5. AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÖNYVTÁR GYŰJTEMÉNYEI 5.1. AZ 1945 ELŐTTI GYŰJTEMÉNYEK

163 5. AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÖNYVTÁR GYŰJTEMÉNYEI 5.1. AZ 1945 ELŐTTI GYŰJTEMÉNYEK A könyvtárnak a II. világháború előtti történetében mai értelemben vett különgyűjteményei nem voltak. Mégis érdemes bemutatni azokat az állományegységeket, amelyeket a képviselőház speciális érdekviszonyai, nyomós politikai okai vagy jelentősebb személyi kötődések miatt különös becsben tartottak, illetve mint fontos gyűjteményrészeket általában külön kezeltek és tároltak. 5.11. A parlamenti dokumentumok "gyűjteménye" A parlamenti kiadványok gyűjtésére a képviselőház a múlt század végétől nagy gondot fordított, így a könyvtár összdokumentumai között ezek a kiadványok jelentős mennyiségű könyvtári gyűjteménnyé fejlődtek. A gyűjteménnyé válás folyamatát érdemes röviden vázolni. A könyvtár gyarapodásáról szóló fejezetben már követhettük a külföldi parlamenti cserekapcsolatok kibontakozását és több évtizedes alakulását. Láthattuk, hogy a magyar parlament a nemzetközi csereegyezmény megkötése előtt, 1878-tól kiépítette a cserekapcsolatokat a különböző külföldi államok parlamentjeivel, s ennek eredményeképpen 1918-ig is jelentős mennyiségű, értékes parlamenti anyag gyűlt össze, amely jelentősen gyarapodott az 1920-as és 1930-as évek parlamenti cseréje következtében. 1878-tól 1945-ig (a háborús és a forradalmi időszakok kivételével) a külföldi parlamenti kiadványok a kiépített kapcsolatok révén folyamatosan, viszonylag zökkenőmentesen érkeztek. A gyűjtemény fokozatos gyarapodását, gazdagodását semmi sem veszélyeztette, a gyűjtemény alakulása egyértelműen pozitív volt. Nagysága a II. világháború végén elérte a 30 ezres kötetszámot, a képviselők a színvonalasabb törvényhozói munka érdekében rendszeresen kutathattak a jelentősebb államok (köztük az angol, amerikai, német, francia, olasz stb.) parlamenti naplóiban, irományaiban és egyéb dokumentumaiban. A magyar parlamenti kiadványok gyűjtése sokkal nehezebben indult. A régebbi (1848 előtti) országgyűlések hiányzó írásaihoz a képviselők nem tudtak hozzájutni, ezért a könyvtári bizottság 1892. december 17-i ülésén megvitatta a probléma megoldásának lehetőségeit. Erre reagálva a képviselőház 1893. január 21-i ülésén UGRON Gábor képviselő a hangulatot felszítva és az érdeklődést felcsigázva indulatosan tette szóvá: "Mit érünk egy könyvtárral, amelyben a világ minden létező jelentékeny és számottevő munkái vannak beszerezve, de éppen a magyar törvényhozásnak régebbi múltjára és történelmére vonatkozó forrásmunkák hiányoznak belőle?" (Képviselőházi Napló, 1893. január 21.). UGRON általános helyesléssel kísérve határozati javaslatot nyújtott be: "A könyvtári bizottságot utasítja a ház, hogy a régi magyar törvényhozások forrásmunkáit eredetiben vagy másolatban a képviselőház részére beszerezni igyekezzék" (l. uo.). Ennek alapján még aznap a Ház egyhangú határozatot hozott a régi törvényhozások forrásmunkáinak eredetiben vagy másolatban történő beszerzésére, majd bizonyos előkészítő munkálatok után a visszamenőleges gyűjtés felső időhatárát 1861-ben állapította meg (1861-től ugyanis a parlamenti dokumentumok hiánytalanul rendelkezésre álltak). A gyűjtésre, beszerzésre a Ház költségvetésében külön változó összegű keretet bizto-

164 sítottak 1894-től kezdve. A gyűjtőmunkálatok alatt sikerült megszerezni az 1825-ös, az 1839 1840., az 1843 1844., az 1847 1848. és az 1848 1849. évi országgyűlési anyagokat. Az 1526 és 1791 közötti időszakról a Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Országygyűlési Emlékek kiadása céljából felkutatta a régi országgyűlések írásait, s így az elakadó gyűjtőmunka hatékony támogatására is hivatkozva, a képviselőház TAKÁTS Sándor történésznek adott megbízást az 1790 1861-ig terjedő periódus magyar parlamenti dokumentumainak az összegyűjtésére. A könyvtárban meglévő országgyűlési iratok feltérképezése után az Országos Levéltár, a Nemzeti Múzeum, az egyes családi levéltárak, a vidéki levéltárak, valamint az osztrák és német levéltárak vonatkozó irományainak gyűjtése, tudományos rendszerezése és feltárása következett. A leggazdagabb iratanyagot Bécsben találta, ahol másfél évtizedes kitartó munkával, másolással gyűjtötte össze a szükséges dokumentumokat. A széles körű és sokrétű anyaggyűjtés során TAKÁTS Sándor 1914-ig befejezte az 1811 és 1844 közötti országgyűlések iratainak másolását, 1918-ig Bécsben pedig az 1790 1848-ig terjedő időszak bizonyos egységeit. Ezek mellett 1917-ben a könyvtár nagy mennyiségű országgyűlési iratot vásárolt a Ranschburg-könyvkereskedéstől, közte GYURIKOVITS György gyűjteményének egy részét, amely az 1608-tól 1790-ig terjedő időszakra vonatkozó kéziratos országgyűlési jegyzőkönyveket és egyéb értékes kéziratos dokumentumokat tartalmazta. A szívós gyűjtőmunka 1918-ig folytatódott. TAKÁTS Sándor a vármegyei és magánlevéltárak országgyűlési anyagainak összegyűjtését is elvégezte. A háborús összeomlás, a forradalmi események, majd az ezt követő súlyos gazdasági helyzet megakadályozta a gyűjtés befejezését. A magyar parlamenti dokumentumok és másolatok összegyűjtése jelentős, értékes és egyedülálló gyűjteményt eredményezett. 1919 után TAKÁTS Sándor az országgyűlési anyagok rendezését végezte: már említettük a GYURIKOVITS-féle kéziratok rendezését, kutatási előkészítését. A könyvtári bizottság 1923. december 13-án jegyzőkönyvben mondott köszönetet a történész főlevéltárnoknak. Az 1920-as években a könyvtár a kurrens országgyűlési naplók, irományok, jegyzőkönyvek és más parlamenti kiadványok (házszabályok, almanachok, képviselői lakjegyzékek, állami költségvetések, zárszámadások stb.) hiánytalan megőrzését tartotta szem előtt. A régi országgyűlési anyagok további gyűjtése a gazdasági körülmények és különböző, nagy energiát igénylő feladatok (könyvtárrendezési munkálatok, állományrevízió, katalógusszerkesztés), fedezethiány, alacsony létszámkeret miatt nem folytatódott. 1929-ben egy rövid jegyzőkönyvi bejegyzés arról tanúskodik, hogy a régi magyar parlamenti dokumentumok gyűjtésének további szervezése akkor még nem került le véglegesen a napirendről, hiszen "a Könyvtár előterjesztésére régi országgyűlési nyomtatványok pótlására" WLASSICS Gyula báró, a felsőház elnöke 2500 pengőt biztosított "a Felsőháznál mutatkozott megtakarításból". Az összeget, amely letéti kezelésben állott erre a célra, a jelek szerint már nem használták fel. A gazdasági válság, TAKÁTS Sándor idős kora és halála (1932) következtében az 1930-as években szóba sem került az országgyűlési írások ügye, újabb régi dokumentumokkal tehát nem gyarapodott ez a gyűjtemény. Az addigi erőfeszítések viszont sikerrel zárultak: kisebb hiányok ellenére ritka, szép, gazdag és a hazai közkönyvtárak között egyedülálló gyűjtemény jött létre. S ehhez nap mint nap érkeztek a mindenkori országgyűlés újabb és újabb kiadványai itthonról és külföldről is. Ezt követően néha egy-egy ajándék, magánosoktól történő vásárlás vagy árverésen megszerzett dokumentum is gazdagította olykor unikumokkal is a gyűjteményt, amelyben

165 a bizottsági jegyzőkönyvek és jelentések (M.2.2.) tanúsága szerint 1945-re már tekintélyes mennyiségű magyar és külföldi országgyűlési kiadvány gyűlt össze. 5.12. A GHYCZY-gyűjtemény Ez a gyűjtemény valójában GHYCZY Ignác (1799 1870), István és József főherceg magyarországi kormányzója, volt országgyűlési képviselő hagyatéka, amelyet örökösei (hat gyermeke) ajándékoztak 1872-ben a még csak néhány éve működő Képviselőházi Könyvtárnak. Már akkoriban megállapították, hogy a közepes nagyságú nemesi családi könyvtár, amelyet két nemzedéken át gondosan fejlesztettek, főként a XVIII. és a XIX. században kiadott politikai, jogi, államtudományi, történeti, földrajzi, gazdasági, teológiai, hadtudományi, irodalomtudományi és szépirodalmi műveket tartalmaz. A képviselőház könyvtári bizottságának 1873. június 30-i jelentése szerint a gyűjtemény "gazdag, kivált a hazai történet és politikát illető könyvekben" korszerű gazdasági, mezőgazdaság művekben, valamint "az 1830. és 1848. közti időszakra terjedő bel- és külföldi hírlapgyűjtemény" is igen fontos. A 14 500 kötetes magánkönyvtár (részletes leírását dr. CSENDES Katalin tanulmánya tartalmazza) 92 ládában érkezett a súlyos helyiség-problémával küzdő képviselőházba, ahol emiatt csak részben tudták használatba venni. 1873-ban feldolgoztak 2021 művet 5876 kötetben, de a hagyaték egy másik részét helyszűke miatt nem tudták állományba venni, harmadik részét pedig a gyűjtőkörtől idegennek minősítették. A gyűjtemény jelentős részének sorsáról hosszas vita zajlott a képviselőházban, és annak ellenére, hogy 1878-ban a GHYCZY-hagyaték egységének megőrzése, a gyűjtemény könyvtári megtartása mellett határoztak, 1886-tól kezdődően megindult az értékes hungarika-anyagban, régiségekben gazdag gyűjtemény szétosztása. A képviselőház a tulajdonjog fenntartása mellett 1886. június 25-i határozatával átadta a gyűjtemény mezőgazdasági szakirodalmi részét az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (a továbbiakban: OMGE), szám szerint 780 művet, 1356 kötetben (1886. október 9-én). A 90-es években az egyedülálló gyűjtemény tovább aprózódott: a könyvtári bizottság javaslatára a Ház 1894. január 16-án a Magyar Tisztviselők Országos Egyesülete Könyvtárának 207, 1895. július 30-án a Nógrádmegyei Múzeum Társulatnak 3536 és 1895. szeptember 30-án a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak 734 kötetet engedett át azzal a feltétellel, hogy a képviselőház esetleges kívánságára azokat bármikor visszaszolgáltatni kötelesek. A GHYCZYkönyvtárból 1907-ben történt az utolsó adományozás: az 1840-es évekből származó, Petőfi munkásságát tükröző szépirodalmi folyóiratokat a Petőfi-ház kapta ajándékba (Kbiz. jkv. 1907. december 18.). A rendkívül értékes XIX. századi magángyűjtemény, amely muzeális értékű könyvekben és periodikumokban is igen gazdag volt, így részeire szakadt: csaknem 6 ezer kötet öt különböző intézményhez szóródott szét. Körülbelül 8 és félezer kötet maradt a Képviselőházi Könyvtárban. Több évtizedes "csend" után (az utolsó adományozástól, 1907-től is több mint 20 év telt el, az elsőtől OMGE, 1886 pedig több mint négy évtized), a GHYCZY-gyűjtemény kérdése 1928-ban került ismét napirendre. NAGY Miklós könyvtárigazgató a könyvtári bizottság 1928. május 24-i ülésén beszámolt arról, hogy kutatómunkája során áttanulmányozta a

166 GHYCZY-gyűjteményre vonatkozó írásokat és megállapította, hogy a "két generáción át nagy hozzáértéssel és áldozattal összegyűjtött... könyvtár művelődéstörténeti szempontból is rendkívül értékes" anyaga sajnálatos módon szétszóródott, de ezekre a képviselőház tulajdonjoga változatlanul érvényes, hiszen "a jogfenntartás jeléül az átvevő intézmények köteleztettek arra, hogy minden egyes kötetbe GHYCZY Ignác könyvtára és a Képviselőház könyvtára körirattal ellátott bélyegzőket nyomassák" (Kbiz. jkv. 1928. május 24.). NAGY Miklós szerint "első teendő volna a nevezett intézmények értesítése arról, hogy a Ház a tulajdonjogot velük szemben továbbra is fenntartja." Az elnöki "megdöbbenés" után PEKÁR Gyula, az albizottság elnöke, szorgalmazta, hogy a bizottság "vigye az ügyet a Ház elé és annak hozzájárulása után szólítsa fel az illető intézményeket a könyvek visszaszolgáltatására" (l. uo.). A bizottság ezt el is határozta, sőt NAGY Miklós javaslatára kimondta, hogy a könyvtárban levő és a visszaszerzett GHYCZY-könyvtár anyagát "önálló gyűjteményként kívánja kezeltetni" (uo.). A képviselőház nem sokkal később, 1928. július 12-én megadta a kívánt felhatalmazást a könyvtári bizottságnak. Ezt követően ZSITVAY Tibor házelnök írásban szólította fel az intézmények vezetőit a GHYCZY-könyvek visszaadására, melyre csak a Magyar Természettudományi Társulat reagált szolgálatkészen, megígérve a könyvek gyors eljuttatását. Az OMGE ("a kötetek összegyűjtése folyamatban van") válasza mellett a Nógrádmegyei Múzeum Társulat azt kérte, hogy "a könyveket hosszabb időre őrizetükben hagyja a Ház", az Országos Tisztviselő Egyesülettől viszont "semmiféle válasz nem érkezett" (Kbiz. jkv. 1929. január 16.). A bizottság ekkor határozatot hozott az OMGE és az Országos Tisztviselő Egyesület megsürgetésére, a Nógrádmegyei Múzeum Társulat kérését pedig elutasította, de jóindulatát bizonyítván a visszaszolgáltatási határidőt fél évvel meghosszabbította. A bizottság NAGY Miklós előterjesztésére felhatalmazást adott az elnöknek GHYCZY Ignác arcképének megfestésére "a nagy könyvgyűjtő iránt érzett hálás kegyelete" (l. uo.) jeléül. Meg kell jegyezni, hogy a GHYCZY-hagyatékból a Petőfi-háznak 1907-ben átadott, 1840- es évekből származó újság- és folyóiratanyag visszaszerzése (amelynek átadásához annak idején a Ház plenáris ülésének hozzájárulását nem kérték ki) szóba sem került, így azok nem is érkeztek vissza a gyűjteménybe. Három intézmény még 1929-ben visszaküldte a GHYCZY-bélyegzővel ellátott műveket "a kommunizmus alatt elveszett könyvek kivételével" (Kbiz. jkv. 1929. december 11.), a Nógrádmegyei Múzeumnak a Ház elnöke pedig 1930. március 31-ig haladékot adott. 1930-ban ez utóbbi intézmény is eleget tett kötelezettségének, így NAGY Miklós igazgató a soron következő könyvtári bizottsági ülésen számszerűen a következőkről számolhatott be: Kapott Visszaadott Hiány (k ö t e t e k b e n) OMGE 1356 1048 308 Magyar Tisztviselők Országos Egyesülete 207 200 7 Nógrádmegyei Múzeum 3536 3505 31 Magyar Természettudományi Társulat 734 625 109

167 összesen: 5833 5378 455 A Magyar Természettudományi Társulat a 109 kötetes hiány ellensúlyozására saját kiadványaiból 66 kötetet átadott a Képviselőház Könyvtárának, de ez a gazdasági szakember szempontjai szerint összegyűjtött értékes magánkönyvtárnak, mint egységes művelődéstörténeti gyűjteménynek pótolhatatlan csonkaságán, hiányain nem segített. A könyvtári bizottság úgy ítélte meg, hogy "nem volna méltányos most 44, illetve 36 év után a nevezett intézményeket a hibájukon kívül támadt hiányok pótlására, vagy azok értékének megtérítésére kötelezni" (Kbiz. jkv. 1930. december 11.). A 455 kötet veszteség tehát véglegesen meghiúsította a GHYCZY-könyvtár egységének újrateremtését. A GHYCZY-hagyaték sorsa összegezve így alakult: 1872-ben a képviselőházba érkezik 6382 mű 14 500 kötetben 1873-ban állományba véve 2021 mű 5 876 kötetben 1894-ben állományba véve 1243 mű 1 888 kötetben 1886-ban: OMGE-nek 780 mű 1 356 kötetben 1894-ben: Magyar Tisztviselők Országos Egyesületének? mű 207 kötetben 1895-ben Nógrádmegyei Múzeumnak? mű 3 536 kötetben Magyar Természettudományi Társulatnak? mű 734 kötetben 1929 30-ban visszaérkezett 5 378 kötet A korábban állományba vett 7764 kötet és a visszaküldött 5378 kötet együttesen 13 142 kötet, ezt a 455 kötetes veszteség is csak 13 597 kötetre egészíti ki. 903 kötet tehát még külön hiányzik a gyűjteményből. Arra azóta sincs számszerű adatunk, hogy a könyvtár 1907-ben a Petőfi-háznak hány kötetet adott át, és hogy azt az állományba vett, vagy a feldolgozatlan részből adományozta-e. Ezt a korabeli jelentések és számolgatások (1928 és 1931 között) egyáltalán nem vették észre. A könyvtári bizottság is úgy számolt be a Háznak utólagos jelentésében, hogy a négy intézmény 389 kötet hiánnyal (a tényleges 455 kötetből levonták a Magyar Természettudományi Társulat által hiánypótlásként adományozott, nem a gyűjteményhez tartozó 66 kötetet) küldte vissza a GHYCZY-könyveket. A hiányzó 903 kötetről egyetlen szó sem esett. 1933-ban NAGY Miklós jelentette, hogy a könyvtári bizottság korábbi határozatát teljesítve "a GHYCZY-könyvtár egy külön kis teremben nyert önálló elhelyezést, amint erről legutóbb az Elnök Úr helyszíni szemléje alkalmával maga is meggyőződött" és kérte a bizottságot, hogy a GHYCZY-szobában "GHYCZY Ignác emléke valaminő táblán vagy domborművel külön is megörökíttessék" (Kbiz. jkv. 1933. december 15.). A javaslatot a bizottság elfogadta. Tehát az ígéret szerint a különgyűjteményt is létrehozták: a bizottság határozata értelmében itt helyezték el a visszaérkezett 5378 kötetet. A továbbiakban (1939-ig) a GHYCZY-kérdés többször már nem vetődött fel, sem a bizottság ülésein, sem a jelentésekben. Egy 1943. november 12-én készült feljegyzés szerint "a GHYCZY-könyvtár könyvei sem állományba nem vétettek, sem leltári számot nem kaptak, sem cédula nem készült róluk" (OK Irattár, 1943. november hó), azonban az 1930-as bizottsági jelentés a visszaérkezett 5378

168 kötetről azt írja, hogy "mint évi szaporulat fel van tüntetve" (Képviselőházi Irományok, 1931 1936. 6. köt. 66. p.). Még 1945 utáni források is utalnak arra, hogy a különböző intézményektől visszaszerzett GHYCZY-kötetek nincsenek feldolgozva, és hogy NAGY Miklós igazgató a 30-as években rekonstruálni igyekezett a GHYCZY-hagyaték pontos mű- és kötetszámát. Számításai szerint a könyvtári bizottság 1.104.sz. jelentésében foglalt adatok "technikai okokból" nem tüntették fel részletesen és pontosan, hány mű és hány kötet érkezett vissza a négy intézménytől. Az általa helyesnek ítélt adatok a következők (zárójelben a korábban helyesnek vélt kötetszámok): A négy intézménynek átadott GHYCZY-könyvek száma: OMGE-nek 1334 (780) mű 2168 (1356) kötet Természettudomány Társulatnak 354 (?) mű 1850 (734) kötet Magyar Tisztviselők Orsz. Egyesületének 28 (?) mű 207 (207) kötet Nógrádmegyei Múzeumnak 1402 (?) mű 2511 (3536) kötet Összesen: 3118 (?) mű 6736 (5833) kötet A Ház könyvtára tehát NAGY Miklós szerint nem 5833, hanem 6736 kötetet adott át a múlt század végén. A kettő közötti különbség 903 kötet. Erről a fentiekben már megállapítottuk, hogy a korábbi jelentések észrevétlenül mentek el e szám mellett. A NAGY Miklós-féle számítást azonban megkérdőjelezi, hogy ő sem számol a Petőfi-háznak 1907-ben átadott kötetekkel. Anélkül, hogy a számok helyességét el tudnánk dönteni (ez 1946-ban és azóta sem sikerült), meg kell állapítanunk, hogy a reális megközelítéshez több lehetőséget is figyelembe kell venni: 1. Tévesen állapították meg a könyvtárba 1872-ben beérkező gyűjtemény adatait. 2. Helytelen a GHYCZY-hagyaték múlt században állományba vett köteteinek száma. 3. Lehet, hogy 903 a Petőfi-háznak 1907-ben dokumentálatlanul átadott kötetek száma. 4. Lehet, hogy nem 903 kötetet kapott a Petőfi-ház és az első két pontba foglalt megállapítás is igaz. A fentiek alapján NAGY Miklós akinek szakértelméhez és tudományos felkészültségéhez nem férhet kétség feltételezése ilyen távlatból is nehezen fogadható el, mert nem valószínű, hogy a négy intézmény közül háromnak olykor 1000 kötet feletti eltéréssel tévesen is adják át az értékes köteteket és hibásan is vegyék vissza azokat. Legszembeszökőbb a Nógrádmegyei Múzeum tétele: valójában tehát 1025 kötettel kevesebbet vettek volna át, mint amennyit a korábbi, részletes és megindokolt jelentés szerint a Ház könyvtára visszakapott? Az elképzelés elég abszurdnak tűnik, és mindkét oldalon a teljes hozzá nem értést, a figyelmetlen és felelőtlen átadást-átvételt feltételezi.

169 A nagy értékű gyűjtemény további sorsának alakulásában 1945 után jelentős változás nem következett be. Az 5378 kötetes különgyűjteményt megszüntették, mert a hely a zárolt fasiszta művek tárolásához kellett, a GHYCZY-könyveket különböző helyekre rakták. Feldolgozásukra a 40-es évek második felében sem került sor, ez a tétel csak a tervekben és az elmaradt munkák listáján szerepelt. Végül a nyilvánossá válás és az 1953-as átalakítások után két évre (1954 1955) elosztva sikerült ezt a restanciát is felszámolni. A kötetek számának kibogozására azóta sem vállalkozott senki. A művek jelentős részét egy helyen tárolják, míg a különösen értékes, muzeális köteteket külön szekrényben és szobában helyezték el. A könyvtár ügyelt arra, hogy a GHYCZY-bélyegzőkkel ellátott kötetekből ne selejtezzen, és ne ajándékozzon el műveket akkor sem, ha a gyűjtőkörtől idegenek. Ezt az állományrészt kölcsönzési tilalmakkal azóta is védi. 5.13. A "revíziós" gyűjtemények A Ház könyvtára helyzeténél fogva mindig szoros kapcsolatban állt a korabeli politikai élettel. A Horthy-korszakban kiemelten, mindenek fölé helyezték a politikai, gazdasági és kulturális élet középpontjába Trianont, a nagy nemzeti sérelmet, a magyarság legfájóbb pontját. A revíziós törekvések minden fórumon fő hangsúlyt kaptak, az országgyűlésen éppúgy mint a legkisebb egyesületi ülésen vagy a népszövetségi felszólalásoknál. A Magyarországra rákényszerített, igazságtalan trianoni békediktátum bírálata, ostorozása, megváltoztatásának követelése országos ügy lett. A könyvtár, mert politikusok irányították és politikusok voltak hivatásszerű olvasói, ezen a területen is kapott feladatot: könyvtári eszközökkel kellett szolgálnia a békerevíziós politikai célokat és az ehhez kapcsolódó propagandatevékenységet. PEKÁR Gyula, a könyvtári albizottság agilis elnöke, 1928-ban azt javasolta a könyvtári bizottság ülésén, hogy "a világháborúra, a háborús felelősségre és megcsonkíttatásunk történetére vonatkozó teljes irodalom mielőbb beszereztessék" (Kbiz. jkv. 1928. május 28.). A képviselőház külügyi bizottságának elnöke (PEKÁR Gyula töltötte be ezt a posztot is) javaslatát a következőképpen támasztotta alá: a trianoni békeszerződés arra a megállapításra épült fel, hogy Magyarország egyik felidézője a világháborúnak, és ezért, mint a háború egyik bűnösének bűnhődnie kell, de "ha a magyar nemzetnek sikerül beigazolnia teljes ártatlanságát, megdől ez az alap, amelyből az egész békeparancs kiindul" (uo.). És miután a magyarság veszítette a legtöbbet, a legtevékenyebben neki kell küzdenie a békeszerződések ellen: "ennek egyik legfontosabb előfeltétele, hogy az idevonatkozó egész irodalom a röpiratoktól az ún. standard munkákig együtt legyen" (uo.). A gyűjteményt, amely a háborús felelősség kérdéskörének teljes irodalmát tartalmazza majd, az Országházban kell elhelyezni, és noha nagy pénzösszegbe kerül, "a Háznak módot kell találnia, hogy az ehhez szükséges fedezet rendelkezésre álljon" (uo.). A bizottság is kiállt az indítvány mellett, így az 1929 30-as költségvetési évre első részletként már külön biztosítottak ötezer pengőt erre a célra, de a tétel még hat költségvetési éven át szerepelt. A külön fedezet hatására a háborús felelősség témakörében addig beszerzett lényegesebb műveket más könyvekkel és röpiratokkal bőségesen kiegészítették és elkészítették az anyagnak a képviselők számára "mindig rendelkezésére álló" áttekinthető katalógusát is. Az 1930 31-es évre ismét 5 ezer pengőt áldoztak a teljes irodalom beszerzésére, de a következő évben a költségvetés 12%-os, válság miatti csökkentése az előirányzott 5 ezer pengőt csaknem a felére apasztotta. A válság súlyos hatása miatt a költségvetés kényszercsökkentése tartóssá vált: a következő években, egészen 1936-ig 2313 pengő lett

170 az évenként igénybevehető összeg, 1936-tól 1938-ig pedig 2 ezer pengős keretet engedélyeztek a háborús felelősség és az ezzel kapcsolatos kérdések teljes irodalmának beszerzésére. Tekintettel arra, hogy a háborús irodalom már nem jelent meg oly jelentős mértékben, mint a korábbiakban, 1938 decemberében GRATZ Gusztáv javaslatára a bizottság úgy határozott, hogy a költségvetésben erre a célra külön biztosított tételt hozzácsatolja a rendes beszerzésre előirányzott összegekhez (Kbiz. jkv. 1938. december 16.). A revíziós törekvések szolgálatában a könyvtár tehát igyekezett a teljesség igényével gyűjteni Magyarország háborús szerepére, a trianoni problémakörre (az ún. "magyar igazság"-ra) és ezzel összefüggésben a megszállt területekre vonatkozó magyar és külföldi irodalmat. Ennek következtében mennyiségileg nem dokumentált, szép számú politikai gyűjtemény jött létre a Ház könyvtárában, amit a Ház az olvasótermi és kölcsönzési használaton túlmenően is propagálni akart. 1932-ben PEKÁR Gyula indítványozta, hogy a könyvtár "a külföldi nyelveken megjelenő, s a Magyarországot ért igazságtalanságot tárgyaló munkákról időről-időre kompendiumokat állítson össze azoknak a képviselőknek a számára, akik csak magyar nyelven olvasnak, hogy ezáltal utóbbiak is állandóan ismerjék a magyar igazság gondolatának külföldi térhódítását" (Kbiz. jkv. 1932. december 21.). Az indítványt követő vitában SZINYEI-MERSE Jenő ellenvéleménye után JÁNOSSY Gábor is síkra szállt PEKÁR javaslata mellett, mert "a magyar igazság mellett a legsúlyosabban latba eső külföldi véleményeket nyilván kell tartani" (l. uo.), s ennek érdekében "a költségektől sem szabad visszariadni" (uo.). NAGY Miklós igazgató hozzászólásában szorgalmazta, hogy a cél érdekében a Külügyi Társaság, a Revíziós Liga, az Államtudományi Intézet, a Miniszterelnökség és a Külügyminisztérium sajtóosztálya is bevonandó a munkába, és miután SZÁDECZKY- KARDOSS Lajos egyetemi tanár szerkesztésében 1926-ban megjelent egy hasonló munka, a feladat az, hogy "az utolsó hat év alatt könyvekben, röpiratokban, folyóiratokban és napilapokban megjelent magyarbarát közlemények állíttassanak össze" (uo.). ALMÁSY László házelnök szerint is "az ügy megérdemli a legnagyobb figyelmet", a munkát "a Külügyi Társasággal és a Revíziós Ligával karöltve" kell elvégezni (uo.). A könyvtári albizottság két nappal később, 1932. december 14-én elkészített egy, a feladat megvalósítására vonatkozó programot (Kbiz. jkv. 1933. február 7.), amelynek főbb pontjai a következők: a) Magyarország háborús ártatlanságának bizonyítása (ehhez összegyűjtendők TISZA István hivatalos nyilatkozatai, háborús iratok és okmányok, a TISZA-hagyaték vonatkozó részei). A bizottság határozatot fogadott el, hogy e pontnál Ausztria érdekeire nem lesz tekintettel, csak a magyar szempontok számítanak. Miután a Miniszterelnökség és a Külügyminisztérium a költségeket nem vállalja, a cél megvalósítása érdekében a Ház megvásárolja 400 pengőért HORVÁTH Jenőnek, a Külügyi Társaság igazgatójának, a legújabbkori történelem egyetemi tanárának két vaskos kötetre terjedő ilyen irányú gyűjtését. b) Szükséges a "Fehér Könyv" kiadása, amelyet ugyancsak HORVÁTH Jenő tett közzé a Budapesti Hírlapban. Ez a magyar felelősség helyett a cári Oroszország háborús bűnösségét hivatott bizonyítani. A munka további folytatása többé nem került szóba, valószínűleg a válság következtében fellépő tartós fedezethiány tett pontot az ügy végére.

171 1935-ben PEKÁR Gyula újabb javaslatot tett, hogy "a trianoni békeparancsra vonatkozó anyag értékesebb darabjai a könyvtár termében külön kezeltessenek" (Kbiz. jkv. 1935. december 13.), amely gyűjtemény "áttekintést nyújthatna minden kutatónak trianoni nyomorúságunkról" (l. uo.). Az elnök helyeslése mellett a bizottság a javaslatot határozattá emelte. 1938-ban SOMOGYVÁRY Gyula bizottsági tag az Erdélyre és a megszállt területekre vonatkozó teljes anyag gyűjtésére hívta fel a figyelmet, de NAGY Miklós megnyugtató választ adott: a könyvtár Trianon óta teljességre törekvően gyűjtötte ezt az irodalmat, s így az állomány rendkívül gazdag ezekben a művekben. 1938 októberében például ez tette lehetővé, hogy a magyarlakta Felvidék visszaadásáról Komáromban folyó magyar csehszlovák tárgyalásokhoz "a könyvtári hivatal egyetlen délután 34 gépelt lapra terjedő könyvcím anyagot tudott a miniszterelnökség rendelkezésére bocsátani" (Kbiz. jkv. 1938. december 16.). A háborús felelősség, a magyar igazság, az elszakadt területek irodalmának gyűjtése politikai természetű és célzatú volt: a trianoni revíziót sürgető harcot szolgálta. Ezeket a kisebb gyűjteményeket, amelyeket vagy külön egységként helyeztek el, vagy elkülönített katalógus tájékoztatott róluk, közös szóval "trianoni gyűjtemény"-ként vagy "revíziós gyűjtemény"-ként emlegették. Gyarapodásáról, felhasználásáról részletesebb adatok nem állnak rendelkezésre. A későbbiek folyamán, a II. világháború végétől ezen anyagok gyűjteményjellege megszűnt, de a könyvtár az e témakörű művekben az akkori megkülönböztetett figyelemmel és külön összegekkel dotált gyűjtés miatt ma is igen gazdag, s emiatt a korszak kutatásához komoly segítséget tud nyújtani. 5.14. A PULSZKY-gyűjtemény A gyűjtemény létrejötte PULSZKY Ágost nevéhez kötődik, akiről, mint a könyvtári bizottság egykori jegyzőjéről és a könyvtár lelkes patrónusáról már röviden megemlékeztünk. A jeles jogász és szociológus élete során gazdag társadalomtudományi és jogi könyvtárt gyűjtött össze, amelyre törvényhozói, kultúrpolitikusi, akadémikusi, oktatói munkássága természetesen rányomta bélyegét. A nagy tudással, lelkiismeretesen összeállított és gondozott könyvtár nagy segítséget nyújtott PULSZKY Ágostnak a Társadalomtudományi Társaság megalapításában és annak kezdeti tevékenységét is támogatta, ugyanis ő volt a társaság alapítója és első elnöke is (1901-ben). PULSZKY hamarosan, még az alapítás évében meghalt. Felesége, aki maga is lelkes támogatója volt a Társadalomtudományi Társaságnak, nem sokkal később annak ajándékozta férje könyvtárát. A gazdag jogi és szociológiai könyvtárt, amely kb. 1000 műből állt, SZABÓ Ervin rendezte és katalogizálta 1903-ban. Ezt a betűrendes katalógust a társaság ki is nyomtatta, és a továbbiakban az állomány gyarapításáról is gondoskodott. A Társadalomtudományi Társaságot a tanácsköztársasági rendszer bukása és az új rendszer hatalomrajutása után, már 1919 őszén betiltották. Vagyonával és könyvtárával is mostohán bántak, mert az 1918-as összeomláshoz és a forradalmakhoz vezető úton bűnös és eléggé el nem ítélhető, destruktív szerepet tulajdonítottak a társaság két évtizedes tevékenységének, amely a korabeli kormánypárti és jobboldali sajtómegnyilatkozások szerint a liberalizmus és a JÁSZI-féle radikalizmus melegágya volt. A PULSZKY-könyvtár hányódások után a 30-as években a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárába került. Onnan 1939-ben az akkor 1235 műből és 1783 kötetből álló

172 gyűjteményt PULSZKY Ágostnak a Képviselőházi Könyvtárban egykor betöltött kiemelkedő szerepére való tekintettel örök letétként elhelyezve átadták az Országgyűlési Könyvtárnak. A könyvtár állományba vette, betűrendes és a PULSZKY-könyvtár sorszáma szerinti katalógust készített 1942-ben (a Szabó Ervin-féle alapkatalógus kinyomtatott kötetébe pótlapokon, kézírással a további gyarapodásokat a betűrendhez igazodva külön rávezetve) és természetesen a szakkatalógus rendszerébe is besorolta a műveket. Azóta a könyvtár csaknem hiánytalanul egy helyen tárolva tartja a köteteket. A gyűjtemény zöme a XIX. század második felében kiadott gazdag jogi, politikai, szociológiai és filozófiai forrásanyag, bár viszonylag kis részben korábban, elsősorban Magyarországon megjelent könyveket is tartalmaz. Értékét nemcsak az adja, hogy ebből az időszakból PULSZKY teljességre törekvően gyűjtött össze minden jelentős magyar kiadványt, hanem az is, hogy ugyanebből a fél évszázadból az említett témakörökből szinte minden valamirevaló külföldi könyvet megszerzett a német, az angol és a francia nyelvterületről. Ezeknek az idegen nyelvű dokumentumoknak nagy része a könyvtárban nem volt meg, így végül is már beszerezhetetlen művek hiányát sikerült pótolni, és velük az állományt gazdagabbá tenni. Nem véletlen, hogy a gyűjtemény a jogelméleti, politikaelméleti, szociológiai, jogfilozófiai és jogszociológiai kutatások fellendülése óta újra és újra jelentős használatnak örvend mind a tudományos kutatók, a politikai (országgyűlési és párt-) szakértők, mind az egyetemi-főiskolai hallgatók körében. 5.2. Az 1945 utáni gyűjtemények 5.21. A THIM-gyűjtemény 1947. február 10-én írt levelében dr. THIM József nyugalmazott főorvos, író megvásárlásra felajánlotta 513 kötetből álló könyvtárát a Miniszterelnökség Nemzetiségi Ügyosztályának. A gyűjtemény a magyar jugoszláv kapcsolatokkal foglalkozó műveket tartalmazott, az árajánlat 30 000.- Ft. volt. BORSAY-BAUR György miniszteri tanácsos, az ügy referense a Miniszterelnöki Hivatalban a Nemzetgyűlés Könyvtárához fordult, és a könyvgyűjtemény értékére vonatkozó szakvéleményt kért (OK Irattár, 1947. február hó.). TRÓCSÁNYI György főigazgató február 19-én a 459 tételes könyvlistát kiadta szakvéleményezésre BEŐTHY Ottó könyvtárigazgatónak és dr. LUKÁCS Gyula könyvtárnoknak. BEŐTHY még aznap leadott jelentésében 2000 és 5000 Ft. között becsülte meg a gyűjtemény értékét, de a szerb és horvát nyelvű dokumentumokról nem tudott véleményt mondani. LUKÁCS Gyula másnap megfogalmazott szakvéleményében megállapította, hogy a 459 tételből kb. 180 kötet szerb és horvát nyelvű, megjelenési évük 1848 és 1930 közé esik. Az anyag jelentős hányada az 1848-as eseményeket felidéző szerb és horvát memoár, másik jelentős része pedig a magyar szerb, illetve a magyar horvát viszonnyal foglalkozó munka. Van közöttük 3 mű a szerb törvényhozás munkájáról, illetve a horvát parasztmozgalmak történetéről is. A szláv nyelvű művek közül egy sincs meg a könyvtárban, bár politikai vonatkozásban gyűjtenie kellett volna, de eddig a balkáni vonatkozású, szláv nyelvű anyag gyűjtését az intézmény teljesen elhanyagolta. LUKÁCS szerint a szláv könyvek közül mindegyik ritkaságnak számít, mert a háború nagy pusztítást végzett a jugoszláv közkönyvtárakban, és többek között a belgrádi nemzeti könyvtár teljes állománya is elpusztult. A nem-szláv nyelvű, de szláv vonatkozású duplumanyag pedig segíthetné a Jugoszláv Parlamenti Könyvtárral megin-

173 dítandó cserekapcsolatok kialakítását. "Véleményem szerint ennek a gyűjteménynek a megvásárlása nemcsak jól felfogott érdeke a könyvtárnak, hanem... soha vissza nem térő alkalom elmulasztását jelentené" (OK Irattár, 1947. február hó.). A THIM-könyvek értékét 7 8000 Ftra becsülte. A szakvélemények és a lista áttanulmányozása után TRÓCSÁNYI meggyőzte a Miniszterelnökséget, hogy egy ilyen nagyértékű gyűjtemény sokkal jobb helyen lenne a Nemzetgyűlés Könyvtárában, ahol szakszerűen feldolgozva állna a kutatás és a Miniszterelnökség munkatársainak rendelkezésére is. Sőt BORSAY-BAUR, amikor megtudta a könyvtár alacsony költségvetési lehetőségeit, a vételár kifizetéséhez 3000 Ft-ot nagylelkűen fel is ajánlott. Február 28-án TRÓCSÁNYI megállapodott THIM Józseffel, hogy 12 000.- Ft-ért megvásárolja a gyűjteményt, s ebből 9000 Ft-ot a könyvtár, 3000 Ft-ot a Miniszterelnökség fedez. 1947. március 1-jén a főigazgató írásban kérte VARGA Bélát, a Nemzetgyűlés és a könyvtári bizottság elnökét, járuljon hozzá az értékes könyvgyűjtemény megvásárlásához. Az engedélyezés után, március 13-án LUKÁCS Gyula könyvtárnok az eladó lakásán vette át a könyveket, majd a beszállítás után, március 22-én a valósággal egybevetve befejezték a listán szereplő művek ellenőrzését. Megállapították hogy 15 mű hiányzik, de miután ezek elvesztek, THIM József 13, ugyancsak szerb témájú művel pótolta a hiányzókat, miután kiderült, hogy az általa kölcsönadott műveket a háború okozta károk miatt nem tudja visszaszerezni. A könyvtár elnöki hozzájárulással két részletben rendezte a 9000 Ft-os vételár kifizetését: 6000 Ft-ot augusztusban, 3000 Ft-ot októberben utalt át THIM Józsefnek. A Miniszterelnökség ígéretéhez híven még márciusban kifizetett 3000 Ft-ot, NAGY Ferenc miniszterelnök engedélyével (l. az OK Irattárban elhelyezett, 1947-ben kelt erre vonatkozó leveleket). THIM József (aki 50 éves tudományos munkássága alatt számos és értékes forrásmunkát írt a magyar jugoszláv kapcsolatokról) 1000 kötetes szláv témájú könyvtárából, amelynek jelentős része a II. világháború alatt elveszett, így került több mint 500 kötet az Országgyűlési Könyvtárba. A speciális gyűjteményt DÁVID Zoltán segédkönyvtárnok feljegyzése szerint 1948-ban állományba vették és feldolgozták. A könyvraktárban ma is elkülönítve tartják "THIM-GYŰJTEMÉNY" megjelöléssel. 5.22. A Magyar tanácsköztársasági különgyűjtemény A könyvtár első évszázadának utolsó igazgatója, VÉRTES György, az ötvenes évek első felének viszonylagos passzivitása után, RÁKOSI távozását és az 1956-os forradalmat követően, aktív kezdeményezésekbe fogott. Ezekre minden bizonnyal politikai hozzáállása, pártmúltja, az Országos Könyvtárügyi Tanácsban betöltött funkciói ösztönözhették. A kezdeményezések jelentős része látványos módon különgyűjtemények kialakításához vezetett. A különgyűjtemény-alakítási periódus első tényleges eredménye a Tanácsköztársasági különgyűjtemény létrehozása. Az alkalmat az szolgáltatta, hogy közeledett az 1919-es magyar tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulója. Nem sokkal 1956 után ilyen propagandával támogatni az MSZMP-t, azt valószínűsíti, hogy VÉRTES kezdeményezésére a párttal a Rákosi-korszakban megmerevedett kapcsolataiban nyitás történt. A párt részéről ez a maga-

174 tartás beleillett abba a koncepcióba, hogy a gyűlölt, koncepciós perekkel, internálásokkal, likvidálásokkal, ÁVH-val, kemény diktatúrával (a negatív jelenségek még hosszan sorolhatók) terhes MDP-uralom helyett a korábbi, üldözött KMP dicsőségesnek tartott múltját kell fokozottan propagálni. E múltból, az úgynevezett haladó és időtálló hagyományok felmelegítésével, az MSZMP-ről kialakítandó képnek a valóságosnál tisztább és pozitívabb vonásait akarták megerősíteni. A különgyűjtemény megnyitásával tulajdonképpen mindkét fél (VÉRTES is, az MSZMP is) jól járt, hiszen a célnak megfelelően növelték saját jó hírüket. Ugyanakkor ebből a könyvtár szintén hasznot húzott. Egyrészt valóban történeti értékű régi dokumentumokat is felkutattak, másrészt a kampány és a körülötte zajló hírverés az Országgyűlési Könyvtárt egyéb, fontosabb ügyekben is hosszabb időre reflektorfénybe állította. Az alábbiakban VÉRTES György igazgatónak a gyűjteményt bemutató sajtóértekezlete, bevezető tanulmánya (M.4.2.1.), az eseményről és a dokumentumbázisról megjelent cikkek (M.3.4.) és személyes visszaemlékezések alapján összefoglaljuk a különgyűjtemény kialakításáról, állományáról és működéséről szóló fontosabb tudnivalókat. A megnyitás tervezett időpontja 1959. március 21 volt. VÉRTES 1958 tavaszán, helyettesének, dr. PODONYI Andrásnak és többnyire a középvezetők részvételével munkaközösséget állított fel. Ennek tagjai voltak: CSENDES Katalin, MURÁNYI József, RÁCZ Edit, dr. SZILÁGYI János, dr. TAKÁCS József és ZOLNAY Vilmosné. 1958 májusában lázas kutató és feltáró munka indult meg, amit fokozott az az igény, hogy a határidőt közben a KMP megalakulásának (1918. november 20-a) közelgő 40. évfordulójára való tekintettel az évfordulóhoz kapcsolódva előbbre hozták. A kutató- és feltáró munkába az érdemi munkatársak nagy része (BERZA Lászlóné, BOGNÁR Ilona, FELVINCZY Tamás, GERGELY Zsuzsa, HORVÁTH Gyuláné, PETROVAY Istvánné és VEREDY Katalin) is bekapcsolódott. A különgyűjtemény anyagának jelentős része 1919-ben vagy nem sokkal utána került a könyvtár állományába (ne feledjük: a parlament a Magyar Tanácsköztársaság Háza néven működött, a könyvtár pedig a Történelmi Materializmus Kutatóintézetet szolgálta, amely ugyancsak az épületben tevékenykedett). A Horthy-időszakban "Zárt anyag", "Szigorúan bizalmas", "Nem kölcsönözhető" megjelölésekkel elkülönítve tárolták a dokumentumokat. 1926-ban valószínűleg a fokozódó újrarendezés, a Közgazdasági és pénzügyi irodalom című összefoglaló katalóguskötet kiadásának előkészületei során a számos vékony füzet, brosúra, röplap nehézkes kezelhetősége miatt 14 kötetbe kötötték az addig állományba sem vett, nagyrészt érintetlen példányokat. Az említett katalóguskötet a B8 10.527 szám alatt szerepelt a Magyar Kommunista Kiadványok I XV. kötet megjelöléssel. A XV. Falragaszok című kötet bekötetlen állapotban maradt. A kötetek tartalmazták a tanácsköztársaság időszakában megjelent törvényeket, a forradalmi kormányzótanács és a népbiztosok rendeleteit, a Tanácsok Országos Gyűlésének 1919. júniusi naplóit és irományait, a különböző időszaki sajtótermékeket (Szociális Termelés, Társadalmi Forradalom, A Tanácsköztársaság Könyvtárügye, Vörös Őrség stb.), a magyar és idegen nyelvű röplapokat, valamint az 1919-ben megjelent egyes kommunista sorozatokat,

175 szépirodalmi műveket, oktatási célú kiadványokat. Ezek analitikus feltárás híján addig nagyrészt rejtve maradtak az olvasók elől. A feltáró munka első szakaszában a 14 15 kötetnyi anyagot szétbontották és külön állományba véve feldolgozták, majd 4 oldal terjedelemig egyesével bekötötték azokat. A dokumentumok felkutatása során döntötték el, hogy mindazokat a könyveket, periodikus kiadványokat, brosúrákat, röpiratokat, röplapokat, jogszabályokat és plakátokat építik a különgyűjteménybe, amelyek a proletárdiktatúra időszakában jelentek meg. A 15 kötetnyi dokumentumon kívül az Országgyűlési Könyvtár raktáraiban még számos korabeli anyagot találtak, amelyet válogatás és ellenőrzés után osztottak be a különgyűjtemény Magyar Tanácsköztársaság Kiadványai csoportjába, amelyet T jelzettel láttak el (ezen belül a periodikumok a T.I., a könyvek, brosúrák, röpiratok a T.II., a röplapok a T.III. és a plakátok a T.IV. jelzet alá kerültek; az 1919. március 21. előtti kommunista dokumentumok Te. jelzetet kaptak). A raktárból kiemelt könyveket, illetve az eredeti évfolyamaikból kibontott és újra köttetett időszaki kiadványokat, továbbá a többi dokumentumot is a könyvtár nagy olvasóterméből megközelíthető, egymásba nyíló, kettős kutatószobában felállított üvegszekrényekben helyezték el. Az egyik szoba a különgyűjtemény dokumentumanyagának tárolására és kezelőjének munkaszobájául szolgált, a másik a hozzá kapcsolódó olvasószobát biztosította 10 olvasóhellyel. A tanácsköztársaság időszakában született raktári dokumentumok feltérképezése után következett a különböző bibliográfiák, valamint a fővárosi közgyűjteményekben és néhány vidéki könyvtárban személyesen végzett kutatás eredménye alapján a másutt megtalálható 1919-es kiadványok számbavétele. Az idő rövidsége miatt nem törekedtek teljességre, a gyűjteményt a későbbiek során a könyvtárak aktív közreműködésében reménykedve akarták teljessé tenni. A könyvtár állományában szereplő sorozatok és újságok hiányait, valamint az egyéb hiányzó forrásmunkákat, periodikákat eredeti nagyságú fotómásolattal vagy mikrofilmekkel igyekeztek pótolni. A röplapokat "átlátszó műanyag burokkal védve könyvnek álcázott dobozokban" a plakátokat könyvformátumú dobozokban (hajtogatva) polcokon helyezték el, míg a mikrofilmek "könyvalakú mikrokardexben kaptak helyet". A másolatban meg nem szerezhető dokumentumok adatait lelőhely-megjelöléssel szintén besorolták a különgyűjteményt részletesen feltáró nyomtatott katalóguskötetbe. A kiadott kötet ilyen értelemben tehát nemcsak a különgyűjtemény betűrendes és szakkatalógusának, hanem egyben az országos lelőhelyjegyzéknek a szerepét is betöltötte. A kötethez, illetőleg a különgyűjteményhez szakmutatót és névmutatót is készítettek. A tanácsköztársasági dokumentumok téma szerinti keresésére természetesen a könyvtár nagy szakkatalógusában is lehetőség nyílt (a gyűjtemény katalógusrendszere részletesen tanulmányozható e kötet 6.24.1. számú alfejezeti részében). A különgyűjteményt VÉRTES a megnyitás előtt bemutatta az Országos Könyvtárügyi Tanács elnökségének, majd tagjainak és később a Szabó Ervin Kör szervezte látogatásokon a többi könyvtár munkatársainak is. A muzeális jellegűnek minősített gyűjteményt heti egy alkalommal délutánra meghirdetett csoportos közönséglátogatásokon szintén "szakszerűen ismertették".

176 1958. november 20-án, a délutáni órákban, tehát félévi szakmai feltárás és szervező munka után, az előrehozott időpontban MÜNNICH Ferenc miniszterelnök, az MSZMP politikai bizottságának tagja nyitotta meg a tanácsköztársasági különgyűjteményt az Országgyűlési Könyvtárban. Az ünnepségen több korabeli jelentős személyiség vett részt: RÓNAI Sándor, az Országgyűlés elnöke, az MSZMP PB és az Elnöki Tanács tagja, GYÁROS László, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, OLT Károly, a Minisztertanács Titkárságának vezetője, DÉNES Leó, a Kultúrkapcsolatok Intézetének alelnöke, MÓD Aladár, a TIT főtitkára, BÍRÓ Vera, a Művelődésügyi Minisztérium közművelődési főosztályának vezetője és SZEKERES Pál, az MM könyvtári osztályának a vezetője (Könyvtáros, 1959. 1. sz. 3. p.). A nagy propagandával meghirdetett megnyitó, amelyre öt hónappal a tanácsköztársasági kerek évforduló előtt került sor, valóban ráirányította a párt- és állami vezetés, valamint a sajtó figyelmét a könyvtárra. A korabeli statisztikák alapján a gyűjtemény a 40. évforduló előtt jelentős forgalmat bonyolított le. Három hónap alatt 468 olvasó 593 könyvet, 625 folyóiratot, 78 röplapot és 286 plakátot használt a különgyűjteményben, s a csoportos és egyéni látogatók száma megközelítette az 1500 főt. A következő években a gyűjtemény tovább gyarapodott, 15 év alatt 266 művel, erről 1974-ben, majd az 1975 és 1980 közötti gyarapodásról, 1981-ben a könyvtár újabb kötetkatalógust adott ki. Ezt követően az 1980-as évek közepén a gyűjteményről még egy összesített kötetkatalógus is megjelent, a látogatottság viszont fokozatosan csökkent. A gyűjtemény elhelyezését biztosító két kutatószobából ezért 1973-ban munkaszobákat létesítettek a gyarapítási osztály részére. A különgyűjtemény a Magyar országgyűlési írások gyűjteményével együtt, közös olvasószobával ellátott terembe került, a könyvtár emeleti részén. Előbb önálló egységként, majd 1977 78-tól a különgyűjteményi osztály keretében működött a kettős gyűjtemény, végül 1987-től megszűnéséig az olvasószolgálati osztály része volt. A rendszerváltás időszakában, 1992-ben szerepének elsorvadása és a fokozódó helyhiány miatt a gyűjtemény korábbi különgyűjteményi jellege megszűnt. Anyagai változatlanul megvannak, kézikönyvtári egységei visszakerültek a könyvtár nagy vérkeringésébe, a speciálisan kialakított és megkülönböztetett kötéssel ellátott különgyűjteményi rész a könyvraktárban kapott elkülönített helyet, ahol az 1919-es dokumentumok együttes tárolása megoldható volt. 5.23. Az ENSZ-letéti gyűjtemény 5.23.1. Az ENSZ-letéti könyvtári funkció Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1945-ben jött létre (elődje a Nemzetek Szövetsége 1920-tól ténylegesen 1940-ig, formálisan még több évvel tovább működött). Magyarországot az ENSZ Közgyűlés 10. ülésszakán vették fel a tagállamok sorába, 1955. december 14-én. Az ENSZ minden tagállamában letéti könyvtár(aka)t (deposit library) létesít, ezeknek küldi meg dokumentumait, kiadványait a kívánt hivatalos nyelveken, hogy korlátozás nélkül biztosítsák az anyagok hozzáférhetőségét, és segítsék a dokumentumok kínálta sokoldalú tájékozódást.

177 Azt, hogy egy országban melyik könyvtárt jelölik letéti könyvtárnak, az ENSZ központi könyvtárának igazgatója dönti el az illető ország ENSZ-küldöttségének javaslata és tanácsadók véleménye alapján. A magyar küldöttség a Külügyminisztérium javaslatát tolmácsolta 1956-ban, amely szerint ENSZ letéti könyvtárnak alkalmas, nyilvános tudományos szakkönyvtár Magyarországon az Országgyűlési Könyvtár. Hogy miért erre a könyvtárra esett a választás, a következőkkel indokolható: Kiterjedt társadalomtudományi gyűjtőköre, gazdag anyaga miatt sokféle olvasót fogad, az ENSZ-kiadványok széles terjesztési lehetősége tehát biztosítva van. Külföldi jogi, politikai, történelmi, gazdasági dokumentumbázisa ideális hátteret ad az ENSZ-anyagok hatékony használatához. Ugyancsak az alkalmasságot bizonyító tényező, hogy az ENSZ-hez hasonló funkciókat betöltő Nemzetek Szövetsége francia nyelvű kiadványait, a két világháború között, e könyvtár kapta és őrizte meg, s a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) dokumentumait nemzetközi csere révén a 20-as évektől szintén az Országgyűlési Könyvtár gyűjtötte. A könyvtár mint politikai és jogi alapkönyvtár mindig kiszolgálta a parlament, a kormány, a minisztériumok, valamint a tudományos kutatás és az oktatás információs szükségleteit: az ENSZ-dokumentumokra is ennek a körnek van vagy lehet a legnagyobb szüksége. Ebben a közgyűjteményben vannak a hazai és külföldi parlamenti kiadványok is, amelyek szintén sok területre kiterjedő információkat tartalmaznak. A javaslattétel idején már folyamatban volt az 1/1956. sz. Országgyűlési határozat előkészítése, amely a képviselők és az Országgyűlési Könyvtár információs kapcsolatait volt hivatva javítani, ez a tényező is szerepet játszhatott. A könyvtár vezetőjének, VÉRTES Györgynek a készsége szintén fontos előfeltétel volt: ő is szorgalmazta a letéti státuszhoz kapcsolódó jog megszerzését. Az Új magyar irodalmi lexikon 3. kötete szerint "nevéhez fűződik az ENSZ magyarországi letéti könyvtárának létrehozása" (Bp. 1994. 2248. p.). 1955. novemberében a felügyeleti szerv könyvtári főosztályán még az ENSZ-be való belépés előtt valóban az igazgató kezdeményezte, hogy a nemzetközi szervezet kiadványainak letéti kezelési jogát a parlamenti könyvtár kapja meg. 1956 júliusában fogadták el a javaslatot az ENSZ-ben, és kijelölték a könyvtárt az ENSZ hivatalos letéti könyvtárául. Ez a státusz azóta is érvényben van. 1975-ig korlátozott letétként (tehát a hivatalos okmányokat, a nyomtatott, végleges formában közzétett dokumentumokat), 1975-től pedig teljes letétként (minden dokumentumot, még az ideiglenes munkadokumentumokat is) kapja az ENSZ kiadványait angol és francia nyelven. 5.23.2. A különgyűjtemény létrehozása és tartalma A nemzetközi szervezet dokumentumai, ezen belül a titkársági kiadványok, az ENSZ fő szerveinek (Közgyűlés, Biztonsági Tanács, Gazdasági és Szociális Tanács, Gyámsági Tanács) és a Leszerelési Bizottság hivatalos okmányai 1956 júliusától érkeztek a könyvtárba, de nem sokkal később az ENSZ visszamenőleg is megküldte kiadványait.

178 A beérkező titkársági kiadványokat (ezek az ENSZ által felállított bizottságok jelentéseit, évi összefoglalóit, különböző tanulmányokat, évkönyveket tartalmaznak) a könyvtár az eredeti tizenhét, római számmal jelzett szakcsoportba sorolta és ugyanúgy tárolta is, pl.:

179 I. Általános jellegű kiadványok. II. Ez nyolc nagy szakcsoportra oszlik a gazdaság témakörén belül. Pl. II.C. Világgazdaság. IV. Szociális kérdések. V. Nemzetközi jog. VII. Politikai és biztonsági tanácsi ügyek. IX. Atomenergia és a fegyverkezés ellenőrzése. X. Nemzetközi közigazgatás. XIV. Emberi jogok. XVII. Nemzetközi statisztika. A hivatalos okmányokat (vagyis a fő szerveknek, illetve azok bizottságainak jegyzőkönyveit, mellékleteit, függelékeit) az ENSZ által kiadott bibliográfiák szerint nyilvántartott sorrendben helyezték el. A tényleges könyvtári feldolgozás csak 1959 novemberében kezdődött el, amikor már jelentős mennyiségű ENSZ kiadvány sorakozott a polcokon, a hiányok nagy része is megérkezett és a személyi tárgyi feltételek is megteremtődtek. 1960-ra már kb. 4000 ENSZ-dokumentum állt rendelkezésre, ekkor VÉRTES, különgyűjtemény-szervező koncepciójának egyik állomásaként, megszervezte az ENSZ-gyűjteményt. Az elképzelés az volt, amint ezt Az ENSZ-ről című, a könyvtárnak az MTI-vel közösen megjelentetett kiadványának bevezetőjében (3. p.) ő maga írta, hogy "az Országgyűlési Könyvtár rövidesen felállítja a Nemzetközi Szervezetek Kiadványainak Gyűjteményét, amely mindazon nemzetközi szervezet kiadványait fogja könyvtárilag összefoglalni, amelyeknek a Magyar Népköztársaság tagja" (M.3.4.). VÉRTES amint ezt SÍK Endre külügyminiszternek küldött levelében, 1960. július 28-án írta az ENSZ letéti gyűjteményt augusztus 20 és szeptember 1-je között tervezte megnyitni "sajtótájékoztató keretében, a Külügyminisztérium, a Tájékoztatási Hivatal, az Országos Könyvtárügyi Tanács elnöksége, a Művelődésügyi Minisztérium könyvtárügyi osztálya részvételével" (OK Irattár, 1960. július hó). A könyvtár igazgatója a külügyminiszter segítségét kérte annak eldöntésében, hogy "mennyiben és mikor hasznos politikailag az ENSZ kiadványok különgyűjteménye megnyitásának nyilvánosságra hozatala". SIK Endre 1960. augusztus 1-jei válaszában a nyilvánosság kizárását javasolta: "Leghatározottabban nem értek... egyet sajtótájékoztató tartásával az augusztus 20. szeptember 1. közötti időben". "Ne rendezze meg a gyűjtemény sajtótájékoztatóval összekötött megnyitóját... A levelében említett érdekelt szerveknek természetesen be lehet mutatni a gyűjteményt, csupán a nyilvánosságot javaslom elkerülni a sajtótájékoztató elhagyásával" (OK Irattár, 1960. augusztus hó). Az Országgyűlési Könyvtár ENSZ letéti gyűjteménye így a tervezettől eltérően a nyilvánosság kizárásával, csendben nyílt meg, 1960-ban. A nemzetközi szervezetek gyűjteményei közül tehát elsőként jött létre az ENSZgyűjtemény egy korábbi raktárterem (a későbbi jogi kutatószoba, majd az Európa Tanács információs központjának olvasóterme) helyén. Eleinte még közvetlen, 12 személyes olvasóterem csatlakozott hozzá, miután azonban a helyre szükség volt, és a nagy olvasóterem a szomszédságában helyezkedett el, az ENSZ-dokumentumokat az érdeklődők a nagy olvasóteremben vehették kézbe. Használói elsősorban tudományos kutatók, nemzetközi jogászok, közgazdászok, minisztériumok és kormányhivatalok munkatársai, az újságírók, valamint a joghallgatók köréből kerültek ki.

180 A gyűjtemény a titkársági kiadványok és a fő szervek dokumentumain kívül az ENSZ szakosított szervezeteinek (UNESCO, ILO, WHO, FAO) dokumentumait is megkapta (a két utóbbit 1969-ben más könyvtáraknak átadta), és a Nemzetek Szövetségének két világháború közötti anyagaival is ötvöződött, jelentősen gyarapodott (különösen a teljes letét megszerzése, 1975 óta). Nem véletlen, hogy a nemzetközi politikai, jogi, gazdasági és kulturális területen, de a fontos kérdések történetisége miatt (gondoljunk csak a koreai válságra, a vietnami háborúra, a közel-keleti kérdéskomplexumra vagy hazai vonatkozásban az 1956-os magyar kérdésre stb.) történelmi összefüggésekben is igen jelentős forrásanyag található itt. Példaként néhány a számtalan érdekesség közül: Az egyik legfontosabb titkársági kiadvány az ENSZ évkönyve (United Nations Yearbook), amely évenként részletesen bemutatja az ENSZ, a Nemzetközi Bíróság és a szakosított intézmények munkáját, a velük kapcsolatos jelentősebb nemzetközi kérdéseket, eseményeket. A köteteket precíz mutatókkal, bibliográfiai adatokkal látták el, és a legnagyobb érdeklődésre számot tartó kézikönyvek közé sorolhatók. Igen keresett kiadvány az ENSZ statisztikai évkönyve is (Statistical Yearbook), amely a tagállamokról nyújt évenként pontos adatokat. Nagyon hasznos nemzetközi jogi kiadvány (ami természetesen a politikának, a történelemnek és a gazdasági pénzügyi kapcsolatok kutatásának is kincsesbányája) a "Treaty series" sorozat. Ez az ENSZ tagállamoknak a Tikárságnál hivatalosan bejelentett és bejegyzett két vagy többoldalú szerződés, szinte minden nemzetközi egyezmény szövegét tartalmazza. (Előzménye a Nemzetek Szövetségének ugyanilyen című sorozata volt, amely a múlt század végéig visszamenőleg összegyűjtve hasonló módon kiadta a nemzetközi szerződések gyűjteményét.) Mindezeken kívül számos évkönyv, tanulmánykötet, nemzetközi konferencia, évi összefoglaló, az ENSZ különböző szerveinek, bizottságainak tanácskozási anyagai, hiteles politikai, gazdasági, kulturális dokumentumok (jegyzőkönyvek, jelentések, előterjesztések, határozatok stb.) gazdag tárháza a gyűjtemény. VÉRTES eredeti koncepciója csak annyiban érvényesült, hogy a Nemzetek Szövetsége, valamint az ENSZ szakosított szerveinek UNESCO, ILO, IAEA, később a GATT dokumentumait a könyvtár az ENSZ-gyűjteményben helyezte el. Emiatt és azért, mert VÉRTES egy ideig még nem adta fel elképzelését arról, hogy más szervezetek kiadványait is besorolja ebbe az elkülönített állományrészbe, a különgyűjtemény nevét 1961 1962-től gyakran a Nemzetközi szervezetek kiadványainak gyűjteménye elnevezéssel jelölték a különböző jelentésekben és publikációkban. Közvetve viszont a fenti szervezetek is az ENSZ-hez kapcsolódtak, tehát dokumentumaik nem véletlenül épültek be a különgyűjtemény rendszerébe. A korábbi elképzelés, miszerint minden olyan nemzetközi szervezetnek, amelynek Magyarország a tagja, dokumentumait itt őrizzék, realitás híján nem valósult meg. A gyűjtemény könyvállományának alakulása a beérkező művek száma alapján (OK Irattár, állománynapló szerint) a következő:

181 Nemz. Szöv. ENSZ ILO UNESCO IAEA COURT GATT 1970 299 9 307 1371 1977 684 116 * 1980 629 14 986 2344 3818 784 192 39 1990 21 272 3666 5702 855 239 117 1994 646 23 454 3973 6073 884 271 183 A gyűjtemény könyvállománya 1995. január 1-jén: 35 464 mű kb. 45 000 kötet * GATT: 1978-ig folyamatosan átadva a Közgazdaságtudományi Egyetem Könyvtárának. A könyvtárnak ez a részlege a 60-as évek elejétől számos, rendszeresen megjelentetett kiadvánnyal (ezek felsorolását l. A Könyvtár kiadványai c. mellékletben) tájékoztatta az olvasókat. A különgyűjtemény hosszú ideig önállóan, az igazgató irányítása alatt működött. 1974-ben a nagy olvasóterem szomszédságából az emeletre költözött (azóta is e helyen várja olvasóit), ahol használatához külön olvasótermet is biztosítottak. Később a többi különgyűjteménnyel (Magyar országgyűlések írásai, Magyar tanácsköztársasági különgyűjtemény, Külföldi parlamenti kiadványok gyűjteménye) együtt 1977 1978-ban a Különgyűjteményi osztály keretében folytatta tevékenységét, bekapcsolódva a világpolitikai információs szolgáltatás számítógépes feldolgozási folyamatába. 1987-től az osztály keretében a két külföldi vonatkozású gyűjtemény (az ENSZ-é és a Külföldi parlamenti kiadványoké) maradt, a két magyar az olvasószolgálati osztályhoz került. 1990 óta az ENSZ-gyűjtemény katalógusai számítógépen készülnek, és az olvasók is azon kereshetik az olvasni kívánt műveket. 5.24. A Magyar parlamenti különgyűjtemény Az 1890-es évektől tervszerűen gyűjtött magyar országgyűlési dokumentumok (a gyűjtési folyamatot, amelynek eredményeképpen a XVI. század végétől a II. világháború végéig szép és gazdag gyűjtemény állt össze, már fentebb bemutattuk) 1952-ig a könyvtár szakrendszerének megfelelően a B1-es tudományszak (Törvények, rendeletek, országgyűlési nyomtatványok) raktártermében voltak elhelyezve. A folyószámos (numerus kurrens) raktározás bevezetésétől e kiadványokat is kurrens számon, önálló sorozati nyilvántartással vették állományba dokumentumtípusok (országgyűlési naplók, irományok, költségvetések, zárszámadások stb.) szerint. A kiadványokat tehát szétszórva, a könyvraktár különböző helyein lehetett megtalálni. A Magyar országgyűlések írásai gyűjtemény (1991-ig ez volt a hivatalos elnevezése, akkor változott a neve Magyar parlamenti különgyűjteményre) némi módosulás után beleillett VÉRTES György könyvtárigazgató különgyűjtemény-alkotási koncepciójába.

182 Ehhez az 1/1956-os, augusztus 8-i országgyűlési határozat is segítséget nyújtott. Ez a képviselők információellátásában az Országgyűlési Könyvtár szerepét is hangsúlyozta. A határozatot a forradalom és a 9 hónapos országgyűlési szünet közbejötte miatt kissé elfelejtették. A végrehajtást 1958-ban az első különgyűjtemény, 1960-ban pedig az ENSZ-gyűjtemény kialakításának szervezési munkálatai egy időre elsodorták. VÉRTES a gyűjtemény megszervezésének gondolatával már 1960-ban, az ENSZ-gyűjtemény megnyitása előtt foglakozott. Erről ORBÁN Lászlóhoz, az MSZMP Központi Vezetősége tudományos osztályának vezetőjéhez 1960. augusztus 8-án írt levelében ebben hívta meg a politikust, hogy látogassa meg az ENSZ-gyűjteményt így számolt be: "... egyúttal tájékoztatlak arról is, hogy APRÓ Antal és RÓNAI Sándor elvtársakhoz javaslatot nyújtottam be olvasóterem felállítására az országgyűlési képviselők részére, amelybe csatlakozna a Magyar Országgyűlések Kiadványainak Gyűjteményébe... A megfelelő helyiségek becsatlakoznának az 1961 végéig költségvetésileg már biztosított Nemzetközi Szervezetek Kiadványai Gyűjteményébe és így közvetlenül hozzáférhető lenne ez is az országgyűlési képviselők részére." (OK Irattár, 1960. augusztus hó.) Az igazgató hasonló levelet írt RÓNAI Sándorhoz, az Országgyűlés elnökéhez, aki azonban tervezett látogatását lemondta. Irattári nyoma ORBÁN László látogatásának sincs. Ezt igazolja az a tény is, hogy a különgyűjtemény tervezett létrehozása másképpen történt, mint ahogy VÉRTES előzetesen elképzelte. VÉRTES a képviselőkkel való kapcsolat javítását 1961-ben is szorgalmazta, a gyűjteményt is akkor szándékozott megnyitni. Az előkészítő munkálatok intenzíven folytak. Erről tájékoztatót tartott az országgyűlési képviselők budapesti csoportjának 1961. december 5-i ülésén, amelyen dr. PONGRÁCZ Kálmán elnökölt. Az ülésen VÉRTES ismertette a könyvtár működését, szakszolgáltatásait, és "felhívta a figyelmet azokra a tájékoztatási eszközökre, amelyekkel a Könyvtár a törvényhozók munkáját segítheti" olvasható a Könyvtáros 1962. 2. számának híranyagában. Az előadás után a képviselőcsoport megtekintette a könyvtár olvasótermeit, raktárait és különgyűjteményeit. A gyűjtemény megszervezésének előmunkálataiban intenzíven a történelmi csoport munkatársai (MURÁNYI József, VÍGH Károly és CSENDES Katalin) vettek részt. Maga VÉRTES a következőképpen számolt be szervező munkájának újabb gyümölcséről: a gyűjtemény felállítása "abból az elgondolásból eredt, hogy a különféle raktári helyekről öszszegyűjtött kb. 3.000 kötetnyi országgyűlési könyvanyag szakolvasóteremben méltó környezetben szabadpolcos rendszerű, korszerű, áttekinthető időrendi raktározással, a helyszínen katalógus, kézikönyvtár és szaktájékoztatás lehetőségével az országos szakkönyvtári... követelményeknek megfelelően szakszerűen és kényelmesen váljék hozzáférhetővé az országgyűlési képviselők és a tudományos kutatók számára" (M.3.4. VÉRTES György: Az Országgyűlési Könyvtár Magyar Országgyűlések Írásai Gyűjteménye.) Egyben reményét fejezte ki, hogy a kapcsolatok az Országgyűlés és a könyvtár között a jövőben erősödni fognak. A gyűjtemény megnyitását VÉRTES a könyvtár nyilvánossá válásának, egyben igazgatói működésének 10. évfordulójára időzítette. Az eseményre 1962. június 29-én, sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepségen került sor (jóval kisebb hírveréssel, mint amilyennel a Magyar tanácsköztársasági különgyűjtemény 1958-as megnyitása történt).