/2.D A képek ill. a források felhasználásával beszéljenek a témáról 3 percben! 3. majd a 4. csapat 10 pont Felkészülési idő: 5 perc (a termen kívül) (a 3 4. csapat vitája idején) (3 perc) Téma: A nemzetiségi kérdés a reformkorban Pontozandó: Az összbenyomás, a tartalom, a segédanyagok felhasználása, az idő kihasználása. 4. Három perc leforgása alatt keressék meg és írják be a térképre a megfelelő településekhez a meghatározás sorszámát: (3 perc) 7 pont 1. A reformkori országgyűlések helyszíne 1. Pozsony 2. Kazinczy lakóhelye, ahonnan a nyelvújítási harcot irányította. 2. Széphalom 3. Itt nyílt meg Hazafiság a nemzetiségnek feliratú kőszínházunk 3. Balatonfüred 4. A Helytartótanács székhelye 4. Buda 5. Kossuth Lajos szülőfaluja 5. Monok 6. Kőrösi Csoma Sándor e református kollégium diákja volt. 6. Nagyenyed 7. Az 1846 ban átadott, Pestről induló vasútvonal másik végállomása 7. Vác 5. Zenehallgatás (4 perc) Kinek, melyik művéből hangzanak fel a részletek? 1. Erkel Ferenc: Hunyadi László 2. Liszt Ferenc: Magyar rapszódia 3. Hector Berlioz: Rákóczi induló 3 pont 6. Villámkérdések: 1 2 szóval válaszoljanak! (4 perc) 5 pont 1. A Taglalat szerzője DESSEWFFY JÓZSEF 2. Főispáni helytartó latin szóval: ADMINISZTRÁTOR 3. A királyi tábla felett álló bírói fórum: HÉTSZEMÉLYES TÁBLA 4. delizsánsz: POSTAKOCSI 5. Magyarország nádora 1847 ig JÓZSEF FŐHERCEG

3 Tervezett játékidő: 51 perc Segédanyagok 1. f.: Írólapok Igaz/Hamis felirattal 2. f.: képek és források 6 példányban Források: 136, 144., 146. f./ Kaposi Szabó Száray: Feladatgyűjtemény az új történelem írásbeli érettségihez 136. f. Az 1844. évi nyelvtörvény (1844. évi II. törvénycikk) 2. A törvénycikkek valamint már a jelen országgyűlésen is egyedül magyar nyelven alkottattak és erősíttettek meg. Úgy ezentúl is mind alkottatni, mind királyi kegyelmes jóváhagyással megerősíttetni egyedül magyar nyelven fognak. 3. Országgyűlési nyelv ezentúl kirekesztőleg a magyar leszen, egyedül a kapcsolt Részek követeinek engedtetvén meg: hogy azon esetben, ha a magyar nyelvben jártasok nem lennének, szavazataikat latin nyelven is kijelenthessék. 9. Ő Felsége méltóztatott kegyelmes rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belöli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen. 144. f. A szlovák nemzeti ébredés Vannak szlovákok, akik már azt sem hiszik, hogy a juhászbojtárok, tutajosok, drótosok és favágók e mostani népének talán magasztosabb szerepe is volt szeretett magyar hazánk történetében, és vannak szlovákok, akik már azt sem hiszik, hogy a szlovák nép rendeltetése emberemlékezet óta más lett volna, mint örök szolgálat és rabszolgaság. Látjátok, drága földijeim, mi annyira hozzászoktunk lelkünk örök igájához, hogy már nem is törődünk vele (Viliem Pauliny Tóth) 146. f. A román nemzeti ébredés Szomorú a helyzet, melybe bércz bástyákkal körített megyénk oláh népe sínlődik mindenütt. Csak sűrű homály, babonaság, nagy testi és lelki szegénység, szűkkeblűség.,a nép álomban szendereg ( Váncsfalvi Jura György magyar nyelvű levele Georghe Barithoz, 1843.) Képek: 1. Wesselényi Miklós: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében 2. Pozsony megyei tótok 3. Horvát paraszt 4. Vásárra ballagó erdélyi oláhok 5. Magyarország népei a XIX. században 6. 3. feladat.: Írólapok 2db Kossuth kép, 2 db Széchenyi kép

4 4. Három perc leforgása alatt keressék meg és írják be a térképre a megfelelő településekhez a meghatározás sorszámát: 7 pont (Magyarország népei a XIX. században c. térkép) 1. A reformkori országgyűlések helyszíne 2. Kazinczy lakóhelye, ahonnan a nyelvújítási harcot irányította. 3. Itt nyílt meg Hazafiság a nemzetiségnek feliratú kőszínházunk 4. A Helytartótanács székhelye 5. Kossuth Lajos szülőfaluja. 6. Kőrösi Csoma Sándor e református kollégium diákja volt. 7. Az 1846 ban átadott, Pestről induló vasútvonal másikvégállomás 5. Írólapok, magnó, CD 6. Írólapok Stopperóra. Pontozólap Feladatok Elérhető pontszám I. II. III. IV. 1. Villámkérdések 5 2. Nemzetiségi 10 kérdés 3.Széchenyi és 15 Kossuth 4. Térkép 7 5. Zenehallgatás 3 6. Villámkérdések 5 Összesítés 45 Helyezés

5 2. feladat: A képek ill. a források felhasználásával beszéljenek a témáról 3 percben! 1. csapat 10 pont Felkészülési idő: 5 perc Téma: A nemzetiségi kérdés a reformkorban Az 1844. évi nyelvtörvény (1844. évi II. törvénycikk) 2. A törvénycikkek valamint már a jelen országgyűlésen is egyedül magyar nyelven alkottattak és erősíttettek meg. Úgy ezentúl is mind alkottatni, mind királyi kegyelmes jóváhagyással megerősíttetni egyedül magyar nyelven fognak. 3. Országgyűlési nyelv ezentúl kirekesztőleg a magyar leszen, egyedül a kapcsolt Részek követeinek engedtetvén meg: hogy azon esetben, ha a magyar nyelvben jártasok nem lennének, szavazataikat latin nyelven is kijelenthessék. 9. Ő Felsége méltóztatott kegyelmes rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belöli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen. A szlovák nemzeti ébredés Vannak szlovákok, akik már azt sem hiszik, hogy a juhászbojtárok, tutajosok, drótosok és favágók e mostani népének talán magasztosabb szerepe is volt szeretett magyar hazánk történetében, és vannak szlovákok, akik már azt sem hiszik, hogy a szlovák nép rendeltetése emberemlékezet óta más lett volna, mint örök szolgálat és rabszolgaság. Látjátok, drága földijeim, mi annyira hozzászoktunk lelkünk örök igájához, hogy már nem is törődünk vele (Viliem Pauliny Tóth) A román nemzeti ébredés Szomorú a helyzet, melybe bércz bástyákkal körített megyénk oláh népe sínlődik mindenütt. Csak sűrű homály, babonaság, nagy testi és lelki szegénység, szűkkeblűség.,a nép álomban szendereg ( Váncsfalvi Jura György magyar nyelvű levele Georghe Barithoz, 1843.)

6 2. feladat: A képek ill. a források felhasználásával beszéljenek a témáról 3 percben! 10 pont 2. csapat Felkészülési idő: 5 perc + Téma: A nemzetiségi kérdés a reformkorban Az 1844. évi nyelvtörvény (1844. évi II. törvénycikk) 2. A törvénycikkek valamint már a jelen országgyűlésen is egyedül magyar nyelven alkottattak és erősíttettek meg. Úgy ezentúl is mind alkottatni, mind királyi kegyelmes jóváhagyással megerősíttetni egyedül magyar nyelven fognak. 3. Országgyűlési nyelv ezentúl kirekesztőleg a magyar leszen, egyedül a kapcsolt Részek követeinek engedtetvén meg: hogy azon esetben, ha a magyar nyelvben jártasok nem lennének, szavazataikat latin nyelven is kijelenthessék. 9. Ő Felsége méltóztatott kegyelmes rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belöli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen. A szlovák nemzeti ébredés Vannak szlovákok, akik már azt sem hiszik, hogy a juhászbojtárok, tutajosok, drótosok és favágók e mostani népének talán magasztosabb szerepe is volt szeretett magyar hazánk történetében, és vannak szlovákok, akik már azt sem hiszik, hogy a szlovák nép rendeltetése emberemlékezet óta más lett volna, mint örök szolgálat és rabszolgaság. Látjátok, drága földijeim, mi annyira hozzászoktunk lelkünk örök igájához, hogy már nem is törődünk vele (Viliem Pauliny Tóth) A román nemzeti ébredés Szomorú a helyzet, melybe bércz bástyákkal körített megyénk oláh népe sínlődik mindenütt. Csak sűrű homály, babonaság, nagy testi és lelki szegénység, szűkkeblűség.,a nép álomban szendereg ( Váncsfalvi Jura György magyar nyelvű levele Georghe Barithoz, 1843.)

7 2. feladat: A képek ill. a források felhasználásával beszéljenek a témáról 3 percben! 3.csapat Felkészülési idő: 5 perc 10 pont Téma: A nemzetiségi kérdés a reformkorban Az 1844. évi nyelvtörvény (1844. évi II. törvénycikk) 2. A törvénycikkek valamint már a jelen országgyűlésen is egyedül magyar nyelven alkottattak és erősíttettek meg. Úgy ezentúl is mind alkottatni, mind királyi kegyelmes jóváhagyással megerősíttetni egyedül magyar nyelven fognak. 3. Országgyűlési nyelv ezentúl kirekesztőleg a magyar leszen, egyedül a kapcsolt Részek követeinek engedtetvén meg: hogy azon esetben, ha a magyar nyelvben jártasok nem lennének, szavazataikat latin nyelven is kijelenthessék. 9. Ő Felsége méltóztatott kegyelmes rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belöli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen. A szlovák nemzeti ébredés Vannak szlovákok, akik már azt sem hiszik, hogy a juhászbojtárok, tutajosok, drótosok és favágók e mostani népének talán magasztosabb szerepe is volt szeretett magyar hazánk történetében, és vannak szlovákok, akik már azt sem hiszik, hogy a szlovák nép rendeltetése emberemlékezet óta más lett volna, mint örök szolgálat és rabszolgaság. Látjátok, drága földijeim, mi annyira hozzászoktunk lelkünk örök igájához, hogy már nem is törődünk vele (Viliem Pauliny Tóth) A román nemzeti ébredés Szomorú a helyzet, melybe bércz bástyákkal körített megyénk oláh népe sínlődik mindenütt. Csak sűrű homály, babonaság, nagy testi és lelki szegénység, szűkkeblűség.,a nép álomban szendereg ( Váncsfalvi Jura György magyar nyelvű levele Georghe Barithoz, 1843.)

8 2.feladat: A képek ill. a források felhasználásával beszéljenek a témáról 3 percben! 4.csapat 10 pont Felkészülési idő: 5 perc Téma: A nemzetiségi kérdés a reformkorban Az 1844. évi nyelvtörvény (1844. évi II. törvénycikk) 2. A törvénycikkek valamint már a jelen országgyűlésen is egyedül magyar nyelven alkottattak és erősíttettek meg. Úgy ezentúl is mind alkottatni, mind királyi kegyelmes jóváhagyással megerősíttetni egyedül magyar nyelven fognak. 3. Országgyűlési nyelv ezentúl kirekesztőleg a magyar leszen, egyedül a kapcsolt Részek követeinek engedtetvén meg: hogy azon esetben, ha a magyar nyelvben jártasok nem lennének, szavazataikat latin nyelven is kijelenthessék. 9. Ő Felsége méltóztatott kegyelmes rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belöli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen. A szlovák nemzeti ébredés Vannak szlovákok, akik már azt sem hiszik, hogy a juhászbojtárok, tutajosok, drótosok és favágók e mostani népének talán magasztosabb szerepe is volt szeretett magyar hazánk történetében, és vannak szlovákok, akik már azt sem hiszik, hogy a szlovák nép rendeltetése emberemlékezet óta más lett volna, mint örök szolgálat és rabszolgaság. Látjátok, drága földijeim, mi annyira hozzászoktunk lelkünk örök igájához, hogy már nem is törődünk vele (Viliem Pauliny Tóth) A román nemzeti ébredés Szomorú a helyzet, melybe bércz bástyákkal körített megyénk oláh népe sínlődik mindenütt. Csak sűrű homály, babonaság, nagy testi és lelki szegénység, szűkkeblűség.,a nép álomban szendereg ( Váncsfalvi Jura György magyar nyelvű levele Georghe Barithoz, 1843.)

9 3. csapat a 4. csapattal 3. feladat A 3. és 4. csapat együttműködése fontos! Felkészülési idő: 10 perc 15 pont/csapat Vita: 6 perc, legalább kétszeri megszólalás csapatonként 3 3 percben! 4. csapat a 3. csapattal 3. feladat A 4. és 3. csapat együttműködése fontos! Felkészülési idő: 10 perc 15 pont/csapat Vita: 6 perc, legalább kétszeri megszólalás csapatonként 3 3 percben! 1. csapat a 2. csapattal 3. feladat Az 1. és 2. csapat együttműködése fontos! Felkészülési idő: 10 perc 15 pont/csapat Vita: 6 perc, legalább kétszeri megszólalás 3 3 percben! 2. csapat az 1. csapattal 2. feladat A 2. és 1. csapat együttműködése Felkészülési idő: 10 perc 15 pont/csapat Vita: 6 perc, legalább kétszeri megszólalás 3 3 percben!

10 1. csapat/4. feladat:három perc leforgása alatt keressék meg és írják be a térképre a megfelelő településekhez a meghatározás sorszámát: 7 pont (Magyarország népei a XIX. században c. térkép) 1. A reformkori országgyűlések helyszíne 2. Kazinczy lakóhelye, ahonnan a nyelvújítási harcot irányította. 3. Itt nyílt meg Hazafiság a nemzetiségnek feliratú kőszínházunk 4. A Helytartótanács székhelye 5. Kossuth Lajos szülőfaluja. 6. Kőrösi Csoma Sándor e református kollégium diákja volt. 7. Az 1846 ban átadott, Pestről induló vasútvonal másik végállomása 2. csapat/4. feladat : Három perc leforgása alatt keressék meg és írják be a térképre a megfelelő településekhez a meghatározás sorszámát: 7 pont (Magyarország népei a XIX. században c. térkép) 1. A reformkori országgyűlések helyszíne 2. Kazinczy lakóhelye, ahonnan a nyelvújítási harcot irányította. 3. Itt nyílt meg Hazafiság a nemzetiségnek feliratú kőszínházunk 4. A Helytartótanács székhelye 5. Kossuth Lajos szülőfaluja. 6. Kőrösi Csoma Sándor e református kollégium diákja volt. 7. Az 1846 ban átadott, Pestről induló vasútvonal másik végállomása. 3. csapat/4. feladat: Három perc leforgása alatt keressék meg és írják be a térképre a megfelelő településekhez a meghatározás sorszámát: 7 pont (Magyarország népei a XIX. században c. térkép) 1. A reformkori országgyűlések helyszíne 2. Kazinczy lakóhelye, ahonnan a nyelvújítási harcot irányította. 3. Itt nyílt meg Hazafiság a nemzetiségnek feliratú kőszínházunk 4. A Helytartótanács székhelye 5. Kossuth Lajos szülőfaluja. 6. Kőrösi Csoma Sándor e református kollégium diákja volt. 7. Az 1846 ban átadott, Pestről induló vasútvonal másik végállomása. 4. csapat/4. feladat: Három perc leforgása alatt keressék meg és írják be a térképre a megfelelő településekhez a meghatározás sorszámát: (Magyarország népei a XIX. században c. térkép) 7 pont 1. A reformkori országgyűlések helyszíne 2. Kazinczy lakóhelye, ahonnan a nyelvújítási harcot irányította. 3. Itt nyílt meg Hazafiság a nemzetiségnek feliratú kőszínházunk 4. A Helytartótanács székhelye 5. Kossuth Lajos szülőfaluja. 6. Kőrösi Csoma Sándor e református kollégium diákja volt. 7. Az 1846 ban átadott, Pestről induló vasútvonal másik végállomása.

11 Pontozólap Feladatok Elérhető pontszám I. II. III. IV. 1. Villámkérdések 5 2. Nemzetiségi 10 kérdés 3 perc 3.Széchenyi és 15 Kossuth 3 3 perc 4. Térkép 3 perc 7 5. Zenehallgatás 3 6. Villámkérdések 5 Összesítés 45 Helyezés

12 Pontozólap Feladatok Elérhető pontszám I. II. III. IV. 1. Villámkérdések 5 2. Nemzetiségi 10 kérdés 3.Széchenyi és 15 Kossuth 4. Térkép 7 5. Zenehallgatás 3 6. Villámkérdések 5 Összesítés 45 Helyezés