2014. október 21. KEDD



Hasonló dokumentumok
Zsoldos Napok október október 18. csütörtök

Zsoldos Napok október

Hódmezővásárhelyi SZC Zsoldos Ferenc Középiskolája és Szakiskolája. MUNKATERV a 2015/2016. tanév

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája

Iskolai osztályok száma és az egyes osztályokban a tanulók létszáma:

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

B hét. kedd. 5. óra óra óra óra óra. 6. óra néptánc 3.

EREDMÉNYEINK. Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely

Megyei matematika verseny 2009.

2018. évi felnőtt női egyéni bajnokság pályabeosztása

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

ÚSZÁS A KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ 50M PILLANGÓÚSZÁS

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Alsó tagozatos Nyelvtan-Helyesírás verseny

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Szakértői névjegyzék kialakítása ( ) SZAKE-12. SZAKE Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértő

Az intézmény dolgozói

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015

2003/2004 VERSENY NEVE FORDULÓ EREDMÉNY NÉV TANÁR

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA

Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola MUNKATERV. 2013/2014. tanév. Pintér Etelka intézményvezető

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport leány csapatbajnokság

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Tankönyvlista TANKÖNYVRENDELÉS. Bernáth Róbert. Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Adatok. Oktatási azonosító Évfolyam / Osztály 9.

Kapocsi Judit 11.AH Andrási Máté 11.B Kovács Zsanett 11.B Magyari Diána 11.B

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája programtervezete

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA szeptember

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület. 1.a tanító 1.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

SZTÁNCSULY LENKE 18. Atlétika verseny Drogmegelő-ző tevékenységek

NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY BÖLCS BAGLYOK

Név Munkakör Szakképzettségek, végzettségek angol szakos nyelvtanár; magyar szakos általános iskolai tanár; orosz szakos

Kedves hallgatók! new english file bármelyik szint 7100 forint. law enforcement english 1 vagy forint

13 Bánhalmi Kata 3 B'Ulibu Kereskedelmi szervezetek kontrollingja (vagy: Marketing Kontrolling)

2012. augusztus Szakiskola

Városközponti KISOKOS

Iskolai dolgozók beosztása, végzettsége. Palenik József táncpedagógus néptánc Balogh Tímea táncpedagógus néptánc

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZERVEZETI EGYSÉGVEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI. Egység Név Beosztás Iroda Telefon

Sorszám Név Munkakör Képesítés. gyógypedagógiai asszisztens

tanító, szakvizsgázott pedagógus, mesterpedagógus osztályfőnök - 1.b pszichológus, szakpedagógus, mentálhigiénikus pedagógiai szakpszichológus

SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. NYKS Zsiráfok

Eredményeink 2014/2015. I. félévében

Tanáraink fogadóórái a 2015/16-os tanévben (Ahol 2 időpont található, ott az első időpont az A heti, a második időpont a B heti fogadóóra időpontja)

Eredménylista. Eredménylista

Földesi Dalma 10.b Krettné Bagi Márta Arany min. Fejszés Andrea 10.b Krettné Bagi Márta X. 11-es csapat 11.a Dr. Horváth Alajosné 1.

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2016/2017. tanév. 3. Aranyosné Siklósi Ágnes tanár (matematika-rajz), tanulószoba, 8.d of.

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017.

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. Zsákoló Zsiráfok

Szakmódszertani iskolai gyakorlat

Részletes munkaterv 2016/2017

SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító)

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2017/18-as tanévben

4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI EREDMÉNYEK

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

Közzétételi lista 2018/2019. tanév. Ssz. Név Végzettség Ellátási terület 1. Andarkó Veronika. logopédus szurdopedagógus

12:20 Berecki Dezső asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel 13:40 Csonka András asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel

A pedagógusok iskola végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

GAZDAGRÉT-CSÍKIHEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA 1118 BP. CSÍKI-HEGYEK U TANÁR TANSZAK NYÍLT ÓRÁK IDŐPONTJAI

Sánta Zsófia 9.C Szarka Boglárka 9.C Kovács Zsanett 10.B. Bérczi Dóra 11.AH

Mozdul az Avas sport és kulturális rendezvénysorozat május május 25. ( csütörtök ) Fogyatékkal élők napja

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Iskolagyűlés 2016/17. tanév. Medvéné Kendi Timea

Összeállította: Kovács Mária igazgató a 47/2013. (VII.4.) EMMI rendelet alapján

FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ

304. terem (20) 305. terem (27)

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Tanulmányi és sportversenyek eredményei 2012/2013

2018.április.23. hétfő

Lázár napok Lázár Ervin Általános Iskola Hagyományok hete november

Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány. Bíró Lajos Általános Iskola, Szigetszentmiklós,

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Tanórán kívüli foglalkozások

Átírás:

2014. október 21. KEDD Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola 8 óra: A at megnyitja: Pintér Etelka intézményvezető Helyszín: A épület Aula Programok az A épületben 8 12 óra: A szentesi laktanya (II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár) bemutató eladása Szervező: katonák Helyszín: A épület 4. terem 8-10 óra: Jobb nézni, mint olvasni? filmvetítés (Becstelen brigantik) 8 10 óra: Német nyelvi játékok Szervező: Rácz Noémi, Juhász Anita Helyszín: A épület 12. terem 8 10 óra: Föld az űrből filmvetítés 8 13 óra: Természettudományos vetélkedő Helyszín: A épület 23. terem 8 13 óra: Ismeretterjesztő filmek Szervező: természettudományos munkaközösségi tanárai Helyszín: A épület 22. terem 8 10 óra: Filmvetítés Szervező: Csikai Judit, Kovácsné Madácsy Ágota Helyszín: A épület 38. terem 9 11 óra: Német nyelvű filmvetítés Szervező: Kovács Benedek Helyszín: A épület - 35. terem 9 11 óra: Helytörténeti Totó Szervező: Erdeiné Papp Éva, Juhász Anita Helyszín: A épület 2. terem 10 11 óra: Internethasználat veszélyei Szervező: Dr. Orosz Katalin rendőr őrnagy Helyszín: A épület 38. terem 1

10 12 óra: Játékos matematika vetélkedő Szervező: Bugyáné Bakó Veronika, Konkoly Tünde Helyszín: A épület 26. terem 10 12 óra: Jobb nézni, mint olvasni? filmvetítés (Odüsszeia) 10-12 óra: Közösségi háló filmvetítés 10 11 óra: Fogamzásgátlás és nemi betegségek (előadás + vetítés) Helyszín: A épület 31. terem 11 12 óra: Egészséges életmód (kérdőív kitöltése) Helyszín: A épület 31. terem 2014. október 21. KEDD Programok a B épületben 8 13 óra: Kereskedelmi kvíz Szervező: Pörneki Szilvia, Illés Emese Helyszín: B épület 15. terem 8 13 óra: Fűszer felismerés és kvíz játék Szervező: Mácsai Erzsébet, Milinker Mónika, Dékányné Bujdosó Mária Helyszín: B épület 17. terem 8 12 óra: Sima vagy hullámos (frizura tanácsadás és készítés) Szervező: Medgyesi Arnoldné Helyszín: B épület 3. terem 8 12 óra: 0 energiás ház Szervező: Pászti-Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 12 óra: Mérés-értékelés Szervező: Horváth József Helyszín: B épület 11. terem 9 11 óra: Repülés (előadás+feladatok: az első 3 helyezett egy vitorlázó repülést nyer) Szervező: Mészáros János, Szobota László Helyszín: B épület 1. terem 9 11 óra: Érdekes kisfilmek vetítése Szervező: Szabó Zsanett Helyszín: B épület 6. terem 2

2014. október 22. SZERDA Programok az A épületben Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola 8 óra: Ünnepség (Október 23-ai megemlékezés) Szervező: Erdeiné Papp Éva Helyszín: A épület - Aula 8 10 óra: Jobb nézni, mint olvasni? Filmvetítés: Hazafi 8 10 óra: Számító emberek filmvetítés 8 12 óra: Természettudományos vetélkedő Helyszín: A épület 23. terem 8 12 óra: Ismeretterjesztő filmek Helyszín: A épület 22. terem 10 12 óra: Jobb nézni, mint olvasni? Filmvetítés: Becstelen brigantik 10.30 11 óra: Riders Of Szentes Roller bemutató Helyszín: A épület - udvar 11 12.30 óra: Gólyavetélkedő (9.R, 9.P, 9.A, 9.B, 9.C) Szervező: Bristyán Ágnes, 12. évfolyam képviselői 12.30 óra: Eredményhirdetés ( A épület aula) 3

Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola 2014. október 22. SZERDA Programok a B épületben 8 12 óra: Logisztikai Kvíz Szervező: Illés Emese, Pörneki Szilvia Helyszín: B épület 15. terem 8 12 óra: Fűszer felismerés és kvíz játék Szervező: Mácsai Erzsébet, Milinker Mónika, Dékányné Bujdosó Mária Helyszín: B épület 17. terem 8 12 óra: Mérés-értékelés Szervező: Nagy Zoltán, Szabics Imre Helyszín: B épület 7. terem 8 10 óra: Közösségi háló filmvetítés Szervező: Szabó Zsanett Helyszín: B épület - 6. terem 8 11 óra: Angol nyelvi játékok Szervező: Bakainé Vajdovich Judit, Takács Bernadett, Budai Szabolcs Helyszín: B épület 4. terem 9 10 óra: Fogamzásgátlás és nemi betegségek (előadás+vetítés) Helyszín: B épület 9. terem 9 10 óra: Párhuzamos világok nyomában Szervező: Gyöngyösi Zsolt Helyszín: B épület 2. terem 9 10.30 óra: Villanykörte összeesküvés Szervező: Kis István Helyszín: B épület 1. terem 10 11 óra: Internethasználat veszélyei Szervező: Dr. Orosz Katalin rendőr őrnagy Helyszín: B épület 10. terem 10 11 óra: Egészséges életmód (kérdőív kitöltése) Helyszín: B épület 9. terem 11 12.30 óra: Gólyavetélkedő (9.R, 9.P, 9.A, 9.B, 9.C) Szervező: Bristyán Ágnes, 12. évfolyam képviselői Helyszín: A épület udvar vagy tornaterem 12.30 óra: Eredményhirdetés és a Zsoldos Díj átadása ( A épület aula) 4

Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola SPORTVERSENYEK 2014. október 21. kedd 8 13 óra Osztályok közötti focibajnokság Szervező: Csetfalvi Pálma Helyszín: A épület iskolaudvara Asztalitenisz bajnokság Szervező: Csiziné Magyar Ildikó Helyszín: A épület - aula Röplabda bajnokság Szervező: Végh László Helyszín: A épület - tornaterem Ugrókötél verseny Szervező: Kertészné Kenyeres Zsuzsanna Helyszín: A épület - folyosó Hulahopp karika verseny Szervező: Kertészné Kenyeres Zsuzsanna Helyszín: A épület folyosó 2014. október 22. szerda 8 11 óra Osztályok közötti focibajnokság elődöntők, döntő Szervező: Csetfalvi Pálma Helyszín: A épület iskolaudvara Asztalitenisz bajnokság elődöntők, döntők Szervező: Csiziné Magyar Ildikó Helyszín: A épület - aula Tollaslabda páros verseny Szervező: Végh László Helyszín: A épület- tornaterem Fekvenyomó és felhúzó verseny Szervező: Virágos Kis Gabriella Helyszín: A épület kondi terem Szkander verseny Szervező: Virágos-Kis Gabriella Helyszín: A épület kondi terem A sportversenyekre nevezni az iskola testnevelőinél lehet! 5