Kétféle boldogság Bert Hellinger rendszer-pszichoterápiája Szerkesztette: Gunthard Weber Szüleimnek szeretettel és hálával Budapest, 2008
A mű eredeti címe: Zweierlei Glück Die systemische Psychotherapie Bert Hellingers A mű 14. kiadása a Carl-Auer-Systeme Kiadónál (Heidelberg) jelent meg 2001-ben Gunthard Weber (szerk.), 2001 Bioenergetic Kft., 2008 Fordította: Bak Judit Kiadja a Bioenergetic Kft. Felelős kiadó: Schneider Gábor Felelős szerkesztő: Ruttkay Helga Borítóterv: Szabó Zoltán Nyomda: Kaloprint Nyomda Kft., Kalocsa
Tartalom A német kiadó bevezetője... 7 Köszönetnyilvánítás... 11 I. A kapcsolatok sikerének feltételei... 12 1. A kötődés... 12 2. Az adás és elfogadás egyensúlya... 13 a. A boldogság az adás és elfogadás mennyiségén múlik... 14 b. Amikor egyre kevesebbet adunk és kapunk... 14 c. Ha nincs lehetőség a kiegyenlítésre... 16 d. Kiegyenlítés negatívumokban... 18 e. A rossz és a jó megbocsátás... 21 f. Megelőző szenvedés szakításkor... 23 g. Lemondás a boldogságról, mint kiegyenlítési kísérlet... 24 h. A sors elfogadása... 28 i. Az elhagyás miatt az egyik gyermek egyenlít ki... 31 3. A rend... 31 II. A lelkiismeret mint a kapcsolatok egyensúlyérzéke... 32 1. A lelkiismeret ügyel a kapcsolatok feltételeire... 33 a. Lelkiismeret és kötés... 33 b. Lelkiismeret és kiegyenlítés... 36 c. Lelkiismeret és rend... 37 2. A kötődés, a kiegyenlítődés és a rend iránti szükségletek összjátéka... 38 3. Minden rendszernek megvan a saját lelkiismerete... 39 4. Kirekesztés a lelkiismeret révén és ennek túllépése... 41 5. A szabadság határai... 43 III. A szülő-gyermek kapcsolatok... 46 1. A szülők adnak életet a gyerekeknek... 46 2. Az adó és az adomány tisztelete... 47 3. A családon belüli rangsor... 47 4. A szülők és gyerekek közötti kapcsolat rendjének zavarai... 48 a. Az adás és elfogadás rendjének megfordulása... 48 b. Az egyik szülő elutasítása... 49 c. Ha az egyik szülő bizalmába fogadja a gyermeket... 53 5. Elfogadás az apától és anyától... 55
6. A szülők által elért és elvesztett dolgokhoz való viszonyulás. 58 7. A közös út saját állomásairól... 59 a. (Nem) olyanná válni, mint a szülők... 59 b. Lehetsz olyan, mint az édesapád/édesanyád... 60 c. A helyes nevelés szabályai... 61 d. Eloldódás a szülőktől és a saját... 62 e. Az önmegvalósítás és megvilágosodás keresése... 63 f. Az idős szülők gondozása... 63 8. A szülő-gyermek kapcsolat különleges témái és területei... 64 a. A gyerekek származásának elhallgatása... 64 b. A törvénytelen, aki nem ismerte a fivéreit... 65 c. Kihez kerüljenek a gyerekek válás után?... 66 d. A tiszteletteljes és a veszélyes örökbefogadás... 67 e. Bátor segítség szexuálisan zaklatott gyerekeknek... 84 9. A szülők és gyerekek mint sorsközösség... 94 IV. A párkapcsolatok sikeréről és sikertelenségéről... 96 1. Hogyan válunk férfivá és nővé... 96 a. Anima és animus... 100 b. Még hogy kis különbség!... 102 2. A férfi-nő kapcsolat alapja... 102 a. Lemondani magunkban az ellenkező nemről... 103 b. Az egyenrangúság mint a tartós párkapcsolat előfeltétele. 103 c. A nő követi a férfit, a férfinak pedig a női minőséget kell szolgálnia... 105 d. A szeretet és a rend viszonya... 106 e. Mikor épül homokra egy kapcsolat?... 107 f. A szerelem vak, a szeretet éber... 107 g. Amikor két családi tradíció találkozik... 109 3. Kötődés a partnerhez... 110 a. A szerelem beteljesülésének jelentősége az egész testiséggel és ösztönösséggel együtt... 110 b. A vágyakozás és a teljesítés... 115 c. Tartós párkapcsolatban veszítünk a férfiasból és a nőiből. 117 d. A férfias és a női megújítása... 119 e. A párkapcsolatok számával a kötődés csökken, de nem a boldogság... 120
f. Szerelmi háromszögek... 124 g. Féltékenység... 124 h. A szabadság határai... 125 IV. A párkapcsolat és a gyerekek viszonya... 127 a. A gyermek iránti szeretet megelőzi a partner iránti szeretetet... 128 b. Lemondás a gyerekekről... 129 c. Mesterséges megtermékenyítés... 130 d. A terhességmegszakítások jelentősége, és mit kell tenni utána... 131 5. Szakítások... 139 a. Ha két ember nem tud elválni... 139 b. Könnyelmű szakítás és következményei... 141 V. Rendszeren belüli összefonódások és oldásuk... 142 1. A nagycsalád... 142 2. A nagycsalád fejlődésének feltételei... 142 a. Az odatartozás joga... 143 b. A teljes szám törvénye... 143 c. A korábbi elsőbbségének törvénye... 144 d. A mulandóság elismerése... 145 3. A családrendszerek rangsora... 146 4. A nagycsalád lelkiismerete... 147 5. Próbálkozások egy kirekesztett személy jogainak visszaállítására... 149 a. Egy idegen sors újrafelélesztése... 149 b. A kettős eltolódás... 151 6. Az összefonódások oldása... 154 a. Megtalálni, hogy ki hiányzik... 154 b. Miről ismerhetjük fel az összefonódásokat?... 158 c. A rosszat jóval kiegyenlíteni... 161 d. Isten bűnhődésre ítélt... 165 VI. A rendszerre vonatkozó pszichoterápia gyakorlatáról... 179 1. A terapeuta hozzáállása... 179 a. Az eredetorientált érzékelés... 179 b. A visszafogottság... 182 c. Az erő a minimumban rejlik... 187
d. A megoldást nézni... 190 2. Terápiás orientálódás... 196 a. Az értelmezés csak a jéghegy csúcsa... 196 b. A kíváncsiság tönkreteszi a hatást... 200 c. A megfelelő időpont... 201 d. Hagyjuk a drámát!... 202 e. Mindenki jó... 202 f. Tartozunk bizonyos felelősséggel... 205 g. A könnyű és a nehéz... 206 h. A szellem lobog... 207 i. A boldogság változatai... 209 j. Kényszeres kapcsolatok... 210 k. A terápiás kijelentések érvényessége... 211 3. Különleges eljárásmódok... 213 a. Körök... 213 b. A félbeszakított közeledést célba juttatni... 222 c. A családi konstellációk felállítása... 240 d. Összefoglalás: Mire figyeljünk családfelállításnál?... 258 4. Speciális terápiás területek... 260 a. Hogyan bánjon az érzésekkel a terapeuta?... 260 b. A terapeuta viszonyulása az álmokhoz... 275 c. A terapeuta viszonyulása az ellenállásokhoz... 283 d. Amikor a belátás nem segít, segít a szenvedés: A terapeuta viszonyulása a tünetekhez... 294 e. Szenvedni könnyebb, mint cselekedni: Terapeuta matricák... 317 VII. Az egészhez való közeledés... 323 1. A teremtésen, illetve a kinyilatkoztatáson alapuló hit... 324 Bert Hellinger szakmai útja... 327 Függelék... 330 A családrendszerek grafikus ábrázolásánál használt rövidítések... 337
A német kiadó bevezetője A Legenda a Tao te king keletkezéséről úton Lao-ce emigrációjába című versben csak később tudtam meg, hogy Bert Hellinger számára ez egy fontos könyv leírja Bert Brecht, hogyan faggatja ki egy vámszedő Lao-cét bölcsességéről, mielőtt az visszavonulna a hegyekbe: Ám negyednap fönt a sziklaháton Odaállt elé egy vámszedő: Vámolandó holmi? Nincs, barátom. Mester volt, tanított szólt az ifjú ökörvezető. Érthetett belőle ő. Huncutul a férfi odavágja: Ki is sütött valamit e vén? A fiú meg:,azt, hogy a víz, gyenge bár, kivájja A követ is érted? jószerén. Győz a lágy és enged a kemény. Hosszú évekig sajnáltam, hogy Bert Hellinger munkájának sehol sem lehet utánaolvasni, és tudtam, hogy mások is így vannak ezzel. Megértettem, hogy habozik bármit is leírni, amihez mások, mint a kinyilatkoztatásokhoz ragaszkodnak, vagy amire félreértéseiket felépíthetik. A szellem eleven, mondja ő. Amit írásban rögzítenek, az könnyen elveszíti az élővel való kapcsolatát, eltárgyiasul, leegyszerűsödik, viszszajelzés nélkül általánossá válik, és így sablonok, üres mondatok maradnak belőle. Ahogy saját terápiás munkám során megtapasztaltam, milyen hasznosnak és gazdagítónak bizonyultak ötletei számomra és pácienseim számára, egyre csökkent kételyem, hogy amit Bert Hellinger a csoportokkal hosszú évek alatt kifejlesztett, tartalmilag vajon továbbadható-e írásban is. 7
Az a szándéka, hogy 65 éves korától egyre inkább visszavonul a hivatásától, megerősített abban, hogy még egyszer alaposan megfigyeljem munka közben, és megszilárdította elhatározásomat, hogy összeállítsam ezt a könyvet. Így hát 1990-ben megkérdeztem, hogy lehetek-e vámszedője, és ő beleegyezett. Először azt terveztem, hogy egy többnapos szemináriumát magnóra és videóra veszem és kiadom ennek a szövegét. Miután azonban felvettem egy második szemináriumot, nagyon kedvesen rendelkezésemre bocsátotta előadásvázlatát A szeretet rendje címmel, majd találtam más forrásokat is, és ezért úgy döntöttem, nem ezt a tervemet valósítom meg. A kötet megpróbálja összefoglalni Hellingernek a családi kapcsolatokról és a rendszer-pszichoterápiáról szóló gondolatait, és képet adni, illetve bepillantást nyújtani konkrét terápiás eljárásába. A különböző témákról tartott előadásait és az azokkal kapcsolatos munkáit hét fejezetben montázsszerűen fűztem össze. Arra törekedtem, hogy Bert Hellingert úgymond saját hangján szólaltassam meg, vagyis, amennyire lehetséges, szó szerint idézzem a szemináriumokon elhangzott szavait. Azért is választottam ezt a megoldást, hogy mindig emlékeztessem az Olvasót, hogy nem tankönyvet olvas, hanem általam kiválasztott részleteket és összefoglalókat néhány szeminárium anyagából. Akkor is tartózkodtam minden személyes megjegyzéstől, amikor az általa elmondottak eltértek saját véleményemtől. Így mindenki maga fontolhatja meg a szövegben foglaltakat. Esetleges változtatásaim csupán a szöveg érthetőbbé vagy könnyebben olvashatóvá tételére irányultak. Mi ösztönzött arra, hogy épp Bert Hellinger rendszer pszichoterápiáját írjam le? A hetvenes években részt vettem több különböző workshopon és szemináriumon, ahol a legkülönbözőbb pszichoterápiás irányzatokkal és nagyon különböző szemináriumvezetőkkel találkozhattam. Bert Hellinger három szemináriuma azonban kitörölhetetlenül megmaradt az emlékezetemben. Mindhárom foglalkozáson olyan dolgot tudtam meg, ami még évekkel később is megérintett, ami tovább hatott, ami egyenesbe hozott vagy helyre tett Mély benyomást tett rám odafigyelése úgy tekintettem rá, mint egy látóra, és nem ismerek még egy olyan terapeutát, aki olyan gyorsan és precízen ismerné fel a problémát 8
rögzítő mintát, aki olyan hatékonyan törné meg ezeket, és a megfelelő pillanatban olyan humorosan, tisztelettel és szeretettel tudná a fontos változásokat beindítani és olyan lelki tapasztalatokat lehetővé tenni, amelyeket különben csak ritkán érint a pszichoterápia. A csoport résztvevőjeként azonban nem tudtam eléggé távolságot tartani és arra koncentrálni, hogyan is érte el mindezt: hogyan köti át például az Elmúló jó -t munka közben, hogyan építi fel a történeteit, hogyan redukálja le a családi konstellációk felállítását a legszükségesebbre (lásd 221. sk.) és hogyan tömöríti őket, amivel azután egy rendkívül hatékony terápiás eljárást ér el. A tragikus összefonódások dinamikájáról és hátteréről szóló elméletei is idegenek voltak számomra először, és sokáig fennakadtam megfogalmazásának módján ahelyett, hogy a tartalomra figyeltem volna. Szemináriumának résztvevőit mindenekelőtt az érinti meg, hogy viszonyulása tiszta, kihívó, bátorító és irányadó, ugyanakkor természetes figyelmesség jellemzi. Hellinger bizonyos távolságot tart, mégis egészen belemerül a konkrét helyzetbe, így nincsenek bonyodalmak. Hoszszú időre megérinti és megfogja a résztvevőket részben, mert mindenkinél emberi létének valamely alaptémáját veszi elő, mint a családhoz tartozás, a kapcsolat alapjául szolgáló szeretet, a kapcsolatok és a kölcsönösség sikere vagy kudarca, a sors és a mulandóság elfogadása, és mert a legkevesebbel mond ki olyasmit, ami a lélek legbensőbb magját érinti. Bár az, amit mond, sokszor a múltra vonatkozónak tűnik, érzelmi és intuíciós radarja mindig a felszabadító megoldás felé irányul, arra, amit a még meg nem valósított lehetővé tesz. A családi konstellációk felállítása azért fejtik ki elementáris hatóerejüket, mert preverbális képi nyelven szólnak, és mert a családfelállítás során egy összekötő rítusban egyesül egy tömörített időkeretben a múlt, az elbúcsúzás és az új cél megtalálása. Ahogy már utaltam rá, a könyv tartalmai félreértésekre és szkeptikus vagy felháborodott távolságtartásra is okot adhatnak. A befolyásolható emberek könnyen arra a következtetésre juthatnak, hogy az olvasottakat egyszerűen továbbgondolás nélkül lehet tudásként megtanulni. Bert Hellinger idézte egyszer: A legjobbat nem lehet kimondani, a második 9
legjobbat pedig félreértik. Elméleti előadásait úgy fogalmazta meg, mintha időtlen és abszolút érvényűek lennének, és megrendíthetetlen igazságoknak tűnnek. Ha azonban jobban megfigyeljük, azt állapíthatjuk meg, hogy kijelentései szinte mindig életbölcsességéből és intuíciójából születnek, az adott kontextusra vonatkozó terápiás reakciók, amelyek teljes egészében az adott személyre és az adott folyamatra vonatkoznak. Ha ezeket általános érvényű kijelentésekként és receptekként rögzítjük, akkor a gyümölcsből csak a héja marad meg nekünk. Ahogy a családi konstellációk felállítása után tanácsolni szokta: először hagyjuk, hogy hasson ránk az oldási kép, és ne akarjunk azonnal kezdeni vele valamit; itt is érdemes a gondolatait először hatni hagyni. A szövegben szereplő esetek példáit olvasva megláthatja az Olvasó, milyen gyakran tiltakozik Bert Hellinger, ha valaki elhamarkodottan általánosítani akarja az általa mondottakat. Többnyire ellenzi, hogy gondolatait és eljárásmódjait elméleti formába öntsék. Az elmélet zavarja a gyakorlatot. Én magam is tartózkodom ettől. Ő maga fenomenológiainak tartja esetkezelését. Az alapján dönti el, hogy mit kell tennie, amit a folyamatok során lát. Szembenézek egy helyzettel, amely sötét, és amelyről nem tudom, hogy mi is valójában. A kérdés az: Hogyan juthatok el a valósághoz, amely sötét? Egy ingoványos területre lépek, amellyel összekapcsolódom, és amely túlér rajtam. Majd valami kikerül a fényre és megmutat valamit a létezőből. Én ezzel nézek szembe és várom, hogy elérjen belőle valami hozzám. Egy kép ehhez: A sötétben tapogatózom, végig a falak mentén, míg találok egy ajtót. Ha bejön egy kis»világosság«, akkor megkeresem, hogy mi világított meg, egyetlen szóban, egy teljes szóban kifejezve. Ha formát talált ez a dolog, akkor aki hallja, azt a gondolkodáson túli szinten fogja meg. Valami közös kezd hatni és jön mozgásba, anélkül hogy tudná, hogyan. Örömömre szolgál, ha a szöveg esetleg megérinti az Olvasót, megindítja és talán meg is fogja. Gunthard Weber Heidelberg, 1992. december 10
Köszönetnyilvánítás Elsősorban Bert Hellingernek szeretnék köszönetet mondani, aki mindig bátorított, és akinek baráti támogatását is élvezhettem. A vele való együttműködés jelentős mértékben gazdagított és megváltoztatott. Külön köszönet illeti a kurzusok résztvevőit, akik hozzájárultak, hogy rögzítsem és könyvemhez felhasználjam a szemináriumok anyagát. Sokan járultak hozzá fontos dolgokkal a könyvhöz: feleségem, Nele Weber-Jensen, kritikusan és szeretettel követte végig a kézirat keletkezését és sok értékes tanácsot adott a szöveg tömörítéséhez. Abban, hogy külső szemlélőként viszonyulhassak az anyagokhoz, sokat segítettek a Bernd Schmiddel folytatott beszélgetéseim, aki maga is intenzíven foglalkozik Bert Hellinger elméleteivel. Otto Brink és Friedrich Ingwersen végezték a kötet korrigálását, és értékes visszajelzéseket kaptam tőlük. Szintén nagyra értékelem azoknak a türelmét és vitakészségét, akik a haladó tanfolyamokon vettek részt nálam 1991-ben és 1992-ben, és akiket a járandóságról szóló elméleteimmel fárasztottam. Margit Rodig jegyezte le a szemináriumok anyagát. Maria Syska írta le komoly hozzáértéssel a kéziratot, és Susanne Guski végezte rajta az utolsó simításokat. Mindnyájuknak köszönöm, ahogy Melonie Drifinernek is a kitűnő megfogalmazásokat. A második kiadáshoz: Örömömre szolgál, hogy olyan kedvező visszhangra talált a könyv, hogy másodszor is kiadják. A felmerült kérdések alapján még egyszer átdolgoztuk a könyvet, részben tömörítettük, részben pedig kiegészítettük. Hogy a könyvet könnyebben kezelhetővé tegyük, elöl kiegészítettük a tartalomjegyzéket, hátulra pedig bekerült valamennyi történet jegyzéke, illetve egy szójegyzék. 11
A tartalmi gazdagítást elsősorban magának Bert Hellinger gondos átdolgozásának köszönöm. Sok ötletet adott a nyelvi és formai javításhoz Norbert Linz. Így még tartalmasabbá vált a könyv. Gunthard Weber Heidelberg, 1993. szeptember I. A kapcsolatok sikerének feltételei Kapcsolataink túlélésünket és kibontakozásunkat szolgálják és emellett olyan célok eléréséhez használnak bennünket, amelyek túlmutatnak saját vágyainkon és akaratunkon. Ezért a kapcsolatokban olyan rendek és hatalmak irányítanak, amelyek támogatnak és megkövetelnek tőlünk dolgokat, hajtanak és vezetnek, boldoggá tesznek és korlátoznak; és akár akarjuk, akár nem, ki vagyunk szolgáltatva nekik az ösztönök és szükségletek, a vágy, a védelem és a szenvedés által. Kapcsolódásaink egyre nagyobb köröket foglalnak magukba. Egy szűk csoportba, a származási családunkba születünk bele, és ez határozza meg kapcsolatainkat. Ezután újabb rendszerek következnek és végül egy egyetemes. Ezen rendszerek mindegyikében másképp érvényesülnek a rendek. A szülő-gyerek kapcsolat sikere a következő, előre adott feltételeken múlik: a kötődés, az elfogadás és adás közötti egyensúly és a rend. 1. A kötődés Ahogy egy fa nem dönthet arról, hol fog nőni és mennyiben másként fejlődik a szabad mezőn, mint az erdőben vagy egy védett völgyben, mint egy elemeknek kitett magaslaton, ugyanúgy a gyerek is kérdés nélkül beilleszkedik a származási családjába és mélyen belevésődött erővel és állhatatossággal kapcsolódik hozzá. A gyerek ezt a kötődést szeretetként és boldogságként éli meg, bárhogyan tud fejlődni vagy épp elsatnyulni ebben a csoportban, illetve akármilyenek és akármik is a szülei. A gyermek tudja, hogy oda tartozik, és ez a tudás, ez a kötődés a szeretet. Én ezt ősszeretetnek vagy elsődleges szeretetnek hívom. Ez a kötődés olyan mély, hogy ezért a gyerek képes feláldozni életét és boldogságát is. 12
2. Az adás és elfogadás egyensúlya vesztett, nyert-e vajon, méri tűnődve az ész, s megbékél (Friedrich Hölderlin: Kenyér és bor 1 ) Minden élő rendszerben létezik egy állandó kiegyenlítődés az ellentmondásos tendenciákban. Olyan ez, mint egy természeti törvény. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az elfogadás és adás egyensúlya csupán ennek a szociális rendszerre történő alkalmazása. Az adás és elfogadás kiegyenlítésének igénye teszi lehetővé az emberi rendszereken belül a kölcsönös egymásra hatást. Ezt a kölcsönhatást az adás és elfogadás indítja el és tartja fenn, és a rendszer valamennyi tagjának közös, egyenlő igazságosság iránti igénye szabályozza. Amint megvan az egyensúly, véget érhet a kapcsolat. Ez történik például, ha pontosan ugyanazt visszaadjuk, amit kaptunk vagy újabb adással és elfogadással folytathatjuk tovább. A folyamat a következő: Például a férfi ad a nőnek és a nő azáltal, hogy elfogadott, nyomás alá kerül. Ha tehát kapunk valamit a másiktól, még ha szép dolog is, elveszítünk valamit a függetlenségünkből. A kiegyenlítés iránti igény azonnal jelentkezik, és a nő, hogy megszabaduljon a nyomástól, visszaad a férfinak valamit. A biztonság kedvéért valamivel többet ad, amivel újra felborul az egyensúly és ez így folytatódik tovább. Nincs nyugta sem annak, aki ad, sem annak, aki kap, míg el nem érik az egyensúlyt, míg az elfogadó is ad valamit és az adó is kap. Egy példa ehhez: Afrikában az egyik misszionáriust másik területre helyezték át. Elutazása reggelén odament hozzá egy férfi, aki már több órája gyalogolt mezítláb, hogy elutazása alkalmából egy kis pénzadománnyal köszönjön el tőle. A pénzadomány értéke körülbelül 30 fillér volt. A misszionárius látta, hogy a férfi köszönetet akar neki mondani, mert a betegsége ide- 1 Nemes Nagy Ágnes fordítása 13
jén néhányszor meglátogatta, és tudta, hogy ez a harminc fillér nagy összeg számára. Először megpróbálta visszaadni, sőt még adni is hozzá valamennyit, de azután megértette, elfogadta a pénzt és megköszönte. a. A boldogság az adás és elfogadás mennyiségén múlik Egy kapcsolatban a boldogság attól függ, mennyit ad egymásnak és mennyit fogad el egymástól a két ember. Ha keveset adunk és fogadunk el, abból keveset is nyerünk. Minél többet adunk és fogadunk el, annál mélyebb a boldogságunk. Ennek azonban van egy nagy hátránya ez erősebben egymáshoz köt. Aki szabadságra vágyik, csak egészen keveset szabad, hogy adjon és fogadjon el, és csak egészen kevés dolgot szabad áramolni engednie a másikkal. Olyan ez, mint a menés. Megállunk, ha megtartjuk az egyensúlyunkat, és akkor lépünk előre, ha folyamatosan elveszítjük, majd újra megtaláljuk. Az adás és elfogadás nagy mennyiségét az öröm és a telítettség érzése kíséri. Ez a boldogság nem pottyan az ölünkbe, ezért tenni kell. Ha nagy adás és elfogadás egyenlítődik ki, könnyedséget érzünk, igazságosságot és békét. Az ártatlanság megtapasztalásának sokféle lehetősége közül minden bizonnyal ez a legbékésebb és legszebb. b. Amikor egyre kevesebbet adunk és kapunk Úgy adni, hogy nem fogadunk el Jó érzés, amikor igényt tartunk valamire, és mivel ilyen jó érzés, sokan ragaszkodnak hozzá. Inkább fenntartják a követelésüket, mint hogy elfogadjanak valamit a másiktól azon mottó szerint, hogy: Inkább te érezd magad lekötelezve, mint én. Ez sokszor a legjobb szándékkal történik, és ezt a viselkedést nagyra is tartják. A segítő ideálja. Pszichoterapeutáknál is gyakori. Nem hajlandók például örülni a terápia alatt, ami pedig ellensúlyozná egy kissé azt a fáradságot, amivel az adott munka jár. Ilyenkor fáradságos feladattá válik, és már nincs is egyensúly. Ha pedig valaki úgy ad, hogy nem fogad el, egy idő után az emberek már nem akarnak tőle semmit sem. Ez a viselkedésmód tehát tönkreteszi a kapcsolatokat, mert aki csak adni akar, egyfajta felülrendeltséghez ragaszkodik, és ezzel megtagadja a másiktól az egyenrangú- 14
ságot. A kapcsolatok szempontjából nagyon fontos, hogy ne adjunk többet, mint amit mi magunk el tudunk fogadni, és a másik képes legyen viszonozni, amit adunk. Ez azonnal meghatározza a mértéket, hogy meddig mehetünk el. Ha például egy gazdag nő feleségül megy egy szegény férfihoz, sokszor nem sikerül a házasság, mert mindig a nő az, aki ad, és a férfi nem tudja mindezt viszonozni; a férfiban ilyenkor harag ébred. Mindig az érez haragot, aki nem tudja elérni az egyensúlyt. Ha a feleség fizeti a férje ösztöndíját, akkor a férj elhagyja a feleséget, amint befejezi a tanulmányait. Nem tud ugyanis egyenrangú lenni vele, hacsak nem fizet vissza neki minden fillért kamatostul. Akkor újra szabad lesz, akkor folytatódhat a kapcsolat. Ha egy olyan férfi, aki már maga mögött tudhatja a jövőjét, egy olyan nőt vesz feleségül, akinek még előtte áll az egész élete, akkor sikertelen lesz a kapcsolat. A nő bosszút áll a férfin. A férfi tudja, hogy a nő képes erre, és ezért nem is avatkozik közbe. Fordítva ez természetesen ugyanúgy igaz. Ha megtagadjuk, hogy elfogadjunk Vannak, akik azzal akarják megőrizni az ártatlanságukat, hogy megtagadják az elfogadást. Akkor semmire sincsenek kötelezve és ettől sokszor különlegesnek vagy jobbnak érzik magukat. De így takaréklángon élnek, és ennek megfelelően üresnek, elégedetlennek érzik magukat. Ezzel a hozzáállással találkozhatunk sok depressziósnál. Az elfogadás megtagadása náluk először az egyik szülőre vonatkozik, azután pedig áttevődik más kapcsolatokra és a világ jó dolgaira is. Ezért depressziós sok vegetárius, és sokan, akik kívül kerülnek a társadalmon azért nem fogadnak el semmit, hogy ne kelljen adniuk. A kis szégyenfolt Kiegyenlítésre szorul a helyzet akkor is, ha a házasságkötéskor az egyik partnernek van egy kis szégyenfoltja. Ha például egy nő egy házasságon kívül született gyermeket hoz a házasságba, legjobb, ha olyasvalakihez megy hozzá, akinek szintén van egy hasonló foltja. Akkor boldo- 15
gok lehetnek Ha a férfinak nincs ilyenje, akkor a nő haragudni fog rá, mert soha nem lehet egyenrangú vele. Ezért nézd meg, kivel kötöd öszsze az életed c. Ha nincs lehetőség a kiegyenlítésre Szülők és gyerekek között Az elfogadás és adás eddig leírt kiegyenlítése csak egyenrangúak között lehetséges. Szülők és gyerekek között más a helyzet. A gyerekek semmit sem adhatnak a szüleiknek, ami ugyanolyan értékű lenne, mint amit ők kaptak. Szeretnék viszonozni, de nem tudják. Helyreállíthatatlanul felborult az adás és elfogadás egyensúlya. Bár a szülők is kapnak valamit a gyerekeiktől és a tanárok a diákjaiktól, de ezzel nem áll helyre az egyensúly, csak enyhül. A gyerekek mindig adósai maradnak a szülőknek, és ezért is nem tudnak tőlük elszakadni. Így a gyerekek szülőkhöz való kötődése az egyensúly utáni szükséglet révén, épp azért, mert teljesíthetetlen, tovább erősödik és szilárdul. A másik hatása ennek, hogy a gyerekek később kibújnak a felelősség alól, és ez segít elválni a szülőktől. Ha valaki nem tud valamit kiegyenlíteni, akkor igyekszik eltávolodni. A megoldás az, hogy a gyerekek, mindazt, amit a szüleiktől kaptak, továbbadják, mégpedig elsősorban saját gyerekeiknek, tehát a következő generációnak vagy a mások iránti elkötelezettség valamilyen formájában. Aki felismeri ezt a megoldást és továbbadja, amit kapott, sok mindent megkaphat a szüleitől. Ami igaz a szülők és gyerekek, illetve a tanárok és diákok viszonyára, az máskülönben is érvényes. Ahol a kiegyenlítés a viszonzáson és cserén keresztül (már) nem lehetséges és nem megfelelő, megszabadulhatunk a kötelezettségtől és az adósság érzésétől, ha továbbadjuk azt, amit kaptunk. Így kapcsolódik egymáshoz mindenki, akár ad, akár elfogad, kapcsolódik ugyanahhoz a rendhez és ugyanahhoz a törvényhez. Börries von Münchhausen így ír erről egyik versében: 16
Az arany labda Ami szeretetet apámtól kaptam, Akkor nem viszonoztam, Mert nem ismeri a gyermek az adomány értékét És férfiként férfivá lettem, mint 6, kemény. A köszönet mint kiegyenlítés Az adás és elfogadás kiegyenlítésének egy utolsó lehetősége a köszönet. Ehhez tudnunk kell, hogy a köszönetmondás sokszor csak helyettesíti a megköszönést. A Köszönöm a megköszönés olcsó módja. Megköszönni azt jelenti: örömmel veszem, és szeretettel fogadom el. Ez a másik nagyra értékelése. Ha adok valakinek valamit ajándékba, és ő kicsomagolja és csillog a szeme, az sokszor elegendő. Ehhez nem nagyon kell hozzátenni egy köszönöm -öt sem. A megköszönésnél nem vonom ki magam az adás alól, és mégis sokszor ez az egyetlen megfelelő válasz az elfogadásra, például egy mozgáskorlátozott számára, egy betegnek, egy haldoklónak, egy kisgyereknek és néha egy szerelmesnek is. Itt a kiegyenlítés igénye mellett az az elementáris szeretet is szerepet játszik, ami egy szociális rendszer tagjait egymáshoz vonzza és összetartja. Ez a szeretet kíséri az elfogadást és adást, és előfeltétele azoknak. Aki megköszön valamit, az elismeri: adsz nekem, függetlenül attól, hogy ezt valaha viszonzom-e neked, és én ezt ajándékként elfogadom. Aki elfogadja a köszönetet, azt mondja: szereteted és ajándékom elismerése többet jelent számomra, mint minden, amit csak tehetsz értem. A megköszönésben tehát nemcsak azzal erősítjük az egymás iránti érzéseinket, amit egymásnak adunk, hanem azzal is, amik egymásnak vagyunk. Egy kis történet ehhez: Méltó Istenhez Valaki úgy érezte, nagy hálára van kötelezve Isten iránt, mert megmenekült egy életveszélyből. Megkérdezte egyik barátját, mit tegyen, hogy hálája méltó legyen Istenhez. A barát elmesélt neki erre egy történetet: 17
Egy férfi teljes szívéből szeretett egy nőt és feleségül kérte. A nőnek azonban más tervei voltak. Amikor azután egyik nap együtt keltek át az utcán, elütötte volna egy autó a nőt, ha a mellette sétáló férfi nem őrzi meg lélekjelenlétét és nem rántja vissza. Erre a nő odafordult hozzá és azt mondta: Hozzád megyek feleségül. Mit gondolsz, hogy érezte magát a férfi?, kérdezte a barát. A másik válasz helyett csak kelletlenül megvonta a száját. Látod ', mondta a barát, talán Isten is valahogy így van most veled. Ha valamit már nem lehet jóvátenni A bűn és a szégyen végzetes mértékű lehet, ha valaki annyira sérül testileg, lelkileg vagy tulajdonában, hogy azt már nem lehet pótolni. Ilyenkor semmiféle bűnhődés vagy bármilyen más tett nem tud újra egyensúlyt teremteni, ilyenkor a tettes és az áldozat számára sem marad más, mint a tehetetlenség és az alávetettség, bármi is a saját sorsuk. d. Kiegyenlítés negatívumokban Ismétlem: A bűn megélése, mint elkötelezettség, illetve az ártatlanság, mint igény és feloldozás, a kiegyenlítés szolgálatában állnak és ezek tartják mozgásban kapcsolatainkat. A jó adósság és jó ártatlanság az, amely kölcsönösen támogat bennünket, és a jóban köt össze. A kiegyenlítés iránti igény és a kiegyenlítő igazságosság azonban nemcsak pozitívumokban hathat, hanem negatívumokban is. Ha tehát a rendszeren belül valaki olyasmit tesz velem, ami ellen nem tudok védekezni, vagy olyasmire támaszt igényt, ami nekem kárt vagy fájdalmat okoz, akkor felébred bennem a kiegyenlítés iránti vágy. A tettesben és az áldozatban is megvan ez a szükséglet. Az áldozat szükségét érzi, és a tettes úgy érzi, kötelessége. Ilyenkor azonban a kölcsönösség az ártásban van meg, mert a tett után az ártatlan is valami ártó megtételére vágyik. Ártani akar a bűnösnek, ahogyan ő is ártott neki, és olyan szenvedést fog neki okozni, ami megfelel az övének, sőt valamivel nagyobbat is. Ez is egy nagyon bensőséges kötődést hoz létre. Csak ha már mindketten, a bűnös és az áldozat is ugyanolyan mértékben gonosszá váltak és ugyanolyan sokat szenvedtek, veszítettek, 18
akkor válnak egyenrangúvá. Ekkor újra helyreáll köztük a béke és kibékülhetnek. 19
Egy példa: Egy férfi mesélte a barátjának, hogy a felesége húsz éve a szemére hányja, hogy pár nappal az esküvőjük után a férfi elutazott a szüleivel hat hétre nyaralni és magára hagyta a feleségét. Bármennyit beszélt a lelkére, akárhogyan kért bocsánatot és elnézést, semmi sem használt. A barátja azt felelte: Legjobb, ha megmondod neki, hogy kívánhat magának valamit, vagy megtehet valamit, ami neked ugyanannyi áldozattal jár, mint amit ő hozott annak idején. A férj azonnal megértette a dolog lényegét és csak úgy sugárzott Megvolt a kulcs a problémához. Rossz dolgokból lehet valamivel kevesebbet viszonozni Itt is érvényes, hogy ha valaki okoz nekem valamit és én ugyanannyit viszonzok neki, véget ér a kapcsolat Ha valamivel kevesebbet adok vissza, azzal nemcsak az igazság áll helyre, hanem a szeretet is. Néha haragudnunk kell a másikra, hogy megmentsük a kapcsolatot. Ilyenkor azonban szeretettel kell haragudnunk, ha fontos számunkra a kapcsolat. Aki gyűlölettel haragszik, az túllépi a határt és feljogosítja a másikat, hogy fokozza a gonoszságát. Amikor a negatívumokban történő kiegyenlítésről van szó, az ártatlanságot arra való jognak érezzük, hogy bosszút álljunk, a bűnt pedig a bosszútól való félelemnek érzékeljük. Ismétlem: ahhoz, hogy a kapcsolatok folytatódhassanak, az az egyszerű általános alapszabály érvényes, mely szerint: A pozitív dolgokban a biztonság kedvéért egy kicsivel többet adunk viszonzásul, a negatív dolgokban egy kicsivel kevesebbet. Ha a szülők okoznak valamit a gyerekeknek, a gyerekek nem tehetnek ellenük szintén valami rosszat, hogy ezzel helyreállítsák az egyensúlyt. A gyereknek ehhez nincs joga, bármit tesznek is a szülők. Ahhoz túl sokkal tartoznak nekik. A bűnhődés követelése Annál bűnösebbnek tartjuk a bűnöst és annál borzasztóbbnak a tettét, minél kiszolgáltatottabb és tehetetlenebb az áldozata: de egy gonosz tett után az áldozat ritkán marad tehetetlen. Tudna cselekedni és megkövetelhetné a tettestől azt a jogot, hogy bűnhődjön, amivel a bűnös leróhat- 20
na a tartozását, és ami lehetővé tenné az újrakezdést. Sokszor azonban azt igénylik, és azt érzik jogosnak, hogy haragszanak a másikra. Ha azonban az áldozat maga nem cselekszik, mások teszik meg helyette, azzal a különbséggel, hogy mások az ő nevében és őt képviselve nagyobb kárt és nagyobb jogtalanságot követnek el, mint ami jogot és bosszút ő maga követelt volna. Amikor az ártatlan inkább szenved, mint cselekszik, hamarosan még több áldozat és ártás terem, mint korábban. Illuzórikus az az elképzelés, hogy kívül maradhatunk és megúszhatjuk a bűnösséget, ha ragaszkodunk az ártatlansághoz és annak tehetetlenségéhez ahelyett, hogy úgy alakítanánk a bűnt és annak következményeit, hogy az véget érhessen, és így jótékony ereje kibontakozhasson. e. A rossz és a jó megbocsátás A tehetetlenség fenntartásához hasonló a hatása a gyors megbocsátásnak, amely a szükségszerű vitát helyettesíti, és amely ahelyett, hogy megoldaná a konfliktust, elfedi és elhalasztja. Ugyanígy a fölényes megbocsátás is jogosnak tűnik, amikor valaki azért bocsátja meg a másik bűnét, mert erkölcsi fölényre tart igényt vele szemben. Ha például valaki elkövet valamit a másik ellen és az megbocsát neki, akkor a bűnösnek mennie kell. Különben csak egy kis láng marad, amely már nem lehet egyenrangú. Ha azt akarjuk, hogy valódi kibékülés jöjjön létre, akkor az ártatlannak nemcsak igényt kell tartania a jóvátételre és bűnhődésre, hanem követelnie is kell azt. Különben ő is bűnt követ el a bűnössel szemben. És a bűnösnek nemcsak kötelessége, hogy viselje tettének következményeit, hanem joga is van hozzá. Egy példa: Egy férfi és egy nő, mindketten házasok, egymásba szeretnek. Amikor a nő teherbe esik, elválik korábbi partnerétől és összeházasodik szerelmével. A nőnek korábban nem született gyereke. A férfinak azonban született az első házasságából egy kislánya, akit az anyánál hagyott. Mindketten bűnösnek érzik magukat az első feleséggel és a gyermekkel szemben, és az a nagy vágyuk, hogy a nő megbocsásson nekik. Az igazság az, hogy az első feleség haragszik rájuk, mert ő fizeti meg az árát a két szerelmes boldogságának. 21
Amikor a pár erről a nagy vágyáról beszélgetett barátaikkal, egyikük arra kérte őket, képzeljék el, hogyan éreznék magukat, ha valóban megbocsátana nekik az első feleség. Ekkor ismerték fel, hogy eddig kitértek bűnük következményei elől, és hogy az a kívánságuk, hogy megbocsássanak nekik, ellentmond méltóságuknak és igényüknek. Úgy döntöttek, hogy elismerik az első feleségnek és az első házasságból született gyereknek, hogy saját boldogságukért megkövetelték tőlük a legnagyobbat, és hogy eleget tesznek követelésüknek. De kitartottak döntésük mellett. Létezik jó megbocsátás is, amely meghagyja a bűnös méltóságát és az áldozatét is. Ehhez hozzátartozik, hogy az ártatlan a kiegyenlítés iránti követeléseiben nem megy el a legvégsőbb határig, és elfogadja a bűnös jóvátételét és bűnhődését. Az ilyen jó megbocsátás nélkül nem létezik kibékülés. Ehhez is egy példa: Egy nő a szeretője miatt elhagyta a férjét és elváltak. Évekkel később a nő megbánta. Azt érezte, hogy még mindig a férjét szereti, és szívesen lenne újra a felesége, főként mivel a férj azóta is egyedül volt. Mivel a nő bűnösnek érezte magát, nem merte ezt kérni a volt férjétől. Amikor azután mégis beszélgettek erről, a férfi nem akart nyilatkozni sem mellette, sem ellene. Megegyeztek, hogy megbeszélik a dolgot egy harmadik személlyel. Ő először a férjet kérdezte meg, hogy mi a célja a találkozóval. Ekkor a férfi sejtelmesen mosolygott és azt mondta: Egy ahaélmény. Ezután megkérdezte a tanácsadó a nőt is, hogy mit kínál a férfinak, hogy az újra szívesen költözzön hozzá. A nő az egészet nagyon egyszerűen képzelte el és az ajánlata semmire sem kötelezte. Nem csoda, ha nem tett mély benyomást a férfira. A tanácsadó rámutatott, hogy a nőnek először is el kell ismernie, hogy fájdalmat okozott annak idején a férfinak. A férfinak pedig látnia kell, hogy a nő kész az általa okozott jogtalanságot jóvátenni. A nő gondolkozott egy ideig, a férje szemébe nézett és azt mondta: Sajnálom, amit okoztam neked. Szeretnék újra a feleséged lenni, és úgy foglak szeretni, hogy örülsz majd nekem, és rám bízod magad. De a férfit még ez sem hatotta meg. Ekkor a tanácsadó azt mondta neki: Nagyon nagy fájdalmat okozhatott neked, és nem akarod még 22
egyszer megélni ugyanazt. Ekkor a férfi szeme csillogni kezdett, a másik pedig folytatta: Akinek ilyen sok rosszat okoztak, az sokszor erkölcsi fölényben érzi magát a másikkal szemben, és fenntartja a jogát arra, hogy visszautasítsa a másikat, mintha nem lenne rá szüksége. És hozzátette: Az ilyen ártatlanság ellen a bűnösnek nincs esélye. Ez felébresztette a férjet, és úgy mosolygott, mint akit rajtakaptak. Odafordult a feleségéhez és a szemébe nézett. Ötven márka lesz, mondta a harmadik, mert pszichoterapeuta volt, és most tűnjetek el, és nem akarom tudni, hogyan alakult a kapcsolatotok. A kapcsolat azonban rosszul végződött. Egy évvel később a feleség felhívott és azt mondta, rákos, és megkérdezte, hogy eljöhet-e egy találkozóra. Együtt jöttek, és megkérdeztem a nőt, mit gondol, mi okozhatta a betegségét. Azt felelte, Úgy működött, mint egy gép, és azt mondtam neki: Nem, nem ez az oka. Mi az valójában? Gondolkodott kicsit és azt mondta: Teherbe estem a férjemtől. Azt akarta, hogy vetessem el a gyereket és meg is tettem. Erre azt feleltem: Ez az! Abban a pillanatban el kellett volna hagynod őt. Most pont az ellenkezője volt a helyzet. Most a nő volt az ártatlan, és a férfi a bűnös. Olyasmit követelt meg a nőtől, ami meghaladta az erejét, a nő pedig beleegyezett, hogy ne veszélyeztesse a kapcsolatot. Ezt feltártam nekik és azt mondtam: Válj el a férjedtől, vállald a bűnödet, a fájdalmadat, és a gyermek emlékére tegyél valami jót. Megkérdezte: Együtt nem tehetjük meg? Azt feleltem: De. A férjet azonban mindez nem érintette meg és nem mozdult meg benne semmi. Ezután elmentek. Később még egy kurzusra jelentkezett nálam a nő. Néhány héttel a kurzus előtt felhívott a fia és közölte, hogy meghalt így végződött. f. Megelőző szenvedés szakításkor A szemrehányásoktól való félelmükben és mivel attól tartanak, fájdalmat okoznak a másiknak, vannak, akik szakítás előtt sokáig szenvednek. Annyit, amennyi felér a másik fájdalmával, mintha így több joguk lenne megtenni ezt a lépést. Ezért tartanak olyan sokáig a válások Hiszen ilyenkor egy nagyobb, új területet, egy nagyobb, új territóriumot akarunk magunknak, és korlátozva, rabnak érezzük magunkat, mert 23
nem kezdhetünk hozzá anélkül, hogy a másiknak ártanánk vagy fájdalmat okoznánk neki. Amikor azután végre szakítunk, nemcsak nekünk lesz esélyünk és nemcsak mi vállaljuk egy új kezdet rizikóját, hanem akaratlanul a másik is új lehetőségeket kap. Ha azonban a másik bezárkózik és ragaszkodik a fájdalmához, megnehezíti a partnerének, hogy a saját útját járja. Ha viszont észreveszi az új esélyt, akkor a másikat is szabaddá teszi és tehermentesíti. Számomra minden bölcsesség közül a másoknak való megbocsátás a legszebb. Kibékít, akkor is, ha megmarad a szakítás. g. Lemondás a boldogságról, mint kiegyenlítési kísérlet Ami a kapcsolatokon belül a sikerhez helyes és fontos, azt sokszor egészen más összefüggésekre is átvisszük, amelyekben azonban abszurdak, például Istenre és a sorsra. Ha valaki nyert valamit és a másiknak ugyanabban az összefüggésben vesztesége van, lélekben ez a kettő összekapcsolódik és felébred a kiegyenlítés iránti szükséglet, mintha a mi nyereségünk a másik kárára történt volna. Ilyenkor rossz dolgok történnek. Ha például egy apa egészségesen tér haza a háborúból vagy a fogságból, míg mások meghaltak, az egyik lánynak az az ötlete támadhat, hogy ő fizessen meg azért, mert az apja hazatért, vagy maga az apa nem hajlandó elfogadni tovább az élet ajándékait. Vagy ha valakit életveszélyből mentenek meg, előfordulhat, hogy valamilyen tünettel fizet meg ezért, vagy korlátozza magát. Nagyon elterjedtek ezek a folyamatok a zsidóknál, akik túlélték a náci rezsimet, és már nem merik elfogadni a boldogságot, hiszen olyan sokak sorsa volt borzasztó. Ha van például a családban egy fogyatékos gyerek, a többi, egészséges testvér sokszor nem meri elfogadni saját egészségét és boldogságát, mert képzeletükben az él, hogy az ő egészségüknek és boldogságuknak a beteg testvérük fizeti meg az árát. Megpróbálják kiegyenlíteni azzal, hogy ők is betegnek (például depressziósnak) mutatják magukat vagy más módon korlátozzák a lehetőségeiket. Ez a dinamika olyan, mint egy belső tehermentesítés. A pszichoterápiában sokszor találkozhatunk ilyen folyamatokkal. 24
Az ilyen jellegű kiegyenlítésről akkor tudunk lemondani, ha metaszintre emelkedünk és a nyomás ellenére egészen más megoldást keresünk. A megoldás az, hogy az életet, a boldogságot, az egészséget ajándékként fogadjuk el anélkül, hogy azért fizetnünk kellene. Ez egy megalázó helyzet. Az a pozíció viszont, hogy ezt ki akarjunk egyenlíteni, túlzás. Ilyenkor olyasmiért próbálunk fizetni, amit ajándékba kaptunk. Ehhez egy kis történet: A kettős kiegyenlítés Egy nőnek volt egy jóravaló férje, akitől karácsonyra egy csodálatos arany nyakláncot kapott. A nő kicsomagolta és azt mondta: Csodálatos ez a nyaklánc!, majd megkérdezte: Mennyibe került? A férj azt felelte: Ötezer márkába. És hol vetted? A Bernhard ékszerészetben. Az ünnepek után a feleség elment az ékszerészhez és adott neki még ötezer márkát. (Szünet.) Ilyesmi megtörténik a sorssal kapcsolatban. Így zavarodunk össze, ha valamit azon az érvényességi körön túl alkalmazunk, amelyben értelme van. Hasonló a helyzet, amikor valaki más bűnét veszi magára, és azért fizet. Egy példa: Egypárnak gyermeke születik, így kénytelenek összeházasodni. A szülők boldogtalanok a házasságban. Ilyenkor a fiú vállalja a bűnösséget és szenvedni fog, hogy ezzel kiegyenlítse a szülők boldogtalanságát, amelyet ő okozott. Ha elfogadunk és megköszönünk, ha ajándékként tekintünk a dolgokra anélkül, hogy megfizetnénk értük, az megoldást jelent és egy egészen különleges beteljesítést. Ez a köszönet egy belső hozzáállás. Ez nem irányul valamire vagy valakire. Érzékeltetheti egy kép: valaki belemegy egy folyóba, és a folyó átsodorja a másik partra, ahol újra kilép a szárazföldre, majd fejet hajt a folyó előtt. A folyónak mindez mindegy. Ez a köszönet. 25
Egy példa: Fiatalkori barátokat együtt vittek el katonának, a háborúban leírhatatlan veszélyeket álltak ki és ketten közülük sértetlenül tértek haza. Egyikük azonban nagyon csendes lett, mert a legfontosabb az volt számára, hogy megmentették az életét. Egész további élete olyan volt számára, mint egy ajándék. A másik gyakran ült a törzsasztalánál és dicsekedett a hőstetteivel és a veszélyekkel, amelyekből megmenekült. Olyan volt, mintha mindezt hiába élte volna meg. PETRA: Ismerek valakit, akit kisfiúként a bátyja mentett ki a hóból. Az idősebb fiút később a nácik megölték. A fiatalabb testvérnek ezután mindig az volt az érzése, hogy neki nem lehet, nem szabad élnie. BERT HELLINGER: Ennek csak ahhoz van köze, hogy egyikük meghalt. Ilyenkor fontos az a mondat, hogy Halott vagy. Én még élek egy kicsit, azután én is meghalok. És esetleg azt is mondhatja: Fejet hajtok a sorsod előtt és mindig a bátyám maradsz. A vezeklés, mint vak kiegyenlítés: Ha meghal az anya gyermeke születésekor A vezeklés is próbálkozás, hogy kiegyenlítsünk valamit, de ez vakon, ösztönösen, irányítás nélkül történik. Különösen sokszor láthatjuk ezt a fajta kiegyenlítési próbálkozást olyan családokban, ahol a gyermek születésénél meghal az anya. Az életben maradó gyermek természetesen ártatlan az anyja halálában. Senkinek sem jutna eszébe, hogy emiatt bíróság elé állítsa, a gyerek azonban hiába tudja, hogy ártatlan, nem érez megkönnyebbülést. Szociális lényként tudja, hogy kötődik egy rendszerhez, amelyben az életét édesanyja életének rovására kapta meg. Nem tehet mást, mint hogy az életét mindig az anyja halálával összefüggésben látja, és sohasem szabadul meg a bűnösség nyomásától. Ilyen tragikus esemény után sokszor egy rossz dinamika érvényesül. A helyzetet úgy értelmezik, mintha a férj ösztönei ölték volna meg a feleséget, úgy is mondhatjuk, a férj feláldozta őt ösztöneinek. Közben pedig a szülők tisztában vannak a szerelem beteljesítésének kockázatával, és tudatosan vállalták ezt a veszélyt. Az ilyen gyilkosságról szóló elképzelés a 26
nőt is megfosztja értékeitől és sérti méltóságát. Az ilyen konstellációk felállításánál a nőkben nincs vád a férfival szemben, és teljesen tudatában vannak méltóságuknak. Ha azonban gyilkosságnak tekintik a történteket, az oda vezethet, hogy a következő generációk fiúgyermekei fognak érte bűnhődni és egy ilyen esemény sokszor több nemzedéken át hat Sokszor még az unokák vagy dédunokák oltják ki saját életüket egy ilyen nő halála miatt Ez egy primitív, ősi és vak formája a kiegyenlítésnek: valaki elmegy, és hogy helyreálljon az egyensúly, egy másik is elmegy. Amint teszünk valamit a bűnhődésért, elvész a tisztelet. Vannak, akik ilyenkor lemondanak a párkapcsolatról és a gyerekről például úgy, hogy papok lesznek, vagy olyan nőt vesznek feleségül, akinek nem lehet gyereke. Ha ilyen halál történik a rendszerben, az félelmet ébreszt és sokszor félelemből elhallgatják a történteket. Ez a legrosszabb kizárás egy rendszerből és ennek a legsúlyosabbak a következményei. Ha az ilyen körülmények között született gyerek korlátozza önmagát vagy öngyilkosságot követ el, akkor hiábavaló volt az anya áldozata, és még a gyermek boldogtalanságáért is ő lesz a felelős. A megoldás az, hogy az anya tiszteletre méltó helyet kap a rendszerben, és a gyermek azt mondja neki: Ha már életedet veszítetted a születésemkor, akkor ne történjen ez hiába. Épp azért, mert olyan nagy árat fizettél érte, megmutatom, hogy megérte. Elfogadom az életemet azon az áron is, amit te fizettél érte, és amit én fizetek, és kihozom belőle a legjobbat, a te emlékedre. Ez ugyanaz a szeretet, de más irányú. Ilyenkor a sorsszerű bűn nyomása lesz az élet motorja és ereje, ez pedig olyan tetteket tesz lehetővé, amelyekre mások soha nem lennének képesek. Ez megbékélést és békét hoz, és így jó hatása van az anya áldozatának. Példa az egyik szemináriumról: Alexis meséli, hogy édesapja korábban már házas volt, és a felesége meghalt az első gyermek születésekor a gyermekkel együtt. A származási család felállításában mindkét fiú és a szülők is ugyanabba az irányba néznek. 27
BERT HELLINGER: Ez egészen nyilvánvaló, a szülők és a két fiú is az első feleségre és a gyerekre néznek. Beállítja az anyát és a gyereket a konstellációba, és a többiekkel szemben ad nekik helyet. A család megkönnyebbülten bólint. Ez már a megoldás. Később a gyereket és az anyát az apa jobbjára állítja, a fiúkat pedig velük szembe, végül pedig a meghalt gyerek legidősebbként a fiúk jobbjára áll. Ezután szóba kerül Alexis bátyjának halálos betegsége. BERT HELLINGER: A konstellációból látszik, hogy a bátyád betegségének talán a rendszerből fakadó jelentősége van, és segítene a testvérednek, ha mesélnél neki erről. Talán kötődik az elhunythoz. És ha a halott testvér ott áll a képben, talán ő is meg tud állni. h. A sors elfogadása A sorsszerű nehézségeknek van egy olyan része is, ami a sajátunk, például egy öröklött betegség, egy háborúban szerzett csonkaság vagy nehéz gyerekkori körülmények. Ha fellázadok ez ellen a megváltoztathatatlan sors ellen, és küzdök vele úgy, hogy haragszom és másra tartok igényt vagy bűnösöket keresek, esetleg nem fogadom el életem részeként, akkor az abból fakadó erőre sem tehetek szert. Ahogy megmenthetnek anélkül, hogy megszolgáltam volna vagy hozzájárultam volna, vagyis kaphatok olyan ajándékot, amit mások nem, azt is el kell fogadnom, ha megkövetelik tőlem, hogy elviseljem valami negatívumnak a következményét, amit nem az én bűnöm okozott. A sors nem törődik sem az igényeinkkel, sem a jóvátételeinkkel. Sorsszerű bűnöknél az egyetlen kiút, ha alávetjük magunkat, ha beilleszkedünk egy átláthatatlan, nálunk nagyobb hatalommal bíró összefüggésbe, legyen az akár boldogságunk vagy boldogtalanságunk okozója. Az ilyen tettek alapjául szolgáló hozzáállást nevezem én alázatnak. Ez lehetővé teszi, hogy úgy és annyi időre fogadjam el az életemet és a boldogságomat, ahogy kapom, függetlenül az ártól, amit mások azért fizettek Ez teszi lehetővé azt is, hogy elfogadjak egy nehéz sorsot, ha én vagyok a soron következő. Ez az alázat komolyan megtapasztaltatja velünk, hogy nem mi határozzuk meg a sorsot, hanem a sors bennünket. És ez a megfelelő válasz a sorsszerű bűnösségre és ártatlanságra, és ez tesz az áldozattal egyenrangúvá. Lehetővé teszi, hogy tiszteljem, nem 28
úgy, hogy eldobom vagy korlátozom, amit kaptam az ő rovására, hanem épp azzal, hogy a magas ára ellenére is elfogadom, és azután továbbadok belőle valamit. A bűnhődés megsemmisíti a tiszteletet, és a tisztelet feleslegessé teszi a bűnhődést. A kiegyenlítődés az, ami a nagy egészhez való illeszkedést az erőm forrásává teszi. Ez ilyenkor pozitív kiegyenlítés, és ennek mindig jótékony a hatása. Egy példa: Egy fiatal férfi, vállalkozó, országában egy bizonyos termék kizárólagos terjesztője sportautóval érkezik és a sikereiről mesél. Nyilvánvaló, hogy tud valamit, és ellenállhatatlan sármja van. De iszik, és a könyvelője felhívja a figyelmét, hogy túl sok pénzt vesz ki a cégből magáncélokra és ezzel veszélybe sodorja a vállalkozását. Az eddigi sikerei ellenére titokban az a célja, hogy mindent újra elveszítsen. Kiderül, hogy az édesanyja elküldte az első férjét, mert gyenge embernek tartotta. Ezután ment hozzá a fiatalember apjához, és magával hozta az első házasságából született fiát is. Ez a fiú nem találkozhatott többé az igazi apjával és a mai napig nem vette fel vele a kapcsolatot. Azt sem tudta, hogy él-e. A fiatal vállalkozó észrevette, hogy nem mer tartósan sikeres lenni, mert úgy gondolta, hogy az életét a féltestvére boldogtalanságának köszönheti. A következő megoldást találta: először is felismerte, hogy a szülei házassága és az ő élete sorszerű kapcsolatban álltak azzal a veszteséggel, amit a testvére és annak apja el kellett, hogy szenvedjenek. Másodszor ennek ellenére igent tudott mondani saját boldogságára, és megmondta a többieknek, hogy ő is egyenjogú és egyenrangú kíván lenni velük. Harmadszor kész volt megtenni valami különlegeset a féltestvére felé annak elismeréseként, hogy kész kiegyenlíteni az adás és elfogadás egyensúlyát. Elhatározta, hogy megtalálja a bátyja eltűnt apját és közvetít közöttük. Visszatérek még egyszer ahhoz a dinamikához, amelyről az imént beszéltem. Azt mondtad, hogy édesanyád depressziós lett a születésed után. Ilyenkor az a tendencia, hogy a gyerek fizet ezért. MANUELA: Ez ahhoz hasonló, mint amikor az anya gyermekágyi depresszióban szenved? 29