Ki, ha nem te (1. részlet)
Azt mondják, vége van. A kórházban megmosakodhattál, rendbe tettek, ahogy tudtak. A rendőrség kikérdezett. Hazamehetsz. Családod vár rád. Az életed helyrerázásával vagy elfoglalva, azzal, hogy megfeledkezz a befőtteken rohangáló bogarakról, beletörődj a két osztályt lebukásba, mikor szólnak, hogy az egyik tettes valahogy túlélte. Bent van, börtönben, de él. Mi több, feltételezik, hogy többeket is elraboltak. Nincs más választásod, mint emlékezni a rémálmok amúgy is veled vannak, akkor meg? Lehunyod a szemed, és megint ott vagy. Kimmie sikít. Davion guggol. Te meg tágra nyílt szemmel nézed.
Egyben maradt álom A rendőrség sehol se olyan modern, mint ahogy vártam, látom be másodikra. Az unalmasan fehér falakra feltettek néhány öreg, poros vázlatot, hogy takarják valamivel, de ilyen erővel végigkenhették volna barna festékkel is. Van időm körülnézni, teljesen magamra hagytak, ha akarnám, megnézhetném a kör alakú asztalon hagyott laptop képernyőjét. A gyermekvédelmis a családom elé ment, hogy tájékoztassa őket, miket mondjanak és miket ne. Fordítok a fejemen, hátha ezzel elfelejtkezhetem egy kicsit róluk, és lebeghetek szabadon ebben a semmilyen közegben. Az alváshiány megteszi a hatását, kókadozok, mikor elfordul a kilincs, és belép a gyermekvédelmis, mögötte közelednek szüleim és nővérem. Úgy jönnek oda hozzám, mintha egy túrán vesztem volna el, úgy szedtek volna össze a rendőrök, ezzel könnyítenek magukon és rajtam. A gyermekvédelmis apával beszélget, miközben anya és Lisa megölel. Anya szeme könnyes, és nem enged el. Lisa ugyanúgy nem tudja, hogy kellene viselkednie, mint én, csak míg én ezt minél tovább húzom, neki maradt ideje stratégiával előállni, próbál úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Hallom, apa mit kérdez a gyermekvédelmistől. - A motyója? A nő a fejét rázza. A cuccom gyakorlatilag nem létezik, mindenem elveszett, azt meg, amivel együtt rám találtak, soha többé nem akarom látni. Apa is megölel, megint körbevesznek. Nagyobb érzelemkitörésre egyikünktől se telik, remegnek bennünk az indulatok és félelmek. Nem hittem volna, hogy olyan egyszerű kisétálni a rendőrségről, de így van, senki sem tartóztat fel, ezek szerint letudtuk az összes kérdést, elmehetek. Annak örülök csak, hogy úgy távozhatok, mint egy egyszerű lány, nincs körém borítva pléd, anyáék már nem is szorongatnak, egy rendőrségnek tett szívesség utáni távozás látszatával hagyjuk el az épületet. Odakint sötétedik, csepereg az eső, gyorsabbra vesszük a lépést. Így, hogy a szüleim velem vannak, a gyermekvédelmis hátramarad. Örülök, mégis kicsit bizonytalan vagyok, mi legyen, lépésről-lépésre haladok. Az első lépés beülni a kocsiba. Új vagy bérelt autó, ismeretlen a szaga, de az, hogy ki hova ül, megszokott, anya vezet, apa ül az anyósülésen, a vezetőülés mögött én, mellettem Lisa. Az ablak másik oldalára eső tájat nézem. Fogalmam sincs, végül hol szedtek össze, nem ismerős a városrészlet, bár egyébként is nehezen tudnám azonosítani, hol lehetünk, minden szürke, a cseppek összezsugorítják az épületeket és megnyújtják a fákat. Egybefolyó, majd különváló vízfolyamokban peregnek végig a járdákon. Ahogy belepillantok a visszapillantóba, látom, hogy anya a száját csücsörítve figyel. Mikor felé nézek, mosolyra vált, de még mindig látom rajta azt, amit az első pillanatban furcsálltam: megöregedett. Nem nagyon, még mindig fiatalos a maga módján, lehet, emlékezetem mosta el szeme sarkából a ráncokat, de most hirtelen túl sok van belőlük és túl elevenek. - Hol van Carly? teszem fel a hirtelen eszembe jutó egyetlen legális kérdést. - Otthon, kicsim felel anya gördülékenyen. Már nagyon vár. Amint odarepültünk, találkozhatsz vele. Örömhírként mondja. Az is, de túl boldogan cseng hozzá a hangja, hogy el is higgyem, valóban így érez. 3
A nővérem csendben ül mellettem, gondolkozik. Szinte látom magam előtt, hogyan gondolja át, mit lenne jó ötlet mondania, majd talál benne hibát, ami miatt elveti, és néz új után már öt perce. Apa meg percenként mosolyog hátra, és fogja meg melegen a kezem. Egyikük se tudja kifejezni teljes szívével-lelkével, mennyire jó, hogy itt vagyok, mert azzal azt is megmutatnák, mennyire megszenvedték, hogy nem voltam, feljönnének olyan témák, amiktől tartanak, ezért ilyen pillantásokkal és röpke érintésekkel próbálják tudtomra adni érzéseiket. Értem én, de bódult vagyok hozzá, hogy egy határon túl értékelni tudjam, fáradtan nézem az ablakot, vissza szeretnék menni a szürke mezőbe. Máskülönben túl sok mindennel kellene szembenéznem. Nem figyelem, mennyi idő múlva, de megérkezünk. Lisa fészkelődése mutat irányt, és valóban, begördülünk egy vékony fallal körülhatárolt, vörös kővel végighúzott területre, aminek közepén ugyanazzal a kőből nyolcfelé spriccelő szökőkutat raktak ki, az épület elé meg bokrokat ékeltek. Az egész vörös terméskőből álló épület ki van világítva, jól látom a fényben a falakra tömötten kapaszkodó borostyánrengeteget. Otthonos hangulatot kelt, hogyha számomra idegen hely is. Anya eddig arról beszélt, miért ezt a házat választották, most mindenféle másra tér rá. Nem bírok odafigyelni. - Itt lennénk mondja anya végül, és kiszáll. A nyomában nyitom az ajtót, és én is kint termek. Mennék be, de megint engem néz. - Úgy hiányoztál mondja halkan, azzal a mosolynak az ígéretével, hogy többé nem kell elválnunk. - Ti is nekem mondom. Nem teszem hozzá, hogy közel s távol nem ez volt a legnagyobb problémám. Tényleg hiányoztak, nem értem, most miért akarom távol tartani őket magamtól, de úgy érzem, le kell feküdnöm valahová, és ott maradnom, a csendben. - Biztos nagyon fáradt vagy látja be anya -, eszünk, és már mehetsz is aludni, holnap reggel pedig repülünk haza. Az alvás kilátása egyelőre vonzóbb, mint az utazásé. A ház óriási. Az étkezőbe megyünk, ahol minden bézs és puha, kivéve a lila lámpaernyőket. A függönyöket behúzták, a mennyezeti apró koronglámpák mindent bevilágítanak, egy talpalatnyi árnyék se marad. Kicsit bántják a szemem, de kibírom. Leülök az egyik terítékhez. Több személyre van terítve, talán vendégeket vártak, mielőtt megtudták, hogy értem kell jönniük. Ez megkondít bennem valamit, de némán nézek szét, remélem, személyzet nem tartozik a házhoz. Szerencsére teljesen informálisan zajlik minden, anya hoz be egy hosszú tálat, apa és Lisa arrébb tolják a plusz poharakat meg tányérokat, és helyet csinálnak. Az étel kiszedésével se kell bajlódni, mert mártogatóst eszünk, mindenki kap egy tálra porcelántálkákban különböző szószokat, mellé köretet és háromszög meg gombóc alakú húsokat. Ezzel még el is piszmognék, látom Lisán, hogy ő se zargatna, épp elég családias lenne csendben ülni, és fáradtan élvezni, hogy együtt vagyunk, de anya úgy érzi, muszáj beszélnie. - Persze mindenki azonnal látni akar, a nagyiékat alig lehetett lebeszélni, hogy ide repüljenek. Végül úgy egyeztünk meg, egy hétvégét töltesz náluk, persze, ha akarod adja át nekem játszi könnyedséggel a felelősséget a látszat kedvéért. Nyaralni is elmegyünk majd valamikor, jól fog esni. Valami nyugodt helyre. Tovább beszél, beszél. Azt hiszem, a bűntudat szól belőle. Mégse fordul elő mindennap, hogy valaki nyugton üljön a babérjain, és szépen várja a váltságdíj követelést, ami sose fut be. - Anya, hagy kajáljon már! szól közbe nővérem. Biztos iszonyat ételeket kapott. Már a rendőrségen. Meg a kórházban. Jót akar, de ezzel nem csak bennem idéz fel minden egyes rossz akkordot, de a szüleink esze is arrafelé kanyarodik. A rendőrségre, a kórházra, és arra, ahol eddig voltam. 4
Hirtelen összezavarodom, nem jut eszembe, mit is ettünk. Volt befőtt, ez kézenfekvő, és sose maradtunk éhen, szóval valamit csak. Ez így nem maradt meg bennem. Különös. Anya szemében fénnyel figyeli arckifejezésem megváltozását. Gyorsan a villámra tűzöm az este ötödik falatát, és bekapom. Nem izgat a kaja, és azt hiszem, ez egy ideig így marad. - Annyira sajnálom szökik ki belőle. - Nem kell, anya - nézek rá. - De én csak - Anya szól rá most Lisa. Apa is felnéz az ételből. - Már vége mondom komolyan. Jó? Anya nehézkesen mosolyodik el. - Jó. Ezzel nem sokat mondtam, de ahhoz már tényleg nincs erőm, hogy végigrágjam ma vele, mi történt, mi miatt történt, mi történhetett volna. Elég baj, hogy néha még mindig berugózik. Arrébb kotorok egy újabb falatot, és kiskanállal kanalazok rá az egyik szószból, addig is telik az idő. - Szóval holnap hazamegyünk tereli apa a jövőre a szót, rám mosolyog. Jó lesz? Bólintok. - Megvan Osier? - Hát persze mondja olyan magától értetődő hangon, amibe egy kicsit belesajdul a szívem. Nekem nem természetes. Beleharapok a számba, majd az ételbe. Már ő is érzi, hogy számomra ez valóban kérdéses. Osier akkor hét éves volt, most tíz. Igenis elpusztulhatott. - Persze, kicsim válaszol anya egészen más stílusban, megforgatja a kanalát a szószban. Ő is vár. Nem akarok rágondolni, még mi minden. Csendben eszünk tovább. - Elfáradtam, szeretnék felmenni szólok, mikor már nem bírom tovább a csendet. Zsibbasztó, Lisa is a robbanás határán áll. - Mutatom áll máris fel anya. Ő a legmerevebb. Lisa komoran néz rám, apa befejezi az evést. - Sziasztok! köszönök el. Megpróbálkoznak egy mosollyal, de az egész béna. Legalább nem színészkedtük végig az estét. Kimegyek anyával, visszaérünk a hosszúkás hallba. Egy süllyesztett, sziklával körülbástyázott medencével egy szinten lévő ülőgarnitúra mellett haladunk el. Odébb a medencébe egy kisebb és egy nagyobb vízesés vize permetezik. Itt is minden bézs, megnyugtató, a medence vize természetellenesen azúros. Nem nagyon tudok mit mondani, látom, anya se. Tényleg fel kell jutnom. Már minden idegesít, a vízesések csobogása is. - Jobbra az első. Pont, mint otthon mondja anya. Úgy jár a szeme, hogy abból sejtem, később be akar nézni hozzám a tudtom nélkül. - Megyek akkor állok meg a lépcső mellett. - Jó éjt. Szeretlek. - Én is felelem reflexből, mire megölel. Nem esik olyan rosszul, mint azt várom. Tippem sincs, mi lesz, de ez jó jel, halvány remény arra, hogy több lesz az oké, mint a nem oké. Az, hogy ennyi idő után otthon leszek, biztosan hatni fog rám. Igen, jobban leszek. De most aludnom kell. Anya meleg keze lecsúszik a vállamról, vele együtt minden jó érzés elmúlik. Felmegyek a lépcsőn. *** 5
Egy bogár ragad a körmöm alá. Még mozognak a lábai. Olyan gusztustalan, hogy attól szinte megsemmisülök, az egész karomat eldobnám, ha tudnám. Rám jön a hányinger. Hányok, álmomban, míg fel nem ébredek. Sebesen kapkodom a levegőt, és combomat marom a szőrmés hatású takaró alatt. A fejemhez kapok, majd lassan simogatom meg izzadt homlokomat. Minden rendben. Abban a szobában vagyok, ahol lennem kell. Abban a házban. Abban a városban. Magamhoz ölelem a takarót, és mélyeket lélegezve, mozdulatlanul ülök. Valahogy átvészelem az elkövetkező órát. Az ablakon túl már rózsás az ég, kelnek a madarak, a tavasz hamarosan teljes erővel veti be magát az ablakon. Begubózva ülök, nem merek elmozdulni az ágyról, de az eget nézem. A takarót simogatom, és lassanként megnyugszok, már van erőm lezuhanyozni is. A ruhákkal nem sokat törődök, azt veszem el, ami előző nap volt rajtam. Mire végzek, egyébként is hangokat hallok lentről meg a szomszédos szobából. Reggeli nélkül indulunk a repülőtérre. Anya és Lisa veszekednek, mikor már a csúszásmentes padlólemezekkel ellátott, lekerekített sarkú padsorral kettéhasított hatalmas térben vagyunk. Megbámulom a csomagkiadót és az embereket. - De miért nem? lohol Lisa előttem anya oldalán. Hátul apa nekem mutogatja a pálmákat. Valóban szépek. - Mert túl sokan hívják, nézd meg tartja oda neki anya a mobilomat. Ahogy megpillantom, előrelendülök. Valami ősi ösztönt hív elő az, amihez régen annyira ragaszkodtam. - Megkaphatom? Nővérem, amint megszerezte, lepasszolja nekem. Megtorpanok, és elfordulva nézem meg magamnak. - Domie! hallom anya hangját. A kijelzőn lévő lehetőségeket nézem. 32 nem fogadott hívás, 47 bejövő üzenet. Üzenet tára megtelt. Nem értem, miért nem törölték ki őket, mikor mobilom újra jelez, az üzenet tára megtelt. Akkor értem meg igazán, hogy a legtöbb hívás és üzenet mostani, élő, mikor a Ryan hív kiírás aktiválódik. A felirat alatti kis képben a férfi mosdó figurája jelenik meg. Eszembe jut vele egy csomó más minden, és ugyanúgy a torkomba ugrasztja a szívemet az ismerős kép meg kiírás, mint annak idején. Családom körüláll. Anya kérlelőn nyújtja a kezét, hogy adjam vissza a mobilt, úgyse veszem fel. Tényleg nem, ugyanakkor két kézzel markolom, nem akarom se most, se máskor bárkinek is átadni, egyszerűen nem bírom kiengedni a kezemből. Ryan tovább csörget. - Kicsim szól kedvesen anya, tényleg aggódik értem. Apa körültekint, hátha talál valamit, amivel elvonja a figyelmemet. Aztán egész más történik. Ryan felhagy a hívással, és mikor kinyomnám, hogy 33 nem fogadott hívás, új ember száll be a versenybe. Carly hív. Azonnal felveszem. - Szia! kiáltom bele a mobilba. A másik oldalról ugyanolyan energikus, kétségbeesett kiáltás hangzik fel. - Szia! Majd Carly a vonal másik végén úgy zokog, mintha vége lenne a világnak. Megkeresem a szememmel a kijelzőt, és míg mélyet lélegzek, leolvasom a mi gépünk indulását-érkezését. - Három és fél óra múlva ott vagyunk. 6
- Igen mondja két síráshullám között. - Megígérem mondom. Mivel a sírásától nem tudunk többet beszélni, én meg beindulok, mint egy güzü, mobilomat zsebre vágva rohanok a géphez, jegyeket átnézetni, és a többi, anyáék nem fékeznek meg. Izgatottabb vagyok, mint mikor eljöttek értem, egyszerűen nem tudok leállni a mászkálással. Anya megpróbál behívni egy relax terembe, Lisa meg vesz nekem kávét, mert valahol azt olvasta, ha nagy izgalomra azt iszik valaki, túlpörög, ezért hamarabb lenyugszik, ezt szeretné most kipróbálni, de anya csúnyán néz rá. Legalább nővérem kezd visszatalálni önmagához. Erősen dobog a szívem. Végre felszállhatunk. Annyira oda akarok érni, hogy nem bírom leállítani magam, dobog a lábam az asztal alatt. Mellettem Lisa könyököl ülésének karfájára, velünk szemben anya és apa figyelnek árgus szemekkel. Kezemben morzsolgatom a vázából származó virág egyik levelét. - Mit szeretnél otthon csinálni? érdeklődik apa. - Nem tudom. Carlyval találkozni vágom rá. Lisa felém fordul. - Szeretnéd hallani, kivel mi történt? Anya megint mérges rá, de nem mutatja ki, csak szétejti ajkait, és engem néz. Egyik kezemmel a másikat szorongatom. Akarom tudni, mégse. Egyelőre Carlyt akarom látni, és hazaérni. Mégis, ahogy felhozza a lehetőséget, hogy beszél róla, fájdalom támad a mellkasomban. Persze, hogy tudni akarom, mi történt, Ryannek három éve nem lenne barátnője? Vagy azért hív, hogy szakítson? Három évnyi távollét vajon nem elég automatikusan a szakításhoz? Mennyi idő alatt tett le rólam? Mi történt? Hogy van Carly? Lisa miért lehet itt, elszabadult az egyetemről? Mennyi ideje lehet itt a szüleimmel? És ők, mi van a munkájukkal? Mi mindenről mondtak le, hogy átjöhessenek, és miért béreltek itt házat, honnan tudták, hogy itt találnak majd rám? Mi van a suliban, a világban, bárhol? - Nagyi és papi? kérdezem. - A lehető legjobban vannak mondja anya kissé előredőlve. Látom rajta a megkönnyebbülést, hogy olyanról kérdeztem, amiről szívesen beszél, és amivel meg tud nyugtatni, plusz az elhatározást, hogy annyit beszél róla, amennyit csak tud. Minden a legnagyobb rendben. Nagyi - Kivéve Adát, széttörte a bokáját töri le Lisa anya ezen irányú próbálkozását -, de gyorsan gyógyul. - Ms Daisy pedig nem hajlandó vesekezelésre járni társul be hozzá apa, ezzel a nem túl fontos, de azért információértékű dologgal -, megsértődött, hogy tudatták vele, szükséges, és most senkihez se szól. Különös kíváncsiság fog el, ahogy annak a szürreális érzése kerít hatalmába, hogy ez egy alternatív valóság, ahol minden megtörténhet. Így már könnyebb kérdezni. Lisa és apa felelgetnek, és néha anya is. Úgy, hogy nem kérdezek brutálisakat, inkább a felszínt piszkálgatom, nem zavarjuk egymást. Ezúton tudok meg sok-sok új dolgot. Fontosak is, meg nem is, nagyon vegyesek, de mind ugyanarról szólnak, legyenek évfordulók, karácsonyok, vicces balesetek, rossz döntések, dobogós helyek, arról, hogy éltek. Mikor arra gondoltam, mit csinálnak, tényleg azt csinálták: ettek, aludtak, iskolába, egyetemre, dolgozni jártak, ünnepeket ültek. Kicsit nehéz elfogadni, de kész tény, és nekem ezt le kell nyelnem. Hisz nem várhattam el én se, hogy karba tett kézzel üljenek, és éhen haljanak. Egyszerűen önmagáért fáj az egész, hogy nem lehettem velük. Most, ahogyan együtt ülünk, mindent megtennének azért, hogy erről megfeledkezzek. Anya melegíti magát a karjaival, néha könnyesbe fordul a tekintete, de nem sír, és nem tudom eldönteni, mikor bántja a múlt, és mikor örül, hogy ott vagyok. Lisa egyik válasza után megtörten néz rám. 7
- Mindent el fogunk mondani, amit nem, arra pedig úgyis rájössz majd, kicsim. Semmi se marad rejtve előled. Lisa hirtelen megrántja a karom, az ablak felé int. - Nézd! Kilesve az ablakon már nem a tengert látom. Pontosabban azt is, ott hullámzik közvetlenül a partok mellett, helyenként sötét, máshol sárgába hajló habjai nyalogatják a sziklás partot, ami mellett ismerős látkép fogad. Egy nagy, kékre meszelt falú, fehér tetejű ház, előtte óriási területnyi gyep, fasor, díszpálmák és kis pontok körbeölelve erdővel, a másik oldalon még több gyep és medence. Senki se lehet boldogabb nálam. Itthon vagyok. *** Fogalmam sincs, Carly hogy csinálja, de miután boldogan remegve kikászálódok a kocsiból, már fut is hozzám. Nem tudom a napot, sem az órát, úgy érzem, bármilyen dátumot is írnánk, ő ugyanígy rohanna felém át a zöldellő gyepen. Összeszorul a torkom, ahogy nézem. Úgy siet, hogy nekem ugrik, mikorra odaér. - Végre itt vagy! lóg rajtam. Csak az enyémtől több árnyalattal világosabb haját látom, de azt érzem, hogy merészebb ruhákat visel, a bőre több helyen is az enyémhez ér. - Minden rendben simogatom a haját, mert érzem, még nálam is feldúltabb. Mikor leszáll rólam, akkor se enged el, befelé kezd hurcolni. Lisa mellettünk terem. A szemem befogadja a látványt, a dús lombú mini pálmafák mellett a sok kis virágét, a szépen honosított bokorsorét, amit zöldek sávja határol el a gyeptől és tőlünk. Hátrébb még egy sor fa nyújtózik magasan, a ház előtt. Minden egészséges, friss és jó. Ezt akartam látni. - Vigyázva szól oda apa, hogy legyenek észnél. Kicsit, mintha két gyereket intene, nehogy megfojtsák az újonnan kapott kutyust. Erről eszembe jut a kutyám. - Osier! visítok, mire pár másodpercen belül Carlyéhez hasonló fergeteges rohamban szalad ki a házból a kutyám. Pont olyan gyors, mint mindig, az idő nem rongálta meg, a nyelve is annyira lóg ki a szájából, mint egyébként. Carly ott nevet a fülemben. Osier felismer, rögtön hozzám szalad. Leguggolok elé, közvetlenül Lisa lába mellé, mire odafut. Ahogy a kezem a bundáját éri, úgy jut el a tudatomig, hogy otthon vagyok. Még valaki jön a fasor felől, erősen döcög, és egy portörlőt lobogtat. - Angyalom nekem! A házvezetőnő-mindenesünk az, Ms Daisy. Velem úgy látszik, szóba áll. Nem volt a kedvencem, neki se én hanem Lisa -, mégis úgy ölel magához, mint mindenki soha eddig. A világon senki nem hiányzik, az otthonom körém gyűlt: apa, anya, Lisa, Carly, Osier és nos, Ms Daisy. Kicsattanok az izgalomról és az örömtől. Ha remegek is még a bizonytalanságtól és helyenként a szembesüléstől való félelemtől, az gyógyírt jelent, hogy van hova visszahúzódni. Itt semmi se fordult rosszra, nem hiába vágytam haza annyira. Azt hiszem, ez a legfontosabb. Hogy nem törte le a valóság a több éves várakozást. Igyekszek szabályosan lélegezni. Carly hiperventillál. - Menjünk! húzza meg a karom, úgy sietetett, mintha azt hinné, mindjárt elpárolgok. Nem viselné el, ha azonnal a szobámba mennék. Jelenleg nem is akarok, hagyom, hogy rángasson. Osier-ben majdnem felbukok, annyira bújik a lábamhoz, ezek után annak örülök, hogy Lisa simán sétál mellettünk. Hagyom, hogy elrángassanak szörnyeimtől. Tudom, még hány fordulóm van velük, jólesik kizökkenni. Hamarosan lehagyjuk a többieket, rátérünk kedvenc ösvényemre. Most úgy vagyunk, mint régen. A pontos időrendbe születő három nővér, a három barátnő. Úgy hiányoztak. Nem tudom, merre vezetnek, de nem is izgat, itt bármerre vetődök, az ismerős. Séta közben szemügyre vehetem őket, Lisa okosan hallgat, gondolkozik, Carly meg annyira liheg az érkezésemtől és a szaladgálástól, hogy szóhoz se jut. 8
Lisán már a kocsiban elcsodálkoztam, nem hittem volna, hogy lehet még az emlékeimben őrzöttnél is soványabb úgy, hogy csinos maradjon. Világosbarna haját félkontyban viseli, kis bodrokat enged egyébként egyenes fürtjeibe. Rá jellemző ujjatlan felsőt hord szoknyával, alatta fekete térdnadrágot. Előre figyel, majd Osier-nek füttyent. Kutyám előreszalad. Carly nagyobbat változott. Lisáéhoz hasonló haját szabadon hagyja, ami így válla körül leng, takarja a nagy mennyiségű elöl hagyott bőr egy részét. A dekoltázsa is mélyebb, mint Lisáé, és úgy mozog, hogy abból tudom, ehhez szokott. Egyik kezét könnyedén veti a másik után, egyszerre szexis és természetes járással halad oldalamon. Lila harisnyás, könnyű cipőbe bujtatott lábával egyszer csak lábujjhegyre áll, kidomborítja mellét, úgy mosolyog rám. És én? Én úgy sétálok a színes, illatos virágok és lombok alatt, mint valami ágrólszakadt. Ha vittek is be egykor valamelyik rendőrségre a szüleim ruhát, hogy azt vegyem fel, ha megtalálnak, a kórházban akkor se azt adták rám, sima fehér pólóval és egyszerű vászonnadrággal kell beérnem. Legalább az én méretem. A hajamat szerencsére még a sebészeti részen kimosták, azzal nem kellett vacakolnom, anyai örökségem, sötétbarna, erősen hullámos tincseim szabadon fújják körbe az arcom. Mégis jó közöttük sétálni. Végül is őket nem érdeklik a ruháim, csak az, hogy vagyok. Carly jobbjával a kezemet szorongatja. - Ugye mennyire ugyanaz maradt minden? Imádok ide jönni mutatja az árnyas sétányt, amit kétfelől bukszus és befelé hajló fák szegélyeznek. Emlékszel? Régen itt ugróköteleztünk. - Meg versenyt futottunk és kerékpároztunk teszem hozzá. Ott jöttél nekem. - Ott meg te nekem. Az tényleg jó régen volt, hat vagy hét éve. - Alig tudom elhinni, hogy itt állunk mondja Carly. Sokszor álmodtam róla, hogy együtt megyünk napozni meg ilyesmi, de ez annyival álomszerűbb, mégis igaz. Ebben teljesen igaza van, itt állni velük maga a csoda. - Remélem, nem ébredek fel nézek fel a fürtökben lelógó rózsaszín virágok garmadára. - Remélem én se mondja halkan Carly. - Persze, hogy nem szólal meg nővérünk, a született okság. Osier fut oda hozzánk. Úgy be van indulva, hogy csorog a nyála. Elmosolyodok rajta, majd megrántom Carly kezét. Épp ideje, hogy húgom tapasztaljon rajtam egy kis életet. - Meséljetek! Mi történt? Nem néznek össze, de így is tudom, nekik az lenne az érdekes, ha én mesélném el, mi volt velem, és hogy tudtam eljönni, valószínű ez fog égni bennük a következő időszakban, míg el nem árulom, de most kicsit önző akarok lenni. Carly kérdez rá. - Miről szeretnél tudni? - Megvannak még a barátnőim? - Ó, igen nevet fel, majd átkarolva a vállam arrébb húz. Sejtem, azért megyünk ennyire a kertbe, hogy anya ne állíthassa le őket, bármiről kérdezek. Határozottan tetszik az ötlet. Carly olyan elszánt, mint Lisa, aki továbbra is teljesen mellette áll az élményfeltárásban. Nem lepődnék meg, ha az utóbbi években kiolvasott volna pár tucat könyvet arról, hogyan kell fogadni a súlyos traumákon átesett illetőket, és visszasegíteni őket a társadalomba. - Tulajdonképpen úgy kellett beelőznöm őket mesél tovább Carly. Ginger ordítását még itt hallom a fülemben. - Azt nekem se esik nehezemre felidézni mondom. Tényleg nem. - Ginger meg Abby lassan családtagok lesznek, annyit voltak nálunk az utóbbi időben mondja tovább Lisa. - Állandóan grimaszol Carly csak úgy kedvesen. - Ginger egy csomót itt is aludt, mert úgy érezte, neki kell emlékeztetnie minket, hogy még hazajöhetsz. Anya ki is akadt rá, de apa megengedte. Mondjuk ő is kiakadt. Mindegy, itt volt, és 9
ha sokat vitáztunk is, egy kicsit segített. A fejünkbe verte, hogy ne merjünk lemondani rólad, mert mindannyiunkat kinyír. - Örülök, hogy időben jöttem ismerem be. Atyám, Ginger olyan maradt, mint volt. - A többi barátoddal nem annyira foglalkoztunk, bocsi mondja Carly, tényleg sajnálja -, de ott a mobilod, beszélhetsz velük. Elkomorulok. A mobilomat a megkeresések sokassága miatt némára állítottam, még így is tódulnak a hívások, üzenetek. Carly csodálkozva, Lisa megértőn, de noszogatón néz rám. Örülök, hogy nem kell rájuk néznem, mert odaérünk a tenger melletti ösvényhez, míg leereszkedek rajta, kizárólag a vizet látom. Utána utánam jönnek, és megállnak mellettem. - Persze, mindenki túl sok lenne egyszerre mondja Lisa -, teljesen természetes. - De azért - kezdi Carly. Azt várja tőlem, hogy mindenbe úgy vessem bele magam, mint a velük való kapcsolatomba, nagy ölelés, nagy boldogság, de jó, hogy itt vagy, régi emlékek, azonban mindegyikbe egyszerűen nem tudom. Mások a testvérek, mások a közeli barátok, és más a többség. Amibe beletartozik az a valaki is, aki felé ösztökélnének. - Nem tudom kapom fel vállaimat, a tengert nézem. Ő tudja, mi történt velem, én semmit róla. Gondoljátok, hogy ez igazságos? - Nem gondoljuk felel lassan, megfontoltan Lisa, Carly ott nyüzsög mellette, beszélni akar -, de azt se, hogy ne akarnál kérdezni róla. Összeszorítom a számat. Nem szeretem, mikor azt hiszik, hogy félek, mikor egyszerűen a szürkeségben akarok maradni. Miért kellene, hogy annyi borzalom után, mikor jót is kapok, megint bizonytalanságnak legyek kitéve? - Időt kérek. - Tudjuk, Dom bólint kedvesen, kicsit szomorkásan Carly -, csak tudod, nem nagyon van. Felé fordítom a fejem. - Hm? - Tudod, nemsokára itt lesz. Látni akar Ada meg mindenki. - Adának nem el van törve a lába? kérdezem. - Attól még eljön, elhiheted mondja Lisa elég meggyőzően. - Elhiszem, hogy Ryanben nincs semmiféle gátlás, és végül is bennem se, csak Befullad mondandóm. - Mitől félsz, Dom? kérdezi húgom. Nincs mitől. Minden oké vele. Hogy idáig elmondta, nem bírok nem érdeklődőn nézni felé. A szívem arrafelé ver, hogy figyeljek már, végre többet megtudhatok róla. Kétfelé húz valami. - Nincs barátnője simul hozzám vigasztalón Carly. Nem tudom, mi lelhette, hogy ilyen érintéses lett, régen nem volt ilyen. Lesütöm a szemem, megrázom a fejem, nem akarom hallani, csak újabb kérdéseket ültet a fejembe, miért nincs, mikortól nincs, volt-e, mi van vele. - Rendben, nincs mondom, bár nem győzött meg. De akkor se tudok róla semmit, hova ment, mit csinált. - Igen bólint Lisa -, abban igazad van, hogy mielőtt találkoztok, jobb tisztázni a teljesen alapkérdéseket, mielőtt felsültök azzal, hogy Amúgy mit is csinálsz most?. - Miért, szerintem édes lenne áll le vele vitázni Carly. - Mi, az ideges nevetésük? gyakorolja felette az ész dominanciáját nővérünk. Carly vállat von, mire Lisa felém fordul. Elhiheted, tudunk mesélni, ezen a téren nem sok változott, rengeteget ünnepeltünk velük együtt. - Igazából nem nagyon akartunk mondja Carly -, az ilyen kötelező ünnepségeket tartottuk, mint Lisa szalagavatója, érettségi, ilyenek. Megáll bennem az ütő. Még nem is mondtam neki, hogy gratulálok se az érettségihez, se az egyetemhez. Miért nem? Carly tovább beszél. - Meg azokat, amiket a suliban és az irodában. Az elején nagyon rossz volt velük összeülni, emlékszem Lisa érettségi vacsorájára. Senki nem mert emlegetni, ők miattunk, mi Ryan miatt. 10
Aztán, ahogy kezdtünk magunkhoz térni, úgy említettünk meg itt-ott, először régi emlékeknél, majd hogy vajon mit szólnál ehhez, mennyire örülnél ennek. Úgy egy éve kérdezte meg apa először Ryant, hogy s mint van. Persze Lisával már jóval előtte kutakodtunk kicsit meg beszéltünk is vele, de az nem olyan volt. Értem, mire gondol. Sose voltak vele túlságosan közvetlen viszonyban. - Adát anya hamarabb kérdezte, tőle tudtuk meg, és azért láttuk is, hogy Ryan nem akar új barátnőt, meg egyáltalán senkit célzott Lisa az egyéjszakás kalandok eshetőségére. Tényleg úgy láttuk, csakis téged akarna. - Három év az három év állok ellent a szentimentális kislányságoknak. A víz mintha lassabban, fáradtabban hordaná felénk hullámait. Egy darabig hallgatunk. Carly némán makacskodik, a gondolat is sérti, hogy Ryan le mert volna cserélni valakire. Lisa szólal meg. - Könnyebb lenne úgy, ha lenne valakije? - Lehet mondom ki. Újat kezdeni talán könnyebb lenne. - Ebben igazad van mondja nyugodtan Lisa. - Nem, nincs! lázong húgunk. Ryan kitartott melletted! - Egy foszlány mellett tartott ki próbálom visszafogni, hasztalan. Hamar belehajszolja magát. - Egy esélyt se adsz neki? - Fogalmam sincs rázom meg a fejem, karba teszem a kezem. Ideje váltani. Hova ment tovább? Carly fújtat, de végül válaszol. - A Michiganre, ahogy mindig is mondta. - Akkor sikerült neki, amire vágyott mondom. - Hát, igen néz rám Lisa. - És veletek mi van? rázom meg magam. Lisa, mióta együtt vagyunk, egy szót se ejtettél a szakodról. Hova mentél? Lisa elmosolyodik. - A kertépítés kellős közepén tartok. Bájos, a nyáron kétkezi munka, egyébként tervrajzok. És mindig legyen nálunk cerka fintorodik el, de szemének szikrája mutatja, hogy élvezi. Másik testvéremre térek. - Carly? Megy a suli? Fogsz tudni korrepetálni? - Attól függ mondja Carly mosollyal, nem bírja megállni. - Na? - Tesi földrajz - Kösz, nem rázom meg a fejem halvány mosollyal. - Gondolom, másra koncentrálsz hajtom félre a fejem, de azért megbököm. Carly csiklandósan nevet, sokkal felszabadultabban, mint korábban. - Sejtem, mire célzol, de nem vagyok benne biztos. - Nem is tudom fiúkra? - Hát harapja be a száját, és Lisára néz. Ez meglep. Akkor értem meg, mikor felé biccent. Kezdd te! Lisa arcára enyhe felháborodás ül, majd fordul hozzám. - Rendben. Együtt vagyunk Felixszel. - Komoly? esek ki a hülyéskedősből. Ez nagy hír, nem is, kolosszális, és pont úgy fogadom, ahogy várták, levegőt kapkodva. - És ez nem minden mondja Lisa. - Mert? lépek közelebb hozzájuk. - Carly meg Phillel. Egy pillanatra elhiszem, majd mégsem. Carly egyfolytában nevet, míg megrázom a fejem, és leülök a fáktól körülfogott padra. - Csak szórakoztok velem. Tudjátok, hova menjetek! 11
- Én aztán nem! védi állásait Lisa mosolyogva. - Komolyan nevet még mindig Carly. Még inkább karba teszem a kezem. - De nem. - Mondd meg neki, Lisa! szól oda nővérünknek. - Így van. Én Felixszel, Carly Phillel mondja nevetés nélkül. - Felix meg Lisa esete egyszerű meséli Carly, mikor kap levegőt. Addig idegesítették egymást a távolban, míg rá nem eszméltek, hogy nincs senki a közelben, akivel az otthonról beszélhetnének. Lisa bólint, hogy igaz. - De nem idegesítettük egymást teszi hozzá. - Persze, csak az összes barátnődet felszedte! Csodálkozva, kicsit mosolyogva nézek rájuk. - Húha, mi? koccan nekem Carly válla. Én is így reagálnék, rájuk főleg. Mi unalmasabbak vagyunk Phillel. Csak úgy megtörtént, nem tudom hogy. - Valószínűleg a málnafagyi előtt mondja gunyorosan Lisa. Ez valami szállóige lehet, mert Carly azonnal tudja, mit beszél, és védekezik. Egyikükről a másikukra nézek, majd megrázom a fejem. - Nem létezik. - Meg fogsz te még lepődni veregeti meg a kezem Carly. Azért mondtuk, hogy ne legyen akkora szívás, érted, ilyen háromszoros bumm! Akkor se hiszek nekik. Rendben, anya nem titkoltan azt akarta elérni a közös ünnepelésekkel, hogy három lánya a baráti család három fiába legyen szerelmes, de hogy ez összejött volna, és három testvérrel járnánk mi hárman? Szívatnak agyba-főbe. Ez aztán az otthonos. - Hozok valamit enni, éhen halok mondja hirtelen Lisa - Inni is? kérdezi Carly. - Meg majd még a szájfényedet hangzik a nemleges válasz. Carly felcihelődik, hogy ő is vele tartson, és szerezzen innivalót. Azt várja, hogy velük menjen. - Megvárlak titeket nézek fel rájuk. - Mindjárt itt vagyunk szól hátra Lisa, és lök egyet Carlyn, hogy haladjanak. Húgom nem annyira menne vele, jobb szeretne nem egyedül hagyni, de Lisa erős, így nekiindulnak az emelkedőnek. Röviden elgondolkozok a Lisa-Felix, Carly-Phil párosokon, és megint megrázom a fejem. - Micsoda hülyeség, biztos nem igaz ezzel előveszem zsebemből a mobilomat, mert érzem, valaki megint hív. Ismeretlen szám. Kinyomom. Ha már elővettem, nem teszem el, belemegyek az üzenetekbe. Tényleg írt Abs és Ginger, azonban az, aki magasan ver mindenkit, Ryan. Sorban állnak tőle megnyitatlanul az üzenetek. Ezek mások, mint a többi. Míg a barátaim meg egyéb ismerősök a közelmúltban írtak, tegnap meg ma, addig az övéiből sok korábbra datálódik. Januárra. Előző év nyarára. Mindenféle időpont van, nagy rendszerességgel. El nem tudom képzelni, miért. Elkezdem végigfutni, mennyit küldött, de sehogy se érek a végére, közben egyre inkább furdal a kíváncsiság, mikről írhatott, nem bírom megállni, hogy egybe bele ne lépjek. Kora tavasszal küldte, késő este. Jó éjt, Domie. Ennyi áll benne. Csak bámulok rá. Régen hülyéskedtünk vele, hogy meddig bírja a jó reggelt meg jó éjt üzenetekkel. Azt állította, tovább, mint egy átlag fiú, mire azzal piszkáltam, lássuk, és belement. Nem tudom elhinni, hogy azóta sem állt le. Biztosan véletlen, az egyik régi üzenete keveredett bele. Belelépek egy másikba. Ez a meccs tetszett volna. Jó éjt. Mindegyik ilyen. Legyen szép napod, álmodj szépet, aludj jól. 12
Békén hagyom őket, átmegyek az aktuálisan kapottakhoz, hogy kitörölhessem őket, ha a változatosság kedvéért egy tényleg fontos érkezne, ne foglalják előle a helyet. Ginger egyik üzenetébe lépek bele. Dom! Jellemző rá, egy felkiáltás és más semmi, egyszerűen szerette volna tudni, hogy rám gondol. Megnézek egy másikat is, az képfájlos. Így nézek ki most. Jó, mi, bébi? Röpke mosolyt vált ki belőlem kamera előtti póza. Mások is írtak, köztük Abs. Megígéri, hogy teljes hozzáférést ad a blogjához, hogy ott utánakereshessek, mi minden történt, megadja a címét, meg az új házét, ahova azóta költöztek. Egy másik barátnőm a cicáját fotózta be, hogy ugye, elhízott. Hát igen. Elég sokan küldenek fotókat, magukról, a családjukról, az új házról, az egyetem előtt pózolva. Ryan nem. Leteszem a mobilt. Kicsit megnyugtat, hogy Ryan egyetemen van, nem otthon ül, és nem is középsuliban, ahova majd vissza kell mennem. Így is nehéz lesz, vele még nehezebb lenne, el se tudom képzelni, hogy reagál majd rám vagy én rá. Eltöprengek, vajon hogy festhet. Philnek durván fel kellett javulnia, ha Carly azzal szórakozik, hogy vele jár. Ryan mennyit változhatott? Magam előtt látom az arcát, az anyáétól annyira elütő nevetőráncait, a szemeit, amivel olyan változatosan tud nézni, ritka mosolyát. Minden akadály nélkül fel tudom idézni, mint ahogy a hangját is. Bár az változhatott a három év alatt. Az egyik hullám áttör a sziklákon, lecsap térdemre. Hátrébb húzódok, onnan figyelem a tengert. Carly és Lisa futtában érnek vissza, leteszik mellém a padra cókmókjukat, majd leülnek mellém. Felbontok egy csokit. Arra gondolok, milyen lesz kilépni a kapun, bemenni az emberek közé. A gyerekek olyan szemetek tudnak lenni, elképzelem, ahogy azt kiabálják, ott a lány a tévéből!. A suliban biztosan sustorogni fognak, de ez a kisebbik rossz, a városban sokkal idegesítőbb lenne. - Olyan jó, nem? zökkent ki Carly a dobozos innivalója felől. Megint mindent csinálhatunk együtt. Lassan eljön a nyár, Lisa is visszajön, és minden olyan lesz, mint régen! Szó szerint elkiabálja a dolgot, de bólintok, tudom, ez kell neki. Nekem is jót tesz. - Még ne menjünk vissza hajtja hátra a fejét nővérem. Anya nyomeltüntet. - Hogy mi? kérdezem érdeklődve, hátha valami kisül belőle. - Telerakta a házat a fényképeiddel, hogy olyan legyen, mintha ott lennél magyarázza Carly. Kicsit elszaladt vele a ló. Most gyorsan mindent összecsap, és visszatesz a fényképalbumba, még mielőtt rájönnél. Tovább eszem a csokimat, mikor macskanyávogás jön felénk, nem is akármilyen, egy halálra rémített macskáé. Egy ronda kék kocsi vágja át a füvet. Azt hiszem, kiesik a szemem, nem ismerek olyat, aki ezt merné művelni a szüleim kertjével. - Ginger bukik ki Carlyból. Meghülyült megint. *** Már én is látom, tényleg ő az, másik barátnőnk is ott van vele. A macskának jó oka volt elpucolni, ahogy Ginger kivágja az ajtót, és lekapja napszemüvegét, csatára készen néz szét, kibe rúgjon bele, hogy nem szóltak, már haza is értem. - Bújjunk el, mielőtt megtalál húzódik közelebb hozzám Carly. - Késő mondja Lisa, mert ekkor Ginger felkapja a levegőbe két kezét, és a nyugodtan várakozó Abs-zel nyomában elindul felénk. Ahogy közeledik hozzánk, mintha ragtapaszt tettek volna a számra, nem bírok megszólalni. Olyan, amilyen a mobilon a képen, csak sokkal intenzívebb. Lebarnult arcából világoskék szemekkel néz végig rajtam, vidám pöttyös felsőt és átkötős szoknyát visel. Sötét haja nincs olyan volumenű, mint az enyém, de valamivel hosszabb. Úgy hányja-veti karjait, mintha úgy előbb odaérhetne hozzánk. Egy süllyedő hajón is áttörné magát hozzánk. 13
- A mindeneteket! hordja le tesóimat, majd mikor felállok, hosszan átölel. Még mindig őket nézve szitkozódik. Hát ennyi nektek a becsület? Carly felhúzott lábbal nevetgél, szórakozgatja Ginger temperamentuma. Kikukkantok Abs-re. - Hé int felém. Abs nagyjából megmaradt magának. Kevés ruhája nagyon elegáns, bárhova beállíthatna benne. Most is természetesen viselkedik bennük, mint régen, mikor nem zavarta, ha lecsokiztam vagy együtt estünk bele a tócsába. De rövidebbre hagyott, füle elé igazított barna haja már nem takarja el az arcát, és tudom, nem ez az egyetlen változás. - Léptünk, drágáim int Ginger Carly és Lisa felé, gyorsan túllépve haragján. Vállamnál fogva megfordít, és húz magával. Majd hozzuk valamikor. Carly ezt egyáltalán nem bánja, egyébként is úgy felizgatta magát az egészen, hogy valószínű amúgy is szeretne kicsit magában lenni, esetleg sírni, na meg ott vannak neki a hétköznapok dolgai, a barátnői, a házi meg talán Phil. Erre rám jön a nevethetnék, majd megborzongok, mikor belegondolok, milyen lenne, ha átjönne. - Négy óra - alkudozik Lisa. - Hajnali bólogat Ginger. - Öt. - Hát jó, legyen tizenegy. - Maximum öt. - Oké, oké! Olyan ismerős az egész jelenet, hogy az hasba bokszol. - Itt vagyunk hajnali ötkor, legyetek jók! siettet meg kicsit Ginger. Meg se állunk a kocsiig, meg az első üzletsorig. Ginger olyan gyorsan hajt, hogy észrevenni sincs idejük az embereknek. Remélem, ez továbbra is így marad. - Most mondd meg, nem király? ütögeti meg a combomat. Mellette ülök, és igyekszem észnél maradni. - Mindjárt kidobom a taccsot. - Ilyen egy jó buli kezdete. Abs? pillant hátra középen ülő barátnőnkre. Melyikbe? - Nekem már mindegy mormolja ő a tabletét babrálva. Dom. - Nem, most nincs fölös duma, vásárolunk! szidja Ginger, és olyat ránt a kormányon, hogy majdnem magunkkal viszünk egy konténert. Abs utánanéz. - Ez csúnya lett volna Nézem az embereket, már amennyire lehet ilyen tempó mellett. Senkiben fel se merül, hogy bántódásuk eshetne. Meg kell tanulnom újra így gondolkodni. Eszembe jut a csokim. - Komolyan kilökted a kezemből? vonom kérdőre Gingert. Nem tudja, miről beszélek, mindenesetre vállat von. - Haladjunk, emberek! szól oda egy kocsisornak, majd cselesen elsuhan két bokor között, a biciklitárolónál, és átáll egy másik sávba. Ettől régen halálfélelmem volt, most már csak érdekesnek találom. Kezdek olyan lenni, mint Ginger. Abs azért se néz fel. - A kiegészítőknél kezdünk mondja Ginger, így még van időnk, hogy amiben tudunk, megkapaszkodjunk, a következő üzletnél ugyanis behúzza a féket. A kocsija sok mindent bír, például ezt is, zökkenő, csikorgás nélkül áll meg, csupán mi esünk ki kishíján belőle. Miután sikeresen és hányás nélkül kiszállunk, belevetjük magunkat a kiegészítők világába. Ginger a fura apróságot szereti, így hamarosan több száz láncon függő apró óra között találjuk magunkat, van mindenféle, és mind boszorkányosan forog körbe, beleszédülnék, ha sokáig nézném. 14
A lányok nemigen változtak meg, inkább kiéleződött bennük az, amit addig kevesen tudtak róluk. Ginger a mostani fiújáról mesél, hogy nem is érdemes megismernem, annyit nem ér a srác, Abs még mindig a tableten ügyködik. - Ez dögnehéz tesz vissza Ginger egy órát. Nem kell. Te mi mellett döntesz, Dom? - Semmi nem kell. - Menjünk arrébb. Szóval. Mi a helyzet? kezd válogatni a további furábbnál furább láncra akasztott kis micsoda között. - Ezt tőlem kérdezed? kérdezek vissza. - Tőled hát, mert kitől? Abs-zel az ideúton már beszéltem. Furcsállva nézek rá. Mikor észreveszi, felnéz. - Most mi van? Én nem tudok mesélni, magamról semmiképp, mert az merő unalom, egyetemet sem választottam meg egyáltalán, mondom, a srácom is olyan, amilyen, te annál többet tudnál, ennyi az egész. Abs a szemét forgatja, de Gingernek végül is igaza van. Attól még nem akarok velük ilyenekről beszélni. - Ezt megveszem kapom le az egyik kameranyakláncot, és Ginger választottjai közé teszem. Két percen belül ő is dönt még egy felől, és a kasszához terel. Fizetünk. Odakint Abs-zel komoly esküt teszünk le arról, hogy a szomszédos boltból akarunk mindenképpen választani, és tutira veszünk valamit mindketten, így nem furikázik minket tovább. - Ezzel nem tudok vitába szállni nézi meg Ginger a kirakatot. Ruhák, tavaszi kabátok és cipők vannak össze-vissza kitéve. Én se. Eddig nem törődtem olyan földi dolgokkal, mint a mellméretem változása vagy az, mi van rajtam, de egy-két új ruha már csak ennek okán is elkél. Nem vagyok többé tizenöt éves. Szükségem van ezekre, jobban, mint egy új nyakláncra. Elszoktam az eladók magától értetődő kedvességétől, idegenül érint, nem úgy Ginger sikítozása. - Az a ruha érted kiált! hirdeti a ruha helyett is az igét, és a próbafülkére mutatva kezembe nyom egy lila ruhát. Mars be! Nem nagyon tetszik, hamarosan ki is jövök. Azalatt Ginger Abs-et is levadássza, és rászorítja próbára, így magam surranhatok el választani. A luxusáru helyett tiszta ruhák garmadáját látom. Nem érdekelnek a mellvillantós, bokamutogató darabok, az egyszerű, kényelmes, nem túl meleg holmik fognak meg, azokat válogatom össze. A fehér meg a barna vonz, egy kicsit a lila, abból is veszek el kettőt. Az egyik eladó segít. Visszalépkedek a halomnyi ruhával a földig leomló, vastag függönyös fülkéhez, és próbálgatni kezdem őket. - Ez szűk vitázik arrébb Abs. - Húzd fel jobban, akkor megáll tanácsolja Ginger. - Nem lehet feljebb húzni. Barátnőnk erre feltépi a függönyt. A hirtelen hangra összerezzenek, összehúzom magam. Leülök a puffra, a cipőmet bámulok. Sima tornacipő. Sose hordtam ilyet. Valami új, valami új, valami új, segít lenyugodni. - Ez a ruha nem kell állapítja meg közben méltóságteljesen és jó makacsul Abs, mikor már felrángatták rá. Leveszem a felsőt, hozzámérem a többihez. Még kettőt fel kell próbálnom külön, de a többi jó lesz. a nadrágokkal nincs kedvem vacakolni, bedobálom őket a bevásárlótáskába, egyedül azt a egyet hagyom meg, ami rajtam van. - Ott mi a helyzet? érdeklődik Ginger nálam. Válasz helyett elhúzom a függönyt. Firtatón siklik le rajtam a tekintete. 15
Szimpla fehér, ujjatlan felsőben, sötét nadrágban és csukában állok ott, semmi, de semmi különös. - Kisebb stílusváltás szemrevételez Ginger, majd eszébe jut valami, a tatyóinkhoz siet. A kamerás nyaklánccal tér vissza, a nyakamba teszi. Így jó lesz. Kiteszem a ruhákat, és elhúzom a függönyt, sietve levetkőzök. Ginger arrébb beszél. - Mindig mondtam, az anyag minősége a lényeg. Abs, mit művelsz, miért van idekint ez a ruha? Abby! - Kész vagyok rogy le Abs odakint a hangokból ítélve, talán a földre. Mikor végzek, látom, hogy kosarában két ruha van. - Dehogy, a táskákat még nem is láttuk beszél ellene Ginger. Még Domnak is néznünk kell egyet, ezekhez a rucikhoz katasztrofális lenne a mostani táskáinak egyike. Szerintem semmi baj nincs velük, sőt meg kell, hogy mondjam, mobillal és pénzzel zsebben járni se utolsó, nem is tudom, korábban miért néztem hülyének a srácokat emiatt. Ad egyfajta szabadságot, mintha a szomszédba ugrottam volna le. Az eladók mindenesetre szabotálják szökési kísérletünket, és miután visszaveszik tőlem a nem választott ruhákat, a legújabb bőrből készült remekeket kínálják. Leemelek két szimpatikus táskát, aztán leülök a puffra Abs mellé. - Király löki meg táskájával az enyémet, ekkor jövök rá, hogy ikrek. Hiába, volt jobb dolgom, mint a táskáját nézegetni. Körülnéz, mint aki tilosban jár, majd mikor látja, hogyan táncol Ginger néhány ezüstös-fekete táska előtt, felém fordítja tabletjét. A blogja van megnyitva rajta, legalábbis úgy tűnik, kicsit másmilyen, néhol kis piros ikszek vannak meg hivatalos szövegek. - A keresőszavakat nézd viszi oldalra nekem a képet. Úgy csináltam, hogy azt hozza ki, amire kíváncsi vagy. Nézd csak. Dom. Carly. Lisa. Ryan. Járnak. Szakítottak. Iskola. Baleset. Újság. Ezeknek a nyomvonalán még egy csomót tudok csinálni. Látszik rajta, hogy nagyon rá van állva a témára, vidáman újságolja. Némán meredek a kulcsszavakra. Mögéjük oda van írva, hányszor fordulnak elő. A Dom például 1320-szor, míg a Ryan 358-szor. - Köszönöm nézek át Absre, mikor el tudok pillantani a többi szóról. Szakítottak 103-szor, hű. Bár meg tudnád mondani azt is, mi lesz. - Nem tudom, mennyire mondok ezzel újat, de próbálkozom - mosolyog rám. Visszamosolygok. - Örülök, hogy még mindig itt vagytok. - Hol lennénk, te lány válik csipkelődővé mosolya, majd komolyabba vált. Te mentél el, Dom. Persze, hogy megvártunk. - Mi ez? Illegális beszélgetés a múltról? csap le ránk Ginger vállán egy matrózkék, csíkos táskával. Ti ketten, most azonnal megmondjátok, melyik illik hozzám leginkább! Bemutatásában megnézhetjük a hat legjobb táskát, majd dobogósokat választhatunk. Ginger utána szokás szerint hozzávág még egyet csak azért is, és megveszi a négyet. A fejem ki van, fáradt vagyok, és attól tartok, a cipőkhöz is elvisz, ezért megyek bele villámgyorsan, mikor szól, hogy kiülhetnénk valahova. Inkább a kisgyerekek rám mutogatása, mint még több kizsarolt próba. Letelepszünk a szabadtéri kajálda hintaágyára. Ginger egy sráccal szemez, aztán, míg felveszik a rendelésünket, egy kicsit a pincér sráccal, majd rájuk un, és felénk fordul. - Még jó, hogy nem fogytál jegyzi meg aztán. - Érzéked van az érzéketlenséghez csóválja meg a fejét Abs. Ginger tüntetően nem figyel rá. Érzek bennük valami feszültséget, amiről nem beszélnek. Csípőre tett kézzel nézek egyikükről a másikukra. - Ugye nem miattam tesztek úgy, mintha még mindig a legjobb barátnők lennétek? Ginger hangosan nevet, úgy dől hátra, Abs megrázza a fejét. - Barátok vagyunk, Dom, még jó, hogy. 16
Biztos közel állhatnak egymáshoz. Ketten együtt, három évig - Ha akarjátok, leléphetek. - Te most le akarsz minket rázni? förmed rám Ginger. - Nem! - Pedig úgy beszélsz! Ha ezt megcsinálod Ryannel, ne csodálkozz, ha most az egyszer annyi idő után végre valahára kiakad rád! Ő nem olyan finom, mint én. Abs felhorkant, de érezni, hogy neki ad igazat. - Nem úgy gondoltam mondom. - Tudjuk, de attól még fájhat, hogy ilyet mondasz. Nem feledkeztünk meg rólad, és sose gondoltuk, hogy jobb kettesben. Mert nem jobb. Kikészített. Ginger vállat von. - Kedvesebb voltam, mint általában. - Jó, ez igaz. - Bocs keresztezem kezeimet, és egymásra tett lábamon nyugtatom őket. - Nem számít, csak ne gondolj ilyeneket. Nem kényszerből vagyunk veled. - Hova mentek tovább? kérdezem hirtelen. Ginger kitárja kezeit, már mondta, hogy fogalma sincs. Absre nézek. - Katonai felelt határozottan. Csodálkozok és örülök. Nem gondoltam rá már jó ideje, de még emlékszem, mennyire szeretett volna az lenni, hihetetlen, hogy ehhez tartotta magát. Kikérdezem, mindene megvan-e hozzá, mit gondol róla, melyiket választja, mikor lesz felvételi, ilyeneket. Újra fesztelenebb a hangulat. - Az osztály hogy van? - Az osztály? forgatja a szemét Ginger. Hacsak nem szaftos pletykákat szeretnél hallani, mint Holli valószínűleg elvetetett egy gyereket, hogy Josh és Jody jártak, aztán Jody dobta őt, és átment Markhoz, aki mérföldekkel több cuccot vesz neki, így állítólag rendszeresen térdel, hogy egyetem előtt bundát meg effélét szerezzen. Ezt mind megtudhatod Abs blogjáról. Mielőtt Abs tiltakozhatna, folytatja. Döbbenten hallgatom. - Rendben, nem mindet. Csak azt mondom, ne feltétlenül a múlttal foglalkozz. Itt vagyunk. - Azért kérdeztem az osztályt hergel fel, hogy nem ért meg. - Róluk beszélhetsz a csajokkal, lassan úgyis meg fognak jelenni, de most itt vagyunk veled. Sok mindenről tudunk, bármiről kérdezhetnél, amiről akarnál. Komolyan azt mondod, kizárólag az osztályunk érdekel? Megérkezik rendelésünk. Felemelem az egyik falatkát, majd csak tartom a kezemben. Megnyomom az egyiket. Ginger elhalkul, elvesz magának egy kalapkás szendvicset. Felnézek rájuk. - Mit gondoltok változtam? Ginger bekapja a szendvics második felét. Nem siet a válasszal. - Igen. Változtál. Azt, hogy milyen irányba, még nem tudjuk. Ettől félsz, hogy megváltoztál? Mert mi is mások vagyunk. - Igen, persze mondom gyorsan. Én csak, ez az egész Ryanen gondolkoztam. - Nézd kezdi Abs. El se tudom képzelni, milyen lehet most neked, de egyet látok. Ha nekem lett volna valakim, aki olyan, mint Ryan volt neked, egy esélyt adnék az újrázásra. - Nem mondtam, hogy nem adok rázom meg a fejem, és benyomom az uborkás szeletet. - Tehát az érdekel, ő mennyit változott, és szerinte te mennyire vagy más foglal össze Ginger. Akkor miért nem nézed meg őt magadnak és kérdezel rá? Megfeszülök. Ginger észreveszi. - Dom, nem akarunk bántani. Annyit akarunk, hogy ne rázz le minket vagy Ryant. - Nem akarok semmi ilyesmit! - Azt hiszed, nem vagy jó nekünk, hogy valami hibázik. De mondok valamit. Talán már mi se vagyunk jók neked. Nem tudjuk. Ezért ültünk össze, és vagyunk veled, hogy megnézzük, menynyire passzolunk most, ha nem, akkor segítünk új barátokat találni, ennyit tehetünk. De nem 17
adunk fel azért, mert lehetséges, hogy már nem ugyanazt szeretjük! Különben meg engem érdekelsz. Lesz miről beszélgetnünk. És még csak beléd se vagyok zúgva! bök meg. - Oké adom meg magam. Az időlegesség felhozásával megnyugtat. Így van ma, meglátjuk, milyen lesz a holnap. - Most dicsérj engem húzza ki magát Ginger. - Szép lettél. Bár eddig is az voltál. - Na, ugye! Nézd a vádlim! - Csak gratulálni tudok, és a nyakad! - Ezt akartam következőnek. Abs rajtuk nevet. Egy másodpercig, kettőig jól érzem magam. *** Késő délután fáradtan érek haza. Csendes a ház, örülök, hogy magam lehetek. Anyát ott találom a szalonban. Itt veszek észre először változást a házon, az ülőgarnitúrát lecserélték, és mintha a kandallót burkoló kő is más lenne. Vagy csak tényleg rég voltam itt. A kinti hűvösödő időt ellensúlyozandó ég a tűz a kandallóban, minden nyugodt. - Örülök, hogy hazaértél mondja, és tudom, nem csak a csajokkal való kiruccanásból megtérésről beszél. Mutatja maga mellett a helyet a kanapén, mire odamegyek, és leülök. - Néhány dolgot meg kell beszélnünk, Domie. Kelletlenül pillant a papírok felé, amikkel eddig nem foglalkoztam. Ott vannak a szalon sarkának asztalán, egyenetlenül terítik be a lakkozott bükkfát, a lámpa fénye alig éri őket. Apa ekkor ér be. Együtt dolgozhatott anyával, egy pillanatra szabadulhatott el, ekkor futottam be. Másodpercnyi aggály fut át szemén, aztán odajön hozzánk. - Hogy érezted magad? kérdezi kedvesen. - Jól vonok vállat. Vettem néhány cuccot. - Ennek örülök mondja apa lassan, mikor látszik, hogy teljesen hidegen hagyja ruhatáram, mással van elfoglalva. Van pár hivatalos dolog, ami sajnos nem várhat. Anya bólint. - Először is nem is tudom, mivel kezdjük torpan meg. - Az iskola hozza fel apa a szerinte rangsorban legelőbb állót. A jövőmet, a holnapomat, amibe kapaszkodnom kellene. Kár, hogy nincs hozzá kedvem. Ehhez se, nemhogy ahhoz, fáradt vagyok. - Kihagytam két és fél vagyis inkább háromnegyed évet. Legyen három foglalom össze a tényállást slamposan, arrébb húzom a lábam. Úgy végigdőlnék a kanapén, és csak aludnék. - Az osztályod nemsokára végez bólint anya. Apáddal nem tartjuk szerencsésnek, hogy csak azért menj vissza hozzájuk, hogy rövid idő után újra el kelljen válnotok, és még csak ne is juss vele semmire. Nagyon előrébb járnak az anyagban. Ez meglepetés, az lenne a szívás, ha nem így lenne, tizedikes évünk hajnalán nem muzsikáltunk valami jól. - Arra gondoltunk, nem lenne muszáj tizedikben kezdened folytatja anya próbálva jó színben feltüntetni a dolgot. Ez mondjuk tényleg jó, mert hiába szeretem Carlyt, azért egy osztályba nem szívesen járnék vele. Így is ki fogja kezdeni valamennyire megtért nővérének híre, az, hogy egy osztályba tennének vele, azt a bizonyosságot venné el tőle, hogy oké, ha a családom fura, legalább az osztályom átlagos. - Most tavasszal már nem mennél vissza mondja könnyed hangsúllyal apa. Az igazgatóval együtt úgy látjuk, az lesz a legjobb, ha egy ideig itthon maradsz, időt szánsz magadra és a pszichológusodra, felzárkózol az anyaggal. A tizedikes tananyagot feldolgozod a nyáron, ősszel különbözeti vizsgát teszel, és mehetsz a tizenegyedikesekhez. - De azok a mostani tizedikesek! tiltakozok. Nem Carlyék, de olyan kicsik, még csak nem is eggyel, hanem kettővel vannak alattam. Azt értem, hogy idén nem végzek, egy vicc lenne, és 18
jól néznék ki a felsőoktatásban azokkal a jegyekkel, egyébként se jelentkeztem sehova, de még többet csússzak? Miért nem mehetek tizenkettedikbe? A tavasz is itt van, rátanulhatnék. - Azt gondoljuk, nem kellene belevetned magad. Pihenhetnél próbál magyarázkodni apa. Rossz stratégia. - Pont arra van szükségem, hogy valamibe beleássam magam. Emellett nehezebb dolgokat is végigcsináltam már pár nap alatt. Csúnya dolog azzal visszavágni, amiről fogalmuk sincs, mit értsenek alatta, anyán látom a kétségbeesést, mégse érdekel. Nem akarok tizenegyedikbe menni. Még két évet nem bírok ki gimisek között. - A tizenegyedik nem olyan rossz igyekszik vigasztalni apa. Ő nem hajlik arra, hogy változtasson a véleményén. Még fél évem van addig, hogy nagykorúvá váljak, de még így is el kellene kezdenem a sulit, ha anyáék nem állnak ellene. Az is gond, hogy nem hinném, magamnak el tudnám intézni, hogy a végzősök közé vegyenek fel. Talán igen, talán nem, nem sok gondolatot pocsékolok rá. Rosszkedvűen rázom meg a fejem. - A suli biztos nagyon örül mondom savanyúan. Tizenkilenc leszek ősszel, húsz, mikor a negyediket elkezdem. Nagyszerű. Anya szomorúsággal vegyes csodálkozással mered rám, mintha ilyen az eszébe se jutott volna. - Az igazgató úr mindenben melletted áll. Mindenki örülhet, hogy visszamész. Örülhet, hát persze. Nem megyek bele. - Mikor fogad a pszichológus? - kérdezem helyette, hogy haladjunk. Addig győzködnének különben a suliról, hogy bealudnék. Apa siet a válasszal. - Heti pár alkalommal, amikor ráérsz. Kitárom karjaimat. - Úgy tűnik, nemigen lesz kötött napirendem. Várom, hogy bólogatni kezdjenek, de úgy néznek, hogy abból tudom, igenis lesz más irányú kötelezettségem. Nem gondoltam volna. - A rendőrségi ügymenet még nem záródott le mondja ki végül apa. Odaszegeződök az üléshez. Ez most komoly? Be fognak perelni? Meg se kérdezhetem, gyorsan folytatja. - Beszéltek már neked róla a rendőrségen, hogy több áldozat is van. Az áldozat szó nehezen jön a szájára. Kimmie és Davion jut eszembe. Apára koncentrálok. Bólintok. Információgyűjtési célzattal szeretnék, ha beleegyeznél egy találkozóba. - Hogyan? kérdezem zavarodottan. Olyan gyorsan elválasztottak minket egymástól, hogy az ember azt hinné, nem akarják, hogy bármikor is összetalálkozzunk, emlékszem, Kimmie visítozva sírt, és a rendőr lábát rugdalta magasra emelt térdekkel. Beleborzongok az emlékképbe. - Van egy veled egykorú lány számol be róla apa megnyugtatónak szánt hangon. Szeretnék, ha beszélnél vele, és elmondanátok közösen, mit tudtok. Egy amolyan közös profilt akarnak készíteni. Kiesek a rossz emlékekből, Kimmie eltűnik, mint eltűnt akkor is az üvegfal mögött. - Mi a fenének? dől belőlem a felháborodás. Már nem mindegy? - Nem, kicsim mondja anya szokatlanul jól állva a sarat. Nem mindegy. Egyikükről a másikukra emelem a tekintetem. - Hogy értitek ezt? Mármint nem azért, de azt hiszem, elég jól pontot tettem a dolog végére folyik belőlem a szó durván, ahogy elővesz az adrenalin löket. Elég arra a napra gondolnom. A rendőrök meg a sittesek se tudták volna különbül elintézni. Azt hiszik, nincs vége? - De, vége van. Számodra igen felel cáfolhatatlanul anya. - Minek a profil? faggatózom. 19
- Hasonló gyerekrablásokat észleltek mondja apa a helyén mocorogva. Feltűnt, hogy a hírekben szereplő több gyerek is nagyon hasonló. - Kiskorú vágom rá csúnyán. A gyerekek hasonlítanak. Anya a fejét rázza, olyan elmélyülten néz, mintha belém akarna látni. - Mindegyikük haja sötétbarna, göndör. Barna a szemük és kaukázusiak. Megtorpanok. Igen, az a beteg állat azért hitt minket családnak, mert felszínes jegyekben jobban hasonlítottunk, mint én mondjuk Lisára vagy Carlyra, de ez mit se jelent. Számos más gyereket is elvisznek. Tanácstalanul rázom meg a fejem. - Mindegyiküket nagyon nagy erőkkel keresték veszi át a szót apa, mert anya csak néz. Még mindig nem értem. Egyikükről se feltételezték, hogy megszöktek volna. Jó gyerekek, kitűnő tanulók és kifejezetten népszerűek. - Mi van? fakadok ki. Most meg azt fogják mondani, a barna hajúakat jobban keresik, mint a többit? - Semmi ilyet nem mondtunk. Egyszerűen, hogy van egy profil, valami, ami mindegyikőtökben megvan, hiába fiú vagy lány. Domie, nem mi találtuk ki ingatja a fejét apa. - Magamtól is sokat tudok mesélni préselem ki a szavakat, bár nem hiszek benne, hogy értelme lenne. Talán lelkisegélyes izé ilyen megkerüléssel vagy látszatintézkedés a rendőrségtől, de se alja, se teteje. - Úgyis ott lesz, amikor téged behívnak, kérlek, csak próbáld meg megy át érzelmesbe anya. Nem akarom, és nekik ez új, búslakodva és csodálkozva néznek rám inkább csodálkozva. Régen nem állt szokásomban ellenkezni. Távolságtartón biccentem lejjebb az állam. - Ki az a lány? Anya felel meg rá, megint nincs itt teljesen, másra gondol. - Adriana Willery. Apa beszélni kezd róla, hogy talán emlékszem, jóval hamarabb rabolta el (kimondatlanul: mint engem), bemondta a tévé, kedves arcú, aranyos lány. Azonnal tudom, kire gondol, arra a lányra, akiről mindenki azt hitte, valami irigye vagy rá féltékeny tette el láb alól. Ginger hetekig győzködött, hogy már rég megölték. Ezek szerint előkerült. Sokkal nagyobb csodának érzem, mint azt, hogy én is, mítosszá folytak egybe a róla való híradások, cikkeztek róla, mindent összeírtak, csak azt nem hitte senki, hogy életben látják még valaha. Azért volt olyan felkapott eltűnésének híre, mert az egyik legjobb suli bálkirálynője volt. Gyönyörű lány erősen hullámos, barna hajjal. És most azt akarták, hogy vele találkozzak. Haragomat és fájdalmamat átvette a csodálkozás és az érdeklődés. Tulajdonképpen érdekelt volna, mi történt vele. Annál csak egy kicsivel lehetett rosszabb, ami velem. - Meggondolod, jó? kérdezi anya, észreveszi, hogy fáradt vagyok. - Most felmegyek emelkedek fel. Mégse bírok elmozdulni. A gyerekek. Jól vannak? Először fogalmuk sincs, kikről beszélek. Egyszerre eszmélnek fel. - Persze, persze mondja sebesen apa. - Jól vannak helyesel anya is. Talán tényleg kérdeztek róluk, de tudom, egyébként nem nagyon érdekli őket, mi van velük. Egyedül rám gondolnak. Kibújok a kanapé és a dohányzóasztal között, és kifelé lépkedek. Még visszanézek. A szüleim egymás mellett ülnek, és a másik felé fordulnak. Fogalmam sincs, mi lehet bennük, de ha találkozok Adrianával, talán többet megtudhatok. A rendőrségre úgyis muszáj lesz bemennem. Adriana Willery. Nem tudok nem rágondolni, ahogy megyek felfelé a lépcsőn. Az egyik osztálytársam, Benny azzal rémisztgetett minket, hogy megmutatta képszerkesztő programmal, hogy néznénk ki holtan, utána egyszer azt álmodtam, Adrianát látom úgy. Foglalkoztatta az embereket. Talán úgy, mint én. Az a rengeteg hívás a mobilomon. Felmerül bennem, rólam miket írtak. Óvatosan nyitok be a szobámba. Nem várok port, penészt vagy effélét, de így is elkap az élénkség, ahogy belépek. Leteszem a vásárolt cuccokat, és csak nézek. A fésülködőasztalom rendetlen. 20