MÓDOSÍTOTT SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT



Hasonló dokumentumok

KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA

Tárgy : Alapító Okirat módosítása elfogadása

ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetben a január 30-i, illetve a szeptember 1-jei, valamint a július 1-jei módosítással

MUNKAKÖRI LEÍRÁS. részére OM:.. 1. A munkahely pontos megnevezése: Élı Forrás Alapfokú Mővészeti Iskola

1. sz. melléklet EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A l a p í t ó O k i r a t

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA RÁBATAMÁSI

NYITNIKÉK ÓVODA ÉVI MUNKATERVE

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására

ALAPÍTÓ OKIRAT. (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva december 19-én)

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

A l a p í t ó O k i r a t

KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet)

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Sárospatak Város Polgármesterétıl


Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 132/2013. (VII.15.) HATÁROZATA

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés augusztus 28-i ülésére

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

pdfmachine trial version

Derkovits Gyula Általános Iskola

Tisztelt Képviselő-testület!

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-i rendkívüli üléséről.

évi XC. törvény 6. (2) bek.

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

Sárospatak Város Polgármesterétıl

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/

A Polgármesteri Hivatal ügyrendje

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 24-i ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének július 15-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára

BAKONY-VÖLGYE ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA

Szervezeti és Mőködési Szabályzat 1. számú módosítása

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

napirendi pont ELİTERJESZTÉS

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

NYÍREGYHÁZI FİISKOLA EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

A Petıfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

SZMSZ 2. sz. függelék. A Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Mőködési Szabályzata (ügyrend)

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Röszke Község Polgármesteri Hivatalának munkarendje, ügyrendje, valamint az Önkormányzat bélyegzıhasználatának rendje. I. Általános szabályok

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók nevelésének, oktatásának oktatáspolitikai irányelvei

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 5/2006. (III. 09.) sz. önkormányzati rendelete

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás

Ügyszám: 08-8/708-3/2013. A L A P Í T Ó O K I R A T

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának december 17-i ülésére

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

ALAPÍTÓ OKIRAT. Pesterzsébet Önkormányzatának Humán Szolgáltatások Intézménye

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i munkaterv szerinti ülésére

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: március 1.

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

Tisztelt Képviselő-testület!

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Német Nemzetiségi Óvoda-konyha Gyermekvár Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 156/2013. (X. 31.) HATÁROZATA

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a

5650 Mezıberény, Puskin u Mezıberény, Petıfi u. 27.

Átírás:

Nyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net Ügyiratszám: /2012 MÓDOSÍTOTT SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2012. augusztus 23. Gyırné Varga Kornélia óvodavezetı

2 AZ SZMSZ ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ FONTOSABB JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE 1. A közoktatásról szóló 1993. évi LI törvény 2. A közoktatásról szóló 1993. évi LI. törvény végrehajtásáról szóló 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet 3. A nevelési-oktatási intézmények mőködésérıl szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM. rendelet 4. 2005. évi C. törvény 6. (2) bek. 5. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi III. törvény 6. 138/1992. (. 8.) Korm. rendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi III. Törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben 7. A gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi I. törvény 8. Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (II. 19.) Korm. rendelet 9. A katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól szóló 44/2007. (II. 29.) OKM rendelet. 10. A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LIII. törvény. 11. Az egyes vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségekrıl szóló 2007. évi CLII. törvény 12. Egyes gazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvény megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi C. Törvény 13. A közoktatás minıségbiztosításáról és minıségfejlesztésérıl szóló 3/2002 (II.15.) OM rendelet 14. Az egyenlı bánásmódról és esélyegyenlıség elımozdításáról szóló 2003. évi CV. Törvény 15. 137/1996. (VIII.28.) Korm. rendelet az óvodai nevelés alapprogramjának kiadásáról

3 1. Az intézmény alaptevékenysége Létrehozása: Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselı-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok (105/1979. OM. utasítás)alapján 1979. évben, Budapest. ker. Tanács VB által alapított, jelenleg összevont óvodaként mőködı intézmény számára az Államháztartásról szóló 1992. évi VIII. Tv. 88. (3) bekezdés elıírásai, továbbá a Közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LI. Tv. 37. (5) bekezdésének megfelelıen elvégzett felülvizsgálat alapján, a 277/1994. (IV.05.) Ök. Sz., a 227/1996. (V.22.) Ök.sz., az 575/1996. (II.18.) Ök.sz., a 144/1997. (IV.09.) Ök.sz., a 390/1998. (VII.08.) Ök.sz., a 233/1999. (VII.14.) Ök.sz., a 154/2001. (VI.20.) Ök.sz., a 228/2003. (VII.17.) Ök.sz., a 330/2003. (II.11.) Ök.sz., a 76/2004. (II.26.) Ök.sz., a 307/2004. (I.09.) Ök.sz., 220/2005. (VI.16.) Ök.sz., a 169/2006. (V.18.) Ök.sz., a 186/2007. (V.31.) Ök.sz., a 330/2007. (.25.) Ök.sz., a 30/2008. (I.24.) Ök.sz., a 304/2008. (I.11.) Ök.sz., a 144/2009. (V.14.) Ök.sz., a 234/2009. (VII.09.) Ök.sz., a 269/2010. (I.11.) Ök.sz., a 21/2011. (I.27.) Ök.sz., a 80/2011. (II.24.) Ök.sz., a 149/2011. (IV.21.) Ök.sz., a 204/2011. (V.19.) Ök.sz., valamint a./2011. () Ök.sz. határozattal módosított 654/1992. (I.24.) Ök.számú határozatával jóváhagyott Alapító Okiratot adja ki. 1. A költségvetési szerv neve: székhelye Nyitnikék Óvoda 1203 Budapest., Kossuth L.u.3. telephelye(i): 1203 Budapest., János u.2. Zöld Ovi tagóvoda, 1201 Budapest., Torontál u.7. Zöld Ovi tagóvoda, 1203 Budapest., Csepeli átjáró 10/a tipusa: óvoda OM azonosítója 034710 2 A költségvetési szerv fenntartója, az alapítói jog gyakorlója, irányító és felügyeleti szerve: Budapest Fıváros. kerület Pesterzsébet Önkormányzata Képviselı-testülete 1201 Budapest., Kossuth L. tér 1. 3. A költségvetési szerv mőködési köre: Budapest. kerület 4. A költségvetési szerv jogállása, jogköre, besorolása: a.) jogi személyisége: önálló jogi személy

4 b.) gazdálkodási jogköre: önállóan mőködı költségvetési szerv, elıirányzata felett teljes jogkörrel rendelkezik, pénzügyi gazdasági feladatait a. kerületi GESZ, mint önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. c.) bérgazdálkodási jogköre: önálló bér - és létszámgazdálkodó 5. A költségvetési szerv jogszabályban (1993. évi LI törvény a közoktatásról) meghatározott közfeladata: Az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelı intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda a gyermek három éves korától ellátja a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermek napközbeni ellátásával összefüggı feladatokat is. a. Alaptevékenysége: Szakágazat megjelölése: 851020 Óvodai nevelés TEÁOR szerinti besorolás: 8510 Iskolai elıkészítı oktatás 851011 Óvodai nevelés, ellátás 851012 Sajátos nevelési igényő gyermekek óvodai nevelése, ellátása Fogyatékosság típusok: a.) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes elıfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd, b.) a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd. 562912 Óvodai intézményi étkeztetés 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb idıtartamú foglalkoztatása Az intézmény gyermeklétszáma maximum 479 fı Óvodai csoportok száma: Húsz Speciális képzési formák: személyiségfejlesztı, tehetséggondozó, felzárkóztató program 6. A feladatellátást szolgáló vagyon és vagyon feletti rendelkezési jog a.) A feladatok ellátásához az intézmény rendelkezésére áll: - a 170204/57 helyrajzi számú, Kossuth L.u. 3.sz. alatti a bölcsıdével közösen használt 7692 m 2 telekmérető ingatlan, a rajta álló 799 m 2 beépített alapterülető épülettel és a bölcsıde által használt 1190 m 2 beépített alapterülető épületbıl 51 m 2 alapterülető épületrész, valamint a 170204/61 helyrajzi számú, János u. 2. sz. 4900 m 2 telekmérető ingatlan, a rajta álló 979 m 2 beépített alapterülető épület, - a 177879/1 helyrajzi számú, Vágóhíd u. 18-26. sz. alatti, társasházi közöstulajdonban lévı, a 20130m 2 telekmérető ingatlan 8847/100000 tulajdoni része, a rajta álló 177979/1/J/1 helyrajzi számú, külön tulajdonú, 391m 2 beépített alapterülető épület, - a 170013/5 helyrejzi számú, Csepeli átjáró 8-10. sz. alatti, társasházi közös tulajdonban lévı, 2446m 2 telekmérető ingetlan 7113/10000 tulajdoni része, a rajta álló 1996m 2

5 beépített alapterülető épületben a külön tulajdont képezı 170013/5/A/87 helyrajzi számú, 390m 2 alapterülető óvoda. - a 170013/4 helyrajzi számú, Csepeli átjáró- Közmőhelytelep u. Vizisport u. Téglagyár tér által határolt, 9194m 2 telekmérető, közterület megnevezéső ingatlanból 424m 2 terület, - továbbá a leltár szerint nyilvántartott immateriális javak és tárgyi eszközök Az intézmény a rendelkezése álló vagyontárgyakat feladatainak ellátásához szabadon használhatja. Bérbeadás tekintetében a b) pontban foglaltak szerint járhat el. b.) Budapest Fıváros. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának hatályos vagyonrendelete szabályozza a korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak bérbeadását. c.) Az intézmény (a feleslegessé vált, valamint a selejtezett vagyontárgyak hasznosításának kivételével) a rendelkezése álló korlátozottan forgalomképes vagyont nem jogosult elidegeníteni, illetıleg biztosítékként felhasználni. 7. A költségvetési szerv vezetıjének megbízási rendje Az intézmény vezetıjét a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi IIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi III. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben tárgyú 138/1992. (.8.) Kormányrendelet alapján, pályázat útján - a kerület önkormányzatának Képviselı testülete bízza meg, határozott idıre. 8. A költségvetési szerv képviseletére jogosultak Az intézmény igazgatója, valamint az általa írásban meghatalmazott beosztott közalkalmazott. 9. A költségvetési szerv mőködése Az intézmény mőködési rendjét szervezeti és mőködési szabályzatban kell meghatározni. A szervezeti és mőködési szabályzatot a fenntartó által átruházott hatáskörben az Oktatási és Kulturális Bizottság hagyja jóvá. Az intézményben foglalkoztatottakat az intézmény vezetıje a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi III. Törvény alapján közalkalmazotti jogviszony, illetve megbízási jogviszony keretében alkalmazza. 10. A költségvetési szerv által használt számlaszám: 11784009-15520023 11. A feladatok végrehajtásának forrásai: - a mindenkor hatályos önkormányzati költségvetési rendelet szerint meghatározott költségvetési támogatás, - saját bevétel, - átvett pénzeszköz 12. A költségvetés tervezése és végrehajtása A költségvetést a fenntartó által kiadott irányelvek és utasítások alapján kell tervezni. Az intézmény vezetıje a fenntartó által meghatározott idıre elıkészíti a jogszabályoknak és a helyi szabályoknak megfelelı költségvetési javaslatot.

6 A költségvetési javaslat utolsó oszlopában feltüntetjük az intézmény számára jóváhagyott kiemelt elıirányzatok összegét. Az intézmény irattárazza mindazon tájékoztató adatot, kivonatot, módosító javaslatot, ami költségvetését érinti, továbbá azt, ami számára az elıirányzatokról és létszám elıirányzatokról rendeletben jóváhagytak. A rendeletben jóváhagyott költségvetést az intézmény vezetıje fıkönyvi könyvelés céljából rész elıirányzatokra bontja, ennek dokumentálására a C típusú garnitúra szolgál. A kitöltött C típusú garnitúra egy példányát átadjuk a számvitelt végzı GESZ gazdasági szervezetnek. Az intézmény, mint részben önálló gazdálkodó költségvetési szerv és a GESZ, mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv közötti munkamegosztást és felelısségvállalást az Együttmőködési megállapodás tartalmazza. 13. A gazdálkodás szabályai, a kötelezettségvállalás rendje A költségvetéssel való gazdálkodást a megfontolt felhasználás és a takarékosság jellemzi. Az intézmény számára jóváhagyott költségvetés és más forrásból az intézmény rendelkezésére álló pénz felhasználása átláthatóságáénak és széleskörő nyilvános ellenırizhetıségének biztosítása érdekében a közbeszerzésekrıl szóló 2003. évi CI. törvényben foglaltak szerint járunk el. A kötelezettségvállalás folyamata: Szakmai igény felmerülése, bejelentése. Az intézményvezetı a gazdasági ügyintézıvel közösen vizsgálja a fedezet meglétét, intézkedik a megrendelés elıkészítésérıl, lefolytatja (ha szükséges) a közbeszerzési eljárást. Az intézményvezetı a kötelezettségvállalást ellenjegyzésre megküldi az GESZ gazdasági vezetıje részére. Az ellátmányból vásárolt ingóságokról nem készítünk írásos kötelezettségvállalást. 2. A mőködés rendje 2.1. Az intézmény munkaterve, esemény naptára határozza meg a nevelési év helyi rendjét, az oktatási miniszter tanévre kiadott rendeletének figyelembe vételével. Ezek tartalmazzák: A nevelés nélküli munkanapok idıpontját és felhasználását. A nevelıtestületi értekezletek idıpontját. A megemlékezések, hagyományok idıpontjait. 2.2. Az intézmény nyitva tartása, gyermekek fogadása, ellátása Az óvoda székhelyén és telephelyein hétfıtıl péntekig tartó ötnapos munkarenddel, egész éven át folyamatosan mőködik. Üzemeletetése a fenntartó által meghatározott nyári zárva tartás alatt szünetel. A nyári zárás idıpontjáról február 15-ig tájékoztatjuk a szülıket, az óvodákban kifüggesztett hirdetés útján, valamint a honlapokon. A gyermekek elhelyezésérıl a szülı írásban nyilatkozik. A nyári zárás elıtt 30 nappal össze kell győjteni a gyermekek elhelyezésére vonatkozó igényeket. Intézményünk székhely és tagóvodáit legfeljebb egy hét átfedéssel felváltva zárjuk be, így a gyermekek elhelyezését intézményen belül, a nyitva tartó óvodákban oldjuk meg.

7 Az óvodák nyitva tartási ideje napi 11,5 óra: reggel 6 órától 17.30 óráig Ezen belül minden nevelési év elején szeptember 10-ig a szülıi igények figyelembe vételével a fenntartó határozza meg a tényleges nyitva tartás idejét, idıtartamát. Az óvodát reggel a munkarend szerint 6 órára érkezı dajkák nyitják, valamint a törvényi kötelezettségnek megfelelıen az ügyeletes óvodapedagógusok minden tagóvodában. Az óvoda valamennyi óvodapedagógusa és dajkája ügyel arra, hogy a gyermekek felnıtt kísérete nélkül ne hagyják el az épületet. Részletes feladataikat munkaköri leírásuk tartalmazza. 2.3. Az intézmény hivatalos ügyeinek intézése Az óvoda vezetıje, vagy az általa megbízott közalkalmazott rendszeres kapcsolatot tart: Irányító, fenntartó, kapcsolódó szervekkel: - önkormányzat, különös tekintettel az Oktatási, Kulturális és Sport Osztály - Ady Endre Általános Iskola és Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet - Pesterzsébet Szociális és Gyermekvédelmi Központ - GESZ - társintézmények és iskolák igazgatóival, pedagógusaival - közmővelıdési intézményekkel Az óvoda dolgozói kiemelten fontosnak tartják a szülık ügyeinek hatékony és gyors ügyintézését. A Nyitnikék Óvoda 1203 Kossuth L. u. 3. irodájában reggel 8 órától 16 óráig történik a hivatalos ügyintézés. Az óvoda vezetıje a nevelési intézményben általában 8 órától 16 óráig tartózkodik, kivéve ha az óvoda programjai másként nem kívánják. Nyári szünet alatt minden héten szerdán 8 órától 14 óráig az óvodavezetıje vagy helyettesei ügyeletet biztosítanak. Elızetes megbeszélés alapján a tagóvodákban is történhet hivatalos ügyintézés. Aláírásra, kötelezettségvállalásra csak az óvodavezetı által megbízott személyek jogosultak. 2.4. Az iratkezelés szervezeti rendje 2.4.1. Az iratkezelés fogalmi köréhez tartozik az óvodába érkezı beadványok és egyéb küldemények, vagy az ott keletkezı iratok átvétele, illetékesség szerinti elosztása, iktatása, nyilvántartása, az ügyintézés során keletkezett iratok és azzal kapcsolatos egyéb kiadványok postára adása, kézbesítése, valamint az elintézett iratok irattári kezelése, megırzése, selejtezése és levéltárnak való átadása. 2.4.2. Irat és ügykezelési feladatok: Az iratkezeléssel kapcsolatos feladatokat az óvodatitkár végzi. A munka irányítása és ellenırzése a vezetı feladata. 2.4.3. Részletes szabályozás Az iratkezelés rendjének részletes szabályait az intézmény iratkezelési szabályzata tartalmazza.

8 2.5 A vezetık benntartózkodása Az összevont Óvoda vezetıje a közoktatásról szóló 1993. évi LI. törvény (továbbiakban: Ktv.) értelmében gyakorolja egyszemélyi felelısséggel feladatait. A tagóvodákban a tagóvoda vezetık végzik feladataikat. Az óvodavezetı intézményben való tartózkodása hétfıtıl péntekig általában 8-16 óráig tart. Az óvodavezetı távollétében a tagóvoda vezetı teljes felelısséggel látja el a vezetıi feladatokat, folyamatos információs kötelezettséggel a vezetı óvónı felé. Amennyiben a tagóvoda vezetı sem tartózkodik az óvodában, intézkedésre a magasabb fizetési fokozatba tartozó óvodapedagógus jogosult. 2.6. A munkaidı nyilvántartás eljárási szabályai A pedagógusok munkaidejét kéthavi munkaidı keret készítésével szervezzük meg. 2.7. A tanítási idıkeretet csökkentı távollétek szabályai A Ktv. 1. sz. melléklet II. rész 6. pontja alapján a tanítási idıkeret csökken a törvényben meghatározottakon kívül (Mt. 151. (2) bekezdésében megjelölt távollét napjai és a keresıképtelenség idıtartama) az intézményvezetı által engedélyezett és tanítási idıkereten kívül nem teljesíthetı olyan továbbképzés esetében, amely: - Az Alapító Okiratban megfogalmazott feladatok teljesítéséhez szükséges, - Az intézmény mőködéséhez kapcsolódik (nevelési program) - A kötelezı továbbképzések intenzív szakasza - A gyermekvédelemmel kapcsolatos tájékoztatók, konferenciák - Ételminıség megırzı (HACCP), tőz és polgárvédelmi oktatások, konferenciák, beleértve a továbbképzéshez kapcsolódó vizsganapokat Amennyiben más, a tanítási idıkeretet csökkentı távollét engedélyezése merül fel, minden esetben egyedileg kell kérni a fenntartó jóváhagyását. 3. Belépés és benntartózkodás rendje Az óvoda helységeit más, nem oktatási-nevelési célra átengedni csak a gyermekek távollétében, a fenntartó engedélyével lehet. Az óvoda dolgozói, továbbá ügynökök, üzletkötık vagy más személyek az óvoda területén kereskedelmi tevékenységet nem folytathatnak (kivéve: az óvoda által szervezett vásár alkalmával, valamint az óvodavezetı által engedélyezett, családokat segítı vásárlási lehetıség adásával: könyv, játék, gyermekruha, stb.) A nevelési-oktatási intézmény helységeikben párt, vagy párthoz kötıdı társadalmi szervezet nem mőködhet. Belépés és benntartózkodás rendje azok részére, akik nem állnak jogviszonyban a nevelési-oktatási intézménnyel: - Az óvoda bármely dolgozója tájékozódik az illetı személyazonossága felöl. - Értesíti az óvoda vezetıjét, illetve tagóvoda vezetıt.

9 - Az óvoda vezetıje, illetve tagóvoda vezetı felméri az óvodában tartózkodás jogosultságát, vagy jogosulatlanságát és megteszi a kellı intézkedést. - Az ügy elintézése után az óvoda valamely dolgozója az óvoda épületébıl kikíséri az intézménnyel jogviszonyban nem álló személyt. - Amennyiben megállapítást nyer, hogy az intézményben jogosulatlanul tartózkodik bárki, gyanúsan viselkedik, nem tudja személyazonosságát igazolni - az óvoda vezetıje, vagy a tagóvoda vezetı a kerületi Rendırség segítségét kérheti. Mind a négy tagóvoda bejárati kapuját biztonsági rendszerrel láttuk el, melyeket csak felnıtt tud használni. A gyermekek öltözıit biztonsági retesszel zárjuk, - felelısök az ott dolgozó dajkák. A János utcai tagóvoda fıbejáratának zárása a konyhában dolgozó dajka feladata. A Kossuth L. u. 3. szám alatt lévı gazdasági bejáratának zárása a konyhai dajka feladata. Zöld Ovi Tagóvoda Torontál u. a bejárati ajtó, kapu és riasztó kezelése a dajkák feladata. Zöld Ovi Tagóvoda Csepeli átjáró csengıvel ellátott kapuja, valamint a bejárati ajtók nyitása zárása a dajkák feladata. 4. Hatáskörök, feladatok, feladatmegosztás Az intézmény vezetıjét pályázat útján a kerület Önkormányzatának Képviselıtestülete bízza meg határozott idıre. Az intézmény vezetıje, valamennyi dolgozó felett munkáltatói jogokat gyakorol. Vagyonnyilatkozatra kötelezettek: óvodavezetı, tagóvoda vezetık A vagyonnyilatkozat-tételrıl külön szabályzat rendelkezik. 4.1. Óvodavezetı Az óvoda egyszemélyi felelıs vezetıje. Az óvodavezetı felelısségét, képviseleti és döntési jogkörét a közoktatásról szóló törvény állapítja meg. a. Az óvodavezetı a pedagógiai szakmai munka irányítója, feladatait a négy tagóvoda vezetıjével, a MIP vezetıkkel valamint a helyi munkaközösség vezetıkkel megosztottan látja el. b. Dönt az óvoda mőködésével kapcsolatos minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, vagy kollektív szerzıdés nem utal más hatáskörébe. c. Képviseli az intézményt. d. Az alkalmazottak foglalkoztatására, élet és munkakörülményeire vonatkozó kérdések tekintetében a jogszabályban elıírt egyeztetéseket lefolytatja. e. Feladatkörébe tartozik különösen: A Tanügyigazgatás és munkáltatói jogkört teljes hatáskörrel gyakorolja, a kapcsolódó feladatokat megosztja a tagóvoda vezetıkkel. Sajátos nevelési igényő gyermek jelentkezése esetén feltünteti a szakvéleményt kiállító szakértı és rehabilitációs bizottság nevét, címét, a szakvélemény számát, és kiállításának keltét, a felülvizsgálat idıpontját a felvételi naplóban.

10 A gazdálkodási és ügyviteli teendıket a vezetı óvónı az óvodatitkár és gazdasági ügyintézı közremőködésével látja el. A vezetésben résztvevık konkrét feladatait a munkaköri leírások tartalmazzák. Ha a nevelési-oktatási intézménynek bármely oknál fogva nincs vezetıje, a vezetési feladatok ellátását a Szervezeti és Mőködési Szabályzatban meghatározottak szerint kell biztosítani, a tagóvoda vezetık megbízásával. Ha az összevont óvodának nincs vezetıje, vagy tartós hiányzása esetén (általában 30 nap után) az óvoda vezetıjének helyettese a szabályzatok szerint ellátja az óvodavezetı helyettesítését. Pedagógiai munka irányítás és végrehajtás területén: a/ A nevelıtestület vezetése b/ A nevelı-oktató munka irányítása és ellenırzése c/ A nevelıtestület jogkörébe tartozó döntések elıkészítése, végrehajtásának szakszerő megszervezése és ellenırzése. d/ A rendelkezésre álló költségvetés alapján a nevelési-oktatási intézmény mőködéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása. Személyzeti, munkáltatói feladatok: Gyakorolja valamennyi intézményi dolgozó felett a munkáltatói jogokat: - dolgozók alkalmazása, kinevezése - elımeneteli rendszer figyelemmel kisérése - anyagi, erkölcsi elismerés gyakorlása - munkaköri leírások elkészítése - a dolgozók munkaviszonyával kapcsolatos nyilvántartások ellenırzése Hivatali feladatai: - Szervezi az óvoda ügyviteli munkáját a mindenkori érvényes jogszabályok szerint. - Folyamatosan figyelemmel kíséri a központi és helyi oktatáspolitikai intézkedéseket, intézkedik a rendeletek, jogszabályok megismertetésérıl és végrehajtásáról - Elkészíti, és folyamatosan karbantartja az intézményi dokumentumokat. Gazdálkodással kapcsolatos feladatai: A Nyitnikék Óvoda gazdasági ügyintézıje és az óvodavezetı a kerület költségvetési koncepciója alapján minden évben elkészíti a költségvetési koncepciót. A Nyitnikék Óvoda a jogszabályokban, illetve a helyi szabályozókban elıírt megfelelı tartalmi és formai követelményekkel rendelkezı dokumentumokkal bír. Rendelkezik az általa elkészített költségvetési javaslattal, melyet az Iratkezelési Szabályzatnak megfelelıen irattáraz. A költségvetési javaslat utolsó oszlopát az intézménynél maradó példányon az intézmény kitölti a számára jóváhagyott kiemelt elıirányzatok alapján. Az intézmény rendelkezik kivonattal, tájékoztató adattal a részére jóváhagyott költségvetési

11 elıirányzatokról és létszám-elıirányzatokról, valamint az azok módosítását jóváhagyó rendeletrıl. Az intézmény vezetıje elkészíti a fıkönyvi könyvelés céljából a részelıirányzatok megnyitásáról szóló dokumentumot ("C típusú garnitúra"), annak egy példányát átadja a GESZ Számviteli Osztályának. Az intézmény vezetıje, gazdasági ügyintézıje elkészíti tárgyévre az elıirányzat-felhasználási tervet, amelyben a gazdasági év hónapjaira lebontva megjelöli, melyik részelıirányzatot, milyen havi ütemezéssel kívánja felhasználni, teljesíteni. Az irattáron belül elkülönítetten rendelkezik olyan nyilvántartással, amelybıl megállapítható, hogy az általa kötött szerzıdések, megállapodások alapján mennyi a várható összes kiadás és bevétel összege. A Nyitnikék Óvoda elkülönítetten kezeli a számára megküldött, illetve általa elıállított számviteli kimutatásokat (pénzforgalmi kimutatás, a számviteli politikában vagy egyéb módon elrendelt analitikus nyilvántartások, stb.). Rendelkezik a leltározásról szóló dokumentumokkal (leltározási terv, megbízó levelek, leltárfelvételi ívek, kiértékelés dokumentumai stb.). Selejtezési folyamatot rögzítı dokumentumokkal, azokat minden esetben irattári, nyilvántartási számmal kell jelölni. A Nyitnikék Óvoda elkészítette a Folyamatba épített elızetes és utólagos vezetıi ellenırzés rendszerét, a Szabálytalanságok kezelésének rendjét, valamint az Ellenırzési nyomvonalat. A költségvetési szerv vezetıje köteles gondoskodni a költségvetési szerv belsı ellenırzési tevékenységének külsı szolgáltató bevonásával történı megszervezésérıl. Az ellenırzött szerv vezetıje éves bontásban nyilvántartást vezet, amellyel a belsı és külsı ellenırzési jelentésekben tett megállapítások, javaslatok hasznosulását és végrehajtását nyomon követi. A nyilvántartás tartalmazza az ellenırzött szerv által végrehajtott intézkedések rövid leírását, és a végre nem hajtott intézkedések okát. A belsı és külsı ellenırzési jelentés megállapításai, javaslatai alapján végrehajtott intézkedésekrıl, a végre nem hajtott intézkedésekrıl és azok indokáról az ellenırzött szerv vezetıje beszámolót készít. A beszámolót a tárgyévet követı év január 31-ig el kell készíteni. A költségvetési szerv belsı ellenérzését elsısorban a GESZ végzi, a Nyitnikék Óvoda Belsı Ellenırzési Szabályzattal rendelkezik és az óvodában lévı belsı ellenırök eseti megbízások alapján e szerint végzik feladataikat. 4.2 A tagóvoda vezetı A tagóvoda vezetı magasabb vezetınek minısül, ezért megbízása határozott idıre történik. A kiírt pályázat elbírálásáról legalább háromtagú bizottság dönt. Vezetıi tevékenységét az óvodavezetı közvetlen irányítása mellett végzi. Feladata a vezetı távollétében a sürgıs beavatkozást, döntést igénylı feladatok ellátása. Elsıdleges feladata a pedagógiai munka kivételével az alkalmazottak munkájának koordinálása, ellenırzése. Szakmai továbbképzések szervezése, szakmai munkaközösség segítése, a helyettesítési beosztás elkészítése. Részletes feladatait munkaköri leírása tartalmazza.

12 4.3. A gyógypedagógus Feladatait elsısorban a Tanulási Képességet Vizsgáló Rehabilitációs és Szakértıi Bizottság, valamint a Nevelési Tanácsadó javaslatai alapján látja el. Egyéni fejlesztésben részesíti a rászoruló gyermekeket. A gyermek szülıjének joga van részt venni a vizsgálatokon, fejlesztéseken. Folyamatos tájékoztatás illeti meg gyermeke fejlıdésérıl, fejlesztésérıl. A fejlesztés tematikáját és koncepcióját megbeszéli minden esetben, a csoportban dolgozó pedagógussal. Egyéni fejlesztési tervet készít minden gyermekrıl. Szülıi nyilatkozat szükséges a gyermekkel való foglalkozáshoz. 4.4. A nevelıtestület tagjai és jogköre Döntési, véleményezési, javaslattevı jogkörét a Ktv. 56. 1-5. pontja határozza meg. A nevelıtestület feladata: A nevelıtestület részt vesz a nevelési-oktatási intézmény nevelési, illetve nevelési programjának tervezésében és értékelésében, gyakorolja a nevelıtestület tagjait megilletı jogokat. A nevelıtestület az Intézményi Minıségirányítási Program következı rendelkezéseirıl hoz döntést: - Az intézményben vezetıi feladatokat ellátók és a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítmény értékelésének szempontjai, valamint az értékelés rendje. - A teljes körő intézményi önértékelés periódusa, módszerei. - Az intézményi minıség irányítási programot a nevelıtestület által történı elfogadását követıen terjesztheti a közoktatási intézmény vezetıje az alkalmazotti értekezlet elé. A nevelıtestületi értekezlet megtartása az óvoda munkatervében meghatározott idıben és program szerint, rendkívüli nevelıtestületi értekezlet összehívható, ha az óvodavezetı, vagy az óvodában mőködı valamely választott testület, illetıleg a nevelıtestület egyharmada javaslatot tesz. A nevelıtestület üléseit az óvodavezetı, illetve megbízottja vezeti. A nevelıtestület minden tagja javaslatot tehet az óvodai élettel kapcsolatos minden kérdésre. Ha a javaslat elbírálása nem tartozik a nevelıtestület hatáskörébe, akkor a döntésrıl az óvodavezetı 30 napon belül köteles választ adni. A nevelıtestület tagjai kérhetik a válasz írásba foglalását. A gyermek, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban abban a naptári évben, amelyben a 6., legkésıbb amelyben a 8. életévét betölti, tankötelessé válik. A gyermek, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, abban a naptári évben amelyben a 6. életévét május 31. napjáig betölti, megkezdi a tankötelezettség teljesítését. A szülı kérelmére a gyermek tankötelessé válhat akkor is, ha a 6. életévét december 31. napjáig tölti be. A tankötelezettség kezdete annál a gyermeknél eshet a 8. életévre, aki augusztus 31. utáni idıpontban született. A tankötelezettség teljesítése a tanév elsı tanítási napján kezdıdik. Az iskolaérettségnek testi, érzelmi, értelmi és szociális kritériumai vannak, melyek közül mindegyik egyformán szükséges a sikeres iskolai munkához. A tanköteles korú gyermekekrıl Óvodai Szakvéleményt adunk ki, melyet a szülı és az óvoda vezetıje ír alá. A szülı az iskolai beíratásra ezt a dokumentumot is magával viszi. Azoknál a gyermekeknél, akiknél tanköteles koruk ellenére óvodában maradást javasol a Nevelési Tanácsadó, vagy a Szakértıi Bizottság, a nevelıtestület minden esetben befogadó

13 nyilatkozatot készít, vagyis hogy a gyermeknek továbbra is biztosítja az óvodában a neveléstoktatást. Az iskola igazgatója dönt a tankötelezettség kezdetérıl, az óvoda véleménye alapján. Az óvoda az óvodás gyermekek fejlıdését folyamatosan nyomon követi, indokolt esetben kezdeményezi a szülınél a szakszolgálat igénybe vételét. Az óvoda a gyermek értelmi, beszéd, hallás, látás, mozgásfejlıdésének eredményét szükség szerint, de legalább félévenként rögzíti. Rögzíteni kell a gyermek fejlıdését szolgáló intézkedéseket, megállapításokat, javaslatokat. A szülı kérésére az óvoda tájékoztatót készít a gyermek óvodai fejlıdésérıl, és javaslatot tesz a gyermek további fejlıdéséhez szükséges intézkedésekre. A fejlesztési javaslat elkészítését a szülı az iskolába lépést megelızı 3, illetve az iskola megkezdését követı 6 hónapon belül kérheti. A fejlesztési javaslatot az óvoda át kell hogy adja a szülı részére. 4.5. Az intézmény óvodapedagógusai Feladataikat, valamint a munkakörükhöz kapcsolódó tevékenységeket és szabályokat munkaköri leírásuk részletesen tartalmazza. Az óvodapedagógus elsıdleges helyettesítıje a vele azonos csoportban dolgozó váltótárs. Hatásköre elsısorban saját csoportjára terjed ki, vagy az óvodavezetı írásos megbízása alapján.

14 Az óvodapedagógusok kötelezı óraszámon felül ellátandó feladatai INTÉZMÉNYBEN VÉGZETT FELADATOK INTÉZMÉNYEN KÍVÜL VÉGZETT FELADATOK Feladatok megnevezése Tehetséggondozás, felzárkóztatás saját csoportjában kötelezı óraszámon felül Zenei fejlesztés (külön foglalkozás keretében, középsıs, nagycsoportos korú gyermekek részére) csak Várhalmi Andrásné, Zsin Orsolya Foglalkozások elıkészítésével összefüggı feladatok Pedagógiai adminisztráció Óvodai ünnepségek, a jeles napok rendezvények szervezése, azon való részvétel csoportban v. óvodai szinten Nevelıtestületi értekezlet Munka megbeszéléseken óvónıi értekezlet, MIP értekezleten való részvétel Továbbképzéseken való részvétel Gyermekeknek szervezett séták, kirándulások Kézmőves délután szervezése, elıkészítése, azon való részvétel Óvodai dekoráció készítése, faliújság frissítése Fogadó órák, szülıi értekezlet (kapcsolattarás szülıkkel) Helyi munkaközösség megbeszélésein való részvétel Hospitáláson való részvétel Kapcsolattartás védını, orvos, Nevelési Tanácsadó, logopédus, gyógypedagógus, környezı iskolák, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértıi és Rehabilitációs Bizottság Szülıi fórumokon való részvétel elıadások, vita fórumok stb. Szertárrendezés (pl. torna) Kerületi gyermekmunkák kiállítása, azon való részvétel, annak koordinálása Pályázat írás, pályázati figyelı Óvoda udvarának rendezése udvarszépítés IMIP feladatainak megfelelıen gyermekek fejlıdési mutatóinak mérése, partneri mérések, adatrögzítés Foglalkozási eszközök. játékok beszerzése Családlátogatás, környezettanulmány Jégpálya látogatás minden nagycsoportos gyermeknek (önkormányzati határozat) Foglalkozások elıkészítésével összefüggı feladatok Óvodai ünnepségek, a jeles napok rendezvények szervezése, azon való részvétel csoportban v. óvodai szinten Nevelıtestületi értekezlet Továbbképzéseken való részvétel Gyermekeknek szervezett séták, kirándulások Kapcsolattartás védını, orvos, Nevelési Tanácsadó,logopédus, gyógypedagógus, környezı iskolák, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértıi és Rehabilitációs Bizottság Kerületi gyermekmunkák kiállítása, azon való részvétel, annak koordinálása

15 A pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy - személyét, emberi méltóságát és személyiségi jogait tiszteletben tartsák, nevelıi tevékenységét értékeljék és elismerjék. - A nevelési, illetve pedagógiai program alapján az ismereteket és módszereket megválassza. - Irányítsa és értékelje a gyermekek munkáját. - Hozzájusson a munkájához szükséges ismeretekhez. - Szakmai ismereteit, tudását szervezett továbbképzésben való részvétel útján gyarapítsa, részt vegyen pedagógiai kísérletekben, tudományos kutatómunkában. - Szakmai egyesületek, kamarák tagjaként vagy képviseletében részt vegyen helyi, regionális és országos közoktatással foglalkozó testületek munkájában. - Megilleti az a jog, hogy az állami szervek és a helyi önkormányzatok által fenntartott könyvtárakat, múzeumokat és más kiállító termeket ingyenesen látogassa. E jogosultságot a munkáltató által kiállított pedagógus igazolvánnyal kell igazolni, mely közokirat. - A pedagógus munkakörben foglalkoztatottakat megilleti az a jog, hogy a jogszabályban meghatározottak szerint évenként az éves költségevetési törvényben normatív, kötött felhasználású támogatásként megállapított összegnek megfelelı hozzájárulást vegyen igénybe szakirodalom vásárlásához, illetve könyvtári beiratkozásához, igénybe veheti a pedagógus igazolvány kedvezményes, illetve ingyenes lehetıségeit. A pedagógus igazolvány a közoktatásról szóló törvény 19. -ának értelmében szabályozott kedvezmények igénybe vételére való jogosultság igazolására szolgáló közokirat. A pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy a jogszabályban meghatározottak szerint az oktatási jogok miniszteri biztosához forduljon. A pedagógus feladata: - A rábízott gyermekek nevelése, tanítása. - A nevelı és oktató tevékenysége keretében gondoskodjon a gyermek testi épségének megóvásáról, erkölcsi vélelmérıl, személyiségének fejlıdésérıl, továbbá az ismereteket tárgyilagosan és többoldalúan közvetítse. - Nevelı és oktató tevékenysége során vegye figyelembe a gyermek egyéni képességét, tehetségét, fejlıdésének ütemét, szociokulturális helyzetét és fejlettségét, segítse a gyermek képességének, tehetségének kibontakoztatását, illetve bármilyen oknál fogva hátrányos helyzetben lévı gyermek felzárkóztatását. - A gyermekek részére az egészségük, testi épségük megırzéséhez szükséges ismereteket átadja, és ezek elsajátításáról meggyızıdjön; ha észleli, hogy a gyermek balesetet szenved, vagy ennek veszélye fennáll, a szükséges intézkedéseket tegye meg. - Közremőködjön a gyermek és ifjúságvédelmi feladatok ellátásában, a gyermek fejlıdését veszélyeztetı körülmények megelızésében, feltárásában, megszüntetésében. - A gyermek életkorának, fejlettségének figyelembe vételével elsajátíttassa a közösségi együttmőködés magatartási szabályait, és törekedjék azok betartására. - A szülıket és a gyermekeket az ıket érintı kérdésekrıl rendszeresen tájékoztassa, a szülıt figyelmeztesse, ha gyermeke jogainak megóvása vagy fejlıdésének elısegítése érdekében intézkedést tart szükségesnek. - A szülı javaslatára, kérdéseire érdemi választ adjon. - A gyermekek, szülık emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. - A gyermekek részére az etikus viselkedéshez szükséges ismereteke átadja.

16 - Vezeti a csoportjában a kötelezı adminisztrációs dokumentumokat. Ha csoportjában sajátos nevelési igényő gyermek van integrálva, feltünteti a szakvéleményt kiállító szakértı és rehabilitációs bizottság nevét, címét, a szakvélemény számát, és kiállításának keltét, a felülvizsgálat idıpontját. - A pedagógus 7 évenként legalább 1 alkalommal jogszabályban meghatározottak szerint továbbképzésben vesz részt. Az óvodapedagógusok munkaköri kötelessége, hogy a jogszabályban meghatározott, az oktatási törvényben elıírt, valamint a kollektív szerzıdésben és a munkaköri leírásban részletezett feladatait elássa, a jogait érvényesítse. Pedagógiai munkájuk végzésére irányt ad az óvoda helyi programja. Helyi pedagógiai feladatait az intézmény munkatervében megfogalmazott célok határozzák meg. A nevelési-oktatási intézményben folyó minıségfejlesztési feladatok végrehajtásának összehangolása az intézményi minıségfejlesztési csoport feladata. A minıségfejlesztési csoport figyelemmel kíséri a munkatervben foglaltak teljesülését és szervezi a minıségfejlesztési folyamat egyes feladatainak végrehajtását, errıl folyamatosan beszámol az óvoda vezetıjének. A minıség irányítási programban a teljesítmény értékelési szempontok mellett meg kell állapítani az egyes szempontok értékelésekor adható maximális pontszámokat is az alábbiak szerint: - kiemelkedı minısítés 3 pont - megfelelı minısítés 2 pont - kevéssé megfelelı minısítés 1 pont - nem megfelelı minısítés 0 pont A teljesítményértékelés eredményét a maximális pontszámnak a ténylegesen adott pontszámokhoz viszonyított aránya alapján a következık szerint kell meghatározni: - 80-100%-i kiválóan alkalmas - 60-79%-ig alkalmas - 30-59%-ig kevéssé alkalmas - 30% alatt alkalmatlan minısítést kap a közalkalmazott. Ettıl eltérıen a közalkalmazott alkalmatlan minısítést kap, ha legalább egy minısítési szempont értékelése nem megfelelı. Minden olyan esetben, amikor jogszabály a munka értékelése tekintetében illetıleg valamely jogkövetkezmény ideértve a munkaügyi jogvita kezdeményezésének lehetıségét is alkalmazásakor minısítést említ, azon a közoktatási intézményekben foglalkoztatottaknál a teljesítményértékelést, illetıleg annak eredményét kell érteni. A minısítés célja a közalkalmazott munkaköri feladatai ellátásának megítélése, az ezt befolyásoló ismeretek, képességek, személyi tulajdonságok értékelése, továbbá a szakmai fejlıdés elısegítése. A minısítés az óvodavezetı feladata. A minısítést a közalkalmazott személyi adatain túl csak a munkakör betöltésével kapcsolatos tényeket és a megállapításokon alapuló értékelést tartalmazhat. A minısítı köteles írásban indokolni. A közalkalmazottal minısítését ismertetni kell és annak egy példányát az ismertetésekor a közalkalmazottnak át kell adni. A megismerés tényét a közalkalmazott a minısítésen aláírásával igazolja, továbbá feltüntetheti esetleges észrevételeit is. A minısítési lap egy példányát a közalkalmazotti alapnyilvántartás tartalmazza.

17 A közalkalmazott a minısítés hibás vagy valótlan ténymegállapításának, személyiségi jogát sértı megállapításának megsemmisítését a minısítés közlésétıl számított 30 napon belül a bíróságtól kérheti. A Ktv. 118. -ának (12) bekezdésében meghatározott kiemelt munkavégzésért járó kereset kiegészítés jár annak, aki a minıségfejlesztési csoport munkájában részt vesz. A kereset kiegészítést meghatározott idıre, a feladat ellátásáig legfeljebb egy nevelési évre kell meghatározni, és havi rendszerességgel kifizetni. A kereset kiegészítés több alkalommal is megállapítható. 4.6. Szakmai munkaközösségek Ktv. 58. A szakmai munkaközösség vezetıjét a munkaközösség tagjai választják, az óvodavezetı bízza meg a munkaközösség vezetésének ellátásával egy évre. Feladatait munkaterv szerint végzi, hatásköre a feladatok elvégzésére terjed ki. - Szakmai munkaközösség hozható létre 3 fı kérésére - Munkaközösség vezetıt választanak. - Programot dolgoznak ki. Cél: Szakmai, módszertani kérdések kidolgozása, amivel segítik az intézményben folyó oktató-nevelı munkát. A nevelıtestület átruházhatja a feladatkörébe tartozó ügyek elıkészítésére vagy eldöntésére idıre vagy alkalmilag a jogkört a szakmai munkaközösségre. Az átruházott jogkör gyakorlója köteles a nevelıtestületet tájékoztatni a nevelıtestület által meghatározott idıközönként és módon azokról az ügyekrıl, amelyekben a nevelıtestület megbízásából eljár. Nem lehet alkalmazni: - nevelési program - SZMSZ - házirend - MIP program elfogadásánál A szakmai munkaközösség részt vesz az intézményben folyó szakmai munka belsı ellenırzésében. A szakmai munkaközösség foglalkozik a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak szakmai segítségével. A munkaközösség-vezetı beszámolási kötelezettséggel bír az óvoda vezetıje, valamint a nevelıtestület felé. A munkaközösség az éves munkatervben megfogalmazottak alapján a pedagógusok gyakorlati és elméleti munkájában nyújt segítséget. A munkatervben meghatározott idıközönként tartják összejöveteleiket. Szakmai munkaközösségek létrejöhetnek - szakmaközi (kerületi) szinten is. 4.7 Az óvodatitkár feladata és jogköre Feladatait, valamint a munkaköréhez kapcsolódó tevékenységét és szabályokat munkaköri leírása tartalmazza. Hatáskör: Önálló intézkedési jogkörrel nem rendelkezik.

18 - Az óvodában az ügyviteli, adminisztrációs feladatok ellátását, heti 40 órában az óvodatitkár végzi. - Munkáltatója az óvoda vezetıje, feladatát utasítás alapján végzi. - Fegyelmi felelıséggel tartozik. - Titoktartásra kötelezett. Helyettesítıje: Az intézményvezetı rendelkezése szerint. 4.8 Gazdasági ügyintézı feladata és jogköre Feladatait, valamint a munkaköréhez kapcsolódó tevékenységét és szabályokat munkaköri leírása tartalmazza. Hatáskör: Önálló intézkedési jogkörrel nem rendelkezik. Helyettesítıje: Az intézményvezetı rendelkezése szerint. - Fegyelmi felelısséggel tartozik. - Titoktartásra kötelezett. - A bérgazdálkodással kapcsolatos nyilvántartásokat naprakészen vezeti. - Beszámolási kötelezettsége van a vezetı, valamint a GESZ felé. - Részt vesz a költségvetési terv kidolgozásában. - Figyelemmel kíséri teljes felelıséggel a pénzügyi bevételek és kiadások alakulását. 4.9 A dajka feladata és jogköre Feladatait, valamint a munkaköréhez kapcsolódó tevékenységét és szabályokat munkaköri leírása tartalmazza. Helyettesítıje: A vele azonos szinten, ellenkezı mőszakban dolgozó dajka. Hatásköre: Önálló hatáskörrel nem rendelkezik. A dajka mindazokat a feladatokat végzi, amelyek szükségesek a gyermekek egész napos óvodai ellátásához, az óvodában végzett nevelési célok eléréséhez. Feladatuk az óvodapedagógusok irányadásával: - A gyermekek gondozásában nevelésében való részvétel. - Az óvoda épületének folyamatos, rendszeres tisztántartása. Elvégzi: - A vezetı által munkakörébe utalt feladatokat, külön díjazásért egyéb, nem feladatkörébe tartozó feladatokat. A munkaköri leírás tartalmazza: - Kötelezı magatartását. - Konkrét munkáját, feladatát. - Helyét, idıbeosztását. 4.10 Kertész (technikai dolgozó) Feladatait, valamint a munkaköréhez kapcsolódó tevékenységét és szabályokat munkaköri leírása tartalmazza. Helyettesítıje: Az intézményvezetı rendelkezése szerint. Hatásköre: Önálló hatáskörrel nem rendelkezik

19 5.1 Szervezeti felépítés 5. Szervezeti egységek közötti kapcsolattartás rendje ÓVODAVEZETİ ÓVODATITKÁR, GAZGAZDASÁGI ÜGYINTÉZİ TAGÓVODAVEZETİK GYÓGYPEDAGÓGUSOK NEVELİTESTÜLET MINİSÉGFEJLESZTÉSI CSOPORT SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉG NEVELÉSI-OKTATÁSI MUNKÁT SEGÍTİK ÉS EGYÉB DOLGOZÓK Vezetı beosztások: Magasabb vezetı beosztások: óvodavezetı, tagóvoda vezetık Engedélyezett felnıtt létszám: 43 fı óvodapedagógus 25 fı oktatást nevelést segítık 5,5 fı egyéb Összesen: 73,5 (kerekítés miatt 74 fı)

20 5.2 A tagóvodákkal való kapcsolattartás rendje Az óvoda vezetıje rendszeresen látogatja a tagóvodákat. Közös tagóvoda vezetıi értekezletek mind a négy tagóvoda vezetı számára minden hónapban két alkalommal. Közös nevelıi értekezletek, felnıtt kirándulások szervezése és lebonyolítása. Közös helyi munkaközösségi részvétel a programokon. Közös pályázatok kidolgozása. Egymás rendezvényeinek látogatása. Csoportokban történı hospitálások megadott szempontok szerint. 5.3 Értekezletek rendje Minden nevelési évben rögzítésre kerül a munkatervben. Nevelıtestületi értekezletet kell tartani: - A nevelési program és módosításának elfogadására, - Szervezeti és Mőködési Szabályzat, valamint módosítása elfogadására - A nevelési év elıkészítésére, a munkaterv elfogadására - Az óvoda éves munkájának értékelésére, egyéb átfogó elemzések, értékelések, beszámolók elfogadására - A Házirend elfogadására - A nevelıtestület képviseletében eljáró óvodapedagógus kiválasztására - A pedagógus továbbképzési terv elfogadására - Az óvodavezetıi pályázathoz készített vezetési programmal összefüggı szakmai vélemény kialakítására - Óvodában maradó tanköteles gyermek újabb nevelési évének megkezdéséhez szükséges egyetértés megadására - Jogszabályban meghatározott esetekben. Rendkívüli nevelıtestületi értekezletet kell tartani, ha - az óvodavezetı összehívja - a nevelıtestület egyharmada kéri - a szülı szervezet kezdeményezi és a kezdeményezést a nevelıtestület elfogadja A tagóvodák nevelıtestülete az óvodavezetı irányításával önállóan hozhat döntést azokban az ügyekben, amelyek kizárólag saját szervezeti egységüket érintik. Alkalmazotti értekezletet kell tartani: - A közoktatásról szóló törvényben meghatározott fenntartói döntések elızetes véleményezésére, amelyek az óvoda megszüntetésével, átszervezésével, feladatának megváltoztatásával, nevének megállapításával, vezetıi megbízással kapcsolatosak. - Az óvoda minıségirányítási program elfogadására. 5.4 Vezetık közötti kapcsolattartás Rendszeres napi információáramlás a vezetı és tagóvoda vezetık között szóban, telefonon, esetleg írásban. A közös nevelési és oktatási programok, értekezletek erısítik hogy a Nyitnikék Óvoda négy tagóvodája egy szervezeti egység.

21 5.5 Kapcsolattartás az alkalmazottakkal, a Közalkalmazotti Tanáccsal, a Szakszervezettel Az óvodavezetı, valamint a tagóvoda vezetık napi kapcsolatban vannak az alkalmazottakkal. Az esetleges felmerült problémára lehetıleg azonnal megoldást kell találni. A Nyitnikék Óvoda munkatervében minden évben rögzítésre kerül a beszámolásra kötelezettek neve, témája és idıpontja. A Közalkalmazotti Tanáccsal történı együttmőködést a Közalkalmazotti Szabályzat tartalmazza. A Pedagógus Szakszervezet, (mint az óvodában reprezentatív szervezet) együttmőködését külön megállapodás tartalmazza, melyet a Szakszervezet fıbizalmija és az óvoda vezetıje ír alá. 6.A vezetık helyettesítésének rendje 6.1. A közoktatási intézmény vezetıje esetenként, vagy az ügyek meghatározott körében helyettesére, vagy az intézmény más alkalmazottjára átruházhatja feladatait. Az óvoda vezetıjét távollétében a vezetı helyettes helyettesíti. A vezetı tartós hiányzása esetén (általában 30 nap után) az óvoda vezetı helyettese helyettesít távollétében. A tagóvoda vezetı hiányzása esetén a vele egy csoportban dolgozó váltótársa látja el a feladatokat. 6.2. Képviseleti és aláírási joga a vezetı távollétében, illetve a vezetı megbízásából a tagóvoda vezetınek van, vagy az írásos megbízás alapján az óvodavezetı által kijelölt óvodapedagógusnak. Az óvoda tulajdonában 2011.09.01-tıl 4 (négy) db pecsét van: - körbélyegzı: 3 db - hosszúbélyegzı: 1 db 6.3. A bélyegzık az óvoda lemezszekrényében találhatók. 6.4. Használatra jogosultak: - óvodavezetı - négy tagóvoda vezetıje - óvodatitkár, gazdasági ügyintézı és az óvodavezetı által felhatalmazott személy - Nyitnikék Óvoda könyvtár bélyegzı használatára a megbízott könyvtáros Elvesztésük, illetve betörés esetén a jogszabályoknak megfelelıen kell intézkedni.

22 7. Az óvodai nevelı testület feladatkörébe tartozó ügyek átruházása, a beszámolás rendje 7.1. A nevelıtestület döntési, véleményezési, javaslattevı jogkörét a Ktv. 56. 1-5. pontja határozza meg. A nevelıtestület részt vesz a nevelési-oktatási intézmény nevelési, illetve pedagógiai programjának tervezésében és értékelésében, gyakorolja a nevelıtestület tagjait megilletı jogokat. 7.2. A nevelıtestület feladatkörébe tartozó ügyek átruházásának rendje: A nevelıtestület véleményt nyilváníthat, vagy javaslatot tehet a nevelési-oktatási intézmény mőködésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. A nevelıtestület véleményezési jogát átruházhatja az összevont óvodában mőködı szakmai közösségre. 7.3. Átruházott jog: A pedagógusok külön megbízatásinak áttekintése. A beszámolás rendje: A szakmai közösség kötelezı jelleggel a következı nevelıtestületi értekezleten számol be tevékenységérıl a nevelıtestületnek. 7.4. A nevelıtestület döntési jogköre A nevelıtestület az intézményi minıségirányítási program következı rendelkezéseirıl hoz döntést: - Az intézményben vezetıi feladatokat ellátók és a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítmény értékelésének szempontjai, valamint az értékelés rendje. - A teljes körő intézményi önértékelés periódusa, módszerei. - Az intézményi minıségirányítási programot a nevelıtestület által történı elfogadását követıen terjeszti az intézmény vezetıje az alkalmazotti értekezlet elé. 8.A költségvetési szerv szabályzatai 8.1. Az ellátandó, és szakfeladat rend szerint (szakfeladat számmal és megnevezéssel) besorolt alaptevékenységek, rendszeresen ellátott vállalkozási tevékenységek, valamint az alaptevékenységet meghatározó jogszabályok megjelölését, 8.2. A gazdálkodással-így különösen a kötelezettség vállalás, ellenjegyzés, a szakmai teljesítés igazolása, az érvényesítés, utalványozás gyakorlásának módjával, eljárási és dokumentációk részletszabályaival, valamint az ezeket végzı személyek kijelölésének rendjével, és az adatszolgáltatási feladatok teljesítésével kapcsolatos belsı elıírásokat, feltételeket.

23 9. Külsı kapcsolatok rendszere, formája, módja 9.1. Az intézményt a külsı kapcsolatokban elsısorban az óvodavezetı képviseli. A vezetı megbízásából a tagóvoda vezetınek van, vagy írásos megbízás alapján az óvodavezetı által kijelölt óvodapedagógusnak is lehet képviseleti joga. 9.2. Fenntartóval való kapcsolattartás Fenntartóval való kapcsolattartás elsısorban az intézményvezetın keresztül történik. Az összevont óvoda programjairól havi rendszerességgel tájékoztatjuk a fenntartót. Az Oktatási, Kulturális és Sport Osztály munkatársaival rendszeres információ csere történik. A személyes megbeszéléseken túl, értekezleteken, írásos megkeresésre a határidı pontos betartásával, valamint az alaki és tartalmi követelmények figyelembevételével válaszolunk. A fenntartó által szervezett rendezvényeken részt veszünk. 9.3. Óvoda orvosi szolgálattal való kapcsolattartás A gyermekorvossal, védınıvel, fogorvossal való kapcsolattartás a tagóvoda vezetık feladata. Hivatalos ügyekben az intézmény vezetıje jogosult eljárni. Az összevont óvoda védınıi aktívan bekapcsolódnak az óvoda életébe, szülıi értekezleteken vesznek részt. Amennyiben az óvodáinkba járó gyermekeknél problémát észlelnek, tájékoztatják egymást a védınık és az óvodapedagógusok, esetleges intézkedéseikhez bevonják a gyermekvédelmi felelısöket, vagy a Gyermekjóléti Szolgálatot, esetleg a Gyámhivatalt. Az óvodák orvosai segítséget nyújtanak az óvodáskorú gyermekek esetleges szakrendelésre történı beutalásához. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértıi és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központhoz küldött gyermekek vizsgálatához a gyermek háziorvosának kötelezı kitöltenie a Adatlap a fejlıdési szint megítéléséhez az iskolai felkészítés elısegítésére (5 sz. melléklet a 14/1994. (VI.24.) MKM rendelethez. 9.4. Gyermekjóléti Szolgálattal való kapcsolattartás A gyermekek védelme a gyermekek családban történı nevelésének elısegítésére, veszélyeztetettségének megelızésére irányuló tevékenység. A nevelési-oktatási intézmények közremőködnek a gyermekek veszélyeztetettségének megelızésében és megszüntetésében, ennek során együttmőködnek a Gyermekjóléti Szolgálattal, illetve a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatot ellátó más személyekkel, intézményekkel és hatóságokkal. Ha a nevelési-oktatási intézmény a gyermekeket veszélyeztetı okokat pedagógiai eszközökkel nem tudja megszüntetni, segítséget kér a Gyermekjóléti Szolgálattól, különös tekintettel a gyermekbántalmazás vélelme esetén. Ez a feladat elsısorban a gyermekvédelmi felelısök munkájának része, de minden óvodapedagógus kiemelt munkaköri feladata is egyben. Gyermekvédelmi munkánkat a Pesterzsébeti Család és Gyermekvédelmi Központ a következı formában segíti: - családsegítés - gyermekjóléti szolgáltatás - gyermekek átmeneti otthona