SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLOS KÁROLY SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT SZAKMAI PROGRAMJA

Hasonló dokumentumok
Emberi Erőforrások Minisztériuma

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

Étkeztetés. Házi segítségnyújtás

Mándoki Térségi Szociális Központ

(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ

1. Általános rendelkezések

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

Az intézmény által nyújtott szolgáltatások

Az ellátott lakóhelyének közelében nyújtott szolgáltatások, az alapellátás intézményi rendszere

1. Általános rendelkezések

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete április 18-i ülésére

A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében

Ikt. /2018 Címzett: Gomba Község Képviselő - Tárgy: Beszámoló a gyermekjóléti és. Tisztelt Képviselő testület! testülete

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 10 /2007. ( VI.27. ) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások szabályozásáról

A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Tisztelt Képviselő-testület!

Beszámoló. Gyermekjóléti Szolgálat év. Mórichida

18. Idősek szociális ellátása

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Szociális segítő Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10

1. A rendelet hatálya. 2. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások formái

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. A költségvetési szerv működési területe: Alsózsolca Város közigazgatási területe

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2014. (III. 05.) számú. h a t á r o z a t a

I.fejezet A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.

SZAKMAI PROGRAM. Családok Átmeneti Otthona. Az intézmény alapítója: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete

Előterjesztés A képviselő-testület január 28-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

(1) Az Önkormányzat a személyes gondoskodás keretében a következő ellátásokat nyújtja:

Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő - testülete részére BESZÁMOLÓ

INTÉZMÉNYI STRUKTÚRÁK

1. 1 Az ellátások formái

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a évről ;

Az ember számára éltető erő, ha elfogadják. Nem tanácsokra vágyik, hanem meghallgatásra, megértésre. Tájékoztató

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Tóth József Alapszolgáltatási Központjának Szervezeti és Működési Szabályzata

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE

MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonpro

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL

POLGÁRMESTER Pécsely, Vásártér u. 148/a. Tel/fax:87/

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

BESZÁMOLÓ A LENGYELTÓTI ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT MUNKÁJÁRÓL

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 42/2007.(XII.19.) SZÁMÚ RENDELETE A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ SZO- CIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ

Keszthely város idősügyi helyzetének bemutatása. Nagy Bálint alpolgármester Idősügyi Tanács elnöke Keszthely, november 21.

Közhasznúsági jelentés 2006

Közhasznúsági jelentés 2005

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E

A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata

Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya

A L A P Í T Ó O K I R A T

TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA

(Egységes szerkezetben a 15/2014. (VI. 30.), a 23/2014. (VIII. 27.) a 4/2015.(III. 27.) a 16/2015.(VI. 29.) önkormányzati rendelettel)

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének Gondozási Központ, Családsegítő és Védőnői Szolgálat. Az étkeztetés célja, feladata

Vépi Családsegítő Szolgálat

A rendelet célja. A rendelet hatálya

Beszámoló a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálatainak

KIVONAT a Képviselő-testület június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2011.(IX.16.) önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő szeptember 21.

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-i soros ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez -

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK /2005. (IX..) számú rendelete

31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE

SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSOK INTÉZETE Sopron, Kossuth L. u. 10 Ciklámen Idősek Klubja Virágfüzér Sérültek Napközi Otthona

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

Püspökladány Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója évi felülvizsgálatának elfogadására

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-i ülésére

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége

2017. évi szakmai beszámoló. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő

Kartal Nagyközségi Önkormányzat 20/2004. /XII.15./ KT rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó alapellátásokról.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete december 19.-i ülésére

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

IDŐSEK KLUBJA MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

I. Fejezet Általános rendelkezések A rendelet hatálya. II. Fejezet Személyes gondoskodást nyújtó ellátások Az ellátások formái Alapszolgáltatások

ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 149/2013. (VIII. 28.) számú. h a t á r o z a t a

77. PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény

Átírás:

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLOS KÁROLY SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT SZAKMAI PROGRAMJA 1./ Az intézmény bemutatása: A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Szombathely Város közigazgatási területén biztosítja az étkeztetést, az idősek nappali ellátását, az idősek átmeneti elhelyezését, valamint a családok átmeneti elhelyezését, továbbá a Szombathely és Térsége Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás illetékességi területéhez tartozó kistérségi településekre is kiterjedően a családsegítést, a gyermekjóléti szolgáltatást, a házi segítségnyújtást és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást. Az intézmény neve: Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Székhelye: 9700 Szombathely, Széll K. u. 4. A szolgáltatások egy intézményi központtal 11 telephelyen kerülnek megszervezésre az alábbiak szerint: - Intézményi Központ és I. számú Gondozási Körzet 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 4. - II. számú Gondozási Körzet és II. számú Idősek Klubja 9700 Szombathely, Karmelita u. 2/C. - III. számú Gondozási Körzet és I. számú Idősek Klubja 9700 Szombathely, Gagarin u. 24. - IV. számú Gondozási Körzet 9700 Szombathely, Szőllősi stny. 36. - III. számú Idősek Klubja 9700 Szombathely, Váci Mihály u. 1-3. - IV. számú Idősek Klubja 9700 Szombathely, Barátság u. 22. - V. számú Idősek Klubja és Időskorúak Gondozóháza 9700 Szombathely, Pozsony u. 47. - I. számú Családsegítő Szolgálat és a Gyermekjóléti Központ I. számú Területi Irodája 9700 Szombathely, Szőllősi stny. 36. 1

- II. számú Családsegítő Szolgálat és a Gyermekjóléti Központ II. számú Területi Irodája 9700 Szombathely, Domonkos u. 5. - III. számú Családsegítő Szolgálat 9700 Szombathely, Kodály Z. u. 4. - Gyermekjóléti Központ III. számú Területi Irodája 9700 Szombathely, Nagy L. u. 20. - Családok Átmeneti Otthona 9700 Szombathely, Paragvári u. 86. Az intézmény filozófiája Az intézmény komplex segítséget nyújt a szolgáltatásait igénybe vevők önálló életvitelének és készségeinek erősítéséhez, segítő közösségek bevonásához, valamint ellátja a kliensek jogainak fokozott védelmét. A munka során kulcsfontosságú a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem, valamint a családok társadalmi helyzetének javítása. Az éves munkatervben vállalt feladatoknak keretet ad az intézmény Alapító Okirata, valamint a vonatkozó jogszabályok. A munkának irányt ad a szociális munka Etikai Kódexe. Az intézmény nemre, korra, társadalmi és etnikai hovatartozásra, vallási és világnézeti meggyőződésre, nemi irányultságra, fogyatékosságra és egészségi állapotra való tekintet nélkül, valamint bármely egyéb hátrányos megkülönböztetés kizárásával látja el feladatait. A szakmai tevékenység során a titoktartás és az információk felelős kezelése biztosított. Az intézmény a feladatellátás során tudatosan vállalja: - a szociális munka hármas eszköztárának ismereteknek, készségeknek és értékrendnek a folyamatos fejlesztését, - a szociális munka Etikai Kódexében rögzített normák betartását, - az önismeret és a személyiség folyamatos fejlesztését, - a szakmai tudás folyamatos gyarapítását, - a forrásrendszerekkel való kapcsolat kiépítését és formálását, - a kliensek problémamegoldó kapacitásának fejlesztését, - a hátrányos helyzetűek és kisebbségben élők társadalmi képviseletét, - a társadalmi normák, értékek közvetítését a kliensek felé, - a szociálpolitika formálását, - a társadalmi szolidaritás erősítését. Az intézmény által nyújtott szolgáltatások: - étkeztetés, - házi segítségnyújtás, - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, - idősek nappali ellátása, - idősek átmeneti elhelyezése, - családsegítő szolgáltatás, - adósságkezelési szolgáltatás, - gyermekjóléti szolgáltatás, 2

- gyermekjóléti központ, - családok átmeneti otthona, - helyettes szülői ellátás, - közösségi szociális munka, - speciális, egyéb szolgáltatások 2./ A szolgáltatások célja, feladata: Házi segítségnyújtás A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat három Gondozási Körzete Szombathely és Térsége Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulást alkotó településeken saját lakókörnyezetében biztosítja a házi segítségnyújtás szolgáltatást azon gondozásra szoruló időskorú, illetve egészségi állapotuk miatt rászoruló kérelmezők számára, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak; azokról a pszichiátriai, szenvedélybetegekről, fogyatékkal élőkről, akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek. A Nyugdíjas Bérlők Házában élő idős emberek számára folyamatos üzemmódban biztosítja a házi segítségnyújtás szolgáltatását. Cél: az ellátást igénybe vevők tanult és szerzett mentális és fizikai képességeinek minél hosszabb ideig tartó megőrzése, aktivitásuk szinten tartása, a mentális állapotuk karbantartása és segítségnyújtás ahhoz, hogy az igénybe vevő az önálló életvitelét lakásán, lakókörnyezetében, szükségleteinek megfelelően fenntarthassa. Étkeztetés Szombathely Város közigazgatási területén étkeztetés keretében gondoskodik azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről, akik azt önmaguk vagy eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, hajléktalanságuk miatt. A Központ megszervezi az étel házhozszállítását. Gondozási Körzetek: I. számú Gondozási Körzet Szombathely, Széll K. u. 4. II. számú Gondozási Körzet Szombathely, Karmelita u. 2/C. III. számú Gondozási Körzet Szombathely, Gagarin u. 24. IV. számú Gondozási Körzet Szombathely, Szőllősi stny. 36. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Az intézmény a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében gondoskodik azokról az időskorú, illetve egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak, azokról a pszichiátriai, szenvedélybetegekről, fogyatékkal élőkről, akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek. Cél: az ellátást igénybe vevőknek (akik a segélyhívó készülék használatára képesek) saját otthonukban az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás telephelye Szombathely, Karmelita u. 2/C. szám alatt található. A szolgáltatás diszpécserközpontja Szombathely, Hunyadi J. út 9. szám alatt található. 3

Ellátási területe a Szombathely és Térsége Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulást alkotó települések közigazgatási területe. Idősek nappali ellátása Az idősek nappali ellátása (Idősek Klubja) a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál, illetve felvehető az a 18. életévét betöltött személy is, aki egészségi állapotára figyelemmel szociális és mentális támogatásra szorul. Cél: az igénybe vevő mentális és fizikai képességének megőrzése, aktivitásának szinten tartása, mentális állapotának karbantartása. A saját otthonukban élők számára lehetőség biztosítása napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, hasznos és tartalmas időtöltésre, alapvető higiénés szükségletek kielégítésére. A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat gondozási körzeteiben a város különböző pontjain öt Idősek Klubját működtet, mellyel szinte teljesen lefedi a város észak, kelet és nyugat irányú területeit. Ellátási területe: Szombathely város közigazgatási területe. Idősek Klubjai: I. számú Idősek Klubja Szombathely, Gagarin u. 24. II. számú Idősek Klubja Szombathely, Karmelita u. 2/C. III. számú Idősek Klubja Szombathely, Váci M. u. 1-3. IV. számú Idősek Klubja Szombathely, Barátság u. 22. V. számú Idősek Klubja Szombathely, Pozsony u. 47. Időskorúak Gondozóháza Az Időskorúak Gondozóháza azoknak az időskorú, illetve 18. életévüket betöltött személyeknek nyújt teljes körű (fizikai, egészségügyi, mentális) ellátást átmeneti jelleggel, akik önmagukról betegségük miatt, vagy más okból otthonukban időlegesen nem képesek gondoskodni, ellátásukat a házi segítségnyújtás keretében nem lehet megoldani, a rehabilitációs idő alatt állapotuk javulása várható. Az ellátást igénybe vevő személy emberi és állampolgári jogainak érvényesülése mellett, az egyén autonómiáját elfogadva, a szükségletekhez igazodva biztosítja az ellátott korának, fizikai, egészségi, mentális állapotának megfelelő, személyre szabott gondozását. Az elhelyezésre legfeljebb 1 évig kerülhet sor, amely további 1 évvel meghosszabbítható, ha az ellátást igénybe vevő a családi környezetébe nem helyezhető vissza, illetve ha más személyes gondoskodást nyújtó intézményben nyer elhelyezést. Az új intézményben történő elhelyezésig az igénybe vevő ellátását változatlan feltételekkel kell biztosítani. Ellátási területe: Szombathely város közigazgatási területe Az Időskorúak Gondozóháza Szombathely, Pozsony u. 47. szám alatt található. Családsegítő szolgálat A családsegítő szolgáltatás segítséget nyújt az illetékességi területén élők számára a szociális és mentálhigiénés problémák, illetve a krízishelyzet megoldásában az ilyen élethelyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszert működtet. A jegyző, a szociális és egészségügyi szolgáltatók, a 4

gyermekjóléti szolgálatok, a pártfogói felügyelői és a jogi segítségnyújtói szolgálat jelzi, a társadalmi szervezetek, egyházak és magánszemélyek jelezhetik a családsegítést nyújtó szolgáltatónak, ha segítségre szoruló személyről, családról szereznek tudomást. A családsegítés keretében biztosítani kell: - szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást, - a pénzbeli és természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezését, - a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítését, - közösségfejlesztő, valamint egyéni és csoportos terápiás programok szervezését, - a tartós munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer- problémákkal küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtását, - a családokon belüli kapcsolaterősítést szolgáló közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő mediációs programokat. I. számú Családsegítő Szolgálat Szombathely, Szőllősi stny. 36. II. számú Családsegítő Szolgálat Szombathely, Domonkos u. 5. III. számú Családsegítő Szolgálat Szombathely, Kodály Z. u. 4. Adósságkezelési szolgáltatás Az adósságkezelési szolgálat célja a lakossági közüzemi díjhátralékok csökkentése, az adósságproblémával küzdő háztartások problémáinak komplex, a szociális munka eszköztárával történő kezelése. I. számú Családsegítő Szolgálat Szombathely, Szőllősi stny. 36. II. számú Családsegítő Szolgálat Szombathely, Domonkos u. 5. III. számú Családsegítő Szolgálat Szombathely, Kodály Z. u. 4. Gyermekjóléti szolgálat A szolgáltatás alapvető célja a gyermekek családjukban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek mindenekfelett álló érdekét figyelembe véve. A fenti cél megvalósítása érdekében az alábbi feladatokat látja el: - közreműködik a szolgáltatást igénylő gyermekek és családjaik gondjainak rendezésében, az életüket hátrányosan befolyásoló okok feltárásában és megszüntetésében, mentálhigiénés problémáik megoldásában; - figyelemmel kíséri az egyének, családok és hátrányos helyzetű csoportok szociális viszonyainak alakulását; - az egészséges életmóddal összefüggő helyi felvilágosító és prevenciós tevékenységgel közreműködik a társadalmi beilleszkedési zavarok csökkentésében; - életvezetési, valamint pszichológiai és jogi tanácsadást szolgáltat; - tájékoztatást nyújt a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról, ellátásokról; - megszervezi a családtervezési, pszichológiai, nevelési, egészségügyi, mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadást és az ezekhez való hozzájutást; 5

- feltérképezi, és folyamatosan figyelemmel kíséri az illetékességi területén élő gyermekek szociális helyzetét, életkörülményeit és veszélyeztetettségét; - segíti a nevelési-oktatási intézmények gyermekvédelmi feladatainak ellátását; - a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében családgondozói és utógondozói tevékenységet folytat; - szabadidős programokat szervez, illetve ezekről információt nyújt; - a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében észlelő- és jelző rendszert működtet; - a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében családgondozói tevékenységet folytat. Gyermekjóléti központ Célja, hogy a gyermekjóléti szolgálat általános szolgáltatási feladatain túl a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújtson. Ennek megfelelően utcai és lakótelepi szociális munkát, kórházi szociális munkát, kapcsolattartási ügyeletet és készenléti szolgálatot biztosít. Gyermekjóléti Központ I. számú Területi Irodája Szombathely, Szőllősi stny. 36. Gyermekjóléti Központ II. számú Területi Irodája Szombathely, Domonkos u. 5. Gyermekjóléti Központ III. számú Területi Irodája Szombathely, Nagy L. u. 20. Családok Átmeneti Otthona A Családok Átmeneti Otthona önálló szakmai egységként működik, önálló telephelyen, 40 férőhely kialakításával. Az otthontalanná vált szülő kérelmére, együttesen helyezhető el a gyermek és szülője, valamint legfeljebb 21. életévének betöltéséig a gyermek nagykorú testvére, ha az elhelyezés hiányában lakhatásuk nem lenne biztosított, és a gyermeket emiatt el kellene választani szülőjétől. Az otthon befogadja a krízishelyzetben lévő bántalmazott vagy várandós anyákat is, és a szülészetről kikerülő anyát és gyermekét, valamint a várandós anya kérelmére az anya élettársát vagy férjét. A Családok Átmeneti Otthona szolgáltatásainak igénybevétele maximum 12 hónap, amely indokolt esetben egy alkalommal, 6 hónappal, illetve a tanév végéig meghosszabbítható. Külön együttműködési megállapodás értelmében a szombathelyi lakóhellyel rendelkező, és az óvoda nyitvatartási idején túl az óvodában hagyott gyermeket befogadja, és haladéktalanul intézkedik a családba visszajuttatásról, ha ez nem lehetséges, akkor a megfelelő gyermekvédelmi intézkedésre tesz javaslatot. A külön megállapodás alapján biztosított ellátás maximum 24 óráig tarthat. A szülői felügyelet nélkül maradt kiskorúakat befogadja és intézkedik a családba visszajuttatásról, vagy a megfelelő gyermekvédelmi intézkedést kezdeményezi. Az otthonban folyó gondozás célja: - az ellátásra szoruló családok lakhatásának biztosítása, - segítségnyújtás a család otthontalanságának megszüntetéséhez, - segítség krízishelyzet kezeléséhez, a jövő tervezéséhez, - a társadalomba történő visszailleszkedés elősegítése, - az otthonban töltött idő alatt a gyermeki jogok minél teljesebb érvényesülése. 6

Az otthon feladata: - az ellátást igénylő gyermek átmeneti gondozása, - segítségnyújtás a szülőnek gyermeke ellátásához, gondozásához, neveléséhez, - a szülő és gyermeke számára az együttes lakhatás és a szükség szerinti ellátás biztosítása, - a szülőnek és gyermekének pszichológiai, mentálhigiénés és jogi segítségnyújtás biztosítása, - a közösségi szobában gyermekfoglalkozások és egyéb közös programok megtartásának elősegítése, - tisztálkodási, mosási, főzési lehetőség biztosítása, - textíliával történő ellátás igény, illetve rászorultság esetén, - krízis helyzet esetén ruházat és élelmiszer biztosítása elsősorban karitatív szervezeteken keresztül, illetve saját készletből, - az elsősegélyhez szükséges felszerelések biztosítása, és az orvosi ellátáshoz juttatás elősegítése, - a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatokkal, az adósságkezelő szolgálattal valamint a segítségnyújtásba bevont személyekkel és intézményekkel történő együttműködés a lakhatás megoldatlanságának megszüntetésében. - az otthon segítséget nyújt a család helyzetének rendezésében, munkahelykeresésben, gyermek veszélyeztetettségének megszüntetésében, illetve mérséklésében, újabb veszélyeztetettség kialakulásának megakadályozásában. Rendkívüli élethelyzet esetén a gondozók és családgondozók ellátják a gyermek felügyeletét, szükség szerint teljes körű ellátásban vesznek részt. Családok Átmeneti Otthona Szombathely, Paragvári u. 86. Helyettes szülői ellátás A szolgáltatás célja: A szülői felügyeletet gyakorló szülő távollétében a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését elősegítő, az életkorának, egészségi állapotának és egyéb szükségleteinek megfelelő étkeztetésről, ruházattal való ellátásáról, mentálhigiénés és egészségügyi ellátásáról, gondozásáról, neveléséről, lakhatásáról való gondoskodás. Feladata: A gyermekek átmeneti gondozásának megszervezése a helyettes szülőnél. A helyettes szülő a családban élő gyermek átmeneti gondozását saját háztartásában biztosítja. A helyettes szülő tevékenysége a gyermekjóléti alapszolgáltatások közül a személyes gondoskodást nyújtó átmeneti gondozás egyik formája. Gyermekjóléti Központ I. számú Területi Irodája Szombathely, Szőllősi stny. 36. 3./ A megvalósítani kívánt program konkrét bemutatása, a létrejövő kapacitások, a nyújtott szolgáltatáselemek, tevékenységek bemutatása: Az étkeztetés szolgáltatásának működési területe: Szombathely 7

A házi segítségnyújtás szolgáltatását igénylő települések: Szombathely, Acsád, Balogunyom, Bucsu, Csempeszkopács, Dozmat, Felsőcsatár, Gyanógeregye, Horvátlövő, Ják, Kisunyom, Meszlen, Narda, Nemesbőd, Nemeskolta, Pornóapáti, Rábatöttös, Rum, Salköveskút, Sé, Sorkifalud, Sorkikápolna, Sorokpolány, Söpte, Szentpéterfa, Torony, Vasasszonyfa, Vaskeresztes, Vassurány, Zsennye A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást igénylő települések: Szombathely, Acsád, Balogunyom, Bucsu, Csempeszkopács, Dozmat, Felsőcsatár, Gyanógeregye, Horvátlövő, Ják, Kisunyom, Meszlen, Narda, Nemesbőd, Nemeskolta, Pornóapáti, Rábatöttös, Rum, Salköveskút, Sé, Sorkifalud, Sorkikápolna, Sorokpolány, Söpte, Szentpéterfa, Tanakajd, Táplánszentkereszt, Torony, Vasasszonyfa, Vaskeresztes, Vassurány, Vasszécseny, Vát, Zsennye Az idősek nappali ellátásának működési területe: Szombathely Az Időskorúak Gondozóháza működési területe: Szombathely Családsegítés szolgáltatást igénylő települések: Szombathely, Acsád, Balogunyom, Bucsu, Csempeszkopács, Dozmat, Felsőcsatár, Gencsapáti, Gyanógeregye, Horvátlövő, Ják, Kisunyom, Meszlen, Narda, Nárai, Nemesbőd, Nemeskolta, Perenye, Pornóapáti, Rábatöttös, Rum, Salköveskút, Sé, Sorkifalud, Sorkikápolna, Sorokpolány, Söpte, Szentpéterfa, Tanakajd, Torony, Vasasszonyfa, Vaskeresztes, Vassurány, Vasszécseny, Vasszilvágy, Vát, Zsennye Gyermekjóléti szolgáltatást igénylő települések: Szombathely, Acsád, Balogunyom, Bucsu, Csempeszkopács, Dozmat, Felsőcsatár, Gencsapáti, Gyanógeregye, Horvátlövő, Ják, Kisunyom, Meszlen, Narda, Nárai, Nemesbőd, Nemeskolta, Perenye, Pornóapáti, Rábatöttös, Rum, Salköveskút, Sé, Sorkifalud, Sorkikápolna, Sorokpolány, Söpte, Szentpéterfa, Tanakajd, Torony, Vasasszonyfa, Vaskeresztes, Vassurány, Vasszécseny, Vasszilvágy, Vát, Zsennye Adósságkezelési szolgáltatás működési területe: Szombathely Családok Átmeneti Otthona működési területe: Szombathely Helyettes szülői ellátás működési területe: Szombathely Az étkeztetés biztosításakor a normál mellett két diétás étrenddel tudjuk a felmerülő igényeket kielégíteni az év minden napján. Az ebédet szállítással igénybe vevők kiszolgálása gépkocsikkal történik. A házi segítségnyújtás keretébe tartozó gondozási tevékenységek: - Személyes kapcsolat kialakítása és fenntartása (a gondozott személy és családtagjainak megismerése, folyamatos együttműködés, besegítés a családtagoknak a gondozási feladatok elvégzésébe) 8

- A háziorvos által előírt gondozási, alapápolási feladatok ellátása (gyógyszer felíratás, kiváltás, adagolás, ellenőrzés, a segédeszközök felíratása, kiváltása, használatuk elsajátításának segítése, pelenkázás, öltöztetés, az étkezés segítése, diéta betartatása, folyadékpótlás, vérnyomás- és vércukorszint-mérés, folyamatos kapcsolattartás a háziorvossal, szükség esetén a szakorvosi ellátásokra beutaló kérése, kíséret biztosítása, sétáltatás az erőnléti állapot fenntartása céljából) - A személyi és lakókörnyezeti higiéné megtartása (fürdetés, mosdatás, hajmosás, körömápolás, szükség esetén manikűrös és pedikűrös szakember közvetítése, ruházat mosása, vasalása, takarítás, mosogatás, porszívózás, a vizes helyiségek rendbetétele, a napi életvitelhez hozzátartozó rend fenntartása) - Közreműködés a háztartás vitelében (bevásárlás, főzés előkészítése, hivatalos ügyek intézése, csekkek feladása, tüzelő beszerzése, növényápolás segítése, öntözés) - Segítségnyújtás vészhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve a kialakult vészhelyzet elhárításában (akadálymentes környezet biztosítása, fokozott odafigyelés a háztartási készülékek használatára, szükség esetén ügyeletes orvos, mentő hívása, hozzátartozók értesítése, illetékes szakember bevonása) - Részvétel a szabadidős, foglalkoztató programok szervezésében (indokolt esetben kíséret biztosítása pl. temetőbe, fodrászhoz, stb.) A felsorolt házi segítségnyújtás keretébe tartozó tevékenységek fő célja nem a hozzátartozók teljes körű tehermentesítése vagy kizárása a gondozási feladatokból, hanem a szükséges mértékű segítség nyújtása az ellátás zavartalan biztosítása érdekében. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a szolgáltatást igénybe vevő saját otthonában önálló életvitele mellett felmerülő krízishelyzetek (pszichés probléma, betegség, rosszullét, segítés a lefekvésben, felkelésben stb.) elhárítása céljából nyújtott eljárási forma. A külső szolgáltató által működtetett diszpécserközpont dolgozója felügyeli a riasztást és a jelzést követően az intézmény ügyeletes gondozójával maximum 30 percen belül gépkocsival érkezik a riasztás helyszínére, ahol a gondozó megteszi a szükséges intézkedéseket. Az intézmény által működtetett öt Idősek Klubjában a férőhelyek száma 270, ebből 14 fő demens személy ellátására van lehetőség. A klubtagok közel 70%-a nő, melynek magyarázata, hogy hazánkban a nők születéskor várható élettartama csaknem 10 évvel magasabb a férfiakénál. Jellemző a Klubok működésére a multimorbiditás, amely a klubtagok 45%-át érinti. Számukra a prevenciós szolgáltatások biztosítottak. Az Idősek Klubja az ellátást igénybe vevők részére megszervezi a szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatásokat, melyek a következők: - igény szerint étkeztetés biztosítása, - mentális gondozás, egyéb szolgáltatások biztosítása (mosás, tisztálkodás), - szabadidős programok szervezése, - szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése, - szükség szerint a szociális ellátásokhoz való hozzájutás segítése, 9

- hivatalos ügyek intézésének segítése, - munkavégzés lehetőségének szervezése, - életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése, - önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése, - pszichológiai, jogi tanácsadás. A demens személyek nappali ellátásának szabályai: A demens személyek nappali ellátása a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum, vagy a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, vagy pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos demencia kórképet megállapító szakvéleményével rendelkező személyeket láthat el. A demens ellátás értékeken alapuló személyközpontú gondoskodás. Személyközpontú szociális munka érvényesülése a demens nappali ellátás során: Kommunikáció a szolgáltatást igénybe vevőkkel - partnerség - odaforduló figyelem - korrekt információ Empátia és a szolgáltatást igénybe vevő szempontjainak figyelembevétele - megértés - empátiás készségek fejlesztése Gondozás légköre - pozitív gondozási légkör megteremtése - elfogadó gondozási attitűd Respektus - a szolgáltatást igénybe vevőt autonóm felnőttnek kell tekinteni - el kell kerülni a paternalisztikus gondozási attitűdöt és a lekezelő megnyilvánulásokat Képessé tevés (empowerment) - megerősíteni a szolgáltatást igénybe vevő autonómiáját - ösztönözni az önálló erőfeszítést Közösségi részvétel ösztönzése - változatos közösségi programok kialakítása és azokba a szolgáltatást igénybe vevők bevonása - nyitott klub koncepciójának érvényesülése Problémás viselkedés kezelése - megfelelő gondozási stratégiák kialakítása - szükség esetén pszichiáter orvos bevonása Hozzátartozók bevonása - a klub életébe aktívan bevonódjanak - érdemi kapcsolattartás kialakítása - felvilágosítás, tudatosítás, segítés 10

Csoport munka - minden dolgozó fontos a demens ellátásban. Gondozási tervek fontos része a demens ellátásban: élettörténeti elemek személyiség tényezők feltárása életviteli stílus egyéni érdeklődés megtartott képességek változások folyamatos nyomon követése naponta egyéni és csoportos foglalkozások, heti tervek alapján kell megszervezni és lebonyolítani folyamatos gondozói felügyelet a nyitvatartási idő alatt Az ellátottak állapot-felmérési módszerének bemutatása: Az ellátottak állapotfelmérése Mini-mentál teszt segítségével történik. A Mini-mentál teszt egy a 70-es évekből származó gyors kognitív teszt, amit főként a demenciák azonosítására és súlyossági fokuknak megítélésére használnak az orvosi, klinikai pszichológusi és neuropszichológusi gyakorlatban. A teszt részfeladatai az orientációt, a figyelmet, a központi végrehajtót, a gyorsasszociációk kiépítésének képességét, a megnevezési valamint az analizálószintetizáló képességet vizsgálják. A teszt előnye, hogy a teszt felvétele nem tart tovább 10 percnél, pontozása egyszerű, átlátható, a tévedési lehetőség alacsony. Az ellátottak meglévő képességeinek megőrzésére és fejlesztésére irányuló program bemutatása: Alapvető cél, hogy a foglalkozások elősegítsék az ellátottak meglévő képességeinek stabilizálását, a lehetséges mértékig fejlesztését, esetleg a már elmaradt képességek újbóli felszínre hozását. Ennek érdekében a fejlesztési programok az alábbi elemeket tartalmazzák: Mozgásterápia (mozgásterapeuta irányításával) Orlich-féle mozgásterápia: lényege, az egyes kifejező mozgások, mozdulati egységek, testhelyzetek és mozgásegyüttesek megtanítása, újratanulása. Módszerek pl.: labdajáték, hullahopp karika használata, egyensúly-gyakorlatok, stb. Zeneterápia Olyan pszichoterápiás eljárás, amely a zenét eszközként használja komplex személyiségfejlesztés vagy gyógyító tevékenység keretében. A zene eszköz az élménykeltésben és az élményfeldolgozásban, mint nonverbális terápia hatékony módszer. A hangulati és érzelmi életen keresztül jut el hozzájuk, oldja a pszichés merevséget vagy lágyítja azt. Aktív zeneterápián az éneklést, hangszeres zenélést, passzív zeneterápián a zenehallgatást értjük. Biblioterápia Az olvasmányok kiválasztásánál a demens személyek érdeklődési körének, mentális állapotának megfelelően kell dönteni. Tartalmuk különböző lehet, pl.: mesék, rövid anekdoták, stb. A mindennapok során folyamatosan kell törekedni a memória erősítésére, régi ismeretek, ismerősök felidézésére. 11

A demens személyek biztonságának fontos része a tájékozódás segítése is. A biztonságos tárgyi környezet bemutatása: Az ellátásra szolgáló helyiség tárgyi feltételei elősegítik a demens ember könnyű és biztonságos közlekedését, tájékozódását, hozzájárulva ezzel is biztonságérzete növeléséhez. Alapvető szempont a stabil környezet megteremtése, a berendezési tárgyak állandósága, irányjelzők alkalmazása, strukturálisan egyszerű, jól átlátható, biztonságos berendezés székek, fotelok, asztalok lekerekített formájúak, stabil lábazatúak. A tárgyak, amelyek között napközben tartózkodnak a demens személyek, úgy kerülnek elrendezésre, hogy azok ne jelentsenek balesetveszélyt. Csúszást, elesést okozó tárgyak nincsenek a klubban, pl. szőnyeg, vezeték, küszöb, stb. Törekedni kell arra, hogy a tárgyak a megszokott helyen legyenek, a klubban ne legyen zsúfoltság. A klub helyiségei megfelelő nagyságúak, világosak, barátságosak. A területileg illetékes szakorvosi ellátással való együttműködés módja: A demens ellátásban részesülők ellátási színvonalának biztosítása érdekében a klub vezetője rendszeres és tartalmi kapcsolatot tart a városi pszichiátriai szakellátással, illetve az illetékes demencia centrum szakembereivel. Évente megszervezi az ellátottak állapotfelmérését. A népesség öregedése világjelenség: a születésszám csökken, a krónikus betegségek kezelése széles körben alkalmazott, a halálozások későbbi életkorra tolódnak. A Gondozóház szakmai tevékenysége pillanatnyilag megfelel az elvárásoknak, a feltételek kielégítik az igényeket. A jövőbeni továbblépés tervezésekor figyelmet kell fordítani a felvételi lehetőségek bővítésére. Ehhez szükséges a megfelelő személyi és tárgyi feltételek biztosítása. A nyújtott szolgáltatáselemek, tevékenységek: fizikai, mentális és életvezetési segítség (testi szellemi funkciók helyreállítása és szinten tartása); teljes körű ápolás, gondozás biztosítása; legalább napi háromszori étkezés biztosítása, indokolt esetben diétás étkezés; személyi higiéné biztosítása, textíliával való ellátás (ruházat, ágynemű, textília, tisztálkodáshoz szükséges anyagok biztosítása); egészségügyi ellátás - egészségmegőrzést szolgáló felvilágosítás, - orvosi ellátás - az ellátást igénybe vevő egészségi állapotának rendszeres ellenőrzése, orvosi tanácsadás, szűrések, gyógyszerrendelés, valamint szükség esetén az egészségügyi szakellátásba történő beutalás; - szükség szerinti alapápolás biztosítása (személyi higiéné biztosítása, gyógyszerezés, étkezésben, folyadékpótlásban, hely- és helyzetváltoztatásban, valamint a kontinenciában való segítségnyújtás biztosítása); - szakorvosi, illetve sürgőségi ellátáshoz való hozzájutás segítése; - kórházi kezeléshez való hozzájutás segítése; - gyógyszerellátás; - gyógyászati segédeszközök biztosítása; mentálhigiénés ellátás biztosítása (egyéni segítő beszélgetés, mentálhigiénés foglalkozás); közösségi együttlét biztosítása (társalgó, foglalkoztató); 12