Szám: 1/1-116/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. május 31-én (csütörtök) 10.08 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza Díszterme (Keszthely, Fı tér 1.) Jelen vannak: Pálinkás Róbert alpolgármester Borosné Eitner Kinga, Csótár András, Ifi Ferenc, Kocsis Miklós, Mohácsi József, Rigó Ferenc, Selmeczy Zsuzsanna, Szabó György és Vozár Péterné képviselı. Tanácskozási joggal jelen vannak: Dr. Gábor Hajnalka aljegyzı, igazgatási osztályvezetı Bertalanné Dr. Gallé Vera titkárságvezetı Dr. Horváth Teréz polgármesteri kabinetvezetı Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezetı Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezetı Pálinkás Róbert alpolgármester köszöntötte a képviselı-testület tagjait, a meghívott vendégeket, a sajtó képviselıit, valamint a Polgármesteri Hivatal munkatársait. Megállapította, hogy az ülés szabályszerő módon került összehívásra, a képviselı-testület tagjai közül 10 képviselı tartózkodik a teremben Ruzsics Ferenc polgármester igazoltan van távol, s ıt kérte fel az ülésvezetésre -, ezáltal a testület határozatképes, ily módon a soros testületi ülést megnyitotta. A napirendi javaslatot annyiban módosította, hogy az 5. napirendre tett javaslatát visszavonta, mivel egyéb lehetıségek és kérdések merültek fel az elıterjesztés tárgyalása során, melyek alaposabb elıkészítést igényelnek. Emellett pedig a napirendi javaslatot egy sürgısségi indítvánnyal kiegészítve terjesztette a képviselı-testület elé. Az S1. Egyedi lakásügy c. elıterjesztés megtárgyalását az indokolja, hogy a bérlemény mielıbbi hasznosítása szükséges. Az elıterjesztést a napirend végén javasolta megtárgyalásra, majd felkérte képviselıtársait a napirenddel kapcsolatos javaslataik megtételére. Selmeczy Zsuzsanna képviselı az I. félévi munkatervben szereplı, azonban a képviselıtestület által meg nem tárgyalt témák elmaradásának okáról kért tájékoztatást, mivel azok indoklása nem szerepelt a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatókban sem. Ezek voltak: a hulladékszállítási közszolgáltatási díj költségkalkulációja, a Festetics Mauzóleum felújítása, valamint a Keszthelyi HUSZ Nonprofit Kft. vidéki hulladékszállítása II.,
2 a Keszthelyi HUSZ Nonprofit Kft. ügyvezetı igazgatójának prémiumfeltételei tárgyú elıterjesztések. Emellett áprilisban kezdeményezte elıterjesztések megtárgyalását, melyekre vonatkozóan nem kapott választ. Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezetı a hulladékgazdálkodásról szóló törvény decemberi módosítására emlékeztetett, melynek lényege az volt, hogy a jelenleg érvényben lévı díjakat az önkormányzatok nem emelhetik meg, így a kalkulációt tartalmazó elıterjesztés okafogyottá vált, ezért kellett eltekinteni annak tárgyalásától. arról tájékoztatta a Selmeczy Zsuzsanna képviselıt, hogy a rendeletalkotási kezdeményezésével kapcsolatban megszületett a polgármester álláspontja, melynek elolvasását nem szeretné megelızni, de ha azt követıen is lesznek kérdései, úgy visszatérnek a témára. Selmeczy Zsuzsanna képviselı az elmaradt és meg nem indokolt témákról kért tájékoztatást. Bertalanné dr. Gallé Vera titkárságvezetı tájékoztatása szerint a Keszthelyi HUSZ Nonprofit Kft-nél sem a javadalmazási szabályzat, sem pedig az ügyvezetı munkaszerzıdése nem tartalmaz utalást prémiumra, ezért nem került a tárgyalandó napirendre az elıterjesztés, a jegyzı településrész-önkormányzat megalakításának kezdeményezésével kapcsolatban adott válaszát kiegészítette azzal, hogy az elızı évben a képviselı-testület már döntött arról, hogy nem támogatja a javaslatot. Selmeczy Zsuzsanna képviselı tisztában volt ez utóbbival, azonban a kezében 200 db kérdıív van, akik 400 embert képviselnek, és településrész önkormányzatot kívánnak alakítani, az ı véleményüket nem kellene lesöpörni. Pálinkás Róbert alpolgármester: A képviselı-testület megtárgyalta ezt a kérdést és döntött a tárgyban, az Szervezeti és Mőködési Szabályzat pedig rögzíti az elıterjesztık személyének körét. A mauzóleum fejlesztésének ügye akkor kerül elıtérbe, amikor lesz ilyen tárgyú pályázati lehetıség. Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezetı a választ azzal egészítette ki az utóbbi tárgyában, hogy már a költségvetésbe sem került be az elıirányzat, melynek tényét a lejárt határidejő határozatokról szóló tájékoztatóban lejelentettek. Dr. Ifi Ferenc képviselı a napirendi javaslatra visszatérve kérte a 10. sz. anyag zárt ülés keretében történı tárgyalását személyiséghez főzıdı jogok védelme érdekében, illetve az önkormányzat gazdasági érdekeire tekintettel. Pálinkás Róbert alpolgármester támogatta a javaslatot, amirıl azonban külön szavazást kívánt elrendelni. Selmeczy Zsuzsanna képviselı jelezte, áttekintette a tájékoztatókat, s azokban nem szerepelt a kérdéses ügyekre vonatkozó utalás, ezért kérte, hogy a korábbiakhoz hasonlóan kapjanak az elıterjesztések elmaradásának okáról tájékoztatást. Pálinkás Róbert alpolgármester kérte a hivatalt, hogy fordítson kiemelt figyelmet a lejárt határidejő határozatokon belül a munkaterv végrehajtásáról adott tájékoztatásra. Miután a napirendi javaslattal kapcsolatban nem volt további hozzászólás, ezért elsıként a 10. sz. napirend zárt ülésen történı tárgyalásra tett javaslatot bocsátotta szavazásra.
3 A képviselı-testület 10 egyhangú igen szavazattal elfogadta a javaslatot. Pálinkás Róbert alpolgármester a következıkben a sürgısségi indítvány elfogadására tett javaslatát bocsátotta szavazásra. A képviselı-testület 10 egyhangú igen szavazattal elfogadta a sürgısségi indítványt. Pálinkás Róbert alpolgármester a módosított napirendi javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselı-testület 10 egyhangú igen szavazattal elfogadta a következı napirendet. Napirend 1. Keszthely Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésérıl szóló 7/2012. (III.01.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) 2. Helyi rendeletek szabálysértési tényállást megállapító rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése (rendelettervezet) 3. A települési szilárd, és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 10/2002. (IV. 12.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) 4. A parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjérıl szóló 21/2007. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) 6. A 2012/2013. nevelési évben indítható napközis, valamint kollégiumi csoportok számának meghatározása 7. Tájékoztató Keszthely város környezeti állapotáról 8. Javaslat a 2012. évi nyári Bőnmegelızési Iroda, valamint kortárs segítı tábor mőködtetésére 9. Tájékoztató a Mentor Ifjúsági Szolgáltató Iroda és Közösségi Központ 2011. évi tevékenységérıl 11. Tájékoztató a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet Kolping Támogató Szolgálat keszthelyi intézményének 2011. évi tevékenységérıl 12. Tájékoztató a Magyar Református Egyház által fenntartott Filemon Református Támogató és Házigondozó Szolgálat 2011. évi tevékenységérıl 13. Tájékoztató a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Fogyatékkal Élık Nappali Intézménye 2011. évi tevékenységérıl 14. Tájékoztató a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ 2011. évi tevékenységérıl 15. A Keszthelyi Jachtkikötı Kft. 2011. évi tevékenysége 16. A VÜZ Keszthelyi Városüzemeltetı Egyszemélyes Nonprofit Kft. 2012. évi üzleti terve 17. A VÜZ Keszthelyi Városüzemeltetı Egyszemélyes Nonprofit Kft. ügyvezetıje 2011. évi prémiumfeltételeinek értékelése és a 2012. évi prémiumfeltételek meghatározása 18. A Keszthelyi Televízió Szolgáltató Kft. ügyvezetıje 2011. évi prémiumfeltételeinek értékelése és a 2012. évi prémiumfeltételek meghatározása
4 Egyéb ügyek 19. Együttmőködési megállapodás megkötése Keszthely Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatával 20. Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratának módosítása 21. A Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat átszervezése 22. Önkormányzati tulajdonú területek használata III. 23. Szociális nyári gyermekétkeztetés 2012 24. Nyári napközis tábor mőködésének támogatása 25. Idegenforgalmi országos közfoglalkoztatási program 2012 26. Bátor Zrt. ajánlata adásvételi szerzıdés megkötésére 27. Városi Kórház Keszthely követelés-kezelésének aktualizálása 28. Céltartalék felhasználása pályázatok elıkészítéséhez 29. Keszthely, Erzsébet királyné u. 30. sz. alatti ingatlan értékesítése Zárt ülés 10. Tájékoztató a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány 2011. évi tevékenységérıl 30. Egyedi átmeneti segélykérelem ügy (zárt) 31. Egyedi lakásügy (zárt) 32. Egyedi lakásügy (zárt) 33. Egyedi lakásügy (zárt) 34. Egyedi lakásügy (zárt) 35. Egyedi lakásügy (zárt) 36. Egyedi lakásügy (zárt) S1. Egyedi lakásügy (zárt) Pálinkás Róbert alpolgármester rátért a napirend elıtt a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatók megtárgyalására, melyek kiegészültek a VÜZ Keszthelyi Városüzemeltetı Nonprofit Kft. gazdasági helyzetérıl szóló beszámolókkal, valamint a Városi Kórház átadására tekintettel a belsı ellenırzési munkaterv módosítását tartalmazó határozati javaslattal. Dr. Ifi Ferenc képviselı a háziorvosi ügyeleti díj meghatározására vonatkozó határozatra utalva megkérdezte, mi a helyzet ebben a témában, mivel érdeklıdésére azt a tájékoztatást kapta, hogy a háziorvosok a régi díjjal nyújtják be a számláikat, amit az intézet nem fizet ki. Kérte tisztázni azt a kérdést, hogyan kerül megoldásra júliusban az ügyeleti rend. Pálinkás Róbert alpolgármester is úgy tudta, hogy nincs megegyezés a felek között, amihez idıt tartott szükségesnek. Megköszönte az észrevételt és megígérte, hogy továbbítani fogja a polgármesternek. További hozzászólás nem volt, így áttért a polgármester két ülés között tett fontosabb intézkedéseirıl és eseményekrıl szóló tájékoztató megtárgyalására. Itt sem volt hozzászólás, így áttért a polgármester és a bizottságok átruházott hatáskörben hozott határozatairól szóló tájékoztató megtárgyalására. Hozzászólás hiányában elsıként a határozati javaslatot bocsátotta szavazásra a belsı ellenırzési munkaterv módosítása tárgyában.
5 A képviselı-testület 10 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot. 143/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete megtárgyalta a lejárt határidejő képviselıtestületi határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatót és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete az Önkormányzat 2012. évi ellenırzési munkatervét elfogadó 278/2011. (X. 27.) sz. képviselı-testületi határozata 1. fejezetének 1.1 pontját az alábbiak szerint módosítja: 1.1 1. 2012. ÉVI INTÉZMÉNYI ELLENİRZÉSI MUNKATERV Alapellátási Intézet Az ellenırzött intézmény: Az ellenırzés tárgya: Az ellenırzés célja: Az ellenırzés típusa: Az ellenırzés módszere: Az ellenırzött idıszak: Az ellenırzés ütemezése: Szükséges ellenırzési kapacitás Intézmény gazdálkodásának ellenırzése A szabályozottság, a gazdálkodás és a mőködés átfogó felülvizsgálata Pénzügyi-gazdasági Mintavétel alapján 2010. január 1-tıl 2011. december 31-ig 2012. II. negyedév 1 fı ellenırnek 5 munkanap 2. A határozat egyéb rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 3. A képviselı-testület felkéri polgármestert, hogy a határozatról annak megküldésével az abban érintetteket tájékoztassa. Határidı: tájékoztatásra 2012. június 5. (Bertalanné dr. Gallé Vera titkárságvezetı) Pálinkás Róbert alpolgármester a továbbiakban a három tájékoztató elfogadására tett javaslatát bocsátotta szavazásra. A képviselı-testület 10 egyhangú igen szavazattal tudomásul vette a polgármester két ülés között tett intézkedéseirıl szóló beszámolót, a polgármester és a bizottságok átruházott hatáskörében hozott döntéseirıl szóló tájékoztatót, valamint a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatót. (A lejárt határidejő képviselı-testületi határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztató, a két ülés közötti idıszakban tett polgármesteri intézkedésekrıl szóló tájékoztató, valamint a polgármester és a bizottságok átruházott hatáskörben hozott határozatairól szóló tájékoztató a jegyzıkönyv mellékletét képezik.)
6 1. Keszthely Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésérıl szóló 7/2012. (III.01.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) Pálinkás Róbert alpolgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselıket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Ezek hiányában elsıként a kezdeményezést tartalmazó határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselı-testület 10 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot. 144/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete megtárgyalta a Keszthely Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésérıl szóló 7/2012. (III. 01.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról szóló 38/2006. (XII. 1.) rendelet 33. (3) bekezdése értelmében az Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló 7/2012. (III. 01.) önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó kezdeményezést elfogadja és felkéri a polgármestert a rendelettervezet elıterjesztésére. Határidı: 2012. május 31. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezetı) Pálinkás Róbert alpolgármester szavazásra bocsátotta a rendelettervezetet. A képviselı-testület 10 egyhangú igen szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet. Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 20/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló 7/2012. (III. 01.) önkormányzati rendelet módosításáról (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzıkönyv mellékletét képezi.) 2. Helyi rendeletek szabálysértési tényállást megállapító rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése (rendelettervezet) Pálinkás Róbert alpolgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselıket pedig hozzászólásra. Dr. Ifi Ferenc egészségügyi, szociális és esélyegyenlıségi bizottsági elnök tisztában van azzal jelezte -, hogy a törvények magasabb szintő jogszabályok, s azokat be kell tartaniuk, ugyanakkor sérelmezte azt, hogy az elıterjesztés szerint még azt az elemi jogot is elvonja a törvény az önkormányzattól, hogy a helyi közterületeket elnevezze, ezért e hátrányos intézkedés ügyében intézkedést kért.
7 válaszában azt hangsúlyozta, itt arról van szó, hogy a törvényalkotó a szabálysértési tényállás megállapításának és a szankcionálás jogát vonta el az önkormányzattól, ezeket a rendelkezéseket kell kivenni a rendeletekbıl, a Dr. Ifi Ferenc képviselı által elmondott példáról nincs szó. Selmeczy Zsuzsanna képviselı arról tájékoztatta képviselıtársait, hogy ez év április 18-án, a törvény hatályba lépését követı napokban tette meg javaslatát, hogy az önkormányzat a kirívóan közösségellenes magatartások meghatározásáról alkosson rendeletet. Tudta, hogy még nincs kellıen szabályozva pl. a jegyzı hatásköre, de pl. a fıvárosban és más vidéki városban is létrejött ilyen szabályozás, ezért nem javasolt januárig várni és a jegyzı válaszát várta. megerısítette, hogy a fıvárosi önkormányzat 15 magatartást szankcionált, s maga is figyelemmel kíséri más önkormányzatok rendelkezéseit, ugyanakkor a hatáskör még nem tisztázott, mert a testületnek, illetve a jegyzınek erre csak 2013. január 1-jétıl lesz hatásköre, ezért türelmet kért az ágazati szabályok megalkotásáig. A kormányhivatal álláspontja sem alakult ki ebben a kérdésben, ezért javasolta a döntés elhalasztását. Pálinkás Róbert alpolgármester amiatt, hogy várhatóan nem lenne betartható a rendelet, ezért maga sem támogatta a megalkotását, és az eredeti határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselı-testület 10 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot. 145/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete megtárgyalta a Helyi rendeletek szabálysértési tényállást megállapító rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete a szabálysértésekrıl, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerrıl szóló 2012. évi II. törvény 254. (2) bekezdése értelmében, a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról szóló 38/2006. (XII. 1.) önkormányzati rendelet 33. (3) bekezdése alapján a szabálysértési tényállást tartalmazó önkormányzati rendeletek módosítására vonatkozó kezdeményezést elfogadja. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a rendelettervezetet terjessze a képviselıtestület elé. Határidı: 2012. május 31. (Bertalanné Dr. Gallé Vera titkárságvezetı) Pálinkás Róbert alpolgármester szavazásra bocsátotta a rendelettervezetet. A képviselı-testület 10 egyhangú igen szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet.
8 Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 21/2012. (V.31.) önkormányzati rendelete a szabálysértési tényállást megállapító rendelkezéseket tartalmazó önkormányzati rendeletek módosításáról (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzıkönyv mellékletét képezi.) 3. A települési szilárd, és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 10/2002. (IV. 12.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) Pálinkás Róbert alpolgármester a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követıen felkérte hozzászólásra elsıként a bizottságok elnökeit, majd a képviselıket. Selmeczy Zsuzsanna képviselı azt kifogásolta, hogy a hulladékgyőjtı edény méretét 60 l-ben minimalizálta a rendelettervezet, emellett pedig a társasházaknál a biohulladék győjtése nem mőködik. Pálinkás Róbert alpolgármester véleménye szerint lassan meg kell tanulni ezt a győjtési formát mindenkinek, mert egyértelmően megállapítható, hogy ez jó megoldás és kevesebb ezáltal a kommunális hulladék. Megerısítette, hogy mindenkinek legalább 60 l-es edényt kell alkalmazni. További hozzászólás nem volt, így elsıként a kezdeményezı határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselı-testület 10 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot. 146/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete megtárgyalta A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 10/2002. (IV. 12.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 10/2002. (IV. 12.) önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezésével egyetért és a Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 38/2006.(XII. 1.) önkormányzati rendelet 33. (3) bekezdése alapján felkéri a polgármestert, hogy a rendelettervezetet terjessze a képviselı-testület ülése elé. Határidı: 2012. május 31. (Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezetı) Pálinkás Róbert alpolgármester a rendelettervezetet bocsátotta szavazásra. A képviselı-testület 10 egyhangú igen szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet.
9 KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 22/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelete a települési szilárd, és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 10/2002. (IV. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzıkönyv mellékletét képezi.) 4. A parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjérıl szóló 21/2007. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) Pálinkás Róbert alpolgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselıket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök a javasolt változtatások megítélése szerint nem mindegyike szolgálná a bevételkiesés csökkentését, ezért a lakosságot hátrányosan érintı utcabevonásoktól kért eltekinteni, illetve az ügyvezetıt kérte az ÁFÉSZ-szel folytatott tárgyalások eredményérıl tájékoztatást adni. Emellett a piacnál a parkolási díjat 150,- Ft-ra javasolta módosítani. Pálinkás Róbert alpolgármester jelezte, hogy a végén összefoglaló módosító javaslatot kíván tenni, de ezt megelızıen annak a véleményének adott hangot, hogy a piacnál elegendı az egy órás ingyenesség, és ezt követıen csökkentett, 150,- Ft/órás díj kerüljön meghatározásra, emellett pedig a sorompó körül kialakult anomáliákra kell megoldást találni. Az övezetek alakításával kapcsolatban a Hunyadi u. és a Kossuth utca bevonását nem javasolta. Selmeczy Zsuzsanna képviselı történeti áttekintésében elmondta, hogy képviselısége alatt elsıként 2010 októberében volt terítéken a parkolás, amikor a pótdíjak összegét módosítva fő alatt 9 utca a kiemelt övezetbe került. Ezt a kereskedık sérelmezték, melyre benyújtott módosító javaslatukat a képviselı-testület megtárgyalta és díjcsökkentést hajtott végre. A Dotto útvonalának beépítésére utalva a közlekedést kaotikusnak tartotta, mert a belvárost nagyon nehezen lehet megközelíteni. Az új parkolási rend a Keszthelyre látogatóknak költségnövekedéssel jár, emellett pedig a kedvezmények nem kárpótolják azért a kereskedıket, hogy a piacot indokolatlanul lezárták hosszú idıre tavaly is és most is. Ezt a javaslatot nem tudta támogatni, mert pl. a multik arra tanították meg az embereket, hogy ne sétáljanak, hanem autóval menjenek hozzájuk vásárolni, mivel ott ingyenes a parkolás. Pálinkás Róbert alpolgármester úgy találta, hogy képviselıtársa sokat fejlıdött, de rossz irányba, s kérte ıt jobban figyelni, mert a képviselı-testület többi tagja megpróbálja jobbá tenni a város életét, hiszen két képviselı is a jobbítás szándékával szólalt fel. Kérte továbbá változtatni azon, hogy semmit sem tart jónak, hanem módosító javaslatokkal is éljen. Tételesen áttekintette a felvetéseket és arra válaszolva elmondta, hogy a Dotto útvonalának meghatározása az akkori helyzet alapján történt meg, azóta változások történtek, melyeket folyamatosan kell követni úgy, hogy lehetıleg jobb legyen. Valóban, a belvárosba érkezınek fizetnie kell, azonban talál parkolóhelyet, pl. a volt szabadtéri színpad területén. A piac területén az ingyenesség, és az elegendı számú parkolóhely megfelelı parkolási rendszernek tekinthetı.
10 Dr. Ifi Ferenc képviselı a parkolási rend forgalomszabályozó célja mellett bevételt is eredményez, azonban az újabb utcák bevonása nem növelné a bevételeket, mert pl. a Kossuth utcán mindig talál üres helyett a szabadtéri színpad parkoló pedig szinte üres. Ily módon azok, akik nem tudnak vagy akarnak parkolási díjat fizetni, még távolabb állnak meg, s még elégedetlenebbek lesznek. Azt is megjegyezte, hogy a városban Keletrıl Nyugatra történı áthaladáshoz a városon révkalauz szükségeltetik. Mindezekre tekintettel csak az Árpád utca bevonását támogatta, a bevételnövelést pedig más forrásból javasolta megoldani. Selmeczy Zsuzsanna képviselı tapasztalatait megosztva elmondta, a városközpontba látogató nemcsak egy órát kíván ott eltölteni, s nézi az óráját, hogy mikor jár le a parkolójegye. Így nem lehet nyugodtan sétálgatni vagy részt venni a fıtéri rendezvényeken. A jelenlegi forgalmi rend tudatosan szorítja ki az autóst a belvárosból, s ha bejön, akkor pedig parkolási díjat kell fizetnie. Pálinkás Róbert alpolgármester egyetértett, s ezt az urbanizáció következményeként értékelte. Rigó Ferenc képviselı ellentmondott Selmeczy Zsuzsanna képviselınek a piac tekintetében, mert a jelenlegi átalakítás kedvezıbb a kereskedık számára a korábbinál, s nem akadályoz semmit, a 150,- Ft-ot pedig reálisnak tartotta. Nagy László a belvárosi kereskedık egyesületének képviseletében csatlakozott a két elızı hozzászóláshoz és üdvösnek tartotta volna átgondolni a parkolási díjak emelését, más megoldást is elképzelhetınek tartott, mert egy új automata kihelyezésének költsége nem térül meg, ráadásul a tendenciák nem efelé mutatnak. A szabadtéri színpad helyén kialakított parkolót jó ötletnek tartotta, azonban a várakozni szándékozók nem találják meg, mivel a bevezetı utakon csak a multik óriásplakátjai tájékoztatják, egy turista számára olybá tőnhet, hogy Keszthely egy multinacionális bevásárló övezet. A Bem utcában a belvárosban dolgozók számára kialakított parkoló övezetet jó kezdeményezésnek tartotta, s ide javasolta irányítani azokat a bérleteseket, akik bárhol megállhatnak. Problémát látott a Fórum garázsnál is, melynek maga is bérlıje, s amit a vásárláskor szépen kitakarítottak, de a bérleti díjakat duplájára emelték, holott minden behajtásnál 95 szabad helyet tapasztal. Téli idıszakban a drága autókkal biztosan igénybe vennék, s lehetne szépen profitálni belıle s nem hagyni tönkremenni, mivel bevétel hiányában nem lesz forrás a fenntartásra sem. Itt lehetne például közmunkásokat is foglalkoztatni. Hétvégén randalírozások folynak, ezért nem ártana odafigyelni olykor. Végezetül elmondta, könnyő dönteni a források felhasználásáról, de sokkal nehezebb elıteremteni azt, amihez a város kereskedıi és vállalkozói is hozzájárulnak. Mohácsi József képviselı 10.51 órakor távozott az ülésterembıl, így a képviselı-testület létszáma 9 fıre változott. Pálinkás Róbert alpolgármester megpróbált sorban válaszolni: bárkinek, így a belvárosi kereskedıknek is jogában áll óriásplakátokat vásárolni reklám és útbaigazító célzattal. A Deák Ferenc utca kétirányúsítása megoldotta a városon áthaladás kérdését, amelyrıl a parkoló megtalálható, útbaigazító táblák is vannak. A helybelieknek és a régebb óta idelátogatóknak át kell valóban alakítaniuk parkolási szokásaikat, de a rendszer mőködıképes. A kastélyt is lehetne nagyobb táblákon reklámozni, de állami pénzt nem ilyen célokra lehet elkölteni. A jelenlegi javaslatok parkolási díjcsökkenésre vonatkoznak, ami a piac esetében majdnem 50 %-os. Az önkormányzat úgy kíván dolgozni, hogy saját lakosainak és vállalkozóinak lehetıséget biztosítson, s a rendelkezések is ezt célozzák.
11 Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök arról adott tájékoztatást, hogy másfél évvel ezelıtt a közlekedési koncepció tárgyalására meghívták Szálka Miklós tervezıt, amikor hosszas vitát folytattak, azonban nem tudtak elıbbre jutni, s abban egyeztek meg, hogy a megvalósítás, az élet fogja eldönteni a vitát. Ettıl függetlenül azzal a javaslattal élt, hogy a jövıben lehetıség szerint helyi tervezı kerüljön megbízásra hasonló munkálatoknál. Pálinkás Róbert alpolgármester elızı válaszát azzal egészítette ki, hogy Fórum parkolót jó üzleti vállalkozásnak tartotta, mivel egy pakoló megvásárlása 150 eft-ba került, s remélte, eljutnak odáig, hogy összeállítsanak ez a VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezetı igazgatójának feladata egy olyan díjrendszert, amivel meg tudják tölteni. Vozár Péterné képviselı a parkolásra kívánt szorítkozni hozzászólásában, mert a közlekedést a késıbbiekben indokoltnak tartotta külön megtárgyalniuk. A tárgyi területen évek óta díjcsökkentı tendencia tapasztalható, s jelen napirendben is ez jelenik meg. A fizetı övezet kiterjesztésére vonatkozó javaslatnak nem látta bevételnövelı hatását, a Kossuth u. 12. számú ingatlannál kialakított terület, ahol pedig maga is 100 rendszámot jelentett be, egyértelmően kedvezıbb bármely más megoldásnál, s a vállalkozásoknak ezt a területet kellene használniuk. A képviselı-testületnek egy egyensúly megteremtésére kell törekednie a város bevételeinek növelése és a vállalkozások támogatása között, de ebben megítélése szerint jó úton járnak. A Fórum garázsnál már foglalkoztak annak lehetıségével, hogy intézményi és dolgozói autók parkolhassanak ott, felszabadítva ezzel a fizetı parkolóhelyeket. Pálinkás Róbert alpolgármester lezárta a vitát és összefoglalta a hallott módosító javaslatokat, melynek megfelelıen módosította a rendelettervezetet oly módon, hogy a Rendelet 1. sz. mellékletének 3. pontját változatlanul hagyni javasolta, a piacon az elsı órát javasolta díjmentesen hagyni, az azt követı órában pedig 150, illetve 100,- Ft-os parkolási díjat javasolt szezontól függıen, a 6. -ban a Kossuth L. u. páros oldalának, valamint a Hunyadi utca törlését javasolta. Felkérte képviselıtársait a javaslattal kapcsolatos állásfoglalásra, majd miután nem volt hozzászólás, elsıként a határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselı-testület 9 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot. 147/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete A parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjérıl szóló 21/2007. (IV.27.) önkormányzati rendelet módosítása címő elıterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza. Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete a parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjérıl szóló 21/2007. (IV.27.) önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezésével egyetért és a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról szóló 38/2006. (XII.1.) önkormányzati rendelet 33. (3) bekezdése alapján felkéri a polgármestert, hogy a rendelettervezetet terjessze a képviselı-testület elé. Határidı: 2012. május 31. (Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezetı) Göncz Attila VÜZ Nonprofit Kft igazgatója Pálinkás Róbert alpolgármester az általa ismertetett módosító javaslatot bocsátotta szavazásra.
12 A képviselı-testület 8 igen, 1 nem szavazattal elfogadta a módosító javaslatot. Pálinkás Róbert alpolgármester a módosító javaslattal kiegészített rendelettervezetet bocsátotta szavazásra. A képviselı-testület 8 igen, 1 nem szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet. KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 23/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelete a parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjérıl szóló 21/2007. (IV.27.) önkormányzati rendelet módosításáról (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzıkönyv mellékletét képezi.) 6. A 2012/2013. nevelési évben indítható napközis, valamint kollégiumi csoportok számának meghatározása Elıterjesztı: Csótár András oktatási, kulturális és ifjúsági bizottsági elnök Pálinkás Róbert alpolgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselıket pedig hozzászólásra. Nem volt hozzászólás, ezért a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselı-testület 9 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot. 148/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete A 2012/2013. tanévben indítható napközis, valamint kollégiumi csoportok számának meghatározása címő elıterjesztést megtárgyalta, s a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. (2) bekezdés c) pontja alapján az alábbi határozatot hozta. 1. A képviselı-testület a 2012/2013. tanévben 1.1.) a Csány-Szendrey Általános Mővelıdési Központ intézményben 14 iskolaotthonos csoport és 2 tanulószoba, 1.2.) az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményben 8 napközis csoport és 2 tanulószoba, 1.3.) a Keszthely Város Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképzı Iskolája és Kollégiumában 9 kollégiumi csoport finanszírozását biztosítja az intézmények költségvetésében. 2. A napközis és kollégiumi csoportokra megállapított maximális létszámtól való eltérést a képviselı-testület a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 3. sz. mellékletének II/7. pontjában foglaltak szerint engedélyezi. 3. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az érintett intézmények vezetıinek tájékoztatásáról gondoskodjon.
13 Határidı: - a határozat közlésére - 2012. június 30. - a végrehajtásra - 2012. szeptember 1. Csótár András OKIB elnök (Bertalanné Dr. Gallé Vera titkárságvezetı) (Némethné Bali Mária, a Közgazdasági Osztály vezetıje) Dósa Zsolt, a Csány-Szendrey Általános Mővelıdési Központ igazgatója Földesi Judit, az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény igazgatója Fisli István, a Keszthely Város Vendéglátó, Idegen forgalmi, Kereskedelmi Szakképzı Iskolája és Kollégiumának igazgatója 7. Tájékoztató Keszthely város környezeti állapotáról Pálinkás Róbert alpolgármester a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követıen felkérte hozzászólásra elsıként a bizottságok elnökeit, majd a képviselıket. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök ismertette, hogy a Környezetvédı Egyesület részére elızetesen megküldték a beszámolót, mely észrevételeit megtette, s azokat a bizottsági ülésen megtárgyalták, de sok felvetés olyan anyagi ráfordítást igényelne, melyre most az önkormányzatnak nincsenek lehetıségei, így csak ígéretet tudtak tenni, hogy a jövıben ezeket figyelembe fogják venni. Dr. Ifi Ferenc képviselı helyszínen szerzett tapasztalatairól számolt be a zajhatással kapcsolatban, amikor is a strandon nem volt olyan zavaró a zene hangereje, mint pl. a Honvéd utca környékén. A diszkók fényszennyezését is kifogásolta, s örült volna, ha az önkormányzat ezt megakadályozná, de legalábbis állófényként mőködjön, mert a környék lakói számára kellemetlen. Selmeczy Zsuzsanna képviselı az anyag teljességének érdekében néhány kiegészítést tett, így egyetértve a Környezetvédı Egyesülettel, a levegıszennyezés területén a kolontári iszaptározók felıl a levegıbe jutó por koncentrátumáról kiadott adatokat mutatta be, mely alapján a szálló iszappor eléri Keszthely térségét is, 150 %-os szennyezettséget eredményezve. A zöldterület témakörében a Via Hotel melletti területen a tulajdonos tarvágást végzett, ami sokakat felháborított. A fıtéri fakivágások ügyében többen megkeresték ıt is, mely alapján megkereste a jegyzıt, s a válasz alapján a kertészeti terveket is megvizsgálta, melyekben sok fa kivágására nem talált utalást. Bár a jegyzı levele szerint ez nem jelent vagyonvesztést, ezek a fák 20-30 évesek voltak. A kastélypark fái csonkításának felelısét is indokoltnak tartotta megkeresni. Végezetül: a Balaton vízszintjére vonatkozó parlamenti képviselıi hozzászólásnak nem volt eredménye, így e tárgyban is indokoltnak tartott az illetékesek felé némi nyomást gyakorolni. Pálinkás Róbert alpolgármester a kastélyparkban történteket illetıen arról tájékoztatta képviselıtársát, hogy az illetékes szakhatóság fıkertészének terve alapján az élısködıkkel szennyezett fákat megtisztították, a fıkertész mővezetése mellett. Több tonnányi fagyöngyöt vágtak le, amit a fák túléltek. A középen lévı nagy tölgyfát meg kellett nyesni, mert az elszáradt ágak balesetveszélyesek voltak. Ezekkel a munkálatokkal 15 éves problémát sikerült megoldaniuk.
14 Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök a porszennyezéssel kapcsolatos felvetést jogosnak tartotta, s már egy évvel ezelıtt maga is felvetette a folyamatos mérés szükségességét, amire akkor nem volt igény, de azóta revideálni kellett az álláspontot. A fıtéri fakivágást illetıen emlékeztetett, hogy éppen ebben a teremben tartottak megbeszélést helyi szakemberek megkérdezésével a tervek elızetes véleményezésérıl, de az elızetes egyeztetéseken szereplıknél több fát kellett a közmővek miatt kivágni, továbbá a ciprus áthelyezése is sikertelen lett a szakmai jóslatoknak megfelelıen. A Balaton vízszintjének meghatározása területén maga is látott indokolatlan leengedést még télen, a jég alól is, s ha a déli part nyaralóit akarják megvédeni, akkor a partvédelmet kell megoldani, mert ennyire aggódva még nem indultak a vállalkozók a fürdési szezonnak, mint ez évben. Pálinkás Róbert alpolgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. A képviselı-testület 8 igen, 1 nem szavazattal meghozta a következı határozatot. 149/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete a Tájékoztató Keszthely város környezeti állapotáról" címő elıterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza. 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete elfogadja a Keszthely város környezeti állapotáról szóló tájékoztatót. 2.) A képviselı-testület felkéri Keszthely Város Polgármesterét, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv. 46. (1) bekezdés e) pontja, valamint az 51. (3) bekezdései alapján gondoskodjon a tájékoztató lakosság által történı megismertetésérıl. Határidı: 2012. június 30. (Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezetı) 8. Javaslat a 2012. évi nyári Bőnmegelızési Iroda, valamint kortárs segítı tábor mőködtetésére Pálinkás Róbert alpolgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselıket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Kiegészítette az elıterjesztést azzal, hogy a bizottságok módosító javaslatára tekintettel módosították a költségvetést, mely kiosztásra került. Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök azzal indokolta a javaslatot, hogy a rendırkapitány a bizottsági ülésen kérést intézett az önkormányzathoz, mely a nyárra ideérkezı rendırök étkeztetésének támogatására vonatkozott. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök az elmondottakat azzal egészítette ki, hogy a tájékoztatás szerint 210 vagy 360 eft-ot tesz ki a
15 várható kölség, mely utóbbi esetében várhatóan bizottsági keretbıl egészítik ki a hiányzó összeget. Pálinkás Róbert alpolgármester a módosított határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselı-testület 9 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot. 150/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı testülete megtárgyalta a Javaslat a 2012. évi nyári Bőnmegelızési Iroda mőködtetésére címő elıterjesztést és a következı határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselı testülete 2012. július 2. 2012. augusztus 19. idıpont között mőködtetni kívánja a Nyári Bőnmegelızési Irodát. 2. Keszthely Város Önkormányzata Képviselı testülete a Nyári Bőnmegelızési Iroda mőködtetéséhez összesen 800.000,- Ft ot biztosít az Önkormányzat 2012. évi költségvetése terhére, mely összeg a költségvetés céltartalékából a Nyári Bőnmegelızési Iroda mőködtetésére már betervezésre került. 3. Keszthely Város Önkormányzata Képviselı testülete felkéri Szukics Ferenc r. ezredest, a Zala Megyei Rendır fıkapitányság megbízott fıkapitányát a Nyári Bőnmegelızési Iroda tevékenységéhez szakmai segítség nyújtására, továbbá arra, hogy szíveskedjenek kijelölni a rendıri állományból heti bontásban szakmai felügyeletet biztosító személyt az iroda részére. Határidı: 2012. szeptember 15. (Bertalanné Dr. Gallé Vera titkárságvezetı Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezetı) Felkérésre: Szukics Ferenc r. ezredes, megbízott fıkapitány (Zala Megyei Rendır-fıkapitányság) 9. Tájékoztató a Mentor Ifjúsági Szolgáltató Iroda és Közösségi Központ 2011. évi tevékenységérıl Pálinkás Róbert alpolgármester köszöntötte a megjelent irodavezetıt, aki nem kívánta az elıterjesztést szóban kiegészíteni, majd ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselıket pedig hozzászólásra. Vozár Péterné képviselı örömmel tapasztalta, hogy mindenki pozitív véleménnyel volt az irodáról, ezért kérte a szoros kapcsolattartást és támogatást a forráskeresésben annak érdekében, hogy ez a tevékenység megmaradjon. Pálinkás Róbert alpolgármester további hozzászólás nem lévén, a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselı-testület 9 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot.
16 151/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete megtárgyalta a Tájékoztató a Mentor Ifjúsági Szolgáltató Iroda és Közösségi Központ 2011. évi tevékenységérıl címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete a Mentor Ifjúsági Szolgáltató Iroda és Közösségi Központ 2011. évi tevékenységérıl szóló tájékoztatót tudomásul veszi. 11. Tájékoztató a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet Kolping Támogató Szolgálat keszthelyi intézményének 2011. évi tevékenységérıl Kocsis Miklós képviselı 11.33 órakor távozott az ülésterembıl, így a képviselı-testület létszáma 8 fıre változott. Pálinkás Róbert alpolgármester a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követıen felkérte hozzászólásra elsıként a bizottságok elnökeit, majd a képviselıket. Hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselı-testület 8 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot. 152/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete megtárgyalta a Tájékoztató a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet Kolping Támogató Szolgálat keszthelyi intézményének 2011. évi mőködésérıl címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete tudomásul veszi a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet Kolping Támogató Szolgálat keszthelyi intézményének 2011. évi mőködésérıl szóló tájékoztatót és egyben a szolgálat munkáját megköszöni. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a hozott döntésrıl annak megküldésével egyidejőleg a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet Kolping Támogató Szolgálat keszthelyi intézményének (8360 Keszthely, Szalasztó u. 1.) vezetıjét tájékoztassa. Határidı: a határozat megküldésére - 2012. június 15. (Dr. Gábor Hajnalka Igazgatási osztályvezetı) 12. Tájékoztató a Magyar Református Egyház által fenntartott Filemon Református Támogató és Házigondozó Szolgálat 2011. évi tevékenységérıl Pálinkás Róbert alpolgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselıket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Ezek hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselı-testület 8 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot.
17 153/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete megtárgyalta a Tájékoztató a Magyarországi Református Egyház által fenntartott Filemon Református Támogató és Házigondozó Szolgálat 2011. évi tevékenységérıl címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete a Filemon Református Támogató és Házigondozó Szolgálat 2011. évi tevékenységérıl szóló tájékoztatót tudomásul veszi. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy döntésérıl a határozat megküldésével egyidejőleg a szolgálat vezetıjét tájékoztassa. Határidı: a határozat megküldésére - 2012. június 15. (Dr. Gábor Hajnalka Igazgatási osztályvezetı) 13. Tájékoztató a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Fogyatékkal Élık Nappali Intézménye 2011. évi tevékenységérıl Kocsis Miklós képviselı visszatért az ülésterembe, ezáltal a képviselı-testület létszáma 9 fıre emelkedett. Pálinkás Róbert alpolgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselıket pedig hozzászólásra. Klaczné Tar Ibolya intézményvezetı azzal egészítette ki a tájékoztatóban leírtakat, hogy fenntartójuk nevéhez méltóan alázattal vesz részt az intézmény a város rászorultjainak ellátásában. Megköszönte az önkormányzat érdeklıdését és a támogatását. Kérte továbbá, hogy miután hely van, így fiatalokat tudnak fogadni nyári gyermekfelügyeletre, melyet a Zöldmezı Utcai iskolában is jelzett. Pálinkás Róbert alpolgármester a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselı-testület 9 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot. 154/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete megtárgyalta a Tájékoztató a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Fogyatékkal Élık Nappali Intézménye 2011. évi tevékenységérıl címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta. A képviselı-testület tudomásul veszi a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Fogyatékkal Élık Nappali Intézménye 2011. évi mőködésérıl szóló tájékoztatóját, egyben az intézmény tevékenységét megköszöni és felkéri a polgármestert, hogy a hozott döntésrıl - annak megküldésével egyidejőleg - az intézményvezetıt tájékoztassa. Határidı: a határozat megküldésére - 2012. június 15. (Dr. Gábor Hajnalka igazgatási osztályvezetı)
18 14. Tájékoztató a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ 2011. évi tevékenységérıl Pálinkás Róbert alpolgármester köszöntötte az intézmény megbízott vezetıjét, Bali Júliát, s a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követıen felkérte hozzászólásra elsıként a bizottságok elnökeit, majd a képviselıket. Hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselı-testület 9 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot. 155/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete megtárgyalta a Tájékoztató a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ 2011. évi tevékenységérıl címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ 2011. évi tevékenységérıl szóló tájékoztatót tudomásul veszi. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy döntésérıl az intézmény vezetıjét tájékoztassa. Határidı: a határozat megküldésére - 2012. június 15. (Dr. Gábor Hajnalka igazgatási osztályvezetı) 15. A Keszthelyi Jachtkikötı Kft. 2011. évi tevékenysége Elıterjesztı: Bódis Károly ügyvezetı igazgató Pálinkás Róbert alpolgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselıket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök a bizottság javaslatát azzal indokolta, hogy az eredeti elıterjesztésben, illetve munkaanyagként megküldöttben 0,- Ft eredmény szerepelt, míg az üzleti jelentésben -3eFt volt, ezt az ellentmondást kérték feloldani. Kérte továbbá az ügyvezetı beszámolóját az idei évkezdésrıl. Kocsis Péter a kft. képviseletében arról számolt be, hogy megduplázták a bérlıi létszámot az indulás óta 72 fıre, ezen túl pedig versenyeket rendeznek, elsı volt a pünkösdi regatta, de többet is terveznek lebonyolítani. Néhány kikötıi problémáról is beszámolt, így vizesedésbıl, beázásból adódó szavatossági problémák vannak a kikötıépületnél, melyet illetıen a megküldött szakértıi véleményre a BAHART Zrt. nem reagált.
19 A pontonrendszernél eltérést tapasztaltak a kikötıi engedélyben foglalt és a valós állapot között, ami gátolja a megfelelı üzemeltetést. Pálinkás Róbert alpolgármester megnyugtatta a kft. képviselıit, hogy az önkormányzat megteszi a lépéseket az ügyben, emellett örömteli eseménynek tartotta a pünkösdi regattát. Jó érzés volt lemenni a kikötıbe, mert egészen másként festett mint korábban, hiszen már nem volt hely és a hajókat egymáshoz kellett kikötni. Vozár Péterné képviselı gratulált a pünkösdi regattához, mert elsı ízben volt szerencséjük látni a vitorlásokat, a ramazuri pedig nem a mólón, hanem a BAHART kikötıben volt, így volt a legoptimálisabb. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök elmondta, sokat küzdött azért, hogy ez a kikötı a város tulajdonába kerüljön, örült, hogy a számok ilyen kedvezıen alakultak, s bár nem tudott részt venni a versenyen, de pozitív visszajelzéseket kapott, a hulladék elszállítása pedig gyorsan megtörtént. Remélte, hogy a technikai problémák elhárítása érdekében a városnak lehetısége lesz eljárni a BAHART Zrt-nél. Bódis Károly ügyvezetı igazgató kérte elfelejteni a BAHART kikötı elnevezést, és a Phoenix kifejezést megtanulni. Pálinkás Róbert alpolgármester ígéretet tett erre, majd a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselı-testület 9 egyhangú igen szavazattal meghozta a következı határozatot. 156/2012. (V. 31.) sz. képviselı-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete megtárgyalta A Keszthelyi Jachtkikötı Kft. 2011. évi tevékenysége címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete a Keszthelyi Jachtkikötı Kft. 2011. évi tevékenységérıl szóló mérlegbeszámolót 499 EFt fıösszeggel és -3 EFt mérleg szerinti eredménnyel (veszteséggel) elfogadja. Határidı: tájékoztatásra - 2012. május 31. (Bertalanné dr. Gallé Vera titkárságvezetı) Bódis Károly a Keszthelyi Jachtkikötı Kft. ügyvezetıje 16. A VÜZ Keszthelyi Városüzemeltetı Egyszemélyes Nonprofit Kft. 2012. évi üzleti terve Elıterjesztı: Göncz Attila VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezetı igazgató Pálinkás Róbert alpolgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselıket pedig hozzászólásra, elsıként azonban a jegyzıt kérte fel nyilatkozatra a tekintetben, hogy hozzájárul-e az elıterjesztés tárgyalásához. nem látta akadályát a kiosztott határozati javaslat alapján az elıterjesztés tárgyalásának, mert az minden felvetett problémát kezel.
20 Pálinkás Róbert alpolgármester szerint látható az anyagban, hogy nehéz likvid helyzetben lévı cégrıl van szó, mindent ennek kell alávetni, az ügyvezetı elıtt komoly feladatok áll nakegyrészt a nehezen végrehajtható terv, másrészt a szükséges átalakítások miatt. Selmeczy Zsuzsanna képviselı a stratégiai célok között sajnálattal látta, hogy a távhıszolgáltatásról leválás megakadályozása még mindig szerepel, mert bár a VÜZ Nonprofit Kft. talpra állítása nagy cél, de nem kellene azt a keszthelyiek rovására tenni. A távhıüzemet kellett volna fejleszteni, s akkor nem akarnának leválni, mert olcsóbb lenne a szolgáltatás, de a kft-nek a társasházakban sikerült megakadályoznia a leválást. A marketing céloknál a hírnév visszaállítása és kommunikáció javítása ebben a kérdésben is hasznos lenne, s végre ıszintén kellene beszélni a kft-rıl. Fenntartotta, hogy nem kellett volna az ügyvezetı munkaszerzıdését közös megegyezéssel, egy évvel korábban megszüntetni. Az ingatlankezelésnél nincs meggyızıdve arról, hogy az ide ráfordított összegek jól kerülnek felhasználásra, mivel folyamatosan azt hallja, hogy az önkormányzat lakásai nincsenek karbantartva, s bár kért kimutatást, de a számok és a valóság nincs összhangban. A piaccal kapcsolatban több lakossági fórumon vett részt, ahol a kereskedık kifejezték aggályaikat, s úgy tőnt, hogy az elızı igazgató ráerıltette a képviselı-testületre az elgondolásait. A forráshiányra áttérve az uszodát hozta fel, ami értelmezése szerint nyárra bezár, így rossz idı esetén nincs hová menni, ezért kérdezte a megoldást, mert pl. június végéig az edzések is tartanak. Két hónapja kapott ígéretet a polgármestertıl, hogy a készülı írásos anyagból kap egy példányt, de ez nem történt még meg. Olyan híreket is hallott, hogy a keringetı rendszer már nem mőködik megfelelıen és úszómestereket is küldtek el, így erre választ kért. A buszüzemre vonatkozó tervekre sem látott utalást, s a szolgáltatások egészére vonatkozóan kérte nem visszaélni a monopolhelyzettel, illetve figyelembe venni, hogy a lakosság teljesen eladósodott. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök fülét megütötte a leválás megakadályozásával kapcsolatos sajnálkozás, mivel az elemi érdeke a VÜZ Nonprofit Kft-nek és a többi szolgáltatást igénybe vevınek is, ezért érthetetlen a sajnálatos kifejezés, mivel a képviselı-testület tagjainak a város lakóinak érdekeit kell képviselniük. Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök nem gyızte megvédeni a bizottsági ülésen a kft. jelenlegi igazgatóját, mert az anyagból látható, hogy történtek már a tervben szereplı intézkedések a veszteségek csökkentése érdekében. Példaként azt hozta fel, hogy az üzletben sem lehet fizetés nélkül távozni, így a város pénzén üzemelı VÜZ Nonprofit Kft. sem engedheti meg a tartozásokat, mert a többi lakos fizeti meg a követeléseket, mert látható, hogy aki 3-4 éve nem fizet távfőtést, az már a válság elıtt sem volt hajlandó. Az igazgató kinevezése óta eltelt idıszakban csodát nem lehetett tenni, de az érzékelhetı, hogy elindult valami a kft-nél és jó irányban. A korábbi igazgató munkaszerzıdésére utalva nem látott egyszerő megoldást egy határozott idıre szóló szerzıdés egyoldalú megszüntetésére, s ez esetben ez a jogviszony-megszőnés jóval több pénzébe került volna a városnak. Gachályi András alpolgármester néhány szót kívánt mondani az üzleti tervvel kapcsolatban. A korábbi leválási szándékoknál nem voltak igazán jó alternatívák, s talán szerencsére, mert nagy erıvel dolgoznak a pályázatok elıkészítésén amellett, hogy a szervezeti struktúra racionalizálása is folyik. A fejlesztések elıkészítése és a tárgyalások folynak, melyek eredménye a folyamat végén a testület elé kerül. A korábbi évek mőködésében jól látható, hogy a távhıszolgáltatás veszteséges ágazat, mert jelenleg is 88 MFt-nyi a vevıtartozás, a fizetési készség és képesség néhány helyen egymástól elkülönül, ezért nagyon körültekintıen hajtják végre a szolgáltatás-szőkítést, mivel