2007. 12. 16. Mesebál Még vége sincs ennek az esztendőnek, a készülődés máris megkezdődött. Belátható közelségbe került a téli szezon legrangosabb eseménye: a 2008. évi Operabál. A bált jövőre február 2-án rendezik és annyi máris kiderült róla, hogy messze földön híres hagyományai mellett számos újdonságot és érdekességet is ígérnek a szervezők. A bál főpróbáját egy rejtvénypályázat keretében már a múlt évben is megnyitották az idősek előtt. Most is várják azon nyugdíjas korú, de a szívükben fiatal jelentkezőket, akik talán emlékeznek a régi bálok hangulatára, és kíváncsiak e legújabbnak is a kulisszatitkaira! Az elmúlt Operabál alkalmával is szép számmal jelentkeztek megfejtésekkel nyugdíjasok, elküldve városuk, falujuk képeslapját, s a helyes megfejtők közül a legszerencsésebb harminc pár a bál délelőttjén bepillantást kaphatott - és ezúttal is kaphat majd - a Budapesti Operabál kulisszatitkaiba és megismerkedhet történetével. Az Operabál délelőttjén ismét megnyitják a kapukat a nyertes nyugdíjasok előtt. A főpróba idős, de mégis örökifjú vendégei a királyi páholyban még egy pohárka, erre a napra palackozott Operabál Pezsgővel is koccinthatnak valamennyiünk egészségére. A bálokat eddig minden évben egy meghatározott téma, ötlet köré építették fel. Volt, amikor a vendégeket a Mantuai herceg fogadta, most a központi gondolat a mese lesz. A mesék világát eleveníti majd meg a 2008-as Operabál. Talán ezért is döntöttek úgy a rendezők, hogy megismétlik a tavaly már nagy sikerrel bevált Hamupipőke keresést. Felhívásuk nyomán idén is jelentkezhetnek e- mailen azok a lányok, akik egyébként nem juthatnának el az Operabálba, hogy kipróbálják, vajon illik-e reájuk a báli topánka. A tavalyi bál előtt több mint félezer jelentkező közül sorsolhatták ki azt a húsz lányt, akik felpróbálhatták a báli cipőt. Közülük az öt legszerencsésebb vehetett részt az Operabálon, mint Operabáli Hamupipőke. Azok, akik január 6-ig fényképes önéletrajzzal jelentkeznek a hamupipoke@operabal.com e-mail címen, ismét esélyt kapnak. Ha illik lábukra a cipellő, és a szerencse is nekik kedvez, részt vehetnek a 2008-as Operabálon. Öt Hamupipőkét sorsol ki az Operabál Jótündére a jelentkezők közül. Az öt szerencsést a Jótündér az alkalomhoz illően fel is öltözteti. Keleti Andreától még táncórákat is kapnak, és egy idősebb hozzátartozójuk, pl. nagymamájuk elkísérheti őket, hogy aztán mindenkinek mesélhesse milyen kedves volt az ő "Hamupipőke-unokája" ezen az izgalmas estén. A hagyományokhoz híven műsort a hófehér báli ruhába és fekete frakkba öltözött nyitótáncosok bevonulása nyitja meg. A műsorban Vizin Viktória és Kovácsházi István operaénekesek mellett fellépnek a Táncművészeti Főiskola ifjú növendékei is, akik egy Triccs-Traccs polkával készülnek. Az Operabálok történetében először, tíz híres divattervező kreációin keresztül mutatják be a báli divatot egy haute couture divat show-val. Az est során az Operaház nagyzenekara mellett Mága Zoltán, az Ungár zenekar, a Bergendy zenekar, Bakacsi Béla, a Babos Band, az Old Sámson zenekar és a Bonnie és Clyde tánczenekar gondoskodik a jó hangulatról.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a hagyományos báli táncok mellett a résztvevők szívesen táncolnak csárdást és egyéb magyar táncokat is. Persze csak azok, akik tudják. Annak érdekében, hogy ők minél többen legyenek, 23 óra tájban Keleti Andrea segítségével egy rögtönzött csárdás táncoktatást tartanak a báli vendégeknek, akik ezt követően mindjárt alkalmazhatják is a tanultakat az Operabál közel ezer négyzetméteres táncparkettjén. A csárdáshoz a zenét Mága Zoltán szolgáltatja. A báli vendégek visszajelzése alapján idén először egy szokatlan újításra is készülnek a rendezők. A helyszíni segítséget bármely vendég igénybe veheti, akinek smink- vagy frizuraigazításra, ruhajavításra, gombfelvarrásra vagy akár a hosszú és kimerítő tánc után egy frissítő talpmasszázsra van szüksége. Ugyancsak hagyomány, hogy a bálhoz valamilyen jótékonysági akció is kapcsolódik. A báli bevételekből a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével, 1500 adag meleg ételt, Gundel gulyáslevest osztanak szét a rászorulók között. Az ételosztás mellett tüdőszűrő busszal és más hasznos programokkal várják mindazokat, akik úgy érzik, hogy élni szeretnének a lehetőséggel. Az ételosztásra február 2-án, a bál napján 13.00 órakor, a tervek szerint a Blaha Lujza téren kerül sor. Révay András 2008. 01. 10. Nem vagyunk babonások Vagy ha igen, akkor ez lesz a szerencseszámunk - mondták a szervezők, mert történetének második korszakában a 13. alkalommal nyílik majd meg február másodikán a Budapesti Operabál. A bál háziasszonya, Korcsmáros Nóra, a műsorról szólva elmondta, hogy - bár számos hagyományos elemet is megtartanak - lesz néhány újdonság is. Az idén is bemutatkozhat két fiatal énekes; Vizin Viktória és Kovácsházi István. Már mindketten szép sikereket mondhatnak magukénak idehaza és külföldön is. A korábban már megszokott zenekarok - a Bergendy Szalonzenekar és Ungár Tánczenekar, az Old Samson, és Bonnie & Clyde, a Babos Band és Bakacsi Béla - mellett fellép Mága Zoltán és együttese. Kezdetben, a beengedés alatt, nyolctól kilenc óráig a bálteremben játszanak. Később viszont, este tizenegy órakor, egy új feladat is vár rájuk. A bál az idén a mesék jegyében zajlik, különböző tündérmesék kelnek életre. A nyitótáncosok a Csipkerózsika Virágkeringőjére táncolnak és a dekorációban is megnyilvánul majd a mesebeliség. A vendégek találkozhatnak gyerekkoruk kedvenc mesehőseivel, meglepetésként még néhány történelmi személyiséggel is, és ezt fényképen is megörökíthetik. A díszvendég az idén a világhírű zongorista - 267 aranylemez és 70 platinalemez tulajdonosa - Richard Clayderman lesz, akit Nancy Reagan nevezett el a romantika hercegének. Kerényi Péter, a bál sajtófőnöke azt is elárulta: tavaly a Hamupipőke választás olyan sikeres volt, hogy az idén megismétlik. Január 12-ig jelentkezhetnek azok az ifjú hölgyek, akik szeretnék, ha a bál jó tündére felkeresné őket a cipővel. Az idősebbeknek is lehetőségük nyílik, hogy - mint tavaly is tették - a királyi páholyból tekintsék meg a bál főpróbáját és belekóstoljanak a báli pezsgőbe. Mindössze a cikk végén található három kérdésre kell választ küldeniük, kizárólag saját városuk, falujuk képeslapján! A jótékonyság ugyancsak a bál hagyományos része. Február 2-án, 13 órakor a Blaha Lujza téren, a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével osztanak ki 1500 adag Gundel gulyáslevest a rászorulóknak. Később, majd a tavasszal ezer gyereket fognak vendégül látni és műsorral szórakoztatni a budapesti Állatkertben.
Most még nem hagyomány, de várhatóan az lesz, hogy a bál egyik kedvelt színhelye, a Zwack kávéház - a bikali Puchner Kastély Relax szépségszalonjának közreműködésével - a Forma-1 mintájára "Box-utcával" kedveskedik a vendégeknek. Aki ide betér, megigazíttathatja frizuráját, sminkjét, kérhet gyorsjavítást, ha ruhája sérült a bál forgatagában, sőt táncban megfáradt lábát talpmasszázzsal frissítik, hogy jó hangulatban, töretlen kedvvel szórakozhasson tovább. Keleti Andrea vezetésével ezúttal 48 új pár ismerkedik meg a bálozás rejtelmeivel. Komoly munkával, heti kétszer két órában tanulják a keringőt, polkát, latin táncokat, rock and rollt - szóval mindent, ami egy bálon szükséges lehet. A tanulásból a közönség sem maradhat ki. Az Operabál történetében először, de remélhetőleg nem utoljára, csárdást tanít majd az arra vállalkozóknak Keleti Andrea. Ez ugyan nem klasszikus báli tánc, ám bizonyára sokan lesznek, akiknek tetszeni fog. A rögtönzött csárdás-oktatáson Mága Zoltán együttese adja a talp alá valót. A Gundel étterem igazgatója, dr. Buday Gábor, a vacsora néhány titkáról lebbentette fel a fátylat. Kétszáz felszolgáló és ötven szakács dolgozik majd a bálon. A menü az elmaradhatatlan libamájjal kezdődik és annak érdekében, hogy a bálozóknak ne kelljen az étkezéssel túl sokat törődni, a teljes ételsort hideg ételekből állították össze. A főétel például Csipkerózsika és a királyfi esküvői lakomája: Szarvasgerinc dióbundában, ananász chips-szel, Varázspálcán tálalt kacsamell aszalt gyümölcsökkel, és fácánmell húsával töltve, zöldségpástétommal. A négyféle sajtot az idén ropogós sóspereccel tálalják fel. Zwack Sándor szerint - aki az első Operabálon még nyitótáncosként volt jelen - ez abál olyan hely, ahol a hagyomány és minőség kapcsolódik össze. Az idén is megnyílik majd a Zwack kávéház és az Unicum Next terasz. A kávéházban Lajsz András varázsitalait kóstolhatja a közönség. Erre az alkalomra két új koktél is készül. A János Vitéz alapja a Johnnie Walker Black Label, míg a Csillagszemű juhász-é az Unicum Next lesz. A szerencsés leányok, akikből majd arra az egyetlen éjszakára a Hamupipőkék válnak, a báli tudnivalókat, illemszabályokat a Zwack Múzeumban rendezett tanfolyamon sajátítják el. Az ételek mellé az italokat a Zwack Izabella Borválogatás adja. A Tokaji Hárslevelű 2006 a Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet; a Mőcsényi Kékfrankos Rosé 2006 a Mőcsényi Kastélyborok terméke. A poharakba kerül a Weninger Pincészet Soproni Terra Nemo 2005 elnevezésű bora és a késői szüretelésű, már aszúsodott szőlőszemeket is gazdagon tartalmazó fürtökből készített Tokaji Mylitta 2005 a Dobogó Pincészettől. Maráczi Ákos, a bál igazgatója arról számolt be, hogy a jegyek nyolcvan százaléka már elkelt. Az estélyre háromféle jegy vásárolható. A belépő korlátlan italfogyasztással: 75 e Ft. Ha az ár valamelyik különteremben felszolgált vacsorát is tartalmazza, akkor 150.- ha a jegy páholyba szól, a vacsorával együtt 300 e forintba kerül. Megrendelhetők a honlapon vagy az Operabál irodájában. Az érkezés időpontjában, este fél nyolc és kilenc között az RTL Klub helyszíni tudósítást ad a bálról, ahol természetesen divatbemutató is lesz. Az Első Magyar Divattervező Szövetség tagjai a műsorban is tartanak bemutatót, később pedig a főlépcsőházban nyílik kiállítás a legszebb darabokból. 2008. 02. 05. Az Üveghegyen túl gyermekmesék jól ismert bevezető mondata ezúttal maga volt a valóság. Az Üveghegyen túl ott volt a mesevilág, ahová mindig is vágytunk, és ahová ez egyszer végre be is léphettünk. Az aranyos páncélba öltözött vitézek csak kívül őrizték a bejáratot. Mögöttük már komolyabb őrség ellenőrzésén, fémkereső kapun juthatott csak át mindenki, aki bebocsátást nyert a 13. Budapesti Operabálra. Az óvatosság feltétlenül indokolt, hiszen olyan ismert hazai és külföldi személyiségek voltak jelen, akiknek a biztonságára a világ más tájain is hasonló módon vigyáznak. A csodálatos ruhákban pompázó hölgyek ékszerei is joggal érdemelték ki a mesebeli jelzőt. Az érkező közönséget
már az előcsarnokban a Zwack-ház kifejezetten a bálra készített pezsgőjével fogadták, így kellemesen, gyorsan múlt az idő a hivatalos megnyitóig. Az egész napos készülődés és a megérkezés izgalma után szükség volt egy kis lazításra, ráhangolódásra, hogy később zavartalan legyen a báli hangulat. A pezsgő mellett ezt Mága Zoltán és együttese segítette. Az Operaház nézőteréből, színpadából és színpadi hátteréből kialakított hatalmas bálteremben ők játszottak, mialatt folyamatosan érkeztek a vendégek, sétálgattak, üdvözölték egymást. Mága Zoltán világszerte ismert művész. A nagyszerű Rajkó Zenekar vezető prímásaként Európa szinte minden fővárosában, Amerikában és a Távol-Keleten öregbítette hazája hírnevét. Később az általa alapított Budapest Cigány Zenekarral bejárta a Föld másik felét, és kivétel nélkül hatalmas sikerű koncerteket adott. Mindig megtiszteltetés számára exkluzív vendégkör előtt játszani. Elbűvölt már játékával királyokat, politikusokat. Többször játszott a marokkói király, VI. Mohamed palotájában. Ám egy vidéki jótékonysági koncert ugyanolyan fontos számára, mint bármilyen nagyszabású külföldi előadóest. Előbb a fanfárok szólaltak meg, majd Csajkovszkíj Anyegin című operájának Polnézére negyvennyolc pár nyitótáncos vonult fel és alkotott sorfalat, majd - az eddigi hagyományoknak megfelelően - Korcsmáros Nóra és Szellő István köszöntötte a megjelenteket. A rendezők minden évben nagyszabású műsorról is gondoskodnak és ez az idén sem történt másként. Mielőtt a bál hivatalos megnyitására sor kerülhetne, táncosok, énekesek lépnek fel és rendszerint valamilyen meglepetés is színesíti a közel egyórás, jól összeválogatott programot. Ifj. Johann Strauss Triccs-traccs polkáját a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei adták elő. Ez után operarészletek következtek. Vizin Viktória a Covent Garden és a Carnegie Hall vezető mezzoszopránja és Kovácsházi István a Magyar Állami Operaház magánénekese a Sámson és Delila, a Rigoletto és a Carmen közkedvelt, ismert áriáit énekelték. A művésznőről kevesen tudják, hogy nem csak világszerte elismert, kiváló tehetség, de megszerezte az énekművészet legmagasabb fokozatát, a vokális zenetudományi doktori címet is. Partnere legutóbb Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok és Bizet: Carmen című operájának főszerepeiben aratott megérdemelt sikert. A 13. Budapesti Operabál egyik újdonsága volt a rendhagyó Haute Couture show és kiállítás, amely esemény egyik kiemelkedő állomása az Első Magyar Divattervezők Szövetsége (EMDSZ) szakmai munkájának. Az EMDSZ alapító tagjainak célja egyrészt a legeredetibb magyar divattervezők sikeres nemzetközi szereplésének elősegítése, másrészt egy olyan magyarországi - a nemzetközi divatnaptárba illeszkedő - bemutató sorozat megszervezése, mely a fentiek fényében szezonról szezonra rendkívüli eszközt kínál a figyelem Magyarországra irányításához a nemzetközi sajtón keresztül. Megjelenésük a bálon a cél eléréséhez kiváló eszköznek bizonyult. A műsort követően előbb a nyitótáncosok keringőjére, a Csipkerózsika Virágkeringőjére került sor, majd megérkezett a bál idei díszvendége, "a Romantika hercege", Richard Clayderman. Nem ismeretlen a budapesti közönség előtt, többször koncertezett nálunk. Minden kétséget kizáróan korunk legsikeresebb művészei közé tartozik. Neoromantikus stílusa és kivételes képessége elismerést szerzett neki szerte a világon, és abban is jelentős szerepet játszott, hogy a zongora népszerűbbé váljon a zenekedvelők körében. A "Ballada Adeline"-nek című szólólemezből 38 országban összesen 22 millió példány kelt el és a számára világsikert hozó dallamot most az Operabál közönségének is eljátszotta.
A zongorától felállva táncra kérte Korcsmáros Nórát és ezzel hivatalosan is megnyitotta a 13. Budapesti Operabált. italt. A mulatság tehát megkezdődött és a résztvevőknek igen csak be kellett osztani az idejüket, ha ezen az éjszakán táncolni, szórakozni, vacsorázni és sétálni, beszélgetni is akartak. A büfében - mint eddig minden évben - most is türelmes sor várakozott Lajsz András, a mixerkirály pultja előtt. A Zwack kávéházban Micimackó Kedvence, Hófehérke, Piroska és a farkas, Csillagszemű Juhász, János Vitéz - és még töb hasonló elnevezésű koktél közül lehetett választani. A legegyszerűbb talán "A Kis Herceg" összetétele volt: Unicum Next, Baileys és csokoládé szirup alkotta ezt az Aki megéhezett - vagy csak elfáradt a táncban - asztalhoz ülhetett. A Gundel étterem által összeállított teljes menüsor felsorolására itt nincs lehetőség, de az egyik érdekesebb fogással érdemes megismerkedni. Csipkerózsika és a királyfi esküvői lakomája: Szarvasgerinc dióbundában, ananász chips-szel. Varázspálcán tálalt kacsamell aszalt gyümölcsökkel, és fácánmell húsával töltve, zöldségpástétommal. Sáfrányos zöldséggel töltött omlós tésztasípok, trombitagombás pesztóval. A pezsgőkísérő falatokkal együtt, összesen hat fogás került azasztalokra. Mindezekhez a borok, ugyancsak a Zwack-ház válogatásában: Tokaji Hárslevelű 2006, Mőcsényi Kékfrankos Rosé 2006, Soproni Terra Nemo 2005, Pécsi Öt torony 2004, Tokaji Mylitta 2005. A bőséges étkezés után nem ajánlatos azonnal visszameni a táncparkettre, pedig ekkorra már több zenekar is húzta a talp alá valót. A Bergendy Szalonzenekar és az Ungár Tánczenekar szünet nélkül ontotta a dallamokat. Jócskán akadt látnivaló azok számára is, akik csak sétálgattak az Ybl palota folyosóin, termeiben. Nem mindennap jut az ember, mondjuk egyszerre négy szépségkirálynő közelébe. A legnagyobb feltűnést bizonyára Flaviana Matata, Tanzánia szépe keltette, neki ugyanis egyáltalán nem volt haja! Nem is volt rá szüksége, így is gyönyörű volt! Az éjfél utáni időszak két izgalmas eseményt is hozott magával. Az ilyenkor elmaradhatatlan jótékonysági tombolára éjjel egy órakor került sor. Fődíja: a Schoeffel cég által felajánlott Tahiti és édesvízi tenyésztett, többszínű gyöngysor fülbevalóval - volt. Gazdára talált még - többek között - félmillió forint értékű AngelGold ékszerajándék, MeeVida ékszerajándék, Zsolnay és Hollóházi porcelánok, még utazással egybekötött londoni és New York-i operaelőadás is. A jótékonyság itt nem csak üres szó. A bál bevételéből a szülő nélkül felnőni kényszerülő gyermekek számára gyermeknapi műsoros programot szerveznek májusban a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Emellett a Táncművészeti Főiskola Noverre Alapítványát is támogatják. Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt esemény a bálkirálynő választás eredményhirdetése volt. A szépészetben járatos, hivatásos szakemberekből álló zsűri a legnagyobb titokban dolgozott, figyelt, vizsgálódott egész éjszaka. Valljuk be: valóban nem volt könnyű dolga. Ez a bál a hazai társasági élet legkiemelkedőbb rendezvénye. Aki ide eljön, csillogó, káprázatos akar lenni - és ez nagyon sokaknak sikerül is! Közülük kellett kiválasztani azt az egyet, aki az este ideálját testesíti meg. A bál királynője Gaál Anikó lett, aki a MeeVIDA gyémántokkal kirakott arany ékszerét kapta ajándékba.
A 2008. évi Budapesti Operabál hajnali öt órakor zárta kapuit. (A cikkben közölt fényképeket D1 Fotóstúdió munkatársai készítették.) Révay András Mindazok a fiatal szívű, de nyugdíjas korú emberek, akik szeretnék megnézni a báli főpróbát, a következő kérdésekre küldjék el a választ: 1. Milyen időponthoz kapcsolódik az Operabál dátuma? a, farsangi szezon első bálja b, farsangi szezon utolsó szombatjának bálja c, február utolsó hétvégéjének bálja 2. Ki volt 2007-ben az Operabál sztárvendége? a, Robert de Niro b, Richard Clayderman c, Daryl Hannah 3. Milyen ruhában nyitják meg az elsőbálozók az Operabált? a, hölgyek fehér nagyestélyiben, urak frakkban b, hölgyek kisestélyiben, urak szmokingban c, hölgyek szabadon választott báli ruhában, az urak öltönyben A válaszokat a rendezők a Budapesti Operabál Kft. 1065 Budapest Hajós u. 13-15. címre várják. A képeslapon tüntessék fel nevüket, címüket, telefonszámukat is! Beérkezési határidő: 2007. január 15. A nyertesek nevét a Népszabadság 2008. január 22-i számában, keretes hirdetésben közölik, valamint megtekinthető a www.operabal.com honlapon. Révay András