L Ferenc József látogatásai Komáromban és Komárom vármegyében Iria :

Hasonló dokumentumok
Készült a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának támogatásával november

Kedves Csapat! Köszönjük, hogy vállalkoztatok a küldetésre, amelyet az alábbiakban olvashattok.

BIATORBÁGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

Kormányrendeletek. 2. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

LEGYEN MÁS A SZENVEDÉLYED!

adott egy nemnegatív c(u, v) kapacitás. A gráfnak kitüntetjük két pontját: az s termelőt és a t fogyasztót. Ekkor a (G; c; s; t) négyest hálózatnak



E F O P

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van.


31-ik szám. Tizenötödik évfolyam. l f!' *J J"7 tónín igttí ltln30 uis^:~ JaI. Nagy Miklós, (1-3) mánybiztossá neveztetett ki.


Áfa 4 Sílér, Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kun Béla. d. u. fél öt órakor a vásárféri pályán mérkőzést t a r t a n a k a


Kisbodaki Harangláb Kisbodak Község Önkormányzatának lapja február hó V. évfolyam 1. szám




ISKOLÁNK DOLGOZÓI AZ TANÉVBEN AZ OSZTÁLYOK TANULMÁNYI EREDMÉNYEI STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS A KÉT TANÉVRŐL



33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft




Garay János: Viszontlátás Szegszárdon. kk s s. kz k k t. Kö - szönt-ve, szü-lı - föl-dem szép ha - tá-ra, Kö - szönt-ve tı-lem any-nyi év u-


Együttműködési ajánlat Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért EFOP Véglegesített pályázat 3.0 (Forrás:






csak csak4 csak3 csak1 sak csak2 NYERŐÁR






ł ö ő ö ö ü ĺ ő ö ő ö í ö ő ü ú í í í ü Ú ĺ ĺ ű ö ű ö ĺ ĺ ľ ľ ö ľ ü ú ö ő ľ ő ő ö Í ľ ő ľ ľ ę ő ľ ő ő ő ö ĺ ő ö ĺ ő ĺ ľ źń ő ę ö ĺł




A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI





Ft 5000 Ft 5000 Ft Ft Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft Ft 5000 Ft Ft Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft








ö í ő ó í ó ľ ő ó ľ ú ö ő í ö ľ ú ő ľ ó źĺ ľ ľ ľ ő ő ĺ ő ö ü í Ľ ő ĺ ĺ ö ľ ő í ő ö ő ü ő ľ í ü ő ľ ó Ĺ ö Ĺ ő ő Ü ő ő í ľ ó Ąźĺ ö ü í ő ő ľ ő ü ő ó ü ü


Budapest XX. kerület, KÉSZ módosítás - 1 -


P ÁRAD IFFÚ ZIÓ ÉP Ü LETFIZIKA


Méret: Végződés: Min. hőmérséklet: Max. hőmérséklet: Max. nyomás: Specifikációk:

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions



75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal


38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal


NAGYÍTÁS MOL NÁR ISCSU ISTVÁN RAINER M. JÁ NOS SÁRKÖZY RÉKA A HATVANAS ÉVEK VILÁGA 339

VARÁZSLÓ TULAJ- DONSÁG- ÉRTÉK ERŐ ÜGY ÜGYESSÉG ÁLL INT INTELLIGENCIA BÖL KAR KARIZMA. Egyéb módosító ALAPTÁMADÁS

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról


ó ő ĺ ĺ ű ö ó ĺ í ó ľ í ő ľ ó ľó íü ĺľó ĺĺ ľ ľ ű ő ľő ú ľ ľ ĺí ó ő ó ó ĺĺľ ĺĺ ł ő Ĺĺ ó ö ö ő ú ö ö ő ľ ú ö ł ý í ü ö íĺ ź í ó ĺ ź í ź ĺ ĺ ö ű ľü ő ľ ü


IMÁDOK AZÖNINTERSPORT NYERŐÁR







93. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 6., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 667, Ft. Oldal

Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA




Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise

ź ĺ Ą ö Ś Ś ł Ź í ľ Ĺ ľ í ľ ő íľ ľ ľ ľ ő í ĺ ő ě ü ľ ľ ľ ľ ö ó ľ ü ľ ö ĺ ź ź ť ľ ó ó ó ö ľ ő ő ľ ö ľ ś ź í ä ľ ľ ö ó ľ í ľ Ĺ ő ó ö í í ľ ó ę í ľ í ľ ó

Írásbeli szorzás kétjegyû szorzóval

g o ú j n é t s z s 1. s Életvezetés

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft


AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS!



TARTALOM. III. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Ára: 1700 Ft JÚLIUS 15. oldal oldal. A köz tár sa sá gi el nök 101/2011. (V. 20.) KE ha tá ro za ta

Átírás:

Tin Komom. 96. novmb 23 * ^ XV. évfolym é o oc». fc. «^ \ váoi Ec % í «* M g j l n i k m i n d n c ü öökön. B f f l n é i l : Egéz év K.. öévié 5 K pgyd év 2 K BO fillé. E y l z. : i 2 f é. édkű 7. ádlmi, jv C ' > n i c vái?5y Bkéég Spizp D* BRNYY GZSE". Kád-, n.lop Sándo Komáom, lup i. j nook : o D.?RHYY JÓZSEF. ZSiBVOM lpj. kidóhivl; könyv- ó Nádo uc 29. ppikkd Tlfon 8 Kéziok om d viz zkzőég. &H n d l hilp Tüzoléfvfégéik h i v l o Fllő zkző : ^3 5?. i á l y! ; ' /;'; ^ W«mgünk, lkövkz. Mghll mi ög kiályunk.. Fnc Józf ninc öbbé z ék oábn. Mil\ fájdlm cpié mindyájunk nézv, kik gy hozú éln kzül mgzokuk, ol láni ől ön mgágán ludni z, hogy z ő ngy bölcég, z S ok pzl é z ö véghln llkiim köiégud áll ői kományz lgfőbb polcán. Ninc öbbé. világháboú zönyű dúlái közbn dől) ki z élűk oából. ggyán vol, nyolcvnhl év h nyom váli, közl hvnhél évig ulkodói! npjil mézl k '; mgzámlálv nyújh. ly kobn mindn új év Gondvilé külön vló kgylm jándék. z gg kiálynk hozú éli juo: úlél ónon ilmonyi koáá, nzoává ll háom világéz kooná ulkodóink. D S Z Í V Ó S i zvz, ő zllmlk, oko élndj még ok uj évl ígék. S nmzdék, mly háom ivdékon á z jogához, ulkodái ndzéhz, kományzi zllméhz zoko, nhzn ud '^ pzlni má idő, miko z állmi okiok l nm Fnc Józf nv, közpénzkn nm z ő cmá áll. Köülöünk z idgn ulkodók obn kidűlk, ki ifjn, ki ögn vlük válozó) z ulkodái émi, z zmék é ízlék divj, z kölci flfogá kulc é úlyponj Bfig Fnc Józf hvnöév ulm ck külő fomákbn é bizlmi mbk minőégébn fml ok válozá; llnbn lényg mindn én válozhln lándlégbn mdi z ulkodó konzvív k, Flfogá é kölc l. Mindnki udh, hogy mézl dójá lőbb-uóbb Fnc Józf l: fogj óni kko gy Khiénii kozk bzául, vk kölözik knnk zllmé 9 á közélbn fodu&l áll b z uj üök zái&á. D uil mindz imin mnnyiég voll é c fc ávol zmháon mukozo, nki m kézüli H fodul gyo lkövkzéé közvélmény kkén ndzkd b, hogy Fnc Józf ndzévl még okáig dolg lz fövő gondjávl nm '. «' öődni \' ímő közön dójád ójuk mol l hódoll B hlo ágynál, mlyn őz ulkodónk m fkzik kiív Mély gyázb boulv vzünk iii véghucu ggódó lélkkl, könny zmml kéjük okd) édn hlm ln, ki kzébn j kiályok élé, nmzk oá, öén kké, világ nglyéi: 'á ollmábn óvj áldáávl z) ok) znvd mgy hzái. l ; L közgzdági zán! : % :, k é L Fnc Józf láogái Komáombn é Komáom vámgyébn i : Komáom ucáin izomoin lngd - él gyáz jli, fk zázlók, xn, vígág lnémul váóébn, gyáz lojó éz ifizvázoij llkünkb zok ünmény pók, m i k o CJCL-Ö m u y m b i, kiály i já mi.. i m á i n k b n é v á m gyénkbn. m o mnyl l Fnc Józf okzo no - fodul, vámgyénkbn, méi? min c á z á * j. min mgkoonázo mgy kiály -. vámgy dék mgyl nép mindig zé l fogd é ünnpl, vlhányzo idjö közibénk, vgy h vil l z uj. Má 89-bn épp lgvihobb áőb láog»*i Komáom vámgyéb..\ m gy é z ozák gk jáá-klé, év* cák, oomok közibn cázá láo-iol nm okn udk. 8 júliu hé l-éo, áp, z uj főé, Hyn,. Fnc Józffl mgindul Uyőből é Ki Fdinánd zd <»i m l Bná üö fl főhdizállá, honné Kouh bnkók lln kiálvánvi bo áu ki. Bnán p í npo ölő! fjdlm. y, bcil hién, Bnáól inéz z l, Cé é foc köül lfoly öldöklő lá, m l y b n K i m Józf i zv. Pá - m i l v z u l k o d ó U n l közli fcibolo zi főhdizálláá. ngy z v b f n n k, kil\ á H y n n hálózobájá D. Bnyy Józf. üg udjk bndzői, m mgyok mindn lvihő! lvik kélyból. kiály é l l y n u ágyáb zükég mcok llilkovi niil bni földbiokoól kéik kölcön. kiály k k o oi lőzö Bábolnán, háom év múlv uji* j á. \/ lő láogá lklmávl N gy«ígmáod i ál k mnni kiály, ngyigmándi plébánonál m zállá i mg cinálák. Jolio > «' i i zonbn Bábolnáól m \ znol Bécb. Fncz Józf lglőzö 952. évi júliu -én jö K o m o m b Béc flől ékző h j ó vl. Déllő 9 ó ájbn é hjó kiköőb, ímly k k o m i Ezéb-zign vol S o k nép v á í ékző fjdlm z Enpndzők, ndáok őn cinálák hngu lo, b zívből jövő éljnk i űűn hng zok z ifjú fjdlm flé. S llkdé o l y n, hogy h m ágd máik. Hin édlí jlnég jgyzék i v i - z m n u k, h( if Ejdlml váó é Odvözlő népömg közö gy zonyág, - / i v é b n l kűég* jl. d c o n ö z z o í o j k k l zmlél ö é n k. h n g o k z ú g k, n é p éljn z, llklé l k p n é m h o n l i n w K d u j k m g n y í l, könnyi mgdk é z k i á l o h o g y : Kljén h á n o!. K n c J ó z f z lő l á o g á l k l m á v l ö é n z f l m l i é é d m, hogy mggyzini dizm gyb ölözői polgám QdvőzlŐ bzédé kiály igy k z dődő válzl ll: önnk zvi l l n k z n k >zhnévl. Hláz- é Nádo u c á k lobogókkl volk fkuziv ngy mbömgk v á á k : i il fjdlm Dőy Gábo küli főipán é Jnkó Mihály mgyi főnök n m udni m i é.! lán v l m i ménylől ok, vgy c k émképk fk fjdlm é k í é l é, lég z hozzá, hogy kiály n m, h n m piko, zm Dnpon v z é k váb. kiály zn láogá l k l m á v l mg néz v,. \ d o v o n l n l z ő d í m é n y k, koni k o h z, vámgyházá z n p déli ó á k b n g ő z h j o n K z g o m b > o n n n Bd m n. kiály máodik k o m o m i láogá félóáig ó : Ugyn, d o k k l k d v z ő b b köülményék közö ö é n, m i n z l ő. E láogá budpi uj közbn m g é vl vol m á í hll z n v d m g y oknk mindig fdő n g y l : K z é b k i á l y n é i. k i i, v o u n k b n lép lőzö m g y föld. kiályi p l á o g á 8 5 7 m á j u h ó i - é n ö é n. z hly, h o l bájo kiályzony lglőzö éin mgy föld, m i g ő z f ü d ő köiili éégn vol m l y éppn z mlékz mény m g - * -

2. ïcmàomi oldl. ö ö k í é é K o m á o m v á o pkiozo z é b é á n y n k nvz l. T i z é v llik l éppn, hogy ú j vndé gül l á h v á m g y é n k. F n c J ó z f kiály. gyni z 8 7 v uguzu h v á b n k i á l y é z v i h d g y k o l o k o n. Kz l k l o m m l z ujzőnyi á l l o m á o n uzo k z ül m i g v o n áll, nhny p c kizáll kupéból. z á l l o m á o n z n y i nép vá é é l j n z kiály. é g ő z h j ó ó l, mingy 5 m é n y i z u l k o d ó p mk á o v á, m l y b é c i k á p i o o k kézík. fogdák fjdlmi vndégk v á o üdvözlé z z óiái k n y, m l y ő i z o k á z i n v o j á n d é kozo kiályi p á n k. v á o lghíbb knyéüő zony, F l ő z k é u c á b n lkó» g ó l y l á b u «T ó h n áll h á o m fály m é ő lizből, külön z l k l o m kibőví k m n c é b n ü ö óiái k n y, iznké mgy o h b ö l ö z ö b á j o l á n y k vi kiályi pá hjójá. 8 8 5 - b n i m é lláog kiály v á m g y é n k b. E é zpmb bó -2 én T vidékén lfoly hdgykolok j ö m g kinni. l m á f ü z i ő n é l. V. B é l kiály k d v n c ózkodái hlyén, zállo ki vonból. fldízí á l l o m á o n Fdjéváy Géz m i n i z, Czík Ljo p, Blogh m zolgbió é m á o k fogdák. Mjd ló ül é kíéé mglőzv, gykol zínhlyé vágo, hol Józf ki. hcg fogd. Gykol k ö z bn N z á l y billgi cád j k n i m g fodul kiály kíéévl. gykoll ngyon m g vol l é g d v z kifjzé i j u J ó z f főh k i lgényégnk i, mgy n y l v n. gykol uán FQziőo von fii kiály, kink von uzonynál 5 pc kiály h j ó j k ö z l i b n k é fldizi ngy h j ó hogony* BO, m l y l vol kíván c i ö m g g l. cikó u h á b bujo cigánybnd ü z z n é j, é l j n n v l g ÓS ágyúdögé k ö z ö hgy l po kiályi ndégk h j ó j, m l y Npun g ő z h j ó l k í v á n c i m b k k l g é z Budáig k ö v. K kiály f o g d á fényé lképzlhjük, h mgudjuk, hogy v o n k f. j b kül. 855 bn k o m á o m m g y i Cllóköz l á o g j m g kiály, k i g ő z h j ó v l ékzik m g é ngyk>zi zilipnél lép Cllóköz o k k i á l y l á o földjé. kiály cllóközi l á o gá lklmávl W ' d í n g ó f n k vol vndg n n k k é n m - ciói kélyáb záll. v n d é g l á ó házigzd mindn lköv, hogy kiály jól z z m g á z gykoi n y k b n *. Mgmu géz g - d ig. Mgnézi kiály n g y m é k b n ópfll Dgy n yi c u k o g y á i<. m l y zó lpuzul mgáll közbn U g y n z o n é v zpmb hó 2'i é n z i n én m g f o d u l kiály T á n m g n é z i h o n v é d lovgykolok, mlykkl ngyon m g vol l é g d v. g y k o l o végig nézék még J ó z f f ő h c g é Fjéváy Cíéz m i n i z i. 889 BZp 5 - é n. ggl 7 óko kiály K i - b é ékzik, hol fény ü n n p é g k k é b n fogdják. Mjd mgoák hdgy kolo, m l y ign ok l ő k l ő é g néz végig. Még é ' é n k m i é k z b n élnk z l S 9 7 - k i i ngy k i y g y k o l o k, mlyk ' vá mgyénknk ign ok fjdlmi vndég vol. jlz évbn, zpmb hó 9 én m á T á ékzk K j n é Jnő főhcgk, kik piiák n d h á z á b z á l l o k. M-np, zp. S57. u g. 5 - n K i - b l á o g m g Fnc J ( z»-f, * i vizjövőbn UJSZÍ nyön z á l l o v o n. E k k o i hng/úgá g y ú d ö g é k ö z ö \ik kiály. hidk fllő b o g ó z k. híd zöoyi fljáójánál pompá d i d l k p u á l l o. kiály z o n b n é m jö b K o m o m b, hnm Ác-o é Bábolná én d.. Józf főhcg ékz mg, k i zinn piiákhoz záll Déluán fél kő ko jö m g ikiály v o n z állomá, hol G h y c z y Déd lipán, Táy J ó z f un g. 86. é v b n, z p m b 2 á n, ggl áfko kiály h j ó n K o m o m b ékz, végig n é z z é d k hidáz gykolok* E k k o kiályi konyh zmélyz i K o m o m b n vol kiály fény dízbéd do, m l y n koni polgái l ő k l ő é g k i ézvk. TÁRC. : D Bnyy Józf. ( F o l y á é 'g.) cikzok, vdázok nyok köz bojkló nyáoki kóboló cigá byok, zgénylgényk vzélyzk közbizonágo, h mn n m g y z zig b n ő l l n é g c - p < k i. Evlí Cu bi, ö ö k világuzó, ki 6 6 8 6 k ö z ö j hzánkbn mgfodul Cllóköz ből i, így i Cllóközől: Ékújvá O o m l ŐK (i i löökök) iz ál kibbik Dnvizá lovkkl áúzák, Clid* # kő/ön n z BT OVOl éggizágu dok, z lpuzíok hz m á n y vi k m g l k foglyo *S ok zák H gy <; luk őzbn okzo m-g z lőklő o k i vzély- / é * z u z á, z z o m o ú n pzl ^ b i, kb, z l-ő m ) Mu'» zzőnk *Régi uzáok Komáommgyébn* cinű m ű v é ; n l y. mo n d é i jó l á. *) Evli CKbi M g y o z á g i uzái 88 Eénkin lgkllm bb zókozóhly p o l g á m küldo-jk in fogdk. z á l l o m á lő díz Báo vá kiály, hol Siközy uél főipán Qdvözö fjdlmi vndég, ki hlm d i d l k p u k ivz l, ó i á i n é p ö m g éljnzé közö hjo gófi k é l y b, hol h á z i z o n y, Eházy Focoé, zül. Uchnin h c g n ő fogd, D h i n 3 ó k o pz b é d vol k o m o m i k p l u i, k i z év fbuájábn béké n kiindul Komáomból é n y o o n. T i i y o n, K k c n igykz Poonymgyéb. S z d h y á j á n zonbn k é m d é vé (z mdé gófok ői) k d ' l l á m d k, v Vék é K c n fogágb Vék, h o n n é c - k n g y i h z n udo k i z b d u l n i. ' ) Uzáok égi ClLközbn.* D nmk cllóközi klózok é- vízpi füzk, nádok, p ó dni zigki vik nizőibn élő c l l ó k ö z i hlázok, kiály kíéévl dzönóhz ül, o z b l k o n o k z o kizlul z m á o n é l j n z ő népömgnk kiály ngyon m g vol l é g d v fogdl, C - d ó k ö z o ián mlgn édklődö, láogánk közönhő, hogy c l l ó k ö z i áoniő ául, f kölcön k p o z állmól, m l y i u k u i o l ó ézi p á é v fizék v i - z. láog 95. novmb 2 5. Ü, H;^ : Szgény J k b káplán, ki ép ből mnkül m g c - l l ó k ö z i b l ó k, ú o n á l l ó k, cllóközi ámni n á d o k v z d l m fnvdji, éi é nádi fkok lől, éppn O é vzdlm, h o l n m i j. K é ő b b p indío z m d é k lln, m l y nk k i m n i é zonbn n m imjük. Vígbb Uzá vol 5S5 bn K i n h o l d Lubnu gyógyzéznk, k i d. Pi Bln áái köv kíéébn Bécből Konni nápolyib uzibn Cllóköz mnén végig hjózik Dunán é, úközbn öbbző kikönk C l l ó k ö z zigén. kövég 5 g b ó l lí, m l y h z 2G koci é lovzgyk p i p, ovo, i clkozo. Vol közöük: gyógyzéz, zkác, lováz, zbó, bobély, övö, olmác. mgyok zk volk: Gábo Jáno Íódák, S z b ó BláZS, z b ó, Movhi Pé, olmác 95. ') Söö P o n g á c : Jkb k á p l á n KoBBáom] U l á i 3. lbch főhcg öénlmi n v z é g cuozzi áábn. E b é d uán k b i n i o d i k á 3 K - do á f ő i p á n n k, m i n kiály j á n d é k á c l l ó k ö z i á v í z k á o u l k n k Szpmb 2 - é n déluán í ó k o ékz mg T á. V i l m o n é m c á z á, ki kiály fogdo. n m c z á m g é k z é lő kiály m g n é z i n ő g y l éhngvnyé, hol ok h ö l g y m g z ó l í o. Fo Józf zpmo M én d é l u á n ó ko Uzo l T á ó l, f i p c c l kéőbbn pdig. V i l m o ném cázá, m o n i ilágháboobm, m i Unbn boldogul k i á lyunk iiü zövég >, Hc fon gili főipánunk z lábbi fö hívái b o c á o ki z V. hdikö c ö n i k édkébn : z i m m á h m d i k élb foduló világ h á b o ú udiuk nmck hckn folyik, h n m éppn o l y n hvég jl ombol gzdági oén i, N i n c hé, ő úyzinán ninci np, mly n h o z n ménymk őbiő, d i c ő é g hík hcoló cpokól, d gzdági én ho»zi idd ó nm m*üi fl oly moz m, mly polgái uhájábn küidó k ö z ö n é g k ü l ö n ö édklődééi mgá von voln. l gy hizm mindnnyin ézzük, h o g y m i k o h z védlm, á n k zkd világ h á b o ú dicőég é ó bé* bizoiíó bfjzéénk gydül dominá í édk gigázi őfi ék köl fgyv véinkől áldozkézégünk nmoká ájból zükég l hdvilénk; ziu vájuk má, hogy ő ü n k i kéjn vlmi h, őlünk, kik ohonukbn, c'ádjukbn hny m i g hivá uk kölég, kik nm zzük háboú bozlmi i kik közül o k n ndkívüli k ö ü l m é n y k közö nygi jük BOh nm m é l őbödéé éék mg. mgy ádlom, m'y foomögöi munkájábn éppn olf limő codálo ví vo K mgánk, m i n küzdő pink bizonyá lklomml m fog i^űkkbfiin lzákózol zlői, hogy m gk o fi i lgy b oláá, nm fog lzákózni.jjá jól f fogo éd kébn m, m h i z z o k c-k kőőn kéik ől. ngykőön g b i z o n y á j ó l ő m ^ iiyngvál pz U, hogy ddig bbochj á kül né y hdikölcön ivéuyi i * j ko pohivllá', dóhivlnál, kizövkzné vgy bnknál p o n o n é k ö n n y n k Wlhu v P o z o n y b ó l, o m b i á ogoniái znzző, ki művéz ol vlmnnyi hngzn, Szighy M ion, iállóm é é i'ui, Tóh J OOS. kö lgdízbb h y ó vi. íl íom zobából állo, B Cázá z á m é p ü l. E hjón őizék izuiánk zán jándékok: 7 z zü llé, mly éppn hodó ölő! mg, ovábbi in h íny ld g y ö n j ö ü o.i é zü holmi. m odik hjó z udmfé vol. h i m idik pd SZZkáCh ijó. öbbi k é hjó kocik é l o v k vi. bjokon Víg él foly J á z o k, o l v k, énkik é g y k n zol zn. H bld, kiköök é gy ölő ék z j L Mindn ékzénél zinn kiköök é zkáchjó o lá l ő k élll. í g y zán öbbzö éinék Cllóköz f ó d j -, mlynk gzdg, bőég bámul j ő k. EL* h o l Lubnu lgdv í Cllóközől, hogy m i l y n b ő v n mi gboná, B hogy o f-'s j ík lgzbb vizák, hogj onné évokinl ok z ngyv.vu <>kö híjiuk K 'giis- bugbi. ugbugb é Nlnbgb. i imézn kikö o k Komáombn i, hol nzádok, zk ki-» hdihjók üdviövé - k k i figdák ő k Lubnu fö jgyz, h»gy - lpon m g n é z é k z ő báyák, GRND" hol lgkiűnőbb znk H O R V Á T H K hínv cigánypímá vzé mll mögö. R K o m o m nvz'-gn, z ó o n y o, ngy kávéház hi pápi zóli* npon hngvnyz.

9%, novmb 2 3. Komáomi bválhók, mind D indokolln bizlml,gy ózkodá moi má Bind* i n á n l á ó «o b lőli Kim - oklnnk bizonyul béi ményk pdig gy öbb é öbb bizoíéko n y u n n k, hngi háboiú ll j f győzlmünkkl fog bfjzé nyni. N m k lán álméz kijlnéi h fcoiálom, hogy háboú kízin m á úl ünk ; mi zuán kövkzik, k i o l á ké u. : kiáé hc?kn,d éppn u l v ;, m é é k b n gzdági én i -. S gzdági k i á n k gy-pv z ál áozké közönég áll k ö n n y n billzhő lánczm bdikölci ön. hzfiinág bélygé v o n j fjé, k i k f f z p é n / é ohon ogj, lji, d vékzik önmg lln i, m U u hdikölönjgy. m lőklhiyzéfcnk gyik lggyümöl cözőbb é lgbizobb m ó d j ; z pdig b i z o n y á vlmnnyin ézzük, hogy z lköv kéndő kölcön -ik,* n m k pénzügyi, knm kölci fonoágú kédé i, m llnég külíö'd lő mindnnél háobbn ingj dokum i. i n i ii gúiggibln kiáánk; é bizlmunk háboúnk imk nézv kdvző x fojzéébn. hdg, mly cládunk, űzhlyinki védlmzi mlynk bünő vpőöy kéllhlnül lcp mindn mgznl - n i k áhíozó hizgő mindnünk m c á n k kövlhné ok véé, znvdéé. d ők l in» * # Í L z. ck kénk, k ö c - ö n buán julmzzák z lázólgo áldo zo Nm udom lképzlni, hogy voln hzfi, ki imv hdikölcö kibocájáánk fon oágá flk k d v z ő v o l á, n in öömml kivnni ézé fgyvink vgip. győzlméhz z ü k é g n y g i áldofl.ubò í pd.' volnánk még o l y n o k, kik pngik i i. lyzéénk zn módjáól idgnkdnk: ádlom vző féfiéink kölég ők évdéükől mggyőzv ohon olo k z pé.zük ké i fljánláá buzdíni. Uli Cím mi lk'mkko l bizoyá dményu évényí h h ó bfolyáá így őn mém, hogy nm lálóik ük fülk, h kém, zívkd jék úgy hdvilé, m i n z /y k é z p é n z Fölö nd kző polgááink édkébn od l i i n i, hogy kölön jgnz^éb- k ö z ö n é g m iái zélbb égi minél ljbb ménk bn b >von ink Komáom, 9. novmb 7 én. Kiihy ván főipán. i hdizá é pukp omlmo. v o mgkiné uán üdvlövék közö indulk ovább. ) 3 Vzdlmbb u j vol Cllóköz mnén lo.7 bn kmmüni pánk é kíé énk. im, hogy Bud vizfogllá án Komom zölöj KoBoni, bihonok ngymévű l p í n i kció indíói, bog] öök ig l lponlozá^boépj i. E v é g Kolom kmműoi koloo pájánk 8. k é ö. hogy Oudán házhlyk vááoljon. pái hjlndó vol é Ginnbg Kióf udvi kőinivmé küld mgy főváob, k i Komáom vámgyén kzül uzo é küldé ikl já, kmmnl koloo gy ngyobb ház hlyi zz, kőmiv. óhjáá, hog] z épíkzék llnőizni lhn, kmmni pá i Budá indul. Schd Gyögy vfl konooyk, i k i z p á o lkíéi, íj mg z mgyozági uzá Kéziá kmnmnfi páág lvéláábn Oik. \ komonyikon kivul gy o zolg kíé / 25-én indulk únk linzi gyógyzén i pód, gy z k á c éz 687-bn m á j u Linz lé, hol Pfl páo. clkózo ligy- DTSZágb zókhoz. z p i n k z m n gondol á m d, hogy Dunán hjóvl zi mg z u Budá. Á hjózá Onnn k k o igy k é n y l m l n é g g l é ok vzéllyl j. L i n z b há gy M h j ó n k vk m l y n * pái z m gy Ü S z o b á ndzk b, >n llák m g u k l i m m l é hjo- gényk fogdk. Linzből l ü b 7 május 2 -én ggl > ó k o >) ü. Hoiub Jini: lnhli Lui.fi.u Mz.». i >. 9«. n. l u<^ 5. mi hloink. VÁRMEGYÉBŐL. z délyi mnkülknk. vámgy ü l é n foly n g y á n y ú g y ű j é d m é n y k i n é l y Özg juo z délyi m n k ü l k n k. i j á á ű léén hdy l á á n főzolgbíó limé méló b u z g l o m m l működö é kövkző d o m á n y i. k folyk b k z i h z : i jáá i ozolgbiájánk gyűjé : T i j á á á d l m i gyűjé: Tóváo k ö z é g " y ü j é (zjá klé l) 26 k 2, T i é ó v á o i k p á k, g ó f Eházy h h b i z o m á n y k, Klőgll közég gyüjé 625 k 7 f, lógll közég gyűjé 266 k, Ti honvéd hdi lókóbá í"> k 2 f., V m Bél Puzgyögy 8 k, Bodoki Zigmond gyűjé 7 k 2 i, Plohá én é Székly h l m 236 k, ugynzk kéízbni gyűjé «* k 9 í, Hubl D ző áll ö fllg koyk ldái áából 2 k 8, Kuz Nándo Bánhid k, Pá Fnc p. Tgyo k, Schw Jkb T k, Wiz Hmnn T k, Hoff l d á Kigyo k, Eii m T Tá k, Bi Jáno T 5 k, Bodoki Zigmond T 5 k, öv. V á á h l y i méné Somo 5 k, S z b ó G y u l Kióf doi plébáno g y ű j é 5 k, Páy ván T k, Bzg Dánil T k, Mnghz n l T 9 k. K f. llkézi h i v l Donlá 28 k, Gy. B. 2< > k, El m 9 k, Kobn gnác 2 k, Schn Máon 2 k, Vzy J á n o Tóváo 2 k, d. Wiz.Jkb T 2 k, Váli Fnc T 2, Nobl dolf k, Nobl v á n k, d. Bllá Jánoné i<» k, Sohu m T i o k, Véomló közég 5 k, özv, Domozly Józfné T ó v á o i k. Özn 52 k 9 26 k 2 f. Végözg 689 koon. Elb gnác domány: g y m k p k, gymkico, -i gymkkhá, gymk uh, 5 gymkköény, i p á hiny z délyi mnkülknk c i p ő v l é hnmükkl vló l l á á folymbn v n k o m á o m i -, ki. koni n y g gyűjő k á Kiihy v á n főipán f l k é é é m ddig i öbb záz pá b k n c o zállío, BBOSl pdig u h n m ű - k ' fog juni főlg mnkül gymkk ézé. vámgyi mnkü bizoái? é z é ő u o pá gymk á nőj c pő ékz, mlynk kioz áán d. Hpp Enő főipáni iká buzgó k o d i k. ** Fllépl álli jáványok. Komáomnpé közégbn gdó z á j - é k ö ö m l á j á j á v á n y o á n fllép l. Bécn á, hol uj hjólgényk fogdk, Pozony lhgyv közldk K o m o m mgy flé. mgád fo f gdó j ign kllmlnné, ő vzélyé z uzá. Különön uő vzély cllóköi pok mnén. Bld nm udk holm bizo kiköőhly lálni, m győi oldlon Székfhévá, p o z o n y i oldlon z gi öökök gázdálkodk, mg Cllóköz Ó öbbi d u n i >zig«'l miiuh nfi g\ u népég jgk, m l y népég z h l d ó bjok kifozáávl vlóágo m ég űzö. Elháozák há, hogy olyn hlyn könk ki, hol kiláá m bokok, m i'.ok nm kdályozzák, hogy b l ó k közldél j ó k o éz vhék. pok z o n b n m i n d n h o l füzk, nádok b o n j á k, lklm hly ck óá udk lálni. mg n ok znvdk z ú n y o g o k ó l. náb dohányozk, hiáb üö gk»*i pukpo, mind hzln, nizl pdig n m mk kni, nhogy llkdő kóbolók figylmk lgyn* k Ngyon kllmlnül l l j. á k ö v k z ő np. máju oh ik >m vol k ü l ö n b. Déluán hiln ő v i h ámd ugy, hog] ki m lh köni. Ngy vzdlmbn foogk, kéégbé ő pon h á g o. m i k o vih Bncén p v hj ó c k á pon ké k i házikó állo. Cuo Vizk volk, didgk hidgől. Vég z indulk gyik v i k ó b n, m l y l ó n y o l c cigány m lgd, éjjli zállá l á l k. Máju o l - n, lcndd jóckán zél ugy, hogy dél m K o m o m b n volk, inné é k z g o m b ékzk. V i z u z uk b n j ú n i u -én k K z g o m b, h o l z p o l y n hjó k, k i ők gy \ oldl. Svá híi mnikiöl jöui' Boul x ég - gyázb í o i o l k w Siv épi, égi i á n?... m ' dj ő»/.gév nyáknk*... zgóbb mgjln kimuáok z i n káli hlál hivlo vzé* hlk: Bkó él é Chmbé Mikló b d n gyok, - Godlik Guzáv izd, K é l y i m. Gál Jáno, Kgy Jáno, Hováh J á no ludbckói, Kovác.Mnyhé (Udvd), Wldk fiklö é Zbuk Fnc közlgé nyk 6. váüézdból; Cpgi Gyögy, Fidl Mihály. M o l n á L é n á d Fnc, Oláiu Jáno, V v á v á n é Vg Józf (cákóházi) k ö z l g é n y k 3. ionv. gylogzdből, Sulok Vio ővző, dih v u Báány Jáno, Bá Józf (zmi), Bog* ná Józf, Kilovic Jáno, lichvk L j o, Pillá ván Rái ndá közlgényk 3. népi', gyl. z.ihol. Koházbn huk SL Bh [ván (Cázá, i^*». b. ) z kvző, Ngy Jáno (b) é Sik R u d o l f -h.) izdk, Huvcik Ljo i T d o. 896, i».i Ngy [m (b.) é N é m h L j o b.) úvzők. á J ó z f N z á l y, 873, b») c [ván (b.), Bokó F n c (b.), Bnáz Jáno (b.), Bilk \ ilmo ( b. ) v m doli (b.), hvid Mikló ( b. ), ik Ljo flpéci (b.), Pühflck M i h á l y (b.), Góz Mó (b.), Bováh lóz* c»ónyi ( b. ), lbik Lőinc (b.), Hoff Hű, Jámbo ván (b.) Jkó J ó z f (b Kucz Fnc (b.), Koin M i h á l v (b.), vp Jáno (N.-lgmáBd, 896, b. ), Kpcki fm (b.), Kuz z i d o i b. ), K oly [ván (b.), lío v á n ( b. ), Noil Józl (b.) Pogó Ljo ( b. ), Pöcz Dái i (b.), Bbg v á n ( b. ), Sznn Gápá b ), Tóh Mihály N g y p o n (b.), Tpin Fnc (b.), iukulinc Gyögy (b.), T9 v á n (b.), Tmndi Jáno b.), Vincz.Mihály (b.) közlgényé: 3, honv. gylogzdből ; Cib Pé (b.) izd, PkJózí bl. Gápáig Jáno b.. H o v á h Vndl (b.), Kpli Fnc (b.), Oozik vá (b), Rf J á n o (b.), Tóh Gyl ( b. ) közlgényk ">. zkéz ozályból. np l Komáomb vinné, d ilyn nm k«i;.. / pi há dháoz, hogy u j á n k öbbi él pokocin zi mg. gyógy zéz é z U líó k o m o n y i k z pál uzk, z. p ó d é zkác Győig h j ó n mnk, onné z ozágúon mnk o v á b b. Júniu -én ggl *ko indulk l Ezgomhói pokocin é dllő i n ó k o ék Komáomb, hol váo ovég kinék mg. Bőég idjük vol : d.. l u öl d. u. 2-ig, Vá é z ő d í m é n y k l mgnézhék. $ óko indulk Győ flé. Komáom Győ K o n y é k l vol k k o k< boló cőclékkl..nhogy v l m i b j é k z pánk, zgény káplánkén uzo pokoci lgolcóbb ü l ő h i y n. n n é k k ö z ö n hék, hogy ből» k Győb, m j d Pnnonhlmá hol mghálk, Mánp f o l y k újuk é zncén h z i é k z k. Ohon OSSák z pái l h á o z, hogy nmck ipook küld Budá, h n m z ü k ég épül n y g o k : f l, köv, m z l gi.i uziából zállí budi épí kzéhz, mg pdig Dunán, z nnál konybbn mn, m épül nyg v á m m n vol z épül n y g o k ngy ö m g é n k Szállíáá k m m u n i l v l ó j á G i nu.d> u j o imnbg u d v i kőmívm bíz, kik Béc, P o z o n y, Koloznm. nyo, O, K o m o m, Duulmz, Nzmly, Udvny éinéévl zncééé mg i é k z k B u d á, h o l z lzállío n y g b ó l l l i épül z p h z, mly m i fnnáll Diéin Byányi fél hz mll *) Bly Jkb: i D u n á n L ú i i é l Boiiif «.. f ( K i á x d o k 9) P. T M S Í O Lbnf: Kfi bihl u dmn X V. Jfhnnd. SUbug isüu. T

Komáomi. o l d l. Boldog komáomik! Újág d z n m fonoc, m úgyi ö b b mondo. M o n d o m, hogy z n m fono. z á n lképzl v l m, hogy hogyn fog b b n k o z ü m b n végig-zivdöglzni N i d o - c á n. mindn l g n c i á k lgfőbb iélő-székén. gykzm lképzlni, i n igykvő filmb v g y o k. 9 6. novmb 2:Í. Hdifogágb j u o véink. Szilágyi V i l m o főhdngy, Kk zf. Kckovich T i b o, K o z m Enő, Nidi kichn n l hdngyok, Holló Dzó záz^ ló, Bbi Rudolf é Bolyon Zolán hdpé* Bobiz Jó, Hid J á n o, Pákozái fél b n á bbbl é i gé b n á fölll, z á n z m o n d, hogy z kn, dok, Fnc, Pál Pnc, PngfT Fnc, P miko j ó pik m á ck á, cokolá mlybn z öz komáomi nőnműk Józf közlgényk f. váüzézdból : dé vizl é fkéi zücölhk m i n d n nélkül. vni fogj. (Ppífom lkkönyvi é n y V i u z S i m o n ( K k, 88») közlgény k pik iigyég é komáomik é öbbi könyvi kivonok kékpénzái békönyvk v i d é k i k boldogág zonbn nm o o k á n ;, 9. gyl. /-lh(>l l p j á n kizámíhó.) l i z pém kn. közéllmzéi hivl zigo ndl náionk z j ó. knd, miből ilolák, n m hi C ván (Rhly, 882) közlgéy, élb lép, így z lmúl hé vánpjáól o h m, hogy v l m i k o kn (z. Má z i 7*'. gyl. zdből; minálunk i mgiloák j k á v é é j j ó. h z ó v i c c OSSZ i. Fk Zigmond (Hgyc, 885), H ü m é n y k áuíáá c Bálin (Szóny, 893), Kzhlyi l i n. * No há, kv vkző í. gjgyzém T m é z n z u j nd»! n é m i vál (E, 899), K i v i (Ggly (Cicó, 885), v n : K i z o n y. flüoőc évd, h z hizi, o z á idéz lő kávéházi é l b n é pdig Lipi l á/ló (Komáom, 89), S i m o n Józf hogy z p é m izé v l m i ngy z p h z k á v é z ó k gyéz l m d. özvndégk ( Á z á, L893) Végh Uikíó (Ázá, i*'.*) köz ju z ön j ö v n d ő o i n k kilkíáibn. z o n b n kivél n é ' k ü l mgmdk. lgényk 26. gyl, zdből; kozüm, dág k i z o n y, h m i n d j á m g i o i n u o i v á n ( Á c. 879) közlgény k o m á o m i k á v é o k n k z u j ndáiéi lvndik i z ö n élől du zdó fomáj, nhézég n m okozo nm kll j b jlnékln ic imiv;i vdlik zonnl, h (» 9. gézégügyi ozgból. zzéévl bj ó d m p i n c é k n k i SgéZZ n m j á, hnm féfik k d v é é vili. m i n d g y, ő k ö n n y b b kihodá, m i n Bvllom mgánk, ngyl, hogy féfik ok fél k á v é ' b i l á <. j v é z é n k l g d n g ő b b jlm ioc g n ő i áházkodá cogáiól, ükkjiől, hogy z u j ndl flyián vndégk h b o i Komombn i ilo z Uíonkáv. á z o k á n c o k, klziku d ő k, méé kivá k á v é hly n g y é z á uzonnáznk. Hogy ozágo közéllmzéi hivl lnökénk: nd ' i v á mddig fog ni, nm udni, d h gáok, mlyk önöknél, bvllom éhőn, l lpján jnk j flhználáávl külön öömök, mi zámunk jlnékln hozú i d ő k i kávé élvzéől lmondni, bgilk, fölölg ci ;onyák, m mi mindnnmű i i n * vgy élnk kávé kázkbi vlózínű, hogy k á v é h á z k cimábái lzdik lénygk k ő zmünkéi ck zvják c u k á z d i b i n, j c m o o k b i n, mdíb, á h * l y ü * b» f h < u fbu í á l / K u h l y z n k vndéglőkbn, kifőékb vló kuzoigiiáá l k á v é o k. b b n ökvébn, hogy p l z i k á j á déli S ó á ó l 8 ó á g f. hó 9-ői k z d v m g k ö z l í ő ponocigg mgállpí. v á o i hóág Komáombn mgilo. mgbb i g é n y ű f é f i, min gy dco CuKo n hdüvonuljí ládjülk iv moívumo, n m vi mg z igniág d zrdln. Mindig öömünk zolgál, m i k o á d o nm d ö l b nki. gy gjink ngyobb dományiól hük Kizony! zán m é g fminizmuól cvgünk. múlko lálkozunk z újváoi pály Hogy m i é éppn ől: m kgyd p m l í é. Hő i gy ngyllkű dományól kh mgmlékznünk. Epin Bél fü*z ngy udvon, Qo kozümjé vá mmáj o á j á b n z zpl, min máodik zám. kkdő cég váoi hóág ndlkzéé kiéubn, éu pdig c-k ugy kimnm, fgák k ö z ö l. vlm, hogy z m áá k n o g m m coko bocáj i zzl, hogy m okkl jobbn zm vonok, m é g i d i z n ó á g, hogy n$k igy mg ugy, hogy min z mbk. (Tndj lén, z mbi hogy mnnyi ngi válik mmivé, hogy n ő c u k o o zé hdbvoooik cládj i i kö lkoá nkm okkl zinpikubb, min m é k o o n á j, mondj iol, hogy zö z ingyn c u k o ndőég* n ozoák k i. z lkoó mb.) Miko flgyű gllél nő f é f i julm z bibn mondj z ó n * K o m á o m o^z :o v i i. Komáom ölén hldm lfl, h iozm, hogy h á z i b á y á n k jny z z. h bn, 'JT. é v b n k ö v k z ő ndbn f o g n k m nkivl m fogok» - - d b - lgydni, lz jog, vgy nm lz jog l n i z ozágo áll- é kikodó vááok ; lgkllmlnbb»ümö«-»öm nm fogom. Máyá hébn: áll- é kikodó Bvllom, hogy z u o b í n 'y c-. m j d fniku knő.-l üdv, ölni y illábn, v á f c b u fl éo. nm i ' f i. - Lij-l'i<» m-íj ' - z f. ' ^khogy mi ém zigoún piiv ügy l, gy zi S. Fülöp Jkb hébn: Áll- é kik > dó nnk ki» o n k o d á > l *»é:ik olynfél Y kö, méz há, hogy miko vn, min miko pimdonn, ki»hikzoz«v á ápili 3 o. pon lépm, z ön dág kézyükéi m. iv még m i, óh, bold»g pimdonn, 3. Pé-Púi hébn: Á - é kikodó mg ;. f ú flém, minh ndj n, l km vlmilyn őől mz, KUGflyüló é zíól v á á jnm 25 é voli uzni. Mo ólg bválom, luzm». Róku hébn: Áll- é k i k o d ó v á C í ö p ö j o opbn cípő) kél»í8nvoln, h lh voln. á u i u - z. i u -. 3. f í j. o/.«é» m n!/< Vlmi nyh ndm H ddigi bizonyln újim közbn ébdzik ilynko mbbn, min hjnlbn Fnc hébn: Áll- é kikodd md voln in képmn, h nm mdál z dőn. Ck gy kici mákép. váá okób -én. lnnék gyn é őzin, olyn»nóizig- Egykicii kvbb nyhégg i é kici lobbni». ndá hébn: Á'l- é kikodd BOndo, mim Kgyd mo dj«. nm vll m m b d ó. fmiozmo, kizony, fil lányink váá novmb 8 ő» EznkMU mindn hn, ngy nyilvánoág lő, hogy i á k o z á k ö b.. kllmln é.-» ízléln fnvolág héfőn hiváá Komáom, 96. évi nov* vgy zui^. b-.-z bnnm, min olyn gy uj mgnjhko J m ó d j. \ (i»:"..." n ö b hó Lé én. Szbó Go, polgám. féfin, ki jóisiéfiok im mg mgá, zó x H u» u «> i i Kom >7i3in. F.» zmá kövlnk j g ik z z ű. gábn nélkül bimm z i, h»gy mgjlnéénk ino dolgozni z hil igo nő zmá köv* - pol^ám» éiij közönég, hi^y igéző-j m m cppn m zó, hogy lnk blzólá dolgokb é c - z ü < ágábn hóági é>h é zí áuíáávl z olszot vol mnyzony.» ni juk, hog] m incn inllignnk lnni ddigi áuíó nz h yiég (Bio :c». >znn) igéző-őnk még őbb moyonyág»*.i fnáz mlii á» > i *. Honoo pol í. énbn dolognk gy kié pikánbb fog mgáni Nm i- bizonyo zéiki old i; zn piá kövlé. nőnk lkoág z Hováh c G/ákdvindé idéz lő élmim válozó** U'C i h!i» po bíz mg. <vú d.-.o, f é f i v l bzooos Szlmi j o g o k é v l ó h c!. d. imm kgyd nnyi, hogy z fgyo oc, Kooh é, Thly Káiiá é H z nm lg] ko kéi, kdv? kiz w) pi n k áll mlg /ép kő klámjánk n ilyn obj uiv nd g g Z m - n n c i - é V ' g l» \ '».z'«ö vooi» -b. k ö n y v fl n Üljk Olynko, miko nndm nk mlgé k ö z b i. T M é k (z d i go ü polgái házái áhl fogy z máé»cnd lmélydé*, vgy»mé!ázá«; vgy Őzinén é gyénin lmondni, kifjni, mg hu é z - u p (i g M ^, : u ' ), * * hoipl "OS» mi-j»'gbn vio b my z«i lő. Cnd é n i é nm lzféfl i i k mg n lágyni, fogj Konh éi Qzlhlyiégéb] á u ^ i i u i., ézvél űjm, min ön jm póbálj ki hóági üzm á i l h á o m áiió b y u h m g o y kui-ny i-> -;:jv. ' M - - >. ki.- undo hng nnziáánk jdéi bégénk í ón éd női pózok hiyl ék gyz áolio h z ddigi pzl zin különbn öökbc*ü fi iki övényzűégi. ő z i n é n é ö u u d do-^n b z é l n i v l ü n k, k i fogyzá f dzi i igy h á*i*á z Oá kédz, kdv kizony, é n d i Schwimm Rók, Í l lf éni mindn, idó z -iii koláonddnk nm á*á pd«mli lébn Ün i fu-l, m ook íój. ::i f é j h z i «h ;i mnni gm. ziio é ifo^yá dná nnk, hogy nynvz»oko fiu«. M g lk! b unk voln, h v o méék zonbn, m^nnyibm Z H Í hóág min z dignozil kgyd i mgállpío l á u í ó, ái BffuZl b, höpoio l'n nm Cák 86 p kéik. ) * é p n k k o, úm é dc nnk, hogy l v é l í ó miko kővkző zámo,»sxuilí kédé jnkin»gy kilogmmbn áhpndnó m * g g vélményzé nmi méékbn hoájám m ú l b n é jlnbu.. k n m g < z i u i. ndlkznd véghjáánk bizoüáá voln hhoz, hogy kéfdéib n mgnyilkozó bjő von. lvááiái igzolványok állío ki, w f nyiv md foglmk* izáb gjfk, E kgyd gyzüo ol hgyo. Hogy gzolványok z ámin hnlpéo köi min gy ccmő, nm juo zóhoz. Mo K. M m mgjö-, máig n odom. N m ké u d váoé k in á, őd N léhá lgyn SZiv, kdv kizony, végiéi bj. Vég SZÓb l g y i d l m z én vo.ipio iiiü pókon m i i moi k^zd^líévény hllgni mindz, mi gnp z ön i» >phoos lomml. Snvnz, ügm ml njág Pn f nyl l» SOikáól liiodábzo kphdó..mpmmum folyán nm moidhum l: S m m i? H o i kéél olyn okáig, gzán l ő b b ' igzolvány nélkül hóági ámió z - i z l ő zőnyg k ü l ügy ( zőnyg, i > jöhél volnál m o n d m n i é ő mon looná, háj vgy zi l nm dh mlllg m g j g y z v, kg.d ádlmi d ó n öfögö. Rőübiül öfigi: idd b o z á á vio kinl flélnül myn i. kélk, Győbn gy u n mb v i, fl vol) z ön kozümjénk ipo- é öbb oldl é g kikíé y ^ u é m ógy zn ól vló mgágylá voi. Kz közül áll fluáoigfíz-é kádfüdő mgzbdni ni ő, c b n v j gy z ő k mnk, olyn pono ninál dui ó ; k i n ő í M i c o d é -* k fog z k z á n o m h o z npon ggl 7 óko nyillik ki. bn, pém, fifni, STégn kivágá, d zé vágni, m l ő f á z o m őll zik, hz álló, pz flul p'ém ul (Pénzá li 7 óáig.) H á l j, f é j h z m n n i, z m lgjobb. pém, p é m n zép kozüm lz. Ugy jmlik n k m, hogy z á á i m g m o n d, Szdán. Zol Bél. f boldog vidékik, mondogák gy néhány nppl zlő pik, o m é g k p h ó j-, kávé, nálunk zonbn m nm. Ténylg ug\ i vol, mi még égn iuk világo zűv, VÁROS ÜGYEK. ; # c ( -

96 novmb 23 Kíiiiijuoiiu REK. - Böhy Zol lődá lmd. Böhy volnk z o m b, h ó í>5 hid l ő d á közbjö k d á l y o k mi l m d. z m i n u ó l nnk idjén éii k ö z ö n é g h á b o ú lődáoki n d z ő bizoág. UjnáuEj D. Bíóági h í. győi Íélőábl l u ö k komáomi idigln m i n ő é g ű joggykonoko á l l á á b n véglg m g ő l. oldl z délyi mnkülk figylméb. Blogh l b cikznkiályi l k o ( m o Lk- Vzkó ldá zkálloon ózkodik), ki B i l o g h Pál nyűg k á n o é n d á G y ö g y n é. Mákzm vánná (mo Miclházin l k i k ) k i n y j á, Oláh Mihályné Cfik- Koni kinvzlk kiály ji* Cl. l n k o v i c h L á z l ó 7. honvég h.. b c l i l z d z d é nvz k i. h o n v é d - é m é i lőléplk z d é Kuli Fnc 2., Zúlwky Elmé 9, l z d é Gyn. J á n o 8. honvéd gy.. b n. máól. Gá J á n o Cikznkiályi l k o k Előlépé fjú T á n o k ( i y u l. i d. i Ozojk J á u o n ó. n o k l. y u l k o m o m i igzgó-níó z é p T m á Téz é v, c i k d í n f l v i i l l Jóékonyág. Szili, lki é zöllői Páz ő é g ű lány, Bóból m n k ü l k i züli k é z ü l é g i! i n. n y zü ém u l j d o n o á, mány Béláné nhölgy Klózól 2 K- küldö K o m o m i Djág kiváló m u n k á á f ő h d T m á Jáno é flégé C*áki J u l i n n á. bábombn l h ő ö k á v á i n k n é h i Ko K i é R n z i c i k Siodo Mdc^lhii c í m. g y g j á lépk l ő. vác n k hgyékból. n m n m hö piló Glgóczy L j o főldink zoul d i c é. pénz ndli h l y é Nyái ziv lén. V l ó á g o n y á! 3 hdingéz hő pilóáj m h b o m k i - juuk. ziv vi l á m i á i, muydögé, üü zápo é Ó küzd B h c é n. Végifi él m á l é jégővl vonul végig váonk fl, Képkiállíá. Komjáhy Gizll fő, ngi é légi hábon mindn bozlmán Előbb kddn, h ó 2 én. S c ó v l n m m i n d n n p mini ngéz, kéőbb é mo i, mini piló kimgy. k i. k é p z ő m ű v é z i főikolá végz, dolog. jövő hónpbn ézbn Vöö Kz j m k n i ljí zolglo. V l gy öl h c vá kollkív képkiálliá ndz váounkbn. köny9i közónbány ó kuüldi j é n küzd k véöcc é vébáyj i. Tbányi udóíónk jlni: z dóménál lpíó lvgőbn, mini pülőgép mgfigylőj é K i ü n é i hí gy áboi lpon. Phó bizoág bánydó m ^ á l i p i L á f. h6 Vőj öbb b v ú o vi véghz. Réz Gynl komáomi közégi lféni ikol dék 3 á u Tá gyü j ö ÖiSZS. b á n y á k v Göz, Vlnc b. bombázáábn, öbbzö nój, ki állndón h c é n zolgái é z é ő l képvil m g á M,'v láos kii d z l á b b i lvl z k z ő n k n k : l z u h n, d mindég zncén. Mélón dízíi Kőzénbáoy é ^ Könyi Közénbány R. T m l l é z BŐ ozály z ü viézégi é m, hdv$ Ögm! z ülé Müiályi Bi nókpui igzgó mllyl n m g i b n kiünk. Komáomi Újágod öömml v z m. vz. K i n v z é. vllá é közokáügyi z ülén ngy flüné kl, hogy Lguóbbi B z á m b n oly o k zép kiünéi miniz Böhy Zol gymi ná, főndi Könyi Kőzénbáoy K. T. oly*n kikü'dö hil olvm, hogy én i> k é n y z ű. v é z m, házi go z O z á g o Közép k o l i T n i ; küldö, ki gyln zó m udo mgyul. mgm y kdv földink h ő i volá udo lődó n á c o á v á nvz ki ö évi mg Ngyon Codálkoznunk kn zn. Kivág m á o d hozni. bízál. Mgyozágon vgyunk, hol z joggl mg Szbényi Gyul ö'ik. z k z v z ő Eölpó. kiály G i c z i é k ö v é l h j ü k, hogy ki zn földön ól, z váounk fil gáidájáuk k ö z k d v i g bánckühi Ghyczy Zolán honvédlzd udjon mgyul. já, ki imá 2 hőn p i v»i mzká n o d i n k l h mvéd gylogzdbn zdié d ű ' l n ü l, momjowi nhéz, d d i c ő h nvz k i cokbn núío hői mgáánk l iméén! hdg pncnokág bonz bióg kőiéből. kiály z gzág* Viézégi é m m l ü n ki. ügyminiz iőjzl é. Szk Bé» k i. lvényzékl jgyző ümgi jáábíóághoz,. jól vgyok. íjál néh n k m i, n lbiónk kinvz, d. Töglcin Mik ó i Ck z ú j á g o k n k. Lgközlbb ö b b. 'i. jáábió pdig \' (izéi oá yb Üll b á o d l é p ö. Koni kiüné kiály mgpn col, bog] Mngó d Füiőp 39 "y. dbli lléko hdngynk z llnéggl zmbn onio kiűnő zolgáli limém l.flő dicéő limé ud l dék, Kky váné állp Háom hél bl ván fispáinnk buko llkű hivé, ki koli kélyokbn mgcno é oly zncélnl b l, hogf lábin znzódáok znvd. n n k idjén bl hi z géz vámgyébn ig] ézvél kl izlőink hlm ábo z i np npoán édklődik állpo ián Övömml jlnhjük, bogj Kühy vánod m j z o o y á lpo ki d. Lipcfu Mó kóházigzgó kzl lgljbb jviá jáo vn má övid b b idő z égyl i l h g y h j. Ovoi vél i zin pá h l lj gyógyulá fog bll z l ő m i n i j n l jlnük é Kiihy vánná úzony, Kiihy D J Kiün. Zombo lukiéi d. k o m i o m i iig Véd, u ku -.ü'.i z V> z ln ég lő inn ol viéz mgá iinéül máodoiáiy zü viézégi é m m l ünék ki. Elől p. Kopiw Káoly, kőz, gy.. blj hdngy, o p. v n F n c u u b á i y i h. hányiggd f u, ki jiolg z (i Éőnon küzd, főhdnggyá p W. K i ü n l k. Hidl é k i. 2. *y«őngyánk Enőnk c kiály z lln gg i z ml) n vké é * dmény mg á limééül oz koni édm kzéi dományoz hfuékiménoyl. őflég kily z llnág ő viéz mgiá ok imééü khn koni éid mkc i hdiékimny 8. ozályávl Y ], vá] L ló ái d ml hd diimi ny. pó n d ovgkn zj dományoz jz i n - i i. mkovih Lá Ó 7 honvd h..-bo zd - ik. Hof Sándo böfcénbligó, f ö d i n m k ÜZV f ' S n u l o * (imák, *, k i. 2. gylog d bdpodjánk, k i jnmní lig o o z o f f n z í v o á n h ő i h h, hd gp n c n o k á g m o l.ii.ég:i z m b n viéz m i g á á é ozl / U - Viézégi é m d o m á n y o z. viz^égi ém pncnokág m ^ ü d ifjú h ő K o m á o m b n lkó c l á d j á n k. z z /! Phó Ljo. Fábián clád gyáz, őzin éz vél vük z lábbi gyázjln: Fábián Sándo, min vé á F á b i á n N á n d o, min unoköcc z ö z okonzig Hovb 2 - é n Hldokló D.n '6 flvonábn É k i á l y n ő buij. u ii-véb'-n i - ni'' v í.d o m m ' j d í i h. y d u llkű jóágo n-nv», ii.iv ngynénj^ Viilm n vi öénél 3 Mvooábn. lgönfláldo!»bb é, ngi éni é okon Gyuláné, Fábián F n c i k c \ é k i. uy. őn y özvgy élélk )G k évébn hloi zéni pgi íjo flvni uán f. hő 22 én hjnli 8 ó k o jobblé zndü boldo ul hűi mi fn vó hó 88 k d. u nyd ő óko lógjuk h i \ b i ém. kh.! m ö kápoli ájáb! cládi íhlyn ö ö k nyuglom lh yzoi, ' ngzlő z n m i áldozo p dig :. hó 8 ón d. óko fogjuk z n ndá mplom n Mindnh nk bmm»ii. Komáom, ö évi no v m b hó 88 'n. L ígyn á d j á go m ék * v u í u p ' o kó. ház k é i n m zívű mbbá* k, hogy zgény bülk ézé fhénmn jándékozói zivkduénk. Elő i h á l á közön éié. Rvmbf 25-é: l 2 6 - á n Cáky N.ii -znk koházi hly'ék. V ö ö Kz ddig dményn já kőib k o m á o m i illőégű b g é bü konák z ü ó f ö d j ú k vgy c l á d j u k k ö z d i b? h n z v á édkéb Mo ól éülünk, hoiy hd* vzőég z mgzoío gy, hogy z n ú l ck lgikább b lh vlkink hozzá* ozójá hhozni Koábbn épp ni z lln néző ndl d ki ko/ö-* hdügy miniz, ki mgy jkb^ vgy bül konáknk uzii kófiázkbó m y i kóházb v l ó áhlyzéé mgngd é kóházk uío. E< méz é-i logiku vol, m T my kon z dgn (oém, ch, mov) ovol n m udj m g á mgéni z áh y*zék zon bn koni kincá ngy hk ó*< á i u ó! ig ok ioé i i öén iök, Hl pdig z o n vélnn> v g y u n k, ko y ; kvbb^ mi fonon kiizl> konáké : mg lhn é BSSg klln, ni, ho<f S«Hikhz juihnánk» n n y i zvdé u á n vizonláhnák. y m í l. % Hlálozá, özv. f/oldin Rzőué zül. Qi Páni f. hó 8-n c é n k ik H évébn lhuny. mgboldogul Í f. h ó én déluán hlyzék ö ö k n y u g l o m khohku íkbn. vágyk. fk o c l i d i k. Pugl éénél flvon úbn, Ámo l mglői cnji. Ncvíkü viííiá'. k,\ f«; Novmb 27-én é 2 8 - á n Hz álco Gz'lm, Kc.-m'ó vig i«'k f l v o n á b n. KikivSl mindn np Kényi kiéö nu J u i z Qk n ázl! Eiflizoií. Egy váoi koci c^ü öőkon déllő Kihíd u c o ni gy ko S ü ö, ki Bgf kll h yö>>gi k iházb i bss ii i : i. Min é ü l ü n k, z l g á z o l k i l ő n i é ü l é n m u ndőég figylmé fl kll z ú l i hívnunk k cíokokz ucákon vló lh ln vilkdéé. z lgáz >l ok zámink mg növkdé z mj, hogy köőoég i épégé mm h vzik fj uéizül bjnk gy kociok z ucán. H l i qnoli kn z ujvoi pályudvon kddn hjuibn v >» Jocik Smu nvű kou hli gizoi. zncéln mb vízé k ámnni ínkn SS fl obog > von io n - i ü *>L l é ^z Hlálo zncéln* \ váod ivkyulp.u BSd<iii d * női h á o i TÜ* c lég >néu. Vnuu-/.i T -d > vfi JTS8 fogoly zív f u * i p - n lvő Uvgó gépn á. - vág i. E c é l b ó l mű oil-o -wő gép f> k lnni zíj, iifsf o Üd i U p i u h á j á é n n á l fog- gépiid á iol, miy /un d b o k l p. Mgnyíl ikol. D d k ö z é g b n vö hny jávány uigzüu é z ikolák ú j b ó l mgnyioák.

[ 9 >. novmb Komáomi Uiáuz oldl. vfgynk dj ki mgá, kink féj hdifogoly, ki uán válozln ézlmkkl vilik, (fgyn mink ini z zonyi fők (Hővl, l ji ovább i háboú kölégé, ilyn zomoú időkbn ngy izokég \n hzánk olyn llk honlányok, min mg, ki még névln lvlévl i mg udj nvni z mbk Hogy hlyíá é mgá nm gy bö'cbn ingák,nnk mg é z z ok, ki mg hly kvl, m ugybá nm hégln kzdő má mg névln lvél íá én, udj, hogy z ilyn lvl mál jó líni. Vlmi áuló ző z o n b n égi b cúzo é igy jöünk á mg lmi hdiözvgyégé. Elbzélék mg nm ign ol vo, különbn n m voln olyn niv z hinni, hogy mindn lbzélé igz é mgö én z í ó j á v l. H o v á j u n á n k zgény iók, h m i n d áélnék, m i m.'ink Há m i vló z iói f n á z i Ámbá mg BZ n m u d j, bog] mi z, d hizn z n m b j, K TNÜGY. U. m i n d n inllign olvój udj, z nkünk Sgdfugv oi áhlyzé. k u l nmil i d Hgdű.Jnő M m o v á - lég. B o z ú á g o nkünk, címznk nm okozo, ő zkzőég bálá, hogy m c y i ki. Bgédnflögy'n K o m o m v á lpöllékkén Üznh. Sjnálkozá z o n b n mgyéb jln minőégbn áhlyz. váio ki blölünk lvl, hogy ly zomoú Vplpi közokáügyi m i n i z Kollányi Ödön polci á l l m i lmi i k o i i időkbn i v n vlkink kdv i l y m i köl igzg^ földik z á l l á b n véglg mg ni. d j i n k á b b bülknk bé yg á á. őí. Puz. M kéi bá, d f iz Bzá ikolák. Knyó jávány mi ncén mgékzünk mind hámn. kőzni om újváoi. k. ikolá, i ngy nygin. \ gyb ck k) Má álnv ké ígméndi. k. é f. i k o ' á k ü b z á őnk. z nyg hlmz mi 3 v n m h'' á '. jöh gyz. Győ. mondo npon délbn ugyno [ v á u n k, hoi lgui bb, kézi lhőlg lgyn. Szkzői üznk. Gé/. fni üzn nkd zól E. E! p Ngyon közönjük z d gh. j ö v ő hén vájuk z ígé lvl. ok. Szvui! Sb. Kö ö zkzéé fllő: Bnyy Józf d Kollp Szék* 5fhévá) Ngyon közön Kidóuljdonook; Bnyy Józf d. jk, hogy ánk gondo Névln lv! i o. k.. nm i j, Fülöp Zigmond. hogy milyn ig nck zz ágy cím Kidóhivl: Spiz Sándo könyvnyomdáj znk, min z géz zkzőégnk mg Komom, Ndu-uc 29. névln lv Jól mulunk, hogy f é l v zé céljából bánkódó é hűég hdi ö z Nyomo Spiz Sándo lödmomáibii Komáom. duni hjózá bzüné. Dung ő z h j ó z á i T á á g kfzhi z, hogy z áufvl nézv, n o v m b hó én kl kii d n o n v é b n közzé záli hlánpok z időközbn mgválozo vizonyok Folyán kövkző lolódá znvdik: z áu fl vél Rgnbug, Pfu, Linz, Konubug, Nnfdofi Win, l'«zony, Győ fgönyő i b évk Bcdp, Xnun, Blgád állomáok gymáközi foglmábn, vlmin z uzály* kományok öz foglm ovábbi inézk déig i yiv md. z uh v o n k o z ó zá'i háidők kü ön Fognk közzééni. z öz ői l állccáf okól» zók iányuló fog lombn z ánfl vél folyj) é v b n mny nyibn kid- jgyzékbn nif nk k o á b b i j á i npok mgállpív, novmb 2 5 é n gzüi! J 5\\ 28 HRDETÉSEK. J ó á l l á mi&-* nyé. Tövényn védv. Rii Ozká ngybckki ny. főkpiány á fjbomfi nyézőnk ngyzö lálmány ÍJ P T K N M " pkányió-, (nm m é ) ly m b m é káí illok nm Á l m é * f ü l ű i m ü l mindn má USMSS doboz á 2 k o o n, miy lgndő kdlbül 6 p k á n y kiiáábüf. Mindn dgboi bználü ufciiiái vn mlléklv. bizo dményé jóállá. mő popku, mlybn l n in, kogv különfél g/.dá^b íuinv ilg hználndó, kéé ingyn kiild x PTKN gy vziö^íngybckkn Hidmény. z kékpénzá.-. ézvényl flkénk, bo] biokukbn lvő Ógylli kékpénz i ézvényk (zlvény iwl gyü) kiélé \ >gi,z Ékújvái N é p * bnk.. pénzáánál bmuni zívkdjnk bmuá lklmávl bjlnndő, hogy z. uj ézvényk kink n v é lgynk kiállív É< kujvá, 9G. nov. hó 2. ilydi z ékújvái népbnk igzgóág. é 6 ; -o V-ik m g y h d i k ö l c ö n. fni hdikölcön jgyzéé inézünk hivlo láióhlykén jlölvén ki. kéjük z édklődő. lik, hogy jgyzéikkl inézünk flkni zívkdjnk, jlzvén, hogy z láíái flhívábn közöl flélk mll kin nélkül jgyz) özg i lgnighh juliékol ngdélyzzük. jgyzé célji béink mindn flmondá nélkül lj özgükbn flhználhók. jgyzé mgkönnyíéé z b,-o m. ki. áll. ölzé kölcön mindn koon névéék uán 8<> koon ^ -o hdikoh «ün mindn koon névéék Uán 75 koon* lomháid kölcön nyújunk ] 2 kdvzmény kmél mll. Rézl flvilágoíál lgngyobb kézéggl zolgálunk. Komáomi Elő Tkékpénzá Lük L. p z g ő b o g y á - 2] 86 Péc. lp Főká Budp,V. k. S i Szép uc 3. z 5 fic «Ávéi hidmény. ŰQ :«j Cié közég löljáóág közhié z, hogy közég háiébn gykoolhó = cn + «. _' S<>-2 w «S H S 3 SS So: w c í fi 9 G O O i-i fi Q. O oi vdázi jog; «J Í M M 97. évi jnuá hé l ói. 923. évi jnuá hó l-ig jdő fgymáuiám 6 é nyil* váno ávé uján hzonbéb log dni 96. é v d o m b h é Z> p j á n JéUlö 8 é k o. z ávzi flélk közég házánál hivlo óák l mgkinhők. Ccö, l ö l. novmb M é n ^ J " -, "!' ' Í J Décy Jáno h jgy,. k, S *#C Ábhám Mikló bíó,. k

novmb 2 8 96. Komáomi U}áf 7. o l d l. z öödik mgy hdikölcön. hozn lhúzódó háboú ngy pénzügyi novmb l-öl z láíá npjáig jáó folyój kiool kövényk oolá kövő l kmok zonbn z láíónk nm kll mg-! zlvénydékégi npon válnk déké. z z m b n, h d i zükéglk zvln l l á á éíni; zk ugyni min fnbb mlí-; lő oolá 922. év júniu hvábn fog mg céljából új hdikölcön k i b o c á á vál zükégé. űk k ö v é n y k l á i á i á á b n bnfogllnk. ni é kiool kövényk 922. évi okób -én külnk b v á l á. v i z f i z é dé h d v i l é kölégink f d z é é pénzügyk é vál k ö v é n y k k m o z á ö k d é k é g mini zúl épp úgy, min z lőző hdibfizéi hly. npjávl mgzűnik. kölcönök kibocáá l k l m á v l 6V«-kl k Ú g y j á d é k, min ö l z é k ö l c ö n m o z ó jádékkölcön-kövénykl é znkívül Bék [lhználá. ö é n ő j g y z é k n é l z lái ö z g k l l n é é k új y p u g y n á n - - SV/Mcl kmozó ö l z z láiái hlynél f i z n d ő b é z l á i á i á o n é kölcönkövényk! bocá nyilváno láíá. flül z l á í ó v l z m b n m folyó km, m béi üzll fogllkozó inézknél pénzügymini há z lklomml i k ö z v julék f l z á m í á á n k hly ninc. m á i l y c é g k n é l 9. é v i u g u z u h ó. lő béi k ö n y v lhlyz, g y é b k é n moóium lnül f o d u l közönéghz. kövlményk ámzván z á l l m h l o m mi f l o l d ó ndlbn fogll k o l á o z á o k l á ő bék k i b u á á k ü l ő k ö l ö n ö k ö é n d Rézlfizéi kduzmény. flz l á í á m é z láíái hlyk. bfizék c é l j i ö n é h ő l g kiköö z bn, h 6 / - o j á d é k k o l c ö n f l m o n d á i idők é p é g b n á mll lj z l á í á i d ő m 96. n o v m b 2 3 - ó l j lái ö z g k o o n á m g n m h l d, z l á - j ö z g ü k b n i g é n y b v h ő k, d c m b 22-ig bzáólg jd. láíái hlykül íá l k l m á v l z lái ö z g g é z l l n é é k Kivél kinbn u p á n o m á n böfognk z p l n i z öz á l l m i p é n z á k é bfizndő. ',, - o j á d é k k o l c ö n ö é n ő é & áll éin üln z é k l ő p é n z i n é z k dóhivlok, pokékpénzá é nnk köz- K - á mghldó, v l m i n z 57 /o-o ö - ; " é l lhlyz bék l k o n k, m l y k kölió hlyiül zolgáló öz p o h i v l o k, l z é c k ö l c ö n z k ö z ö l l á í á o k n á l z o n b n c ö n j g y z é c é l j i c k b i z o n y o n d l i l g vlmin z ö z z á m o v ő hzi p é n z i n é z k, fl címlk ngyág bfizé é z l k b n i ljíhő. E z b n ' m g z b o k o i á o k köz v h ő k i g é n y b, z láiá l k l m á v l z lái ö z g ', - b i z z o k, k i k b f i z é k p é n z i n é z i béolékképpn l n d ő é p d i g k é z p é n z b n vgy jök kívánják i g é n y b v n n i, n n á l ;-, i n é z n é l, mgfllő é é k p p í o k b n. é z i k p d i g! v g y c é g n é l, illv n n k z i n é z n k vgy kövkzőképp "fizndők: c é g n k közvíéévl oznk j g y z n i, mlynél jgyz özg llnéékénk 25%- lg- bé l v n h l y z v. k i b o c á á külő é 6 >-kl kmozó j á d é k k ö l c ö n k ö v é n y i 5,,, 5 é k é ő b b 97, j n u á 5 - i g ;, k o o n á, z 5 ' - "» - o Í ö l z é k ö l c ö n, jgyz ö z g l l n é é k é n k 25Vu~ lgkülönlg kdvzményk z öödik hdikölcönnél. kövényi p d i g 2, 5,, é 5, k é ő b b 97. j n u á 8-ig; k o o n á c í m l k b n fognk kiállíni. jgyz ö z g l l n é é k é n k 25 / - lg k é ő b b 97. j n u á 2 7 - i g ; mo kibocáá külő 6'n-o jádék v..., jgyz özg l l n é é k é n k 2 5 - lg- kövényk f l h z n á l h ó k l z n k z 96. évi R fiz lüinii kéőbb 97. fbuá 7-ig. XXX.. - c. l p j á n k i v n d ő hdi nyégdó z u o l ó b f i z é l k l m á v l z láiái hly f i z é é.. 6 /*-kj kmozó jddékkőkönkövény l bizoíéko l z á m o l j, illőig v i z d j. z z l á í ó fél p d i g, k i z 5'<V o-o állmi kibocáái á é p p ú g y, min koábbi 6 -> ölzm k ö l c ö n b ő l l g l á b b gy millió k o o n j á d é k k ö l c ö n ö k é u l j p o n k é p n 9 7 K 3 f. - l n é v é é k ű kövény j g y z é jgyz k ö v é n y vn z á m í v, v l ó kinl zonbn, hogy fl jgyzéi nyomuányok. k z l á i á l k l m á v l név zóló kövény jádkkövény kmozá kölcön jgyzé.-: Íj ö z, z kkén ö z i, n é v zóló köl bfizéé mglőzőlg má f. évi novmb -én j g y z é c é l j i z o l g á ' ó n y o m v á n y - v é n y n é z v, m l v 92. á p i l i l-ig é zonúl fzi kzdé mgéíndő folyó k m o k h o z z á - i p o k z ö z l á i á i hlyknél díjlnul i* v i z f i z é i, i - iv ndó, ' z' jogo " dáávl j á d k K ö l c ö n k ö v n y láiái k p h ó k. l y n y o m v á n y o k h i á n y á b n z l á i á nyi, «hogy z így jgyz kö v é n y k b n kifjz mindn koon névéék k ö v l é z 92. é v b n, l g k é ő b b zonbn kövkző i zközölhő, özgkbn v n mgállpív: á p i l i -én, m i n d n K n é v é é k uán 95 lái K-vl l n d ő v i z f i z é, 922. é v i á p i l i. z, h z l á í á k o z ö z g géz llnéik bfizik: bdizléi limuényk kiállíá é uéglg l - flmondhj. z 92. á p i l i l - i g fl n m mondo k ö v é n y k n k közfoglmú k ö v é n y k ) z 96. évi n o v m b 2 3 - ó l d c m b. imok bi^háoi 5-ig b z á ó l g öénő l á i á é n 9 7 K 7U í. - b c n. c m i u x Ki. l n d ő f l o l d á ián h i v l b ó l fognk i n é z k d n i. b) z 96. évi d c z m b 2 2 - é i g b z á ó l g ü J fl öénő l á i á é n : 98 k o o n á b n ; bfizé l k l m á v l z l á í ó fél z l á Kölcönnyújá kduzmény kmláb mlli. h pdig z lább imndő k d v z n i - íái hlyől pénzái limvény k p, m l y ny (ézlkbn) öénő) fizéi módoz véik fél kivoná 9 7. j n u á 5 - ö l k z d v m. ki.kibocándó köuényk kölcönjgyzé céljigényb z láiái h á i d ő g é z m á z ó l ó - p é n z ü g y m i n i z é i u m é z é ő l kiállío idigln lg 96 K 5 f. - b c n. limvény f o g k i c é l n i, mnnyibn vá- \ kibocándó k ö v é n y k z O z á k z 5 é V-kl kmozó íölzé\kozd llnéc ddig z időponig véglg c//w-i M g y B n k é m. k i. H d i k;ölcön ölcönpénzá ( lb o mbdi d o zi áozá) k ö l c ö n k ö v é n y kibocáái á uljdonképpn\kk kidhók nm lznk. v é g l g c í m l k k ö v é n y k n k k é z i z á l o g u l l k ö é ( l o m 9 5 k o o n ; vló kinl z o n b n, hogy k i d á á n é z v, illv fél k í v á n á kido; mil, névéék 75Q*-ig, m i n d n k o i h i v l o köl BönkÖvényk kmozá kölcön jgyzééi idigln limvényknk v é g l g k ö v é n y k ; válólzámíolá' kmlábon, h á j l n l g 5" o-o é bfizéé m g l ő z ő l g má f. é v i okób - é n v l ó k i c é l é é n é z v i d j k o á n hidmény km mll, n y ú j n k k ö l c ö n. E z k k d v z kzdé v i. kincánk m g é í n d ő folyó Úján f o g flhívá közzééni. v é g l g k ö - m n y k 97. évi d c m b 3 - í g m d n k é v é n y kmok hozzádáávl ölz k kölcönköö l c önkö- v é n y k k i d á kölégmnn u g y n z o n h l y n ; b n. z ö ö d i k h d i k ö l c ö n n é l g y é b k é n i m i n d - j Vényk láiái u m i n d n U K ) k o o n n é v é é k - j f g m g ö é n n i, hol é k ö v k z ő özgkbn v n mgállpív: illv fél k í v á n á ( ). z, h z l á í á k o z lái v é n y k p é n z á i c h m v é n y k, z o k k d v z m é n y k b i z o í v v n n k, mlyk kido i d i g l n l i m - i n g y d i k h d i k ö l c ö n n é l z l á í ó k mgillék. z :Y - '-o íölzé kölcönnél l g l á b b kidk, gy millió k o o n n é v é é k n k n é v z ó l ó kö v é n y lndő özíá mil z k ö z ö l h ő jgy fl kölcön flmondá z é z o n b n lombdk*">lcön flvélévl öné h ő l g n m b o n y o l í h ó l z i l y n n é v zóló m. k i. p é n z ü g y m i n i z é i u m 6 % - o k ö v é n y l o m b d i o z á á g y á n m k é p z h i. ö z g g é z l l n é é k bfizik : ) z 96 évi n o v m b 23-ól d c m b W g bzáólg öénő l á i á n 96 k o o m b n. b) z 96. évi d c m b 5-iké k ö v ő i d ő bn 9 b. é v i d c m b 2 2 - i g b z á ó l g ö é n ő l á i á é n : 96 k o o n 25 fillébn : j á d é k k o l c ö n vonkozólg fnnj m g á n k 2. h p d i i ; /, l á b b i m n d ő k d v z z jogo, hogy lő közzéndő h á o m h v i m é n y fizéi módoz vik i ^ é n v b. z láíái l ő z f l m o n d á mll, z kölcön g é z idő géz m l válozlnul 96 K 75f.-bn. bn VBgy é z b n, n v i é k b n v i z f i z h, z o n b n z l g flmondá 92. n o v m b -é m g l ő z ő i d ő n m f o g z k ö z ö l n i. * z öödik hdikölcön lőnyö fléli, pénzpic kdvző hlyz, háboú végő döné flé éllő győzlmink é nnk világo Km-dékég. flimé, hogy léünké folyo ngy küz z öödik hdi kölcön 9%-** jádék-kö flz 5 / /. o állmi ölzé kölcön oiz dlm didlm bfjzéé zükég kölcön vényi 9. novmb l-öl kzdődőlg é mindn jgyzéébn vló minél ngyobb ézvélll mgán fizé. év máju -én é novmb -én ljáó flvi édkink mll közédk i hhón zol uólgo ézlkbn évi 6 -kl, z 5 / "/ o z 57W -o ölzé kölcön z 922.gálhjuk: bizoíéki nnk, hogy z öödik hdi clz kölcönkövényk pdig 96. okób évől kzdv húz mgközlíőlg gynlő évi kölcön jgyzéénk dményébn lőláhólg ol kzdődőlg évi 5'/.." -ki mindn év ápili -én é okób -én ljáó félévi uólgo ézl ézlbn fog vizfizni. még impozánbbn fog mgnyilvánulni z ozág ölzé zámcopoonkén vló oolá kbn kmoznk, há jdckkölcönkövéllk önbizlm é ngy hbíááól iméln *y<knél z lő zlvény 97. évi máju -én. úján öénik é kíjol kövényk mindn K névéék uán 5 K-vl válnk b. j fény bizonyágo vő közgzdági j, min <>lzéc kölcönkövényknél pdig 97. ápili -én dék. folyó évi okób -ől illv oolá mindn év júniu hvábn ik mg, z lőző hdikölcönöknél. l i J J