Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 50/2014. (X.21.) KT. sz. határozat a Kari Etikai Bizottság elnökének és tagjainak megválasztásáról 51/2014. (X.21.) KT. sz. határozat az igazságügyi igazgatási BA szak új megbízott előadójának jóváhagyásáról 52/2014. (X.21.) KT. sz. határozat a 2015/2016. tanévre érvényes költségtérítés/önköltség összegeinek elfogadásáról 1
Egyes érdemi határozatok, bejelentések és hozzászólások: Király Miklós dékán megállapította, hogy a Kari Tanács létszáma a Hallgatói Önkormányzat felfüggesztésére és lemondására tekintettel 27 fő, a határozatképességhez szükséges létszám 17 fő, jelen van 22 fő. A Kari Tanácson napirend előtt bemutatta Papik Orsolyát, a Kari Doktorandusz Önkormányzat új elnökét és jó munkát kívánt neki a testületben. A határozatképesség megállapítását követően a Kari Tanács az előzetesen kiküldött napirendet egyhangúlag 22 igen szavazattal elfogadta. 1) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 50/2014. (X.21.) KT. sz. határozatával megválasztotta a Kari Etikai Bizottság elnökét és két oktató tagját: Kari Etikai Bizottság elnöke: Dr. Menyhárd Attila egyetemi tanár Kari Etikai Bizottság tagjai: Dr. Fleck Zoltán egyetemi tanár Dr. Bodnár Eszter adjunktus 2) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére és Vass János tanszékvezető helyszínen ismertetett szóbeli kiegészítésével 22 igen szavazattal, egyhangúlag meghozott 51/2014. (X.21.) KT. sz. határozatával az igazságügyi igazgatási BA szakon megbízott előadónak jóváhagyta Dr. Szira Éva Edit cégbírót. 3) A Kari Tanács Nagy Marianna dékánhelyettes előterjesztésére 22 igen szavazattal egyhangúlag meghozott 52/2014. (X.21.) KT. sz. határozatával elfogadta az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar 2015/2016. tanévre érvényes költségtérítéseinek/önköltségeinek összegeit. (1. sz. melléklet) 4) A Kari Tanács Gosztonyi Gergely titkárságvezető (Rektori Titkárság) és Rigó Kinga titkárságvezető (Stratégiai Titkárság) előterjesztésében Kóczián Lilla és Fazekas Marianna kérdéseit követően az ELTE Stratégiai Adatbázisról szóló beszámolót tudomásul vette. 5) Király Miklós dékán beszámolt a gólyatábori ügyekkel összefüggésben meghozott kari intézkedésekről és azok okairól. Ezt követően a Kari Tanács Hack Péter, Fleck Zoltán, Kajtár Gábor, Sonnevend Pál, Lévay Miklós, Gellér Balázs, Fazekas Marianna, Vass János, Juhász Imre és Inzelt Éva hozzászólásával értékelte a kialakult helyzetet és javaslatokat fogalmaztak meg a jövőre nézve. A felvetéseket, hozzászólásokat az ülés hangfelvétele alapján készült részletes jegyzőkönyv tartalmazza. 2
6) Király Miklós dékán egyebek között bejelentette, hogy november 4-én (kedden) az OTDK kari fordulójára tekintettel 14 órától óraelmaradást engedélyez a nappali tagozatos jogászképzésben érintettek számára. Az ülés végén Király Miklós és Papik Orsolya a Kar oktatói és hallgatói nevében megkoszorúzták az 1956-os forradalom és szabadságharc kari áldozatainak emléket állító táblákat. Budapest, 2014. október 21. Dr. Király Miklós dékán a Kari Tanács elnöke dr. Kovács Norbert kari titkár 3
1. sz. melléklet 52/2014. (X.21.) KT. sz. határozat a 2015/2016. tanévben alkalmazandó költségtérítésekről az adott évben beiratkozók vonatkozásában (Ft/félév) Költségtérítések 2015. szeptember 1-től forintban Képzés 2011 2010 2009 2008 2007 2006 2005 2004 2003 2002 2002 előtt jogász nappali KIFUTÓ 247 000 247 000 194 000 156 000 146 000 jogász nappali (osztatlan) KIFUTÓ 257 000 252 000 247 000 247 000 247 000 247 000 másoddiplomás jogász esti KIFUTÓ 195 000 195 000 195 000 195 000 195 000 184 000 184 000 másoddiplomás jogász levelező KIFUTÓ 195 000 195 000 195 000 195 000 195 000 195 000 195 000 195 000 184 000 184 000 jogász levelező osztatlan KIFUTÓ 202 000 200 000 195 000 195 000 politológia egyetemi KIFUTÓ 146 000 139 000 127 000 127 000 politológia BA KIFUTÓ 182 000 182 000 179 000 179 000 156 000 151 000 igazságügyi igazgatási BA KIFUTÓ 172 000 172 000 166 000 166 000 166 000 munkaügyi és társadalombiztosítási BA KIFUTÓ 172 000 172 000 166 000 166 000 PhD képzés KIFUTÓ 94 000 94 000 86 000 86 000 81 000 81 000 81 000 66 000 66 000 66 000 66 000 Önköltségek 2015. szeptember 1-től forintban Képzés 2015 2014 2013 2012 jogász nappali (osztatlan) INDUL 273 000 269 000 263 000 263 000 jogász levelező osztatlan INDUL 210 000 209 000 209 000 209 000 politológia BA INDUL 190 000 189 000 189 000 189 000 politikatudományi MA INDUL 240 000 240 000 234 000 234 000 igazságügyi igazgatási BA INDUL 179 000 179 000 179 000 179 000 munkaügyi és társadalombiztosítási BA INDUL 179 000 179 000 179 000 179 000 kriminológia MA INDUL 241 000 240 000 234 000 234 000 European and International Business Law LL.M INDUL 309 000 309 000 259 000 European Human Rights LL.M ENGEDÉLYEZÉS ALATT 300 000 PhD képzés INDUL 100 000 100 000 100 000 100 000 4
Önköltség Ft/félév Szakirányú továbbképzések 2014/15 2015/16 Jogászok számára Adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász 160 000 Ft 160 000 Ft Adójogi szakjogász 151 000 Ft 151 000 Ft Befektetési és vállalatfinanszírozási szakjogász 158 000 Ft 158 000 Ft Biztosítási szakjogász 145 000 Ft 145 000 Ft Családjogi szakjogász 156 500 Ft 156 500 Ft Egészségügyi szakjogász 157 500 Ft 157 500 Ft Gazdasági büntetőjogi szakjogász 153 000 Ft 153 000 Ft Ingatlanforgalmi szakjogász 161 000 Ft 161 000 Ft Kereskedelmi jogi szakjogász 137 000 Ft 137 000 Ft Környezetvédelmi szakjogász 146 000 Ft 146 000 Ft Közbeszerzési szakjogász 153 000 Ft 153 000 Ft Munkajogi szakjogász 152 000 Ft 152 000 Ft Sportjogi szakjogász 153 000 Ft 153 000 Ft Társasági és cégjogi szakjogász 161 500 Ft 161 500 Ft Tőkepiaci és bank szakjogász 148 500 Ft 148 500 Ft Nem jogászok számára Adatbiztonsági és adatvédelmi jogi szakokleveles szakember 171 000 Ft 171 000 Ft Építési jogi szakokleveles mérnök 165 000 Ft 165 000 Ft Jogi szakokleveles gazdasági (agrár, gazdaságtudományi, informatikai, műszaki, természettudományi) szakember 161 000 Ft 161 000 Ft Jogi szakokleveles orvos és egészségügyi szakember 161 000 Ft 161 000 Ft Jogi szakokleveles környezetvédelmi szakember 188 000 Ft 188 000 Ft Munkajogi szakokleveles tanácsadó 152 000 Ft 152 000 Ft Budapest, 2014. október 21. Dr. Király Miklós s.k. dékán 5